Sose indultam még "Csanya trail-en". Az első Dupla / Szimpla élményen önkénteskedtem, aztán voltam egyszemélyes szurkolói menet, szerencsére indulhattam az első Vertikal 500-on, kétszer az UTH-n, VTM-en. Voltam, pontőr, pályabontó stb a Bükk, Mátra, Buda trail-eken. Ideje volt már egyszer rajthoz is állni. Főleg, hogy a Börzsönyt alig ismerem. Az M-es táv pedig ideális edzőversenynek tűnt, 24 klikk 1000 szinttel amire 4 óra szintidőt adnak. A sorsolást is megúsztuk így már csak futni kell.
Szerencsére Pepi is úgy döntött, hogy van kedve eljönni. Mert bár Ő nem mondja, de szerintem már Ő is unja a heti Egedre föl le köröket. A párja Endre bevállalta a sofőrködést és csatlakozott hozzánk még Denyó is, hogy Endre ne unatkozzon amíg mi futunk. Az utazás gyorsan eltelt, Diósjenőn látva a tömeget az első utunk a kocsmába vezetett. A tipp bejött, a kávé jó, a mosdó kulturált és tiszta és nincs sorban állás ami nem elhanyagolandó tényező. Irány a versenyközpont A rajtszem felvétel, csomag leadás pillanatok alatt meg van. Profin, rutinszerűen végzi a munkát a crew. Idővel jól állunk jöhet a bandázás, ami a versenyek egyik legjobb része, hiszen futkározni otthon is lehet egyedül, de ilyenkor lehet találkozni a sok hasonló futóbolonddal. Előkerül Ancsúr is, döbbenten közli, hogy látta Endrét. Mondom neki, hogy együtt jöttünk sőt még Denyót is elhoztunk, rendezhetünk egy mini sulis találkozót. Ennek örömére lövünk is gyorsan egy trailfiet. Kimegyünk szurkolni a L távosoknak, aztán lassan 10:30 mi is indulunk.
A rajt előtt ugyan bevizeztem a sapkám mikor a kulacsot töltöttem, de nem eléggé. Ráadásul a beígért kellemes borongós 24 fok helyett sehol egy felhő és dög meleg van. Már a rajt előtt mikor felvettem a pántot is 91-es "nyugalmi" pulzust mért. Persze ezen nem lepődök meg, a hőség mindig megdobja 10-15-tel alapból. Ancsúr azzal bíztatott a rajtnál, hogy "tempó hányásig" de azt egyikünk se gondolta, hogy ez csak egy klikket jelent és valszeg nem 5:50-es tempóra gondolt, kész a gyomrom eddig bírta. Fentről a nap tűz, alulról fűt az aszfalt és még a levegő is párás, én meg csak émelygek. Egy darabig még tartom a lépést Pepivel, de érzem, hogy ez így nem lesz jó, az izzadság már itt kiüti az állítólag profi Arcteryx futó sappit. A napszemüveg lencséjén folyik le a sós lé, marja a szemem nem látok rendesen. A tömeg lendülete itt még sodor magával minket de tudom, hogy én ezt nem fogom így bírni vagy legalább is nem sokáig. Úgyhogy csak oda szólok neki, hogy menjél majd utolérlek. Ez most verseny, nem edzés és pillanatnyilag csak hátráltatom őt. Nekilendül és egy perc múlva már vagy 30-40 ember van köztünk. Az első emelkedőn megtorpan a mezőny, előzök, előznek szép lassan sétába váltunk. Mondjuk vicces, hogy itt még sétálva gyorsabb vagyok pár embernél akik fog összeszorítva kocognak még mindig fölfelé. Pepi kék hátizsákja egyre közelebb kerül, bár még mindig van 10-15 ember köztünk. Utol kéne érnem, a mellényemben nincs hely a szemüvegnek, az Ő zsákjába viszont beférne és akkor kevesebb izzadság folyna a szemembe. Na akkor toljuk meg kicsit, a 140-es pulzus már rég sehol. Az erősebb séta is a 160-at súrolja mégse csökken a távolság kettőnk között. Kerékgyártó Peti persze a legmeredekebb legszűkebb ösvénynél áll lesben a fényképezőgéppel, hogy igazi szenvedős képeket lőhessen a mezőnyről.
Az elágazóban Marcsi és Joe irányítja a mezőnyt, S táv balra, M táv jobbra, egy pillanatra megállok pacsizni. A Cortina óta nem találkoztunk, Joe rám néz és vigyorogva javasolja, hogy váltsak át S-re, na azért a látszat csal ennyire még nem vagyok szarul. Itt ráadásul egy enyhén lejtő széles dózer kezdődik lehet végre haladni. Csak éppen Pepi itt is sokkal gyorsabb mint én. Kiérünk egy kis mezőre. Tűz a nap, a gaz néhol mellig ér. Próbálok inni de még a víztől is hányni kell úgyhogy inkább csak a fejemre locsolok a kulacsból. Itt még látom Pepit, de ahogy visszakanyarodunk a kanyargós erdei single trackre látótávon kívülre kerül. Közben egy sérült futó jön szembe, azt mondja semmi gond, lemegy az irányító crew-hoz ők majd leviszik. Szegény a második helyről kénytelen kiállni.
Kezdődik a gerinc hullámzása, szerencsére akad némi árnyék, így a pulzusom is visszamegy 140 körülire. Persze akad egy-két sunyi emelkedő vállig érő csalános dzsindzsával de azért nem rossz. Egyetlen dolgot sajnálok, hogy a növényzet szinte teljesen kitakarja a panorámát. Lelketlen részeken futunk itt, hiányzik a szép látvány, nagyon kell figyelnem a lábam elé mert akad pár görgeteg kő amin könnyen pofára eshetek. Az izzadság kimarta a szemüveg orrnyergét rögzítő ragasztást, így a guminyereg leesik mikor a homlokomra tolom. Na ez így nem lesz jó. A másik ESS-t tavaly januárban így kukáztam a Chopok - Gyömbér gerinctúrán, akkor a hideg miatt engedett el a ragasztás és be is fagyott a szemem, mondjuk ezt most nem fenyeget, csak épp így zavaró. Mondjuk lehet jobb lenne sportszemüveget használni, de hát a militáns énem ragaszkodik a ballisztikus védőszemüveghez még ha itt most használhatatlan is. A lencse mindkét oldalán folyik le az izzadság, ráadásul a fák között az árnyékos ösvényen akad pár kő és husáng. Egyetlen dologban reménykedek, ha sikerül az egyikben pofára esni azt legalább majd felveszi valaki.
Végre könnyen futható rész jön, pár emberrel előzgetjük oda-vissza egymást, de igazából nem számít. Tetszik az erdő. Előjön megint a militáns énem, milyen frankót lehetne itt játszani. Tiszta átlátható és átlőhető erdő, pont annyi domborzattal amennyi kell. Ezen elnosztalgiázok vagy 10 percet tuti, lehet vissza kéne menni milsimezni? Az egész heti irodai stressz után jó lenne egy-két ember lepuffantani, vagy csak simán menekülni az életemért. Na de most csak simán futni kell, mondjuk az idővel nem állok túl jól. Jön egy lefelé itt kicsit neki engedem, de a combhajlítóm jelez, hogy ő ezt a tempót nem támogatja. Széles dózer jön, lehet végre kényelmesen haladni. Jó, hogy ilyen sokan vagyunk, vonatozunk előzgetjük egymást. Máskor ilyenkor már egyedül kullogok a sor végén, most a boly húzza egymást. De a combom nem 100%-os. Lehet így 1,5 óra után inni kéne végre? Kibontom az izót, nagyon nem ízlik de azért 1-2 decit sikerül lenyelnem. Ez után kényelmes hullámzás jön, ez egy jó szakasz bár fogalmam sincs hol vagyok. Elhagyunk egy mezítlábas crew drukkert majd jön a a pálya legkellemetlenebb része, a piros sáv meredek lejtője le a frissítő pontra. Eddig annyira nem hiányoztak a botok, bár két emelkedőn jól jött volna. De ez a poros downhill most kiüt, valószínűleg Csanyának van valahol elrejtve egy könyve Az ország legszemetebb lejtői címmel. Ez tuti benne van, mindegy milyen évszak, sár vagy por itt szívni fogsz. Azért sikerül esés nélkül lejönni, bár ehhez az kell hogy egy fába kapaszkodva engedjek el mindenkit aki mögöttem volt. Aztán szerencsére kiérünk az útra és a frissítőponthoz Királyházánál.
Két órája jövök, a táv több mint fele megvan. Viszont eddig csak kb fél liter folyadékot sikerült magamba erőltetni szóval valami csoda kell, hogy végig bírjak menni. És ez itt is van, úgy hívják, hogy Crew! Kezdésnek kapok savanyú uborkát ami gyorsan helyre hozza a gyomrom, kis sajt, sós keksz, kóla, majd hogy valami energia is legyen aszalt áfonya, szilva, datolya. Kulacsból meleg víz ki, hideg a helyére és indulhatunk is tovább. Profi a személyzet, tökéletes összhangban dolgoznak. Tudják hogy mit csinálnak és hogy mit is kell csinálniuk, hogy segítsék a mezőnyt.
Jön a következő nagy mászás, mégis valahogy frissebbnek érzem magam mint az elsőnél, ha nem is gyorsan de gond nélkül felérek a Három-barát - nyeregbe, még egy kis flow is jut ahogy megelőzök egy-két embert . Itt is van egy időmérő pont. Gyors csippantás, 2:56 és lehet kocogni lefelé, a pontőrök azt mondták, hogy már csak lefelé van. De hát ezt már ismerjük, meg bár annyi pénzünk lenne ahányszor ezt hallottuk. Szóval tuti lesz még emelkedő. Egyelőre viszont dobáljuk el az összegyűjtött szintet és ilyenkor jön aminek már rég jönni kellett volna. Végre összerázódik a vesém, illetve végre van ami összerázódjon benne, úgyhogy a 19. klikknél végre kiállok egy fához félperces technikai szünetre. Hárman ugyan elmennek mellettem ez alatt, de nem baj, a veséim így se köszönik meg ezt a napot. Jön az utolsó sunyi emelkedő, szerencsére nem túl hosszú de azért nem esik jól. Vízmosás görgeteg köves lejtő jön, az igazi nem szeretem fajta, és persze Kerékgyártó Peti ismét fényképez. Megállok, pacsi, jöhet a szokásos Vöröskő forrás erre van című örökzöld. Azt mondja az kicsit odébb van úgyhogy a célt javasolja, az már csak 3 klikk. Ok, hát akkor irány a célvonal.
A tervezett 3:30-as célidőm ugyan nincs meg 3:38 lett, de nem baj. Jó volt ez így. Hiszen edzőversenynek szántam, ami nem túl hosszú nem túl nehéz, de mégis verseny. Így kicsit kizökkent a sima edzések unalmából. Az elején a hőség kiütött rögtön, így ha nem is nehéz de melós volt az eleje, de aztán féltávtól már jól voltam magamhoz képest jól is ment, akadt némi flow is. Élveztem, hogy új helyeken járok.
Pepitől 20 percet kaptam, úgyhogy Ő már túl volt a zuhanyon amire én beértem. Hihetetlen sokat fejlődött az elmúlt fél évben. Jó hogy eljött. Denyó aki saját elmondása szerint soha semmilyen sport rendezvényre nem jár teljesen odáig van, hogy ez milyen tök jó, mennyi ember, mekkora buli, stb. És tényleg az.
A versenyzés a sport ünnepe. A szervezők tényleg ünneppé varázsolták ezt a vasárnapot. Mert bár a Börzsöny egy aljas bucka, ami a versenyen inkább csak a vad és szúrós oldalát mutatta meg azért nem rossz hely. Nincs meg benne az igazi hegyek nyugodt méltósága, az elveszett az ősvulkánnal. Nincs már meg a régi égbetörő 1500 méteres csúcs, helyette maradtak a vadregényes völgyek és a tüdőt próbáló kaptatók és panoráma ösvények. Ahhoz hogy ezt így kényelmesen láthassuk viszont kellenek a szervezők, a crew akik éltetik ezt a rendezvényt. Ők most tényleg tökéletes munkát végeztek, ilyen jó pályajelölést én még soha nem láttam, egyetlen centijét se ismertem az útvonalnak mégis végig 100%-ig egyértelmű volt minden. Az ellátás tökéletes, a versenyközpontban minden ami kell meg van. És igazából ezért nagyon jók és kellenek ezek a versenyek, mert ezek azok az élmények amik tovább viszik az embert. Ezekhez a pozitív élményekhez lehet majd visszanyúlni a köv mélyponton. Erősen gondolkozok azon, hogy mivel a kőszegi hegységet se ismerem lehet a Kőszegi Trail lesz a következő "Csanya Trail" -em. Mert sok ilyen kell még!
Szerencsére Pepi is úgy döntött, hogy van kedve eljönni. Mert bár Ő nem mondja, de szerintem már Ő is unja a heti Egedre föl le köröket. A párja Endre bevállalta a sofőrködést és csatlakozott hozzánk még Denyó is, hogy Endre ne unatkozzon amíg mi futunk. Az utazás gyorsan eltelt, Diósjenőn látva a tömeget az első utunk a kocsmába vezetett. A tipp bejött, a kávé jó, a mosdó kulturált és tiszta és nincs sorban állás ami nem elhanyagolandó tényező. Irány a versenyközpont A rajtszem felvétel, csomag leadás pillanatok alatt meg van. Profin, rutinszerűen végzi a munkát a crew. Idővel jól állunk jöhet a bandázás, ami a versenyek egyik legjobb része, hiszen futkározni otthon is lehet egyedül, de ilyenkor lehet találkozni a sok hasonló futóbolonddal. Előkerül Ancsúr is, döbbenten közli, hogy látta Endrét. Mondom neki, hogy együtt jöttünk sőt még Denyót is elhoztunk, rendezhetünk egy mini sulis találkozót. Ennek örömére lövünk is gyorsan egy trailfiet. Kimegyünk szurkolni a L távosoknak, aztán lassan 10:30 mi is indulunk.
 |
| Závoz - nyereg |
Kezdődik a gerinc hullámzása, szerencsére akad némi árnyék, így a pulzusom is visszamegy 140 körülire. Persze akad egy-két sunyi emelkedő vállig érő csalános dzsindzsával de azért nem rossz. Egyetlen dolgot sajnálok, hogy a növényzet szinte teljesen kitakarja a panorámát. Lelketlen részeken futunk itt, hiányzik a szép látvány, nagyon kell figyelnem a lábam elé mert akad pár görgeteg kő amin könnyen pofára eshetek. Az izzadság kimarta a szemüveg orrnyergét rögzítő ragasztást, így a guminyereg leesik mikor a homlokomra tolom. Na ez így nem lesz jó. A másik ESS-t tavaly januárban így kukáztam a Chopok - Gyömbér gerinctúrán, akkor a hideg miatt engedett el a ragasztás és be is fagyott a szemem, mondjuk ezt most nem fenyeget, csak épp így zavaró. Mondjuk lehet jobb lenne sportszemüveget használni, de hát a militáns énem ragaszkodik a ballisztikus védőszemüveghez még ha itt most használhatatlan is. A lencse mindkét oldalán folyik le az izzadság, ráadásul a fák között az árnyékos ösvényen akad pár kő és husáng. Egyetlen dologban reménykedek, ha sikerül az egyikben pofára esni azt legalább majd felveszi valaki.
Végre könnyen futható rész jön, pár emberrel előzgetjük oda-vissza egymást, de igazából nem számít. Tetszik az erdő. Előjön megint a militáns énem, milyen frankót lehetne itt játszani. Tiszta átlátható és átlőhető erdő, pont annyi domborzattal amennyi kell. Ezen elnosztalgiázok vagy 10 percet tuti, lehet vissza kéne menni milsimezni? Az egész heti irodai stressz után jó lenne egy-két ember lepuffantani, vagy csak simán menekülni az életemért. Na de most csak simán futni kell, mondjuk az idővel nem állok túl jól. Jön egy lefelé itt kicsit neki engedem, de a combhajlítóm jelez, hogy ő ezt a tempót nem támogatja. Széles dózer jön, lehet végre kényelmesen haladni. Jó, hogy ilyen sokan vagyunk, vonatozunk előzgetjük egymást. Máskor ilyenkor már egyedül kullogok a sor végén, most a boly húzza egymást. De a combom nem 100%-os. Lehet így 1,5 óra után inni kéne végre? Kibontom az izót, nagyon nem ízlik de azért 1-2 decit sikerül lenyelnem. Ez után kényelmes hullámzás jön, ez egy jó szakasz bár fogalmam sincs hol vagyok. Elhagyunk egy mezítlábas crew drukkert majd jön a a pálya legkellemetlenebb része, a piros sáv meredek lejtője le a frissítő pontra. Eddig annyira nem hiányoztak a botok, bár két emelkedőn jól jött volna. De ez a poros downhill most kiüt, valószínűleg Csanyának van valahol elrejtve egy könyve Az ország legszemetebb lejtői címmel. Ez tuti benne van, mindegy milyen évszak, sár vagy por itt szívni fogsz. Azért sikerül esés nélkül lejönni, bár ehhez az kell hogy egy fába kapaszkodva engedjek el mindenkit aki mögöttem volt. Aztán szerencsére kiérünk az útra és a frissítőponthoz Királyházánál.
