2018. október 25., csütörtök

Mumus verseny? Mátra Trail 2018

A szombati Garmin Skyrun jó buli volt, ahogy a levezető túra is. Bár kicsit fárasztóbb mint tervezve volt. Illetve így utólag sokkal fárasztóbb. Pedig Belus Tomi mondta, ha a Mátra a fő cél akkor szombaton csak lazán menjek. Még magamhoz képest is. Nos ehhez képest, illetve magamhoz képest a Skyrun jól ment, nem volt tervezve mégis órán belül lett. Csak épp kellett volna 1,5 nap kipihenni (ennyit számolt a V800 a heti terhelés és a pulzus alapján), hogy ne túlfeszített zónában legyek. Aztán persze Csanya csak eljárta a szokásos eső táncot. Mert olyan nincs, hogy egész évben nincs sárfutama (mondjuk sár így se lett). Hajnal 4-kor arra ébredtem, hogy iszonyatosan szakad az eső és veri a tetőt a fejem fölött. Ennyit a pihenésről...
Na de nem baj szeretem a Mátrát, ennek az útvonalát ismerem a legjobban. És a tavalyi verseny után most biztos jó lesz.
És miért ne lenne jó? A pálya jó, a szervezés kiváló. Csomó ismerős, barátok jó buli lesz. És tényleg jó bemenni a füredi suliba, segíteni pakolni a crew-nak, felállítani a Runnabe standot. Mondjuk az fura, hogy ahogy ki be rohangálunk sokkal jobban fázik a lábam mint normális lenne. Mert ok, hogy fúj a szél, de nem a lábam szokott fázni. Megjön a szoboszlói különítmény, gyorsan egy kör pálinka (jó főzés lett Csacsa!) majd most már tényleg készülődni kéne.
Már kint állunk, vacogunk a rajtvonalnál mikor ránézek az órára, a pulzus 170 és 230 között ugrál, hát ilyen nincs ne most bolonduljon meg a szenzor. Még egy perc a rajtig, vissza rohanok Tímár Petihez, hogy ez most mi? A műszer vagy én fogok meghalni? Ááá csak merül az elem a hidegben azért mér hülyeséget, menjél nyugodtan.
Közben a mezőny elrajtolt, gyerünk utánuk. Ahogy elfogy az aszfalt belém hasít mi is volt tavaly. Akkor is ugyan ez volt, loholtam a mezőny után amíg bele nem sérültem. Hát kösz most inkább nem. Benevárnál fotóz Szasza. Bíztat de már elengedtem. Nincs kedvem pörgetni ez már csak túrázás lesz. Mátraháza előtt ugyanabban a kanyarban ér utol az M táv női élbolya mint tavaly, a fiúk oda pakoltak rendesen, mert az elsők még a Nyak előtti mászókás irtásnál befogtak. A frissítő pont után ketten maradunk a sor végén egy lánnyal, illetve egyszer feltűnik egy srác mögöttünk. Kiderül fél órával lekéste a rajtot, majd benéz egy kanyart de még pont meghallja ahogy kiabálunk neki.  Így kétszer előz le. Kényelmesen haladunk a sárgán, ha nagyon fázunk belekocogunk amúgy az új túratárs minden fűszálat lefotóz...háromszor. Igazából mindegy idő van bőven belefér. Pisztrángos-tó, Gabi halála sima séta. Sötét-lápa nyeregnél viszont szokás szerint süvít a szél és rákezd az eső. Itt fotóz KerékPeti, mondja épp jókor jöttünk nem akar szétázni. 


Nem tudom hányszor jöttem már fel itt Kékesre. Talán hússzor vagy harmincszor? De itt még soha nem fáztam, most meg lefagy a lábam. Ezt egyszerűen nem értem, 15 km alatt már csak be kellett volna melegednie. De most egyszerűen nem akar működni. Na nem baj az ellenőrző ponton ott lesz Eged Zoli és ha minden igaz pálinkával vár, az most jól fog esni.
Csippantás egy korty a flaskából, gyerünk lefelé. Sose szerettem ezt a sípályás downhillt, most se megy jól, egyszerűen nem bírja a térdem ezt a hosszú ereszkedést. Mátraháza újra, Zoli közben elénk jött kocsival, még két korty pálinka. Ez jó! Ráadásul csupa ismerős arc a ponton, és a sátorban még egy gázgomba fűtőjük is van! Ez mekkora királyság, Csanyánál még a crew is első osztályon utazik jövőre tuti crew leszek én is!
Azért persze finoman kirugdosnak, mert hogy valami fél órája már csak ránk kettőre vártak, pakolnának, nekünk meg amúgy futnunk, vagy versenyeznünk kéne. Mert ez elvileg futóverseny...
Hatökör ura felé két szép foltos szalamandrával is találkozunk az ösvény közepén. Mi lefelé tartunk, ők felfelé. Ez mondjuk furcsa hiszen a patak lent van, fönt meg csak megfagyni lehet, de hát az ő dolguk, pár fotó és megyünk tovább. Szeretem ezt a szakaszt a zöld négyzet - zöld háromszög szép ösvény. Főleg, hogy most nem térdig ér a víz a patakban.
Még egy mászás van Sástó előtt, de gyorsan letudjuk. Aztán a túratárs még tesz egy kitérőt trailfizni a kacsákkal, addig én korgó gyomorral nézem a bazár sor gumicukor árusait. Jah, hogy a frissítőponton valami rendeset kellett volna enni? Mert a két korty pálinka öt szem gumicukorral nem teljesen a helyes frissítési mód. De ez már az én bajom. Hiába na vannak hibák amikből sose tanulok...
Éhesen, átfagyva és rettenetesen elfáradva értem be a célba, tényleg ilyen fáradtnak már rég nem éreztem magamat.
Miért mumus verseny a Mátra trail?
 2016-ban crew voltam, Kékesről kellett bontanom lefelé a pályát. Füredről lazán feltúráztam a csúcshoz, pólóban kabát nélkül, majd 20 percet vártam a havasesőben, amíg elkezdhettem a bontást.
2017-ről már írtam, rögtön az első kilométeren lesérültem majd hülye fejjel tovább mentem.
Idén pedig egyszerűen csak gyenge voltam, legfőképpen fejben. Ettől függetlenül mégis jól éreztem magam. Szóval nem ez volt az utolsó Mátra Trail-em.

Köszönet a szervezésért a Terepfutás.hu -nak, a Leki teszt botokat a Tandtsport -nak. A crew-nak a munkájukat. Eged Zolinak a spec egyéni frissítést!

Négy évszak, négy hegység, négy verseny. A következő a Budai.

1 megjegyzés:

  1. PokerStars Sportsbook debuts with $50M upgrade for
    PokerStars Sportsbook has debuts with $50 부천 출장샵 million 대구광역 출장마사지 upgrade for US 여수 출장샵 online poker rooms with 포천 출장안마 a $50 million 계룡 출장마사지 renovation.

    VálaszTörlés