Téli Börzsöny Trail 2019 by@Ökofutás

Nem ismerem a Börzsönyt...de az lassan biztossá válik, hogy a Börzsöny nem szeretem engem. Na de ne rohanjunk előre. Még november végén kaptam a meghívást Zsuzsitól a versenyre, és mivel még sose jártam Zebegényben nem volt kérdés, hogy menni "kell". Hiszen mindig szeretek ismeretlen helyekre eljutni. Gyors egyeztetés az egri Spartanos cimbikkel, van kedvük jönni? Naná, hogy van. Zoli supportál, a párja Gabi a rövidet, Bunny és Én a "hosszút" futjuk. A táv nincs 30 km így nem kéne hosszúnak nevezni.  De mivel a júniusi Cortina óta nem mentem egyben ennyit bizony hosszú lesz ez, egy jó kis edzőverseny.
A december vége a kényszer szabival nagyon jól sikerült, végre kipihentem magam és a két ünnep között háromszor is tudtam a Bükkben edzeni. Szóval jó volt. Aztán az évkezdést a hülyeségem rögtön hazavágta, arcüreg gyulladás = három hét szenvedés. Biztos ami biztos a Fun Run pályabejáráson sikerült elszakítani a hómacskám gumipántját. Ez ugyanarra a napra esett amikor a szervezők kötelezővé tették a versenyre. Jó előjelek...
Reggel fél 6-os indulás, mert mi van "ha", szerencsére nincs semmi "ha" se hó, se jég, se köd sima az utunk még egy kávézás is belefér. A rajtot előre hozták 8:45-re de így is kényelmesen van idő kicsit bandázni, tenni venni. Rajtszám felvételnél közlik nem vagyok a fizetett listán. hát azon tuti nem, mert meghívott vagyok. Na itt picit furcsán néznek rám, a VIP-ek nem 95+ kilósok szoktak lenni. Esetleg szumógálán a junior kategóriában de semmiképpen nem futóversenyen. Aztán előkerül Zsuzsi és 1 perc alatt varázsol nekem külön rajtszámot. Mondjuk picit kapkod letéti díjat nem kér a dugókáért és nem ellenőrzi meg van e a kötelező felszerelés. Mondjuk az egyértelmű, hogy anélkül úgyis kitörném a nyakam...
Tartályba víz, kulacsba izó, a zsebekbe a SiS gélek amiket a Sportital.com -tól kaptam szülinapi meglepiként, "...a versenyszervező az életcsászára..." eddig minden jó. Eddig, kezdésképpen az órán a track-et nem jó üzemmódban indítom el, mert az óra szerint nem a célkapu mögött hanem valahol hátrébb indulna. Újra kéne indítani a legközelebbi ponttól, de ehhez hülye vagyok. Loholok Virág és Edit után, mert ők úgyis bejárták a pályát, meg amúgy sincs kedvem egyedül elveszni. Csak éppen ők rendesen edzenek, én meg 3 hete csak vergődök. Naná, hogy nem bírom tartani velük a lépést. Azért nagyon nem szakadok le. De az első pár kilométer így telik. Közben találok egy elveszett dugókat, majd kb 2 klikk után a gazdája is előkerül. Szerencsére az első komolyabb emelkedőnél a lányok megállnak a láncot felvenni, nekem itt még elég a Fellraiser így, de most végre kényelmesen haladunk hárman együtt. A torkom persze máris bedagadt a lihegéstől, de legalább így nem kell majd annyit inni.Illetve kéne csak nem fogok tudni nyelni. Törökmező, hullámzás, első frissítőpont eddig sima ügy volt. Pacsi Zolival,mondja, hogy Gabi még nem ért ide, eszem pár szem gumicukrot, inni is kéne. Csakhogy a Cola az Coca és soha semmilyen esetben se Pepsi. Ok ez egyéni vallási stb probléma, meg amúgy a tartályban lévő langyos víz még mindig jobb a torkomnak megvagyok a kóla nélkül is, úgyhogy tovább. A lányok Nagymarosra lefelé kiengedik a féket és persze, hogy eltűnnek előlem. Ami azért roppant kellemetlen, mert eddig végig utánuk mentem. Az egész településen egy darab szalagot találok, úgyhogy marad a kérdezősködés a járókelőktől, láttak itt elfutni 2 lányt?
A falu végén újra a lánc felvételnél érem utol őket, itt már én is felpattintom, illetve leülök és rám adják. Mert innentől tényleg kell. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de ez nagyon nem a normál terepfutó pálya. nekem legalábbis nem az, olyan rézsűs single track-eken megyünk amik jó időben is csak 1-2 embernek valók, nem egy több száz fős mezőnynek és nem tükörjéggel. A sárga kereszt jelzést gyakorlatilag megsemmisítette a mezőny már előttünk, egy 100 méteres szakaszon 16 kicsúszást számolunk össze. A menetrend a következő 2-3 perc rettegés, hogy összetöröm e magam, aztán meg ÓÓÓ nézzétek de szép, majd ugyanez újra és újra. Kb így jutunk el a Remete barlangokig, illetve előtte van valami beton hangár szerűség a szurdokban. De Virág nem tudja mi az és láthatólag nem érdekli. Én csak azt bánom, hogy nem sikerült értékelhetően lefotózni amúgy egy 2. vh-s tüzérségi bunker volt, valszeg a Dunai komp átkelőt lőhették innen. A barlangoknál kimegyek fotózni, hiszen sose jártam még itt, nem fogok elmenni mellette úgy, hogy meg se nézem. Nos a lányokat ez se hatja meg "mi már láttuk". És innentől jön az összeomlás.
Bambulás a barlangoknál, pár szó néhány eltévedt sporttárssal majd a mászás a Dobozi-oromra, aztán a nagy kérdés hol is vagyok, hol vannak a szalagok? 29 perces klikk, hát ezt most nagyon elszúrtam. Akkor fel se tűnt, de ilyet nem lehet. 6 óra van a 30 klikkre (na jó csak 29+) ebbe nem fér bele, hogy fél óra alatt tegyek meg 1-et belőle. Persze ezt akkor még nem tudom. Csak azt, hogy egyedül maradtam és fogalmam sincs mi merre. Úgyhogy mikor végre elvergődök a pontra, és meglátom Andrew-t fotózni kissé nyersen szegezem neki a kérdést  "Hol a f@szba vagyok? Még mennyi? Merre?" Szegény elsőre szóhoz se jut. Két lány ment ki akik a háttérben halkan megjegyzik "...ezt a kérdés ma már mi is sokszor feltettük..." Andrew megnyugtat, hogy kb 5 km a köv pont és nagyjából vannak jelzések. Induljak ketyeg az óra.

A láncot már lusta vagyok visszavenni, így a maradék 1,5 órában a kezemben lóbálva viszem miközben nyomolvasót játszok. Sok lábnyom, egy speedcross-t és egy yaktrax-os csúszásgátló nyomait követem. Persze ők is hibáznak, ezt onnan tudom, hogy a völgy végén a nyomokat követve simán benézem én is a letérést, hogy némi bozóttúrással térjek vissza a pályára a szerpentin elején. Felfelé vonatozunk amiből megnyerem a mozdony szerepét, majd amint síkra, lejtőre vált a lányok meglépnek. De már nem lehet messze az ellenőrző pont. A széles erdészeti úton egy sífutó előz le ekkor tűnik fel, hogy nem a turista úton megyek, mert az hol együtt halad az erdészeti úttal, hol mellette, hol átvágja a kanyarokat. Végre meglátok 3 embert a mezőn, valszeg ők a pont csak épp már nincs sátor se. Nagy nehezen lekocogok hozzájuk mire közlik:
- Ez tesiből 1-es.
- Nem érdekel a tesi, de földrajzból is. Hol vagyok? Hogyan tovább?
- Piros kereszt végig, szalagot ne is keressél.
- Mennyi?
- Még 3.
- Nincs szalag?
- Nincs.
- Ok.
Na és innen "gond" nélkül simán bementem. Na jó volt két kanyar ahol a lábnyomok alapján a mezőny teljesen máshol ment mint a turista út.

Köszönet a meghívásért az Ökofutásnak egy nagyon szép, néhol keményen technikás pályát raktak össze. Jövőre jobban felkészülve mindenképpen vissza kell ide még menni.

Mumus verseny? Mátra Trail 2018

A szombati Garmin Skyrun jó buli volt, ahogy a levezető túra is. Bár kicsit fárasztóbb mint tervezve volt. Illetve így utólag sokkal fárasztóbb. Pedig Belus Tomi mondta, ha a Mátra a fő cél akkor szombaton csak lazán menjek. Még magamhoz képest is. Nos ehhez képest, illetve magamhoz képest a Skyrun jól ment, nem volt tervezve mégis órán belül lett. Csak épp kellett volna 1,5 nap kipihenni (ennyit számolt a V800 a heti terhelés és a pulzus alapján), hogy ne túlfeszített zónában legyek. Aztán persze Csanya csak eljárta a szokásos eső táncot. Mert olyan nincs, hogy egész évben nincs sárfutama (mondjuk sár így se lett). Hajnal 4-kor arra ébredtem, hogy iszonyatosan szakad az eső és veri a tetőt a fejem fölött. Ennyit a pihenésről...
Na de nem baj szeretem a Mátrát, ennek az útvonalát ismerem a legjobban. És a tavalyi verseny után most biztos jó lesz.
És miért ne lenne jó? A pálya jó, a szervezés kiváló. Csomó ismerős, barátok jó buli lesz. És tényleg jó bemenni a füredi suliba, segíteni pakolni a crew-nak, felállítani a Runnabe standot. Mondjuk az fura, hogy ahogy ki be rohangálunk sokkal jobban fázik a lábam mint normális lenne. Mert ok, hogy fúj a szél, de nem a lábam szokott fázni. Megjön a szoboszlói különítmény, gyorsan egy kör pálinka (jó főzés lett Csacsa!) majd most már tényleg készülődni kéne.
Már kint állunk, vacogunk a rajtvonalnál mikor ránézek az órára, a pulzus 170 és 230 között ugrál, hát ilyen nincs ne most bolonduljon meg a szenzor. Még egy perc a rajtig, vissza rohanok Tímár Petihez, hogy ez most mi? A műszer vagy én fogok meghalni? Ááá csak merül az elem a hidegben azért mér hülyeséget, menjél nyugodtan.
Közben a mezőny elrajtolt, gyerünk utánuk. Ahogy elfogy az aszfalt belém hasít mi is volt tavaly. Akkor is ugyan ez volt, loholtam a mezőny után amíg bele nem sérültem. Hát kösz most inkább nem. Benevárnál fotóz Szasza. Bíztat de már elengedtem. Nincs kedvem pörgetni ez már csak túrázás lesz. Mátraháza előtt ugyanabban a kanyarban ér utol az M táv női élbolya mint tavaly, a fiúk oda pakoltak rendesen, mert az elsők még a Nyak előtti mászókás irtásnál befogtak. A frissítő pont után ketten maradunk a sor végén egy lánnyal, illetve egyszer feltűnik egy srác mögöttünk. Kiderül fél órával lekéste a rajtot, majd benéz egy kanyart de még pont meghallja ahogy kiabálunk neki.  Így kétszer előz le. Kényelmesen haladunk a sárgán, ha nagyon fázunk belekocogunk amúgy az új túratárs minden fűszálat lefotóz...háromszor. Igazából mindegy idő van bőven belefér. Pisztrángos-tó, Gabi halála sima séta. Sötét-lápa nyeregnél viszont szokás szerint süvít a szél és rákezd az eső. Itt fotóz KerékPeti, mondja épp jókor jöttünk nem akar szétázni. 

Nem tudom hányszor jöttem már fel itt Kékesre. Talán hússzor vagy harmincszor? De itt még soha nem fáztam, most meg lefagy a lábam. Ezt egyszerűen nem értem, 15 km alatt már csak be kellett volna melegednie. De most egyszerűen nem akar működni. Na nem baj az ellenőrző ponton ott lesz Eged Zoli és ha minden igaz pálinkával vár, az most jól fog esni.
Csippantás egy korty a flaskából, gyerünk lefelé. Sose szerettem ezt a sípályás downhillt, most se megy jól, egyszerűen nem bírja a térdem ezt a hosszú ereszkedést. Mátraháza újra, Zoli közben elénk jött kocsival, még két korty pálinka. Ez jó! Ráadásul csupa ismerős arc a ponton, és a sátorban még egy gázgomba fűtőjük is van! Ez mekkora királyság, Csanyánál még a crew is első osztályon utazik jövőre tuti crew leszek én is!
Azért persze finoman kirugdosnak, mert hogy valami fél órája már csak ránk kettőre vártak, pakolnának, nekünk meg amúgy futnunk, vagy versenyeznünk kéne. Mert ez elvileg futóverseny...
Hatökör ura felé két szép foltos szalamandrával is találkozunk az ösvény közepén. Mi lefelé tartunk, ők felfelé. Ez mondjuk furcsa hiszen a patak lent van, fönt meg csak megfagyni lehet, de hát az ő dolguk, pár fotó és megyünk tovább. Szeretem ezt a szakaszt a zöld négyzet - zöld háromszög szép ösvény. Főleg, hogy most nem térdig ér a víz a patakban.
Még egy mászás van Sástó előtt, de gyorsan letudjuk. Aztán a túratárs még tesz egy kitérőt trailfizni a kacsákkal, addig én korgó gyomorral nézem a bazár sor gumicukor árusait. Jah, hogy a frissítőponton valami rendeset kellett volna enni? Mert a két korty pálinka öt szem gumicukorral nem teljesen a helyes frissítési mód. De ez már az én bajom. Hiába na vannak hibák amikből sose tanulok...
Éhesen, átfagyva és rettenetesen elfáradva értem be a célba, tényleg ilyen fáradtnak már rég nem éreztem magamat.
Miért mumus verseny a Mátra trail?
 2016-ban crew voltam, Kékesről kellett bontanom lefelé a pályát. Füredről lazán feltúráztam a csúcshoz, pólóban kabát nélkül, majd 20 percet vártam a havasesőben, amíg elkezdhettem a bontást.
2017-ről már írtam, rögtön az első kilométeren lesérültem majd hülye fejjel tovább mentem.
Idén pedig egyszerűen csak gyenge voltam, legfőképpen fejben. Ettől függetlenül mégis jól éreztem magam. Szóval nem ez volt az utolsó Mátra Trail-em.

Köszönet a szervezésért a Terepfutás.hu -nak, a Leki teszt botokat a Tandtsport -nak. A crew-nak a munkájukat. Eged Zolinak a spec egyéni frissítést!

Négy évszak, négy hegység, négy verseny. A következő a Budai.

A Bérc ötödször avagy Mátrabérc Trail 2018

Hát el jött ez is, újra az alvó sárkány gerincén. Újra a Mátrában "hazai pályán". Soha sehol nem jártam annyit mint a Mátra ösvényein. A hegy amitől nem kell félni, csak tisztelni. Egy hely amit ismerek és szeretek. A pályától nem, a versenytől egy kicsit azért mégis tartottam. Vagy inkább önmagamtól? Mert mi volt eddig? Össze-vissza hol edzettem, hol nem. Ha igen akkor is keveset és rosszul. Verseny-sérülés-lazsálás-kapkodás. Nagyjából ez volt az elmúlt 2 év menetrendje. Ezért decembertől, nagyon lassan, nagyon alacsony pulzuson kezdtem újra az egészet. A cél a stabilitás volt. Ez sikerült is, hétről hétre egyre többet tudtam sérülés nélkül edzeni, a bulizást teljesen kihúztam a listáról így lassan a kilók is elkezdtek lemenni (az OCC után sikerült újra közel 100 kilóig visszahízni). Március végére a heti adag kényelmesen tartható 70-80 km lett.  Ez alapján úgy gondoltam, hogy a végig szenvedett 2016-os Bérc után idén egy kényelmesebb 9 órán belüli teljesítés nem lehetetlen dolog. Bizony a Bérc amit az elsők évek óta 5 - 5 és fél óra alatt futnak, nekem még mindig olyan kihívás ahol egy 8-assal kezdődő idő az álom. Régen nem edzettem megfelelően így nem tudtam mire számítsak, most sokat edzettem (persze önmagamhoz képest) épp ezért kezdenek körvonalazódni a saját határaim (amiket még mindig túlfeszítek néha).

Indulás:

Csacsáék Hajdúszoboszlóról indulva beugrottak értem Egerbe, így kényelmesen és remek hangulatban értünk 7 óra körül Kőkútpusztára. Az autó ekkor még csak 5 fokot mutatott külső hőmérsékletnek. Így a rajtszám felvételkor kicsit még csípős volt az idő, de legalább gyorsan letudtuk még a tömeg megérkezte előtt és maradt időnk kicsit bandázni meg bohóckodni. Gyors egyeztetés Bigával, mert ok, hogy kaptam egy csomó gélt, meg fiolát mágikus űrkajákkal az EthicSport Hungary -tól és a Prana -tól, de csak az egyik fele volt ismerős termék. Végül abban maradtunk a rajtcsomagban kapott EthicS port keverjem be és azzal indítsak. Aztán jöhetnek az ismert izók, gélek, szeletek, majd a végén kellenek a lórúgás fiolák. Közben sikerült még összefutni Belus Tomiékkal, aki bár csak a másnapi Muzslán indult, mégis itt volt már és végig pörögte, szurkolta velünk a Bércet is. Ez után Fülöp Zolival gyors taktikai egyeztetés, Ő az előző 9:15-ös idejét akarta megjavítani. Így eldöntöttem, hogy megyek utána, ha tudom tartani az Ő tempóját akkor meglehet a 9-en belüli idő. Ez után még egy gyors találka Tündivel aki a héten valahogy seftelt nekem egy S-lab mellényt. Ami tök jó, bár a Bércre nekem kevés, Mivel ivótartály nélküli, és én ki nem megyek 10 km-nél hosszabb távra tartály nélkül. Ugyanis 25 fok fölött úgy eresztem a vizet magamból, mint szegény Tom miután Jerry szitává lőtte a sörétessel. Ezért maradt a jól bevált Ultraspire Omega zsák 1,5 liter vízzel és fél liter izóval. Ezenkívül összesen 10 gél, energiaszelet és fiola került a zsákba. A frissítőpontok ellátásával együtt ennek elégnek kell lennie az alábbi "buckákon" való átkeléshez.

A rajtot sikerült Krisztával átdumálni, mert bár a speaker kb 5x elmondta, hogy puskalövésre kell indulni. Mi mégis úgy gondoltuk lesz előtte egy kis visszaszámlálás. Szóval kicsit értetlenül állva indultunk meg a tömeggel. Az első pár száz méter után aztán sikerült beállni Zoli mögé és egy stabil tempóval haladni. Nagyjából 10 perc után már szakad rólam a víz, de ez mindig így van egyelőre nem törődök vele. Bár az hogy a kendőt kb 2 kilómeterenként ki kell csavarni kicsit gyanús is lehetne. Szederjes tetőig eseménytelen az út, tartom a tervezett 140-es max pulzust, jól haladok. Ez az első alattomos poros lejtő. Persze, hogy kicsit megcsúszok. Enyhe rándulás a térdben, és bár nincs semmi baj kicsit mégis kizökkent. Már csúszik a terv, az első gél már lement mégse frankó valami. Iszok és lépkedek fölfelé. Nagy Zúgó-hegy majd a Jagus, a nap kegyetlenül tűz ránk, de csak nyomjuk hiszen már itt is van az első itató pont.

Hogyan veszítsünk el egy versenyt:

 Izó, víz majd fel Oroszlánvárra, az energia szeletet most kell megenni, hiszen lefelé csak félre nyelném. A bozótos emelkedőn megkapjuk az afrikai hőséget. Lentről biztatnak minket, mi egy kis csapattal nevetve kiálltunk vissza. Egy hő csapda ez a rekettyés, nem túl erős a tempó mégis megszédülök. Pihegve érek fel, iszok egy nagy korty izó és indulok is lefelé, de valami nem frankó a pulzus ugrál, a tempó nulla. Tök mindegy, hogy 140 vagy 120 a vánszorgás ugyanaz. Hármas-határnál tartok egy fél perces fáradt olaj cserét majd visszaelőzöm Zolit. Ő még nálam is jobban izzad és láthatólag Ő sincs jó bőrben. Markazi kaput már Lázár Kornéllal érem el. Innentől Kékesig együtt vonatozva megyünk. Nem merek az órára nézni, nem kell az órára néznem. Tudom, hogy nagyon rosszul állunk az idővel. Sötét lápa nyereg után, az utolsó emelkedőn, az óriások szikla háza előtt kereplőt hallok. Szeretem ezt a helyet, itt mindig megállok nézem a hihetetlen kőhalmokat most fel se fogom hol vagyok. A kereplőhöz tartozik egy Csipi. Sajnos nem fotóz, pedig valszeg elkészíthette volna a szokásos bús micimackó képet rólam mint minden versenyen. De talán jobb is, hogy nem látom hogy nézhettem ki. Mert az egy dolog ha szarul érzed magad, de ha Csipi azt mondja, hogy NAGYON szarul nézel ki az annyit jelent, hogy hívd az ügyvédet végrendeletet módosítani és tartós tejet már semmiképp ne vegyél. Már ásót akart keríteni, hogy eltakarítson az ösvényről. De aztán két szó és egy gyors pacsi után bevonszolom magam a Kékesi pontig.
Gyors öndiagnózis, szédülök, émelygek és ráz a hideg. Eddig elfogyott majd 3 liter folyadék, víz és izó vegyesen, szóval kiszáradás nem lehet, akár hogy is ereszt a búrám. Marad az eléhezés, sóhiány, napszúrás, de az utóbbi se valószínű azért annyi napot még nem kaptunk. Megoldás? Enni kell mindent IS. Kezdésnek letolok 2 sótablettát egy sóba mártott banánnal, majd kóla, sajt, apró perec, aszalt szilva és végül csemege ubi. Majd sajt víz uborka. Tartály újra tölt (még valahol Disznókő előtt fogyott ki) vízzel, a kulacs izóval indulhatunk.
Mondom Kornélnak menjen, a Sombokor nekem mindig nagy kihívás ne várjon, mert még elsodrom mikor legurulok. Vannak "ösvények" aminek a technikáját sose fogom megtanulni, az egyik ilyen Sombokor. Pedig az elmúlt 7 évben jópárszor meg volt már oda-vissza. De lefelé képtelen vagyok még lesétálni is. Két csiga a pofámba röhögött és hamarabb ért fel mint én le. A dózerút és a nyereg közti szakasz most is 17 perc, összesen több mint fél óra. Viszlát szintidő, megint egy elbukott verseny.
Mátra - nyeregnél utolérem Németh Kristófot, épp egy követ ráz ki a cipőjéből. Ha nincs a kavics sose érem utol olyan tempóval jött le mellettem. Így viszont együtt indulunk tovább a műút mellett. A lassú vánszorgástól és a gyomrom helyén lévő kőgolyótól a pulzusom beesett 100 alá, most kezd kicsit normalizálódni. Az Ő órája viszont folyamatosan csipog pont mint egy kezdő Al-kaidás testbombája. Ebből egy jó kis beszélgetés alakul ki pulzuszónákról stb. Így érünk fel Csór-hegyre. Jöhet a hullámvasút Galyáig a leggyilkosabb déli tűző napsütésben. Sótabletta, víz, izó majd egy Energirapida a menü. Többet kéne kajálni, de még nincs étvágyam. Azért már sokkal jobb a közérzetem. Ez hogy csak fölfelé kell menni sokkal jobb. Az erdő irtásos szakaszok persze megfognak. Ha nyomom neki csak a pulzus nő a tempó nem. Kristóf biztat, megcsináljuk negatív split lesz. De igazából nem hiszek benne, hát már a szintidőből is kicsúszunk, hogy lehetne negatív split? A végén a Muzslával amiről sírva szoktam lejönni.
Galyán utolérjük Kornélt, most Ő néz ki úgy mit én Kékesen. De szerencsére nem törik meg. Kicsit ésszerűbb "gyors" frissítéssel indulunk is tovább. Itt végre nincs az a hőség, Árnyékban vagyunk. Azért a Csillagvizsgálónál megállok 2 sótabi kis izó frissítésre. Kornél rám szól "síkon nem sétálunk" majd szép lassan tovább robog, ha lassan is de utána kocogok. Egy-két sporttárst elmellőzve érek Szamárkőig, itt megint egy félperces famegjelölő szünet majd jöhet a mászás. Kornél látótávon kívülre kerül, majd az Ágasvári ereszkedésnél Kristóf is állva hagy. De ez nem meglepő, várható volt. Itt is mindig lassan tudok leereszkedni  a lényeg, hogy egy darabban gond nélkül leértem. Sőt igazából semmi bajom, nekem aki mindig csetlik-botlik. A turistaháznál meglepetésemre Mayer Csabi fürdik a csapnál, nagyon meglepődök azt hittem ilyenkorra már rég a célban lesz, hiszen már a rajtnál se láttam. Sajnos a sarkát véresre dörzsölte így csak bicegni tud, de megyünk tovább, biztatom már közel a falu.
Csörgő patak völgye eddig is kedvenc helyeim egyike volt, de ezután még jobban az lesz. A szűk szurdokba a hatalmas fákkal nem tűz be a nap, a patak hűsítően csörgedezik mellettünk. Percek alatt újjászületek. És végre kényelmesen jólesően kocogunk le a Keresztesi pontra.

Mégse volt elfecsérelt idő az a rengeteg körözgetés a télen:

 A körülöttem állókhoz képest még én vagyok a "legfrissebb" ember a ponton, kóla, sajt, izó a menü. Tartály, kulacs teli tölt jöhet egy koffeines Extra shot és már indulunk is tovább. Nem érdekel a szintidő, nem érdekel, hogy megint bebuktam egy versenyt, csak menjünk. Jöjjön az a Muzsla, lássuk olyan undok e még mint régen, mikor az első Bércemen arról ábrándoztam, hogy ha lottó ötösöm lesz eldózeroltatom, vagy legalábbis eladom Szegednek...
Csabi a fájós lábával lemarad, így újra Kristóffal haladunk fölfelé, kielemezzük a kutyával futást és kutya támadások elhárítását. Egy kis hullámzás, egy eddig nem látott erdőirtás és észrevétlenül már Nyikom nyeregnél is vagyunk. Itt Kristóf kénytelen egy kis szünetet tartani, elsőre a hangok alapján azt hittem betámadta egy felajzott szarvasbika. De utánam kiállt hogy "jól van". Jöhet a végjátékra tartogatott új kólás koffeines gél, és az utolsó mászások Ólomtetőre és a Muzslára (a Koncsúrokat mindig "elfelejtem" vagy kisebbre emlékszek, esetleg évente tovább nőnek). Sorban előzök meg pár kimerült versenyzőt.

   

Muzsla-nyeregnél meglepi itató pont, de nem állok meg. Már így is kifutottam az időből, meg van még elég folyadék nálam. Hogy ez mekkora tévedés volt azt kb 3 perc múlva konstatálom amikor a csúcson hiába szívom nem jön egy csepp víz se a tartályból. Izóm van még kb 3 deci abból kortyolok és lopva nézem az órát. Nem tudom, hogy de visszahoztam minden elveszett percet. Ha most megtolom és nem 1,5 - 2 óra alatt bicegek le a célba mint legutóbb akkor meglehet. Na akkor nézzük, nem rosszabb ez mint az Eged DH pálya csak hosszabb. Induljon a csapatás.

A Koncsúrokig minden jó, majd előbb egy lány, aztán Kristóf előz le. Úgy látszik tényleg jól van és komolyan gondolta a negatív splitet, fél perc alatt eltűnik. Én kicsit lassabban de stabilan haladok lefelé. Nincs sántikálás, se siránkozva botladozás. Annyiszor rágott meg és köpött már ki a Muzsla. De most nem! Békében válunk el egymástól. Dióspataknál az utolsó 5 méter fölfelé, az előbbi lány maga elé enged hagy élvezzem ki az utolsó mászást. Lenyelem az utolsó korty izót és együtt indulunk neki a dózeren. Csippan az óra "Battery low" már csak egy órát bír, de ez már nincs egy óra. Egy klikk a dűlők között, meg egy fél a pincesoron és a faluban. Még egy kanyar az aszfalton és ott a suli. A kapu előtt Budai Zé drukkol, már csak pár méter, bent vagyok.

Vasárnap délelőtt egy túrázó ismerős megkérdezte mit érzek a verseny után? Akkor azt mondtam csalódott vagyok. Mert tényleg úgy éreztem, úgy terveztem, hogy gond nélkül be tudok érni 9 órán belül. Később délután egy másik ismerős azt mondta örüljek, hogy egyáltalán beértem. Ami végül is igaz. Az indulók nagyjából 20%-a időn túl, vagy egyáltalán nem ért be.
Az, hogy a tervem nem sikerült nem a hőség hibája. Nekem kellett volna okosabban kezelni. Lehet ha az elején óvatosabban megyek akkor nem borulok meg. Amit az első órában nyertem, sokszorosan veszítettem el a következő hét órában. A szponzoroktól bőséges és minőségi frissítést kaptam. A saját hülyeségem, hogy nem megfelelően illetve egyáltalán nem használtam fel. Ezekből a hibákból kell még mindig tanulni és türelmesnek lenni. A csalódottság mostanra már kezd kicsit elillanni. Mert sokkal több jó volt ebben a majd 10 órás kalandban, mint rossz. A gyönyörű táj amit imádok. A keleti gerinc amit oda-vissza bejártam már annyiszor, mégse lehet megunni. Vagy Csörgő-patak völgye.  A rajt, a cél, a  sporttársak, a pontok személyzete, az egész hangulata.
Na és persze a Muzsla! A hegy ami már annyiszor megtört. Hirtelen a legjobb baráttá vált. A Mátrakeresztes - Szurdokpüspöki szakaszon 18 percet javítottam az eddigi legjobb időmön. Ez a szűk két óra volt a jutalom az elmúlt négy hónap munkájáért. Kristóf végig ezt mondta, ezzel biztatott, hogy negatív split lesz. De nem hittem el. Nem hittem önmagamban. A szívem és a lábam, viszont nem törődött az agyam önsajnálatával. Tette a dolgát, rutinból végig vitt az ösvényeken egészen a célig. Semmi fáradtság, semmi küszködés, a vége egy frankó flow-val átitatott öröm futás lett. És nem számít mi volt előtte, mert erre fogok emlékezni. Ez fog erőt adni a következő versenyeken. Köszönet Kornélnak és Kristófnak! Jó volt veletek együtt menni! Kellet  a társaság, kellett, hogy néha valaki húzzon a mélypontoknál. Remélem kicsit én is tudtam segíteni a sikeres teljesítéshez.

Ez volt az ötödik Bércem, az eleje már nem rossz, a vége jó. Már csak a közepét kell összerakni.

XXV. Eged-hegyi futóverseny...elveszett másodpercek

A Fun Run mellett a másik fix évkezdő versenyem, tavaly jól ment, élveztem. Idén pedig a Nagy Sport Egyesület és az Egri Atlétikáért Alapítvány 25. alkalommal rendezte meg Eged-hegyi futóversenyét. Így nem volt kérdés, hogy harmadszor is indulok. A szervezés családias hangulatú, talán kicsit oldschool de egriként kihagyhatatlan. Hiszen szinte minden helyi futó felfut az Egedre, van aki csak egyszer-egyszer valaki rendszeresen. Közelsége és a városképet uraló mérete hívogatja az embert. Kőfolyásai pedig a környék legjobb szintgyűjtő edzéseihez biztosítanak technikás ösvényeket. Sajna idén ez eddig kimaradt nekem és ez bizony most megbosszulta magát. Na de ne rohanjunk ennyire előre. Mivel az időpont fixen március vége így egybe esik az óra átállítással. ami mindig összezavar. A rajt 11-kor van ami igazából 10 óra szóval én már 9-kor a körcsarnoknál voltam. Gyors rajtszám felvétel, kis bandázás. Mivel idő van bőven kimentem 2 kört melegíteni az Érsekkertbe, majd biztos ami biztos alapon benyomtam egy High5 gélt kis izóval előre, így nem kellett "cipelni" magammal semmit. Rajt előtt még gyorsan megkérdeztem Szepiéket milyen időt terveznek, azt válaszolta 1:20 körülit. Mivel én is hasonlóban gondolkoztam úgy döntöttem rátapadok és majd húzatom magam vele.
A rajt előtt visszaszámlálás nem volt, vagy hátulra nem jutott el hozzám. Így a startpisztoly lövésre kicsit értetlenkedtem (lehet valami játék patronos durrancs volt csak?) a lényeg, hogy majd el sodort a tömeg amíg átfutottunk az időmérő szőnyegen. Az első kanyar után beálltam Szepi mögé, ez már csak a szélárnyék miatt is jó. Viszont mivel kb 2 fejjel magasabb nálam ezért még ha sétál is kettőt kell lépnem míg ő egyet, futásnál meg hármat. De itt ez még jó is volt, húzott magával át a "tömegen" (84 induló volt az Eged futáson). A szervezők kitettek magukért, minden kereszteződést lezártak / biztosítottak nekünk így a forgalom nem jelentett akadályt. Szóval vonatozunk ki a városból. A pulzusom beállt 150-re jönnek a szegmens PR-ek, a táv első harmada jól megy, egészen a Bajusz-hegy aljáig. Itt a rövid letörésen két-három fürgébb sporttárs is leelőz, Szepi pedig eltűnik a szemem elől.

 Ahogy kerüljük a Kis-Egedet utol ér Gabi. Jöhet a régi tanösvény, innen kezdődik a mászás a csúcsig 1300 méteren kapunk 270 szintet gyakorlatilag végig kőfolyásokban, single track-en. Szepi talán 50 méterrel van előttem de akad köztünk pár ember, és szemmel láthatólag jobban bírja mint én. Gabi picit lemarad, de igazából én se haladok úgy ahogy szeretnék.

Az előttem sétáló sporttárs kissé elvan a saját világában a külvilágot pedig kizárja a fülesével, hiába zihálok 160-as pulzussal mint egy gőzmozdony csak nem akar észre venni. Valahogy csak sikerül kielőznöm, a következő futó egy lány. Ő sokkal előzékenyebb simán elenged. Bár igazából alig vagyok gyorsabb, egyszerűen csak én egyenletesebben bírom, vagy jobban ismerem ezt a szakaszt. A csúcsig még 2 embert érek be. Majd a kilátó lábánál utol érem, Quicky-t. Ezen meg is lepődök, hiszen mindig gyorsabb szokott lenni nálam (ahogy az összes egri spartan-os) de gyorsan lereagálja és hipp hopp eltűnik, az első kanyar után már csak a célban látom. Persze próbálok én is csapatni lefelé, de a dózeres downhill sose ment, újra visszaelőznek páran és már nincs esélyem befogni őket. Maga a downhill szakasz ugyan jobb lett mint tavaly, de az a 25 másodperc ide kevés. Se a technikám, se a bátorságom nincs meg ahhoz, hogy itt kiengedjem a fékeket. Mindenki olyan könnyedén lezúgat itt. Bennem meg csak az motoszkál mindig, hogy itt zúztam szét a sarok csontomat, 6-7 éve már nem emlékszem mikor. A siklóernyősök transzport jeep-je zökkent ki, viszi fel a köv ugrókat le kell húzódnom, hogy elférjen a kerítés mellett.
Ahogy kiérünk a  borkombinát régi romos épületnél van egy kis sár mint szinte mindig, szerencsére csak talán 50 méter.  Most kéne megnyomni, de nincs előttem látótávban senki, nincs kire tapadni. Illetve szembe jön egy idióta cross motoros, végig megy a szőlők között majd elindul a tanösvényen felfelé, nesze neked Natura 2000-es védett terület...
Az utolsó emelkedőkön még sikerül 2 embert befogni, de valahogy nem megy, elkezdek lassulni, pont most mikor már a könnyű részek jönnek. A víztorony után ereszkedésnél, még sikerül valamibe bele is rúgnom. Érzem, ahogy a patellám oldalra mozdulna, a laza szalag rándul egyet, de szerencsére kitart. A Diófakúti ereszkedést már nem erőltetem, a tavalyi idő elment. Hát ennyi. Ez most nem jött össze.

A vége pont olyan szar lett, mint amilyen szarul nézek ki a befutó képen. Kategória 13. hely összetettben valami 50 körül. másfél perccel rosszabb mint tavaly. Mondhatnám, hogy a sár miatt. Meg mindenki rosszabbat ment mint tavaly, de a számok mást mutatnak. A végén kellett volna pörögni de nem ment. Talán az a két ezer méternyi szint hiányzott amivel idén kevesebbet edzettem  terepen mint tavaly, nincs mese többet kell Egedezni.
 A szezon elkezdődött és a Bérc ennél sokkal keményebb lesz, ideje komolyan venni...

Bükki Kilátások: Téli móka

Túl vagyunk az Oscar gálán (ezt reggel hallottam a rádióban...) és már mindenki könnyesre röhögte magát Chevy Hard kalandjain, lassan megérdemelne már egy szobor átadásnyi 1,5 percet Ő is (reklámblokkal együtt a 1,5 persze) a pódiumon. Láttuk mit küzdöttek a hosszútávon a mazohisták. Nekem meg lelkiismeret furdalással kéne küzdenem, mert megint ellazsáltam egy versenyt. Persze ha jobban belegondolok ez a Fun Run már októberben lazsálással kezdődött...
CoachOli régi őszi bulija a Dédes-Kékes, tavaly ebből lett a Dédes-Béla, aminek a nem létező Felsárkány-Béla útvonalán futás helyett szedtünk Pepivel 2 szatyor őzlábgombát. A fun akkor is fontosabb volt mint a run. De  Pepi kitalálta Ő tavasszal Fun Run-t akar futni, ok persze ez jó ötlet. Hiszen tök jó az útvonal, csomó látnivaló, gyönyörű panorámák. Pont ezek miatt megyünk terepre a büdös mocskos városi pályák helyett. Még a január végi pályabejárásban is volt némi fun, bár Tamáskút után a zöldön már csak szótlanul kullogtunk és mivel lámpánk nem volt Barátrétre kértünk egy medevac-ot. Intő előjel lehetett volna, de nem foglalkoztam vele. Hiszen a versenyen nem bokáig érő olvadt hólében kell majd kilométereket futni, sütni fog a nap, hóvirág szőnyeg, madárfütty...
Legalábbis az elmúlt 3-4 évben így volt. Arra meg már ki emlékszik, hogy mikor először indultam a Classic-on térdig érő hóban gázoltunk a Síház felé, pedig nem volt az olyan rég. Na de hát nem lehet mindig tavasz. Rajt után mondtam Pepinek menjen, általában mindig egy jó órával ér előttem célba szóval úgyis csak hátráltatnám. Anitával meg abban maradtunk, hogy Tamáskútig biztos eljön. Nála nagy kérdés volt a verseny mert az eddigi leghosszabb megtett távja egy félmaraton meg egy Kékes csúcsfutás volt. Szóval dupla szint majdnem dupla táv és a nagy hó jó kis kalandra vállalkozott. Egy hiba volt, hogy a kamáslit nem vette föl reggel. Így mire Őrkőházhoz értünk az átázott zoknija már kezdett is megfagyni. A házhoz már eleve csúszással értünk fel, hogy mikor azt nem tudom, mert a cetlimen 361 perc szerepel 2-es pontnak, szóval itt valami zavar történt az erőben. Amíg Anita öltözött én pacsiztam pár HARD-ossal, aztán ittunk gyorsan egy pálinkát a fagyott gumicumi és a jégkocka sajt mellé. Majd megkérdezte, hogy most mi lesz mennyi az idő? Mondtam neki, hogy az időt el kell engedni már teljesen lényegtelen. A kérdés az, hogy végig akar e menni. Azt mondta igen. Jó hát akkor menjünk, és innentől tényleg FUN volt. Csúszkáltunk, estünk keltünk. Tamáskúton pálinka, fagyott gumicuki, jégkásás kóla teával (Köszi Timi isteni volt!) még friss sült szalonnát is kaptunk. Tamáskút után a zöld úgy látszik örök mumus marad, mert azon a lelketlen szakaszon megint csak nehezebben haladtunk. De Barát-rét után már megint sokat röhögtünk, először azon, hogy melyikünk gyomra korog hangosabban (ja hogy pálinkával és 2 maréknyi jeges izével nem lehet 7 órát gyalogolni). Aztán, hogy kísérteteket lát, tuti hallucinál a kimerültségtől. Pedig nem, a két kísértet ott volt előttünk, kb egy fél tókörnyivel 2 perccel előttünk értek be. Szóval így futás nélkül ugyan de FUN volt. Na de mi is kellett ehhez?

Pénteken két hósöprés között négyszer gondoltam át milyen cuccban is kéne menni. Abban biztos voltam, hogy simán tempóval nem fogom tudni kifűteni magam, mert nem lesz tempó. 

Szóval nézzük alulról fölfelé.:
- 0 km-es Fellraiser, dobozból kivéve. Valaki szerint hülyeség új cipővel versenyezni, nekem tökéletesen bevált, nem törte sehol a lábam, nem nyomta a lábujjam, és a nagy méretű fogak elég jó tapadást adtak. A hómacskát nem vettem fel végig a zsákban maradt.  

- Coolmax liner +  merino téli zokni. A hártyavékony liner szárazon tartotta a talpam a merino meg vizesen is melegít, mert bizony a hosszú túra kamásli alá is bement a hó, de útközben ez egyáltalán nem volt zavaró, nem fázott a lábam.
- Alulra kompressziós heatgear gatyó + merinó alsó + futó alsó + egy rövidnadrág (ennek anyni haszna volt, hogy sok zsebe van.

- felül egy vékony thermo hosszúújjú arra egy polartec-es közepes felső magasított nyakkal + csősál (csősálból kellett volna még egy de valamiért hülye voltam kivenni a zsákból pedig ott volt). Igazából akkor kezdett el fájni a torkom, mikor Hereg-rétnél Tündi beelőzött minket a hosszú távról és megláttam, hogy sál nélkül fut. Már a gondolattól rosszul lettem, és éreztem, hogy kezd bedagadni a mandulám.
- Az ivótartályra ráraktam a thermo huzatot, aztán a csőre is. Az eredmény, hogy a csatlakozó szelepnél fagyott be. Annyira nem vicces a sárga kereszten felfelé Török-útra 5 percig fújkálni a levegőt a zsákba, mert mikor végre megindul (a kellemes szoba meleg ásványvíz) rögtön félre nyeltem és ott fuldokolhattunk. Én a víztől Anita a röhögéstől.

Szóval FUN volt tényleg. Sokszor leírtuk már, hogy a segítők, önkéntesek nélkül nem működne egyetlen verseny vagy rendezvény se. De ez itt most így télen tényleg hatványozottan igaz. Szóval köszi mindent. Jövőre találkozunk, csak előtte még tartunk pár nyári pályabejárást, ha netalán megint tél lenne a versenyen.

II. Tárkányi Hegyifutó versenysorozat - 2. forduló

Új év, új szezon, új fogadalmak? Hát idén nem. Mivel tavaly annyi mindent elterveztem és a fele nem valósult meg, a másik felét meg elrontottam. Úgyhogy kezdjük elölről (újra) tavalyi év törölve.  

Hát nézzük mi is a gond. Hülye vagyok. Jóanyám ezerszer elmondta, hogy nem vagyok normális és igaza van. De ezen már változtatni nem lehet, nem is akarok. Kellenek az őrültségek ebben az őrült világban. Béna vagyok, nincs egyensúlyérzékem, a térdszalagjaim nem tartanak. Sokat kezdeni ezzel se lehet. És a fő gond, dagadt vagyok. Ez a hülyeséggel társítva pedig folyamatos sérüléseket eredményez. Szóval a lényeg, hogy most már végre tényleg ésszel kéne edzeni, nem ledobni 5 kilót, majd széthajtani magam, hogy 2 hónapig utána csak szenvedjek és visszahízzak 10-et. Ha tudni akarjátok, hogyan ne fogyózzatok csak kérdezzetek, 10 éve ingázok 90 és 100 között és mellé eredmény nulla. Szóval most elkezdtem alacsony pulzuson nagyon lassan futni. Pár hónap kell, hogy következtetést lehessen levonni, de az ünnepi kaja bűnözéseket kihoztam 0-sra szóval eddig biztató. 

Egyetlen gondom van a PK-val, fegyelmezetlen vagyok. Legtöbbször még elvisz a lábam, folyamatosan néznem kell az órát, hogy tartsam. Nem kérdés, hogy hasznos és ki kell bírni, csak most így az elején még teljesen megöli a flow-t. Szerencsére versenyen nem kell ezzel foglalkozni. Hiszen ez csak egy rövid távú edzés. Ami elsődlegesen fejben tölt fel. Arra viszont a legjobb. 

Szóval újra Tárkányi Hegyifutó. Kicsit korábban érkezünk, hogy a ProteinFutár kiszórhasson pár doboz ajándékot. Én meg szokás szerint a bandázást választom, hiszen tele a faluház ismerősökkel.  A jó idő és a jó szervezés rengeteg embert csalt ki. Tavaly 80-100-an voltunk, most 170-en. A végén még tömeg rendezvény lesz itt is?
Elnézve a tömeget szokás szerint leghátulra állok, hiszen itt még a középmezőny is túl erős nekem. Inkább küzdöm fel magam hátulról ameddig tudom, de ne hátráltassak a rajtnál senkit. Bade előbbre megy, eddig mindig az én lassú tempómhoz kellett alkalmazkodnia, most végre pöröghet.

Rajt után a sprinterek szokás szerint kilőnek. Én lassan indulok neki, előzgetek az aszfalton, de csak óvatosan. Jó lenne az előre eltervezett 150 körüli pulzust végig tartani. Persze ez is lassú, de legalább egyenletesen tarthatóan lassú. Az első kör igazából eseménytelen. Illetve egyszer a pihi szakaszon, csak előveszem a telefont. A kép sajna nem adja vissza, de tök jól nézett ki a párás várhegy fölött áttörő napfény. A menetrend a szokásos, fölfelé előzök, lefelé visszaelőznek. Illetve az első furcsaság, hogy a kör végén az időmérő doboznál még látom Gabit, így elkezdek felzárkózni. Az aszfaltos rész utolsó méterein érem utol. Már pont visszavennék kis szusszanás és beszélgetés jó lenne. Mert bár 20 éve ismerjük egymást, az elmúlt 15 év kimaradt, most meg 2 hónap alatt a 3. versenyen találkozunk. De akkor hirtelen kiszúrom Anitát. Az előző fordulóban a második ereszkedésnél értem utól. Akkor azt mondta, hogy ilyen többet nem lesz. Gyors lesz mint a szél, kivéve ha szembe szél fúj. Ezen jót mosolyogtam akkor, szóval a motiváció meg van, érjük utol. A kanyarból kiérve pont hátra néz. Kedvesen int egyet, majd rögtön tempót vált. Na hát ez a bosszú, amiért hétközben tévesen bele navigáltam a hírhedt Felsősárkányi mocsárba a piroskereszten. Pár éve az a  dzsuva letépte a cipőt a lábamról és mezítláb kellett vissza ugrálnom érte a 10 centis trutyiba. Magamban ezen röhögök ahogy szép lassan zárkózok fel, a pulzus persze közben 160-ra kúszik. De hát tudjuk mit mondott Torrente...
A pálya változatlan emelkedik és emelkedik. Viszont az utolsó kaptató előtt igazi meglepetés vár minket. Három kis iskolás srác a torkuk szakadtából drukkolnak. Na ilyen eddig nem volt, talán ez az ami a legjobban hiányzik az itthoni versenyek hangulatából. Itthon nem szokás a drukkolás. Közben felérek a fordítóhoz. Németh Csabi itt szokott hátba verni, de most sehol. Hát ez furcsa. Vagy nem vettem észre mikor lekörözött vagy még nem ért volna utol? Fene tudja, jobb lesz tempózni lefelé is, elég volt a lazsálásból. Túl sokat gondolkozok ez a baj. Amíg ezen méláztam egy spartacus-os sporttárs eldönget mellettem. Na mindegy 2-2 Ő lefelé gyors én fölfelé vagyok picit erősebb, csak hát már nincs több igazi emelkedő. Csapatás lefelé, kis sarazás majd az utolsó két kis huplinál a mocsár után valaki nagyon "hátbaver". Németh Csabi az. Ezzel helyére került az utolsó csavar is. Jöhet a csippantás, vége. Illetve jöhet a következő forduló...

  

Nyúlcipőbolt Budai Trail 2017

A flow-tól csöpögő évzáró buli futás. Mert még mindig tud meglepetést okozni egy-egy verseny. Kezdve azzal, hogy egyáltalán beneveztem. Én ide crew-skodni szoktam jönni, hiszen az mindig buli. Kezdve azzal mikor pár éve Csanya a kezembe nyomott két 20 literes kannát, hogy vigyem ki a pontra...csak épp a pont még nem volt sehol :D Tavaly egy mókázós szurkolói menetet nyomtunk, így eredetileg most is ezt terveztem. Aztán Petrával az UTH nevezésen pörögve, kicsit elbeszéltünk egymás mellett úgyhogy én ide is beneveztem, Ő meg nem.  A Mátra Trail -es sérülés után novemberben végre tudtam már minimálisan edzeni. Már amennyiben edzésnek minősíthető, hogy sikerült összekaparni 200 km-ert. Bár már az is több mint a szeptember és október együtt. Szóval nem tűnt lehetetlen küldetésnek. Hajnali buszozás után a Spartanos haverok kaptak fel a stadionoknál. Ők Pesten aludtak, szülinapoztak szóval nem én voltam a legfáradtabb arc az autóban. Végül is 9 körül már Telkiben voltunk. Öltözés, bandázás, bemelegítés megint elkummantva, sose javulok meg...Ancsúr még viccesen megkérdi "Befogsz érni szintidőben?" Remélem igen, és már számolnak is.
Rajt
Nem az a baj, hogy rögtön egy sunyi emelkedővel kezd a pálya. Az a baj, hogy hülye vagyok. Minek indulok meg a tömeggel, ha nem melegítettem, így nem csoda, hogy rögtön 160-ra ugrik a pulzus. Ami jóval több mint amit én bírok. Szóval az aszfalt után jöhet az alibi kocogás a földúton, az ároktól meg a séta. A talaj most még jó fagyos, néhol van egy-két jégfolt. De frankó a pálya. A vadász ház után egyre több a jég folt, azt pedig a Fellraiser nem szereti. Szóval néhol inkább csak tipegek, mint kocogok. Előbb Oli, majd Csipi jön szembe, hiába na ez egy ilyen verseny a nagyágyúk is kijönnek buliból drukkolni a tömegnek. Nagykovácsi előtt hosszú jégpálya. Majd a falu előtt, ott is az első pont.

Nagykovácsi I. 39:59:

Alig 5 kmert jöttünk, így igazából nem vagyok még éhes. Csanya egyszer azt mondta ilyenkorszemmel egyek. Amit a szemem megkíván az lesz a nyerő, húú gumicukor. Ami reggel óta kőkeményre fagyott, pont ez nem kellett volna a fogfájásomra. Szembe jön Marcsi és Joe, szurkolnak, hogy húzzak bele, mert bontják a pályát. Persze csak viccelnek most nem teljesen leghátul kullogok. A falu után megint hosszú jégpálya jön. itt már jelez a rosszabbik térdem, hogy ő ezt nem szereti. Persze mindig minden csúszós szakaszon ez van. Mióta 20 éve szétverték a térdem nem bírja az oldalra terhelést. De azért nem olyan rossz a helyzet. Elkezdünk emelkedni újra és a jeges pályát átveszi a vakító fehérség. Gyönyörű időnk van, a szél kicsit fúj, de nem kell a kabát. Egy darabon együtt haladok Zsuval akivel még az első UTH találkoztunk először. Csodáljuk a tájat a tetőn muszáj megállni. Azt mondja még sose látta havasan a Nagyszénást. Én meg azon gondolkozok láttam e már innen a kilátást egyáltalán. Ködben, esőben voltam már fent. Meg a Piros85-ökön mindig már sötétben. Szóval meg kell állni fotózni. Látni körbe az összes hegyet, a Kevélyeket, Jánoshegyet Erzsikével, még talán a Dunát is.

Szasza lő pár képet a csúcson, majd csippantás és még egy fotó irány lefelé. Nagyszénás 1:38 

Innen már csak pár perc a falu. Előtte van még pár méter technikásabb singletrack. Erre kicsit rá is csodálkozok, itt lefelé még mindig csak sötétben jöttem, akkor fejlámpával fel se tűnt mennyi kő és gyökér van a lépcsők előtt.  Majd jöhet az aszfalt, a lányok itt úgy elhúznak csak pislogok. Hiába na a Fellraiser ide teljesen alkalmatlan teljesen szétverné a térdem ha utánuk erednék. De nem is kell, mindgyárt itt a pont. Előtte még megállapítom, hogy az öregek tudtak valamit. A szeles utcában most is végig süvít a szél, elhúzok a temető mellett, majd át a főúton a bolt mellett pont mint a P85-ön. A híd előtt vár Zita a dobozzal, csippantás Nagykovácsi II. 1:54:29 
Itt van Speró is, termoszból kínál sajna nem forraltborral. Közli, hogy a Zitáét iszom, kérdem pálinak nincs? Az nincs, meg amúgy is ez tiltott frissítés, meg húzzak már ez futóverseny nem teadélután. Na de hát a táv nehezebbik fele meg van 2 órán belül. Szóval innentől kezdve nyugodtan sétálgathatok, meg amúgy is olyan ritkán találkozunk. De ez nem győzi meg őket, felkap pár kavicsot a földről, fussál már! Én persze csak a frissítő asztalig menekülök, nem igaz, hogy ebben a hidegben nincs pálinka. Hiszen lassan itt a karácsony vége a száraz novembernek! De nincs, ide sportolók járnak csak én vagyok ilyen tróger. Így egy fél fagyott banánnal kelek útra.
Jöhet a piros sáv, itt is ugyanaz a furcsa érzés világosban látni a házakat, meg azt az istentelen meredek utcát. Nézem a táblákat, az Erdő utca visz be az erdőbe keresztezve a séta utcát. Itt villan be, hogy tök jó dolog így elbandázni a pontokon, csak épp fél banánnal nem jutok messzire, így ha már úgyis sétálok betolok egy gélt. Majd jöhet a köv kaptató. Kezd újra szép fehérbe váltani a pálya, kicsit leszakadtam a többiektől de még látótávon belül vannak. Jön szembe pár kiránduló. hogy mi a különbség a kiránduló és a turista között? A kirándulók csak elvétve köszönnek vissza, ezt már rég leszűrtem főleg itt a budai hegyekben jellemző. Igazából lényegtelen egyszerűen csak ezzel is telik az idő. Már majdnem felérnék a kilátóhoz, mikor két sárga kabátos crew állja az utamat. Csippantás és közlik hogy az "L" távnak nem is kell felmenni e a kilátóhoz, na ezt nem tudtam. Akkor gyerünk lefelé, KPeti reggel azt mondta ugyanott fog fotózni mint ahol tavaly voltunk.  

Tarnai - pihenő 2:45

Neki tuti nincs pálinkája nem is kérdezem, viszont kapok egy szaloncukrot. Ez megint tiltott frissítés de talán nem ezért fognak kizárni. Beszélünk pár szót majd indulok tovább. Innen már végig ismerős a pálya. Lefelé a széles dózeren, turistákat kerülgetve, majd egy kis hullám és már ott is vagyok az utolsó frissítő ponton.
Telki-bánya 3:04

Megint csupa ismerős a ponton, rögtön falhoz is állítanak a kérdéssel van e pálinkám? (tuti, hogy kommunikálnak a pontok egymással, vagy csak túl jól ismernek) Töredelmesen bevallom, hogy a célban akad egy kis 2013-as diófőzet, persze csak a karácsonyi hangulat miatt. Na de miért nincs nálam?  Hát mondom az OCC óta páran azt terjesztik rólam, hogy alkoholista vagyok ezért a pályára nem hozok ki védőitalt még télen se. Persze erre is rákontráznak, hogy Ők kocsival tuti hamarabb beérnek a célba mit én. Szóval nincs mit tenni futni kell tovább.

A széles erdei dózert még sikerül flow-ból megfutni. de aztán jön a pálya számomra legkellemetlenebb, lelketlen szakasza az a köves erdészeti út. Végtelen hosszúnak tűnik és dögunalmas. Annyi pozitívum van benne hogy 4-5 embert meg tudok még előzni. Az Anna vadászlaknál után érem be Zsut. Nagykovácsi ponton megviccelt, mert Ő nem állt meg frissíteni, így azóta nem láttam. A  köves részen még előttem van, de ahogy az árokba érünk sikerül befogni, majd onnantól már én húzom Őt. Ez a szakasz most nagyon jó, akad bőven flow benne. Pedig tavaly hogy utáltam, csak sétáltam, majd inkább megálltam drukkolni a versenyzőknek, mert nem ízlett. Más versenye más érzések, most jólesik. Várható volt, hogy a reggeli enyhén saras szakasz délutánra kiolvad, de ez a dagonya tuti nem jött volna létre, ha Csanya nem locsoltatja fel sunyiban a pályát a rajtok után. Az előttem járó majd 500 ember meg szépen feltúrta, mint a szorgos malackák az erdőt. Na ezért érte meg a Fellraiser-ben jönni, most végre ezen az röpke kilométeren végre nekem van előnyöm, sikerül még pár embert lehagyni. Ők az út szélén is csak csúszkálnak, botorkálnak a sárban. Én meg be középre, a híg trutyiban tökéletesen fog a cipő. Vicces, hogy itt futom a verseny leggyorsabb kilométerét. Aztán persze az aszfalton megtörik a lendület, de már nem számít, még egy gyors fotóra is megállok a cipőről.

 Cél 3:47
Két órát vert rám az első, szóval azt nem mondhatom, hogy jót futottam. Idén ez volt az egyetlen alkalom, hogy a budai hegységben jártam. De az tuti, hogy rég éreztem ilyen jól magam. A crew megint kitett magáért. minden ponton tökéletesek voltak. Jelölés, ellátás, kiszolgálás. Az útvonal, a versenyközpont itt tényleg minden csillagos ötös. Bár ezt megfogadtam, hogy nem írom le, mert akkor jövőre is ilyen őrület lesz a túljelentkezéssel a nevezés. Ami persze nem baj, max jövök crew-nak vagy a pálya szélén pálinkát kínálni, de ilyen bulit nem hagyok ki. Találkozunk 2018-ban!

XXIV. Eged-hegyi Futóverseny

Idén 24. alkalommal rendezte meg a Nagy Sport Egyesület az Eged-hegyi futóversenyt. Mivel az Eged az egyik fő edző hely minden egri futónak, valamint a tavalyi verseny hangulata is tetszett nem volt kérdés, hogy idén is indulok. A verseny 12,5 km kb 500 szinttel ami azért nem rossz arány. A felemásan sikerült Fun Run után végre sikerült okosabban és rendszeresebben edzeni, a fő hangsúlyt a szintgyűjtésre fektetve. Valamint ismerve az útvonal kihívását tudatosan a verseny pályáján is mentem 3 gyakorló kört. Így sikerült márciusban 6000 szintet összeszedni ami még mindig nem túl sok, de az előző hónapokhoz képest jelentős javulás.
Mivel a verseny a vasárnapi óraátállítással megbolondítva 11-kor indul, úgy döntöttünk csütörtökön még tartunk egy pályabejárást Pepivel, és Ő az után dönti el indul e. Én meg végre kipróbálom az új csoda S-LAB Wings-et. Természetesen úgy hogy Ő szinte semmit nem edz simán állva hagyott a felfelé szakaszokon, én meg a hirtelen hőségtől megütve, sétálva is alig bírtam 160 alá vinni a pulzust. Nem jó elő jel, de azzal nyugtattam magam, hogy vasárnap úgyis lehűlést esőt mond, akkor jobban fogom bírni.

A verseny az Érsekkertből, a körcsarnoktól indul, ahol is 30 perccel a rajt előtt gyanúsan hosszú a sor, szerencsére előnevezőként nem kell sorba állni, de meg lep ez a sok ember (tavalyhoz képest duplázódott a létszám). Szép napsütéses idő van csak éppen a szél süvít úgy, hogy 2 perc után vacogok kint, kabátot meg persze otthon hagytam. Marad bent a bandázás. Ez azért jó mert egyértelművé teszi, hogy ismét a leghátsó sorból kell indulni, Németh Csabi, Tóth Norbi, Marczis Dávid úgyis úgy kilő az elején, hogy 100 métert se bírnék velük haladni. Rajtuk kívül itt van szinte a teljes egri Spartan Race Group és a Triatlon klub tagja is szép számmal.  Sok az ismerős. Végül csak kimegyek egy minimális melegítésre Dáviddal, legalább tudunk pár szót beszélni.
A rajt végül csúszik pár percet a sok helyszíni nevező miatt, aztán az élboly ahogy várható volt kilő.

Visz magával a tömeg, a bringa úton pár embert megelőzünk, de csak óvatosan, félszemmel nézem az órát 150 alatt legyen a pulzus. Mert tudom hogy az első km után rögtön jön egy tüdőt szaggató emelkedő, viszont belesétálni nem akarok itt rögtön fel is ugrik 160-ra, de aztán gyorsan normalizálódik. Elhagyjuk a lőteret, a két házőrző véreb akik csütörtökön majd kidöntötték a kerítést helyét a földkupac tetején átvette két kecske (tavaly ugyanők az úton voltak szabadon engedve) és mekegve bíztatják a mezőnyt. A víztornyot elérve látni mennyire széthúzott már a mezőny. Majd a hobbikerteknél jót derülünk a sok kis színes pacán akik már másznak felfelé a downhill pálya kőmosásaiban. A downhill pályán a fölfelé szokás szerint oda ver, akárhányszor megyek itt fel vagy le mindig más, túl gyorsan változnak a kőmosásos szakaszok, ha nem az eső akkor a bringások ténykedése miatt. Még a szakasz elején mondtam Pepinek menjen, ez verseny. Sehol ne várjon rám, de vagy ő lassult, vagy én gyorsultam mert végig látótávon belül van. Csak 6, majd 4 végül 2 ember van köztünk. Nézegetem az órám PR gyanús a fölmenetel, csak éppen le is kell jönni. 

A rég lezárt kilátó toronyt elérve előzöm meg az utolsó párost akik megállnak egy pillanatra frissíteni. Bár látva ki az már tudom ez teljesen céltalan. Tavaly ugyanígy a toronynál értem utol ezt a sporttársat, hogy aztán ahogy elkezdődik az ereszkedés fél perc múlva látó távon kívül érjen. Pepit viszont még a Török-út becsatlakozása előtt utolérem. Együtt kezdünk ereszkedni mondom neki, hogy kb 35 perc alatt kéne leérni, hogy az én álom időm meglegyen. Neki fáj a térde, én meg egyszerűen csak lassú és kövér vagyok. Utol is ér a 2 lehagyott sporttárs és hihetetlen sebességgel robog el mellettünk. Mi inkább csak kocogunk, az utolsó single track szakaszon még egy gyorsvonat húz el mellettem. Majd jöhet az oda-vissza szakasz a strandig. A víztorony környékén megint süvít a szél mint mindig de már az se érdekel. Próbálok egy ütem váltással az aszfalton tempózni, Pepi leszakad tőlem. Sikerül is némileg gyorsulni 5:37, 5:14, 4:51-es klikkek jönnek, a pulzus pánt elkezd lecsúszni rólam és a bénázásommal megtörik a lendület, így a befutó előtt visszalassulok.

Konklúzió:
Tavaly 1:42:25-ös idővel utolsó előtti lettem a férfiak között, idén 1:28:33-mal 57. a 70 célba érkező közül. Sikerült az eddigi leggyorsabb saját rekordot  két mérföldön, valamint a  fölfelé és a lefelé szakaszokon is megjavítanom. Ez így nem is rossz. Főleg ha nem nézzük azt, hogy Németh Csabi 0:54-gyet futott és a saját elmondása szerint még nem érzi fölfelé a track ritmusát, na de majd jövőre! Mert jövőre 25. jubileumi szervezés és még le kell dolgoznom kicsit az 1:26-os álomidőmhöz. 

Azt mondták 100-szor kell fölmenni az Egedre, hogy jó legyen, hát már csak 96 van hátra :)

Bükki Kilátások Fun Run 2017

FUN RUN 2017
"Mindegy, hogy mennyit és mit futsz, a lényeg hogy érezd jól magad!"

A Bükki Ki Fun Run az év első igazi versenye, tavaly nagyon jó volt ezért nem volt kérdés, hogy idén is indulok. Az év eleji nagy fogadalmakat sikerült lenullázni egy elhúzódó betegséggel, majd a betegség után nagy lelkesedéssel a bokámat is túlerőltettem. Ideje lenne már megtanulni ésszel edzeni, de ugye az túl könnyű lenne. Aztán megígértem Imaro-nak, hogy felmérem a Sprint távot, így érdekesebb mint simán csak edzeni. Persze sikerült olyan ködben neki indulni, hogy 1,5 km után eltévedtem, így adott volt a köv hétvégi edzés is :) Verseny előtti hétvégén  megcéloztuk a Vöröskő "gejzír"-hez vezető tájfutó útvonalat, de a forrás még nem indult be, így maradt a Felsősárkányi bambik megetetése. Másnap elvileg pihi lett volna, de szokás szerint gyalázatos volt a hétfő reggeli káosz az irodában, így meló után rögtön futócipőt húztam. Gondoltam egy lazázós átmozgatás nem árt meg és kipucolja az agyam. Na ebből sikerült 10k-n PB-t futni ami mellé járt egy bónusz torokgyulladás majd csütörtök-péntekre frankón átcsapott takonykórba. Normális ember nem indul el betegen versenyen, de mivel sose akartam normális lenni ezt különösebben nem zavart, Attól, hogy nem kapok levegőt én még jól fogom érezni magam és kész, hiszen FUN Run! Eligazítás előtt még gyorsan átadtam a Proteinfutar tippjáték győztesének az ajándék csomagot, szerelék igazítás, egy gyors trailfie Ancsúrral és már rajtolunk is.

4-es suli '88-as évfolyam :)

Rajtnál próbálok az ismerősök mellett maradni, csak most éppen mindenki sokkal gyorsabb nálam egy km után elkezdek leszakadni tőlük, vagy inkább ők hagynak állva. Bárhogy fújom az orrom mégis folyamatosan törölgetni kell és csak a számon tudok levegőt venni, amiből most az átlagnál több kellene amíg felvonszolom magam az Őrkőig. Első csippantási pontnál 25:28 (tavaly 24:35 volt) Tamáskáék poénkodnak, hogy nyomni kéne de nagyon nem megy.  Megkezdődik a zöld jelzés hullámzása, igazából folyamatosan sunyin emel, ha sétálok lemegy a pulzus 130-ra, ha 150 fölé viszem akkor meg csak kapkodom a levegőt és zihálok. A zöld rét előtti szerpentin teljesen agyon vág, marad a séta. De itt legalább utolérek pár embert akikkel aztán majdnem végig húzatni tudom magam.

Őrkőház  1:44:33 (tavaly 1:44:37 volt) Norbiék várnak a háznál és a szokásos "szarul nézel ki" szöveggel fogadnak. Mit kérek? Pálinkát! Komolyan? Hozzad már... Amíg berohan a házba tolok egy sósbanánt egy pohár kólával. Pálinka le, indulás tovább. Takács Zsolti érkezik szemből a Hard távon, Ő nincs szét esve jókedvűen dob egy MedveDisznós poént én meg baktatok tovább, pár száz méter után úgyis utolér, pont az ördög szántásos résznél. A pálinka ha nem is tüntette el a torkomból a gombócot de valahogy könnyebben tudok levegőt venni így picit kocogok utána, persze nem sokat hiszen ő más dimenzióban fut. Elmegyünk a Peskői Bear Grylls pecó mellett, 2011-ben a többiek azt mondták ne menjek be mert rám dől, nos még mindig áll a tákolmány. Viszont ez a pálesz most tényleg gyógyszer volt (vagy egyszerűen már nincs annyi szint) úgyhogy próbálok a pulzust 145-ön tartva kocogni a Cserepes kői barlangig, hiszen ott is mindig van pálinka!
Cserepes-kő 2:11:42 (tavaly 2:08:07 volt) ez egy jó pont, itt is mindig fix társaság van és kérdés nélkül öntik a kupica pálinkát. Gyors köszönés a túrázóknak és már indulok is lefelé, ez itt az utolsó sziklás, ördög szántásos szakasz innentől kezdve már könnyű a pálya. A hosszú egyenesben utolérem Bogyó kutyát aki a gazdájával már több száz túrát teljesített, gyors köszönés és robogok tovább. Tavaly az őserdő előtt ettem meg a koffeines gélemet és jó volt, így most is az emelkedő előtti síkon bontom ki. Itt jön velem szembe Györgyi aki azt mondja visszafordul mert rossz a gyomra. Engem a gél ha nem is felturbóz, de gond nélkül felvisz az Őserdei pontra, a lyukasztónál ér utol egy Hard-os versenyző kérdi van e nálam pálinka :) Hát most pont nincs saját ellátmány, de ígérem az évzáró futásra idén is viszek. A tarkői elágazásnál annyi tábla van mint egy sztráda lehajtónál innen most könnyű szakasz jön. Úgy tűnik sikerül befogni egy párost akiket a Zöld-rét óta követek. Pont jókor érem utol őket így nem mennek le a kék+ jelzésen Stimecz házhoz, így a következő frissítő pontig együtt haladunk.

Tamáskút 3:23:41 (3:18:54 volt tavaly) A ponton ismét Tamáskáék mérik az időt, ők most a mozgópontőrök. De van egy kis gond azt mondja nincs pálinka. Mire én "Tamáska Tamáskúton vagyunk, mögötted a spec mentők, mellettük Gyula bá terepjárója, olyan nincs, hogy itt ne legyen pálinka" erre elrohan. Eszek egy kis sonkát dinós gumicumival meg kólával, a kulacsom teli töltik izóval, mire ezzel meg vagyok, jön is egy bontatlan üveg pálinka (örök hála érte Gyula!). Beszélek még két szót Bobek-kel a tátrai hegyivezetőnkkel akitől rengeteget tanultam az elmúlt években és már indulok is tovább. Kellett most ez a kis szusszanás, tavaly itt eléggé ki voltam készülve, most minden jó. Egyben vagyok semmi nem fáj tényleg Fun Run.
Jöhet a Lök-bérc végtelen gerinc útja, előtte még lesz egy patak átkelés a Imó-kőhöz vezető tanösvény elágazásnál illetve lenne, nyoma sincs a tavalyi kiáradt pataknak, sehol egy csepp víz csak millió hóvirág.

Mielőtt áttérnék a zöld jelzésre van még egy sirató fal a kopjafa előtt, de most ez is könnyen megy. Az utolsó pálinka teljesen helyre tett, eltűnt a gombóc a torkomból. Az izót is gond nélkül veszi be a gyomrom, nincs a tavalyi tiltakozás. A gerinc út nem tartozik a kedvenceim közé, mert bár gyönyörű a kilátás mégis egyhangúan hosszúnak tűnik. Szerencsére a többiek látótávon belül vannak és ez ösztönöz, hogy csak utol kéne érni őket. A hullámzó szakaszon az emelkedőknél mindig közelebb érek, hogy aztán a lefeléken újra elhúzzanak, de azért folyamatosan csökken a távolság. A gyomrom finoman jelzi, hogy valamit enni is kéne, mert a 2 szem gumicumi pálinkával, nem tesz ki egy ebédet. Betolok egy energia szeletet a maradék izóval, és már jön is az ereszkedés a Bujdosó-kő mellett. A mű út előtt nézem a szalagokat, hogy tavaly nem így voltak, aztán leesik, tavaly itt is áradt a patak, most meg a csontszáraz mederben kell haladni. Átmegyek a műúton és már ott is az utolsó frissítő pont.

Barát rét 4:40:18 (4:40:38 volt tavaly) a ponton beérem a többieket. Ropi, oliva, sajt jöhet minden ami sós innen jön a pálya legszívatósabb része. Szokás szerint előadom a hisztit miért nem volt jó a régi Mediál táv vége (egyszeri rész táv volt talán 2013-ban), amikor is a réten keresztül szépen besétálhattunk a célba. Persze erre mindig az a válasz, hogy mert a tájfutók tudnak egy rövidebb utat az erdőn át, csak ugye közben van még egy hegy. Persze ez csak megszokás, de a többieket kicsit elkedvetleníti ahogy felvázolom a ránk váró borzalmas "alagutat", elnézést érte. Valószínű ezért lehet, hogy a számomra legkellemetlenebb szakaszon sikerül mind a 4 szem előtt lévő embert megelőznöm a gerincig. Hozzáteszem nem adták olcsón magukat, néhol a szememen kapkodtam a levegőt.

Török-út 5:10:01 (5:09:52 volt tavaly) Na innen már csak egy km a Vasbánya-nyereg és onnan már csak le kell csorogni a célba. A Török-út mindig sáros még a júliusi-augusztusi kánikulában is, ehhez képest most szinte csont száraz. Az elágazásnál beérek egy Classic távos indulót , akivel aztán oda-vissza előzzük egymást lefelé, de ő valahogy a bakancsaiban bátrabb így állva hagy. Az üdülő kerítésénél újabb Classis távos lány fut el mellettem, mondja, hogy csapassuk már nincs sok. Nehéz lenne elmondani neki, hogy hanyadszor jövök le ezen a szakaszon. Így csak legyintek, menjen csak én már csak kocogok.

Már csak egy tó kör van hátra

Cél 5:39:56 (5:42:28 volt tavaly) a kapunál várnak a többiek Ancsúr és a Le Garage de Runnabe, beszélni ugyan nem nagyon tudok a rekedtségtől de mégis azt mondom hogy megérte, tényleg Fun Run volt. Ancsúr a terezett 5 órás idő helyett futott egy 4:24-et ami a nők között 4. helyet ért. Én gyakorlatilag ugyanazt tudtam amit tavaly, hogy mennyivel lett volna jobb egészségesen, talán 10 perccel, de mindegy is. A lényeg hogy jó buli volt. A szervezés, a pálya jelölés, az ellátás tökéletes köszönet érte az Egri Spartacus SE -nek! A verseny utáni hangulat is nagyon jó. Még bandázunk 1-2 órát a tóparton, megvárjuk a Hard táv eredmény hirdetését és csak utána indulunk haza. Nem mondom, hogy ezentúl végig iszom a versenyeket, de be kell látni a pálinka tényleg orvosság. A köv versenyre pedig megpróbálok beszerezni pár ilyen pocket shot-ot vésztartaléknak.

Zacskós karibi frissítő, garantált Fun RuM

A pályabejárásokra és a versenyre az alkohol mentes frissítőket a Protein Futár biztosította, köszönet a támogatásért.

Le Garage de Runnabe

I. Felsőtárkányi hegyifutó bajnokság #3. forduló:

Ezzel győzködtem magam miért is kell elmenni a harmadik utolsó fordulóra. Az #1. forduló az ismerkedés volt. A #2. fordulót pedig feladtam, a tüdőpestisem miatt, ami aztán 3 hétre teljesen ki is ütött. Aztán szerencsére a Tátra meggyógyított. Egy hónap kihagyás után teljesen edzetlenül nincs értelme versenyezni. Viszont ennél kellemetlenebb terepviszonyokat csak a Lemkowyna esetleg Csanya egy kiadós kántálás után tud produkálni, ezért már megéri elmenni. Hiszen nem az a kérdés, hogy mennyire lesz borzalmas a 10 centis latyak, hólé és jég között futni, hanem, hogy mennyire tudok alkalmazkodni hozzá. Aztán péntek reggel a Runnabe-sek megleptek egy szponzor csomaggal, így eldőlt, hogy a "Garázs" színeiben indulok. Most úgyis ez a divat, mindenki műhelyben, sufniban készül. Akkor én a garázsból indulok.
Az első kérdés az volt, melyik cipőben induljak. GTX-es XA Pro + hómacska, vagy a veterán Fellraiser. A GTX-et gyorsan elvetettem, hiszen itt úgyis boka fölött fogok ázni és bíztam benne, hogy az olvadás és az éjszakai eső a jég nagy részét is elmosta, mert azt viszont a Fellraiser nem szereti. Rajt előtt kimentünk terepszemlére és kicsit melegíteni is (eddig ezt mindig ellazsáltam és inkább bandáztam). Szerencsére a saras latyak volt a több így a nagy fogú sárfutó modell tökéletes választás volt. Így a három futamon három különböző talajon három cipőben futottam XA Pro, Wings Pro2 és Fellraiser mert, hogy "a futás a legolcsóbb sport csak egy cipő kell és más semmi".

Rajtnál beálltam szokás szerint leghátulra, ne tartsam fel a valódi futókat. Az élboly szokás szerint kilő. Középen, hátul viszont nagy a kavarodás, eddig mindig leghátul voltam végig az aszfaltos bevezetőn most viszont 10 méter után már előznöm kell, torlódunk. Sok az ismeretlen és persze nem tudni ki hány körön indul. A pár száz méter aszfalt gyorsan elfogy és kezdődik a küzdelem, bokáig, boka fölé érő latyak és olvadt hó lé alatta pedig jég. Mindenki megtorpan, próbáljuk a jeget kikerülni, előttem egy kis srác 5 méteren kétszer térdel le, mellette az édesanyja próbálja meggyőzni inkább a vízben menjen, ne a jégen. Egész jó kis vonat alakul ki, oda-vissza előzzük és húzzuk egymást föl egészen a dolomit bányáig. Majd onnan kezdődik az ereszkedés, ezen a szakaszon a legnagyobb a jeges víz. De a széle sok helyen jeges, akkor már inkább a víz mint a csúszkálás. Sikerül 4-5 embert megelőznöm az időmérő pont előtt.

Jöhet a második kör. Sajna a megelőzött emberek közül hárman csak egy körösek voltak. Az aszfalton még tartom a helyem, de ahogy megint jön a jég és a fölfelé fogy az erő. Próbálom tartani a pozícióm, de egy srác szép lassan bedarál. Az első körben még én voltam erősebb fölfelé, de Ő okosabban osztotta be az erejét. A dolomit bánya előtti utolsó kaptatón még látom a hátát, de már nem tudom újra befogni. Két kis srác viszont nincs messze, őket beérem. Ahogy elérjük a fordítót vág hátba Németh Csabi. Hát igen, Ő más dimenzió mozog. Az első fordulóban is lekörözött az négy körösök győztese Marczis Dávid de ő akkor sokkal később ért utol. Vonatozok a kis srácokkal. Egy toccsanásnál a jeges víztől beleüt a hideg a lábujjamba. Épp szitkozódni kezdenék. De előttem a kölykök úgy döntöttek ők bulifutáson vannak, csúszkálnak és egymást fröcskölik a vízzel, közben hangosan kacagnak. Ettől nekem is rögtön jobb kedvem lesz. Lehet ezt így is csinálni, érezzük jól magunkat ha már fizettünk érte. Ránézek a V800-ra még bő két kilométer van hátra. Oda szólok nekik, hogy toljuk meg a végét már nincs sok hátra. Na ettől persze vérszemet kapnak és a bringaút keresztezésnél szépen állva hagynak. Nem mintha számítana, hiszen három korcsoporttal fölöttük vagyok, hogy a franc essen az öregségbe. Viszont hirtelen fújtatást hallok magam mögött. Megfordulok és egy még az első körben rég elhagyott futót látok. Az arcán látszik, hogy bizony Ő a helyezésért hajt. Hát ennyit a kényelmes célba érkezésről. Itt most nyomni kell. A pulzus 160-ról 175-re megy fel, még egy bucka és jön a befutó, mély latyak után tükörjég. Visszaveszek, mert jó lenne nem arcon becsúszni a célba. A különbség 4 másodperc, és még azt mondják az emberek a dobogóért küzdenek.

Az első fordulóban 66:40-et mentem, a másodikban egy kör (35:36) után kiszálltam. A harmadik forduló 69:30 lett. Ez volt a legnehezebb a három közül, mégis ezt élveztem a legjobban. A teljes leállás után kellett már egy ilyen motiváló nap. Köszönet az Egri Spartacus SE -nek a tökéletes szervezésért, egy nagyon jó pályát raktak össze és remek hangulatban ment le mind három forduló. Valamint köszönet szponzoraimnak a támogatásért a POLAR Hungary-nak, a Protein Futár Webáruház-nak és a Runnabe-nek. Megyünk tovább jöhet a Bükki Kilátások FUN Run