Tátrai Zerge - kör

Útvonal ajánló 1.0 - Magas-Tátra, Zerge-kör

Összefoglaló

• Táv: kb 19 km
• Szintemelkedés: 1900 méter
• GPS track
• Terep jellege: sziklás, törmelékes, rövid láncos részekkel, a végén opcionálisan 4 km aszfaltúttal
• Mikor futható: július 1 - október 31 között
• Vízvételi lehetőségek:
• Sziléziai ház - Sliezsky Dom (kb 5 km)
• Hosszú-tavat követő csurgó (kb 7 km)
• Rabló ház - Zbojnicka chata (kb 11 km)
• Szükséges felszerelés: merev talpú futócipő, hátizsák, időjárásnak megfelelő ruházat, izofólia
• Amit ne felejts el indulás előtt: megfelelő sportbiztosítás, időjárásjelentés, futótárs, a kijelölt turistaútról tilos letérni!

Szintmetszet

Itthon nincsenek magashegyek. Ha komolyabb terepre akarunk készülni, vagy egyszerűen csak magukért a hegyekért akarunk futni, akkor az egyik legideálisabb célpont a Magas-Tátra. Jól megközelíthető futóterep (mindössze 4-5 órányi autóútra Budapesttől), ahol szerte ágazó és jól kiépített útvonalak várnak minket.

A Zerge-kört minimális lépésbiztonsággal bíró kezdők is gond nélkül teljesíthetik. Egy kellően merev talpú futócipő és egy hátizsák elegendő hozzá. Az időjárást viszont nem szabad félvállról venni, 1600 méter fölött már nincsen más, csak a sziklák, amik esőben nagyon csúsznak, valamint a hágóknál a láncok erősen vonzzák a villámokat - ezért ha vihar közeleg, az egyetlen észszerű döntés az azonnali visszafordulás valamelyik menedékházhoz, szerencsére az útvonal mindkét ágán akad egy-egy. Fontos, hogy a magashegyi körülmények nagyon gyorsan tudnak változni, ezt komolyan kell venni,   és semmilyen körülmények között se induljunk útnak egyedül a Tátrában!  

Indulás - Tátraszéplak

A kör, ami igazából nem is kör, Tátraszéplakról idul (Tatranská Polianka). A cél Ótátrafüred (Stary Smokovec), a Tátra egyik legrégebbi üdülőtelepülése. Az autót érdemes Ótátrafüreden a fő parkolóban hagyni, ahonnan mindössze 20 méter az elektricska állomás, ami egy euróért elvisz minket Tátraszéplakra. Illetve Ótátrafüredről is visz közvetlen turistaút (sárga sáv) a Sziléziai házhoz, de Tátraszéplakról indulva szebb az útvonal, így én inkább ezt ajánlom. 
Tátraszéplakon az állomástól a zöld jelzésen vágunk neki az útnak, nagyjából egy kilométernyi aszfaltos bemelegítés után meredeken elindulunk felfelé a Felkai-völgyön. Tátraszéplak nagyjából 1000 méteren van, így azonnal comb és tüdőgyilkos kaptatókkal kezdünk a Nagyszalóki-csúcs déli lejtője mellett. Szerencsére hamar beérünk a hűs erdőbe egy kis patakocska mellé.

Útjelzők a Virágoskert fölött

Tátrai romantika - menedékház, vízesés, zergék, mormoták

Az első 5 kilométeren majd 700 méter szintet kapunk, amikor is elérjük a Sziléziai "menedékházat", ami mára lassan luxus szállóvá vált (itt után tudjuk tölteni kulacsainkat ha szükséges). Innentől már a törpefenyves is elfogy, az elkövetkező pár órára az árnyékot el kell felejteni, 2000 méter fölött pedig már csak a kősivatag marad. Rövid szusszanás után utunkat a Felkai-tó jobb partja mentén folytatjuk, tovább a Lengyel-nyereghez (Poľský hrebeň) vezető úton. Rövid szerpentin után az Örökös-eső nevű vízesés alá érünk, majd alatta/mellette átbújva (szemfülesek láthatják a sziklafalból kilógó biztosításokat, amiket télen a jégmászók használnak), kis mászással elérjük a Virágoskertet. Ez a kis alpesi rét egy botanikai csoda. Rendszerint itt pillantjuk meg az első zergéket, ezért kapta az útvonal is a Zerge-kör nevet.  A Virágoskertet elhagyva egy éles kanyarral elérjük a Hosszú-tó katlanját (1953 méter tengerszint fölötti magasságban). Továbbra is a tó jobb partján haladunk tovább, itt a tó után nem sokkal van még egy vízvételi lehetőség - a Kerek-domb sziklafalán lecsöpögő csurgóból többször is töltöttem már kulacsot, így nyugodtan kijelenthetem, hogy iható a vize, maximum zerge pisi kerülhet bele. Ugyanis ez az a pont, ahol az elmúlt 6 évben mindig voltak zergék, valamint ahol a kellően éles szeműek akár még mormotát is kiszúrhatnak, de jellegzetes füttyögésüket szinte biztosan hallhatjuk.

Háttérben a Lengyel-nyereg

Durvulás - láncok, mászás és a csúcspanoráma

Innen még meredekebb szerpentin vár ránk  felfelé, az első láncos szakaszig, de a lényeg a nyugalom - a valóban mászós rész csupán 10-15 méter. Innen már csak pár lépés, és el is értük utunk elágazását, a Lengyel-nyerget, tengerszint felett 2200 méteren.. A táv nagyjából felénél tartunk ekkor, eddig 8 – 8,5 km  bő 1200 szinttel, érdemes egy pillanatra megállni, frissíteni, jól jöhet pár korty izó és egy gél, főleg, ha a csúcsra is fel akarunk menni. A Lengyel-nyeregben mindig nagy a forgalom, a tömeg, ettől függetlenül én már többször is gond nélkül otthagytam a cuccaimat és anélkül mentem fel a csúcsra. A Kis-Viszóka (2428,6 méter)  a nyeregtől még bő 250 szint néhány lánccal, némi négykézlábazással a törmelékhalmokon, nagyjából 15-20 perces kitérő. De nyugodt szívvel mondhatom, megéri, a Tátra egyik legkülönlegesebb csúcsa. Bent vagyunk a hegység szívében, csodálatos körpanorámában gyönyörködhetünk, rálátunk a Poprádi katlanra, a Nagyszalóki csúcsra, mellettünk magasodik a Gerlach lenyűgöző tömbje, háttérben a Tátra csúcs, a Rysy és a Lomnic, valamint átlátunk a Rablóházra, ahol majd leereszkedünk. Ugyanazon az útvonalon, ahol felmásztunk a csúcsra, visszatérünk a Lengyel-nyeregbe és célba vesszük a Rovátka-hágót. Meredek „lépcső” soron ereszkedünk a Fagyott-tó felé, itt az északi oldalon mindig van még egy kis hó augusztus végén is. Ezután egy szerpentin vezet át minket a törmelékes lejtőn egészen a Rovátka-hágó láncos részéhez. Talán ez a legnehezebb része az útvonalnak, láncokon és acél fogásokon kell felkapaszkodni, bő 50 méter szintet. Majd innen egy valóban omladékos törmelék lejtőn át érünk a Nagy-Tarpataki völgybe.

A kép közepén hátul a Rovátka ahol átereszkedtünk

A megváltás - innen már csak lefelé

Innentől már végig könnyű, tátrai viszonylatban jól futható utak következnek. Szóval lehetne csapatni, csak hát tele a völgy mormotával és zergével, ezért néha muszáj megállni fotózni. Az ösvény mellett békésen legelésző zergéket egyáltalán nem zavarják az emberek, augusztusban 10 percig álltunk és fotóztuk ahogy a kis zerge gida egy kő alól eszeget. A 11. kilométernél érjük el 1960 méteren a Rabló menedékházat. A panoráma, vagy a híres káposztaleves  miatt itt is érdemes lehet megállni egy pillanatra, illetve a kulacsokat is újra tölthetjük. Vagy dönthetünk úgy is, hogy a maradék 6 (vagy 10) kilométert egyben letoljuk, itt érdemes figyelni, arra, hogy a völgyben a nyári és a téli út nem ugyanaz, én bizony jól meglepődtem nyáron, mikor a semmiből tavak tűntek fel az út mellett, aztán leesett, hogy ott voltak azok télen is, csak éppen bő 2 méteres hó alatt. Augusztus végén az ösvény két oldalán végig friss áfonyát is szedhetünk. Ahogy ereszkedünk a Nagy-Tarpataki völgybe, úgy lesz egyre nagyobb a tömeg. A Tátra egyik legsűrűbben látogatott részére érünk le, a Tarajkán található sikló állomásnál dönthetünk, hogy kihasználjuk a lanovkát, vagy mellette a bicikli/gyalog úton ereszkedünk még 4 km-t Ótátrafüredig.

Hát ez lenne a „Zerge-kör”, az én kedvenc tátrai útvonalam. Nehéz, de nem túl technikás, rengeteg látnivalóval és a kezdők számára könnyítést jelentő menedékházakkal, a tökéletes edző pálya alpesi versenyek előtt.

A MedveDisznóEmber

Le Garage de Runnabe

I. Felsőtárkányi hegyifutó bajnokság #3. forduló:

Ezzel győzködtem magam miért is kell elmenni a harmadik utolsó fordulóra. Az #1. forduló az ismerkedés volt. A #2. fordulót pedig feladtam, a tüdőpestisem miatt, ami aztán 3 hétre teljesen ki is ütött. Aztán szerencsére a Tátra meggyógyított. Egy hónap kihagyás után teljesen edzetlenül nincs értelme versenyezni. Viszont ennél kellemetlenebb terepviszonyokat csak a Lemkowyna esetleg Csanya egy kiadós kántálás után tud produkálni, ezért már megéri elmenni. Hiszen nem az a kérdés, hogy mennyire lesz borzalmas a 10 centis latyak, hólé és jég között futni, hanem, hogy mennyire tudok alkalmazkodni hozzá. Aztán péntek reggel a Runnabe-sek megleptek egy szponzor csomaggal, így eldőlt, hogy a "Garázs" színeiben indulok. Most úgyis ez a divat, mindenki műhelyben, sufniban készül. Akkor én a garázsból indulok.
Az első kérdés az volt, melyik cipőben induljak. GTX-es XA Pro + hómacska, vagy a veterán Fellraiser. A GTX-et gyorsan elvetettem, hiszen itt úgyis boka fölött fogok ázni és bíztam benne, hogy az olvadás és az éjszakai eső a jég nagy részét is elmosta, mert azt viszont a Fellraiser nem szereti. Rajt előtt kimentünk terepszemlére és kicsit melegíteni is (eddig ezt mindig ellazsáltam és inkább bandáztam). Szerencsére a saras latyak volt a több így a nagy fogú sárfutó modell tökéletes választás volt. Így a három futamon három különböző talajon három cipőben futottam XA Pro, Wings Pro2 és Fellraiser mert, hogy "a futás a legolcsóbb sport csak egy cipő kell és más semmi".

Rajtnál beálltam szokás szerint leghátulra, ne tartsam fel a valódi futókat. Az élboly szokás szerint kilő. Középen, hátul viszont nagy a kavarodás, eddig mindig leghátul voltam végig az aszfaltos bevezetőn most viszont 10 méter után már előznöm kell, torlódunk. Sok az ismeretlen és persze nem tudni ki hány körön indul. A pár száz méter aszfalt gyorsan elfogy és kezdődik a küzdelem, bokáig, boka fölé érő latyak és olvadt hó lé alatta pedig jég. Mindenki megtorpan, próbáljuk a jeget kikerülni, előttem egy kis srác 5 méteren kétszer térdel le, mellette az édesanyja próbálja meggyőzni inkább a vízben menjen, ne a jégen. Egész jó kis vonat alakul ki, oda-vissza előzzük és húzzuk egymást föl egészen a dolomit bányáig. Majd onnan kezdődik az ereszkedés, ezen a szakaszon a legnagyobb a jeges víz. De a széle sok helyen jeges, akkor már inkább a víz mint a csúszkálás. Sikerül 4-5 embert megelőznöm az időmérő pont előtt.

Jöhet a második kör. Sajna a megelőzött emberek közül hárman csak egy körösek voltak. Az aszfalton még tartom a helyem, de ahogy megint jön a jég és a fölfelé fogy az erő. Próbálom tartani a pozícióm, de egy srác szép lassan bedarál. Az első körben még én voltam erősebb fölfelé, de Ő okosabban osztotta be az erejét. A dolomit bánya előtti utolsó kaptatón még látom a hátát, de már nem tudom újra befogni. Két kis srác viszont nincs messze, őket beérem. Ahogy elérjük a fordítót vág hátba Németh Csabi. Hát igen, Ő más dimenzió mozog. Az első fordulóban is lekörözött az négy körösök győztese Marczis Dávid de ő akkor sokkal később ért utol. Vonatozok a kis srácokkal. Egy toccsanásnál a jeges víztől beleüt a hideg a lábujjamba. Épp szitkozódni kezdenék. De előttem a kölykök úgy döntöttek ők bulifutáson vannak, csúszkálnak és egymást fröcskölik a vízzel, közben hangosan kacagnak. Ettől nekem is rögtön jobb kedvem lesz. Lehet ezt így is csinálni, érezzük jól magunkat ha már fizettünk érte. Ránézek a V800-ra még bő két kilométer van hátra. Oda szólok nekik, hogy toljuk meg a végét már nincs sok hátra. Na ettől persze vérszemet kapnak és a bringaút keresztezésnél szépen állva hagynak. Nem mintha számítana, hiszen három korcsoporttal fölöttük vagyok, hogy a franc essen az öregségbe. Viszont hirtelen fújtatást hallok magam mögött. Megfordulok és egy még az első körben rég elhagyott futót látok. Az arcán látszik, hogy bizony Ő a helyezésért hajt. Hát ennyit a kényelmes célba érkezésről. Itt most nyomni kell. A pulzus 160-ról 175-re megy fel, még egy bucka és jön a befutó, mély latyak után tükörjég. Visszaveszek, mert jó lenne nem arcon becsúszni a célba. A különbség 4 másodperc, és még azt mondják az emberek a dobogóért küzdenek.

Az első fordulóban 66:40-et mentem, a másodikban egy kör (35:36) után kiszálltam. A harmadik forduló 69:30 lett. Ez volt a legnehezebb a három közül, mégis ezt élveztem a legjobban. A teljes leállás után kellett már egy ilyen motiváló nap. Köszönet az Egri Spartacus SE -nek a tökéletes szervezésért, egy nagyon jó pályát raktak össze és remek hangulatban ment le mind három forduló. Valamint köszönet szponzoraimnak a támogatásért a POLAR Hungary-nak, a Protein Futár Webáruház-nak és a Runnabe-nek. Megyünk tovább jöhet a Bükki Kilátások FUN Run

Fagyott Sárkány vs MedveDisznó 1:0

I. Felsőtárkányi hegyifutó bajnokság #2. forduló:


Az #1 forduló nagyon tetszett, így nem volt kérdés, hogy újra ott leszek. Bő 1 hónap van a két forduló között lehet szépen apránként előre haladni. Ehhez még Strava-n ráklikkeltem a két ünnep közötti New Balance "Fuss is ne csak zabálj" kihívásra. Ennek a lényege annyi volt, hogy dec 24 és dec 31 között minimum 50 km-ert kellett futni és akkor kaptál egy virtuális plecsnit. Na én ezt nagy lelkesen el is kezdtem 24-én reggel a hóesésben de erről már írtam. Majd folytattam apránként minden nap. 28-án a legnagyobb szélviharban felmentem az Egedre, látszott a Tátra, tök szép volt minden, csak éppen teljesen átfújt a szél, főleg már lefelé éreztem, hogy ebből gond lehet. Másnap a Borszalonon már majd beszakadt a hátam minden köhintésnél. 

