Lengyel - Tátra: Öt-tó völgye

Az augusztusi hőség elől 2010 óta mindig a Tátrába menekülök 2013 óta pedig mindig az Egri Kárpát Egyesülettel. Az egyesület képzett túravezetői és hegymászói mindig nagyon jó programot raknak össze az 5 napos táborra. Kiutazáskor kis felvidéki kulturális ismertető program, majd a hegyen különböző nehézségű útvonalak, így mindenki szabadon választhat kedvének, felkészültségének megfelelő időtöltést. A tábor központja mindig a Zora szálló Tátra Lomnicon, ahol kényelmes szobákkal és finom kajákkal várnak minket télen-nyáron. És persze az egyéni "őrültségeimre" is van mindig lehetőség. Így csináltam most is a meghirdetett "A" túrából "A+-ost".

Reggeli után busszal a nagy csoporttal mentem át Lengyelországba. Az augusztus ott is fő szezon, és a lengyelek imádnak kirándulni, kedvelt célpontjuk a Morskie Oko-nál lévő halastavi menedékház. Így mire a határra értünk a felső parkoló már tele is volt, csak a határon tudtuk letenni a buszt. Itt gyorsan el is köszöntem a csapattól, hiszen ők kényelmesen 3 - 3,5 óra alatt tervezik elérni az Öt-tó völgyét, én erre 2 órát számoltam magamnak. A határtól a nemzeti park bejárata nem egészen 2 km, de már itt az aszfalton megakaszt a tömeg. A nemzeti park kapujában a téli egy helyett most 6 jegyszedő bódé működik (a belépő jelképes 5 zloty, cserébe kulturáltan kiépített turista utakat kapunk és nem kell a szemétben gázolni mint itthon) de így is sorba kell állnom jó 5 percig, hiába péntek még így is rengeteg ember van, mi lehet vajon szombaton?
Az első 2-3 kilométer aszfalt, kerülgetem a babakocsikat, majd a lovaskocsikat amik a Morskie Oko-hoz viszik fel a rengeteg embert. Majd végre elérem az erdőt és a pirosról a zöld jelzésre váltok át. Az első 10 perc nettó bambulás, a januári téli tábor emlékeiből próbálom összerakni a tájat. Akkor a -10 fok és a jó 1,5 méteres hó nehezítette a haladást, most a 30 fok és a rengeteg ember. Sok százan tartanak a vízesés felé, néha nehéz az előzés. Kategorizálni kezdem az embereket, vannak a mászók nagy bakancsban, sisakkal, kötéllel a zsákjukon. Aztán a túrázók, ők azok akik köszönésre automatikusan elengednek kérés nélkül. Kiránduló családok, gyerek csoportok. Majd jönnek a divat turisták slick utcai cipőben selfiebotokkal, pár futó speedcrossban. És persze az elmaradhatatlan lengyel kamikázék, akik strand papucsban törnek a sör felé a vizes sziklákon. Hihetetlen figurák na.

Siklawa vízesésnél a tömeg feltorlódik, és szó mi szó érdemes megállni kattintani pár képet. 70 méteren át zudul le a sziklákon a tó vize mellettünk. Mesés látvány, és ez télen kimaradt. Hiszen a lavina veszély miatt akkor lezárják ezt az utat, a menedékházat a tófalon szinte függőlegesen felmenő fekete ösvényen lehet csak elérni. Innen szerencsére már csak pár száz méter és felérünk a völgybe a single track is két fősre szélesedik. Ezzel a látvánnyal nem lehet betelni, a tavak, a fölénk tornyosuló csúcsok mesevilága ez. Kiülhetsz a víz mellé egy sörrel, sütivel chilezni, vagy indulhatsz a Sasok útjára, vagy tovább a jó pár turista úton. A ház előtt épp menyasszony fotózás van, futócipő le, magassarkú fel. Na ez nem működik, hát akkor fel az ember hátára és be a tóba kapják az utasítást :)

Háromnegyed 12, ahogy saccoltam felértem 2 órán belül még a sorban állással és fotózással is, meg van az első 10 km és 700 szint. Térerő alig, így csak egy sms-t küldök a többieknek, hogy én indulok is tovább át a másik völgybe. Azért még megállok a háznál, hitetlenkedve bámulok a jelzőtáblára, úristen mekkora hó volt itt januárban.

