XXV. Eged-hegyi futóverseny...elveszett másodpercek

A Fun Run mellett a másik fix évkezdő versenyem, tavaly jól ment, élveztem. Idén pedig a Nagy Sport Egyesület és az Egri Atlétikáért Alapítvány 25. alkalommal rendezte meg Eged-hegyi futóversenyét. Így nem volt kérdés, hogy harmadszor is indulok. A szervezés családias hangulatú, talán kicsit oldschool de egriként kihagyhatatlan. Hiszen szinte minden helyi futó felfut az Egedre, van aki csak egyszer-egyszer valaki rendszeresen. Közelsége és a városképet uraló mérete hívogatja az embert. Kőfolyásai pedig a környék legjobb szintgyűjtő edzéseihez biztosítanak technikás ösvényeket. Sajna idén ez eddig kimaradt nekem és ez bizony most megbosszulta magát. Na de ne rohanjunk ennyire előre. Mivel az időpont fixen március vége így egybe esik az óra átállítással. ami mindig összezavar. A rajt 11-kor van ami igazából 10 óra szóval én már 9-kor a körcsarnoknál voltam. Gyors rajtszám felvétel, kis bandázás. Mivel idő van bőven kimentem 2 kört melegíteni az Érsekkertbe, majd biztos ami biztos alapon benyomtam egy High5 gélt kis izóval előre, így nem kellett "cipelni" magammal semmit. Rajt előtt még gyorsan megkérdeztem Szepiéket milyen időt terveznek, azt válaszolta 1:20 körülit. Mivel én is hasonlóban gondolkoztam úgy döntöttem rátapadok és majd húzatom magam vele.
A rajt előtt visszaszámlálás nem volt, vagy hátulra nem jutott el hozzám. Így a startpisztoly lövésre kicsit értetlenkedtem (lehet valami játék patronos durrancs volt csak?) a lényeg, hogy majd el sodort a tömeg amíg átfutottunk az időmérő szőnyegen. Az első kanyar után beálltam Szepi mögé, ez már csak a szélárnyék miatt is jó. Viszont mivel kb 2 fejjel magasabb nálam ezért még ha sétál is kettőt kell lépnem míg ő egyet, futásnál meg hármat. De itt ez még jó is volt, húzott magával át a "tömegen" (84 induló volt az Eged futáson). A szervezők kitettek magukért, minden kereszteződést lezártak / biztosítottak nekünk így a forgalom nem jelentett akadályt. Szóval vonatozunk ki a városból. A pulzusom beállt 150-re jönnek a szegmens PR-ek, a táv első harmada jól megy, egészen a Bajusz-hegy aljáig. Itt a rövid letörésen két-három fürgébb sporttárs is leelőz, Szepi pedig eltűnik a szemem elől.

 Ahogy kerüljük a Kis-Egedet utol ér Gabi. Jöhet a régi tanösvény, innen kezdődik a mászás a csúcsig 1300 méteren kapunk 270 szintet gyakorlatilag végig kőfolyásokban, single track-en. Szepi talán 50 méterrel van előttem de akad köztünk pár ember, és szemmel láthatólag jobban bírja mint én. Gabi picit lemarad, de igazából én se haladok úgy ahogy szeretnék.

Az előttem sétáló sporttárs kissé elvan a saját világában a külvilágot pedig kizárja a fülesével, hiába zihálok 160-as pulzussal mint egy gőzmozdony csak nem akar észre venni. Valahogy csak sikerül kielőznöm, a következő futó egy lány. Ő sokkal előzékenyebb simán elenged. Bár igazából alig vagyok gyorsabb, egyszerűen csak én egyenletesebben bírom, vagy jobban ismerem ezt a szakaszt. A csúcsig még 2 embert érek be. Majd a kilátó lábánál utol érem, Quicky-t. Ezen meg is lepődök, hiszen mindig gyorsabb szokott lenni nálam (ahogy az összes egri spartan-os) de gyorsan lereagálja és hipp hopp eltűnik, az első kanyar után már csak a célban látom. Persze próbálok én is csapatni lefelé, de a dózeres downhill sose ment, újra visszaelőznek páran és már nincs esélyem befogni őket. Maga a downhill szakasz ugyan jobb lett mint tavaly, de az a 25 másodperc ide kevés. Se a technikám, se a bátorságom nincs meg ahhoz, hogy itt kiengedjem a fékeket. Mindenki olyan könnyedén lezúgat itt. Bennem meg csak az motoszkál mindig, hogy itt zúztam szét a sarok csontomat, 6-7 éve már nem emlékszem mikor. A siklóernyősök transzport jeep-je zökkent ki, viszi fel a köv ugrókat le kell húzódnom, hogy elférjen a kerítés mellett.
Ahogy kiérünk a  borkombinát régi romos épületnél van egy kis sár mint szinte mindig, szerencsére csak talán 50 méter.  Most kéne megnyomni, de nincs előttem látótávban senki, nincs kire tapadni. Illetve szembe jön egy idióta cross motoros, végig megy a szőlők között majd elindul a tanösvényen felfelé, nesze neked Natura 2000-es védett terület...
Az utolsó emelkedőkön még sikerül 2 embert befogni, de valahogy nem megy, elkezdek lassulni, pont most mikor már a könnyű részek jönnek. A víztorony után ereszkedésnél, még sikerül valamibe bele is rúgnom. Érzem, ahogy a patellám oldalra mozdulna, a laza szalag rándul egyet, de szerencsére kitart. A Diófakúti ereszkedést már nem erőltetem, a tavalyi idő elment. Hát ennyi. Ez most nem jött össze.

A vége pont olyan szar lett, mint amilyen szarul nézek ki a befutó képen. Kategória 13. hely összetettben valami 50 körül. másfél perccel rosszabb mint tavaly. Mondhatnám, hogy a sár miatt. Meg mindenki rosszabbat ment mint tavaly, de a számok mást mutatnak. A végén kellett volna pörögni de nem ment. Talán az a két ezer méternyi szint hiányzott amivel idén kevesebbet edzettem  terepen mint tavaly, nincs mese többet kell Egedezni.
 A szezon elkezdődött és a Bérc ennél sokkal keményebb lesz, ideje komolyan venni...

Bükki Kilátások: Téli móka

Túl vagyunk az Oscar gálán (ezt reggel hallottam a rádióban...) és már mindenki könnyesre röhögte magát Chevy Hard kalandjain, lassan megérdemelne már egy szobor átadásnyi 1,5 percet Ő is (reklámblokkal együtt a 1,5 persze) a pódiumon. Láttuk mit küzdöttek a hosszútávon a mazohisták. Nekem meg lelkiismeret furdalással kéne küzdenem, mert megint ellazsáltam egy versenyt. Persze ha jobban belegondolok ez a Fun Run már októberben lazsálással kezdődött...
CoachOli régi őszi bulija a Dédes-Kékes, tavaly ebből lett a Dédes-Béla, aminek a nem létező Felsárkány-Béla útvonalán futás helyett szedtünk Pepivel 2 szatyor őzlábgombát. A fun akkor is fontosabb volt mint a run. De  Pepi kitalálta Ő tavasszal Fun Run-t akar futni, ok persze ez jó ötlet. Hiszen tök jó az útvonal, csomó látnivaló, gyönyörű panorámák. Pont ezek miatt megyünk terepre a büdös mocskos városi pályák helyett. Még a január végi pályabejárásban is volt némi fun, bár Tamáskút után a zöldön már csak szótlanul kullogtunk és mivel lámpánk nem volt Barátrétre kértünk egy medevac-ot. Intő előjel lehetett volna, de nem foglalkoztam vele. Hiszen a versenyen nem bokáig érő olvadt hólében kell majd kilométereket futni, sütni fog a nap, hóvirág szőnyeg, madárfütty...
Legalábbis az elmúlt 3-4 évben így volt. Arra meg már ki emlékszik, hogy mikor először indultam a Classic-on térdig érő hóban gázoltunk a Síház felé, pedig nem volt az olyan rég. Na de hát nem lehet mindig tavasz. Rajt után mondtam Pepinek menjen, általában mindig egy jó órával ér előttem célba szóval úgyis csak hátráltatnám. Anitával meg abban maradtunk, hogy Tamáskútig biztos eljön. Nála nagy kérdés volt a verseny mert az eddigi leghosszabb megtett távja egy félmaraton meg egy Kékes csúcsfutás volt. Szóval dupla szint majdnem dupla táv és a nagy hó jó kis kalandra vállalkozott. Egy hiba volt, hogy a kamáslit nem vette föl reggel. Így mire Őrkőházhoz értünk az átázott zoknija már kezdett is megfagyni. A házhoz már eleve csúszással értünk fel, hogy mikor azt nem tudom, mert a cetlimen 361 perc szerepel 2-es pontnak, szóval itt valami zavar történt az erőben. Amíg Anita öltözött én pacsiztam pár HARD-ossal, aztán ittunk gyorsan egy pálinkát a fagyott gumicumi és a jégkocka sajt mellé. Majd megkérdezte, hogy most mi lesz mennyi az idő? Mondtam neki, hogy az időt el kell engedni már teljesen lényegtelen. A kérdés az, hogy végig akar e menni. Azt mondta igen. Jó hát akkor menjünk, és innentől tényleg FUN volt. Csúszkáltunk, estünk keltünk. Tamáskúton pálinka, fagyott gumicuki, jégkásás kóla teával (Köszi Timi isteni volt!) még friss sült szalonnát is kaptunk. Tamáskút után a zöld úgy látszik örök mumus marad, mert azon a lelketlen szakaszon megint csak nehezebben haladtunk. De Barát-rét után már megint sokat röhögtünk, először azon, hogy melyikünk gyomra korog hangosabban (ja hogy pálinkával és 2 maréknyi jeges izével nem lehet 7 órát gyalogolni). Aztán, hogy kísérteteket lát, tuti hallucinál a kimerültségtől. Pedig nem, a két kísértet ott volt előttünk, kb egy fél tókörnyivel 2 perccel előttünk értek be. Szóval így futás nélkül ugyan de FUN volt. Na de mi is kellett ehhez?

Pénteken két hósöprés között négyszer gondoltam át milyen cuccban is kéne menni. Abban biztos voltam, hogy simán tempóval nem fogom tudni kifűteni magam, mert nem lesz tempó. 

Szóval nézzük alulról fölfelé.:
- 0 km-es Fellraiser, dobozból kivéve. Valaki szerint hülyeség új cipővel versenyezni, nekem tökéletesen bevált, nem törte sehol a lábam, nem nyomta a lábujjam, és a nagy méretű fogak elég jó tapadást adtak. A hómacskát nem vettem fel végig a zsákban maradt.  

- Coolmax liner +  merino téli zokni. A hártyavékony liner szárazon tartotta a talpam a merino meg vizesen is melegít, mert bizony a hosszú túra kamásli alá is bement a hó, de útközben ez egyáltalán nem volt zavaró, nem fázott a lábam.
- Alulra kompressziós heatgear gatyó + merinó alsó + futó alsó + egy rövidnadrág (ennek anyni haszna volt, hogy sok zsebe van.

- felül egy vékony thermo hosszúújjú arra egy polartec-es közepes felső magasított nyakkal + csősál (csősálból kellett volna még egy de valamiért hülye voltam kivenni a zsákból pedig ott volt). Igazából akkor kezdett el fájni a torkom, mikor Hereg-rétnél Tündi beelőzött minket a hosszú távról és megláttam, hogy sál nélkül fut. Már a gondolattól rosszul lettem, és éreztem, hogy kezd bedagadni a mandulám.
- Az ivótartályra ráraktam a thermo huzatot, aztán a csőre is. Az eredmény, hogy a csatlakozó szelepnél fagyott be. Annyira nem vicces a sárga kereszten felfelé Török-útra 5 percig fújkálni a levegőt a zsákba, mert mikor végre megindul (a kellemes szoba meleg ásványvíz) rögtön félre nyeltem és ott fuldokolhattunk. Én a víztől Anita a röhögéstől.

Szóval FUN volt tényleg. Sokszor leírtuk már, hogy a segítők, önkéntesek nélkül nem működne egyetlen verseny vagy rendezvény se. De ez itt most így télen tényleg hatványozottan igaz. Szóval köszi mindent. Jövőre találkozunk, csak előtte még tartunk pár nyári pályabejárást, ha netalán megint tél lenne a versenyen.

A Magas-Tátra sherpái

Európában már csak a Magas-Tátrában aktívak a teherhordó sherpák. Míg a többi országban helikopterrel, teherlifttel töltik fel a terepjáróval elérhetetlen menedékházakat, addig a Tátrában még mindig a hátukon viszik fel az óriási terheket. Egy-egy teherhordó alkalmanként több mint 100 kilónyi, étellel, itallal, tüzelővel és minden egyébbel kell útra. Mikor egy fagyos téli túrán megpihentek egy menedékházban, gondoljatok rá milyen munka is van akár csak egy leves mögött is. 

A Rajner kunyhó itt dolgozik Peter Petras

A Rajner kunyhótól töltik fel a Téry és a Hosszútavi menedékházakat, valamint a Zamkowsky menedékházat. Az alábbi képeket 2016 telén készítettem úton a Hosszú-tavi, vagy Rabló menedékházhoz, a téli út kimászása még teher nélkül is komoly kihívás nem még ekkora "puttonnyal".

Pavol Barabas róluk készített egy kisfilmet. :

Trailer from Pavol Barabas on Vimeo.

Ha pedig szeretnéd kipróbálni milyen is lehet a teherhordó kerettel felküzdeni magad egy-egy házhoz könnyedén megteheted, pl a Poprádi tónál lévő elágazásban is van kirakva mindig pár apróság, 2 kiló hagyma felcipelésért pl kapsz egy pohár teát, mint az alábbi "sherpalány" akivel a Rysy ház alatt találkoztunk 2200 méteren. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy magyarul köszönt vissza.

De nem feltétlenül kell a Tátráig utaznod, itthon is kipróbálhatod minden ősszel Egerben az Eged-hegyi Sherpa Rallyn.

II. Tárkányi Hegyifutó versenysorozat - 3. forduló

Lezajlott az utolsó harmadik forduló is, ezzel véget ért a II. Tárkányi Hegyifutó sorozat. Bár páran kritizálták az elnevezést , hogy egy ilyen egyszerű pálya miért is "hegyifutó". Én továbbra is úgy gondolom, hogy az Egri Spartacus SE tökéletes pályát jelölt ki, ahol akár a tíz év alatti gyerekek és a rutinos felnőttek is jót versenyezhetnek. És bár nem vagyok híve a körözős versenyeknek itt most mégis azt mondom jó ez így. A felkészülési időszakban pont az ilyen edző versenyek lehetnek az ideális jelzőtáblák. Persze a terep az terep, az időjárás mindig tud egy kis pluszt hozzáadni, plusz élvezetet vagy plusz kihívást. Hiszen mindenki máshogy reagál adott helyzetekre. December - január - február, futottunk havasesőben, szikrázó napsütésben, majd friss hóban és bokáig süppedő dagonyában. Nekem a napsütéses évkezdés volt a nehéz, mert túlöltöztem. Bizony "télen" is túl lehet öltözni. De erről is szól a téli alapozás, tanulni és fejlődni. Persze az utolsó forduló is tartogatott meglepetéseket.

Egész héten tavasz volt majd +10 fokokkal, majd péntek estétől megjött a felhőszakadás, ami csak szombat délután, este ment át havazásba. Fagyni viszont nem nagyon akart, így nagy kérdőjel volt, hogy "fent" Tárkányban mennyi hó esett és mennyire fogja a sarat elfedni. Persze igazából mindegy volt így is úgyis a leharcolt Fellraiser-ben akartam menni. Mivel sikerült időben érkezni, most végre nem lazsáltam el a bemelegítést sem, sikerült egy 20 percet kocogni kint, nem tudom mennyi haszna volt de ártani biztos nem ártott, lehet minden verseny előtt ez kéne. Na de lássuk mi is volt.

Eddig ugye mindig az volt a "taktika", hogy leghátulról indulok. Mert így biztos nem lódulok neki a tömeggel olyan tempóban amit úgyse bírnék meg nem is tartok fel senkit. Az aszfalt után meg úgyis tudok javítani a helyezésen az emelkedőkön. Ebbe "zavart" most bele Anita és a mi kis házi versenyünk. Ő eddig mindig kilőtt az elejével, hogy a második körre lassuljon és akkor utolérjem. Én eddig mindig tudtam gyorsulni a második körön így most is ezt terveztem. Csakhogy a rajtnál valahogy egymás mellé keveredtünk, így beszélgetve együtt rajtoltunk el. Az aszfaltról a dózerra fordulva úgy érzem, hogy ez most kicsit sok. De azért toljuk, majd a pihentető egyenesben előkerül a telefon is, fotózni kéne. Persze a trailfie-ken (is) mindig hülye fejet vágok így inkább egymást fotózzuk. Hát elég érdekesre sikerült ez is. Na de hát verseny van tolni kéne. A bánya előtti utolsó emelkedő ismét megtépi a mezőnyt, én elkezdek darálni de Anita lemarad. A fordítónál ránézek az órára, hát nem a legjobb ideje lenne megtolni. A dózer jó, nem túl havas nem túl saras lehet rajta csapatni kényelmesen. Persze miután kereszteztük a bringa utat jön a mocsár, az eddigi legnagyobb, de szerencsére a Fellraiser tökéletesen működik. Jöhet a második kör.

Na és itt vagyok gondban, az előző fordulókban, mindig volt egy-egy ismerős akire fel lehetett zárkózni, akivel tudtam húzatni magam. Most viszont nem látok senkit, csak az óra marad támpontnak. A dózeren látom, hogy páran lassulnak előttem így gyorsan egy-két skalpot levadászok, nem mintha bármit is számítana de hát kell egy kis motiváció. Abból pedig már csak egy maradt, hogy ne vágjon hátba Németh Csabi. Persze ez jó nagy hülyeség, mert hát Ő teljesen más dimenzióban fut. Én meg csak itt bohóckodok de hát akkor is jó lenne egyszer hamarabb beérni a két körről mint Ő háromról. Csabi 20 perc alatt fut egy kört, nekem 30-on belül kell lennie, hogy ne vágjon hátba. És bármekkora hülyeség is most valahogy ez hat, elkap a flow pörögnek a lábaim, nem érdekel pocsolya, sár, mocsár. Még egy utolsó hullámzás a Lemkowyna tesztpályán, már nem merek hátra nézni, a Pro Combat sappi itt adja fel a küzdelmet az izzadság ellen és engedi a szemembe, hogy csak úgy marja de nem érdekel már. Előttem a cél, végre nem vágtak hátba...

Na most jön az unalmas elemzése a versenyeknek. Hogy ne kelljen végig olvasnotok, röviden a  férfi szenior 1 kategóriában a 13. utolsó helyen végeztem az összetettben. Ezt a remek "középszarnak is gyenge"eredményt a következőképpen sikerült elérnem:

I. forduló 2 körösök között  50 indulóból 39. hely hivatalos idő 64:52. A Mátra trail-es sérülés után, totál edzetlenül, keményen megszenvedtem. A végén kicsit szédelegve estem be a célba.

II. forduló 2 körösök között 67 indulóból 49. hely hivatalos idő 60:50. A Budai Trail után döntöttem el, hogy sokkal jobban fogok a pulzusra figyelni, de persze 2-3 hét alatt még nem volt változás. Itt inkább a flow vitt.

III. forduló 2 körösök között 69 indulóból 47. hely hivatalos idő 59:26. Időben minimális az eltérés, viszont itt már érzésre sokkal könnyebben ment, hiába volt a legtechnikásabb a pálya állapota. A januárt sikerült jól végig csinálni az alacsony pulzusos csoszogásnak hála az eddigi legtöbbet tudtam edzeni, sérülés és fáradtság nélkül. A súlycsökkenésem még minimális (kb 2-3 kiló) de ahhoz elég volt, hogy a legtöbb flow-val fussam végig ezt a nem egészen 10 kilométert. Jó érzéssel értem célba, majd gondolkodás nélkül mentem vissza a sárba bohóckodni, drukkolni a kint lévőknek és videózni a cuppogó sárba. 

Az ilyen gyors "sík" pályák nagyon nem nekem valók. Az én kocogó tempóm kevés a 4-5 percesekkel hasító futókhoz. Mégis valahogy megszerettem ezt a versenyt, jó a hangulat sok az ismerős. Sokkal inkább egy közös edzés ez mint verseny. Szóval nagyjából ennyi volt a téli alapozás. Még két hétvége van hátra de azokat már pályabejárásokra szánom, a BükkiKi Fun Run-ra Aztán a Tátrában fogok hangolódni a versenyre. Utána pedig jöhetnek az ultra távok. Persze az alacsony pulzusos edzéseket folytatom. Hiszen még nagyon messze vagyok attól, hogy elmondhassam egy egy hosszú verseny után "...nem fáj, csak máshogy jó..."

UPDATE: hiányoltátok a verseny utáni frissítésem történetét.
Na szóval a célba érkezés után betoccsantam a patakba lemosni a cipőm, majd okosan újra visszamentem a mocsárba bohóckodni, videózni, majd újra be a patakba. Ezután megittam bent egy forraltbort (bárki is csinálta remek munkát végzett a naracsos sangria ízesítéssel) Miután átöltöztem szerettem volna még egy pohárral inni de addigra elfogyott. A borral átitatott narancs karikákat az influenza járvány elleni védekezésképpen halásztam ki és ettem meg, nem azért mert alkoholista vagyok :D

II. Tárkányi Hegyifutó versenysorozat - 2. forduló

Új év, új szezon, új fogadalmak? Hát idén nem. Mivel tavaly annyi mindent elterveztem és a fele nem valósult meg, a másik felét meg elrontottam. Úgyhogy kezdjük elölről (újra) tavalyi év törölve.  

Hát nézzük mi is a gond. Hülye vagyok. Jóanyám ezerszer elmondta, hogy nem vagyok normális és igaza van. De ezen már változtatni nem lehet, nem is akarok. Kellenek az őrültségek ebben az őrült világban. Béna vagyok, nincs egyensúlyérzékem, a térdszalagjaim nem tartanak. Sokat kezdeni ezzel se lehet. És a fő gond, dagadt vagyok. Ez a hülyeséggel társítva pedig folyamatos sérüléseket eredményez. Szóval a lényeg, hogy most már végre tényleg ésszel kéne edzeni, nem ledobni 5 kilót, majd széthajtani magam, hogy 2 hónapig utána csak szenvedjek és visszahízzak 10-et. Ha tudni akarjátok, hogyan ne fogyózzatok csak kérdezzetek, 10 éve ingázok 90 és 100 között és mellé eredmény nulla. Szóval most elkezdtem alacsony pulzuson nagyon lassan futni. Pár hónap kell, hogy következtetést lehessen levonni, de az ünnepi kaja bűnözéseket kihoztam 0-sra szóval eddig biztató. 

Egyetlen gondom van a PK-val, fegyelmezetlen vagyok. Legtöbbször még elvisz a lábam, folyamatosan néznem kell az órát, hogy tartsam. Nem kérdés, hogy hasznos és ki kell bírni, csak most így az elején még teljesen megöli a flow-t. Szerencsére versenyen nem kell ezzel foglalkozni. Hiszen ez csak egy rövid távú edzés. Ami elsődlegesen fejben tölt fel. Arra viszont a legjobb. 

Szóval újra Tárkányi Hegyifutó. Kicsit korábban érkezünk, hogy a ProteinFutár kiszórhasson pár doboz ajándékot. Én meg szokás szerint a bandázást választom, hiszen tele a faluház ismerősökkel.  A jó idő és a jó szervezés rengeteg embert csalt ki. Tavaly 80-100-an voltunk, most 170-en. A végén még tömeg rendezvény lesz itt is?
Elnézve a tömeget szokás szerint leghátulra állok, hiszen itt még a középmezőny is túl erős nekem. Inkább küzdöm fel magam hátulról ameddig tudom, de ne hátráltassak a rajtnál senkit. Bade előbbre megy, eddig mindig az én lassú tempómhoz kellett alkalmazkodnia, most végre pöröghet.

Rajt után a sprinterek szokás szerint kilőnek. Én lassan indulok neki, előzgetek az aszfalton, de csak óvatosan. Jó lenne az előre eltervezett 150 körüli pulzust végig tartani. Persze ez is lassú, de legalább egyenletesen tarthatóan lassú. Az első kör igazából eseménytelen. Illetve egyszer a pihi szakaszon, csak előveszem a telefont. A kép sajna nem adja vissza, de tök jól nézett ki a párás várhegy fölött áttörő napfény. A menetrend a szokásos, fölfelé előzök, lefelé visszaelőznek. Illetve az első furcsaság, hogy a kör végén az időmérő doboznál még látom Gabit, így elkezdek felzárkózni. Az aszfaltos rész utolsó méterein érem utol. Már pont visszavennék kis szusszanás és beszélgetés jó lenne. Mert bár 20 éve ismerjük egymást, az elmúlt 15 év kimaradt, most meg 2 hónap alatt a 3. versenyen találkozunk. De akkor hirtelen kiszúrom Anitát. Az előző fordulóban a második ereszkedésnél értem utól. Akkor azt mondta, hogy ilyen többet nem lesz. Gyors lesz mint a szél, kivéve ha szembe szél fúj. Ezen jót mosolyogtam akkor, szóval a motiváció meg van, érjük utol. A kanyarból kiérve pont hátra néz. Kedvesen int egyet, majd rögtön tempót vált. Na hát ez a bosszú, amiért hétközben tévesen bele navigáltam a hírhedt Felsősárkányi mocsárba a piroskereszten. Pár éve az a  dzsuva letépte a cipőt a lábamról és mezítláb kellett vissza ugrálnom érte a 10 centis trutyiba. Magamban ezen röhögök ahogy szép lassan zárkózok fel, a pulzus persze közben 160-ra kúszik. De hát tudjuk mit mondott Torrente...
A pálya változatlan emelkedik és emelkedik. Viszont az utolsó kaptató előtt igazi meglepetés vár minket. Három kis iskolás srác a torkuk szakadtából drukkolnak. Na ilyen eddig nem volt, talán ez az ami a legjobban hiányzik az itthoni versenyek hangulatából. Itthon nem szokás a drukkolás. Közben felérek a fordítóhoz. Németh Csabi itt szokott hátba verni, de most sehol. Hát ez furcsa. Vagy nem vettem észre mikor lekörözött vagy még nem ért volna utol? Fene tudja, jobb lesz tempózni lefelé is, elég volt a lazsálásból. Túl sokat gondolkozok ez a baj. Amíg ezen méláztam egy spartacus-os sporttárs eldönget mellettem. Na mindegy 2-2 Ő lefelé gyors én fölfelé vagyok picit erősebb, csak hát már nincs több igazi emelkedő. Csapatás lefelé, kis sarazás majd az utolsó két kis huplinál a mocsár után valaki nagyon "hátbaver". Németh Csabi az. Ezzel helyére került az utolsó csavar is. Jöhet a csippantás, vége. Illetve jöhet a következő forduló...

