Mumus verseny? Mátra Trail 2018

A szombati Garmin Skyrun jó buli volt, ahogy a levezető túra is. Bár kicsit fárasztóbb mint tervezve volt. Illetve így utólag sokkal fárasztóbb. Pedig Belus Tomi mondta, ha a Mátra a fő cél akkor szombaton csak lazán menjek. Még magamhoz képest is. Nos ehhez képest, illetve magamhoz képest a Skyrun jól ment, nem volt tervezve mégis órán belül lett. Csak épp kellett volna 1,5 nap kipihenni (ennyit számolt a V800 a heti terhelés és a pulzus alapján), hogy ne túlfeszített zónában legyek. Aztán persze Csanya csak eljárta a szokásos eső táncot. Mert olyan nincs, hogy egész évben nincs sárfutama (mondjuk sár így se lett). Hajnal 4-kor arra ébredtem, hogy iszonyatosan szakad az eső és veri a tetőt a fejem fölött. Ennyit a pihenésről...
Na de nem baj szeretem a Mátrát, ennek az útvonalát ismerem a legjobban. És a tavalyi verseny után most biztos jó lesz.
És miért ne lenne jó? A pálya jó, a szervezés kiváló. Csomó ismerős, barátok jó buli lesz. És tényleg jó bemenni a füredi suliba, segíteni pakolni a crew-nak, felállítani a Runnabe standot. Mondjuk az fura, hogy ahogy ki be rohangálunk sokkal jobban fázik a lábam mint normális lenne. Mert ok, hogy fúj a szél, de nem a lábam szokott fázni. Megjön a szoboszlói különítmény, gyorsan egy kör pálinka (jó főzés lett Csacsa!) majd most már tényleg készülődni kéne.
Már kint állunk, vacogunk a rajtvonalnál mikor ránézek az órára, a pulzus 170 és 230 között ugrál, hát ilyen nincs ne most bolonduljon meg a szenzor. Még egy perc a rajtig, vissza rohanok Tímár Petihez, hogy ez most mi? A műszer vagy én fogok meghalni? Ááá csak merül az elem a hidegben azért mér hülyeséget, menjél nyugodtan.
Közben a mezőny elrajtolt, gyerünk utánuk. Ahogy elfogy az aszfalt belém hasít mi is volt tavaly. Akkor is ugyan ez volt, loholtam a mezőny után amíg bele nem sérültem. Hát kösz most inkább nem. Benevárnál fotóz Szasza. Bíztat de már elengedtem. Nincs kedvem pörgetni ez már csak túrázás lesz. Mátraháza előtt ugyanabban a kanyarban ér utol az M táv női élbolya mint tavaly, a fiúk oda pakoltak rendesen, mert az elsők még a Nyak előtti mászókás irtásnál befogtak. A frissítő pont után ketten maradunk a sor végén egy lánnyal, illetve egyszer feltűnik egy srác mögöttünk. Kiderül fél órával lekéste a rajtot, majd benéz egy kanyart de még pont meghallja ahogy kiabálunk neki.  Így kétszer előz le. Kényelmesen haladunk a sárgán, ha nagyon fázunk belekocogunk amúgy az új túratárs minden fűszálat lefotóz...háromszor. Igazából mindegy idő van bőven belefér. Pisztrángos-tó, Gabi halála sima séta. Sötét-lápa nyeregnél viszont szokás szerint süvít a szél és rákezd az eső. Itt fotóz KerékPeti, mondja épp jókor jöttünk nem akar szétázni. 

Nem tudom hányszor jöttem már fel itt Kékesre. Talán hússzor vagy harmincszor? De itt még soha nem fáztam, most meg lefagy a lábam. Ezt egyszerűen nem értem, 15 km alatt már csak be kellett volna melegednie. De most egyszerűen nem akar működni. Na nem baj az ellenőrző ponton ott lesz Eged Zoli és ha minden igaz pálinkával vár, az most jól fog esni.
Csippantás egy korty a flaskából, gyerünk lefelé. Sose szerettem ezt a sípályás downhillt, most se megy jól, egyszerűen nem bírja a térdem ezt a hosszú ereszkedést. Mátraháza újra, Zoli közben elénk jött kocsival, még két korty pálinka. Ez jó! Ráadásul csupa ismerős arc a ponton, és a sátorban még egy gázgomba fűtőjük is van! Ez mekkora királyság, Csanyánál még a crew is első osztályon utazik jövőre tuti crew leszek én is!
Azért persze finoman kirugdosnak, mert hogy valami fél órája már csak ránk kettőre vártak, pakolnának, nekünk meg amúgy futnunk, vagy versenyeznünk kéne. Mert ez elvileg futóverseny...
Hatökör ura felé két szép foltos szalamandrával is találkozunk az ösvény közepén. Mi lefelé tartunk, ők felfelé. Ez mondjuk furcsa hiszen a patak lent van, fönt meg csak megfagyni lehet, de hát az ő dolguk, pár fotó és megyünk tovább. Szeretem ezt a szakaszt a zöld négyzet - zöld háromszög szép ösvény. Főleg, hogy most nem térdig ér a víz a patakban.
Még egy mászás van Sástó előtt, de gyorsan letudjuk. Aztán a túratárs még tesz egy kitérőt trailfizni a kacsákkal, addig én korgó gyomorral nézem a bazár sor gumicukor árusait. Jah, hogy a frissítőponton valami rendeset kellett volna enni? Mert a két korty pálinka öt szem gumicukorral nem teljesen a helyes frissítési mód. De ez már az én bajom. Hiába na vannak hibák amikből sose tanulok...
Éhesen, átfagyva és rettenetesen elfáradva értem be a célba, tényleg ilyen fáradtnak már rég nem éreztem magamat.
Miért mumus verseny a Mátra trail?
 2016-ban crew voltam, Kékesről kellett bontanom lefelé a pályát. Füredről lazán feltúráztam a csúcshoz, pólóban kabát nélkül, majd 20 percet vártam a havasesőben, amíg elkezdhettem a bontást.
2017-ről már írtam, rögtön az első kilométeren lesérültem majd hülye fejjel tovább mentem.
Idén pedig egyszerűen csak gyenge voltam, legfőképpen fejben. Ettől függetlenül mégis jól éreztem magam. Szóval nem ez volt az utolsó Mátra Trail-em.

Köszönet a szervezésért a Terepfutás.hu -nak, a Leki teszt botokat a Tandtsport -nak. A crew-nak a munkájukat. Eged Zolinak a spec egyéni frissítést!

Négy évszak, négy hegység, négy verseny. A következő a Budai.

Az év troll futása...Garmin Skyrun Kilátó

Két nappal a nevezés zárása után invitált a Proteinfutár team a versenyre. Mondván, hogy lehet majd a helyszínen nevezni. Elsőre nemet mondtam, hiszen nekem vasárnap Mátra Trail, az fontosabb. Aztán aludtam rá egyet, majd még egyet. Végül is csak 8 klikk, annyi belefér, majd nem pörgetem. No meg persze, azért erősen furdalt is a kíváncsiság, hogy a "konkurencia" hogyan is csinálja. Kellett már, hogy végre kimozduljak. Augusztusban a Bükk Kapu trail olyan gyalázatosan sikerült, hogy inkább nem is írtam róla. Utána UTMB / #konyhásnéni support nyaralás volt. Egy Compressport közösségi futással, de a hangsúly a nyaraláson volt persze. Aztán az egész szeptember elment a Bükk Trails szervezésével, majd a lábon kihordott tucatnyi agyvérzés kiheverésével. Szóval irány a Budai, hiszen nem is emlékszem mikor voltam arra utoljára. A  honlapon kétszer átnéztem a GPSies-os útvonalat. Majd beláttam, hogy nem ismerem eléggé a János-hegy ösvényeit ahhoz, hogy átlássam, hogy is lesz ez és mitől Skyrun.  Mindegy track az órán. Ha meg  elveszek a budaiban akkor meg is érdemlem.
 Szombat reggel szép napsütésben neki indultunk Dáviddal és MrProteinFutárral Egerből.
Dávid VIP nevezéséhez VIP parkoló is járt, így a Szépjuhásznénál szokásos tömeget sikerült megúszni, majd jöhetett a nevezés. A két sprinter az L táv 7 km-ét választotta, nekem egyértelmű volt, hogy a trail kemény 8 km-es távján kell indulnom (nem vagyunk normálisak, hogy ezért oda-vissza 250 km-ert autóztunk).  Mivel időben érkeztünk így az én nevezésem is gyorsan ment, választhattunk, hogy előre kérjük a bort vagy a célban, hát inkább előre a fene se fogja lecipelni a hegyről. Ja és választhatok piros vagy fehér pólót kérek, igaz két másik verseny promo pólója amiken nem voltam de mindegy. A teljes Garmin csapat is kint volt, gyors pacsi Holczer Petivel meg Nedy Balival majd elmentünk kicsit melegíteni. Itt sikerült is kimaxolni a trollkodást. Mert bár tényleg tök jól néznek ki a Garmin egyen mezek, a szervezők mégis inkább rólunk lőttek egy gyors képet instára. Hashtag #garminarmy és ott feszítek a POLAR team-es szárban. Hát ezért a poénért már megérte utazni.
Az L / M táv elhúzott az aszfalton, majd mi trail-esek a másik irányba. Én szokás szerint hátulról rajtolva, minek is tartanám fel az igazi futókat. Na és akkor innentől kezdődött a hol is vagyok játék. Volt egy kis emelkedő, Kis-kőfej hegyig, aztán ereszkedés, hullám, ereszkedés, hullám, ereszkedés. Mi ez? Skyrun-on nem csak felfelé kell menni? Mondtam Holczer Petinek a rajtnál, hogy nem akarom pörgetni, de itt futni kell lefelé mert elsodor a tömeg, csak éppen a térdeim verem szét. Ráadásul ismerem én ezeket a turista utakat, jártam itt már párszor, Sárga 70-en meg pár egyéb budai túrán, legutóbb mondjuk pont Piros85-ön már korom sötétben. Szóval elvileg tudom, hol vagyok csak épp gyakorlatilag nem áll össze a pálya a fejemben. Ez máskor is nagyon tud bosszantani, ha nem áll össze a fejemben a térkép, és hogy most nagyon nem ezen kéne agyalni. Makkosmária előtt még egy pici emelkedő, itt érem utol Petit és a kisfiát Dávidot, aki nem esett messze a fától, és bizony nagyot nőtt mióta először találkoztunk a Kaptárkő Trail-en. Úgyhogy természetesen a lejtőzésnél két lépéssel állva is hagynak. De csak a frissítő pontig, innen én hamarabb megyek ki (nem mintha szükség lett volna arra falat banánra ekkora távon de a szemem megkívánta). Van aki biztosra megy, ha gélt osztogatnak a ponton ő abból tankol fel többet is, jó lesz máskor ugye.
Na innen kezdődik a "Skyrun" a célig már szinte végig emel. De csak épp annyira, hogy még nekem is futható legyen. Ennyit arról, hogy nem pörgetjük, a pulzus szépen kúszik fölfelé 150-re majd 160 fölé (145 maxot terveztem). A Libbencs állomás előtt előz vissza Peti. Majd biztos ami biztos az utolsó 200 méteren ahol a legdurvább az emelkedés, kezd el live-ozni instára, csak hogy biztos kiköpjem a tüdőmet. Kösz Peti jó móka volt!

