XXIV. Eged-hegyi Futóverseny

Idén 24. alkalommal rendezte meg a Nagy Sport Egyesület az Eged-hegyi futóversenyt. Mivel az Eged az egyik fő edző hely minden egri futónak, valamint a tavalyi verseny hangulata is tetszett nem volt kérdés, hogy idén is indulok. A verseny 12,5 km kb 500 szinttel ami azért nem rossz arány. A felemásan sikerült Fun Run után végre sikerült okosabban és rendszeresebben edzeni, a fő hangsúlyt a szintgyűjtésre fektetve. Valamint ismerve az útvonal kihívását tudatosan a verseny pályáján is mentem 3 gyakorló kört. Így sikerült márciusban 6000 szintet összeszedni ami még mindig nem túl sok, de az előző hónapokhoz képest jelentős javulás.
Mivel a verseny a vasárnapi óraátállítással megbolondítva 11-kor indul, úgy döntöttünk csütörtökön még tartunk egy pályabejárást Pepivel, és Ő az után dönti el indul e. Én meg végre kipróbálom az új csoda S-LAB Wings-et. Természetesen úgy hogy Ő szinte semmit nem edz simán állva hagyott a felfelé szakaszokon, én meg a hirtelen hőségtől megütve, sétálva is alig bírtam 160 alá vinni a pulzust. Nem jó elő jel, de azzal nyugtattam magam, hogy vasárnap úgyis lehűlést esőt mond, akkor jobban fogom bírni.

A verseny az Érsekkertből, a körcsarnoktól indul, ahol is 30 perccel a rajt előtt gyanúsan hosszú a sor, szerencsére előnevezőként nem kell sorba állni, de meg lep ez a sok ember (tavalyhoz képest duplázódott a létszám). Szép napsütéses idő van csak éppen a szél süvít úgy, hogy 2 perc után vacogok kint, kabátot meg persze otthon hagytam. Marad bent a bandázás. Ez azért jó mert egyértelművé teszi, hogy ismét a leghátsó sorból kell indulni, Németh Csabi, Tóth Norbi, Marczis Dávid úgyis úgy kilő az elején, hogy 100 métert se bírnék velük haladni. Rajtuk kívül itt van szinte a teljes egri Spartan Race Group és a Triatlon klub tagja is szép számmal.  Sok az ismerős. Végül csak kimegyek egy minimális melegítésre Dáviddal, legalább tudunk pár szót beszélni.
A rajt végül csúszik pár percet a sok helyszíni nevező miatt, aztán az élboly ahogy várható volt kilő.

Visz magával a tömeg, a bringa úton pár embert megelőzünk, de csak óvatosan, félszemmel nézem az órát 150 alatt legyen a pulzus. Mert tudom hogy az első km után rögtön jön egy tüdőt szaggató emelkedő, viszont belesétálni nem akarok itt rögtön fel is ugrik 160-ra, de aztán gyorsan normalizálódik. Elhagyjuk a lőteret, a két házőrző véreb akik csütörtökön majd kidöntötték a kerítést helyét a földkupac tetején átvette két kecske (tavaly ugyanők az úton voltak szabadon engedve) és mekegve bíztatják a mezőnyt. A víztornyot elérve látni mennyire széthúzott már a mezőny. Majd a hobbikerteknél jót derülünk a sok kis színes pacán akik már másznak felfelé a downhill pálya kőmosásaiban. A downhill pályán a fölfelé szokás szerint oda ver, akárhányszor megyek itt fel vagy le mindig más, túl gyorsan változnak a kőmosásos szakaszok, ha nem az eső akkor a bringások ténykedése miatt. Még a szakasz elején mondtam Pepinek menjen, ez verseny. Sehol ne várjon rám, de vagy ő lassult, vagy én gyorsultam mert végig látótávon belül van. Csak 6, majd 4 végül 2 ember van köztünk. Nézegetem az órám PR gyanús a fölmenetel, csak éppen le is kell jönni. 

A rég lezárt kilátó toronyt elérve előzöm meg az utolsó párost akik megállnak egy pillanatra frissíteni. Bár látva ki az már tudom ez teljesen céltalan. Tavaly ugyanígy a toronynál értem utol ezt a sporttársat, hogy aztán ahogy elkezdődik az ereszkedés fél perc múlva látó távon kívül érjen. Pepit viszont még a Török-út becsatlakozása előtt utolérem. Együtt kezdünk ereszkedni mondom neki, hogy kb 35 perc alatt kéne leérni, hogy az én álom időm meglegyen. Neki fáj a térde, én meg egyszerűen csak lassú és kövér vagyok. Utol is ér a 2 lehagyott sporttárs és hihetetlen sebességgel robog el mellettünk. Mi inkább csak kocogunk, az utolsó single track szakaszon még egy gyorsvonat húz el mellettem. Majd jöhet az oda-vissza szakasz a strandig. A víztorony környékén megint süvít a szél mint mindig de már az se érdekel. Próbálok egy ütem váltással az aszfalton tempózni, Pepi leszakad tőlem. Sikerül is némileg gyorsulni 5:37, 5:14, 4:51-es klikkek jönnek, a pulzus pánt elkezd lecsúszni rólam és a bénázásommal megtörik a lendület, így a befutó előtt visszalassulok.

Konklúzió:
Tavaly 1:42:25-ös idővel utolsó előtti lettem a férfiak között, idén 1:28:33-mal 57. a 70 célba érkező közül. Sikerült az eddigi leggyorsabb saját rekordot  két mérföldön, valamint a  fölfelé és a lefelé szakaszokon is megjavítanom. Ez így nem is rossz. Főleg ha nem nézzük azt, hogy Németh Csabi 0:54-gyet futott és a saját elmondása szerint még nem érzi fölfelé a track ritmusát, na de majd jövőre! Mert jövőre 25. jubileumi szervezés és még le kell dolgoznom kicsit az 1:26-os álomidőmhöz. 

Azt mondták 100-szor kell fölmenni az Egedre, hogy jó legyen, hát már csak 96 van hátra :)