Nem ismerem a Börzsönyt...de az lassan biztossá válik, hogy a Börzsöny nem szeretem engem. Na de ne rohanjunk előre. Még november végén kaptam a meghívást Zsuzsitól a versenyre, és mivel még sose jártam Zebegényben nem volt kérdés, hogy menni "kell". Hiszen mindig szeretek ismeretlen helyekre eljutni. Gyors egyeztetés az egri Spartanos cimbikkel, van kedvük jönni? Naná, hogy van. Zoli supportál, a párja Gabi a rövidet, Bunny és Én a "hosszút" futjuk. A táv nincs 30 km így nem kéne hosszúnak nevezni. De mivel a júniusi Cortina óta nem mentem egyben ennyit bizony hosszú lesz ez, egy jó kis edzőverseny.
A december vége a kényszer szabival nagyon jól sikerült, végre kipihentem magam és a két ünnep között háromszor is tudtam a Bükkben edzeni. Szóval jó volt. Aztán az évkezdést a hülyeségem rögtön hazavágta, arcüreg gyulladás = három hét szenvedés. Biztos ami biztos a Fun Run pályabejáráson sikerült elszakítani a hómacskám gumipántját. Ez ugyanarra a napra esett amikor a szervezők kötelezővé tették a versenyre. Jó előjelek...
Reggel fél 6-os indulás, mert mi van "ha", szerencsére nincs semmi "ha" se hó, se jég, se köd sima az utunk még egy kávézás is belefér. A rajtot előre hozták 8:45-re de így is kényelmesen van idő kicsit bandázni, tenni venni. Rajtszám felvételnél közlik nem vagyok a fizetett listán. hát azon tuti nem, mert meghívott vagyok. Na itt picit furcsán néznek rám, a VIP-ek nem 95+ kilósok szoktak lenni. Esetleg szumógálán a junior kategóriában de semmiképpen nem futóversenyen. Aztán előkerül Zsuzsi és 1 perc alatt varázsol nekem külön rajtszámot. Mondjuk picit kapkod letéti díjat nem kér a dugókáért és nem ellenőrzi meg van e a kötelező felszerelés. Mondjuk az egyértelmű, hogy anélkül úgyis kitörném a nyakam...
Tartályba víz, kulacsba izó, a zsebekbe a SiS gélek amiket a Sportital.com -tól kaptam szülinapi meglepiként, "...a versenyszervező az életcsászára..." eddig minden jó. Eddig, kezdésképpen az órán a track-et nem jó üzemmódban indítom el, mert az óra szerint nem a célkapu mögött hanem valahol hátrébb indulna. Újra kéne indítani a legközelebbi ponttól, de ehhez hülye vagyok. Loholok Virág és Edit után, mert ők úgyis bejárták a pályát, meg amúgy sincs kedvem egyedül elveszni. Csak éppen ők rendesen edzenek, én meg 3 hete csak vergődök. Naná, hogy nem bírom tartani velük a lépést. Azért nagyon nem szakadok le. De az első pár kilométer így telik. Közben találok egy elveszett dugókat, majd kb 2 klikk után a gazdája is előkerül. Szerencsére az első komolyabb emelkedőnél a lányok megállnak a láncot felvenni, nekem itt még elég a Fellraiser így, de most végre kényelmesen haladunk hárman együtt. A torkom persze máris bedagadt a lihegéstől, de legalább így nem kell majd annyit inni.Illetve kéne csak nem fogok tudni nyelni. Törökmező, hullámzás, első frissítőpont eddig sima ügy volt. Pacsi Zolival,mondja, hogy Gabi még nem ért ide, eszem pár szem gumicukrot, inni is kéne. Csakhogy a Cola az Coca és soha semmilyen esetben se Pepsi. Ok ez egyéni vallási stb probléma, meg amúgy a tartályban lévő langyos víz még mindig jobb a torkomnak megvagyok a kóla nélkül is, úgyhogy tovább. A lányok Nagymarosra lefelé kiengedik a féket és persze, hogy eltűnnek előlem. Ami azért roppant kellemetlen, mert eddig végig utánuk mentem. Az egész településen egy darab szalagot találok, úgyhogy marad a kérdezősködés a járókelőktől, láttak itt elfutni 2 lányt?
A falu végén újra a lánc felvételnél érem utol őket, itt már én is felpattintom, illetve leülök és rám adják. Mert innentől tényleg kell. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de ez nagyon nem a normál terepfutó pálya. nekem legalábbis nem az, olyan rézsűs single track-eken megyünk amik jó időben is csak 1-2 embernek valók, nem egy több száz fős mezőnynek és nem tükörjéggel. A sárga kereszt jelzést gyakorlatilag megsemmisítette a mezőny már előttünk, egy 100 méteres szakaszon 16 kicsúszást számolunk össze. A menetrend a következő 2-3 perc rettegés, hogy összetöröm e magam, aztán meg ÓÓÓ nézzétek de szép, majd ugyanez újra és újra. Kb így jutunk el a Remete barlangokig, illetve előtte van valami beton hangár szerűség a szurdokban. De Virág nem tudja mi az és láthatólag nem érdekli. Én csak azt bánom, hogy nem sikerült értékelhetően lefotózni amúgy egy 2. vh-s tüzérségi bunker volt, valszeg a Dunai komp átkelőt lőhették innen. A barlangoknál kimegyek fotózni, hiszen sose jártam még itt, nem fogok elmenni mellette úgy, hogy meg se nézem. Nos a lányokat ez se hatja meg "mi már láttuk". És innentől jön az összeomlás.
Bambulás a barlangoknál, pár szó néhány eltévedt sporttárssal majd a mászás a Dobozi-oromra, aztán a nagy kérdés hol is vagyok, hol vannak a szalagok? 29 perces klikk, hát ezt most nagyon elszúrtam. Akkor fel se tűnt, de ilyet nem lehet. 6 óra van a 30 klikkre (na jó csak 29+) ebbe nem fér bele, hogy fél óra alatt tegyek meg 1-et belőle. Persze ezt akkor még nem tudom. Csak azt, hogy egyedül maradtam és fogalmam sincs mi merre. Úgyhogy mikor végre elvergődök a pontra, és meglátom Andrew-t fotózni kissé nyersen szegezem neki a kérdést "Hol a f@szba vagyok? Még mennyi? Merre?" Szegény elsőre szóhoz se jut. Két lány ment ki akik a háttérben halkan megjegyzik "...ezt a kérdés ma már mi is sokszor feltettük..." Andrew megnyugtat, hogy kb 5 km a köv pont és nagyjából vannak jelzések. Induljak ketyeg az óra.
A december vége a kényszer szabival nagyon jól sikerült, végre kipihentem magam és a két ünnep között háromszor is tudtam a Bükkben edzeni. Szóval jó volt. Aztán az évkezdést a hülyeségem rögtön hazavágta, arcüreg gyulladás = három hét szenvedés. Biztos ami biztos a Fun Run pályabejáráson sikerült elszakítani a hómacskám gumipántját. Ez ugyanarra a napra esett amikor a szervezők kötelezővé tették a versenyre. Jó előjelek...
Reggel fél 6-os indulás, mert mi van "ha", szerencsére nincs semmi "ha" se hó, se jég, se köd sima az utunk még egy kávézás is belefér. A rajtot előre hozták 8:45-re de így is kényelmesen van idő kicsit bandázni, tenni venni. Rajtszám felvételnél közlik nem vagyok a fizetett listán. hát azon tuti nem, mert meghívott vagyok. Na itt picit furcsán néznek rám, a VIP-ek nem 95+ kilósok szoktak lenni. Esetleg szumógálán a junior kategóriában de semmiképpen nem futóversenyen. Aztán előkerül Zsuzsi és 1 perc alatt varázsol nekem külön rajtszámot. Mondjuk picit kapkod letéti díjat nem kér a dugókáért és nem ellenőrzi meg van e a kötelező felszerelés. Mondjuk az egyértelmű, hogy anélkül úgyis kitörném a nyakam...
Tartályba víz, kulacsba izó, a zsebekbe a SiS gélek amiket a Sportital.com -tól kaptam szülinapi meglepiként, "...a versenyszervező az életcsászára..." eddig minden jó. Eddig, kezdésképpen az órán a track-et nem jó üzemmódban indítom el, mert az óra szerint nem a célkapu mögött hanem valahol hátrébb indulna. Újra kéne indítani a legközelebbi ponttól, de ehhez hülye vagyok. Loholok Virág és Edit után, mert ők úgyis bejárták a pályát, meg amúgy sincs kedvem egyedül elveszni. Csak éppen ők rendesen edzenek, én meg 3 hete csak vergődök. Naná, hogy nem bírom tartani velük a lépést. Azért nagyon nem szakadok le. De az első pár kilométer így telik. Közben találok egy elveszett dugókat, majd kb 2 klikk után a gazdája is előkerül. Szerencsére az első komolyabb emelkedőnél a lányok megállnak a láncot felvenni, nekem itt még elég a Fellraiser így, de most végre kényelmesen haladunk hárman együtt. A torkom persze máris bedagadt a lihegéstől, de legalább így nem kell majd annyit inni.Illetve kéne csak nem fogok tudni nyelni. Törökmező, hullámzás, első frissítőpont eddig sima ügy volt. Pacsi Zolival,mondja, hogy Gabi még nem ért ide, eszem pár szem gumicukrot, inni is kéne. Csakhogy a Cola az Coca és soha semmilyen esetben se Pepsi. Ok ez egyéni vallási stb probléma, meg amúgy a tartályban lévő langyos víz még mindig jobb a torkomnak megvagyok a kóla nélkül is, úgyhogy tovább. A lányok Nagymarosra lefelé kiengedik a féket és persze, hogy eltűnnek előlem. Ami azért roppant kellemetlen, mert eddig végig utánuk mentem. Az egész településen egy darab szalagot találok, úgyhogy marad a kérdezősködés a járókelőktől, láttak itt elfutni 2 lányt?