Elindulok felfelé a kék jelzésen a Morskie Oko irányába, elérem a téli út fekete jelzésének becsatlakozását. Páran most is itt jönnek fel, gondolom, hogy kikerüljék a vízesés melletti tömött sorokat. Itt leszólít egy lengyel futó lány, felismeri a Lemkowyna-s pólót, kattintunk egymásról egy -egy képet, aztán jöhet a következő kaptató.

Buzigatya, hülye vigyor, giccses háttér :)

Itt megy át a Magas-tátrai átkelés teljesítmény túra útvonala is, nekem pedig a kedvenc panoráma utam amin eddig valaha voltam. Pedig már jópár tátrai útvonalat bejártam oda vissza, de ez a kedvenc szakasz fölfelé (lefelé már nem annyira). A háztól kb 20 perc a fölfelé szakasz és mielőtt átbukna az ösvény a gerincen 1850 méteren jobbra van egy kis kilátó pont. Itt egyszerre csak 2-3 ember fér el, így ezt a helyet választom az ebédre hozott High5 iso gél elfogyasztására. A gyomrom már amúgy is korgott, a 7 órai reggeli már messze van és én még csak egy kis csokit ettem meg még a vízesésnél. A nap erősen tűz, már most kezdek leégni, de az, hogy az 50-es napkrém is a zsákban van csak este derült ki. A magammal hozott 3 liter folyadék több mint fele elfogyott, szóval valamit majd venni kell a halastavi menedékháznál. De egyelőre ez nem izgat csak gyönyörködöm a panorámában.

Nagyjából 400 szintet dobok innen el alig 2 kilométeren a Morskie Oko-ig, ráadásul tömött sorokban jönnek az emberek szembe. Néhol még nem ugrós de már nem is lépős a sziklákon lefelé vezető single track. 5 ember fel, 5 ember le, szinte lehetetlen előzni. Néha rámosolyognak a Lemkowynás pólóra és elengednek. Felszerelés alapján már előre látom kitől várhatok előzékenységet és kitől nem. Jobbra áfonya mező és gyönyörű panoráma hívogat így megint letérek az ösvényről pár métert. Szemben a Rysy Lengyelország legmagasabb pontja és zarándok helye alatta pedig a két tó, felül a tengerszem alatta a Morskie Oko gyönyörű zöld vize. 

 Az ösvényen lefelé keresem a medvére figyelmeztető táblát amit Edittel láttunk még a 2014-es Átkelésen, de nincs már meg. Majd kiérek a házhoz vezető aszfalt útra. Páran a kordon mellett állnak és fotóznak, talán az itt lakó szarvasokat amik itt laknak és egyáltalán nem félnek az embertől, de én nem látom őket. A menedékház előtt a tóparton óriási a tömeg. Tényleg több ezer ember van itt, ami érthető hiszen aszfalton sétálva vagy lovaskocsival nagyon könnyen megközelíthető a parkolóból, inkább kirándulóknak van fent tartva mint túrázóknak. Főleg ilyenkor nyáron. A tavat balról kerülve indulok el a felső tóhoz a  Tengerszemhez. Egy kis hídon átkelve újabb menyasszonnyal találkozok, 2014-ben is belefutottam a felső tónál egy fotózásba. Úgy tűnik itt ez a népszokás. Rengeteg az ember, fa lépcsősor segíti a feljutást a vízesés mellett. A gyomrom hangosan megkordul, jelezve, hogy végre valami szilárd ételt is fogyasztanom kéne. Na akkor számoljunk, ennyi emberen átverekedni magam minimum 15 perc két óra körül lennék a Tengerszemnél. A Rysy-re nem megyek fel hiszen nem úgy terveztem, se elég vizem se kajám nincs hozzá. Viszont nem emlékszem, hogy Gyula 4 órát vagy 6 órát mondott a busz indulásra. Próbálom hívni, de nincs térerő szavát se értem. Bobek ki se csöng, ahogy a versenykuruzslóm se érem el. Na akkor vissza a házhoz, eszek egy jó gomba levest az máskor finom volt aztán a maradék 8 km aszfalton bőven belefér 4ig. Persze egy két képet még kattintok a tó jobb partjáról visszafelé.