Két órája jövök, a táv több mint fele megvan. Viszont eddig csak kb fél liter folyadékot sikerült magamba erőltetni szóval valami csoda kell, hogy végig bírjak menni. És ez itt is van, úgy hívják, hogy Crew! Kezdésnek kapok savanyú uborkát ami gyorsan helyre hozza a gyomrom, kis sajt, sós keksz, kóla, majd hogy valami energia is legyen aszalt áfonya, szilva, datolya. Kulacsból meleg víz ki, hideg a helyére és indulhatunk is tovább. Profi a személyzet, tökéletes összhangban dolgoznak. Tudják hogy mit csinálnak és hogy mit is kell csinálniuk, hogy segítsék a mezőnyt.
Jön a következő nagy mászás, mégis valahogy frissebbnek érzem magam mint az elsőnél, ha nem is gyorsan de gond nélkül felérek a Három-barát - nyeregbe, még egy kis flow is jut ahogy megelőzök egy-két embert . Itt is van egy időmérő pont. Gyors csippantás, 2:56 és lehet kocogni lefelé, a pontőrök azt mondták, hogy már csak lefelé van. De hát ezt már ismerjük, meg bár annyi pénzünk lenne ahányszor ezt hallottuk. Szóval tuti lesz még emelkedő. Egyelőre viszont dobáljuk el az összegyűjtött szintet és ilyenkor jön aminek már rég jönni kellett volna. Végre összerázódik a vesém, illetve végre van ami összerázódjon benne, úgyhogy a 19. klikknél végre kiállok egy fához félperces technikai szünetre. Hárman ugyan elmennek mellettem ez alatt, de nem baj, a veséim így se köszönik meg ezt a napot. Jön az utolsó sunyi emelkedő, szerencsére nem túl hosszú de azért nem esik jól. Vízmosás görgeteg köves lejtő jön, az igazi nem szeretem fajta, és persze Kerékgyártó Peti ismét fényképez. Megállok, pacsi, jöhet a szokásos Vöröskő forrás erre van című örökzöld. Azt mondja az kicsit odébb van úgyhogy a célt javasolja, az már csak 3 klikk. Ok, hát akkor irány a célvonal.
Pepitől 20 percet kaptam, úgyhogy Ő már túl volt a zuhanyon amire én beértem. Hihetetlen sokat fejlődött az elmúlt fél évben. Jó hogy eljött. Denyó aki saját elmondása szerint soha semmilyen sport rendezvényre nem jár teljesen odáig van, hogy ez milyen tök jó, mennyi ember, mekkora buli, stb. És tényleg az.
A versenyzés a sport ünnepe. A szervezők tényleg ünneppé varázsolták ezt a vasárnapot. Mert bár a Börzsöny egy aljas bucka, ami a versenyen inkább csak a vad és szúrós oldalát mutatta meg azért nem rossz hely. Nincs meg benne az igazi hegyek nyugodt méltósága, az elveszett az ősvulkánnal. Nincs már meg a régi égbetörő 1500 méteres csúcs, helyette maradtak a vadregényes völgyek és a tüdőt próbáló kaptatók és panoráma ösvények. Ahhoz hogy ezt így kényelmesen láthassuk viszont kellenek a szervezők, a crew akik éltetik ezt a rendezvényt. Ők most tényleg tökéletes munkát végeztek, ilyen jó pályajelölést én még soha nem láttam, egyetlen centijét se ismertem az útvonalnak mégis végig 100%-ig egyértelmű volt minden. Az ellátás tökéletes, a versenyközpontban minden ami kell meg van. És igazából ezért nagyon jók és kellenek ezek a versenyek, mert ezek azok az élmények amik tovább viszik az embert. Ezekhez a pozitív élményekhez lehet majd visszanyúlni a köv mélyponton. Erősen gondolkozok azon, hogy mivel a kőszegi hegységet se ismerem lehet a Kőszegi Trail lesz a következő "Csanya Trail" -em. Mert sok ilyen kell még!