A 31-ei közösségi évzáró futáson már csak döglődtem. Estére kicsit belázasodtam, de nem annyira, hogy otthon maradjak. Előbb az elsejei, majd a szülinapi, majd az egész heti edzést töröltem. Normál esetben ilyenkor 2 napig lázasan fetrengek aztán 4. napra semmi bajom. Hát most nem tudom milyen istentelen tüdőpestist szedtem össze, vagy valami H8N5 almutációt de az istennek nem akar elmúlni. Napközben csak hörgök fuldoklok, délutánonként kis hőemelkedés egy-két éjjel ébredtem arra, hogy még a párnát is átizzadtam nem csak a huzatot. Méz, pálinka, C-vitamin nem segít semmi, jóanyám szerint a tüdőm tiszta nem szörcsög, röntgent végig várni az évkezdési melós káoszban nincs idő, nem segít itt már csak a piócás ember! Biztos ami biztos péntek / szombat este a pálinka helyett már a 60-as TátraTeával kúráltam magam és úgy tűnt használ is. Hangsúly a tűntön.

A Kékes tömbje az Egedről

 Hétvégére megjött az elmúlt évek leghidegebb időjárása, szombat reggel -17 fokot, vasárnap reggel -20 fokot mutatott a tetőn a napkollektor érzékelője. Anyám erre annyit mondott, hogy mikor hazahoztak a kórházból is ilyen -20 fokok voltak 82 januárjában. Meg szokás szerint, hogy nem vagyok normális, de hát ezt már sok ezerszer elmondta.
Persze, ez nem túlzottan hatotta meg a környék futóit, így a #2. fordulóra még többen jöttek mint az elsőre! Rengeteg ismerős és még több ismeretlen arc. Az ECHO Force Spartan Groupja, rengeteg ifi tájfutó szülőkkel, még Németh Csabi is feltűnik a lányával, majd 100 ember. Mivel körözős verseny mindenkinek van teljesíthető táv. Bunny a Spartan-os srácoknak minden körvégére 30 burpee-t is előírt, őrültek ezek tényleg. 

Betegek, nyomorékok, haldoklók, kiképzők hátra.

Rajtnál az eleje őrült tempóval indul neki, mi maradunk hátul. Reninek a dereka van beakadva, Én fuldoklok, Bunny meg jó hajcsárként hátulról noszogatja a bandát, bár nagyon nem kell. Én viszont érzem, hogy gáz lesz, már az aszfaltos felvezetőn is nehezen kapok levegőt. Mondom is Reninek menjen ne várjon majd utolérem. Hát végül is tényleg utolértem az emelkedő végén, de addig 2x kellett megállnom, olyan köhögő rohamot kaptam. Hiába a maszk, nem a hideg levegővel van a gond, hanem egyszerűen fulladok, még séta tempóval is. Az utolsó emelkedőn érem utol, mondom próbáljuk meg hogy megy a lefelé, de ez így nem lesz jó. Ahogy megindulunk lefelé kicsit könnyebb, sőt igazából jól megy lefelé, jól is esik, elhúzok Renitől. Persze nem tart soká, a pálya  utolsó hullámjánál megint jön a köhögő roham. Le kell tépnem magamaról a maszkot, mert egyszerűen megfulladok. Vége. Itt döntöm el, hogy nem megyek ki a köv körre, ezzel csak kinyírom magam amit nem kéne. Megvárom Renit, hogy menjen tovább én megyek átöltözni.

Kettős érzések kavarognak bennem, mert nagy hülyeség volt betegen elindulni. Viszont a fuldoklást leszámítva jó volt, jólesett végre kint lenni az erdőben, az egész heti irodai őrültek háza után. Sütött a nap ropogott az kis hó, kellett már nagyon. A felszerelést jól lőttem be, a Polartec thermo frankón működött, egyáltalán nem fáztam, szemben a szilveszteri futással, ahol végig vacogtam kicsit. Érdekes módon a térdem se fázott, sőt futómű tekintetében rég nem voltam ennyire egyben, nem hülyeség a hengerezés + nyújtás tényleg. A versenyközpontban most csak a kis termet használhatjuk így elég szűkös, de csak sikerül egy sarokban gyorsan átöltözni, a forraltbor is jól esik. Előkerül Tamáska, bejött neki, hogy Németh Csabival húzatta magát így 39 perccel (nekem 35 volt az egy kör) abszolút első a két körösök között, Csabi is lazán nyert a 4 körösök között. Kicsit dumálunk még aztán kimegyek szurkolni.
 Egy hónap múlva jön az utolsó forduló. Megbeszéljük Renivel, hogy jó lenne egy 30 perc körüli kört csinálni. Előtte még lesz  Téli-Tátra tábor is, szóval tényleg össze kell kaparnom magamat. Folyt köv.

Le Garage de Runnabe

Villámposzt: Vigyázz csúszik!

Karácsony reggel hóesésre ébredni jó dolog. 7 óra után pár perccel már kint is voltam, hogy fussak pár kört a friss hóesésben. Semmi extra csak egy laza fél órás átmozgatás mielőtt beszippant a karácsonyi pörgés.
Elindulok a szokásos körbe-körbe útvonalon, nagy pelyhekben hullik a hó, szinte semmi mozgás az utcákon, az emberek még alszanak. Még a kutyák se ugatnak meg, egy-két autónyomon kívül sehol semmi, alszik még a város. Végig futok a Móricz Zsigmond utcán már kemény 800 métert haladtam

a mesevilágban, sehol egyetlen lábnyom ma reggel én vagyok az első aki itt végig megy. Jön a Garay 200 méteres lejtője, repülök lefelé, adja a flow. Az utca végén vagy egy éles fordító, kerítés vele szemben betonoszlop egy rohadt nagy fém elosztó szekrénnyel. Na pont eddig tartott a repülő fázis, ahogy kanyarodnék be akkorát vágódok, hogy dél-amerika teljes nyugati partvidékén is elrendelték a cunami riadót.

Milyen szerencse, hogy ez nem kint a hegyen történt, 150 méter és otthon lehetek. Nem gond, hogy nem hoztam telefont magammal, minek is az mikor, télen fut az ember. Persze 150 méter tud hosszú is lenni, hosszan tudja elemezni magát az ember. Fáj? Kicsit. Tudsz futni? Igen. Akkor futni kell! Most amíg az adrenalin löket elnyomja a fájdalmat, mert ha az kimegy sokkal rosszabb lesz. Az 5-ből 6 km lett, a vége kifejezetten jól esett. Aztán persze itthon megkapom a "letolást". Tetanuszt kérsz karácsonyra? Tudod, hogy néz ki mikor egy ilyen becsapódásnál szétrobban a csont, a térd (nem nem akarok karácsonykor is trancsírozós műtéti képeket nézegetni). Összefoglalva nagyjából 6 perce voltam kint mikor elestem, és rohadt nagy mázlim van, hogy a következő fél órát is futással tölthettem, nem pedig a földön fekve amíg valaki arra jár. Vigyázzatok magatokra! Az edzésnek csak akkor van értelme ha ésszel csinálja az ember.

Boldog Karácsonyt mindenkinek! 

I. Felsősárkányi hegyikocogó bajnokság #1 forduló

 I. Felsőtárkányi hegyifutó bajnokság

Az Egri Spartacus Tájékozódási Futó SE a 2016/2017-es téli szezonra helyszínt változtatott. Nem Várkútról (ahol 23-szor rendezték meg) hanem Felsőtárkányból  indítja téli 3 fordulós hegyifutó bajnokság sorozatát. Szóval gyakorlatilag ez a 24 rendezés csak épp új pályán, hogy miért nem voltam még soha? Hát mert lusta vagyok. Amíg csak TT-ztem nem számított, hogy ellazsálom a téli hónapokat mondván a lényegi szezonnak októberben vége és úgyis csak január végén kezdődik az új. Nos a futásnál pont ez a 3 hónap adja meg az egész éves alapot, ezért most végig akarom csinálni a téli alapozást. Így talán nem sérülök majd le minden versenyen mint idén.

Szóval a Lemkowyna-s lesérülés után ideje volt végre kimozdulni valahova, mert ugyan lehet jókat edzeni az Egeden, meg körözgetni itthon a Hajdúhegyen, de ez piszok unalmas pár hét után mindig elegem lesz belőle és abba hagyom. Na ez ellen tökéletes ez a verseny sorozat. Három fordulós, mindig a hónap elején fix pálya. Hacsak nem esik le rengeteg hó, vagy ónos eső tökéletesen össze lehet hasonlítgatni az eredményeket.

Szóval ha gyakorlatilag nulláról kezdem az egészet, kezdjünk valami egyszerűvel.

Az útvonal elég gyors. A faluház - sportpálya -

sportbüfé Bermuda háromszögtől indul. Egy rövid aszfaltos szakasz után a régi kisvasút útvonal  helyén lévő dózer útra kell letérni. Majd ezen kanyarogva fel egészen a régi dolomit bányáig. Ez eddig 2,4 km és 140 méter szint. Innen szintén a régi kisvasút nyomvonalán kezdünk el ereszkedni. Majd mikor feltűnik a bicikli út bevesszük magunkat az erdőbe 2,5 km lefelé a végén egy kis hullámzás  és már ott is vagyunk újra a rajt / cél zónánál. Bár teljesen jelzetlen erdészeti utakon halad a verseny a jelölés végig tökéletes volt eltévedni nem lehet. A versenyen három táv van,  egy-kettő-négy kör közül lehet választani. Egy kör 4900 méter és 140 méter szintemelkedés. Négy korcsoport van, 14 év alattiak, 14-18 évesek, 18-35 közöttiek, valamint 35+ -os.

Úgy gondoltam nekem bőven elég lesz most a két kör és mivel a három fordulóból kettőn már 35+ leszek oda neveztem. Helló senior kategória :(

Hétközben volt 3*1 órányi futásom, ebből a pénteki 10k-n PB lett majd szombaton egy laza átmozgató 5 klikk. Hajnal négykor felébredtem, kibotorkáltam a mosdóba majd ha már ott vagyok gondoltam ránézek a napkollektor tető hőmérőjére, -9 fokot mutatott. Na mondom ez frankó lesz. Babik Jani 10 körül jött értem, felvettünk még egy sporttársat és fél 11 előtt már ott is voltunk a faluházban. Némi sorban állás után megkaptuk a dugókát, fene se gondolta, hogy ennyi ember lesz 70-80 ember van futó cuccban. Rengeteg az ismerős rendes bemelegítés helyett inkább a bandázást választom, mert "hideg" van kint. Szerencsére mivel a rajt 11-kor van  kisütött a nap szóval nincs hideg. Van aki rövidnadrág + póló kombóban indul neki. Tömeg rajt van, ami itt kicsit becsapós, hiszen nem tudni ki hány kört fog futni. Elnézve a mezőnyt itt aztán tényleg fölösleges vitézkedni, beállok leghátulra Imaroval, hogy majd dumálgatunk.
 Az eleje tényleg kilő. Mi szép lassan kocogunk fölfelé, majd Imaro mondja menjek ő most lassabb (mindig ezt mondja aztán persze lefelé állva hagy). Nagyjából 1,5 km után az emelkedő kezdi tizedelni a mezőnyt, végre tudok előzgetni, próbálok egyenletes tempót tartani nincs harcolás a helyezésért, aki sétára vált azt bedarálom de csak óvatosan. Mire felérünk a bányához már semmit se érezni abból, hogy ez téli verseny szakad rólam a víz. Indul az első lefelé, itt már lehetne előzgetni de nem ismerem a pályát és persze a végére jön a trükkös rész. Már látni a házakat de itt a legrosszabb az út. bevillan a Lemkowyna-s esések tömkelege így visszaveszek. Persze rögtön vissza előz egy srác.  Picit bosszankodok ezen mikor látom, hogy Ő balra fordul az aszfaltnál tehát csak 1 körös, na ez jó akkor Ő nem számít. Viszont a dugókával vacakolok így egy sporttárs visszaelőz a második kör elején. Viszont az aszfalton visszatudom venni a pozíciót, Ő fújtat én megyek tovább. Feltűnik előttem egy fehér pólós lány. Apránként sikerül felzárkóznom rá, a pólóján a felirat Egri Futócsillagok. Csakhogy én a MedveDisznóEmber vagyok és ez itt az erdő az én területem nem a művész sétány, az nem lehet hogy egy helyi csillagocska jobb legyen fölfelé. A bánya előtti utolsó emelkedőn érem be, próbálok nem zihálni mert még vérszemet kap és a csillagból üstökös lesz én meg éghetek. De nem kezd el meccselni. Közben feltűnik még egy lány és fiú, de messze vannak. Aztán kiderül van még egy emelkedő a fordítóig, erre nem is emlékeztem. A srác fent egy pillanatra megáll, na most kell megtolni, most vagy később már esélytelen. Leelőzöm a srácot, a pink pulcsis lány kb 100 méterrel van előttem de még őt is el lehet érni. Előzés közben persze bénázok, túlságosan az út szélére sodródok és valami szúrós bokor tüskéje beletörik a kezembe. Mérgemben csak kiharapni tudom de nem állok meg, csapatom tovább. Mindig a lefeléken előznek vissza nem engedhetem magamra őket. Szerencsére ők nem kapcsolnak rá, így előbb egy majd két kanyarnyira nő az előnyöm. Fokozatosan szakadnak le és egyedül maradok. Már csak 1,5 klikk van hátra picit érzem a combom de próbálom tartani az ütemet, itt ér utol Marczis Dávid. Ő már a harmadik körén van, teljesen hangtalanul ér be és majd összecsinálom magam mikor rám köszön. Hihetetlen tempóval suhan tovább (86:24-es idővel első lett a 4 körösök között). A bringa út keresztezésnél még hátra nézek, jönnek a többiek de már nem foghatnak be, egy kis föl-le hullámzás és bent vagyok.

Hülye fejek vágása 1. hely

A 35+ -os korcsoportban 66:40-nel 12. lettem a férfiak között összetettben 43/33, az első köröm 33:25, a második 33:15 lett. A pulzust sikerült egész jól tartanom, nincsenek nagy ingadozások, már csak a tempón kéne javítani.  Kezdésnek magamhoz képest jó, meglátjuk egy hónap múlva a köv fordulóban, hogy fog menni.

Łemkowyna Ultra-Trail® 70

A Lemkowyna Ultra-Trail® Lengyelország egyik legnagyobb terepfutó versenye. A Besszádok vagy Keleti - Beszkidekben, ami európa leggyérebben lakott területe. Pár éve már voltam téli körülmények között a környéken, amikor is megmásztuk a hegység legmagasabb pontját az 1346 méter magas Tarnicát. Így az, hogy a környék gyönyörű nem volt kérdés. A versenyről pedig csupa jót hallottam az elmúlt években, hiszen mindig jelentős a magyar résztvevők száma. Jellemzően a lengyelek után a magyarok vannak a legnagyobb létszámban. Ezek alapján döntöttem úgy, hogy idén ez lesz a szezon záró fő verseny amit teljesíteni szeretnék. Január végén amint megnyílt a nevezési fül be is fizettem a részvételi díjat. Így ott volt a 10 hónapnyi ösztönzés, hogy komolyan vegyem a felkészülést.