A Rysy tömbje és a felvezető láncos szakasz, jó 600 szintet kell láncos úton megtenni a hasadék mellett. Valahol ott integet MariannRun is :D

A menedékháznál a sor kint áll a lépcső tövében, úgyhogy levesezés törölve indulok lefelé. 10 perc után elérem a következő házat, idáig hozzák a lovaskocsik a tömeget. Ennek megfelelően 5 perc sorban állás után még a fagyiról is lemondok. Úgyis kövér vagyok nem kell zabálni had égjen a zsír. Lefelé találkozok pár futóval, intenek mikor látják a Lemkos pólót, megy az oda-vissza drukkolás. Csapatom tovább lefelé az aszfalton, közben a vizem is elfogyott így mikor egy forráshoz érek újratöltöm a kulacsot. Jéghideg és kristály tiszta víz jön a fából kifaragott kifolyón hihetetlen jól esik. Elérem újra a piros és a zöld jelzés találkozását. Telefon megint, hol vannak a többiek, még csak a vízesésnél járnak. Na akkor nekem fölösleges sietnem sőt jobb ha eléjük megyek. Így újra elindulok a zöldön felfelé  mint reggel. Egy 20-25 perc múlva jön is szembe az egyik útitárs, a  versenykuruzslóm éppen málnát és áfonyát szed az ösvény két oldaláról így becsatlakozok én is. Eszünk, beszélgetünk, majd futunk a következő bokrokhoz kerülgetve a hegyről lejövő ember áradatot. Tökéletes zárása a napnak.

A csoport végére még egy jó órát várunk a beléptető kapuknál. Sajnos a télen megismert grillezett sajtot áruló mamika már nincs itt, így marad a pizza és egy kis dinnyés gumicumi ami a vésztartalék szilárd kajám lett volna, szerencsére nem kellett.

A jövőheti OCC előtti talán legjobb edzés napom volt ez. Elsőre furcsán hangzik, hogy kellett hozzá a tömeg de ott is 1500-an fogunk elrajtolni és garantált, hogy az első 5-10 kilométeren egyben lesz még a mezőny vége, közepe. Így még ezt is pozitívumnak veszem. A szintezés még a "hőségben" is jól ment, a frissítést szokás szerint nem tartottam be rendesen. De mivel nem volt gyilkos a tempó ezért pont elég volt, a versenyen a frissítőpontokon lesz úgyis szilárd kaja ott meg úgyis elcsábulok mindig. Harmadszor voltam az Öt-tó völgyében, és remélem még jó párszor eljutok oda. A hely télen-nyáron gyönyörű a menedékházak is jók, és hát akad még pár ismeretlen ösvény és hegycsúcs. Szóval megunhatatlan. Nyáron a tömeggel számolni kell, de megéri átküzdeni magunkat az ember áradaton mert felejthetetlen élményt nyújt a környezet a hegyek szerelmeseinek.

Az össz táv busztól-buszig vissza majd 30 km volt, 1300 szinttel, az eleje és a vége ugyan aszfalt, de korai érkezéssel (vagy télen :D) ez megúszható. Az Öt-tó völgyéből elérhető a Zerge és a Kápolna csúcs vagy a Sasok útja is (bár nekem az már túl extrém)
A Morskie Oko pedig magában is megér egy napot esetleg egy Rysy mászással. De azt csak rutinosabbaknak ajánlom a sok láncos szakasz miatt!

A Bükk 900-as csúcsai

Magyarország száz legmagasabb hegycsúcsa közül 59 a Bükk területén található. A Bükk 900-as csúcsai túramozgalom és teljesítmény túra teljesítéséhez ezek közül 20-at kell felkeresni és az oszlopokon található pecsét lenyomatot / "kódot" rögzíteni. Az útvonal igazi kihívása az, hogy a legtöbb csúcsra nem vezet turista út, némelyikre még vadcsapás se. Valamint, hogy a teljesítménytúrát hagyományosan augusztus első hetében szervezik meg, amikor is legtöbbször ahogy idén is hőségriasztás van (bár volt már egész napos szakadó eső is). Ezt tovább nehezíti még az is, hogy a rendezvény teljesen önellátó. Frissítés nincs, valamint a Bükk-fennsík ezen részén nincsenek működő források. Nekem a hőség az egyik legnagyobb ellenségem, de mivel az OCC-n a várható hőmérsék -5 és +35 fok között lehet ezért kellett egy ilyen extrém "edzés" is, hogy szokjam a hőséget.
Mivel a korábbi években már háromszor megcsináltam, ezért a tervezést nem bonyolítottam túl. A haldokló Garmin túra GPS-emen a pontok megvoltak, csak épp a térképet és utakat nem hajlandó megjeleníteni ezért a V800-ra rátöltöttem a 2014-es útvonalunkat, tudván, hogy menet közben úgyis improvizálnunk kell majd a növényzet állapotától függően. Röviden az óra navigál hogy merre mentünk előzőleg a GPS pedig mutatja az irányt mikor le kell térnünk, kerülnünk kell a korábbi útvonalról. Péntek este kicsit megkésve  fél 11 körül értünk Bánkútra, ahol meglepve konstatáltuk, hogy a "turista ház" a nyári szezon közepén péntek este 8-kor bezár. Kis tanakodás után úgy gondoltuk, hogy akkor a ház mellett táborozunk, amúgy is kint akartunk aludni a szabadban ahol egy picit hűvösebb van mint a házban és jóval elviselhetőbb mint otthon lett volna a 30 fokos szobában. Már pont kényelembe helyeztük volna magunkat amikor kirontott egy manusz, hogy mit képzelünk mi, hogy ilyenkor érkezünk. Közölte, hogy a házhoz közel nem lehet táborozni menjünk arrébb a "lekaszált" sátorverő részre. Ez egy remekül karbantartott rész a sípálya mellett, egy hatalmas tüske át is szúrta a sátram és a dupla vastag hővédős polifoam-ot is! Ezen kicsit bosszankodtunk, de hát nincs mit tenni ilyen az ha egy "turista háznak" csak üzemeltetője és nem gazdája van, vendéglátósnak meg semmiképpen se nevezzük... Az éjszaka roppant "pihentető" volt, először is a remélt kellemes időnek nyoma se volt, ugyanaz a döglesztő 30 fok körüli hőmérséklet. Aztán először két halálmadár vijjogott felettünk, hogy egymással vitáztak vagy a mi felkoncolásunkat tervezték nem derült ki, mert jött pár szarvas akik Bunny feje fölött ugrottak át, majd egy róka próbált haverkodni vele. Szóval sikerült 3 részletben kb 2 órát aludnunk. De legalább vicces volt. Reggel felmentünk a parkolóba becuccolni az autóba, majd reggelizni kezdtünk. Erre megjelent a helyi csövi macska, aki szemtelen nyávogással elkunyerálta az összes paprikás kolbászt a szendvicsemből. Bunny szerint a hegy szellem küldte és jó karma, hogy adtunk neki kaját. Pacsi pár ismerőssel a parkolóban aztán gyors regisztráció után elrajtoltunk.

A pecsét gyűjtő kartonon a 20 csúcs rublikája nem a leglogikusabb, ideálisabb útvonalat mutatja és mivel térképet nem adnak, nem árt előre gondolkozni. Ezért mi rögtön a sípályán felfelé az utolsó 20-as számú Felső-Borovnyákra (#1. csúcs) mentünk a NATO fagyi/radar lábához. Innen a parkolót érintve mentünk a Bálványra (#2. csúcs) itt a kód a Petőfi kilátó korlátján is rajta van nagyban valamint a régi pecsételő oszlop is meg van. Innen a régi szánkó pályán keresztül lementünk a sárga/kék turista útra, majd a csurgói erdészház után elkezdtük az emelkedést a Pipis-hegyre (#3. csúcs).  Sajna fotózni nem sikerült de nagy valószínűség szerint egy nyuszttal találkoztunk, bár ezt csak arra alapozom, hogy a nyest éjszakai állat ez meg nappal ténykedett előttünk, egy kidőlt fán mászkált dörgölte magát hozzá, talán a területét jelölte ki. Innen kisebb bozóttúrás árán értünk át a Fodor-hegyre (#4. csúcs). Eddig 5 kilométert mentünk, Bunny machete után vágyakozik, én pedig azon gondolkozok miért is jöttem rövidnadrágban a legkisebb boka zoknimmal, mondjuk a hosszú kompressziós zoknit már letépte volna rólam a bozót, a túra kamáslihoz meg meleg van. És így legalább rögtön meglátom a lábamon a 3 piros hátú kullancsot. Átvágunk egy kis "réten" már amennyiben rétnek nevezhető egy mellig érő bozótos, Bunny kiszúrja, hogy málna is van a sok gaz között és megáll legelni. Így utólag visszagondolva máskor is itt vágtunk át és akkor is voltak hatalmas térdig / derékig érő hangyabolyok itt. De most először keltettük fel a kíváncsiságukat, nem támadtak csíptek, de 2 perc után 4-5 nagy 2 centis hangya futkározott a mellkasomon, így a gyümölcs szüretet félbeszakítottuk. Mindenesetre jó tudni ha valami történik veled a természet gyorsan eltünteti a nyomaidat. Vagy csak a hülye filmekben rágnak le a hangyák egy embert percek alatt? A következő pont a Nagy István erőse (#5. csúcs). Ide meredek de szép tiszta erdőn keresztül értünk fel. Majd lefelé kicsit kerülnünk kellett  a nyakig érő csalános miatt. Elhaladtunk a Hármaskúti ház előtt, régen ezt ki lehetett bérelni, most nem tudom ki adja e az erdészet, de aki teheti próbálja ki egyszer roppant hangulatos szállás az erdő szívében. Innen valahogy a régi már nemlétező kisvasút nyomvonalán lenne célszerű megközelíteni a Huta-bércet (#6. csúcs). Sajnos a régi szép fenyvest az elmúlt évek viharai nagyon megtépázták így ide mindig küzdelmes feljutni, vagy csak rossz irányból próbálkozunk ismét. Ez a hupli mindig nehezen adja magát. Szerencsére a következő két csúcs a legkönnyebbek közé tartozik, a Kis / Mély-sár - bérc (#7. csúcs) és a Fekete-sár - bérc (#8. csúcs) csak pár száz méterre van egymástól. Innen némi szintet spórolva nem a Körös-bércre megyünk, hanem egy jobb kanyarral a Vörös-sár - hegyre (#9. csúcs).  Majd onnan a Kukocsó - hegyre (#10. csúcs).  Kicsit több mint két óra alatt sikerült az első tíz csúcsot elérnünk, de még csak 10 kilométert tettünk meg. Az idő egyre melegebb az első üveg vizem már majdnem teljesen kifogyott. Reggel 7 decivel indítottam, az útra pedig 3 liter vízzel és 1,5 liter izóval készültem, bízva abban hogy elég lesz. Bunny keményebb Ő csak 2,5 liter vízzel akar végig menni.
Na tehát a fele meg van, innentől már nagyobb ugrások lesznek a csúcsok között, de kevesebb bozóttúrás kell, lesznek ösvények. A következő pont az Ispán-hegy (#11. csúcs), 2010-ben mikor először csináltam a túrát itt találtunk egy picuri kölyök kutyát. Nem tudjuk, hogy kerülhetett oda szegényke járni se tudott annyira le volt gyengülve. Lehet elszökött valaki után és úgy tévedt a csúcsra, nem tudjuk. Mikor felértünk csak nyüszített, de járni nem tudott. Racionális esetben az ember ilyenkor fog egy követ, hogy ne szenvedjen szegény állat. Mi mégis inkább megetettük, adtunk neki egy kis vizet, mire pár perc után megpróbált felállni és jönni akart velünk. De tudtuk, hogy nem tudna végig jönni velünk, vinni pedig nem tudjuk magunkkal. A blöki szerencséjére pont utol ért minket egy másik kutyás túrázó csapat, ők gyors döntés hoztak a legnagyobb zsákból szétpakolták a cuccaikat egymás között. Így a kutyus a zsákban utazott tovább velük. Mint utólag kiderült, kis állatorvosi segítséggel megmenekült és Bükki Ispán-hegyi Ispán néven profi túra kutya lett belőle.
Innen Istállós-kőre mentünk (#12. csúcs) ahol úja összetalálkoztunk két régi túrás ismerőssel akikkel reggel majdnem egyszerre indultunk, csak épp más sorrendben haladva. Itt kordult meg először a gyomrom, de úgy gondoltuk Tarkőig kihúzzuk majd eszünk ott. Az egyik túratárs azt javasolja menjünk tovább a gerincen és kis downhill után térjünk vissza a turista útra, de mi inkább a már ismert hosszabb útvonalat választjuk. Végül is egyszerre érünk a Nagy-Kopaszra (#13. csúcs). Ez a legtávolabbi kitérő Bánkúttól féltávnál vagyunk, innen elvileg már visszafelé tartunk a célhoz, bár lesz még pár kanyar azért. Innen először a Virágos-sár - hegyre megyünk (#14 csúcs), Majd elválunk alkalmi társainktól és a Kőrös-bérc (#15. csúcs) felé vesszük az irányt. Előzőleg azért hagytuk ki mert a déli oldalról könnyebb a szintezés, Erre Fülöp Zoli hívta fel a figyelmemet 2014-ben, addig mindig a másik oldalát koptattuk a hegynek. Valamint így elhaladunk a Kőrös-barlang mellett. A Kőrös-barlang Magyarország legmagasabban található barlangja, egy kiszáradt forrás barlang. Sok egyéb mellett a különlegessége, hogy az ásatások folyamán cápa és barlangi medve fogat is találtak benne. Az egykori pannon tenger üledékei a hegykiemelkedés majd a karsztosodás után váltak látható felszíni alakzattá. Innen megint jól járható erdészeti úton indulunk tovább, egy szív szorító tarvágás mellett. Legalábbis szerintem a a szálaló fakitermelés nem ilyen nyomot hagy maga után:

Nemzeti park???

A Büszkés-hegyre (#16. csúcs) vezető ösvényt megint benézem, pedig elvileg van valahol, így ide megint kis küzdelemmel érünk fel, a csúcs északi oldala amúgy is a Muzslára emlékeztet, mikor azt hiszed, hogy felértél mindig van még mindig feljebb. Valamikor egy óra körül érünk ki Tar-kőre (#17. csúcs) itt kis pózolás, gyors ebéd, majd a vízkészletem beosztása következik, 18 kilométert jöttünk és már csak egy liter folyadékom van, okosan kell beosztani a célig.

A következő kilátó pont a Három-kő (#18. csúcs), Bunny szerint 3 kavics, a csúcsra vezető ösvény előtt itt is megállunk málnát legelni, valint a turista úton megtaláljuk minden idők leglaposabb borzát, bizarr de tanulságos szemléltetése ként hogy is hasznosít mindent újra a természet.

Borz csont és szőr, más nem maradt belőle

Innen már tényleg a cél felé haladunk, csak kell még előtte két csúcsot érinteni. Közben újra összetalálkoztunk a két ismerős túratárssal ők, azt javasolják előbb Nagy-kő - hátra (#19. csúcs) menjünk. Ez is trükkös csúcs emlékeim szerint bozótos és kerítés mászós, nos a kerítést megtaláltuk, majd kerestünk rajta egy könnyen mászható részt, hogy aztán lefelé 10-15 méterrel megtaláljuk sz új erdészeti feltáró utat, ahol 5 méter széles kényelmes traktor nyom vezet lefelé és persze kerítés sincs. Az utolsó pecsétet Kis-kő - háton (#20. csúcs) ütjük be az igazoló füzetbe. Itt az ismerősök egy számomra ismeretlen útvonalat javasolnak ami átvezet a kék sávra. Majd elválunk mert nekik még hiányzik egy pecsét. Az óra persze 5 percenként berezeg, hogy letértem a megadott track-ről de így a leglogikusabb visszatérni Bánkútra és mivel már csak fél liter vizem maradt nem mindegy mikor érünk vissza. Bunny a telefonos applikációval navigál át minket a jelöletlen ösvényekről Faktor rétig majd innen már ismerős így hamar Bánkúton vagyunk.

2010-ben ez a túra volt a "célversenyem" és nem véletlenül. Mai napig a kedvenc bükki útvonalam, rendezvényem. Nincs semmi felhajtás, semmi cukor máz. Csak az érintetlen természet ami hétről hétre változik így mindig újat mutat. A teljesítéshez kell némi helyismeret, vagy nagyon jó tájékozódási, térkép olvasási készség és persze némi logika. Mikor először csináltuk valami 34 km-ert mentünk, majd 30-at, 28-at, most 26 és felet. A rekordot a tájfutók tartják 25 körül, szóval van még mit faragni. Lehet legközelebb akkor indulok majd ha eső lesz mint 2011-ben mikor reggel héttől délután 5-ig áztunk , vagy egyszerűen csak több vizet cipelek magammal. De az biztos, hogy ide még visszatérek mert ez a kalandozás megunhatatlan!