- Szia Peti! Indulsz a Tajga Trail-en? Voltál már? Érdemes menni?
- Helló! Nem voltam még, de nagyon dicsérik ki kéne próbálni...
Egy héttel később a karácsonyi Tarkő túrán:
Dani: - Én most látom, hogy ez éjszakai.
Én: - Mivan???
Dani: - Addigra kölcsön kell kérnem egy normális fejlámpát...
Na így indult számunkra a Tajga. Dani a 10-esre Én a 17-es távra nevezetem, és pont úgy ahogy azok az emberek akik miatt minden verseny szervezéskor lábon kihordok 3-4 agyvérzést, infarktust és idegösszeomlást én se olvastam el egyetlen sort se a kiírásból. Konkrétan a nevezési honlap nyitó képét se (itt fönt látjátok), Andrew jó versenyeket csinál, mindig van egy rakás süti. Ennyi infóm volt és ez elégnek tűnt, katt a nevezés gombra, aztán a fizetésre és kész. Jó kezdés igaz?
Locusta Krisztiékkel az utazás gyorsan telt, így szinte elsők között vettük át a rajtszámot, így maradt némi idő dumálgatni, sőt Zitától még sütit is kaptam ha nem érnék be időben és addig minden elfogyna (haha kb 30 tál házi süti volt felhalmozva az asztalokon mint egy mini lagziban). Csipi is megerősítette a szervezők figyelmeztetését, hogy szerinte is lánc nélkül járhatatlan a pálya. Közben a terem hirtelen megtelt, elfogyott a levegő, fejfájás, nincs is kedvem az egészhez. Kriszta mondta inkább várjunk kint a rajtra.
Kint sikerült az órát most jól beállítani, ne az legyen mint a Téli Börzsönyön rohadt égő lenne a Budaiban eltévedni. Közben látom, hogy mindenki veszi föl már előre a láncot, na jó akkor én is. Három lépés után rájövök, ez rohadt kényelmetlen a térkövön, mondjuk azon a Fellraiser alapból is az. Oda totyogok Andrew-hoz (közben a mezőn elrajtol) - Mennyi az aszfalt? - 300 méter de menjél már!!! Szóval szokás szerint sikerült jól elrajtolni a sor végén.
Csipi valahol 5 klikk környékén irányítja a két táv szétválását. Idáig sima ügy, viszont Kriszta azt mondta Budaörsig oda kell érni világosban, úgyhogy nem lehet megállni nyomni kell. Persze nem értem oda mert kellett egy két perces szünet az összerázódott vesémnek. Viszont sokkal jobban állok idővel mint gondoltam. A táv több mint fele megvan már félidő előtt. Budaörsön egy szelet túrós süti és gyerünk tovább.
Na és akkor itt megint kezdődnek a gondok. Miközben újra venném fel a láncot villan a lámpám. Mi??? Nem merülhet, a 3 csíkból 2-esen állt mikor otthon beraktam a zsákba. Mondjuk fogalmam sincs mikor tölthettem, és mit jelent a 2 csík? 66%? 50%? vagy csak 34%? Közben elérjük a Sorrento-t, itt egyszer jöttem le esőben és az nem volt vidám. Hát most se az, itt nincs semmi jég csak egy sárcsúszda. Ami belassít és... és semmi, a lánc és a Fellraiser óriás fogaival ha lassan is de gond nélkül lejövök. Míg a mögöttem jövő lány a sikolyok alapján 3x huppan le a sárba. Mondjuk két sikoly között vígan kacagnak úgyhogy nagy bajuk nem lehet. Szóval gyerünk tovább, itt van egy kis sáros single track, de az is gond nélkül elfogy. Na és akkor vissza a kezdeti játékhoz, amivel Csacsi rét óta foglalom le magam. Hol vagyok? Na nem úgy, hogy hol a fenébe vagyok mint előző héten. Itt most nagyjából tudom merre járok, több helyet is felismertem, most a kérdés mikor és merről jártam már itt. Értelem nincs sok benne. Mégis jól elszórakoztatom magam, hogy kb 5 éve milyen rendezvényen és merről jártam itt. Makkosmária előtt még egy hupli és innen már sima ügy. Mire újra Áronék fotóspontjára érek a lámpa feladja a küzdelmet, de innen már úgyse kell. Ahogy beérünk a faluba megállok lekapom a láncot. Még egy utolsó előzés, a kolléga viccesen megjegyzi a kezemben lóbált láncokra "- Hirtelen azt hittem mezítláb futsz."
A célba érést sikerült tökéletesen időzíteni, ugyanis Zita éppen egy tálca sütit hoz. A versenyközpontban fent pedig további tálak várják a célba érkezőket. Dani már túl van az eredmény hirdetésen, halálos nyugalommal közli "csak meglett a dobogó". Mi??? Ja, hogy Ő nem csak lazázni jött mint én. Persze ezt eddig nem említette, hogy ilyen tervei vannak. Talán nem is tudja, de ez, hogy egy tök ismeretlen pályán sötétben elsőre simán dobogót fut a sok helyi sprinter között azért nem semmi.
Azt mondják, nem érdemes többet utazni mint amennyi a verseny, nos mi kétszer 150 km-ert utaztunk. Fél 7-kor értem célba és fél 11-kor haza. De maximálisan megérte. Nagyon kellett már egy ilyen verseny. Mert edzetlenség, lustaság, betegség ide-oda ezt most mégis maximálisan tudtam élvezni. Donrazzino és csapata tökéletes versenyt rakott össze. Jó a hangulat, az ellátás bőséges és ilyen jól jelzett pályát még az életben nem láttam. Szóval tuti nem ez volt az utolsó "Süti trail-em".
Locusta Krisztiékkel az utazás gyorsan telt, így szinte elsők között vettük át a rajtszámot, így maradt némi idő dumálgatni, sőt Zitától még sütit is kaptam ha nem érnék be időben és addig minden elfogyna (haha kb 30 tál házi süti volt felhalmozva az asztalokon mint egy mini lagziban). Csipi is megerősítette a szervezők figyelmeztetését, hogy szerinte is lánc nélkül járhatatlan a pálya. Közben a terem hirtelen megtelt, elfogyott a levegő, fejfájás, nincs is kedvem az egészhez. Kriszta mondta inkább várjunk kint a rajtra.
Kint sikerült az órát most jól beállítani, ne az legyen mint a Téli Börzsönyön rohadt égő lenne a Budaiban eltévedni. Közben látom, hogy mindenki veszi föl már előre a láncot, na jó akkor én is. Három lépés után rájövök, ez rohadt kényelmetlen a térkövön, mondjuk azon a Fellraiser alapból is az. Oda totyogok Andrew-hoz (közben a mezőn elrajtol) - Mennyi az aszfalt? - 300 méter de menjél már!!! Szóval szokás szerint sikerült jól elrajtolni a sor végén.
Most van rajtam másodszor a hómacska, de inkább szokatlan mint kényelmetlen így az aszfalton. Na de 300 métert ki lehet bírni. Ennek akkor látom az értelmét, ahogy a falu szélén sorban állnak ki előlem az emberek felvenni a láncokat. Páran persze nem hitték el, hogy kell a csúszásgátló (vagy csak nincs nekik, nem tudtak kölcsönkérni) Ők aszfaltos cipőben táncolnak a jégen én meg simán "suhanok". Az első kanyarnál fotóz Áron mire oda érek már nem is emlékszem, hogy fájt a fejem.
Csipi valahol 5 klikk környékén irányítja a két táv szétválását. Idáig sima ügy, viszont Kriszta azt mondta Budaörsig oda kell érni világosban, úgyhogy nem lehet megállni nyomni kell. Persze nem értem oda mert kellett egy két perces szünet az összerázódott vesémnek. Viszont sokkal jobban állok idővel mint gondoltam. A táv több mint fele megvan már félidő előtt. Budaörsön egy szelet túrós süti és gyerünk tovább.
Na és akkor itt megint kezdődnek a gondok. Miközben újra venném fel a láncot villan a lámpám. Mi??? Nem merülhet, a 3 csíkból 2-esen állt mikor otthon beraktam a zsákba. Mondjuk fogalmam sincs mikor tölthettem, és mit jelent a 2 csík? 66%? 50%? vagy csak 34%? Közben elérjük a Sorrento-t, itt egyszer jöttem le esőben és az nem volt vidám. Hát most se az, itt nincs semmi jég csak egy sárcsúszda. Ami belassít és... és semmi, a lánc és a Fellraiser óriás fogaival ha lassan is de gond nélkül lejövök. Míg a mögöttem jövő lány a sikolyok alapján 3x huppan le a sárba. Mondjuk két sikoly között vígan kacagnak úgyhogy nagy bajuk nem lehet. Szóval gyerünk tovább, itt van egy kis sáros single track, de az is gond nélkül elfogy. Na és akkor vissza a kezdeti játékhoz, amivel Csacsi rét óta foglalom le magam. Hol vagyok? Na nem úgy, hogy hol a fenébe vagyok mint előző héten. Itt most nagyjából tudom merre járok, több helyet is felismertem, most a kérdés mikor és merről jártam már itt. Értelem nincs sok benne. Mégis jól elszórakoztatom magam, hogy kb 5 éve milyen rendezvényen és merről jártam itt. Makkosmária előtt még egy hupli és innen már sima ügy. Mire újra Áronék fotóspontjára érek a lámpa feladja a küzdelmet, de innen már úgyse kell. Ahogy beérünk a faluba megállok lekapom a láncot. Még egy utolsó előzés, a kolléga viccesen megjegyzi a kezemben lóbált láncokra "- Hirtelen azt hittem mezítláb futsz."
A célba érést sikerült tökéletesen időzíteni, ugyanis Zita éppen egy tálca sütit hoz. A versenyközpontban fent pedig további tálak várják a célba érkezőket. Dani már túl van az eredmény hirdetésen, halálos nyugalommal közli "csak meglett a dobogó". Mi??? Ja, hogy Ő nem csak lazázni jött mint én. Persze ezt eddig nem említette, hogy ilyen tervei vannak. Talán nem is tudja, de ez, hogy egy tök ismeretlen pályán sötétben elsőre simán dobogót fut a sok helyi sprinter között azért nem semmi.
Azt mondják, nem érdemes többet utazni mint amennyi a verseny, nos mi kétszer 150 km-ert utaztunk. Fél 7-kor értem célba és fél 11-kor haza. De maximálisan megérte. Nagyon kellett már egy ilyen verseny. Mert edzetlenség, lustaság, betegség ide-oda ezt most mégis maximálisan tudtam élvezni. Donrazzino és csapata tökéletes versenyt rakott össze. Jó a hangulat, az ellátás bőséges és ilyen jól jelzett pályát még az életben nem láttam. Szóval tuti nem ez volt az utolsó "Süti trail-em".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése