Hát el jött ez is, újra az alvó sárkány gerincén. Újra a Mátrában "hazai pályán". Soha sehol nem jártam annyit mint a Mátra ösvényein. A hegy amitől nem kell félni, csak tisztelni. Egy hely amit ismerek és szeretek. A pályától nem, a versenytől egy kicsit azért mégis tartottam. Vagy inkább önmagamtól? Mert mi volt eddig? Össze-vissza hol edzettem, hol nem. Ha igen akkor is keveset és rosszul. Verseny-sérülés-lazsálás-kapkodás. Nagyjából ez volt az elmúlt 2 év menetrendje. Ezért decembertől, nagyon lassan, nagyon alacsony pulzuson kezdtem újra az egészet. A cél a stabilitás volt. Ez sikerült is, hétről hétre egyre többet tudtam sérülés nélkül edzeni, a bulizást teljesen kihúztam a listáról így lassan a kilók is elkezdtek lemenni (az OCC után sikerült újra közel 100 kilóig visszahízni). Március végére a heti adag kényelmesen tartható 70-80 km lett. Ez alapján úgy gondoltam, hogy a végig szenvedett 2016-os Bérc után idén egy kényelmesebb 9 órán belüli teljesítés nem lehetetlen dolog. Bizony a Bérc amit az elsők évek óta 5 - 5 és fél óra alatt futnak, nekem még mindig olyan kihívás ahol egy 8-assal kezdődő idő az álom. Régen nem edzettem megfelelően így nem tudtam mire számítsak, most sokat edzettem (persze önmagamhoz képest) épp ezért kezdenek körvonalazódni a saját határaim (amiket még mindig túlfeszítek néha).
Indulás:
Indulás:
Csacsáék Hajdúszoboszlóról indulva beugrottak értem Egerbe, így kényelmesen és remek hangulatban értünk 7 óra körül Kőkútpusztára. Az autó ekkor még csak 5 fokot mutatott külső hőmérsékletnek. Így a rajtszám felvételkor kicsit még csípős volt az idő, de legalább gyorsan letudtuk még a tömeg megérkezte előtt és maradt időnk kicsit bandázni meg bohóckodni. Gyors egyeztetés Bigával, mert ok, hogy kaptam egy csomó gélt, meg fiolát mágikus űrkajákkal az EthicSport Hungary -tól és a Prana -tól, de csak az egyik fele volt ismerős termék. Végül abban maradtunk a rajtcsomagban kapott EthicS port keverjem be és azzal indítsak. Aztán jöhetnek az ismert izók, gélek, szeletek, majd a végén kellenek a lórúgás fiolák. Közben sikerült még összefutni Belus Tomiékkal, aki bár csak a másnapi Muzslán indult, mégis itt volt már és végig pörögte, szurkolta velünk a Bércet is. Ez után Fülöp Zolival gyors taktikai egyeztetés, Ő az előző 9:15-ös idejét akarta megjavítani. Így eldöntöttem, hogy megyek utána, ha tudom tartani az Ő tempóját akkor meglehet a 9-en belüli idő. Ez után még egy gyors találka Tündivel aki a héten valahogy seftelt nekem egy S-lab mellényt. Ami tök jó, bár a Bércre nekem kevés, Mivel ivótartály nélküli, és én ki nem megyek 10 km-nél hosszabb távra tartály nélkül. Ugyanis 25 fok fölött úgy eresztem a vizet magamból, mint szegény Tom miután Jerry szitává lőtte a sörétessel. Ezért maradt a jól bevált Ultraspire Omega zsák 1,5 liter vízzel és fél liter izóval. Ezenkívül összesen 10 gél, energiaszelet és fiola került a zsákba. A frissítőpontok ellátásával együtt ennek elégnek kell lennie az alábbi "buckákon" való átkeléshez.
A rajtot sikerült Krisztával átdumálni, mert bár a speaker kb 5x elmondta, hogy puskalövésre kell indulni. Mi mégis úgy gondoltuk lesz előtte egy kis visszaszámlálás. Szóval kicsit értetlenül állva indultunk meg a tömeggel. Az első pár száz méter után aztán sikerült beállni Zoli mögé és egy stabil tempóval haladni. Nagyjából 10 perc után már szakad rólam a víz, de ez mindig így van egyelőre nem törődök vele. Bár az hogy a kendőt kb 2 kilómeterenként ki kell csavarni kicsit gyanús is lehetne. Szederjes tetőig eseménytelen az út, tartom a tervezett 140-es max pulzust, jól haladok. Ez az első alattomos poros lejtő. Persze, hogy kicsit megcsúszok. Enyhe rándulás a térdben, és bár nincs semmi baj kicsit mégis kizökkent. Már csúszik a terv, az első gél már lement mégse frankó valami. Iszok és lépkedek fölfelé. Nagy Zúgó-hegy majd a Jagus, a nap kegyetlenül tűz ránk, de csak nyomjuk hiszen már itt is van az első itató pont.
Hogyan veszítsünk el egy versenyt:
Izó, víz majd fel Oroszlánvárra, az energia szeletet most kell megenni, hiszen lefelé csak félre nyelném. A bozótos emelkedőn megkapjuk az afrikai hőséget. Lentről biztatnak minket, mi egy kis csapattal nevetve kiálltunk vissza. Egy hő csapda ez a rekettyés, nem túl erős a tempó mégis megszédülök. Pihegve érek fel, iszok egy nagy korty izó és indulok is lefelé, de valami nem frankó a pulzus ugrál, a tempó nulla. Tök mindegy, hogy 140 vagy 120 a vánszorgás ugyanaz. Hármas-határnál tartok egy fél perces fáradt olaj cserét majd visszaelőzöm Zolit. Ő még nálam is jobban izzad és láthatólag Ő sincs jó bőrben. Markazi kaput már Lázár Kornéllal érem el. Innentől Kékesig együtt vonatozva megyünk. Nem merek az órára nézni, nem kell az órára néznem. Tudom, hogy nagyon rosszul állunk az idővel. Sötét lápa nyereg után, az utolsó emelkedőn, az óriások szikla háza előtt kereplőt hallok. Szeretem ezt a helyet, itt mindig megállok nézem a hihetetlen kőhalmokat most fel se fogom hol vagyok. A kereplőhöz tartozik egy Csipi. Sajnos nem fotóz, pedig valszeg elkészíthette volna a szokásos bús micimackó képet rólam mint minden versenyen. De talán jobb is, hogy nem látom hogy nézhettem ki. Mert az egy dolog ha szarul érzed magad, de ha Csipi azt mondja, hogy NAGYON szarul nézel ki az annyit jelent, hogy hívd az ügyvédet végrendeletet módosítani és tartós tejet már semmiképp ne vegyél. Már ásót akart keríteni, hogy eltakarítson az ösvényről. De aztán két szó és egy gyors pacsi után bevonszolom magam a Kékesi pontig.
Gyors öndiagnózis, szédülök, émelygek és ráz a hideg. Eddig elfogyott majd 3 liter folyadék, víz és izó vegyesen, szóval kiszáradás nem lehet, akár hogy is ereszt a búrám. Marad az eléhezés, sóhiány, napszúrás, de az utóbbi se valószínű azért annyi napot még nem kaptunk. Megoldás? Enni kell mindent IS. Kezdésnek letolok 2 sótablettát egy sóba mártott banánnal, majd kóla, sajt, apró perec, aszalt szilva és végül csemege ubi. Majd sajt víz uborka. Tartály újra tölt (még valahol Disznókő előtt fogyott ki) vízzel, a kulacs izóval indulhatunk.
Mondom Kornélnak menjen, a Sombokor nekem mindig nagy kihívás ne várjon, mert még elsodrom mikor legurulok. Vannak "ösvények" aminek a technikáját sose fogom megtanulni, az egyik ilyen Sombokor. Pedig az elmúlt 7 évben jópárszor meg volt már oda-vissza. De lefelé képtelen vagyok még lesétálni is. Két csiga a pofámba röhögött és hamarabb ért fel mint én le. A dózerút és a nyereg közti szakasz most is 17 perc, összesen több mint fél óra. Viszlát szintidő, megint egy elbukott verseny.
Mátra - nyeregnél utolérem Németh Kristófot, épp egy követ ráz ki a cipőjéből. Ha nincs a kavics sose érem utol olyan tempóval jött le mellettem. Így viszont együtt indulunk tovább a műút mellett. A lassú vánszorgástól és a gyomrom helyén lévő kőgolyótól a pulzusom beesett 100 alá, most kezd kicsit normalizálódni. Az Ő órája viszont folyamatosan csipog pont mint egy kezdő Al-kaidás testbombája. Ebből egy jó kis beszélgetés alakul ki pulzuszónákról stb. Így érünk fel Csór-hegyre. Jöhet a hullámvasút Galyáig a leggyilkosabb déli tűző napsütésben. Sótabletta, víz, izó majd egy Energirapida a menü. Többet kéne kajálni, de még nincs étvágyam. Azért már sokkal jobb a közérzetem. Ez hogy csak fölfelé kell menni sokkal jobb. Az erdő irtásos szakaszok persze megfognak. Ha nyomom neki csak a pulzus nő a tempó nem. Kristóf biztat, megcsináljuk negatív split lesz. De igazából nem hiszek benne, hát már a szintidőből is kicsúszunk, hogy lehetne negatív split? A végén a Muzslával amiről sírva szoktam lejönni.
Galyán utolérjük Kornélt, most Ő néz ki úgy mit én Kékesen. De szerencsére nem törik meg. Kicsit ésszerűbb "gyors" frissítéssel indulunk is tovább. Itt végre nincs az a hőség, Árnyékban vagyunk. Azért a Csillagvizsgálónál megállok 2 sótabi kis izó frissítésre. Kornél rám szól "síkon nem sétálunk" majd szép lassan tovább robog, ha lassan is de utána kocogok. Egy-két sporttárst elmellőzve érek Szamárkőig, itt megint egy félperces famegjelölő szünet majd jöhet a mászás. Kornél látótávon kívülre kerül, majd az Ágasvári ereszkedésnél Kristóf is állva hagy. De ez nem meglepő, várható volt. Itt is mindig lassan tudok leereszkedni a lényeg, hogy egy darabban gond nélkül leértem. Sőt igazából semmi bajom, nekem aki mindig csetlik-botlik. A turistaháznál meglepetésemre Mayer Csabi fürdik a csapnál, nagyon meglepődök azt hittem ilyenkorra már rég a célban lesz, hiszen már a rajtnál se láttam. Sajnos a sarkát véresre dörzsölte így csak bicegni tud, de megyünk tovább, biztatom már közel a falu.
Csörgő patak völgye eddig is kedvenc helyeim egyike volt, de ezután még jobban az lesz. A szűk szurdokba a hatalmas fákkal nem tűz be a nap, a patak hűsítően csörgedezik mellettünk. Percek alatt újjászületek. És végre kényelmesen jólesően kocogunk le a Keresztesi pontra.
Mégse volt elfecsérelt idő az a rengeteg körözgetés a télen:
Gyors öndiagnózis, szédülök, émelygek és ráz a hideg. Eddig elfogyott majd 3 liter folyadék, víz és izó vegyesen, szóval kiszáradás nem lehet, akár hogy is ereszt a búrám. Marad az eléhezés, sóhiány, napszúrás, de az utóbbi se valószínű azért annyi napot még nem kaptunk. Megoldás? Enni kell mindent IS. Kezdésnek letolok 2 sótablettát egy sóba mártott banánnal, majd kóla, sajt, apró perec, aszalt szilva és végül csemege ubi. Majd sajt víz uborka. Tartály újra tölt (még valahol Disznókő előtt fogyott ki) vízzel, a kulacs izóval indulhatunk.
Mondom Kornélnak menjen, a Sombokor nekem mindig nagy kihívás ne várjon, mert még elsodrom mikor legurulok. Vannak "ösvények" aminek a technikáját sose fogom megtanulni, az egyik ilyen Sombokor. Pedig az elmúlt 7 évben jópárszor meg volt már oda-vissza. De lefelé képtelen vagyok még lesétálni is. Két csiga a pofámba röhögött és hamarabb ért fel mint én le. A dózerút és a nyereg közti szakasz most is 17 perc, összesen több mint fél óra. Viszlát szintidő, megint egy elbukott verseny.
Mátra - nyeregnél utolérem Németh Kristófot, épp egy követ ráz ki a cipőjéből. Ha nincs a kavics sose érem utol olyan tempóval jött le mellettem. Így viszont együtt indulunk tovább a műút mellett. A lassú vánszorgástól és a gyomrom helyén lévő kőgolyótól a pulzusom beesett 100 alá, most kezd kicsit normalizálódni. Az Ő órája viszont folyamatosan csipog pont mint egy kezdő Al-kaidás testbombája. Ebből egy jó kis beszélgetés alakul ki pulzuszónákról stb. Így érünk fel Csór-hegyre. Jöhet a hullámvasút Galyáig a leggyilkosabb déli tűző napsütésben. Sótabletta, víz, izó majd egy Energirapida a menü. Többet kéne kajálni, de még nincs étvágyam. Azért már sokkal jobb a közérzetem. Ez hogy csak fölfelé kell menni sokkal jobb. Az erdő irtásos szakaszok persze megfognak. Ha nyomom neki csak a pulzus nő a tempó nem. Kristóf biztat, megcsináljuk negatív split lesz. De igazából nem hiszek benne, hát már a szintidőből is kicsúszunk, hogy lehetne negatív split? A végén a Muzslával amiről sírva szoktam lejönni.
Galyán utolérjük Kornélt, most Ő néz ki úgy mit én Kékesen. De szerencsére nem törik meg. Kicsit ésszerűbb "gyors" frissítéssel indulunk is tovább. Itt végre nincs az a hőség, Árnyékban vagyunk. Azért a Csillagvizsgálónál megállok 2 sótabi kis izó frissítésre. Kornél rám szól "síkon nem sétálunk" majd szép lassan tovább robog, ha lassan is de utána kocogok. Egy-két sporttárst elmellőzve érek Szamárkőig, itt megint egy félperces famegjelölő szünet majd jöhet a mászás. Kornél látótávon kívülre kerül, majd az Ágasvári ereszkedésnél Kristóf is állva hagy. De ez nem meglepő, várható volt. Itt is mindig lassan tudok leereszkedni a lényeg, hogy egy darabban gond nélkül leértem. Sőt igazából semmi bajom, nekem aki mindig csetlik-botlik. A turistaháznál meglepetésemre Mayer Csabi fürdik a csapnál, nagyon meglepődök azt hittem ilyenkorra már rég a célban lesz, hiszen már a rajtnál se láttam. Sajnos a sarkát véresre dörzsölte így csak bicegni tud, de megyünk tovább, biztatom már közel a falu.
Csörgő patak völgye eddig is kedvenc helyeim egyike volt, de ezután még jobban az lesz. A szűk szurdokba a hatalmas fákkal nem tűz be a nap, a patak hűsítően csörgedezik mellettünk. Percek alatt újjászületek. És végre kényelmesen jólesően kocogunk le a Keresztesi pontra.
Mégse volt elfecsérelt idő az a rengeteg körözgetés a télen:
A körülöttem állókhoz képest még én vagyok a "legfrissebb" ember a ponton, kóla, sajt, izó a menü. Tartály, kulacs teli tölt jöhet egy koffeines Extra shot és már indulunk is tovább. Nem érdekel a szintidő, nem érdekel, hogy megint bebuktam egy versenyt, csak menjünk. Jöjjön az a Muzsla, lássuk olyan undok e még mint régen, mikor az első Bércemen arról ábrándoztam, hogy ha lottó ötösöm lesz eldózeroltatom, vagy legalábbis eladom Szegednek...
Csabi a fájós lábával lemarad, így újra Kristóffal haladunk fölfelé, kielemezzük a kutyával futást és kutya támadások elhárítását. Egy kis hullámzás, egy eddig nem látott erdőirtás és észrevétlenül már Nyikom nyeregnél is vagyunk. Itt Kristóf kénytelen egy kis szünetet tartani, elsőre a hangok alapján azt hittem betámadta egy felajzott szarvasbika. De utánam kiállt hogy "jól van". Jöhet a végjátékra tartogatott új kólás koffeines gél, és az utolsó mászások Ólomtetőre és a Muzslára (a Koncsúrokat mindig "elfelejtem" vagy kisebbre emlékszek, esetleg évente tovább nőnek). Sorban előzök meg pár kimerült versenyzőt.
Csabi a fájós lábával lemarad, így újra Kristóffal haladunk fölfelé, kielemezzük a kutyával futást és kutya támadások elhárítását. Egy kis hullámzás, egy eddig nem látott erdőirtás és észrevétlenül már Nyikom nyeregnél is vagyunk. Itt Kristóf kénytelen egy kis szünetet tartani, elsőre a hangok alapján azt hittem betámadta egy felajzott szarvasbika. De utánam kiállt hogy "jól van". Jöhet a végjátékra tartogatott új kólás koffeines gél, és az utolsó mászások Ólomtetőre és a Muzslára (a Koncsúrokat mindig "elfelejtem" vagy kisebbre emlékszek, esetleg évente tovább nőnek). Sorban előzök meg pár kimerült versenyzőt.
Muzsla-nyeregnél meglepi itató pont, de nem állok meg. Már így is kifutottam az időből, meg van még elég folyadék nálam. Hogy ez mekkora tévedés volt azt kb 3 perc múlva konstatálom amikor a csúcson hiába szívom nem jön egy csepp víz se a tartályból. Izóm van még kb 3 deci abból kortyolok és lopva nézem az órát. Nem tudom, hogy de visszahoztam minden elveszett percet. Ha most megtolom és nem 1,5 - 2 óra alatt bicegek le a célba mint legutóbb akkor meglehet. Na akkor nézzük, nem rosszabb ez mint az Eged DH pálya csak hosszabb. Induljon a csapatás.
A Koncsúrokig minden jó, majd előbb egy lány, aztán Kristóf előz le. Úgy látszik tényleg jól van és komolyan gondolta a negatív splitet, fél perc alatt eltűnik. Én kicsit lassabban de stabilan haladok lefelé. Nincs sántikálás, se siránkozva botladozás. Annyiszor rágott meg és köpött már ki a Muzsla. De most nem! Békében válunk el egymástól. Dióspataknál az utolsó 5 méter fölfelé, az előbbi lány maga elé enged hagy élvezzem ki az utolsó mászást. Lenyelem az utolsó korty izót és együtt indulunk neki a dózeren. Csippan az óra "Battery low" már csak egy órát bír, de ez már nincs egy óra. Egy klikk a dűlők között, meg egy fél a pincesoron és a faluban. Még egy kanyar az aszfalton és ott a suli. A kapu előtt Budai Zé drukkol, már csak pár méter, bent vagyok.
Vasárnap délelőtt egy túrázó ismerős megkérdezte mit érzek a verseny után? Akkor azt mondtam csalódott vagyok. Mert tényleg úgy éreztem, úgy terveztem, hogy gond nélkül be tudok érni 9 órán belül. Később délután egy másik ismerős azt mondta örüljek, hogy egyáltalán beértem. Ami végül is igaz. Az indulók nagyjából 20%-a időn túl, vagy egyáltalán nem ért be.
Az, hogy a tervem nem sikerült nem a hőség hibája. Nekem kellett volna okosabban kezelni. Lehet ha az elején óvatosabban megyek akkor nem borulok meg. Amit az első órában nyertem, sokszorosan veszítettem el a következő hét órában. A szponzoroktól bőséges és minőségi frissítést kaptam. A saját hülyeségem, hogy nem megfelelően illetve egyáltalán nem használtam fel. Ezekből a hibákból kell még mindig tanulni és türelmesnek lenni. A csalódottság mostanra már kezd kicsit elillanni. Mert sokkal több jó volt ebben a majd 10 órás kalandban, mint rossz. A gyönyörű táj amit imádok. A keleti gerinc amit oda-vissza bejártam már annyiszor, mégse lehet megunni. Vagy Csörgő-patak völgye. A rajt, a cél, a sporttársak, a pontok személyzete, az egész hangulata.
Na és persze a Muzsla! A hegy ami már annyiszor megtört. Hirtelen a legjobb baráttá vált. A Mátrakeresztes - Szurdokpüspöki szakaszon 18 percet javítottam az eddigi legjobb időmön. Ez a szűk két óra volt a jutalom az elmúlt négy hónap munkájáért. Kristóf végig ezt mondta, ezzel biztatott, hogy negatív split lesz. De nem hittem el. Nem hittem önmagamban. A szívem és a lábam, viszont nem törődött az agyam önsajnálatával. Tette a dolgát, rutinból végig vitt az ösvényeken egészen a célig. Semmi fáradtság, semmi küszködés, a vége egy frankó flow-val átitatott öröm futás lett. És nem számít mi volt előtte, mert erre fogok emlékezni. Ez fog erőt adni a következő versenyeken. Köszönet Kornélnak és Kristófnak! Jó volt veletek együtt menni! Kellet a társaság, kellett, hogy néha valaki húzzon a mélypontoknál. Remélem kicsit én is tudtam segíteni a sikeres teljesítéshez.
Ez volt az ötödik Bércem, az eleje már nem rossz, a vége jó. Már csak a közepét kell összerakni.
Vasárnap délelőtt egy túrázó ismerős megkérdezte mit érzek a verseny után? Akkor azt mondtam csalódott vagyok. Mert tényleg úgy éreztem, úgy terveztem, hogy gond nélkül be tudok érni 9 órán belül. Később délután egy másik ismerős azt mondta örüljek, hogy egyáltalán beértem. Ami végül is igaz. Az indulók nagyjából 20%-a időn túl, vagy egyáltalán nem ért be.
Az, hogy a tervem nem sikerült nem a hőség hibája. Nekem kellett volna okosabban kezelni. Lehet ha az elején óvatosabban megyek akkor nem borulok meg. Amit az első órában nyertem, sokszorosan veszítettem el a következő hét órában. A szponzoroktól bőséges és minőségi frissítést kaptam. A saját hülyeségem, hogy nem megfelelően illetve egyáltalán nem használtam fel. Ezekből a hibákból kell még mindig tanulni és türelmesnek lenni. A csalódottság mostanra már kezd kicsit elillanni. Mert sokkal több jó volt ebben a majd 10 órás kalandban, mint rossz. A gyönyörű táj amit imádok. A keleti gerinc amit oda-vissza bejártam már annyiszor, mégse lehet megunni. Vagy Csörgő-patak völgye. A rajt, a cél, a sporttársak, a pontok személyzete, az egész hangulata.Na és persze a Muzsla! A hegy ami már annyiszor megtört. Hirtelen a legjobb baráttá vált. A Mátrakeresztes - Szurdokpüspöki szakaszon 18 percet javítottam az eddigi legjobb időmön. Ez a szűk két óra volt a jutalom az elmúlt négy hónap munkájáért. Kristóf végig ezt mondta, ezzel biztatott, hogy negatív split lesz. De nem hittem el. Nem hittem önmagamban. A szívem és a lábam, viszont nem törődött az agyam önsajnálatával. Tette a dolgát, rutinból végig vitt az ösvényeken egészen a célig. Semmi fáradtság, semmi küszködés, a vége egy frankó flow-val átitatott öröm futás lett. És nem számít mi volt előtte, mert erre fogok emlékezni. Ez fog erőt adni a következő versenyeken. Köszönet Kornélnak és Kristófnak! Jó volt veletek együtt menni! Kellet a társaság, kellett, hogy néha valaki húzzon a mélypontoknál. Remélem kicsit én is tudtam segíteni a sikeres teljesítéshez.
Ez volt az ötödik Bércem, az eleje már nem rossz, a vége jó. Már csak a közepét kell összerakni.