A falu végén újra a lánc felvételnél érem utol őket, itt már én is felpattintom, illetve leülök és rám adják. Mert innentől tényleg kell. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de ez nagyon nem a normál terepfutó pálya. nekem legalábbis nem az, olyan rézsűs single track-eken megyünk amik jó időben is csak 1-2 embernek valók, nem egy több száz fős mezőnynek és nem tükörjéggel. A sárga kereszt jelzést gyakorlatilag megsemmisítette a mezőny már előttünk, egy 100 méteres szakaszon 16 kicsúszást számolunk össze. A menetrend a következő 2-3 perc rettegés, hogy összetöröm e magam, aztán meg ÓÓÓ nézzétek de szép, majd ugyanez újra és újra. Kb így jutunk el a Remete barlangokig, illetve előtte van valami beton hangár szerűség a szurdokban. De Virág nem tudja mi az és láthatólag nem érdekli. Én csak azt bánom, hogy nem sikerült értékelhetően lefotózni amúgy egy 2. vh-s tüzérségi bunker volt, valszeg a Dunai komp átkelőt lőhették innen. A barlangoknál kimegyek fotózni, hiszen sose jártam még itt, nem fogok elmenni mellette úgy, hogy meg se nézem. Nos a lányokat ez se hatja meg "mi már láttuk". És innentől jön az összeomlás.
Bambulás a barlangoknál, pár szó néhány eltévedt sporttárssal majd a mászás a Dobozi-oromra, aztán a nagy kérdés hol is vagyok, hol vannak a szalagok? 29 perces klikk, hát ezt most nagyon elszúrtam. Akkor fel se tűnt, de ilyet nem lehet. 6 óra van a 30 klikkre (na jó csak 29+) ebbe nem fér bele, hogy fél óra alatt tegyek meg 1-et belőle. Persze ezt akkor még nem tudom. Csak azt, hogy egyedül maradtam és fogalmam sincs mi merre. Úgyhogy mikor végre elvergődök a pontra, és meglátom Andrew-t fotózni kissé nyersen szegezem neki a kérdést "Hol a f@szba vagyok? Még mennyi? Merre?" Szegény elsőre szóhoz se jut. Két lány ment ki akik a háttérben halkan megjegyzik "...ezt a kérdés ma már mi is sokszor feltettük..." Andrew megnyugtat, hogy kb 5 km a köv pont és nagyjából vannak jelzések. Induljak ketyeg az óra.
A láncot már lusta vagyok visszavenni, így a maradék 1,5 órában a kezemben lóbálva viszem miközben nyomolvasót játszok. Sok lábnyom, egy speedcross-t és egy yaktrax-os csúszásgátló nyomait követem. Persze ők is hibáznak, ezt onnan tudom, hogy a völgy végén a nyomokat követve simán benézem én is a letérést, hogy némi bozóttúrással térjek vissza a pályára a szerpentin elején. Felfelé vonatozunk amiből megnyerem a mozdony szerepét, majd amint síkra, lejtőre vált a lányok meglépnek. De már nem lehet messze az ellenőrző pont. A széles erdészeti úton egy sífutó előz le ekkor tűnik fel, hogy nem a turista úton megyek, mert az hol együtt halad az erdészeti úttal, hol mellette, hol átvágja a kanyarokat. Végre meglátok 3 embert a mezőn, valszeg ők a pont csak épp már nincs sátor se. Nagy nehezen lekocogok hozzájuk mire közlik:
- Ez tesiből 1-es.
- Nem érdekel a tesi, de földrajzból is. Hol vagyok? Hogyan tovább?
- Piros kereszt végig, szalagot ne is keressél.
- Mennyi?
- Még 3.
- Nincs szalag?
- Nincs.
- Ok.
Na és innen "gond" nélkül simán bementem. Na jó volt két kanyar ahol a lábnyomok alapján a mezőny teljesen máshol ment mint a turista út.
- Ez tesiből 1-es.
- Nem érdekel a tesi, de földrajzból is. Hol vagyok? Hogyan tovább?
- Piros kereszt végig, szalagot ne is keressél.
- Mennyi?
- Még 3.
- Nincs szalag?
- Nincs.
- Ok.
Na és innen "gond" nélkül simán bementem. Na jó volt két kanyar ahol a lábnyomok alapján a mezőny teljesen máshol ment mint a turista út.
Köszönet a meghívásért az Ökofutásnak egy nagyon szép, néhol keményen technikás pályát raktak össze. Jövőre jobban felkészülve mindenképpen vissza kell ide még menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése