2019. június 21., péntek

SALOMON Szentlászló Trail UTH 85 2019


Az idei UTH nekem októberben a Mátrában kezdődött, hol máshol hisz Csanyát is ott ismertem meg az első Dupla élményen. Na nem azért mert olyan "jót futottam"a Mátra Trail-en. Ugyanis tök utolsó lettem, annyira utolsó, hogy kis technikai malőr miatt érem se jutott nekem. Csanya persze profi módon kezelte ezt is, választhattam UTH nevezés vagy teljes Nyúlcipőbolt trails sorozat 2019-re. Persze az nem volt kérdés, hogy a teljes UTH-n tuti nem érnék célba. Nagyon messze vagyok attól, hogy 20 óra alatt 100 fölötti távot menjek. A nyuszis érem se vonzott annyira, hm hát akkor legyen Szentlászló Trail újra, az tavaly tényleg jó volt.  Szóval így lettem egy a több mint 90 főnyi "VIP" közül, de hát tudjátok "...a versenyszervező az élet császára...". Mikor két nappal a verseny után eljutottam oda, hogy megköszönjem Csanyának a lehetőséget csak ennyit írt:
- "Hey, örömmel kínoztalak meg."
Pedig nem is kínzott meg. De még a pálya se, az szinte tökéletes volt... na jó inkább fogalmazzunk úgy, hogy a talaj futható volt.
Ezen kívül köszönettel tartozom Belus Tominak és anyukájának Erikának (erre még kitérek). Tomi sokszor biztatott miután kiderültek a sérüléseim, hogy nem lesz gond. És nála jobban senki nem tudja miket szenvedtem a korábbi Szentendre Trail -eken. Majd pár nappal a verseny előtt küldte ezt a képet:
Menet közben ez párszor az eszembe jutott, illetve jó párszor hiszen hajnaltól kora estig úton voltam  (mikor épp magamnál voltam) volt idő átgondolni sok mindent. 85 km 3000 szint max 17 óra, egy hosszú nap.
Na de kezdjük az elején. Szerencsére csak sikerült meggyőznöm Vercsit, hogy jöjjön el. Legalább a pólót vegye át. A teóriám az volt, hogy a kötelező felszerelés nélkül nem adják ki a rajtcsomagját, de ha már ott van minden cuccal a rajtban akkor meg úgyis elrajtol. Aztán ha tényleg nem megy neki ".figy Én nem edzettem semmit, volt olyan hónapom amikor összesen 20 km-ert kocogtam" akkor max kiszáll Visegrádon.
Hm ez így most leírva úgy, hogy közben látom a szintvonalat elég beteg. Nem edzettél semmit? Jó, akkor csak 53-at fuss. Tényleg nem vagyunk normálisak. Amúgy Visegrád a fejben gyenge jó futók vesztőhelye. De mivel Vercsi nem csak jófej, hanem elég elszánt is, nem szállt ki mint sokan mások. Lazán végig ment  és valami 25 percet kaptam tőle a végére.
Szóval rajt előtt vacsi, egy jó 12 éves kolumbiai rum, majd alvás helyett forgolódás. A hév késik de még épp látjuk a hosszútávosok rajtját. Rajtszám felvétel pikk-pakk de hát megszoktuk már hogy full profi a crew. Van még másfél óra a rajtig, van másfél órám stresszelni magam. Virágtól kapok előre egy üveg nutellát és egy üveg pálinkát. Most ez mi? Előre megkapom a befutó csomagot? Úgy gondolod nem bírok végig menni? "Deee" mondja nevetve, bár nem túl meggyőző, hát kösz... Feltúratom vele a Runnabee standot, mert persze már bezárt mire kiértünk és ígértek nekem kólás Squeezy szeletett a gélek mellé, ezzel elmegy vagy 10 perc. Depo leadás, csomagmegőrző, jaj mi lesz itt mindmeghalunk.  Aztán már kissé feszülten lent is állunk a rajtzóna karámjában, pont mint a gladiátorok az aréna előtt. Vagy a marhák a vágóhídon. Bár Csanya elvileg áttért és vega lett, illetve megtört UTH versenyzők könnyein él. #hajnalkettő ezt a rajtidőpontot még 2 év után se bírom felfogni, egyszerűen halál.
  

A Kőhegyi menedékházig sima az út, bár Lajosforráshoz már tavalyhoz képest 7 perc késéssel érünk. De mivel nem néztem meg a tavalyi időket ezt nem tudom. Csak azt érzem, hogy erős(nek tűnik) a tempó. 30 percenként csippan az óra izó-sótabi-gél-sótabi. Iszonyat fullasztó párás meleg van az erdőben pedig éjszaka van mégis a hátamon folyik a víz. Ahogy világosodik életre kel az erdő. Mindenfelől madár daltól harsog, érdekes otthon reggelente is mindig a madarak énekére kelek. De most nem zavar, persze most nem is fordulhatnék a másik oldalamra, hogy tovább aludjak.
Jelzi a gyomrom, hogy ideje valami szilárdat enni. Mindig mondják, hogy ne versenyen próbáljunk ki új dolgokat, de ezt a szabályt rég nem tartom be, sőt szeretek új dolgokat kipróbálni. Hát most ezzel a kólás szelettel nagyon mellé fogtam. Egyszerűen borzalmas, mintha romlott cerbona lenne leöntve a 80-as évekből megmaradt kóla sziruppal. Ráadásul más szilárd kaja nincs nálam, a bevált dolgokat előre küldtem a depóval Lepencére. Na mindegy az egészet meg KELL enni, majd a víz elveszi az ízét. Hopp nincs víz. Mi van? Úristen kilyukadt a tartály ezért vizes a hátam! Még legalább 5 km Dobogókő és csak 3 korty izóm maradt. Basszus vége, végem van. Így nem fogok tudni végig menni.
Az ember sok hibát követhet el egy ekkora táv alatt, szerencsére én mindet elkövettem az első 15 klikken. Bár itt még nem tudtam. A tartály nem lyukadt ki, egyszerűen csak kiittam és persze rögtön ki is izzadtam, 15 km-en elfogyott 1,5 liter víz és fél liter izó. Sótablettát viszont csak 3-at vettem be az óránkánt kettő helyett mert hát éjjel nem kell. Na ezzel kb ki is mostam az ásványok jó részét magamból már az elején, így Dobogókőre már megrogyva érkeztem majd 20 perc csúszással, még ha magamon nem is éreztem még ekkor.

Tarbaj Petiék töltik a zsákot, eszek iszok, egy-két poén gyerünk tovább. Bár egyszerre értünk a pontra Vercsiékkel mégis leszakadok tőle, és a letépett szalagoknál történő vacakolás miatt többet nem is látom már a célig. Irány le Dömösre.
Belus Tominak se híre se hamva. Pedig tavaly itt körözött le ahol a hosszútávosok visszacsatlakoznak (persze nem tudom, hogy magamhoz képest már 30 perc hátrányban vagyok)  Oszaczki Géza érkezik, kb ugyanott ahol tavaly. Aztán Budai Zoli, na ez fáj. Zolival mentem tavaly Visegrádtól Vöröskőig, illetve felváltva húzattuk egymást. Erre most itt van. Visegrád meg innen kb a Hold túloldalán. Ő nagyon jól megy, azt hogy én nagyon sz@rul meg még mindig nem tudom.
Leérek Dömösre Cser Zsófi jön pátyolgatni, a párja a hosszúról már tovább robogott. Kérdezi mit kérek? Ez durva lesz. Óóó mondom semmit. Én ezt a szakaszt szeretem, készültem, 1 fiola energia rapida 1 fiola magnézium. Jöhet a Vertikalis fesztivál.
Mondtam már, hogy semmi közöm a futáshoz? Vagy a terepfutáshoz? Egyszerűen csak szeretek menni, még ha papírom is van róla hogy nyomorék vagyok (E-s mint egészségügyileg alkalmatlan)  pedig csak a térdem kuka. Na szóval az én kedvenc itthoni mászókám ez. A kápolnától Prédikáló szikláig át a Vadálló köveken. Lehetne Istállóskő is a Bükkben, de nem. Egy Istállóskőn nincs panoráma, csak mész mész mész és nem látsz sehol semmit. Itt viszont az út felénél olyan kilátás van, hogy elhiszed hogy hegyek között vagy még ha nem is igaziak (az én kategóriámban az számít igazi hegynek amin nincs növényzet, minden más csak bucka). Valamint azon szerencsés 50 ember közé tartozok akik részt vehettek az első Vertikal 500 versenyen. Ott tanultam meg mi a különbség egy trail rendezvény és egy sima túra között. Nem egy Zegema, de a mai napig a legjobb hangulatú hazai versenyem, kár hogy nincs többé.
Szóval a kedvenc szakasz: 


Persze most is van egy lesifotós a szikláknál. Mondhatnám, hogy anyukámtól örököltem azt, hogy minden képen csukva van a szemem, de itt valószínűleg nem csak erről volt szó. Viszont itt még a flow elnyomta azt mennyire ki is vagyok purcanva. A csúcson NedyBaliék szurkolnak, bíztatnak, de azért kell egy kis szusszanás (pedig már 35 perc csúszásban vagyok). Nem is kicsi 5 percet biztos elvacakolok, pedig még csak nem is fotóztam. Az EthicSport Super Dextrin almás géljéből próbálok energiát nyerni. Jó cucc csak az almát kellett volna inkább a cefrébe meghagyni, nem ízlik. Viszont működik úgyhogy irány Lepence.
Tavaly itt a döngetős dózer után tévedtünk el a Tigrissel. Idén nem vétem el a jelzést hol kell balra letérni a...szaunás pokolba. Az aszfaltra átvezető bozótosban a megrekedt forró levegő pofán ver mint egy beton fal, majd hátulról súlyt le az eddig a nyomomban lihegő kalapácsos. A műútra már szédelegve érek ki. De csak megyek nem veszek róla tudomást még mindig. Pedig vannak jelek, a hosszúról beér Bernáth Geri (Punks not Dead Trail Team) rám köszön, de fel se fogom. Nem ismertem fel. Pedig nem először találkozunk, nyáron együtt rumoztunk kereszttesóm tejfakasztóján. Szerencsére a ponton ott van Belus Tomi anyukája! Ahogy beérek a pontra rám néz és összecsapja a kezét. "Atyaég mi van veled?" Na ez észhez térít, látott már Ő megzuhanva futót ha így reagál akkor tényleg nagyon rosszul nézhetek ki. "-Szédülök" mondom. Már hozza is a depo cuccom. Full szervíz kell itt, a szentgrál és minden más is. Meg kell kapaszkodnom egy asztalba amíg nyakon zúdít, de használ, póló csere, sapka, tartalék gélek, só, sós paradicsom, minden ami sós kell most azonnal egyem meg. Közben a pontőrök is besegítenek tartály töltés, kulacs. Csanya versenyen első osztályon utazik a versenyző még ha a végét járja akkor is. A crew közben noszogat, induljak 11-kor zár Pilisszentlászló ott lesz paradicsom leves. Ohh az jó, én igazából csak a paradicsom leves miatt jöttem...
Jöhet a sunyi tüske, sunyi mert a rajtszámon, a szintrajzon nincs rajta pedig majd 100 méteres szintezés van "elrejtve" a pályában mielőtt elkezdenénk emelkedni Spartacus ösvényre, itt ér utol Belus Fruzsi, Ő sincs túl jó bőrben de azért pár szó után már tovább robog esélytelen, hogy tartsam vele a lépést. Irány a Spartacus, a pálya másik legszebb része. Itt fotóz Áron. Már előző nap szólt, hogy Lepencén kaparjam majd össze magam, hogy jó képek legyenek. Hát azt hiszem nem erre gondolt.

  