Az előzetes terv egy nem meghalós, pulzusra vigyázós végig menés volt. Átmozgató edzés csak kényelmesen. Na ebből nem lett semmi. A max helyett az átlag pulzus lett 145, cserébe viszont talán az eddig legjobb eredményem, 10 perccel jobb mint a tervezett. 8 klikk 350 szinttel 58:12 összetettben 54. hely.
Dávid az L távon 5. lett, MrProteinFutár meg a 11-dik keményen megtolták az aszfaltot. Ebédre forró tea és rillettes kenyér a menü, ami igencsak jólesik. Felmegyünk még az Erzsébet kilátó csúcsáig, ahonnan szemmel látható tényleg milyen rossz a levegő lent a városban. Nem véletlen a szmog riasztás. Majd átsétálunk Normafához rétesért, persze akkora a sor, hogy kihagyjuk. Majd irány a Tündér szikla, mert a többiek még nem látták.

 Itt kis láblógatás majd irány haza, vasárnap Mátra trail illene pihenni előtte egy kicsit.
Tetszett a szervezés, jó volt a pálya, a jelölés. Valószínűleg jövőre is megyek valamelyik Skyrun-ra

Börzsöny Trail 2018

Reggel 5:22-kor ébredek. Az első gondolatom az, hogy rohadtul nincs kedvem dolgozni menni és átfordulok a másik oldalamra. Aztán fordulnak párat a fogaskerekek és leesik, hogy nem dolgozni kell menni. Hanem a Börzsönybe, Csanya Trail-re. El kéne olvasni, hogy  tavaly mi volt, de lusta vagyok bekapcsolni a gépet. Pár percet gyorsan hengerezek, lekenem a combomon az előző napi "futás" miatti kidörzsölődést aztán öltözés. A Cortina óta nem edzettem, illetve volt három pályabejárás, meg voltam az Egeden. De igazából tudom, hogy ez közelebb van a semmihez mint a kevéshez. Mindegy lesz ami lesz a Mecsek tök jó volt, ez is az lesz!  Csippan a teló KerékPeti ír, 6-6:15 között érkezik, ok. Akkor még magamba tudok tömni egy túrórudit. Zsák összekészítve, bot? Tavaly egy helyen kellett, de nem viszek, hátha jut majd egy Leki teszt bot. Cipő? SpeedGoat vagy Pro Max, Pro Max vagy SpeedGoat? A Cortina óta nem volt rajtam a Pro, viszont  a SpeedGoat-ról nem mostam le a sarat az utolsó esős pályabejárás óta. Akkor Pro Max, épp berakom és meg is érkezik Peti, a köv megálló már Diósjenő.
Szinte elsőként érkezünk, segítünk ezt-azt kipakolni, nemsokára itt a többi versenyző is. A crew profin, összehangoltan dolgozik, látszik, hogy rutinból megy a versenyközpont felállítása. Még van 2 óra a rajtig, úgyhogy jöhet a versenyek kedvenc része a bandázás. Csurja Gábor meséli, hogy Ő itthon van ebből a suliból ballagott annó,  Belus Tomival cserélek egy Hammer csokis gélt, Ő meg kipróbálhatja a málnás koffeines High5-ot. Közben Virág meglep egy üveg pálinkával, először nézek, hogy ez most mi. Közli, hogy névnapi ajándék. Jaaa, hétközben írta kétszer, hogy névnapozunk majd. Csak az nem volt tiszta számomra, hogy az én névnapomra gondolt hiszen az még júniusban volt. Azt mondja annyit panaszkodtam, hogy Csanya versenyein nincs pálinka gondolta meglep. Hát ez tök jó, de végül is nem kezdünk rögtön bele. Majd jobban átgondolva a 30 fokban verseny közben sem biztos, hogy pálinkával kéne frissíteni. Szóval az üveg marad a célban, be kell futni érte. Majd remek üzleti érzékkel rám sóz egy akciós CompresSport Runnabe mezt. Mert hogy rajtam 3D-s lesz a (begombázott) szarvas. És igaza van tök jó az a mez. Pakolom össze a mellényt, azt mondja a két fél literes kulacsnak ki kell fogynia a frissítőig. Ok ez igaz, sehol egy felhő ütni fog a hőség. Elrajtolnak a hosszútávosok, én még kimegyek 10 percet melegíteni, majd bevizezem a kendőm és mi is indulunk.
Lehetne kényelmes is ez a 10:30-as rajt, ha nem július közepe lenne. 1,5 km után már csorog az izzadság a szemüveg lencséjére. Szerencsére hamar jön az erdő ahol árnyék van. Meg egy szép kis emelkedő, hát ez futhatatlan sétálni kell. Rövid single track rész és már el is érjük a Závozi nyerget. KPeti fotóz, Csipiék irányítanak. Végre egy kis szusszanás.

  Itt válik el az M és az S táv. Majd egy kis árnyékos hullámzás az erdészeti úton, most kell frissíteni. Mert jön az a nagy rét ami tavaly megcsapott. Sótabi és víz a menü, rá egy kis High5 lötyi. A rét után éles bal kanyar és már megyünk is fel a Kámorra (ha jól emlékszem). Tavaly itt már nagyon szenvedtem, most kisebb a bozót és sokkal jobban haladok, bár a pulzus inkább 150 körül van mint 140. Hát ez jó a Bércen az volt a kihívás, hogy 130-ra felmenjen.
Jók ezek a Leki botok, a lejtőknél segít, és most olyan gyorsnak tűnik az egész. Próbálok figyelni a frissítésre több mint 1 órája megyek, lassan ki kéne próbálni azt a csokis gélt. Hm ez finom, tök jó az ize, csak inni kell rá. Még többet kell inni rá, hopp elfogyott a vizem. Mi??? A High5-ra 2 kortyot szoktam inni erre 5 is kevés volt. Ajaj, átkattintom az órát, 33,7 fok. Na most fog beütni a kalapácsos, rohadt messze van még a frissítő pont. Közben Zsuzsi lazán leelőz csak pár szót váltunk. Még mindig rohadt szomjas vagyok, szívom az izós kulacsot de az is csak szörcsög. Na akkor újratervezés 10 km-erre volt elég a két fél literes kulacs. Innentől okosba kell menni. Szerencsére jön egy felhő, és pici szél is van, így ki lehet bírni. Majd nem sokára feltűnik Áron, amíg kattint egy képet megsúgja, hogy már csak kb 2 klikk a pont.

A poros lejtő amin tavaly lejöttünk a sárágról eltűnt, helyette egy brutális erdészeti sebhely tátong az erdőben. Valaha út lehetett, de az erdészeti gépek szétnyomták, majd az eső kimosta. Köves, nyomvályús nem szeretem szakasz, ráadásul olyan mintha ütné a sarkam a cipő. (Persze, hogy üti. Én hülye 3 hétig csak HOKA volt rajtam, abban máshogy jöttem volna itt le.) Na de mindegy, itt a pont.
Királyházán teltház van, Tarbaj Peti mondja 10 perc és zárnak. Mi??? 2 órája jövök mennyi a szintidő? Erre közlik, hogy 4 óra. Jah remek, na ezért kéne elolvasni a verseny kiírásokat. Akkor is ha már voltál és kívülről tudod a szabályokat. De hát így jár aki hülye és megszokásból nevez úgyis tudom alapon. Amíg a 2 kulacsom megtöltik lemegy 2 pohár kóla, sajt, aszalt szilva, uborka gyerünk tovább.
Fel a nem tom milyen hegyre, hosszan de nem túl nehezen, idén mintha több lenne a kilátás. És úgy az egész verseny mintha könnyebben menne mint tavaly. Viszonylag gyorsan elérem a következő csippantó pontot, innen már csak lefelé. Megint piszok meleg van, elfogy az izó, a maradék víz felével leküldöm az uccsó sótabit.
KPeti újra feltűnik, ismét fotóz. " -Csókolom, Vöröskő forráshoz mennék, messze van? - Hát fiam az még messze." 

Ok kötelező hülyeség letudva innen már nincs messze. Kiiszom a maradék vizet gyerünk. Ahogy kiérek az erdőből az aszfalt kiüt, ez az igazi kalapácsos. Minden tiszteletem az összes sík / aszfaltos / stb mazohistának. Én itt 150 méterig bírtam és megszédültem. Valahogy betántorogtam a célba és megeskettem Belus Tomit, hogy soha, soha többet nem enged nyári versenyre nevezni...
Fej a víz alá, kis szusszanás jöhet a vega tortilla. Hol az a pálinka? Ancsúr rám szól nem kéne még, na jó várjunk még 10 percet vagy inkább fél órát. Tényleg kell egy kis idő amíg a rendszer visszahűl. Kell kis idő amíg elmúlik a szomjúság, Tomi azt mondja Ő egy kulaccsal ment. Jah persze, mert Ő 1,5 órával hamarabb beért. Így "könnyű" olyan gyorsan fut nincs ideje megszomjazni. Lenne mit tanulni tőle...

  

Hát ilyen volt a Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail, szinte percre ugyan annyit mentem mint tavaly (100. lettem a férfiak között.). Most mégis könnyebbnek tűnt és sokkal jobban tetszett mint tavaly. Mire mindenki beért és lebontottuk a díszletet a pálinka is elfogyott. Jó kis nap volt. Az utazó cirkusz megy tovább a következő megálló a Mátra, ott találkozunk!

Cortina Trail 2018

2016 december 31 a szilveszteri közösségi évzáró futás után szóba jött a Cortina. Milyen jó, hogy szerencsém volt a sorsolással és mehetek. De akkor ideje lenne komolyan venni a felkészülést. Meg esetleg végre ésszel csinálni a dolgokat. Gyors telefon Bigának, adjon valami tippet. Az első kérdése az volt, mi a cél? Hát igazából "semmi" egyszerűen csak végig akarok menni, úgy hogy közben jól érzem magam. Nincs szenvedés stb. Na tavaly ez nem jött össze. A célba érkezésért is keményen kellett küzdeni, nem volt egy vidám menet. Így utólag azt mondom ez 70%-ban a saját hülyeségem volt, szóval volt min javítani. Aztán az idei Bérc, majd az UTH Szentlászló Trail után jobban letisztult minden.
Némi módosítással pénteken érkeztünk meg Cortinába Verával, Tamással és Mocsival. Bár előtte nem ismertük egymást, de gyorsan vidám kis csapattá váltunk, így gyorsan elment az utazás. Felvettük a rajtszámot, kis séta és már kezdődött is a bandázás és össznépi csapatfotózás a többi magyar indulóval. A versenyközpont előtt már kígyóztak a hosszútávosok sorai a depós zsákokkal, így a fotózkodáshoz inkább gyorsan loptunk egy zászlót.

Vacsira egy jó kis pizza, egy pohár bor aztán irány a szállás, ideje volt már megtalálni azt is, hiszen csak kéne egy picit pihenni a verseny előtt.
Reggel a rajtban újra bandázás itt Virággal kimatekoztunk, hogy hasonló pulzuson / tempóban kellene kezdenünk. Neki ez az első hivatalos ultrája, nekem meg elég volt a tavalyi pofon, most megfontoltan kellene neki indulni. Így szinte leghátulról indultunk, ami egy 1500 fős mezőnyben azért nem a legjobb, konkrétan a tér sarkától a rajtvonalig majd 3 perc alatt jutottunk el. De inkább ez, mint hogy eltaposson a tömeg. Még csak 10 óra de már keményen tűzött a nap. A reggeli 4 fokot gyorsan elfelejtettük, ahogy az aszfalton emelkedve elhagytuk a várost. A pulzusra tényleg figyeltünk nem szégyen 2 km után belesétálni ha a célba érkezés a fő cél. Aztán persze az utolsó háztól ahogy beérnénk az erdőbe feltorlódott a tömeg így ott álldogáltunk pár percet. Igazából nem bántuk, 1-2 gyors fotó, selfie a pulzus is visszaesik lehet menni szépen tovább. Az első 7 kilométeren rögtön kapunk majdnem 600 szintet tényleg jobb ésszel menni. Ha ugrik a pulzus rögtön visszaveszünk, fotózás csacsogás. Tavaly már itt szenvedtem, most minden szép és jó. Gyönyörű tiszta az idő, hűvös szél fúj, nem az a gyilkos hőség. A Travenanzes cirkuszvölgye egy álom, tavaly itt volt az első nagyon komoly mélypontom, most képtelen vagyok betelni vele. A hatalmas szikla falak, a számtalan patak átkelés és persze a világháborús romok. Fantasztikus hely.

 A csúcs neve amit megkerülünk Col Dei Bos, az I. világháborúban komoly harcok voltak itt (ahogy Cortina körül több ponton is). Egy-két elhagyott bunker bejáratát is sikerül kiszúrni, úgyhogy most már tuti, hogy ide még versenyen kívül is vissza fogok menni. A háború után a régi vasalt utakat átvették a hegymászók, via ferratázók.

Rövid ereszkedés és már el is értük az első frissítőpontot, túl vagyunk féltávon. Leves, kóla, sajt, szalámi sárgabarack a menü aztán indulunk is tovább. Jöhet a következő mászás a pálya legmagasabb pontjáig az Averau menedékházhoz. Itt is egy gyors selfie és már megyünk is "le" a Giau hágóhoz. Idézőjelben a le, hiszen azért hullámzik a hegyoldal itt is.

Lopva az órára nézek. Tavaly itt épp, hogy beértem a rész szintidőn belül, most a pontról való távozáskor is több mint egy órás előnyünk van. És már csak egy komoly mászás van hátra.

Persze ez az utolsó mászás se gyenge, szép nyugisan egyenletesen megyünk fel az utolsó komoly hágóba, innen már "csak" lefelé. Persze 1-2 hullám azért akad még amíg elérjük a Lago di Fedéra-t és a tóparti menedékháznál a frissítő pontot. A ház előtt egy sziklán hatalmas lepedőre festett biztató szöveg volt "már csak 10 km". Na valahol ez után kezdett el motoszkálni a fejemben, hogy ez meglehet 10 órán belül. Nem mintha bármit számítana, de tavaly ez volt a terv. Idén ezzel nem foglalkoztam, együtt haladtunk végig Virággal. Ő azt mondta reggel, csak be szeretne érni, nincs konkrét terv. Én meg csak élvezni akartam a pályát. A pályát amiről tudtam, hogy az utolsó 10 km-en 1000 szintet dob el, és ugye a lejtőzés soha nem ment, megy. Na szóval bementünk a frissítőre, hogy csak egy perc, itt állítólag mindig finom süteményeket adnak. Azt nem tom Virág evett e sütit, de nekem letiltott az agyam mikor megláttam a főtt tojásokat. Így süti helyett egy fél kemény tojással és egy marék mogyoróval távoztam.
Majd elkezdődött a matekozás, "lesz egy nehéz de rövid lejtő, utána futható végig". A "rövid" kis lejtő végül is csak 4 km volt és mínusz 600 szint. Atya isten mennyire nem lehettem magamnál tavaly, ha erre úgy emlékeztem, hogy rövid. Utolsó frissítő pont, csak 1 korty víz, mert abból már rég kifogytam (jah ha olyan hülye vagy hogy nem töltesz után a frissítőn) és innentől halálvágta. Az én órám elkezdett lemerülni ezért csak a low battery feliratot volt hajlandó villogtatni, Virág pedig nem nullázta a sajátját a bemelegítés után, így nem tudtuk pontosan mennyi is van hátra. Csak azt, hogy tolni "kell". Virág megkérdezte, hogy miért? Igazából erre nem volt semmi értelmes válaszom. Egész nap lazába nyomtuk, de most valahogy belém hasított, hogy ha nem is az idő a lényeg. Az nem baj ha nem lesz meg, de ha meg se próbálom az zavarna nagyon. Szóval elkezdtünk futni 9 és fél óra "sétálgatás" után.  Az első aszfaltos klikk után Virágból kiszakadt egy "Ezt nem hiszem el..." sóhaj. Majd egy fordító után megláttam a tavaly megismert kis srácokat, akik a családi bort kínálgatják. Itt még rákérdeztem kérünk e, de Virág tekintete villámokat szórt, és félő, volt hogy a botokkal szúr le ha én most megállok borozgatni, szóval toltuk tovább. Át a hídon, fel a kereszteződésnél és ott a korzó. Csak még egy kicsit, nem számít ha fáj, ez már csak 400 méter.

Megcsináltuk! Hivatalos idő  09:59:35. Ha azt a 2,5 percet levonták volna amit a rajtnál buktunk még a borozás is belefért volna! Na de ne legyünk telhetetlenek, ahhoz képest, hogy a nap nagy részében nem törődtünk az idővel 1166. helyezés az 1391 finisher-ből. Tavaly 11:27-tel 1356. voltam az 1365 finisherből. A tavalyi életem egyik leggyötrelmesebb, legfájdalmasabb teljesítése volt, most egy percig nem volt kérdéses, hogy meg lesz és az se, hogy közben jól érzem magam. Szinte végig egyenletesen haladtunk, figyelve arra sehol ne pörgessük túl. A flow fontosabb volt mint a helyezés, és abból most akadt bőven. Azt mondják a páros versenyek igazi nehézsége, hogy tökéletesen ismerni kell a másikat, és tudni kell alkalmazkodni egymáshoz. Nos mi nem ismertük egymást, a verseny előtt talán 3x találkoztunk összesen. Lehet csak ezért indultunk együtt neki, utána meg már minden mindegy alapon kitartottunk. Minden esetere köszönet Virágnak, hogy elviselt és, hogy nem szúrt le a végén a borozzunk sprintelésközben ötletem miatt.  Egyedül sokkal unalmasabb és valószínűleg nehezebb is  lett volna a verseny.

Eredetileg 2016-ban azt hittem fél év alatt fel lehet erre készülni, hiszen már olyan sok hosszút mentem. Hát tévedtem inkább 1,5 év kellett, mert nem fizikálisan hanem fejben kellett megérni ehhez, hogy tudjam mit és hogyan akarok csinálni. Ha szerencsém lesz a sorsolással biztos, hogy indulok még a Cortina Trail-en. De legközelebb hosszabb időre szeretnék kimenni, kell a verseny előtti 2-3 nap. Mert rengeteg nézni való van még Cortina körül.

Ultra-Trail Hungary Szentlászló Trail...Viszlát Csanya átok!

Csanya átok!
Vannak az embernek mumus versenyei, nekem az Ultra-Trail Hungary ilyen. Lássuk mi is volt eddig, 2015-ben a hírhedt sár futam. Így utólag visszagondolva száraz pályán is csak minimális esélyem lett volna 8 óra alatt letolni az 50-est, de azt a kis esélyt az első 10 kilométer járhatatlan útjai is hamar felőrölték. A 2016-os módosított pályán szintén elbuktam. 2017-ben simán csak gyáva voltam elindulni, és elengedtem az egészet. Mikor elkezdtek szivárogni az infók, hogy idén lesz egy új táv mégis elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy nekem ez KELL! Mert a sárga rövid táv (Visegrád Trail 30 km) a sprintereknek való, ahhoz nekem semmi közöm. A zöldbe kétszer már belebuktam (Szentendre Trail  55 km) minek erőltetni. A piroshoz (UTH 112 km) meg még kicsi vagyok, na de az új táv. Az kék (Szentlászló Trail 85 km), és mint tudjuk a kék szín +10%-ot ad motivációra! Na szóval november 1-én a regisztráció megnyitásakor lazán rányomtam a fizetés gombra. Versenykiírás? Az kit érdekel? Hát kék rajtszámunk lesz ennyi infó bőven elég. Na és akkor innentől ütött be a Csanya átok. Ennek a lényege, hogy ha hülye vagy akkor megszívatod magadat. Mindig és mindenhol IS. Úgy másfél hónappal később esett le, hogy éjjel 2-kor van a rajt! Mi van? Ennyire szadista még Ő se lehet! Én 11-re emlékeztem (Az amúgy a Lavaredo de most már mindegy). Persze mikor fél évvel előre nevezel egy versenyre mindig minden könnyűnek tűnik. Aztán hipp-hopp elrepültek a hónapok, a Csanya átok pedig elkezdett egyre jobban hatni (magyarul megint hülyeségeket csináltam, rossz edzések stb). Az utolsó két hét már teljes katasztrófa volt, de legalább mindenre megvolt végre a válasz: Csanya átok! Bérc után nem pihentem eleget meghúztam a combom, Csanya átok. Az utolsó héten becsípődik a nyakam, Csanya átok. Emelték a benzin árát, Csanya átok. Újra kitört az ebola járvány Afrikában, hát persze hogy a Csanya átok. Budai Zével a hét minden napján 100x leírtuk. Ő azt mondta meg fog törni, Én azt hogy tuti nem fogom túlélni. Pénteken már nem vettem be se fájdalom csillapítót se az izomlazítót így szombat reggel 5-kor nem túl pihentem ébredtem. A délutáni bjútiszlípet a rendezők SMS-e zavarta meg "jó idő lesz száraz a pálya". Na 5 percen belül olyan felhőszakadás jött, hogy azt hittem elviszi a tetőt. Mindegy majd alszok a buszon úton Szentendrére. Hát persze, hogy egy percet se bírtam. Na de hát nem meglepő, működik a Csanya átok!

Végül este fél 10 körülre értem a versenyközpontba. Így volt bőven idő bandázni, vacsorázni, rajtszámot felvenni és drukkolni a hosszútávosok rajtjánál. És végre érdemben foglalkozni azzal mi is vár ránk: 84 kilométeren kell pár buckával 3100 szintet összegyűjteni, és erre lesz max 17 óránk. 

Dobogókőig az éjszakai szakasz jó része ismeretlen, a Prédikáló ütni fog, aztán jön megint pár ismeretlen szakasz. Végül azok a részek amik már kétszer felőröltek. Remek előjelek igaz? Jól választottam távot, a kaland garantált! Szerencsére a teremben egyre több lett az ismerős arc így én is elkezdtem oldódni. Idegeskedni már fölösleges. Szerencsémre ott volt Joe is, akit megkértem, hogy ha lehet próbálja már megszerelni a nyakam. Én nem tudom, hogy és mit csinált mert nem nagyon mertem kinyitni a szemem, de valahogy a fejemnél fogva megemelt. Két reccsenés pont mint a horrorfilmekben mikor kitörik valakinek a nyakát és kész. Jé majdnem teljesen tudom forgatni a fejem, mondjuk úgy jobbra 70%-ban balra meg 80%-ban, ez pont elég is lesz éjszakára. Nem fáj...csak máshogy jó. Na gyerünk rajtolni.

Itt már működött a nyakam.

Éjjel kettőkor rajtolni, na ezt nem tudtam elképzelni milyen lesz. Éjféli rajtokat már többször megnéztem az is elég morbidnak tűnt, de kettőkor? Olyankor már mindenkinek zombinak kéne lennie, nem? Hát a többség nem volt az, egy jó bulival kezdődött az egész.
Az éjszaka:Lassan akartam kezdeni. A cél az volt, hogy Dobogókőig oda érjek pontzárásig. A városban mégis vitt magával a tömeg. A pulzus kicsit magasabb lett mint terveztem de jól esett. Az első emelkedőig kicsit dumáltunk Edittel, meg Marcsival majd ők picit lemaradtak és már ott is voltam az első ponton. Ez után volt egy mászás majd valami kellemetlen kőfolyás aztán meg valami vadcsapás szerűn kellett menni. Fogalmam nem volt hol járok csak beálltam egy kellően csinos lány mögé és lépkedtem utána. Rövid hullámzás után kiértünk egy rétre. A hajnali pára gomolygása szinte mindenkit megállított egy pillanatra. Kár, hogy nem sikerült jól lefotózni. De azért az egy percért ott, már megérte ez a hajnali indulás. Még egy-két kanyar és a napfelkelte már Dobogókőn ért. 

 Gyors frissítés, pacsi a pontőrökkel. Kerék Peti épp babafotókat mutogat, de noszogat menjél már. Nézem az órát, 24 órája vagyok talpon még se érzem fáradtnak magam, ez furcsa. Van 50 perc előnyöm a deadline-ig. Ez a szakasz pont annyi lett mint mikor otthon a tripla Egedet futottuk Pepivel. Ez megnyugtat. 50 perc, ha nem szúrom el akár még be is érhetek a végén. 

 A többiek tempósan kezdenek el döngetni lefelé, nekem viszont beüt a Csanya átok! Szúró fájdalom a gyomromban, lehet nem kellett volna lehúzni azt a kólát? Na mindegy majd lesz valami, irány  a Lukács árok. Itt ér utol Gyurkó Peti, majd Belus Tomi. Épphogy csak sétálgatok de beszólok neki, - Mit vacakolsz itt? 3 perccel van előtted toljad! Közben olyan tempóval húz mellettem el, hogy nem értem a válaszát, de azt hiszem nem volt tökéletes a drukkolásom.
Bekapok még 2 sótabit hátha használ a gyomorgörcsre és baktatok tovább. Majd megállok cipőt igazítani, ekkor valaki rám kiált. Áronék vagy 100 méterrel alattam fotóznának. Ugyan tegyek már úgy mintha futóversenyen lennék. Na akkor kocogjunk. Már nem lehet messze a pont.

Prédikáló-szék = FLOW
Szentfa-kápolnánál Szimandl Anitáék frissítenek, csak 1-2 szó, kis víz egy Sponser activátor és a 200 ml koffein már meg is indít felfelé. Elvileg ez a pálya legnehezebb szakasza, 2,5 km 500 szint. Nekem mégis az egyik legjobb terepfutós emlékem a Vertival 500 verseny miatt. Csanya akkor az 1-es rajtszámot adtam nekem mint várható leglassabb indulónak és életem egyik legjobb bulijával ajándékozott meg. Hirtelen bevillannak az emlékek, emlékszek a kövekre, gyökerekre. Nincs ebben semmi nehéz. Egyszerűen csak nem szabad megállni, tolni kell és hipp hopp felér az ember. Most mégis meg kell állnom. Két muflon keresztezi az ösvényt, az egyik 10 méterre tőlem megáll. Hátra néz és a pofámba röhög. Hát mit szerencsétlenkedsz itt Te hülye? Ja semmi különös, csak megtöröm a Csanya átkot!

 A Vadálló-köveknél Szasza vár minket, rutinosan a technikás rész fölé állt be. Nincs mese ezt is meg kell futni, innen már csak 500 méter a csúcs.

A csúcson Edit vár az időmérő dobozzal, fent sátrazott az éjjel. Ő is zavarna tovább de ezt a pontot nem szabad elsietni. A fölfelé jól ment, ez a legjobb szakaszom a versenyen itt a 47. lettem. 5 órája vagyunk úton és megvan a táv harmada. Belefér egy fotó a csúcskőről, ezt ki kell élvezni.

A Tigris

Innen egy lengyel lánnyal indulok tovább. Már Dobogókőtől kerülgettük egymást, most beszédbe elegyedünk. Ő varsói, én próbálom elmagyarázni hol is van Eger. Így kellemesen elbeszélgetve sikerül is eltévednünk. Pedig már Dobogókőn  mondta, hogy Ő mindig eltéved én hülye mégis magam elé engedtem kb háromszáz méterre, naná, hogy be is néztük az első leágazást. Csanya átok!
Erre csak akkor döbbenek rá mikor kiérünk egy műútra és sehol egy jelzés. Egy autóból valaki integet csak épp nem értem mit, 1-2 percet tanakodunk és ekkor jön a megmentőnk Szimandl Anita. Menjünk 2 kilométert le az aszfalton és akkor visszatalálunk a jelzésre. Hát ez a plusz nagyon nem hiányzott, de tolni kell! Irány a lepencei pont, ott vár a depós zsákom a váltás pólóval.

A ponton talán kicsit sokat vacakolunk, átöltözés, töltöm az órát mert max érzékenységen hagytam és úgy csak 10-11 órát bír. Eszünk, iszunk a gyomrom végre javult kicsit. De most megint ismeretlen részek jönnek és kezd beütni a hőség. A tigris végül le is marad az erdős részen, a pára őt jobban öli mint engem. Így a Spartacus ösvényhez már egyedül érek.
Erre a részre már régóta nagyon kíváncsi voltam. Sokat hallottam róla, és tényleg fantasztikus, hihetetlen gyönyörű ahogy a szakadék szélén végig fut a single track. Útközben drónoznak minket, remélem majd felrakják valahova, már csak azért is mert ez volt az utolsó szakasz ahol még érdemben futni próbáltam.
 A Piliszentlászlói pontra régen az erdőből értünk be, most viszont egy nyílt mezőn kell átvágni, és bizony így 10 óra magasságában már keményen tűz a nap. A falu határában egy sporttárssal óriási fürdést rendezünk az első közkútnál. Amit a helyi fecskék lelkesen támogatnak és a kifolyt víz mellől csipegetik a sarat a fészkeikhez. Na ez mutatja mennyire nem vagyok én versenyző, normális ember nem áll meg sarazó madarakat nézegetni az év versenyén, én igen. De hát ez van változni nem fogok.
A pontra 1-2 perccel Németh Csabi előtt érek be így a kedvenc paradicsom levesemet kanalazva nézhetem, ahogy a Szentendre trail élmezőnye átrobog a ponton. Én nem sietek, kb féltávnál vagyok belefér a nagy generál, a hőség bizony meggyötört. De majd az Apátkúti völgyben jó lesz, ott biztos hűvösebb lesz. Közben befut a Tigris is, telefonál így nem várom meg tovább indulok.
A Szentendre Trail-esek mezőnye is most ér ide, próbálok mindenkit a leggyorsabban elengedni, az Ő lábaik még frissek minek tartsam fel őket. Közben hátra hátra nézek hátha jön Ancsúr vagy Pepi, lassan utol kell érniük. De még nem jönnek. Az Apátkúti-völgy gyönyörű ezt a részt is szeretem. Élvezem ahogy a patak a hatalmas fák alatt visszahűti a levegőt. Egyszerűen jó itt lenni.

A szurdok végén az aszfaltos szakasz sose esik jól, most se. Beér a Tigris folytatjuk a diskurzust. Kiderül Ő is járt már a keleti-besszádokban, meg persze a Lemko-n is. Jókat nevetünk, hogy mind a ketten télen voltunk a Smerek csúcson.
A Visegrád előtti bucka után ér utol Ancsúr. Próbálom húzatni magam vele. De a bozótos singletrack-en úgy zúgat lefelé mint egy vaddisznó. Nekem ez már sok, szóval elköszönök. Ő versenyzőként fut, én csak túrázgatok.
Megtörni a Csanya átkot!
 Két éve a rész szintidőből kicsúszva, elcsigázva értem Visegrádra. Akkor Belus Tomi noszogatására indultam tovább. Most van bőven idő. Még arra is, hogy megszereljem a félig leszakadt rajtszámom. Ekkor fut be Budai Zé, így innen együtt indulunk tovább. Egyikünk sincs már a toppon (Ő a hosszún indult), de felváltva húzzuk egymást, van miről dumálni. Biztat megtörjük a Csanya átkot! A Kálváriát kényelmesen letudjuk, fent a várnál fürdés a kútnál. Cipőből a sok törmelék kiszór (ezt már sokkal régebben is meg kellett volna tenni) és irány tovább. Pap-rétig hol kocogunk, hol az esélyeket elemezzük. Mert, hogy eddig túl könnyű túl "jól" megy. Szerinte szúnyoginváziót kapunk majd, szerintem jégesőt küld az öreg sámán. Az biztos, hogy nem fogja könnyen adni, még nem múlt el az átok. Zoli a kéktúra szakaszon meg is csúszik, de szerencsére nem komoly esés. Azt mondja semmi baj mozog az ujja, mondom attól még simán eltörhetett, hogy mozog. De nincs idő kielemezni mert már ott is vagyunk Pap-rétnél. Pepivel az oda-vissza szakaszon találkozunk, ránézésre jól van, vidám, mosolyog. Az eddigi leghosszabbja egy Bükki Fun-run volt. 35-ről 55-re ugrani nem kis dolog, de láthatóan élvezi és ez a lényeg. A ponton full profi a személyzet, a zsákomat elveszik amíg töltik ehetek mindent IS. Konkrétan azzal sokkolom az egyik lányt, hogy egyszerre nyomom a gumicukrot és a sajtot és kóstolom a dinnyés izót. Mert a narancsos nem jött be a gyomromnak 10 órával ezelőtt :D  A pont után Zoli tart egy kis technikai szünetet én megyek tovább, úgyis utol fog érni. Vöröskő lábánál még látom a hátát. De aztán úgy felpörög, hogy már csak a célban találkozunk. Jöhet az első vámpírfog (Belus Tomi nevezte így 2 éve a pálya végét). Ezzel a mászással eddig se volt gondom, ahogy mindig most is simán előzgetem az embereket. Nem gyorsan csak egyenletesen haladok, nem kell megállnom, leülnöm lihegni mint pár embernek körülöttem. Zsuzsi telefonja csörög, de nem fogom fel, hogy Ő az. Csak rászólok nehogy már itt felvedd. Aztán már fent is vagyunk.   

Itt mindig csak egy pillanatra állok meg, nincs pihenő, nincs fotózkodás. Olyan távolinak tűnik még  a cél a Duna parton. És még ott a második vámpírfog. A Nyerges amit őszintén tudok gyűlölni. Aljas sunyi egy bucka, rémes fölfelé és lefelé is. Kiszívja minden erőmet az összeomlás garantált. Most így utólag persze már nem csodálkozok. Pap-réttől a célig nem ettem semmit (vagy nem emlékszem rá), hogy miért az nem tudom, kb 10 zselé és energia szelet volt a zsákban mégse vettem elő. Na de csak átjutottam rajta, hogy aztán a lefelé menő széles dózeren a többieket követve benézzük a letérést a jó irányba. Na akkor vissza. A többiek furcsán néznek rám ahogy magamban röhögök Csanya átok! Az ereszkedések sose mennek, így volt ez most is. Ha megelőzök fölfelé 10 embert lefelé 15-en hagynak le. Talán a Szasza fotója elég jól demonstrálja milyen állapotban értem a Skanzenhez:

A ponton kiiszom a maradék dinnyés izót, majd kérek helyette friss vizet. Lépni se bírok a talppárnáim izzanak, leveszem a cipőt maréknyi törmeléket szórok ki belőle. És nagyon nem akaródzik elindulni, pedig már csak 6-7 kilométer. De az aszfalt. Mondtam már mennyire gyűlölöm az aszfaltot? Természet ellenes, megöli a futást, megöli a szabadságot. De máshogy nem jutok le a korzóra. Menni kell. Kanyargok az utcák között. Két kis srác gerilla frissítőpontot üzemeltet az egyik ház előtt, az egyik futótárs megáll, és 2 csokit varázsol elő nekik a zsákjából. Még egy átkozott lejtő és végre a patak parton vagyok. Ez éjjel is ilyen rohadt hosszú volt? Jön szembe Spero. Frissen, tiszta ruhában, jah persze ő már vagy 8 órája célba ért. Mondja már nincs sok hátra, nyomjam. Na jó csak illene legalább a belvárost megfutni, legalább a célegyenest. 

Hát megtört a Csanya átok. El se hiszem, bent vagyok. A célban Kerék Peti fotóz. Megkapom az érmet és még egy ráadás Salomon pólót mint "korrupciós ajándék". Peti mondja ülj már le, de nincs semmi bajom. Nem fáj, csak máshogy jó. És most tényleg jó. A verseny előtt az egyik posztnál Csipi megjegyezte nem érti miért erőltetem én ezt az ultrázást. Hát ezért. Én nem vagyok futó, a táv felét se tudom lefutni. Viszont szeretek sokat menni. Szeretem a 10 óránál hosszabb etapokat. A feltámadásokat a holtpontok után. És ez a 85 kilométeres táv erre pont ideális volt, nem kellett végig rohanni. Nem volt egy olyan megfeszített küszködés mint a Bércen, ahol sietni kellett. Hogy változott e valami? Hogy én változtam e? Igenis meg nemis. Nem változott semmi. Nagyjából ugyanazokat a hibákat követem el újra és újra. Kikészítem a gyomrom, eléhezek, és persze elfogy az erő a végére. Nézem az időket, 50 perc tartalékom volt Dobogókőnél és a célban is. Aztán nézem a stravát, 2,5 óra állás idő. Az élmenők 20 percet se álltak, a középmezőny max 1 órát. Itt jön az örök kérdés ez a 2,5 óra "pihenés" hátrány vagy előny? Fizikálisan lehet nem lett volna szükségem ennyire, fejben viszont igen. Mert szeretek megállni, nézni a tájat. Bandázni a pontokon az ismerősökkel. A versenyek hangulatát szeretem és nem a versenyzést. Ez nem is fog változni és nem is leszek jó versenyző, de nem is akarok. Nekem ez most többet adott így. De mégis változott valami, a felkészülésbe belerakott munka. Fizikálisan sokkal jobban bírtam mint eddig bármit. Pont annyi tartalékom volt az idővel, hogy kényelmes legyen. Most nem kellett kapkodni, hogy jaj szorít a szintidő. És bár a második felében sokkal több állásidő volt, az átlag mégse romlott, ergó nem lassultam olyan sokat a végén, pedig a frissítések hosszabbak voltak.  Máskor egy ilyenben benne lett volna 2-3 esés, most 2 botlásom volt a Nyerges után de semmi más. Nyergesig végig kényelmesen mentem, a kisebb hibákra tudtam a választ, a megoldást ami tovább lendít, és utána se lett volna gond ha jobban figyelek magamra. Ezért kellenek nekem a hosszú távok, hogy újra és újra átélhessem ezt, Így. De ezt egy pörgős feszített rövid táv nem tudja megadni.

Köszönet Joe-nak a rajt előtti "életmentő" műtétért, ha Ő nem rakja helyre a nyakam nem valószínű, hogy végig tudok menni. Aztán Zé-nek, a legjobbkor ért utol és húzott magával. Na és persze mindenkinek aki a pontokon dolgozott.

Hogy nektek miért ajánlom az UTH-t? Mert Csanya mert nagyot álmodni és azt valóra váltani. Azért, hogy nekünk jó legyen. Szentendre gyönyörű. Fantasztikus célhelyszín a Duna part, ahogy a Pilis is az (kivéve mikor túlságosan fellocsoltatja az elPresidente a pályát). A verseny háttere, a logisztika, a központ, a crew mind tökéletes!
Hacsak nem lesz egy full éjszakai táv akkor jövőre is a kéket választom. A hosszútávot nem tudnám így megcsinálni. Lehet be tudnék érni, de biztos nagyon feszes lenne. Ez a 85 viszont tökéletes, a hajnallal, a technikás részek szépsége pedig mindent megér. Jövőre 5. rendezés, tuti készül valami meglepetéssel az öreg sámán. Gyertek Ti is!

Poroljuk le a piros Ferrarit...Mecsek Trail 2018

Sose voltam még a Zengőn. A Mecsekben is csak egyszer túráztam. Egyszerűen messze van Egertől. Szóval 5 évig mindig azt mondtam nem éri meg oda vissza jó 700 kilométert utazni. Végül idén csak rászántam magam. Gyors egyeztetés Kerékgyártó Petivel. Megy fotózni, ha kicsire összehúzom magam akkor beférek a teljes Runnabe kollekció mellé. Igazából nincs is olyan messze Pécs illetve Pécsvárad Egertől. Igazából még tetszett is, a teljesen elhagyott M6-oson (volt, hogy valami 30 percig sehol nem láttunk másik autót) utazni olyan, mint mikor a Walking dead nyitósorait nézed, esetleg híradást Igaz-korea kihalt autópályáiról. Szóval kényelmesen leértünk fél 9 körül, volt bőven idő pakolászni, bandázni. bár most nem sok ismerős volt. Ellenben néha úgy tűnt minden harmadik ember a Mecsek Maraton Teamből van, annyi mezt láttam. Hiába na ez az Ő hazai versenyük.
A verseny kiírásban a dátumig jutottam, egy héttel a Bérc után elég lesz az M-es gyerek táv (Az L a hosszú, az S viszont a sprintereknek való). Neveztem, utaltam, nincs sorsolás. Örülünk Vincent! Minek elveszni a részletekben ez kb ugyanaz mint az Eged-hegyi futóverseny. Na ennek lett a vége, hogy a rajt előtt rohantam Csanyához. Árulja már el, hogy is van a szintezés, mert az én fejemben a Zengő egy nagyobbacska domb. Erre most a térképen látom, hogy ez a bucka vagy 150 méterrel magasabb mint az Eged. Szóval teljes homály vagyok. Lehet az UTH előtt jó lenne még otthon átolvasni majd a kiírást. 

Az instrukciók egyszerűek voltak, meg se próbáljak az elején a mezőnnyel futni (haha én meg  a mezőny), mert rohadt meredek. A Zengő után már kényelmes.
Rajt 10:30-kor nehogy már fázzunk ugye, gyorsan bevizeztem a nyakam, fejem, csuklómon a kendőt és már kaptattunk is felfelé valami templom dombra az aszfalton. Az M és az S táv együtt rajtolt így itt még elég nagy tömegben haladtunk a tűző napon. Szinte még el se indultunk és már izzadok mint egy ló, a kendőt nem vettem fel mert csak melegít. Így meg a napszemüvegre folyik az izzadság, szerencsére kb 15 perc után beértünk az erdőbe.
Fölfelé nem szokott gond lenni kényelmesen előzgetem az embereket, nem azért mert futok, hanem mert gyorsabban sétálok mint ők. Persze a szürke Slab nacit már átizzadtam úgyhogy úgy nézek ki mint aki bepisált, de hát nem szépség versenyen indultam.

Nem tudom miért akarom a Zengőt az Egedhez hasonlítani, de valamiért ez volt a fejemben hát maradjunk ennél. Szóval a Zengő egy szép nagy erdővel borított hegy, kényelmes árnyékos dózer utakkal, Az Eged meg ugye a Bükkalja széle, igazából épp hogy csak hegy. De előtte ugye még át kell jutni a szőlő dűlők között, így kicsit hosszabban kapunk kb ugyanannyi szintet. Így az időm is hasonló lett. Kb 50 perc a csúcsig. Csanya még mondta is, hogy érdemes egy pillanatra megállni a várromnál, csak Gyurkó Petiékkel nem számolt, akik az időmérő ponton hangos zenével vártak minket, majd olyan szurkolást csaptak, hogy szó se lehetett megállni fotózgatni.
Szóval eddig jó, de aztán megláttam a lefelét. Hát mint a Sombokor kistesója, meredek, poros, kidőlt fák. Hál istennek rövidebb volt ez a nyaktörő szakasz. Utána már kényelmes széles dózeren értünk le az első frissítőpontra.
A szokásos Csanya féle bőség zavara az asztalon, ettem, ittam gyerünk tovább, így is elmegy 2-3 perc. Ahogy a szervezők javasolták a pont utáni forrásnál kicsit megmosakodtam. Kendő bevizez, legyen egy kis vénás hűtés és jöhet a Hárs-tető. A pálya ezen szakasza is nagyon szép és kényelmes széles dózereken halad, végig a hatalmas fák árnyékában. Szóval tetszik.

 Még a Somos-hegy után csatlakozik be az L táv. Itt találkozok a kontroll futókkal, Tündivel és Attilával. Együtt indulunk neki lefelé, illetve Ők kergetnek lefelé, de inkább elengedem Őket hiszen úgyis gyorsabbak, meg persze még dolguk is van. Bár egyelőre hasonló a tempónk, egészen addig amíg Zenyik Robi az L táv győztese el nem robog mellettünk. Na ezután Attila két fokozattal feljebb kapcsol így ketten maradunk Tündivel. Ami azért vicces mert az elmúlt 5 évben most futunk másodszor együtt. Annó egy novemberi Gercse túrán találkoztunk így össze és persze a nagy dumálásban jól el is tévedtünk, majd szépen állva hagyott Fenyő gyöngye után. Most úgy dönt menjünk együtt. Hát végem van nincs menekvés, innen garantált a magas pulzus. Élőben láthatom mi ez a híres Predator osonás. Konkrétan azt mondja fölösleges futni az utolsó emelkedőt, de a séta tempóját csak joggolva tudom tartani. Hihetetlen. Összeáll a kép miért Predator, tényleg a ragadozók osonnak így a prédát cserkészve, most persze bebukja mert egy medvedisznó fújtat mellette mint egy gőzmozdony :) A második frissítőn tényleg csak egy percre állunk meg és már robogunk is a cél felé.

A címben említettem a piros Ferrarit. Nos az én piros Ferrarim egy Slab Wings 8-as, amin alapból mindenki ledöbben miért nem kék cipő van rajtam (pedig nem csak kék cipőim vannak). Az átlag cipőkhöz képest ez tényleg Ferrari. Nincs ennél könnyebb cipőm, szellőzésileg veri a Hoka Clayton-t pedig az se egy nehéz zárt cipő. Persze ezekért a dolgokért fizetni kell, konkrétan min kétszer, vagy háromszor drágábbak ezek a cipők az átlagnál, és garantáltan nem tartósak. Nekem mázlim volt, Ferrarit még harmadáron  se tudnék venni, ezt sikerült. Így van egy hihetetlen jó, könnyű, gyors versenycipőm. Persze a gyorsaság nem csak a cipőn múlik. Ha lenne Ferrarim se tudnék 300-zal csapatni, ahogy ebben se tudok 4 perces ezreket futni. Az utolsó 3,5 kilométeren azért sikerül 5 perc közelikre gyorsulni, lefelé. És itt jön ki a másik tulajdonsága a cipőnek. A cipő könnyű, én nem. Ahhoz hogy én ebben tartósan tudjak ilyen tempóban menni nem 5 hanem még 20 kilót kéne fogyni. Az elmúlt fél évben vagy a Sense Pro-ban mentem vagy a Hokákban. Azok extra csillapításúak, ez nem. És bizony az aszfalton éreztem is, hogy üti a térdem mert ezt nem 90+ kilóra tervezték.
Na de ez csak rövid szakasz volt a cél előtt itt belefért, 20-nál hosszabbra meg majd megyek a kék csodákban. A Pro Max sokkal masszívabb így kicsit melegnek tűnt a Bércen, a Wingsben ilyen érzésem nem volt. Lefelé tényleg "szárnyalni" tudtam benne, most nem engem előztek folyamatosan hanem én értem be pár embert. Szóval akadt flow bőven.

81 teljesítőből a 44. lettem, ez már nem a sor vége, nem a szintidőért kellett küszködni. Az L távon valószínű nem tudtam volna ilyen egyenletesen haladni és a végére elfogyok. De mivel ez rövid volt így belefért, hogy kiengedjem a fékeket. Jól éreztem magam, kellemesen elfáradtam, kellett egy ilyen az UTH előtt. Ott biztos, hogy küzdenem kell majd.
Köszi a Crew-nak mindent, hoztátok a megszokott minőséget és hangulatot. Még sok ilyet ! Találkozunk szűk három hét múlva.

A Bérc ötödször avagy Mátrabérc Trail 2018

Hát el jött ez is, újra az alvó sárkány gerincén. Újra a Mátrában "hazai pályán". Soha sehol nem jártam annyit mint a Mátra ösvényein. A hegy amitől nem kell félni, csak tisztelni. Egy hely amit ismerek és szeretek. A pályától nem, a versenytől egy kicsit azért mégis tartottam. Vagy inkább önmagamtól? Mert mi volt eddig? Össze-vissza hol edzettem, hol nem. Ha igen akkor is keveset és rosszul. Verseny-sérülés-lazsálás-kapkodás. Nagyjából ez volt az elmúlt 2 év menetrendje. Ezért decembertől, nagyon lassan, nagyon alacsony pulzuson kezdtem újra az egészet. A cél a stabilitás volt. Ez sikerült is, hétről hétre egyre többet tudtam sérülés nélkül edzeni, a bulizást teljesen kihúztam a listáról így lassan a kilók is elkezdtek lemenni (az OCC után sikerült újra közel 100 kilóig visszahízni). Március végére a heti adag kényelmesen tartható 70-80 km lett.  Ez alapján úgy gondoltam, hogy a végig szenvedett 2016-os Bérc után idén egy kényelmesebb 9 órán belüli teljesítés nem lehetetlen dolog. Bizony a Bérc amit az elsők évek óta 5 - 5 és fél óra alatt futnak, nekem még mindig olyan kihívás ahol egy 8-assal kezdődő idő az álom. Régen nem edzettem megfelelően így nem tudtam mire számítsak, most sokat edzettem (persze önmagamhoz képest) épp ezért kezdenek körvonalazódni a saját határaim (amiket még mindig túlfeszítek néha).

Indulás:

Csacsáék Hajdúszoboszlóról indulva beugrottak értem Egerbe, így kényelmesen és remek hangulatban értünk 7 óra körül Kőkútpusztára. Az autó ekkor még csak 5 fokot mutatott külső hőmérsékletnek. Így a rajtszám felvételkor kicsit még csípős volt az idő, de legalább gyorsan letudtuk még a tömeg megérkezte előtt és maradt időnk kicsit bandázni meg bohóckodni. Gyors egyeztetés Bigával, mert ok, hogy kaptam egy csomó gélt, meg fiolát mágikus űrkajákkal az EthicSport Hungary -tól és a Prana -tól, de csak az egyik fele volt ismerős termék. Végül abban maradtunk a rajtcsomagban kapott EthicS port keverjem be és azzal indítsak. Aztán jöhetnek az ismert izók, gélek, szeletek, majd a végén kellenek a lórúgás fiolák. Közben sikerült még összefutni Belus Tomiékkal, aki bár csak a másnapi Muzslán indult, mégis itt volt már és végig pörögte, szurkolta velünk a Bércet is. Ez után Fülöp Zolival gyors taktikai egyeztetés, Ő az előző 9:15-ös idejét akarta megjavítani. Így eldöntöttem, hogy megyek utána, ha tudom tartani az Ő tempóját akkor meglehet a 9-en belüli idő. Ez után még egy gyors találka Tündivel aki a héten valahogy seftelt nekem egy S-lab mellényt. Ami tök jó, bár a Bércre nekem kevés, Mivel ivótartály nélküli, és én ki nem megyek 10 km-nél hosszabb távra tartály nélkül. Ugyanis 25 fok fölött úgy eresztem a vizet magamból, mint szegény Tom miután Jerry szitává lőtte a sörétessel. Ezért maradt a jól bevált Ultraspire Omega zsák 1,5 liter vízzel és fél liter izóval. Ezenkívül összesen 10 gél, energiaszelet és fiola került a zsákba. A frissítőpontok ellátásával együtt ennek elégnek kell lennie az alábbi "buckákon" való átkeléshez.

A rajtot sikerült Krisztával átdumálni, mert bár a speaker kb 5x elmondta, hogy puskalövésre kell indulni. Mi mégis úgy gondoltuk lesz előtte egy kis visszaszámlálás. Szóval kicsit értetlenül állva indultunk meg a tömeggel. Az első pár száz méter után aztán sikerült beállni Zoli mögé és egy stabil tempóval haladni. Nagyjából 10 perc után már szakad rólam a víz, de ez mindig így van egyelőre nem törődök vele. Bár az hogy a kendőt kb 2 kilómeterenként ki kell csavarni kicsit gyanús is lehetne. Szederjes tetőig eseménytelen az út, tartom a tervezett 140-es max pulzust, jól haladok. Ez az első alattomos poros lejtő. Persze, hogy kicsit megcsúszok. Enyhe rándulás a térdben, és bár nincs semmi baj kicsit mégis kizökkent. Már csúszik a terv, az első gél már lement mégse frankó valami. Iszok és lépkedek fölfelé. Nagy Zúgó-hegy majd a Jagus, a nap kegyetlenül tűz ránk, de csak nyomjuk hiszen már itt is van az első itató pont.

Hogyan veszítsünk el egy versenyt:

 Izó, víz majd fel Oroszlánvárra, az energia szeletet most kell megenni, hiszen lefelé csak félre nyelném. A bozótos emelkedőn megkapjuk az afrikai hőséget. Lentről biztatnak minket, mi egy kis csapattal nevetve kiálltunk vissza. Egy hő csapda ez a rekettyés, nem túl erős a tempó mégis megszédülök. Pihegve érek fel, iszok egy nagy korty izó és indulok is lefelé, de valami nem frankó a pulzus ugrál, a tempó nulla. Tök mindegy, hogy 140 vagy 120 a vánszorgás ugyanaz. Hármas-határnál tartok egy fél perces fáradt olaj cserét majd visszaelőzöm Zolit. Ő még nálam is jobban izzad és láthatólag Ő sincs jó bőrben. Markazi kaput már Lázár Kornéllal érem el. Innentől Kékesig együtt vonatozva megyünk. Nem merek az órára nézni, nem kell az órára néznem. Tudom, hogy nagyon rosszul állunk az idővel. Sötét lápa nyereg után, az utolsó emelkedőn, az óriások szikla háza előtt kereplőt hallok. Szeretem ezt a helyet, itt mindig megállok nézem a hihetetlen kőhalmokat most fel se fogom hol vagyok. A kereplőhöz tartozik egy Csipi. Sajnos nem fotóz, pedig valszeg elkészíthette volna a szokásos bús micimackó képet rólam mint minden versenyen. De talán jobb is, hogy nem látom hogy nézhettem ki. Mert az egy dolog ha szarul érzed magad, de ha Csipi azt mondja, hogy NAGYON szarul nézel ki az annyit jelent, hogy hívd az ügyvédet végrendeletet módosítani és tartós tejet már semmiképp ne vegyél. Már ásót akart keríteni, hogy eltakarítson az ösvényről. De aztán két szó és egy gyors pacsi után bevonszolom magam a Kékesi pontig.
Gyors öndiagnózis, szédülök, émelygek és ráz a hideg. Eddig elfogyott majd 3 liter folyadék, víz és izó vegyesen, szóval kiszáradás nem lehet, akár hogy is ereszt a búrám. Marad az eléhezés, sóhiány, napszúrás, de az utóbbi se valószínű azért annyi napot még nem kaptunk. Megoldás? Enni kell mindent IS. Kezdésnek letolok 2 sótablettát egy sóba mártott banánnal, majd kóla, sajt, apró perec, aszalt szilva és végül csemege ubi. Majd sajt víz uborka. Tartály újra tölt (még valahol Disznókő előtt fogyott ki) vízzel, a kulacs izóval indulhatunk.
Mondom Kornélnak menjen, a Sombokor nekem mindig nagy kihívás ne várjon, mert még elsodrom mikor legurulok. Vannak "ösvények" aminek a technikáját sose fogom megtanulni, az egyik ilyen Sombokor. Pedig az elmúlt 7 évben jópárszor meg volt már oda-vissza. De lefelé képtelen vagyok még lesétálni is. Két csiga a pofámba röhögött és hamarabb ért fel mint én le. A dózerút és a nyereg közti szakasz most is 17 perc, összesen több mint fél óra. Viszlát szintidő, megint egy elbukott verseny.
Mátra - nyeregnél utolérem Németh Kristófot, épp egy követ ráz ki a cipőjéből. Ha nincs a kavics sose érem utol olyan tempóval jött le mellettem. Így viszont együtt indulunk tovább a műút mellett. A lassú vánszorgástól és a gyomrom helyén lévő kőgolyótól a pulzusom beesett 100 alá, most kezd kicsit normalizálódni. Az Ő órája viszont folyamatosan csipog pont mint egy kezdő Al-kaidás testbombája. Ebből egy jó kis beszélgetés alakul ki pulzuszónákról stb. Így érünk fel Csór-hegyre. Jöhet a hullámvasút Galyáig a leggyilkosabb déli tűző napsütésben. Sótabletta, víz, izó majd egy Energirapida a menü. Többet kéne kajálni, de még nincs étvágyam. Azért már sokkal jobb a közérzetem. Ez hogy csak fölfelé kell menni sokkal jobb. Az erdő irtásos szakaszok persze megfognak. Ha nyomom neki csak a pulzus nő a tempó nem. Kristóf biztat, megcsináljuk negatív split lesz. De igazából nem hiszek benne, hát már a szintidőből is kicsúszunk, hogy lehetne negatív split? A végén a Muzslával amiről sírva szoktam lejönni.
Galyán utolérjük Kornélt, most Ő néz ki úgy mit én Kékesen. De szerencsére nem törik meg. Kicsit ésszerűbb "gyors" frissítéssel indulunk is tovább. Itt végre nincs az a hőség, Árnyékban vagyunk. Azért a Csillagvizsgálónál megállok 2 sótabi kis izó frissítésre. Kornél rám szól "síkon nem sétálunk" majd szép lassan tovább robog, ha lassan is de utána kocogok. Egy-két sporttárst elmellőzve érek Szamárkőig, itt megint egy félperces famegjelölő szünet majd jöhet a mászás. Kornél látótávon kívülre kerül, majd az Ágasvári ereszkedésnél Kristóf is állva hagy. De ez nem meglepő, várható volt. Itt is mindig lassan tudok leereszkedni  a lényeg, hogy egy darabban gond nélkül leértem. Sőt igazából semmi bajom, nekem aki mindig csetlik-botlik. A turistaháznál meglepetésemre Mayer Csabi fürdik a csapnál, nagyon meglepődök azt hittem ilyenkorra már rég a célban lesz, hiszen már a rajtnál se láttam. Sajnos a sarkát véresre dörzsölte így csak bicegni tud, de megyünk tovább, biztatom már közel a falu.
Csörgő patak völgye eddig is kedvenc helyeim egyike volt, de ezután még jobban az lesz. A szűk szurdokba a hatalmas fákkal nem tűz be a nap, a patak hűsítően csörgedezik mellettünk. Percek alatt újjászületek. És végre kényelmesen jólesően kocogunk le a Keresztesi pontra.

Mégse volt elfecsérelt idő az a rengeteg körözgetés a télen:

 A körülöttem állókhoz képest még én vagyok a "legfrissebb" ember a ponton, kóla, sajt, izó a menü. Tartály, kulacs teli tölt jöhet egy koffeines Extra shot és már indulunk is tovább. Nem érdekel a szintidő, nem érdekel, hogy megint bebuktam egy versenyt, csak menjünk. Jöjjön az a Muzsla, lássuk olyan undok e még mint régen, mikor az első Bércemen arról ábrándoztam, hogy ha lottó ötösöm lesz eldózeroltatom, vagy legalábbis eladom Szegednek...
Csabi a fájós lábával lemarad, így újra Kristóffal haladunk fölfelé, kielemezzük a kutyával futást és kutya támadások elhárítását. Egy kis hullámzás, egy eddig nem látott erdőirtás és észrevétlenül már Nyikom nyeregnél is vagyunk. Itt Kristóf kénytelen egy kis szünetet tartani, elsőre a hangok alapján azt hittem betámadta egy felajzott szarvasbika. De utánam kiállt hogy "jól van". Jöhet a végjátékra tartogatott új kólás koffeines gél, és az utolsó mászások Ólomtetőre és a Muzslára (a Koncsúrokat mindig "elfelejtem" vagy kisebbre emlékszek, esetleg évente tovább nőnek). Sorban előzök meg pár kimerült versenyzőt.

   

Muzsla-nyeregnél meglepi itató pont, de nem állok meg. Már így is kifutottam az időből, meg van még elég folyadék nálam. Hogy ez mekkora tévedés volt azt kb 3 perc múlva konstatálom amikor a csúcson hiába szívom nem jön egy csepp víz se a tartályból. Izóm van még kb 3 deci abból kortyolok és lopva nézem az órát. Nem tudom, hogy de visszahoztam minden elveszett percet. Ha most megtolom és nem 1,5 - 2 óra alatt bicegek le a célba mint legutóbb akkor meglehet. Na akkor nézzük, nem rosszabb ez mint az Eged DH pálya csak hosszabb. Induljon a csapatás.

A Koncsúrokig minden jó, majd előbb egy lány, aztán Kristóf előz le. Úgy látszik tényleg jól van és komolyan gondolta a negatív splitet, fél perc alatt eltűnik. Én kicsit lassabban de stabilan haladok lefelé. Nincs sántikálás, se siránkozva botladozás. Annyiszor rágott meg és köpött már ki a Muzsla. De most nem! Békében válunk el egymástól. Dióspataknál az utolsó 5 méter fölfelé, az előbbi lány maga elé enged hagy élvezzem ki az utolsó mászást. Lenyelem az utolsó korty izót és együtt indulunk neki a dózeren. Csippan az óra "Battery low" már csak egy órát bír, de ez már nincs egy óra. Egy klikk a dűlők között, meg egy fél a pincesoron és a faluban. Még egy kanyar az aszfalton és ott a suli. A kapu előtt Budai Zé drukkol, már csak pár méter, bent vagyok.

Vasárnap délelőtt egy túrázó ismerős megkérdezte mit érzek a verseny után? Akkor azt mondtam csalódott vagyok. Mert tényleg úgy éreztem, úgy terveztem, hogy gond nélkül be tudok érni 9 órán belül. Később délután egy másik ismerős azt mondta örüljek, hogy egyáltalán beértem. Ami végül is igaz. Az indulók nagyjából 20%-a időn túl, vagy egyáltalán nem ért be.
Az, hogy a tervem nem sikerült nem a hőség hibája. Nekem kellett volna okosabban kezelni. Lehet ha az elején óvatosabban megyek akkor nem borulok meg. Amit az első órában nyertem, sokszorosan veszítettem el a következő hét órában. A szponzoroktól bőséges és minőségi frissítést kaptam. A saját hülyeségem, hogy nem megfelelően illetve egyáltalán nem használtam fel. Ezekből a hibákból kell még mindig tanulni és türelmesnek lenni. A csalódottság mostanra már kezd kicsit elillanni. Mert sokkal több jó volt ebben a majd 10 órás kalandban, mint rossz. A gyönyörű táj amit imádok. A keleti gerinc amit oda-vissza bejártam már annyiszor, mégse lehet megunni. Vagy Csörgő-patak völgye.  A rajt, a cél, a  sporttársak, a pontok személyzete, az egész hangulata.
Na és persze a Muzsla! A hegy ami már annyiszor megtört. Hirtelen a legjobb baráttá vált. A Mátrakeresztes - Szurdokpüspöki szakaszon 18 percet javítottam az eddigi legjobb időmön. Ez a szűk két óra volt a jutalom az elmúlt négy hónap munkájáért. Kristóf végig ezt mondta, ezzel biztatott, hogy negatív split lesz. De nem hittem el. Nem hittem önmagamban. A szívem és a lábam, viszont nem törődött az agyam önsajnálatával. Tette a dolgát, rutinból végig vitt az ösvényeken egészen a célig. Semmi fáradtság, semmi küszködés, a vége egy frankó flow-val átitatott öröm futás lett. És nem számít mi volt előtte, mert erre fogok emlékezni. Ez fog erőt adni a következő versenyeken. Köszönet Kornélnak és Kristófnak! Jó volt veletek együtt menni! Kellet  a társaság, kellett, hogy néha valaki húzzon a mélypontoknál. Remélem kicsit én is tudtam segíteni a sikeres teljesítéshez.

Ez volt az ötödik Bércem, az eleje már nem rossz, a vége jó. Már csak a közepét kell összerakni.