Az UTMB-ről először 2010-ben hallottam. De igazán 2011-ben a Mátra 115 babatávja (azóta már megszűnt a rövid táv) után kezdtem el álmodozni róla, hogy ide én egyszer ki akarok jutni. Bár akkor még elképzelhetetlennek tűnt, hogy akárcsak a kvalifikációs pontokat is össze tudjam gyűjteni. Aztán a 2012-es első Dupla Élményen a szerencse úgy hozta, hogy Orsós Szabival pontőrködhettem a novemberi fagyban a Pisztrángos tónál. Ő akkor csinálta meg a TDS-t ( beszámolója itt ) és mindaz amit elmesélt még jobban elültette bennem, hogy ez nekem is kell. Így elkezdtem még hosszabb Ttúrákra járni, apránként növelni a távokat és a begyűjtött szinteket. Majd 2013-ban a Piros 85-ön megszereztem az első kvalifikációs pontjaimat. 2014-ben az első 100-asom az első igazi ultrám a Mátra 115 lett (azóta se sikerült 100 fölöttit menni), még egy Piros 85 és hopp meg vannak a kvalifikációs pontjaim. A régi pont rendszerben ez még elég volt.
Persze szerencsére közben sikerült pár olyan emberrel megismerkedni akikre nyugodt szívvel tudok hallgatni, Ők mondták, hogy nem kéne kapkodni. Főleg, hogy folyamatosan túlterheléses sérülésekkel küszködök. Tökéletesen igazuk volt, az összekapart pontok még nem jelentik azt, hogy egy magashegyi ultrán bármi esélyem is lenne. 2015 - 2016 a kudarcokról szólt, két elbukott UTH , két elbukott Mátra 115, Lemkowyna dettó. A türelmem viszont elfogyott. Szerencsére közben az UTMB-n is lett egy babatáv, az OCC. Mivel a kvalifikációs pontok 2 évig érvényesek úgy döntöttem jelentkezek a sorsolásra, illetve akkor még úgy volt oda sorsolás nélkül is be lehet jutni. (Mivel ez a világ legnagyobb/legjelentősebb/stb terep versenye ezért óriási a túljelentkezés, ha nem vagy elit státuszú futó az ITRA-nál, akkor a sokszoros túljelentkezés miatt sorsolással tudsz bekerülni) Persze közben változtak az arányok, az eredetileg meghirdetett 1200 helyre 3500-an jelentkeztünk. Na akkor nekem itt semmi esélyem, gondoltam. Ezért gyorsan jelentkeztem a Cortina Trail -re, mint B terv. Fortuna istennő mindig is kedvelte a hülyéket, így akkora szerencsém volt, hogy mindkét versenyre elsőre bejutottam. Hát ez tök jó, most már tényleg csak edzeni kéne és lehetőleg ésszel. Nem úgy mint eddig, hogy megyek amíg össze nem töröm magam. Kihagyok egy hónapot, edzek egyet, újra összetöröm magam és újra és újra. A Ttúrás kupák hajszolásába 2015-ben fáradtam bele, már nem végig szenvedni akartam a távokat, hogy meglegyen még egy pipa. Hanem simán élvezni azt, hogy nem az irodában ülök, hogy kint vagyok a természetben. Élményeket akarok gyűjteni. A minőség fontosabb lett mint a mennyiség.
A szilveszteri tájfutós közösségi futás után beszéltem Bigával, hogy segítsen. Mert egyedül nem megy, nem fejlődök semmit csak küszködök helyben topogok. A válasz egyszerű volt, több edzés de ésszel. Persze az elejét túltoltam de tavasz végére már úgy éreztem kezd valami változni. Néha rohadtul untam és utáltam az Egedre huszadszor is felmenni, de a haszna megmutatkozott. Bár a Cortina elég nagy küszködés volt, de sikerült, épphogy de csak megcsináltam. A július inkább a lazításról szólt és gyorsan elrepült. Augusztus pedig az óvatos terheléssel telt, egy Bükk 900 , majd egy hét Tátra. Aztán már indulhattunk is a versenyre. Sok minden kavargott a fejemben, túl sok pénzzel nem fogadtam volna magamra, hogy sikerülni fog e, hogy egyáltalán célba érek e majd. A fő cél, hogy élvezzem a versenyt teljesül e...
Folyt köv...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése