SALOMON Szentlászló Trail UTH 85 2019

Az idei UTH nekem októberben a Mátrában kezdődött, hol máshol hisz Csanyát is ott ismertem meg az első Dupla élményen. Na nem azért mert olyan "jót futottam"a Mátra Trail-en. Ugyanis tök utolsó lettem, annyira utolsó, hogy kis technikai malőr miatt érem se jutott nekem. Csanya persze profi módon kezelte ezt is, választhattam UTH nevezés vagy teljes Nyúlcipőbolt trails sorozat 2019-re. Persze az nem volt kérdés, hogy a teljes UTH-n tuti nem érnék célba. Nagyon messze vagyok attól, hogy 20 óra alatt 100 fölötti távot menjek. A nyuszis érem se vonzott annyira, hm hát akkor legyen Szentlászló Trail újra, az tavaly tényleg jó volt.  Szóval így lettem egy a több mint 90 főnyi "VIP" közül, de hát tudjátok "...a versenyszervező az élet császára...". Mikor két nappal a verseny után eljutottam oda, hogy megköszönjem Csanyának a lehetőséget csak ennyit írt:
- "Hey, örömmel kínoztalak meg."
Pedig nem is kínzott meg. De még a pálya se, az szinte tökéletes volt... na jó inkább fogalmazzunk úgy, hogy a talaj futható volt.
Ezen kívül köszönettel tartozom Belus Tominak és anyukájának Erikának (erre még kitérek). Tomi sokszor biztatott miután kiderültek a sérüléseim, hogy nem lesz gond. És nála jobban senki nem tudja miket szenvedtem a korábbi Szentendre Trail -eken. Majd pár nappal a verseny előtt küldte ezt a képet:

Menet közben ez párszor az eszembe jutott, illetve jó párszor hiszen hajnaltól kora estig úton voltam  (mikor épp magamnál voltam) volt idő átgondolni sok mindent. 85 km 3000 szint max 17 óra, egy hosszú nap.

Na de kezdjük az elején. Szerencsére csak sikerült meggyőznöm Vercsit, hogy jöjjön el. Legalább a pólót vegye át. A teóriám az volt, hogy a kötelező felszerelés nélkül nem adják ki a rajtcsomagját, de ha már ott van minden cuccal a rajtban akkor meg úgyis elrajtol. Aztán ha tényleg nem megy neki ".figy Én nem edzettem semmit, volt olyan hónapom amikor összesen 20 km-ert kocogtam" akkor max kiszáll Visegrádon.
Hm ez így most leírva úgy, hogy közben látom a szintvonalat elég beteg. Nem edzettél semmit? Jó, akkor csak 53-at fuss. Tényleg nem vagyunk normálisak. Amúgy Visegrád a fejben gyenge jó futók vesztőhelye. De mivel Vercsi nem csak jófej, hanem elég elszánt is, nem szállt ki mint sokan mások. Lazán végig ment  és valami 25 percet kaptam tőle a végére.
Szóval rajt előtt vacsi, egy jó 12 éves kolumbiai rum, majd alvás helyett forgolódás. A hév késik de még épp látjuk a hosszútávosok rajtját. Rajtszám felvétel pikk-pakk de hát megszoktuk már hogy full profi a crew. Van még másfél óra a rajtig, van másfél órám stresszelni magam. Virágtól kapok előre egy üveg nutellát és egy üveg pálinkát. Most ez mi? Előre megkapom a befutó csomagot? Úgy gondolod nem bírok végig menni? "Deee" mondja nevetve, bár nem túl meggyőző, hát kösz... Feltúratom vele a Runnabee standot, mert persze már bezárt mire kiértünk és ígértek nekem kólás Squeezy szeletett a gélek mellé, ezzel elmegy vagy 10 perc. Depo leadás, csomagmegőrző, jaj mi lesz itt mindmeghalunk.  Aztán már kissé feszülten lent is állunk a rajtzóna karámjában, pont mint a gladiátorok az aréna előtt. Vagy a marhák a vágóhídon. Bár Csanya elvileg áttért és vega lett, illetve megtört UTH versenyzők könnyein él. #hajnalkettő ezt a rajtidőpontot még 2 év után se bírom felfogni, egyszerűen halál.
  

A Kőhegyi menedékházig sima az út, bár Lajosforráshoz már tavalyhoz képest 7 perc késéssel érünk. De mivel nem néztem meg a tavalyi időket ezt nem tudom. Csak azt érzem, hogy erős(nek tűnik) a tempó. 30 percenként csippan az óra izó-sótabi-gél-sótabi. Iszonyat fullasztó párás meleg van az erdőben pedig éjszaka van mégis a hátamon folyik a víz. Ahogy világosodik életre kel az erdő. Mindenfelől madár daltól harsog, érdekes otthon reggelente is mindig a madarak énekére kelek. De most nem zavar, persze most nem is fordulhatnék a másik oldalamra, hogy tovább aludjak.
Jelzi a gyomrom, hogy ideje valami szilárdat enni. Mindig mondják, hogy ne versenyen próbáljunk ki új dolgokat, de ezt a szabályt rég nem tartom be, sőt szeretek új dolgokat kipróbálni. Hát most ezzel a kólás szelettel nagyon mellé fogtam. Egyszerűen borzalmas, mintha romlott cerbona lenne leöntve a 80-as évekből megmaradt kóla sziruppal. Ráadásul más szilárd kaja nincs nálam, a bevált dolgokat előre küldtem a depóval Lepencére. Na mindegy az egészet meg KELL enni, majd a víz elveszi az ízét. Hopp nincs víz. Mi van? Úristen kilyukadt a tartály ezért vizes a hátam! Még legalább 5 km Dobogókő és csak 3 korty izóm maradt. Basszus vége, végem van. Így nem fogok tudni végig menni.
Az ember sok hibát követhet el egy ekkora táv alatt, szerencsére én mindet elkövettem az első 15 klikken. Bár itt még nem tudtam. A tartály nem lyukadt ki, egyszerűen csak kiittam és persze rögtön ki is izzadtam, 15 km-en elfogyott 1,5 liter víz és fél liter izó. Sótablettát viszont csak 3-at vettem be az óránkánt kettő helyett mert hát éjjel nem kell. Na ezzel kb ki is mostam az ásványok jó részét magamból már az elején, így Dobogókőre már megrogyva érkeztem majd 20 perc csúszással, még ha magamon nem is éreztem még ekkor.

Tarbaj Petiék töltik a zsákot, eszek iszok, egy-két poén gyerünk tovább. Bár egyszerre értünk a pontra Vercsiékkel mégis leszakadok tőle, és a letépett szalagoknál történő vacakolás miatt többet nem is látom már a célig. Irány le Dömösre.
Belus Tominak se híre se hamva. Pedig tavaly itt körözött le ahol a hosszútávosok visszacsatlakoznak (persze nem tudom, hogy magamhoz képest már 30 perc hátrányban vagyok)  Oszaczki Géza érkezik, kb ugyanott ahol tavaly. Aztán Budai Zoli, na ez fáj. Zolival mentem tavaly Visegrádtól Vöröskőig, illetve felváltva húzattuk egymást. Erre most itt van. Visegrád meg innen kb a Hold túloldalán. Ő nagyon jól megy, azt hogy én nagyon sz@rul meg még mindig nem tudom.
Leérek Dömösre Cser Zsófi jön pátyolgatni, a párja a hosszúról már tovább robogott. Kérdezi mit kérek? Ez durva lesz. Óóó mondom semmit. Én ezt a szakaszt szeretem, készültem, 1 fiola energia rapida 1 fiola magnézium. Jöhet a Vertikalis fesztivál.
Mondtam már, hogy semmi közöm a futáshoz? Vagy a terepfutáshoz? Egyszerűen csak szeretek menni, még ha papírom is van róla hogy nyomorék vagyok (E-s mint egészségügyileg alkalmatlan)  pedig csak a térdem kuka. Na szóval az én kedvenc itthoni mászókám ez. A kápolnától Prédikáló szikláig át a Vadálló köveken. Lehetne Istállóskő is a Bükkben, de nem. Egy Istállóskőn nincs panoráma, csak mész mész mész és nem látsz sehol semmit. Itt viszont az út felénél olyan kilátás van, hogy elhiszed hogy hegyek között vagy még ha nem is igaziak (az én kategóriámban az számít igazi hegynek amin nincs növényzet, minden más csak bucka). Valamint azon szerencsés 50 ember közé tartozok akik részt vehettek az első Vertikal 500 versenyen. Ott tanultam meg mi a különbség egy trail rendezvény és egy sima túra között. Nem egy Zegema, de a mai napig a legjobb hangulatú hazai versenyem, kár hogy nincs többé.
Szóval a kedvenc szakasz: 

Persze most is van egy lesifotós a szikláknál. Mondhatnám, hogy anyukámtól örököltem azt, hogy minden képen csukva van a szemem, de itt valószínűleg nem csak erről volt szó. Viszont itt még a flow elnyomta azt mennyire ki is vagyok purcanva. A csúcson NedyBaliék szurkolnak, bíztatnak, de azért kell egy kis szusszanás (pedig már 35 perc csúszásban vagyok). Nem is kicsi 5 percet biztos elvacakolok, pedig még csak nem is fotóztam. Az EthicSport Super Dextrin almás géljéből próbálok energiát nyerni. Jó cucc csak az almát kellett volna inkább a cefrébe meghagyni, nem ízlik. Viszont működik úgyhogy irány Lepence.
Tavaly itt a döngetős dózer után tévedtünk el a Tigrissel. Idén nem vétem el a jelzést hol kell balra letérni a...szaunás pokolba. Az aszfaltra átvezető bozótosban a megrekedt forró levegő pofán ver mint egy beton fal, majd hátulról súlyt le az eddig a nyomomban lihegő kalapácsos. A műútra már szédelegve érek ki. De csak megyek nem veszek róla tudomást még mindig. Pedig vannak jelek, a hosszúról beér Bernáth Geri (Punks not Dead Trail Team) rám köszön, de fel se fogom. Nem ismertem fel. Pedig nem először találkozunk, nyáron együtt rumoztunk kereszttesóm tejfakasztóján. Szerencsére a ponton ott van Belus Tomi anyukája! Ahogy beérek a pontra rám néz és összecsapja a kezét. "Atyaég mi van veled?" Na ez észhez térít, látott már Ő megzuhanva futót ha így reagál akkor tényleg nagyon rosszul nézhetek ki. "-Szédülök" mondom. Már hozza is a depo cuccom. Full szervíz kell itt, a szentgrál és minden más is. Meg kell kapaszkodnom egy asztalba amíg nyakon zúdít, de használ, póló csere, sapka, tartalék gélek, só, sós paradicsom, minden ami sós kell most azonnal egyem meg. Közben a pontőrök is besegítenek tartály töltés, kulacs. Csanya versenyen első osztályon utazik a versenyző még ha a végét járja akkor is. A crew közben noszogat, induljak 11-kor zár Pilisszentlászló ott lesz paradicsom leves. Ohh az jó, én igazából csak a paradicsom leves miatt jöttem...
Jöhet a sunyi tüske, sunyi mert a rajtszámon, a szintrajzon nincs rajta pedig majd 100 méteres szintezés van "elrejtve" a pályában mielőtt elkezdenénk emelkedni Spartacus ösvényre, itt ér utol Belus Fruzsi, Ő sincs túl jó bőrben de azért pár szó után már tovább robog esélytelen, hogy tartsam vele a lépést. Irány a Spartacus, a pálya másik legszebb része. Itt fotóz Áron. Már előző nap szólt, hogy Lepencén kaparjam majd össze magam, hogy jó képek legyenek. Hát azt hiszem nem erre gondolt.

  

Kérdezi mi a baj? Hát mondom szédelgek, nem kéne pont itt lezúgatni az ösvényről. Kérdi mikor ettem, hát a ponton, meg ittam kólát, de nem esik jól semmi. Pulzus mennyi? Nézem az órát 110-108-107 ahogy megálltam esik le 95-ig. "Leesett a vércukrod most azonnal tolj be 3 gélt! (Közben Csurja "Csodaszarvas" Gabi elrobog mellettünk, de még Ő is megáll, hogy mi van velem). Nagyon nem jó helyen vagyok, eltorlaszolom az ösvényt. Itt nem szabad álldogálni indulok tovább majd a ponton összeraknak. Végül is bár rohadt nehezen csak magamba erőltettem egy banános Squeezy-t egy Ethic-es nagyi lekvárjával. Ez adott annyi löketet, hogy a Spari utolsó részét tudjam élvezni, hiszen tényleg egy nagyon szép szakasz. Viszont a falu előtt a pusztaság maga a pusztulat, a kék kút pedig maga a megváltás, egy hosszútávos versenyzővel egymás fejére nyomatjuk a vizet belőle. A kút után vagy téridő alagútba tévedtem, vagy tényleg végtelen hosszú az az utca ami a sulihoz visz, de mire a pontra értem megszáradtam.
Pilisszentlászlón idén is isteni a paradicsom leves, közben kérés nélkül a fejemre, nyakamra dobnak egy vizes törölközőt, nem tom melyik crew tag volt de kösz! Leves, keksz, sajt, szalámis szilva a menü. A kulacsba kapok izót, de a hánytatós fajta inkább gyorsan kiöntöm és kólát kérek, majd még egy levest. Közben rám köszön valami hippicsaj. Ööö szia...azt azért még se mondhatom, hogy hát Te meg ki vagy? És amúgy is piros rajtszámmal nem szokás vigyorogni. Persze ezt nem mondom ki inkább bedöntök még egy levest és irány tovább. A pálya utolsó jó szakasza jön az Apátkúti élmény park.
Mikor lett ez a falu ilyen hosszú? Hol van már a patak ott végre biztos jó hűvös lesz. De csak nem jön a szurdok, helyette megint itt a hippi lány. De még mindig nem tudom ki az (a verseny után 1 héttel kiderült, hogy Pánczél Viki volt az). Tényleg bocs, ennyire nem vagyok bunkó. Egyszerűen csak az agyi kapacitásom lement egy zuzmó szintjére, és túl jó volt az álcád (sappi, napszemcsi, copfok). 
Egyre több a zöld rendszámos futó, tavaly az élmezőny előtt értem a pontra, most meg a völgybe a full középmezőnnyel 300 ember. Valaki szó nélkül kikerül, valaki kicsit morog. A külföldiek kérdezik mi bajom, vagy legalábbis azt hiszem ezt kérdezték borzalmas akcentusuk volt. I'm ok...really.
Hátulról szól valaki, mire lassított felvételként megállok, megfordulok már előttem van Tündi. "-Gyere nyomjuk" és mielőtt válaszolni tudnék már robog is tovább. Aztán Zsani ér utol a Mecsek Team-ből, Ő már kicsit konkrétabb, " - Ne kockáztass, az UTMB a lényeg!" Jójó "jól vagyok" végigmegyek.
A vár hűvös völgy helyett csak pára van, és 5 méterenként félre kell állnom, hogy elengedjem a mezőnyt. Persze igazuk van, Ők még versenyben vannak, frissek. Én meg pillanatnyilag csak egy mozgó akadály a pályán. Ez egy kicsit megöli a pillanatot, ez egy tök jó, szép szakasz lenne a pályán mégse tudom élvezni. Utolér Edit is. Nem kérdi meg hogy vagyok, hiszen a látvány magáért beszél, minden széle regeneráló varázs szereket tömne belém, de tudom, hogy most nem szabad. Bármi is az tuti kijönne belőlem. Megyek saját zsíron van bőven mit égetni.
Megváltás kiérni az aszfaltra a tűző napra, és ez most nem vicc, jobb mint a párás fülledt levegő. Utol ér Kiszely "Sally" Éva, jó egy kicsit beszélgetni. Közli, hogy Visegrádon kiszáll. Végül is valahol igaza van, onnantól már tényleg csak szívás a pálya. Főleg a végén a "két vámpírfog" (Belus Tomi adta ezt a nevet a két tüskének). Tartok egy fél perces megállót a megszokott fánál úgyhogy Sally el is húz (egy laza 7 perccet adott azon a 1,5 - 2 km-en).