Kérdezi mi a baj? Hát mondom szédelgek, nem kéne pont itt lezúgatni az ösvényről. Kérdi mikor ettem, hát a ponton, meg ittam kólát, de nem esik jól semmi. Pulzus mennyi? Nézem az órát 110-108-107 ahogy megálltam esik le 95-ig. "Leesett a vércukrod most azonnal tolj be 3 gélt! (Közben Csurja "Csodaszarvas" Gabi elrobog mellettünk, de még Ő is megáll, hogy mi van velem). Nagyon nem jó helyen vagyok, eltorlaszolom az ösvényt. Itt nem szabad álldogálni indulok tovább majd a ponton összeraknak. Végül is bár rohadt nehezen csak magamba erőltettem egy banános Squeezy-t egy Ethic-es nagyi lekvárjával. Ez adott annyi löketet, hogy a Spari utolsó részét tudjam élvezni, hiszen tényleg egy nagyon szép szakasz. Viszont a falu előtt a pusztaság maga a pusztulat, a kék kút pedig maga a megváltás, egy hosszútávos versenyzővel egymás fejére nyomatjuk a vizet belőle. A kút után vagy téridő alagútba tévedtem, vagy tényleg végtelen hosszú az az utca ami a sulihoz visz, de mire a pontra értem megszáradtam.
Pilisszentlászlón idén is isteni a paradicsom leves, közben kérés nélkül a fejemre, nyakamra dobnak egy vizes törölközőt, nem tom melyik crew tag volt de kösz! Leves, keksz, sajt, szalámis szilva a menü. A kulacsba kapok izót, de a hánytatós fajta inkább gyorsan kiöntöm és kólát kérek, majd még egy levest. Közben rám köszön valami hippicsaj. Ööö szia...azt azért még se mondhatom, hogy hát Te meg ki vagy? És amúgy is piros rajtszámmal nem szokás vigyorogni. Persze ezt nem mondom ki inkább bedöntök még egy levest és irány tovább. A pálya utolsó jó szakasza jön az Apátkúti élmény park.
Mikor lett ez a falu ilyen hosszú? Hol van már a patak ott végre biztos jó hűvös lesz. De csak nem jön a szurdok, helyette megint itt a hippi lány. De még mindig nem tudom ki az (a verseny után 1 héttel kiderült, hogy Pánczél Viki volt az). Tényleg bocs, ennyire nem vagyok bunkó. Egyszerűen csak az agyi kapacitásom lement egy zuzmó szintjére, és túl jó volt az álcád (sappi, napszemcsi, copfok). 
Egyre több a zöld rendszámos futó, tavaly az élmezőny előtt értem a pontra, most meg a völgybe a full középmezőnnyel 300 ember. Valaki szó nélkül kikerül, valaki kicsit morog. A külföldiek kérdezik mi bajom, vagy legalábbis azt hiszem ezt kérdezték borzalmas akcentusuk volt. I'm ok...really.
Hátulról szól valaki, mire lassított felvételként megállok, megfordulok már előttem van Tündi. "-Gyere nyomjuk" és mielőtt válaszolni tudnék már robog is tovább. Aztán Zsani ér utol a Mecsek Team-ből, Ő már kicsit konkrétabb, " - Ne kockáztass, az UTMB a lényeg!" Jójó "jól vagyok" végigmegyek.
A vár hűvös völgy helyett csak pára van, és 5 méterenként félre kell állnom, hogy elengedjem a mezőnyt. Persze igazuk van, Ők még versenyben vannak, frissek. Én meg pillanatnyilag csak egy mozgó akadály a pályán. Ez egy kicsit megöli a pillanatot, ez egy tök jó, szép szakasz lenne a pályán mégse tudom élvezni. Utolér Edit is. Nem kérdi meg hogy vagyok, hiszen a látvány magáért beszél, minden széle regeneráló varázs szereket tömne belém, de tudom, hogy most nem szabad. Bármi is az tuti kijönne belőlem. Megyek saját zsíron van bőven mit égetni.
Megváltás kiérni az aszfaltra a tűző napra, és ez most nem vicc, jobb mint a párás fülledt levegő. Utol ér Kiszely "Sally" Éva, jó egy kicsit beszélgetni. Közli, hogy Visegrádon kiszáll. Végül is valahol igaza van, onnantól már tényleg csak szívás a pálya. Főleg a végén a "két vámpírfog" (Belus Tomi adta ezt a nevet a két tüskének). Tartok egy fél perces megállót a megszokott fánál úgyhogy Sally el is húz (egy laza 7 perccet adott azon a 1,5 - 2 km-en).
Visegrádon újra pancsolás, és végre van jég! Jeges kóla valami isteni, látom magam előtt a táncoló Coca-Cola jegesmacikat! Keresem a saját izó tabikat, de nem találom sehol, biztos elhagytam (a zsák alján volt). Jó akkor akkor keverek egy Ancsúr koktélt. Két tubus  narancsos High5 Aqau gél a kulacsba, rá 3 jégkocka, meg 3 deci víz, a zsákba is kérek jeget, majd rá a víz, meg még egy kis jég a csuklópánt alá. Jöhet a Kálvária a Fellegvárba. A parkolóban a kútnál millió turista, csak egy pillanatra férek oda arcot mosni. Aztán egy crew pólós lány közel menjek le a lépcsőn. Mi??? Lépcsőzzek 55 km után? Ez valami vicc? Nem ez az új pálya a rendőrség utasítására a közúton nem mehetünk. Ez egy jó változás, sokkal több így az árnyék és nem az a +10 méter szint dönti el a dolgot.
A fenti parkolónál Tündi várja a Medevac-ot:
- Gyere innen bevisznek.

- Mi? Engem nem visznek sehova! Végig megyek. Amúgy is mit csinálsz itt? Gyere velem, szépen besétálunk.
Kb 35 fok van a napon de remeg, libabőrös, kabátot vesz fel. Aztán telefonál, már jön érte a mentés...nem jön. Végül is igaza volt, nem cél verseny. A semmiért minek gyilkolja szét magát két héttel a Lavaredo előtt. De, hogy meg se kérdi mi van velem. Csak közli, hogy adjam föl én is. Na az eléggé felhúzott.
Borjúfőig tingli-tangli komótosan poroszkálok, néha leelőz egy-egy hosszútávos. néha én előzök meg egy-egy megfáradt zöld rajtszámot. Érdekes látni az arcokon a reakciókat mikor látják, hogy nekem kék van. A legtöbben simán hülyének néznek.

    Na szóval Borjúfőn Szasza fotóz, kéri próbáljak úgy tenni mintha futóversenyen lennék. De nem is ez a lényeg. Negyedszer vagyok itt, de még soha nem tűnt fel, hogy ilyen szép a kilátás. Se az, hogy a háttérben ott van valami patak, állítólag a Duna...
Innen megint nem szeretem szakasz Pap-rétig, ami azért kellemetlen mert utána még rosszabb lesz. Nesze neked VIP jegy, hát itt fogok megpusztulni. Az ancsúr koktél persze rég elfogyott, a jég elolvadt, jöhet egy paradicsomos gél   ez elvisz a pontig.
Pap-réten óriási a nyüzsgés, rengeteg az ember, jó a hangulat. Csak épp a jégszállítmányra kell várni kicsit. Illetve több az ember mint a jég, megy az alkudozás 2 vagy 3 darab jut egy embernek. Kiegyezünk 2-vel a kulacsba + kóla (tavaly itt isteni dinnyés izó volt) most csak a másik a hánytatós.
Hanga győzköd igyak uborka lét, a sótabletta már rég nem segít nem szívódik fel a gyomorból. De nem visz rá a lélek, hogy megigyam. Úgyhogy kiegyezünk 2 sóba mártogatott uborkával. Ami bármilyen bizarr is de működött. Szóval puszi meg minden, ismét megmentett a crew. Sőt még egy marék jégkását is sikerül zsákmányolnom, amit betömök a sapkába. Azt, hogy miért nem engedtem ki a sapkából a légiós tarkóvédőt még itt se ne kérdezzétek, nincs rá válasz. Illetve hát mert hülye vagyok. Na de mindegy. A lényeg, hogy összeraktak ismét.
De még, hogy összeraktak! A Pap-rét --> Hétvályús forrás az egyetlen szakasz ahol jobb időt megyek mint tavaly. Aztán persze a Vöröskő pofán ver mint mindig. Itt már számolgatni kell a perceket, erősen matekozok, hol fogok kiesni a szintidőből. Tölteni kellett volna a forrásnál...de hát oda sose megyek le túl "nagy" kitérő. Persze ez csak Nyerges előtt tudatosul bennem. Idén is ez vesz ki többet belőlem és nem a Vöröskő, pedig állítólag az a nehezebb. Konkrétan felfelé már (megint, ahogy tavaly is) szitkozódok. Minek rakták ezt bele? Miért nem volt elég az eredeti pálya? A különbség, hogy tavaly még érkeztek válaszok a körülöttem csoszogó zombiktól, most senki nem szól semmit. Csak vonszoljuk magunkat fel tiszta walking dead. Matekozzunk, legjobb esetben 10 perces átlaggal tudok haladni, a Skanzentől 7 km (és 6-kor bezár a pont). Oda kell érnem háromnegyed 6-ig mert az aszfalton, napon csak lassulni fogok ez biztos.
Nem értem oda 2 perc mínusz, és vizet, vizet, meghalok. A tartály már nem érdekel, elég a kulacs jég kóla, megyek. Talán még beérek. A nyílt részen csak botorkálok, majd beérve a városba alulról fűt a beton. Eszembe jut Belus Tomi "nincs Csanya átok". Na itt fogadom meg, hogy nem érdekel mit nyert, de ha a célban megtalálom feldugom neki a dobogós díját.
A főút mellett az egyik háznál sufnituning pára kapu van kihúzva, örök hála érte! Jön a nagy lejtő a patak part előtt, Csacsa és a többi ember aki utolért, akikkel egy bolyban mentünk simán lerohan. Én a lépcsőn botladozok majd le kell ülnöm a kerítésre. Orsi megáll kérdi mi a baj, Ó mondom semmi csak az előző 80 km, kiszóróm a kavicsokat és megyek. De csak az egyik cipőben vannak kavicsok, a másikban semmi, viszont ég izzik a talpam.
Szentendre polgármestere a patakparton köröz le. Jó látni, hogy mennyire azonosult a versennyel, ezzel mind a négy távot teljesítette már. A belvárosban jönnek szembe a már sikeres teljesítők, Budai Zoliék, a haverok kint ülnek az éttermek teraszain. Nekem tapsol, drukkol a tömeg. 
- Hajrá!
- Fussál!
- Szép volt, meglesz!
Nincs mese itt tényleg futni kell, a végén még befutó pacsi helyett megvernek. És amúgy is jó érzés itt a kis utcák között befutni. Leszámítva, hogy a macskaköves utcán a célegyenes előtti kanyarban durran el a vízhólyag a talpamon. Csak, hogy tuti vidám befutó képek készülhessenek:

Igazából nem tudom van e Csanya átok. Azt tudom, hogy 35 perccel mentem rosszabbat mint az előző évben. És ezt a 35 percet már a pálya elején  Prédikálószékig összeszedtem. Onnantól kezdve a kiesés, feladás, szintidőben bent maradás volt a kérdés. De mázlim volt, mert minden ponton volt segítség. Mindig összeraktak annyira ami ahhoz kellett, hogy a következő szakaszt kibírjam. Ez az ami magasan kiemeli az UTH-t a hazai terepversenyek közül, a crew áldozatos és maximálisan profi munkája. Na és még valami, az akkor ezerszer elátkozott macskakő. Szentendre a legjobb hazai célhelyszín. Hiába vannak, jobb, szebb, nehezebb, hosszabb stb útvonalak, versenyek itthon. Ilyen cél nincs még egy. Itt van hangulat, teljesen mindegy hogy 2 vagy 20 órát futsz beérni egy élő városba, célba óriási plusz löketet ad. Ez az amit sajna a többi hazai verseny nem ad meg. A saját versenyem se, hiába a hangulatos tóparti versenyközpont, ha az ott lévő emberek passzívak. Ha a verseny nem része az életüknek. Szentendrén, a helyiek, a turisták na és persze az 1000 másik futó és azok családja élővé teszi a központot. Így nem marad más mint jövőre is indulni. Hogy újra átélhessem ezt.
A dátum fix 2020. május 31. A nevezés november elején indul. Írjátok fel, gyertek el Ti is! 

2019. június 20., csütörtök

Le Garage de Runnabe... I. Szada Trail 2019

A Bérc után kissé besűrűsödött a munka. Muzsla trail, Mecsek Trail, Dupla élmény önkénteskedés, szurkolás néha kell az asztal másik oldalán is lenni. Főleg, hogy egy jó buli kívülről végignézni egy versenyt. Ráadásul ott volt még a saját POLAR Kaptárkő Trail is, amivel évről évre egyre több a meló (valamit rosszul csinálhatok). Miközben a verseny promókat rakosgattam össze egyre többször jött szembe a Szada Terepfutás oldala, a versenyük reklámjai. Egyértelmű volt, hogy nem amatőr a csapat profi marketinget nyomnak elsőre is. Egy héttel a Kaptár után tökéletes lenne, csak épp az egri ismerősök közül senki nem tervezte. Aztán persze nem figyeltem, kicsúsztam a nevezési időből el lett felejtve. Épp a péntek délutáni stresszoldó hősokk kezelésemet csináltam (magyarul próbáltam a tűző napon felfutni a Szépasszony völgyből a Hajdúhegy tetején lévő GSM toronyhoz ) mikor csörög a telefon.
KerékPeti: "Cső holnap Szada trail?"
Én: "Mi? Hát azt mondtad esküvőt fotózol, nem érsz rá..."
KerékPeti: "Jah azt tegnap lemondták, elmarad az esküvő...menni kéne árulni."
Én: "Mikor kell indulni?"
KerékPeti: "Hát 7-re ott kell lenni, 5-kor felveszlek, bepakoljuk a Runnabe standot és úgy."
Én: "Hát akkor szerezz nekem egy nevezést."
KerékPeti: "Ok, felhívom őket."

Na így sikerült az utolsó pillanatban nevezéshez jutni a Le Garage de Runnabe színeiben, mondtam már, hogy a "versenyszervező az élet császára" ?
Hajnal 4-kor kelés, kivételesen csak 10 percet késik Peti, árú készlet bepakolás, irány Szada.
-Amúgy hol van Szada?
-Gödöllő mellett.
-Ja jó, ott törtem össze magam, meg ott mindig eltévedek.
-Nem baj, jó lesz.
-Jah.

Persze hamarabb érkezünk mint Geriék, kapkodni kell a stand állítással. A helyiek nem ismerik a (begombázott) szarvasos márkát de érdeklődőek, kérdezősködnek, vásárolnának. Ööö csókolom én itt csak rakodómunkás vagyok, ez a bemelegítésem a versenyre ott a Főnök vele tessék alkudozni. Aztán megjönnek Geriék, viccelődve mondom neki, hogy már annyit pakoltam a cuccaikat lassan fix százalékot kérek minden verseny után akkor is ha nem vagyok ott. Hát Ők meg Zenyik Robival pályát jelöltek, kontrollt futottak még gyorsan. Kapok 10% kedvezményt az eltévedésekre. Na ez volt az  a pont ahol kissé kezdett megjönni a verseny hangulatom. Ha Ők csinálták a jelölést, pályát akkor itt nem lesz gond, vagy csak ha magamnak csinálok. Lelövöm a poént nem volt gond, 200%-os volt a pályajelölés egyszerűen csak csillagos ötös.
A rajtot 9-kor a helyi polgármester és egy volt egri vízilabdás olimpikon lövi el, jó a hangulat gyerünk! Kanyar jobbra, kanyar balra, majd ugyanez még kb harmincszor. Fogalmam nincs hol vagyok az egész pályából csak a Margita kilátós részt ismerem ami nincs egyhuszad része se a pályának. De gond egy szál se, a jelölés olyan szinten tökéletes mint mait még nem láttam, nem csak megszalagozva az irány váltások helye, de a téves utak spray-vel "lezárva", szóval itt tényleg nem lehet eltévedni, az első 10-es könnyen megy bár a két kulacsom épp kifogy mire a frissítőhöz érek. De hát ez várható volt, nem tudok szárazon futni, Szaszáék fél literrel végig mentek, nekem 2 is kevés erre a 23 klikkre.
 A pont után nem sokkal egyszer csak feltűnik a távolban a Margita ohh akkor már nincs sok hátra. Hát jó nagyon tévedtem 650 szintet összekaparni egy dombságban nem egyszerű, de hát ezt már megtanulhattam 10 éve az Isaszegi Csata Emlék Ttúrán, amikor minden domb mögött volt még egy és még egy. Szóval a Margita helyett veszünk egy éles jobbost és a magasfeszültség tartóoszlopai alatt ledöngetünk egy rétre, hogy a másik oldalon visszamászhassunk. Mert a gödöllői az olyan kis békés dombság...volt eddig, most meg pusztulat a tűző napon. Szerencsére nem tart sokáig, sőt még egy frissítő pont is jön. Pont a legjobbkor. Egy korty izó, zseléscukorka, sós paradicsom az éllátás is tökéletes.

Fel a kilátóhoz, majd le a faluba és innen már ismerős az út. És egyben értelmet is nyer, miért volt 9-kor a rajt. Elsőre furcsa volt, hogy ilyen rövid távot (23 km 650 szint) miért rajtoltatnak korán, hát azért mert a tűző napon befutni a végén annyira már nem volt vidám. 
A következő meglepetés, hogy a célban a polgármester várja a célba érkezőket. Le a kalappal előtte! Nem az a kemény ha az árnyékos erdőben futkározol 2-3 órát, hanem, hogy Ő a rajttól az utolsó beérkezőig kint állt a mezőn legalább 4 órát, megvártak mindenkit. Szóval neki ez nem csak egy tucat protokoll esemény volt.
A sör mellé egy szép festett befutó érmet is kapunk, ez is igényes szép munka látszik, hogy foglalkoztak a tervezéssel és a kivitelezésre se sajnálták a pénzt. Szokás szerint nem múló szomjúság gyötör, de hát ez mindig így van, hiába a sótabletta, a sós paradicsomos gél . De előbb a zuhany, szerencsére nincs tömeg, gyorsan végzek. Kapok egy kulacsnyi házi fekete ribizli szörpöt.A finisher kaja nem az unalomig ismert gulyás. A helyi nyugdíjas klub mamikái lángost és palacsintát sütnek számolatlanul. Hát ez valami zseniális, friss lángos tökéletes kiszolgálás imádom.

Hát ilyen volt az I. Szada Terepfutás. Nagyon jó az útvonal, a jelölés, a kiszolgálás, az infrastruktúra is elbírja a 400-500 embert. Ide jövőre biztos visszamegyek.
Tetszett, ajánlom!

2019. június 19., szerda

Mátra BÉRC Trail 2019

Az egész azzal kezdődött, hogy februárban Biga meghívott a Bércre. Ami egy tök jó dolog, hiszen általában az élmezőny az Elit a VIP. Nekem meg azért drukkolnak a haverok, hogy egyáltalán célba érjek. Ne adj isten esetleg még szintidőn belül. Na de hát én nem futó csak szervező vagyok, és mint tudjuk "...a versenyszervező az élet császára...". Na ennek örömére és mert a Tajga tök jó hangulatú volt gondoltam kéne még egy laza gyors edző verseny. Mr. Proteinfutár meggyőzött menjünk a Téli Margita félmaratonra mert az jó. Nos az eleje az tényleg jó volt, Cser Zsófival húzattam magam az első órában. Aztán egy kis technikai szünet után próbáltam utolérni. Persze sikerült is elvágódni  onnantól lyukas térddel bicegés. Na de hát volt már ilyen sokszor. Aztán másnapra a rosszabb térdem kezdett a szokásosnál is sz@rabb lenni. A normális embereknek van jobb és bal lába, a sportolóknak jó és rossz. Nekem meg van rossz és rosszabb, ez így van 21 éve szóval volt időm megszokni, hogy fáj. Néha jobban néha kevésbé, hogy épp mikor miért azt nem igazán lehet követni. De ez most más volt, a rosszabb térd izület alatt szemmel látható és kézzel tapintható csomó, tömlő most igazán pokollá tett mindent, pár hét után ezt meguntam. Szóval 5 év után újra befeküdtem az MR alá. Eredmény a ciszták felszívódtak ez jó, na de a többi...hosszanti szakadás, horizontális szakadás, folyadékgyülem, részleges szakadás, csontsziget elváltozás. Majd a kegyelem döfés Hoffa szindróma. Tiszta szerencse, hogy a másik lábam (amin a lyuk lett térd alatt) meg se néztük, épp elég ez is. Február 9-én estem, az eredményeket talán március 8-án kaptam meg a VTM előtt. Azt, hogy mikor mi szakadt szét persze nem sikerült rekonstruálni, 14 augusztusában volt az utolsó MR akkor még nem voltak szakadások csak gyulladás és ciszták. Azután meg ahány verseny annyi esés. Elbukott Szentendre Trail-ek, Mátra 115, Lemkowyna, UTMB-OCC ,  megannyi tankönyvi példa a sorozat sérülésekre. Megoldás? A Hoffát (ez gyakorlatilag egy zsír szövet tele ideg végződésekkel a térdben és a mozgó alkatrészeket védené) kilehetne vágni, az mondjuk 3-6 hónap rehab, aztán még 1 év amíg lehet már rendesen edzeni...DE 2 év alatt úgyis visszanő. Jó hát akkor a hentes kések maradhatnak a fiókban, ha lesznek végre rendes biomech végtagok akkor majd jöhet a fűrész addig várok inkább. Amúgy is van még 1,5 hónap a Bércig! Március végén még nyomtam egy Egedfutást, ami csapnivaló volt, de legalább a hőség is beütött. Csak, hogy szokjuk. Utána volt finom sós karamell fagyi szóval megérte kimenni.

Szóval az eddigi legedzettlenebb állapotban érkeztem meg Kőkútpusztára. A reggeli 1 fokban, szerencsére a Szoboszlói Muslincák tudták mivel lehet a rajtban motiválni. Mert hát kit érdekel, hogy 30 fok lesz, most hideg van és amúgy is a hajnali éhgyomorra pálinka jót tesz az emésztésnek, főleg egy 10 órás futás előtt (ne kérdezzétek ezt ki találta ki, mi se tudjuk).
Oroszlánvárig sima az út. 30 percenként csippan az óra sótabletta-izó, gél, sótabletta. A csúcson megállok enni egy szeletett mert korog a gyomor, rendes szilárd kaját követel. De akkor már lőjünk egy trailfiet is, válaszoljunk a kommentekre. Ja hogy ez elvileg futóverseny? Nem számít nem sietek, a fölfelékhez gyenge vagyok, lefelé meg gyáva. Na ezt a kis 5 perces produkciót sikerült előadni a rejtett térfigyelő kamera előtt. 


 Innen kezdődne a hullámvasút, de már most gyilkol a hőség. Hiába iszok, hiába a sótabletták, és a világ legrosszabb ízű taurinos gélje. Feszül a gyomrom és nem múlik a szomjúság. Sötétlápa-nyeregnél Csipike vár a piros bohóc / trashhorror frizurájával, idén nem ásóval mint tavaly Hanem egy kulacsnyi fröccsel! Hát áldassék a neve, az egészet meginni nem mertem mert tuti kiütött volna, de az a 2-3 korty pont elég volt, hogy a gyomrom helyre tegye. Kékesre ugyan rész szintidőből kicsúszva érek de legalább kicsit helyre jöttem, tudtam enni inni. Sombokornál az eddigi legjobb időmmel óvatoskodtam le. Aztán Csórhegynél jön a nagy pofon, szinte a műúttól tarra vágták az erdőt így a legnagyobb tűző napon kell felmenni Galyára (közben az élmezőny épp átszakította a célszalagot)de legalább már majdnem féltávnál vagyok és a szintidő hátrányt is ledolgoztam. Galyán pusztulat van, életmentő fóliával letakart versenyző, mentő, az emberek sorban adják le a chipet. De miért? Még be lehet érni, csak menni kell, nem szabad megállni!
Én iszok, eszek, töltök, iszok és megyek tovább. Kristóf tavalyi mantrája zeng a fülemben "negatív split lesz, negatív split lesz". Ágasvárig elvagyok, de Szamárkőnél fel megint nagyon meleg van. És most Csörgőpatak szurdoka se hozza meg a várt felfrissülést. Keresztesnél én rontom el a frissítést, fejben már nem vagyok teljesen egyben. A fenyvesben meg kell támaszkodnom egy fánál mert megszédülök. A következő szakaszon is kevesebb lett az erdő esélytelen, hogy itt hozzam vissza a pálya első felén elszórt perceket. Muzslánál utolérem Balikó Sanyiékat, hopp itt a fa ahol mindig meg szoktam állni, most is meg kéne. Állj meg, belefér. De nem, menni kell. Bár "sima ügy" leérünk egy óra alatt. Aztán csak nem jön a kőfolyás. Ilyen nincs, a végét meg kell tolni a pataktól. Mellettem egy kiment bokájú srác kérdi. Beérünk? Igen! Meglesz gyerünk. A pincesor után jönnek szembe Krisztáék Tomival. Nyomjad 2 perc!!! Aztán befordulunk a sportpálya kapuján látom az órát 9:58. Rohadjon meg én nem futok! James Bond se fut a kaszinóba...9:58:33. Másfél perccel a limiten belül. Jó hogy nem álltam meg annál a fánál.


Minden orvosi intelem ellenére indultam el. Tudván, hogy elég egyetlen rossz lépés és a térdemnek vége lesz, és vele együtt az egész szezonnak. De meg kellett kockáztatnom, tudnom kellett, hogy mit bír ki. Nos a térdem kibírta különösebb gond nélkül. Nem a fájdalommal, hanem a hőséggel és a kalapácsos emberrel kellett megküzdenem. A 10 órából 8-at mentem egyedül, szótlanul a sor legvégén. Volt időm átgondolni a dolgokat, ok a térdem kuka. Sose lesz alkalmas futni, főleg terepen futni. De még így is végig tudok menni, és szeretek kint lenni az erdőben, ez az egyetlen menekvés a napi 8 órányi irodai agyhaláltól. Imádom a versenyek hangulatát a sok ezerféle bolond embert. Az út maga a cél! Néha nehéz, néha fájdalmas. A versenyek a megállók, egy egy pont, ami összeköti az utat. De ezek a megállók teszik színessé az egészet, a maguk kavalkádjával.  Remélem még sok ilyen megálló lesz.