Alapszabály, hogy sérülten nem versenyzünk!
Ha viszont mégis olyan hülye vagy mint én akkor készülj fel rá. Szorítsd össze a fogad és sokat fogsz önmagadról tanulni.
Hiányzott a Mátra, a patakokkal, a kőfolyásokkal és a sok ismerőssel együtt. Úgy voltam vele, hogy az edzetlenséget és a sérüléseket majd a helyismeret és a rutin kompenzálja. Hogy jó lesz kimozdulni és újratalálkozni a sok ismerőssel a versenyközpontban. Persze késve érkeztünk így a bandázás kimaradt. Így maradt a hegy, az alvó sárkány. A régi jó ismerős, akinek a hátán már olyan sok ösvényt bejártam oda-vissza, amihez olyan sok élmény köt. Tudtam, hogy nem fogok tudni végig futni de azt is, hogy végig tudok menni. Egy kis húzódás egy kis fájdalom nem állíthat meg.
Ha viszont mégis olyan hülye vagy mint én akkor készülj fel rá. Szorítsd össze a fogad és sokat fogsz önmagadról tanulni.
Hiányzott a Mátra, a patakokkal, a kőfolyásokkal és a sok ismerőssel együtt. Úgy voltam vele, hogy az edzetlenséget és a sérüléseket majd a helyismeret és a rutin kompenzálja. Hogy jó lesz kimozdulni és újratalálkozni a sok ismerőssel a versenyközpontban. Persze késve érkeztünk így a bandázás kimaradt. Így maradt a hegy, az alvó sárkány. A régi jó ismerős, akinek a hátán már olyan sok ösvényt bejártam oda-vissza, amihez olyan sok élmény köt. Tudtam, hogy nem fogok tudni végig futni de azt is, hogy végig tudok menni. Egy kis húzódás egy kis fájdalom nem állíthat meg.
Rajt Szokás szerint leghátulról indulok, minek tartsam fel a többieket. Most viszont még ez is sok. A sulitól a kisvasút állomásig jutok amikor valami mintha pattanna a combfeszítőmben. Ennyi volt? Ez nincs egy klikk se. Próbálom újra felvenni a többiek ritmusát de nem megy. Mintha kést forgatnának a combomban ( ez azóta se múlt el, még ülni is fáj azóta is), Joe az egyik crew tag utánam jön, hogy mi van. Mondom neki, hogy kész a lábam. Azt mondja, hogy majd a célban helyre teszi gyerünk tovább. Igen tovább, nem lehet kiszállni. Nem adhatom fel. Még nem, küzdeni kell végig.
Az út két oldalán egy-egy kutyás fogat áll, két tucat csaholó "vérebbel". A hajtók döbbenten nézik a futókat, mi pedig őket. Kutyaszánnal már találkoztam többször Galyán télen, de ilyen óriás kerekű kocsival tele turistákkal még nem. Hiába na, utazni mindig tanulság, mindig van valami új még a 100x bejárt útvonalakon is. Benevár romjaiig még valamennyire tudom követni a többieket, de szép lassan leszakadok. Tavaly itt fotózott Szasza, most csak pár turista van. Sík szakasz jön, megelőzök egy túrázó párt, de az izzó fájdalom azonnal jelez. Nem gond, a barlang előtti emelkedőn úgyis megfogom az előttem lévőket. Legalábbis ezzel álltatom magam. Hülye voltam, hogy csak egy botot hoztam, most bizony kéne mindkettő. Tavaly itt még sütött a nap, most kicsit borongós az idő de az erdő ezernyi színe így is szép, úgy tűnik ma megússzuk az esőt, sár sincs. Jó újra itt lenni. Ezen elgondolkozok mikor is voltam itt először. Talán 2010-ben jöttünk itt lefelé? Vagy felfelé? Aba Sámuel emléktúrán. Ugyanígy október 23-ás hosszú hétvége volt, és piszok hideg. Reggel -10 fokot mutatott az autó hőmérője az egyik völgyben. De nem, felfelé inkább egy Mátrai Csillagok túrán jöttem itt először, tök sötétben fejlámpával. Akkor is sántítottam, akkor is hülye voltam, kórház helyett éjszakai túrára jöttem. Aztán kiderült, hogy gyulladt izületi folyadékkal és cisztákal van tele a térdem...Hopp itt a barlang, és itt vannak a lányok, na és persze az unikornist keresünk plakát. Megyek tovább a Nyak felé, tavaly ott fotózott Kerék Peti a kerítésnél. De idén nincs ott senki. Közben utolérnek a rövid táv első versenyzői. Az elágazóban 4 fős szurkoló, irányító stáb vár minket. A kék keresztről a pirosra váltunk és irány Mátraháza. A lejtőzés nagyon nem esik jól, a lányok rögtön vissza is előznek, aztán a rövidtávos srácok újra. Hm hol a francba kavarhattak el, hiszen olyan egyértelmű itt a jelzés és a szalagozás. Tényleg a szalagok, tavaly itt bontottam a pályát, a nyirkos ködös időben, egy csomó mini meztelencsiga mászott a szalagokra, alig lehetett lepöckölni a nyálkás dögöket. Panyor Krisztiék is beérnek, egy gyors hajrá és már suhannak is tovább. Ők a dobogóért küzdenek én meg már csak sétálgatok.
Mátraházán Ziták várnak a ponton, dumálunk kicsit mivel tök utolsó vagyok teljesen fölösleges kapkodni. Innen egy könnyű szakasz jön Pisztrángos tóig. A sík szakaszon próbálnék kocogni, de kb 100 méter után megbicsaklik a bokám. Na most már legalább ezt is értem, a fájós combom miatt oldalra terhelek, otthon a városban ez annyi, hogy megfájdul a bokám a rossz technika miatt, itt viszont simán kimenne ha kőre, vagy husángra lépnék. Ok, akkor egy probléma kihúzva a listáról. Lássuk a térdem, nos a térdemnek éppen semmi baja. Az majd a lefelén fog jelezni, de az még odébb van fölösleges most ezen gondolkozni. A tó mellett a szokásos saras mocsaras rész vár. De most gond nélkül száraz lábbal meg tudom kerülni. Jöhet az emelkedő, nosztalgiázzunk. Az tuti, hogy 2010-ben voltam itt először és, hogy tükörjég volt felfelé. De hányszor mehettem már itt föl? Talán 15x? Többnyire télen, kicsit furcsa is, hogy nincs hó meg jég. Az biztos, hogy a legemlékezetesebb az első Dupla élményen volt. Akkor még novemberben volt a verseny, este fél 7 körül ment el az utolsó páros a tótól. Utána indultam fölfelé Kékesre. Jó kis szélvihar volt, törtek az ágak dőltek a fák. Hopp már itt is vagyok Sötétlápa nyeregnél. Ezen a szakaszon olyan jól elgondolkoztam azon hányszor is szívtam már ezen a szakaszon, hogy a strava szerint sikerült pár PR-t begyűjteni a pálya talán legmeredekebb szakaszán, hogy hogyan azt még most se értem. Egy pillanatra még látom az egyik lányt aki Mátraháza előtt előzött vissza. De az utolsó sík szakaszon persze megint tovább robog előlem.
Mátraházán Ziták várnak a ponton, dumálunk kicsit mivel tök utolsó vagyok teljesen fölösleges kapkodni. Innen egy könnyű szakasz jön Pisztrángos tóig. A sík szakaszon próbálnék kocogni, de kb 100 méter után megbicsaklik a bokám. Na most már legalább ezt is értem, a fájós combom miatt oldalra terhelek, otthon a városban ez annyi, hogy megfájdul a bokám a rossz technika miatt, itt viszont simán kimenne ha kőre, vagy husángra lépnék. Ok, akkor egy probléma kihúzva a listáról. Lássuk a térdem, nos a térdemnek éppen semmi baja. Az majd a lefelén fog jelezni, de az még odébb van fölösleges most ezen gondolkozni. A tó mellett a szokásos saras mocsaras rész vár. De most gond nélkül száraz lábbal meg tudom kerülni. Jöhet az emelkedő, nosztalgiázzunk. Az tuti, hogy 2010-ben voltam itt először és, hogy tükörjég volt felfelé. De hányszor mehettem már itt föl? Talán 15x? Többnyire télen, kicsit furcsa is, hogy nincs hó meg jég. Az biztos, hogy a legemlékezetesebb az első Dupla élményen volt. Akkor még novemberben volt a verseny, este fél 7 körül ment el az utolsó páros a tótól. Utána indultam fölfelé Kékesre. Jó kis szélvihar volt, törtek az ágak dőltek a fák. Hopp már itt is vagyok Sötétlápa nyeregnél. Ezen a szakaszon olyan jól elgondolkoztam azon hányszor is szívtam már ezen a szakaszon, hogy a strava szerint sikerült pár PR-t begyűjteni a pálya talán legmeredekebb szakaszán, hogy hogyan azt még most se értem. Egy pillanatra még látom az egyik lányt aki Mátraháza előtt előzött vissza. De az utolsó sík szakaszon persze megint tovább robog előlem.