  

Nyúlcipőbolt Budai Trail 2017

A flow-tól csöpögő évzáró buli futás. Mert még mindig tud meglepetést okozni egy-egy verseny. Kezdve azzal, hogy egyáltalán beneveztem. Én ide crew-skodni szoktam jönni, hiszen az mindig buli. Kezdve azzal mikor pár éve Csanya a kezembe nyomott két 20 literes kannát, hogy vigyem ki a pontra...csak épp a pont még nem volt sehol :D Tavaly egy mókázós szurkolói menetet nyomtunk, így eredetileg most is ezt terveztem. Aztán Petrával az UTH nevezésen pörögve, kicsit elbeszéltünk egymás mellett úgyhogy én ide is beneveztem, Ő meg nem.  A Mátra Trail -es sérülés után novemberben végre tudtam már minimálisan edzeni. Már amennyiben edzésnek minősíthető, hogy sikerült összekaparni 200 km-ert. Bár már az is több mint a szeptember és október együtt. Szóval nem tűnt lehetetlen küldetésnek. Hajnali buszozás után a Spartanos haverok kaptak fel a stadionoknál. Ők Pesten aludtak, szülinapoztak szóval nem én voltam a legfáradtabb arc az autóban. Végül is 9 körül már Telkiben voltunk. Öltözés, bandázás, bemelegítés megint elkummantva, sose javulok meg...Ancsúr még viccesen megkérdi "Befogsz érni szintidőben?" Remélem igen, és már számolnak is.
Rajt
Nem az a baj, hogy rögtön egy sunyi emelkedővel kezd a pálya. Az a baj, hogy hülye vagyok. Minek indulok meg a tömeggel, ha nem melegítettem, így nem csoda, hogy rögtön 160-ra ugrik a pulzus. Ami jóval több mint amit én bírok. Szóval az aszfalt után jöhet az alibi kocogás a földúton, az ároktól meg a séta. A talaj most még jó fagyos, néhol van egy-két jégfolt. De frankó a pálya. A vadász ház után egyre több a jég folt, azt pedig a Fellraiser nem szereti. Szóval néhol inkább csak tipegek, mint kocogok. Előbb Oli, majd Csipi jön szembe, hiába na ez egy ilyen verseny a nagyágyúk is kijönnek buliból drukkolni a tömegnek. Nagykovácsi előtt hosszú jégpálya. Majd a falu előtt, ott is az első pont.

Nagykovácsi I. 39:59:

Alig 5 kmert jöttünk, így igazából nem vagyok még éhes. Csanya egyszer azt mondta ilyenkorszemmel egyek. Amit a szemem megkíván az lesz a nyerő, húú gumicukor. Ami reggel óta kőkeményre fagyott, pont ez nem kellett volna a fogfájásomra. Szembe jön Marcsi és Joe, szurkolnak, hogy húzzak bele, mert bontják a pályát. Persze csak viccelnek most nem teljesen leghátul kullogok. A falu után megint hosszú jégpálya jön. itt már jelez a rosszabbik térdem, hogy ő ezt nem szereti. Persze mindig minden csúszós szakaszon ez van. Mióta 20 éve szétverték a térdem nem bírja az oldalra terhelést. De azért nem olyan rossz a helyzet. Elkezdünk emelkedni újra és a jeges pályát átveszi a vakító fehérség. Gyönyörű időnk van, a szél kicsit fúj, de nem kell a kabát. Egy darabon együtt haladok Zsuval akivel még az első UTH találkoztunk először. Csodáljuk a tájat a tetőn muszáj megállni. Azt mondja még sose látta havasan a Nagyszénást. Én meg azon gondolkozok láttam e már innen a kilátást egyáltalán. Ködben, esőben voltam már fent. Meg a Piros85-ökön mindig már sötétben. Szóval meg kell állni fotózni. Látni körbe az összes hegyet, a Kevélyeket, Jánoshegyet Erzsikével, még talán a Dunát is.

Szasza lő pár képet a csúcson, majd csippantás és még egy fotó irány lefelé. Nagyszénás 1:38 

Innen már csak pár perc a falu. Előtte van még pár méter technikásabb singletrack. Erre kicsit rá is csodálkozok, itt lefelé még mindig csak sötétben jöttem, akkor fejlámpával fel se tűnt mennyi kő és gyökér van a lépcsők előtt.  Majd jöhet az aszfalt, a lányok itt úgy elhúznak csak pislogok. Hiába na a Fellraiser ide teljesen alkalmatlan teljesen szétverné a térdem ha utánuk erednék. De nem is kell, mindgyárt itt a pont. Előtte még megállapítom, hogy az öregek tudtak valamit. A szeles utcában most is végig süvít a szél, elhúzok a temető mellett, majd át a főúton a bolt mellett pont mint a P85-ön. A híd előtt vár Zita a dobozzal, csippantás Nagykovácsi II. 1:54:29 
Itt van Speró is, termoszból kínál sajna nem forraltborral. Közli, hogy a Zitáét iszom, kérdem pálinak nincs? Az nincs, meg amúgy is ez tiltott frissítés, meg húzzak már ez futóverseny nem teadélután. Na de hát a táv nehezebbik fele meg van 2 órán belül. Szóval innentől kezdve nyugodtan sétálgathatok, meg amúgy is olyan ritkán találkozunk. De ez nem győzi meg őket, felkap pár kavicsot a földről, fussál már! Én persze csak a frissítő asztalig menekülök, nem igaz, hogy ebben a hidegben nincs pálinka. Hiszen lassan itt a karácsony vége a száraz novembernek! De nincs, ide sportolók járnak csak én vagyok ilyen tróger. Így egy fél fagyott banánnal kelek útra.
Jöhet a piros sáv, itt is ugyanaz a furcsa érzés világosban látni a házakat, meg azt az istentelen meredek utcát. Nézem a táblákat, az Erdő utca visz be az erdőbe keresztezve a séta utcát. Itt villan be, hogy tök jó dolog így elbandázni a pontokon, csak épp fél banánnal nem jutok messzire, így ha már úgyis sétálok betolok egy gélt. Majd jöhet a köv kaptató. Kezd újra szép fehérbe váltani a pálya, kicsit leszakadtam a többiektől de még látótávon belül vannak. Jön szembe pár kiránduló. hogy mi a különbség a kiránduló és a turista között? A kirándulók csak elvétve köszönnek vissza, ezt már rég leszűrtem főleg itt a budai hegyekben jellemző. Igazából lényegtelen egyszerűen csak ezzel is telik az idő. Már majdnem felérnék a kilátóhoz, mikor két sárga kabátos crew állja az utamat. Csippantás és közlik hogy az "L" távnak nem is kell felmenni e a kilátóhoz, na ezt nem tudtam. Akkor gyerünk lefelé, KPeti reggel azt mondta ugyanott fog fotózni mint ahol tavaly voltunk.  

Tarnai - pihenő 2:45

Neki tuti nincs pálinkája nem is kérdezem, viszont kapok egy szaloncukrot. Ez megint tiltott frissítés de talán nem ezért fognak kizárni. Beszélünk pár szót majd indulok tovább. Innen már végig ismerős a pálya. Lefelé a széles dózeren, turistákat kerülgetve, majd egy kis hullám és már ott is vagyok az utolsó frissítő ponton.
Telki-bánya 3:04

Megint csupa ismerős a ponton, rögtön falhoz is állítanak a kérdéssel van e pálinkám? (tuti, hogy kommunikálnak a pontok egymással, vagy csak túl jól ismernek) Töredelmesen bevallom, hogy a célban akad egy kis 2013-as diófőzet, persze csak a karácsonyi hangulat miatt. Na de miért nincs nálam?  Hát mondom az OCC óta páran azt terjesztik rólam, hogy alkoholista vagyok ezért a pályára nem hozok ki védőitalt még télen se. Persze erre is rákontráznak, hogy Ők kocsival tuti hamarabb beérnek a célba mit én. Szóval nincs mit tenni futni kell tovább.

A széles erdei dózert még sikerül flow-ból megfutni. de aztán jön a pálya számomra legkellemetlenebb, lelketlen szakasza az a köves erdészeti út. Végtelen hosszúnak tűnik és dögunalmas. Annyi pozitívum van benne hogy 4-5 embert meg tudok még előzni. Az Anna vadászlaknál után érem be Zsut. Nagykovácsi ponton megviccelt, mert Ő nem állt meg frissíteni, így azóta nem láttam. A  köves részen még előttem van, de ahogy az árokba érünk sikerül befogni, majd onnantól már én húzom Őt. Ez a szakasz most nagyon jó, akad bőven flow benne. Pedig tavaly hogy utáltam, csak sétáltam, majd inkább megálltam drukkolni a versenyzőknek, mert nem ízlett. Más versenye más érzések, most jólesik. Várható volt, hogy a reggeli enyhén saras szakasz délutánra kiolvad, de ez a dagonya tuti nem jött volna létre, ha Csanya nem locsoltatja fel sunyiban a pályát a rajtok után. Az előttem járó majd 500 ember meg szépen feltúrta, mint a szorgos malackák az erdőt. Na ezért érte meg a Fellraiser-ben jönni, most végre ezen az röpke kilométeren végre nekem van előnyöm, sikerül még pár embert lehagyni. Ők az út szélén is csak csúszkálnak, botorkálnak a sárban. Én meg be középre, a híg trutyiban tökéletesen fog a cipő. Vicces, hogy itt futom a verseny leggyorsabb kilométerét. Aztán persze az aszfalton megtörik a lendület, de már nem számít, még egy gyors fotóra is megállok a cipőről.

 Cél 3:47
Két órát vert rám az első, szóval azt nem mondhatom, hogy jót futottam. Idén ez volt az egyetlen alkalom, hogy a budai hegységben jártam. De az tuti, hogy rég éreztem ilyen jól magam. A crew megint kitett magáért. minden ponton tökéletesek voltak. Jelölés, ellátás, kiszolgálás. Az útvonal, a versenyközpont itt tényleg minden csillagos ötös. Bár ezt megfogadtam, hogy nem írom le, mert akkor jövőre is ilyen őrület lesz a túljelentkezéssel a nevezés. Ami persze nem baj, max jövök crew-nak vagy a pálya szélén pálinkát kínálni, de ilyen bulit nem hagyok ki. Találkozunk 2018-ban!

II. Tárkányi Hegyifutó versenysorozat - 1. forduló

Az Egri Spartacus Sportegyesület idén is megrendezi a három fordulós Tárkányi hegyifutó bajnokságot. Eltelt egy év. Ideje ismét elkezdeni a téli alapozást, újrakezdést, vagy legalább is folytatnom a rehabot ha már ilyen hülye vagyok. Tavaly ugyanekkor ugyanezt mondtam. De visszatekintve az évre, mindent elrontottam. Főleg az alapozást. Tavaly a verseny előtti héten még PB-t futottam 10k-n, most pénteken elkezdett ismét kattogni a térdem. Szombaton pedig kemény két km után már csak sétálgatni tudtam. Szóval az előjelek jók voltak az idei első fordulóra. Na de hát kihagyni nem lehet, ha már neveztem menni kell. Most legalább nem lesz hideg, ezzel biztattam magam.

Nos hideg tényleg nem volt, de csak mert reggel 9 óra körül elkezdett hatalmas pelyhekben hullani a hó. Az Echo Force-os / Spartan-os cimbik 10 körül vesznek fel. Fél 11 előtt már sorban állunk a dugókáért. A faluház szinte tele van, jó sokan eljöttek, még rég látott debreceni ismerősök is itt vannak. Kis bandázás után kimegyünk "akklimatizálódni" kicsit melegíteni, a térdem próbálgatom. Hát volt már jobb is. 

Beszélgetős, óvatos tempóval indulunk Tündével. Azt mondja rég nem volt sehol, meg Ő csak egy kört megy. Nem akarja pörgetni. Ok hát pörgetni tuti nem fogom én se. Kényelmes 7 perces ezrekkel lekocogjuk. Ahogy véget ér az aszfalt és jön a dózer hátra pillantok és konstatálom, hogy egyetlen lány van csak mögöttünk. Na ez így nem jó, nem pörgetjük ok, de tök utolsó se akarok lenni. Mert az egy dolog, hogy a tömeg rajtnál nem tudni ki hány körre nevezett, de ha nincs mögöttem senki az elég biztosan jelzi, hogy szarul állok. Az arcomba vág a hó, pont csak annyira zavaró, hogy ne tudjon az agyam kikapcsolni. Az elhagyott bányáig végig emelkedik az út, 2,5 kilométer 140 szinttel. Pár embert sikerül a fordítóig utolérni, de lényegében nem változik a pozícióm. 145-ös átlag pulzussal érek fel a tetőre, hogy ez most jó vagy nem jó a fene se tudja. Tényleg be kéne méretni. Lefelé talán 2 embert érek utol, de mivel nem tudni ki hány körön megy ez igazából lényegtelen. Átvágunk a bringa úton kis hullámzás és már vége is az első körnek, gyors csippantás. Tavaly az SI szerint 33:25, óra szerint 33:21 volt. Most a rajtnál kicsit vacakoltam a V800-zal így SI szerint 34:01, az óra szerint 33:08. Vagyis érdemben nincs változás, még ha akkor száraz is volt a pálya. Jöhet a második kör.
Az aszfalton sikerül egy lányt befognom, majd meglátom a Kaptárkő Trail-en  megismert Anitát de Ő még jó 50 méterrel van előttem. Buborékban vagyok, a hó már csak szállingózik, szép az erdő. Jó most itt kint lenni. Az első havas futás a télen mindig jó buli. Örülök, hogy itt lehetek. Na de ébresztő versenyen vagyok, még jó hogy fotózgatni nem állok meg. A térdem, OK, a combom is tűrhető, akkor nyomjuk. A dózer második vagy harmadik kanyarja után előzök meg egy másik futót. Ő az akit az Eged futáson fölfelé mindig beérek, hogy aztán a downhill szakaszon úgy húzzon el mellettem mint a gyorsvonat. Ez alapján teljesen fölösleges nyomni neki, de most valahogy jólesik. Jön a bánya előtti utolsó "komoly" kaptató. Lépteket hallok magam mögött. Meg se lepődök mikor Németh Csabi hátba ver, tavaly ugyanez volt. Pontosan ugyan itt körözött le akkor is. Hiába na tényleg semmit nem fejlődtem. Jöhet az ereszkedő, Feri még mindig mögöttem. Úgy döntök elég volt a térd kímélő üzemmódból ezt az ereszkedést most "megpörgetem". Anitát utol érve csak két szó, Két kör? Igen kettő. Majd elmarad mögöttem Ő és még egy lány, majd még egy. A bringa út utáni single track rész hullámain feltűnik egy kék hátizsák, próbálom nyomatni,  Ezen a pár száz méteren már nem számít a pulzus, de már nem tudom befogni a srácot, pár másodperccel előttem csippant. Bent vagyok.

SI szerint 31:41 az óra szerint 31:45 ugyanez tavaly 33:12 volt. Az a 1,5 perc különbség pont semmi. Vagy semmi se lenne, de most mégis úgy érzem jobban ment. Vagy egyszerűen csak jobban éreztem magam ezen a kis buli edzésen. ÉS most ez volt a lényeg. Hóesés, forraltbor, érem helyett befutó mikulás és persze a sok ismerős. Szóval jó móka volt, januárban folyt köv...