A versenynek jó pár távja van, 150-80-70-48-30 km, mivel a 150 túl sok lenne a 80-as pedig szinte végig éjszaka halad ezért a 70-es távot választottam.

Közel 70 km, 2500 méter szintemelkedés, a limit 13 óra

Az útvonal nem körtúra így némi logisztikát igényel, de Fülöp Zoli zseniális szervezése ezt tökéletesen megoldotta. A szállásunk Duklában volt közel Chyrowa-hoz ahol a rajt volt. Zoli párja előbb kirakott minket a 70-es rajtjában, majd a 48-as indulókat a  rajthelyükre vitte és onnan kísért minket a kisbusszal egész nap a Komancza-i célig. A versenyt megelőző napokban aztán sorban jöttek a felhőszakadások, pénteken utazás közben is végig szakadt és Krosno-ban ahol a versenyközpont volt is sikerült szétáznunk mire megkaptuk a rajtcsomagokat. Az összes kötelező felszerelést be kellett mutatni, tényleg komolyan vették. Ezek a következőek voltak:

- hátizsák / övtáska

- minimum 1 literes víztartály, vagy kulacsok
- saját pohár
- fejlámpa
- életmentő / izolációs fólia minimum 140*200 cm
- medve síp (itt nem volt tiszta, hogy medve hívó vagy riasztóra gondoltak)
- steril fásli (én nem vacakoltam behajítottam a full medic csomagot érfogóstól mindenestül, ha tényleg jönne egy mackó)
- érvfényes igazolvány / útlevél
- 50 zloty készpénz (a sírásónak, ha a mackó feldühödne a síp hangjára)
- feltöltött mobil telefon, roaminggal és elmentve a hegyimentők telefonszámával
- útvonal térkép (a rajtcsomag része)
- rajtszám, végig látható helyen viselve (ezen volt az időmérő chip is)
- kesztyű

- sapka / csősál (csősálat kaptunk)
- hosszúszárú nadrág, 3/4-es csak hosszú zoknival, szárral együtt elfogadott, teljes lábat fedő felszerelés kellett

- hosszú ujjú felső
- vízhatlan kapucnis kabát
- megfelelő cipő

- piros lámpa az éjszakai szakaszokra

Miután ezzel megvoltunk, gyorsan visszapattanunk a kisbuszba és visszarobogtunk Duklába, hogy még tudjunk vacsorázni, versenycuccot összekészíteni és esetleg kicsit aludni is a reggel 7 órás rajt előtt. Szerencsére a panzió étterme még nyitva volt. Én megörültem, hogy van Zurek az étlapon mert ez a kedvenc lengyel levesem. A többiek nem tudták mi az de mikor elmondtam milyen végül mind azt választottuk. A zurek egy  kovász alapú kissé savanykás leves főtt tojással és füstölt hússal / kolbásszal, ehhez még pirogot ettünk, amit szintén jól készítenek lengyel testvéreink. Mivel a Captain Morgen rum is nevetségesen akciós árú volt a bárpultból így az sem maradhatott ki. Átnéztük a hatalmas rajtcsomagot, ami egyben depós zsák is volt amivel a száraz ruhákat lehetett a célba küldeni. A zsákban volt egy csősál, némi szóróanyag, egy energia szelet, kis verseny ismertető füzet, és egy full extrás laminált térkép a környékről rajta az útvonalak, ez egyben kötelező felszerelés is volt. Pihenni nem sokat sikerült kb 4 órát. Kis kapkodással el is értünk a rajthoz kb háromnegyed 7-re. Ahol már újra esett az eső és mindenhol állt a víz, jöttek is az első poénok, hogy búvár cuccot kellett volna inkább hozni.

A rajtnál a többi magyar indulóval bohóckodnánk, pózolnánk, de kiderül az egyik botom megint összeszorult akár csak az UTH-n így nem lehet kinyitni, próbálkozik vele mindenki de az esőben vizes kézzel lehetetlen kinyitni így kénytelen vagyok egy bottal neki indulni, rossz előjel. Aztán 7 előtt valamivel kilő a tömeg (a chip szerint én 6:59:18,7-kor indultam el :) ). Neki indulok a többiekkel, de ők sokkal keményebb tempót mennek így leszakadok. Yoyo-ka mondta, hogy lesz egy kis patak rögtön az elején, nos 5 napi eső után a kis patak kb 3,5 méter széles. Szerencsére a szervezők raklapokat raktak be, amin az előttem haladó lengyel srác 2 ugrással simán át is ér. Ó hát ez így könnyű akkor megyek utána, Persze az eszembe se jut, hogy a srác lehet úgy 50-60 kiló, én a sok cuccal meg pakolva bőven 100 fölött vagyok így természetesen a raklapok azonnal elsüllyednek és mind két cipőmből tocsog rögtön a víz. de legalább ezen gyorsan túlestem. Óriási a tömeg több mint 400-an indultunk útnak, persze az első emelkedő rögtön szétszórja a mezőnyt mint mindig. Még egy bottal rásegítve is jobban tudok haladni pár embernél így felfelé előzgetem az embereket, főleg lengyeleket, de elmegyek egy nagy szakállú mexikói srác mellett is. Látszik rajta, hogy kissé le van döbbenve a pályaviszonyoktól. ilyen esőt és ködöt lehet még sose látott. Az első 3 km-en majd 200 méter szintet kapunk felfelé eddig jó, aztán elkezd hullámzani a pálya és a lefeléken sorban visszaelőznek jó páran mint mindig. De itt még tűrhető a pálya, előzök, előznek így megy el az első óra.

Utolér Harcsa Barna így van kivel dumálni, együtt haladunk egy jó darabig UTH-ról és egyéb versenyekről, beszélgetünk. A 10. km környékén egy szép kis kápolna mellett haladunk el, majd jön a fekete leves. Az eddig összegyűjtött szintet kell eldobni, csakhogy az előttünk elhaladó pár száz ember már teljesen legyalulta a felázott ösvényt. Úgyhogy az egyik megcsúszásnál sikerül úgy elesnem, hogy fejjel előre a hátamon csúszok lefelé a domboldalon. Így egy jó testhosszal megelőzök egy Luxemburgi lányt aki halálra rémülve kapaszkodik egy fába. Megkérdi holland vagyok e, mondom nem magyar. Erre ő: "Ohh Katinka Hosszú 200 m back..." Ezen jót röhögünk, majd feltápászkodok és kicsit óvatosabban haladok tovább. Átkelünk a Dukla-i fűúton, majd egy kis település szélén jön a következő hegy. Ez piszok meredek, piszok csúszós és roppant keskeny nagyon nehéz előzni. Páran aszfaltos slick cipőben szenvednek előttem, így van időm megenni egy gélt, a 70 km-en összesen 3 frissítő pont van így nagyon figyelnem kell a kajára, ne csak cipeljem egyem is. 

Ez a hegy végleg szétszórja a tömeget, Barna is leszakad tőlem, már csak 2-3 emberrel kerülgetjük egymást ahogy éppen hullámzik az ösvény. Valami miatt mégis tetszik ez az ocsmány csúszós nyálkás ködös erdő. Végre tudok a saját tempómban haladni ami még mindig nem túl gyors, de legalább nem az a vánszorgás ami a szűk ösvényen volt, még egy kis flow is akad, tényleg élvezem. Egészen a következő esésig ami rögtön visszaráz a valóságba. 300 szint le az erdőben, majd pici fel egy mezőn át, aztán az aszfalton újra le. Itt utolér Yoyo-ka, mondja csapassuk, de valami nem frankó, egyszerűen nem megy az aszfalton lefelé se. Így hamar leszakadok tőle. A flow sehol, szakad az eső és süvít a szél, elkezdek fázni. Kell ez nekem? A kis ördög elkezd a fülembe suttogni, hogy szálljak ki, nincs semmi értelme. Elhaladunk pár gazdaság mellet majd át egy falun az emberek döbbenten néznek ránk. Kik ezek a fülig sáros idióták? Ez jó, rögtön jobb kedvem lesz, így mikor a pont előtt meglátom a kisbuszt Dórival csak egy gyors köszönés és már megyek is be a frissítőhöz. Feladni? Én? Soha!

A ponton 10 méter hosszú frissítő asztal, halmokban áll a lengyel minikolbász, füstölt sajtok, gyümölcs, csoki, mogyoró. A pontőrök forró teát, kávét kínálnak, de nekem elég egy kis kóla. 45 perccel vagyok szintidőn belül, megvárom még Barnát. Azt mondja rendben van, jön utánam így elindulok. A pont után kis aszfalt majd újabb emelkedő, itt megint tudok haladni. Az eső is kezd alább hagyni. Kezdem újra élvezni a dolgot. Kezd kialakulni egy kb 10 fős boly, folyamatosan látótávolságon belül haladunk így nincs annyira elveszve az ember. Van pár patak átkelés az egyiknél megcsúszok de szerencsére csak a lábam lesz vizes, meg picit a bokám csapom oda, de nem vészes. Újabb és újabb huplik jönnek a talaj pedig egyre gyalázatosabb, itt sokkal több eső esett és ráadásul a 48-asok hordája is előttünk jár már. Néhol már nincs út, vagy egy patakban gázolunk föl - le, vagy a sík részeken a bokáig érő iszapban gázolunk. Így megy km-eken át, oda - vissza. Egy lengyel lánnyal beszélgetünk kicsit, mondom neki azért az erdő így is szép, de annyira nem hatja meg. Talán mos tő van mélyponton. Eltelik 2 óra a gyomrom megkordul. Így előhalászok egy Mars Protein szeletet, mondták a szponzornál, hogy ez tömény cucc de nem hittem el hogy ennyire. Az egy darab csokit majd 10 perc alatt sikerül megennem.  Viszont simán felvisz a következő vámpírfog hegyre. Ez után jön az útvonal talán  leggusztustalanabb lejtője, 2 km lefelé végig sárlében és iszapban nincs egyetlen stabil lépés se, persze hogy elcsúszok megint. Megváltás kiérni az aszfaltra. Betolok még egy gélt egy kis izóval és próbálom tartani a lépést a többiekkel.
Kocogunk, sétálunk majd megint kocogunk kicsit, de igazából senkinek nem megy a futás. Így érjük el a 40 kmes pontot.

Berzsó vár a ponton, jó egy kicsit beszélgetni valakivel. Nagyjából 30 perccel vagyok a limit időn belül, így van idő kajálni. Csanya a lelkemre kötötte hogy egyek a gyömbéres sütőtök levesből. A pultnál picit mogorva szakács áll, kérdezi milyen levest kérek, mert, hogy van zurek is. Hohó akkor a tököt passzoljuk. Mondom neki, hogy én csak a zurek miatt jöttem ide az a kedvencem. Erre hatalmas vigyorral szó szerint csurig tölti a poharat  levessel, alig bírom az asztalig elvinni. Berzsó segít újra tölteni a zsákot vízzel, mert az teljesen kifogyott. Izó a kulacsba, kis banán, sajt és indulok is tovább. Már nincs sok hátra, egyetlen mászás, kis hullámzás ez már sima ügy. 

Valamivel 3 előtt  jókedvűen vágok neki a következő szakasznak.   Erről a pontról indultak a 30-as távon indulók. Így már majd 1000 ember ment el előttünk, szóval utakról fölösleges is lenne álmodozni. már fölfelé is esek, majd a sík könnyű hullámzó szakaszokon is. Valószínűleg itt zúztam le a combjaimat is, bár a véres horzsolásokat csak otthon a zuhany alatt vettem észre. Egy lengyel sráccal, húzzuk egymást az elvileg könnyű gerinc úton, de nagyon nem megy. Elmajszolok még egy protein szeletet, itt egészen jól futható gerinc út következik.  

Az útvonal legmagasabb pontja előtt egy fotós integet, hogy tegyünk úgy mintha futóversenyen lennénk. Próbálok 5 métert kocogni, de valószínűleg nem volt elégedett mert a képet azóta se láttam kirakva. Közben Jakub leszakad és többet nem látom, valószínűleg fejben feladta, ahogy a kis csoportunk többi tagja is, mert sorban elmaradnak. Én próbálnék haladni, de igazából már csak vergődök, benézek egy pocsolyát, mármint én pocsolyának néztem egy gödröt. Ahogy belelépek fordul a boka én meg be egy szögesdrótba, ami kitépi a kabátom. Hát ilyen nincs gondolom magamban. Ezek után a rémálom folytatódik, le kéne ereszkednünk egy völgybe az 55 kmes ponthoz. 

Csakhogy az előttünk haladó mezőny teljességgel elpusztította az utat. A fák letördelve, a bozótos széle kitaposva, kerülni nem lehet, mert áthatolhatatlanul sűrű. Képtelen vagyok esés nélkül leereszkedni. 20 perc alatt teszek meg 1 km-ert és ereszkedek 200 szintet, végem van.

Szerencsére ez után egy nagy mező következik, persze ez is lejt, ami azt jelenti, hogy a füvön ha nem is áll a víz, de azért tocsog minden lépés. De legalább a cipőt lemossa kicsit. Beérek a pontra, de nem kell semmi, csak a lámpát veszem elő. A pontról kivezető út olyan mint Csanya legédesebb álma. A 10 ezer fős  szimultán iszapbirkózási világbajnokság levezetésére is alkalmas. Nagyjából 300 méter hosszú 10 méter széles egybefüggő mocsár. Nem tudom, hogy telepítették ki a pontot, de hogy a kimentéshez helikopter kell az biztos. 

Átkelek egy megáradt patakon, majd jön az utolsó hegy. Egy széles mezőn kelünk át. Besötétedik és leereszkedik a köd, már nem látom a fényvisszaverő szalagokat se. Szerencsére az előttem elhaladó 1000 ember olyan utat taposott mint egy marha csorda így nem lehet eltévedni. Lassan visszaérek az erdőbe itt már sűrűbbek a szalagok. Közben az óra lemerül, nincs több mérés nincs több navigáció. Szerencsére eltévedni nem lehet a jelölés és a horda csapása összetéveszthetetlen. Kiérek az erdőből metsző hideg szél fúj, de feltűnik egy 2 méteres tábortűz. A pontőrök biztatnak innen már könnyű csak 5 km. Elkezdek kocogni, de persze megint technikás csúszkálós szakasz következik. Betolok egy koffeines gélt, hátha kicsit felpörget. Az izó elfogyott és a tartályból se akar víz jönni, tölteni kellett volna. Újabb gödör, újabb esés. Itt a vége. Ezt így nem bírom tovább. A látótávolság max 10-15 méter, a pontőrt leszámítva  kb 2 órája senkivel nem találkoztam. Nincs értelme megkockáztatnom egy újabb esést, mert ha teljesen összetöröm magam kitudja meddig fekhetek itt egy pocsolyában.  A pontőr azt mondta 5 km abból legalább 2-őt megtehettem már, akkor már csak egy kicsit kell sétálni. Szépen besétálok, hogy rohadna meg az összes saras verseny...

Ahogy sántikálok lefelé, mintha villanna mögöttem valami. Na frankó már csak egy újabb vihar hiányzik. De nem vihar jön, egy futó ér utol. Köszönök neki de nem válaszol csak suhan tovább, más dimenzióban utazik, egy villanással teret vált és eltűnik a sötétségben. Később kiderül, hogy a hosszútáv második helyezettje volt. Viszont ha így tolja már biztos nem lehet sok hátra hát én is neki indulok, és mintha hallanám a versenyközpont hangjait. Picit gyorsítok, már látom a falu fényeit. Már csak egy utolsó lefelé és ez már aszfaltos, üdülők mellett ereszkedek le. Éles kanyar fejlámpás emberek jeleznek hogy arra. Már csak pár méter lehet! Hát nem, tovább irányítanak, le a főúthoz. hol a francba vagyok itt nincs semmi? Elindulok a falu irányába, pár száz méter után a földön egy letépett szalag, hát akkor biztos erre kell. még 5 perc sehol semmi és senki, majd végre kolompolást hallok. De még ez se a cél, csak pár spicces lengyel sörösüveggel és kolomppal? Talán drukkerek, a fene se érti megyek tovább.   Buszmegálló, még több ember, lengyelül magyaráznak, sörrel kínálnak 1 perc mire leesik nekik, hogy nem értem. Angolul végre elmondják még 500 méter menjek a templomig majd balra. Mintha a versenyközpont is egy mocsárra épült volna, a befutónak kikordonozott utolsó 50 méter egy merő sártenger, pedig a vizes fű elég jól lepucolta a cipőm, hát ennyit erről.  Beértem. Két lány oda ugrik a nyakamba akasztanak egy kolompot (szóval ezért kolompolt annyi ember). Mondom nekik, hogy kiestem a szintidőből. Mire ők az nem számít, gratulálnak. A sátorban éppen vége az eredmény hirdetésnek. A többiek ott várnak. Yoyo-nak és Zolinak sikerült bő egy órával értek be előttem. Kapok még egy isteni paradicsom levest majd haza indulunk.

A panzióban keresztelőt, vagy születésnapot ünnepel 20-30 helyi. Elég furcsán néznek kik ezek a sáros menekültek. Egy fiatal srác megkérdi mit keresünk ott, mondom futottunk a versenyen. Ebben az esőben? Igen. Mennyit? 70 km-ert. Magyarok vagytok? Igen. Ezt meghalva a családfő már tölti is kifelé a vodkát, hogy erre inni kell. Végül lemegy még két rum is, majd felmegyünk végre zuhanyozni. Éjfélig szöszmötölünk, nézzük az eredmény listákat, elvileg bent vagyok. Lehet kitolták a szintidőt? Egyelőre úgy tűnik igen, még mögöttem is vannak célba érők. Lassan aludni kéne, de lent még kitart a buli hajnal 4-ig. Ennek megfelelően fáradtan indulunk vasárnap haza.

 A kolompot én is megkaptam mint minden marha aki végig ment ezen a tortúrán. De mivel 44 perccel kicsúsztam a szintidőből így a kvalifikációs ITRA pontokat végül nem. Nem mondom, hogy nem vagyok csalódott hiszen, az utolsó szakaszig jól haladtam, fizikálisan nem volt gond, de a technikás pálya a sok eséssel fejben teljesen felőrölt.A frissítés jó volt, a pontokon a választék bőséges, azon kívül 4 db gélt és 2 protein szeletet ettem meg útközben, köszönet érte a Proteinfutar.hu -nak. Egy nagyon jól szervezett, tökéletesen jelölt és ellátott versenyen voltam. Ahova biztos, hogy még visszatérek. Mert ide vissza kell jönni!

UPDATE : A szervezők a borzalmas terepviszonyok miatt kitolták a szintidőket, így megkaptam az ITRA pontokat.

Dupla / Szimpla élmény szurkolói menet + LEKI bot teszt

A Dupla élmény egy roppant különleges verseny. A Duplán két körrel 4-szer, a Szimpla egy körében 2-szer kell megmászni a Kékest. Ez így alapból elég beteg gondolat, klasszikus példája miért is mondják azt, hogy a terep versenyeket szadisták szervezik mazochistáknak. Mindannyiunk szeretett El Presidente-je persze trükkös furmányos szervező, ezért csavar még egyet a dolgon, legyen páros verseny. Ahol a párban induló futóknak minden ellenőrző ponton maximum két perces időlimiten belül kell együtt áthaladniuk. Elsőre roppant viccesen hangzik, ez a csöpögő cukormáz ami eladja, hogy mekkora móka ez, nos valójában ez teszi igazán nehézzé és egyben különlegessé ezt a rendezvényt! Ugyanis 5 - 10 vagy még több  órán át (a Dupla 73 km-én 12 óra a szintidő) együtt haladni a másikkal roppant nehéz. Nagyon nagy összhang kell mind edzettségben mint fejben a sikeres teljesítéshez. Ez az a verseny amire mindenki úgy jön el, hogy tuti szívás lesz. Mégis végig mindenhol csupa mosolygós emberrel találkozni, nyugodt szívvel kijelentem, hogy az év legjobb hangulatú versenye volt amin ott lehettem.

Az indulás tervét szerencsére a sérüléseim gyorsan áthúzták, így megkíméltem magam egy újabb kudarctól. Viszont mindenképpen ott akartam lenni, mert tudtam, hogy nagy buli lesz. 2012-ben mikor először rendezték ezen a rendezvényen csöppentem be a Terepfutás.hu versenyeibe. Tudtam, hogy Zsófi és Szabi indulni fog, így meg volt a terv ők versenyeznek én meg önkénteskedem, hordom a vizet vagy amit épp rám osztanak közben meg egy jót bandázok. De mikor Csanya kiírta, hogy lehetőség lesz LEKI botokat tesztelni jött egy hirtelen ötlet. Mivel súlyos motiváció hiánnyal küzdök (magyarul semmi kedvem itthon egyedül edzeni), önkénteskedés helyett inkább edzek egyet a Kékesen és közben bandázok egy jót és kipróbálom a híres Leki botokat.

Csipi szerint így nyomtuk :)

Utazás közben felidézzük Szabival, mit össze fagyoskodtunk az első rendezésen. 2012-ben novemberben volt a verseny, még csak dupla táv volt és mi a Kékesen majd a Pisztrángos tónál frissítettük és irányítottuk a futókat. Kékesen reggel jóval fagy pont alatt volt a hőmérséklet és folyamatosan fújt a szél, a Pisztrángos-tónál meg már délután 3-kor tüzet raktunk máshogy nem nagyon bírtuk volna a 3-4 órás etapunkat, amíg az utolsó futó is át nem haladt.
Még pont oda érünk a Mátrafüredi suli elé a Duplatávosok 7 órás rajtja előtt, aztán 8-kor elrajtolnak a Szimplások is.

Én kapok Csanyától egy pár botot, majd felvázoljuk a haditervet. Mivel a versenyzők idén a piroson mennek le nekem ott kell felmennem a Kékesre, persze ők addigra már kb 30 km-ert futnak amíg én csak 10-et ezért csak az élbollyal fogok találkozni. Őket bíztassam, aztán ha felérek első dolgom venni egy jégkrémet és irány a Sötétlápa nyereg sziklái, hogy a lemaradókkal érzékeltessem mennyire a szívünkön viseljük a sorsukat (képzeljétek ide Csanya ördögi kacaját)

Fizan Trek vs. LEKI Micro Trail Pro

A faluban a verseny jelzéseit követem, amíg eljutok a kék és a piros elágazásáig, átmegyek a hídon majd a verseny szalagjait követve már a piroson elkezdem a mászást. Tavasszal voltam erre utoljára a Decathlon túranapon, de erről a szakaszról mégis mindig egy régebbi túra jut eszembe, 4 éve a hírhedt "üljön át a szomszéd autójába" hóvihar másnapján is itt mentünk felfelé Kékesre, elsők között indultunk így keményen meg kellett dolgoznunk, hogy kitapossuk az ösvényt a néhol combig érő hóban. Nos most nincs hó csak a júliusi hőség, reggel fél 9 és már 35 fok van az árnyék nélküli irtásos részeken. A korai időpont miatt is teljesen más az erdő, tavasszal itt a tömegeket kellett kerülgetni alig lehetett előzni, most az első 5 km-en 2 túrázóval és egy szalagozást ellenőrző crew taggal találkozok. Majd a Kiskő előtti elágazónál 2 időmérő lánnyal, akik a lelkemre kötik hozzak nekik fagyit visszafelé.

LEKI Micro Trail Pro teszt:

LEKI Micro Trail Pro

Na de hát nem csak bandázni, hanem botot tesztelni is jöttem, hát nézzük mit is kaptam. Az elmúlt években egy Fizan compactot nyúztam, ami a maga csavarós rögzítésével teljesen más stílus, így érdekes váltás volt. A LEKI botnál a részek nem egymásba csúsznak, hanem egymás mellé csukhatók, pont mint a sátrak tartó oszlopai. Ebből kifolyólag a rögzítésük is sokkal stabilabb így. Amíg a sima teleszkópos botok nagyobb terhelésnél könnyen egymásba csúszhatnak (főleg ha már sokat voltak használva és nem tökéletes a záró rendszer) addig ezek a botok biztos hogy nem fognak összecsukódni, max eltörni. Bár ehhez úgy gondolom tényleg extra terhelés kell, jelenleg kb 96-97 kiló vagyok, de a botokon lefelé se éreztem, hogy túlterhelném. A Fizan alumínium ötvözet és 158 gramm, a LEKI carbon és 179 gramm, ezt elsőre nem hittem el. Annyira tökéletes a súlyozása, hogy azokon a szakaszokon ahol csak sétálni tudtam felfelé azzal szórakoztattam magam, hogy egy ujjamon egyensúlyoztam a botot, pihe könnyűek. Ezen felül, a már említett rögzítési mód különbség miatt sokkal kisebbre csukhatók össze, szállításnál jóval kevesebb helyet foglalnak. Mivel viszonylag könnyű terepen mentem, sokszor csak kézben fogva vittem a botokat. Így a csukló pántokat levettem a markolatról. Ez is egy jó funkció, mert ha tényleg nem kell és nem valószínű hogy egy szakadékba ejtjük akkor én nem szoktam a csuklómra akasztani a botokat. A markolata kicsit lehetne talán vaskosabb, nincs nagy kezem, de ez mintha női / gyerek kézre lenne méretezve. Ezt leszámítva a markolat kialakítása a műanyag és a parafa összedolgozása roppant kényelmes.A bot végén fix mini hórózsa található, de csak egy jelképes méretű, sarazni jó, nagyobb, porhóban kevés lenne. Összeségében egy nagyon jó botot próbálhattam ki, melynek fő előnyei a kis méretre való összecsukhatóság valamint az ultra könnyű súly. Tetszet!

Sas-kőnél pár kidőlt fa így megállok bambulni, majd 900 méteres csúcs a felrobbant vulkán kráter látványos maradványa, de itt a hatalmas bükkök mellett mégis elvesznek a sziklák. Ráadásul jól is futható szakasz így 10-ből 9-szer  én is csak elmegyek mellette. A kidőlt fák viszont jó támaszt adnak a teszt bot lefotózásához. Még egy kaptató jön, majd egyre lankásabb  és szélesebb a turista út. Itt még egy pillanatra megállok beszélgetni, a verseny egyik fotósával, ő fázik, rólam szakad az izzadság, hiába na az élet kegyetlen. Pár száz méter múlva már látom a szanatórium régi nővér szállójának épületét és szokás szerint kezdenék magamban morogni, micsoda pazarlás otthagyni az enyészetnek azt az épületet amikor is a kontroll futóba botlok. Na ha Ő itt van akkor lassan már biztos jön az élmezőny. Pár szó után elválunk Ő robog lefelé én az utolsó aszfaltos szakaszon folytatom az emelkedést. Ahogy felérek Kékes-tetőre irány a Tető étterem megveszem a fagyit (értem én, hogy ez kiemelt turisztikai pont és az emberek úgyis mindent megvesznek, de azért az elgondolkoztató, hogy 2,5 drágább volt mint lent Mátrafüreden ami szintén turisztikai központ, és azért a Kékesre nem helikopterrel viszik fel a cuccokat mint mondjuk Svájcban). Beköszönök a frissítő pontra és közben már érkeznek is az elsők, majd nem sokkal lemaradva a második páros is. Az első 5 páros talán 10 percen belüli különbségekkel haladt át. Mire leérek a kövekhez kihelyezett fotócsapdákhoz a fagyi persze elfogy, ahogy a futók is. Jön egy kis szünet a bolyban. Remek hely ez, itt egy fotós egy csillagvizsgáló mérető objektívvel, egy pedig körbe bástyázva több állványon pihenő vakuval, hogy tökéletesen meglehessen örökíteni a Kékesre felérők szenvedését. És persze mindenkinek szól a taps, a kolomp, kereplő, a bíztatás. Ha az ember már a szemgólyóin is levegő után kapkod itt akkor is bele kell még futni azt az 5 méter a kép kedvéért. 

Mivel a fagyim elfogyott így kapok én is egy szép nagy csengőt, és picit még lejjebb ereszkedek. Aki itt van az már másodszor mássza meg a Kékest aznap, jár mindenkinek a pacsi. A csengőre érdekes reakciók jönnek, az első "Azt hittem már az angyalok csilingelnek, de látom csak te vagy" majd egy hölgy versenyző "Mise lesz az elhullottakért?" de persze az ismerősöktől jön a legjobb komment "Gondolkoztunk ki az a hülye aki ide lejön csilingelni gondolhattuk volna, hogy Te vagy." Lassan felér minden Duplás és a Szimplások is elfogynak, már csak az Alien vs Predator team-et várom. Végre felérnek ők is de Zoli eléggé kész van, a hőség és a Kékes eléggé megviselte, picit lassítunk, elkezdünk magashegyi tervekről beszélgetni. Illetve kezdenénk, de hát Tücsi mellett nincs lazsálás. Úgyhogy az utolsó 100 métert is meg kell futni a frissítő pontig. Bár a hármas csoportképünk alapján Zoli ennek annyira nem örült. Ők gyorsan tovább robognak a pontról, én még vacakolok a kulacs töltéssel, mondjuk nekem nem is kell annyira sietni. Illetve gondolom én, hogy nem kell sietni, csakhogy közben Zsófi és Szabi már elhúzott, illene nekem is visszaérni a célba. Mert nem tudom mennyire sietnek haza. Most nagyon jól esik a lefelé (jó 1 órát voltam fennt Kékesen, persze hogy kipihentem a felmenetelt) így a fotós azt hiszi én is versenyző vagyok, így rólam is készül futós kép, úgy hogy nem is versenyzek. Az elágazónál lévő időmérő pont előtt már 100 méterről hallom a kereplést, aztán meglátják a lányok, hogy csak én vagyok. Hol a fagyi? hát mondom megolvadt megettem a tiétek is. Mire "- Nincs fagyi, nincs kereplés"

A versenyközpontban remek a hangulat és szerencsére a többiek se sietnek haza, így marad idő még bandázni. Zuhany után jut még nekem is az isteni paradicsom levesből, az eddigi legjobb célkaja amit bárhol is kaptam. Zsófiék elszaladnak fagyizni, mi meg fröccsözni. Aztán újra vissza az erdészeti suliba, közben lement az eredmény hirdetés mégse siet senki haza, a Duplások még kint vannak a Szimplások közül is még most érnek be páran. De mégis inkább a piknik hangulat az ami dominál, ez az előnye, hogy nincs sok száz induló, sokkal családiasabb marad így a hangulat. Úgyhogy simán elrepül még pár óra mire elindulunk haza.

Hát így alakult a félévzáró terepfutós rendezvényem, felkocogtam a kékesre, hogy bandázzak egy jót. Kellett már egy lazázós menet, ami kicsit feltölt. A nyár a hegyi túrákról szól majd, így októberig nincs verseny tervezve. Addig marad az edzés és persze az igazi hegyek varázsa.
Köszönet a Terepfutás.hu -nak a szervezésért és frissítésért, valamint a tandtsport Kft.-nek a LEKI botok tesztelési lehetőségért.