Kékestetőn a síház előtt Anita biztat, tapsol adja a ritmust. Majd Jucusnál csippantok a csúcskőnél, mondja, hogy a sípályán lefelé. "Tudom tavaly én bontottam a pályát itt..." fúú milyen Csanyás idő volt akkor, a ködben 10 méterre se láttunk, havas eső esett és pólóban vacogva vártam, hogy az utolsó felérjen. Most viszont tök jó idő van, kicsit párás a Tátra nem látszik de azért jó. Na amíg ezen gondolkozok olyan jó tempóban indulok el lefelé a kék kereszten mint tavaly. Csak most éppen nem arra visz az útvonal nincs 2 perce, hogy mondta Jucus. Hülye vagyok na. Úgyhogy vissza a sípályára, tele van turistákkal kerülgetni kell őket és a térdem se szereti szerencse hogy csak 2 klikk ez is PR lett. Tényleg nem értem hogyan.
Mátraházán újra csippantás, dumálás, kis kaja, Szasza kérdezi kérek e fotót. Hát azt most inkább hagyjuk, van már épp elég szenvedős kép rólam. Egy pálinka jól esne, de Zita azt mondja csak lent van a verseny központban, és amúgy se álldogáljak. Mondom nem gond én vagyok az utolsó zárhatják a pontot. De nekik bontaniuk kell a pályát, leszedik előlem a szalagokat. Induljak már. Hm ez csábító, nem kéne egyedül visszakullognom a célba. Viszont megvárni amíg lebontják a frissítőpontot az vacogós lenne így elindulok. Leereszkedek Hatökör-urához, közben feltűnik mögöttem 2 sporttárs akik még Benevár környékén előztek meg. Valahol eltévedtek. A zöldkereszt alagútjához egyszerre érünk oda, a bokrok közben megnőttek de még mindig össze vannak fonódva. A nagy márciusi "üljön át a szomszédja autójába" havazáskor voltam itt először akkor a hó úgy lenyomta az ágakat, hogy négykézláb kellett itt átkúszni alatta. Ezen mosolygok magamban mikor megelőzöm őket. A patakban alig van víz, most simán száraz lábbal átmegyek mindenhol, pedig volt itt már térdig érő vízben, hólében való cuppogás is. Majd jön a zöld háromszög a "Rakott út" ez a szakasz eddig kimaradt nekem. Már ezért megérte, tetszik ez az ösvény! Nem is értem hogy maradt eddig ki. Jöhet az utolsó emelkedő, rengeteg a turista kerülgetni kell őket, de nem gond, jól megy. Máskor itt szenvedni szoktam, most frankó. Sástóig már csak egy ugrás, a síkon elrobog mellettem két futó. Biztos a két eltévedt sporttárs. Innen már csak pár klikk lefelé és Mátrafüreden vagyok újra.
Cél A Börzsöny trail-ből kiindulva egy 4 + órás teljesítés volt tervben, így túrázgatva ez 5 + óra lett, egy kényelmes utolsó hely. Amiről kiderült, hogy utolsó előtti, mert sástónál nem az eltévedt versenyzőpáros előzött meg. Azt hiszem most tényleg a crew-nak kell mindent megköszönnöm. Nélkülük sokkal nehezebb lett volna. A rajttól a célig 2-3 köszönésen kívül senkivel nem beszéltem, csak a pontok személyzetével, jópár óráig rajtuk kívül nem is találkoztam senkivel. Szóval köszi minden szervezőnek, segítőnek, sársámánnak. Jó verseny volt nagyon!
Most kicsit olyan vagyok mint mikor az öreg székelyt megtalálják az erdőben megszaggatva:
- Édesapám! Mi történt?
- Hát fiam, megtépett a medve.
- És nagyon fáj?
- Csak ha nevetek!
Most kicsit olyan vagyok mint mikor az öreg székelyt megtalálják az erdőben megszaggatva:
- Édesapám! Mi történt?
- Hát fiam, megtépett a medve.
- És nagyon fáj?
- Csak ha nevetek!
Hogy volt e értelme? Igen. Mert lehet most pár hét rehab jön, és hogy ez volt az év utolsó versenye. De ez is beépül, lesz ennek is haszna. Mert lehet néha fáj az egész élet, de akkor is küzdeni kell. Nem szabad feladni.