Visegrádon újra pancsolás, és végre van jég! Jeges kóla valami isteni, látom magam előtt a táncoló Coca-Cola jegesmacikat! Keresem a saját izó tabikat, de nem találom sehol, biztos elhagytam (a zsák alján volt). Jó akkor akkor keverek egy Ancsúr koktélt. Két tubus  narancsos High5 Aqau gél a kulacsba, rá 3 jégkocka, meg 3 deci víz, a zsákba is kérek jeget, majd rá a víz, meg még egy kis jég a csuklópánt alá. Jöhet a Kálvária a Fellegvárba. A parkolóban a kútnál millió turista, csak egy pillanatra férek oda arcot mosni. Aztán egy crew pólós lány közel menjek le a lépcsőn. Mi??? Lépcsőzzek 55 km után? Ez valami vicc? Nem ez az új pálya a rendőrség utasítására a közúton nem mehetünk. Ez egy jó változás, sokkal több így az árnyék és nem az a +10 méter szint dönti el a dolgot.
A fenti parkolónál Tündi várja a Medevac-ot:
- Gyere innen bevisznek.

- Mi? Engem nem visznek sehova! Végig megyek. Amúgy is mit csinálsz itt? Gyere velem, szépen besétálunk.
Kb 35 fok van a napon de remeg, libabőrös, kabátot vesz fel. Aztán telefonál, már jön érte a mentés...nem jön. Végül is igaza volt, nem cél verseny. A semmiért minek gyilkolja szét magát két héttel a Lavaredo előtt. De, hogy meg se kérdi mi van velem. Csak közli, hogy adjam föl én is. Na az eléggé felhúzott.
Borjúfőig tingli-tangli komótosan poroszkálok, néha leelőz egy-egy hosszútávos. néha én előzök meg egy-egy megfáradt zöld rajtszámot. Érdekes látni az arcokon a reakciókat mikor látják, hogy nekem kék van. A legtöbben simán hülyének néznek.

    Na szóval Borjúfőn Szasza fotóz, kéri próbáljak úgy tenni mintha futóversenyen lennék. De nem is ez a lényeg. Negyedszer vagyok itt, de még soha nem tűnt fel, hogy ilyen szép a kilátás. Se az, hogy a háttérben ott van valami patak, állítólag a Duna...
Innen megint nem szeretem szakasz Pap-rétig, ami azért kellemetlen mert utána még rosszabb lesz. Nesze neked VIP jegy, hát itt fogok megpusztulni. Az ancsúr koktél persze rég elfogyott, a jég elolvadt, jöhet egy paradicsomos gél   ez elvisz a pontig.
Pap-réten óriási a nyüzsgés, rengeteg az ember, jó a hangulat. Csak épp a jégszállítmányra kell várni kicsit. Illetve több az ember mint a jég, megy az alkudozás 2 vagy 3 darab jut egy embernek. Kiegyezünk 2-vel a kulacsba + kóla (tavaly itt isteni dinnyés izó volt) most csak a másik a hánytatós.
Hanga győzköd igyak uborka lét, a sótabletta már rég nem segít nem szívódik fel a gyomorból. De nem visz rá a lélek, hogy megigyam. Úgyhogy kiegyezünk 2 sóba mártogatott uborkával. Ami bármilyen bizarr is de működött. Szóval puszi meg minden, ismét megmentett a crew. Sőt még egy marék jégkását is sikerül zsákmányolnom, amit betömök a sapkába. Azt, hogy miért nem engedtem ki a sapkából a légiós tarkóvédőt még itt se ne kérdezzétek, nincs rá válasz. Illetve hát mert hülye vagyok. Na de mindegy. A lényeg, hogy összeraktak ismét.
De még, hogy összeraktak! A Pap-rét --> Hétvályús forrás az egyetlen szakasz ahol jobb időt megyek mint tavaly. Aztán persze a Vöröskő pofán ver mint mindig. Itt már számolgatni kell a perceket, erősen matekozok, hol fogok kiesni a szintidőből. Tölteni kellett volna a forrásnál...de hát oda sose megyek le túl "nagy" kitérő. Persze ez csak Nyerges előtt tudatosul bennem. Idén is ez vesz ki többet belőlem és nem a Vöröskő, pedig állítólag az a nehezebb. Konkrétan felfelé már (megint, ahogy tavaly is) szitkozódok. Minek rakták ezt bele? Miért nem volt elég az eredeti pálya? A különbség, hogy tavaly még érkeztek válaszok a körülöttem csoszogó zombiktól, most senki nem szól semmit. Csak vonszoljuk magunkat fel tiszta walking dead. Matekozzunk, legjobb esetben 10 perces átlaggal tudok haladni, a Skanzentől 7 km (és 6-kor bezár a pont). Oda kell érnem háromnegyed 6-ig mert az aszfalton, napon csak lassulni fogok ez biztos.
Nem értem oda 2 perc mínusz, és vizet, vizet, meghalok. A tartály már nem érdekel, elég a kulacs jég kóla, megyek. Talán még beérek. A nyílt részen csak botorkálok, majd beérve a városba alulról fűt a beton. Eszembe jut Belus Tomi "nincs Csanya átok". Na itt fogadom meg, hogy nem érdekel mit nyert, de ha a célban megtalálom feldugom neki a dobogós díját.
A főút mellett az egyik háznál sufnituning pára kapu van kihúzva, örök hála érte! Jön a nagy lejtő a patak part előtt, Csacsa és a többi ember aki utolért, akikkel egy bolyban mentünk simán lerohan. Én a lépcsőn botladozok majd le kell ülnöm a kerítésre. Orsi megáll kérdi mi a baj, Ó mondom semmi csak az előző 80 km, kiszóróm a kavicsokat és megyek. De csak az egyik cipőben vannak kavicsok, a másikban semmi, viszont ég izzik a talpam.
Szentendre polgármestere a patakparton köröz le. Jó látni, hogy mennyire azonosult a versennyel, ezzel mind a négy távot teljesítette már. A belvárosban jönnek szembe a már sikeres teljesítők, Budai Zoliék, a haverok kint ülnek az éttermek teraszain. Nekem tapsol, drukkol a tömeg. 

- Hajrá!

- Fussál!
- Szép volt, meglesz!

Nincs mese itt tényleg futni kell, a végén még befutó pacsi helyett megvernek. És amúgy is jó érzés itt a kis utcák között befutni. Leszámítva, hogy a macskaköves utcán a célegyenes előtti kanyarban durran el a vízhólyag a talpamon. Csak, hogy tuti vidám befutó képek készülhessenek:

Igazából nem tudom van e Csanya átok. Azt tudom, hogy 35 perccel mentem rosszabbat mint az előző évben. És ezt a 35 percet már a pálya elején  Prédikálószékig összeszedtem. Onnantól kezdve a kiesés, feladás, szintidőben bent maradás volt a kérdés. De mázlim volt, mert minden ponton volt segítség. Mindig összeraktak annyira ami ahhoz kellett, hogy a következő szakaszt kibírjam. Ez az ami magasan kiemeli az UTH-t a hazai terepversenyek közül, a crew áldozatos és maximálisan profi munkája. Na és még valami, az akkor ezerszer elátkozott macskakő. Szentendre a legjobb hazai célhelyszín. Hiába vannak, jobb, szebb, nehezebb, hosszabb stb útvonalak, versenyek itthon. Ilyen cél nincs még egy. Itt van hangulat, teljesen mindegy hogy 2 vagy 20 órát futsz beérni egy élő városba, célba óriási plusz löketet ad. Ez az amit sajna a többi hazai verseny nem ad meg. A saját versenyem se, hiába a hangulatos tóparti versenyközpont, ha az ott lévő emberek passzívak. Ha a verseny nem része az életüknek. Szentendrén, a helyiek, a turisták na és persze az 1000 másik futó és azok családja élővé teszi a központot. Így nem marad más mint jövőre is indulni. Hogy újra átélhessem ezt.
A dátum fix 2020. május 31. A nevezés november elején indul. Írjátok fel, gyertek el Ti is!