2019. február 6., szerda

Tajga Trail 2019

2018 Dec 21 az utónevezés megnyitása előtt:

- Szia Peti! Indulsz a Tajga Trail-en? Voltál már? Érdemes menni?
- Helló! Nem voltam még, de nagyon dicsérik ki kéne próbálni...

Egy héttel később a karácsonyi Tarkő túrán:


Dani: - Én most látom, hogy ez éjszakai.
Én: - Mivan???
Dani: - Addigra kölcsön kell kérnem egy normális fejlámpát...

Na így indult számunkra a Tajga. Dani a 10-esre Én a 17-es távra nevezetem, és pont úgy ahogy azok az emberek akik miatt minden verseny szervezéskor lábon kihordok 3-4 agyvérzést, infarktust és idegösszeomlást én se olvastam el egyetlen sort se a kiírásból. Konkrétan a nevezési honlap nyitó képét se (itt fönt látjátok), Andrew jó versenyeket csinál, mindig van egy rakás süti. Ennyi infóm volt és ez elégnek tűnt, katt a nevezés gombra, aztán a fizetésre és kész. Jó kezdés igaz?
Locusta Krisztiékkel az utazás gyorsan telt, így szinte elsők között vettük át a rajtszámot, így maradt némi idő dumálgatni, sőt Zitától még sütit is kaptam ha nem érnék be időben és addig minden elfogyna (haha kb 30 tál házi süti volt felhalmozva az asztalokon mint egy mini lagziban). Csipi is megerősítette a szervezők figyelmeztetését, hogy szerinte is  lánc nélkül járhatatlan a pálya. Közben a terem hirtelen megtelt, elfogyott a levegő, fejfájás, nincs is kedvem az egészhez. Kriszta mondta inkább várjunk kint  a rajtra.
Kint sikerült az órát most jól beállítani, ne az legyen mint a  Téli Börzsönyön rohadt égő lenne a Budaiban eltévedni. Közben látom, hogy mindenki veszi föl már előre a láncot, na jó akkor én is. Három lépés után rájövök, ez rohadt kényelmetlen a térkövön, mondjuk azon a Fellraiser alapból is az. Oda totyogok Andrew-hoz (közben a mezőn elrajtol) - Mennyi az aszfalt? - 300 méter de menjél már!!! Szóval szokás szerint sikerült jól elrajtolni a sor végén.

Most van rajtam másodszor a hómacska, de inkább szokatlan mint kényelmetlen így az aszfalton. Na de 300 métert ki lehet bírni. Ennek akkor látom az értelmét, ahogy a falu szélén sorban állnak ki előlem az emberek felvenni a láncokat. Páran persze nem hitték el, hogy kell a csúszásgátló (vagy csak nincs nekik, nem tudtak kölcsönkérni) Ők aszfaltos cipőben táncolnak a jégen én meg simán "suhanok". Az első kanyarnál fotóz Áron mire oda érek már nem is emlékszem, hogy fájt a fejem.



Csipi valahol 5 klikk környékén irányítja a két táv szétválását. Idáig sima ügy, viszont Kriszta azt mondta Budaörsig oda kell érni világosban, úgyhogy nem lehet megállni nyomni kell. Persze nem értem oda mert kellett egy két perces szünet az összerázódott vesémnek. Viszont sokkal jobban állok idővel mint gondoltam. A táv több mint fele megvan már félidő előtt. Budaörsön egy szelet túrós süti és gyerünk tovább.
Na és akkor itt megint kezdődnek a gondok. Miközben újra venném fel a láncot villan a lámpám. Mi??? Nem merülhet, a 3 csíkból 2-esen állt mikor otthon beraktam a zsákba. Mondjuk fogalmam sincs mikor tölthettem, és mit jelent a 2 csík? 66%? 50%? vagy csak 34%? Közben elérjük a Sorrento-t, itt egyszer jöttem le esőben és az nem volt vidám. Hát most se az, itt nincs semmi jég csak egy sárcsúszda. Ami belassít és... és semmi, a lánc és a Fellraiser óriás fogaival ha lassan is de gond nélkül lejövök. Míg a mögöttem jövő lány a sikolyok alapján 3x huppan le a sárba. Mondjuk két sikoly között vígan kacagnak úgyhogy nagy bajuk nem lehet. Szóval gyerünk tovább, itt van egy kis sáros single track, de az is gond nélkül elfogy. Na és akkor vissza a kezdeti játékhoz, amivel Csacsi rét óta foglalom le magam. Hol vagyok? Na nem úgy, hogy hol a fenébe vagyok mint előző héten. Itt most nagyjából tudom merre járok, több helyet is felismertem, most a kérdés mikor és merről jártam már itt. Értelem nincs sok benne. Mégis jól elszórakoztatom magam, hogy kb 5 éve milyen rendezvényen és merről jártam itt. Makkosmária előtt még egy hupli és innen már sima ügy. Mire újra Áronék fotóspontjára érek a lámpa feladja a küzdelmet, de innen már úgyse kell. Ahogy beérünk a faluba megállok lekapom a láncot. Még egy utolsó előzés, a kolléga viccesen megjegyzi a kezemben lóbált láncokra "- Hirtelen azt hittem mezítláb futsz."




A célba érést sikerült tökéletesen időzíteni, ugyanis Zita éppen egy tálca sütit hoz. A versenyközpontban fent pedig további tálak várják a célba érkezőket. Dani már túl van az eredmény hirdetésen, halálos nyugalommal közli "csak meglett a dobogó". Mi??? Ja, hogy Ő nem csak lazázni jött mint én. Persze ezt eddig nem említette, hogy ilyen tervei vannak. Talán nem is tudja, de ez, hogy egy tök ismeretlen pályán sötétben elsőre simán dobogót fut a sok helyi sprinter között azért nem semmi.
Azt mondják, nem érdemes többet utazni mint amennyi a verseny, nos mi kétszer 150 km-ert utaztunk. Fél 7-kor értem célba és fél 11-kor haza. De maximálisan megérte. Nagyon kellett már egy ilyen verseny. Mert edzetlenség, lustaság, betegség ide-oda ezt most mégis maximálisan tudtam élvezni. Donrazzino és csapata tökéletes versenyt rakott össze. Jó a hangulat, az ellátás bőséges és ilyen jól jelzett pályát még az életben nem láttam. Szóval tuti nem ez volt az utolsó "Süti trail-em".





   

2019. február 5., kedd

Téli Börzsöny Trail 2019 by@Ökofutás

Nem ismerem a Börzsönyt...de az lassan biztossá válik, hogy a Börzsöny nem szeretem engem. Na de ne rohanjunk előre. Még november végén kaptam a meghívást Zsuzsitól a versenyre, és mivel még sose jártam Zebegényben nem volt kérdés, hogy menni "kell". Hiszen mindig szeretek ismeretlen helyekre eljutni. Gyors egyeztetés az egri Spartanos cimbikkel, van kedvük jönni? Naná, hogy van. Zoli supportál, a párja Gabi a rövidet, Bunny és Én a "hosszút" futjuk. A táv nincs 30 km így nem kéne hosszúnak nevezni.  De mivel a júniusi Cortina óta nem mentem egyben ennyit bizony hosszú lesz ez, egy jó kis edzőverseny.
A december vége a kényszer szabival nagyon jól sikerült, végre kipihentem magam és a két ünnep között háromszor is tudtam a Bükkben edzeni. Szóval jó volt. Aztán az évkezdést a hülyeségem rögtön hazavágta, arcüreg gyulladás = három hét szenvedés. Biztos ami biztos a Fun Run pályabejáráson sikerült elszakítani a hómacskám gumipántját. Ez ugyanarra a napra esett amikor a szervezők kötelezővé tették a versenyre. Jó előjelek...
Reggel fél 6-os indulás, mert mi van "ha", szerencsére nincs semmi "ha" se hó, se jég, se köd sima az utunk még egy kávézás is belefér. A rajtot előre hozták 8:45-re de így is kényelmesen van idő kicsit bandázni, tenni venni. Rajtszám felvételnél közlik nem vagyok a fizetett listán. hát azon tuti nem, mert meghívott vagyok. Na itt picit furcsán néznek rám, a VIP-ek nem 95+ kilósok szoktak lenni. Esetleg szumógálán a junior kategóriában de semmiképpen nem futóversenyen. Aztán előkerül Zsuzsi és 1 perc alatt varázsol nekem külön rajtszámot. Mondjuk picit kapkod letéti díjat nem kér a dugókáért és nem ellenőrzi meg van e a kötelező felszerelés. Mondjuk az egyértelmű, hogy anélkül úgyis kitörném a nyakam...
Tartályba víz, kulacsba izó, a zsebekbe a SiS gélek amiket a Sportital.com -tól kaptam szülinapi meglepiként, "...a versenyszervező az életcsászára..." eddig minden jó. Eddig, kezdésképpen az órán a track-et nem jó üzemmódban indítom el, mert az óra szerint nem a célkapu mögött hanem valahol hátrébb indulna. Újra kéne indítani a legközelebbi ponttól, de ehhez hülye vagyok. Loholok Virág és Edit után, mert ők úgyis bejárták a pályát, meg amúgy sincs kedvem egyedül elveszni. Csak éppen ők rendesen edzenek, én meg 3 hete csak vergődök. Naná, hogy nem bírom tartani velük a lépést. Azért nagyon nem szakadok le. De az első pár kilométer így telik. Közben találok egy elveszett dugókat, majd kb 2 klikk után a gazdája is előkerül. Szerencsére az első komolyabb emelkedőnél a lányok megállnak a láncot felvenni, nekem itt még elég a Fellraiser így, de most végre kényelmesen haladunk hárman együtt. A torkom persze máris bedagadt a lihegéstől, de legalább így nem kell majd annyit inni.Illetve kéne csak nem fogok tudni nyelni. Törökmező, hullámzás, első frissítőpont eddig sima ügy volt. Pacsi Zolival,mondja, hogy Gabi még nem ért ide, eszem pár szem gumicukrot, inni is kéne. Csakhogy a Cola az Coca és soha semmilyen esetben se Pepsi. Ok ez egyéni vallási stb probléma, meg amúgy a tartályban lévő langyos víz még mindig jobb a torkomnak megvagyok a kóla nélkül is, úgyhogy tovább. A lányok Nagymarosra lefelé kiengedik a féket és persze, hogy eltűnnek előlem. Ami azért roppant kellemetlen, mert eddig végig utánuk mentem. Az egész településen egy darab szalagot találok, úgyhogy marad a kérdezősködés a járókelőktől, láttak itt elfutni 2 lányt?
A falu végén újra a lánc felvételnél érem utol őket, itt már én is felpattintom, illetve leülök és rám adják. Mert innentől tényleg kell. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de ez nagyon nem a normál terepfutó pálya. nekem legalábbis nem az, olyan rézsűs single track-eken megyünk amik jó időben is csak 1-2 embernek valók, nem egy több száz fős mezőnynek és nem tükörjéggel. A sárga kereszt jelzést gyakorlatilag megsemmisítette a mezőny már előttünk, egy 100 méteres szakaszon 16 kicsúszást számolunk össze. A menetrend a következő 2-3 perc rettegés, hogy összetöröm e magam, aztán meg ÓÓÓ nézzétek de szép, majd ugyanez újra és újra. Kb így jutunk el a Remete barlangokig, illetve előtte van valami beton hangár szerűség a szurdokban. De Virág nem tudja mi az és láthatólag nem érdekli. Én csak azt bánom, hogy nem sikerült értékelhetően lefotózni amúgy egy 2. vh-s tüzérségi bunker volt, valszeg a Dunai komp átkelőt lőhették innen. A barlangoknál kimegyek fotózni, hiszen sose jártam még itt, nem fogok elmenni mellette úgy, hogy meg se nézem. Nos a lányokat ez se hatja meg "mi már láttuk". És innentől jön az összeomlás.
Bambulás a barlangoknál, pár szó néhány eltévedt sporttárssal majd a mászás a Dobozi-oromra, aztán a nagy kérdés hol is vagyok, hol vannak a szalagok? 29 perces klikk, hát ezt most nagyon elszúrtam. Akkor fel se tűnt, de ilyet nem lehet. 6 óra van a 30 klikkre (na jó csak 29+) ebbe nem fér bele, hogy fél óra alatt tegyek meg 1-et belőle. Persze ezt akkor még nem tudom. Csak azt, hogy egyedül maradtam és fogalmam sincs mi merre. Úgyhogy mikor végre elvergődök a pontra, és meglátom Andrew-t fotózni kissé nyersen szegezem neki a kérdést  "Hol a f@szba vagyok? Még mennyi? Merre?" Szegény elsőre szóhoz se jut. Két lány ment ki akik a háttérben halkan megjegyzik "...ezt a kérdés ma már mi is sokszor feltettük..." Andrew megnyugtat, hogy kb 5 km a köv pont és nagyjából vannak jelzések. Induljak ketyeg az óra.

A láncot már lusta vagyok visszavenni, így a maradék 1,5 órában a kezemben lóbálva viszem miközben nyomolvasót játszok. Sok lábnyom, egy speedcross-t és egy yaktrax-os csúszásgátló nyomait követem. Persze ők is hibáznak, ezt onnan tudom, hogy a völgy végén a nyomokat követve simán benézem én is a letérést, hogy némi bozóttúrással térjek vissza a pályára a szerpentin elején. Felfelé vonatozunk amiből megnyerem a mozdony szerepét, majd amint síkra, lejtőre vált a lányok meglépnek. De már nem lehet messze az ellenőrző pont. A széles erdészeti úton egy sífutó előz le ekkor tűnik fel, hogy nem a turista úton megyek, mert az hol együtt halad az erdészeti úttal, hol mellette, hol átvágja a kanyarokat. Végre meglátok 3 embert a mezőn, valszeg ők a pont csak épp már nincs sátor se. Nagy nehezen lekocogok hozzájuk mire közlik:
- Ez tesiből 1-es.
- Nem érdekel a tesi, de földrajzból is. Hol vagyok? Hogyan tovább?
- Piros kereszt végig, szalagot ne is keressél.
- Mennyi?
- Még 3.
- Nincs szalag?
- Nincs.
- Ok.
Na és innen "gond" nélkül simán bementem. Na jó volt két kanyar ahol a lábnyomok alapján a mezőny teljesen máshol ment mint a turista út.

Köszönet a meghívásért az Ökofutásnak egy nagyon szép, néhol keményen technikás pályát raktak össze. Jövőre jobban felkészülve mindenképpen vissza kell ide még menni.