Mikor elfogy a medve ereje
és megroppannak a disznó lábai
már csak az emberi makacsság marad.
Mátra 115 Közösségi Teljesítménytúra, kicsit talán fura a név, hiszen talán sose volt 115 km egyik táv se. A teljesítménytúra is nagyon szerény megfogalmazás, hiszen ha minden rendezvény ilyen lenne egy szebb és boldogabb világban élnénk ahol a jegesmedvék hógolyózni vinnék a bébifókákat és nem simán csak megennék őket. A közösségi jelző ami találó, hiszen az a rengeteg (150-200) ember akik a rendezvény két napján és az előtte lévő hónapokban dolgoznak rajta teszik az ország legjobb, legminőségibb eseményévé. Számomra pedig 2011-ben az akkori 55-ös (58 km) babatávval kezdődött az egész őrület, az volt az első tényleg komoly túrám. Előtte a legtöbb amit egyben mentem 36-37 km volt. Medveczky Gyuri még győzködött is, hogy talán valami könnyebbel kéne kezdenem, de hát kellett a pecsét a Mátra Kupához. Aztán persze mikor felzúgtak a dobok a rajtban az egész hangulata beszippantott és azóta se enged. Itt sikerült az első és eddigi egyetlen 100+ kilométeres menetelésem 2014-ben, akkor még csak 124 kilométert és 6300 szintet kellett megtenni a 115-ös útvonalon. Akkor mindenki azt kérdezgette tőlem miért az M115? Hiszen annyi 100-as van miért a legszintesebbel kezdek? A válasz egyszerű volt én nem a legszintesebbel hanem a legjobbal akarok kezdeni, ahol tudom, hogy minden rendben lesz és ezt meg is kaptam. Egyszerűen tökéletes volt minden a szervezésben. 2015-ben a hőség felőrölt és csak a 88-as táv 97 kilométerét sikerült megtennem. Így egyetlen percig se volt kérdés, hogy az idei évben is az M115 lesz számomra az év fő versenye, jobb semmi más nem lehet. Idén változtak a távok, már csak a versenyre kell jelentkezni és menteközben döntheted el mennyi is bírsz, két "menekülési" útvonalat is biztosítanak a szervezők. A három választható táv 92, 107 és 128 km hosszúak, viszont cél követ csak a két száz fölötti távért a "Muzsla meghódításáért" lehet kapni. Fischer Kriszti a verseny előtti hetekben a gyönyörű festett kövekkel olyan fanatizálást hajtott végre, hogy nem volt kérdés én kő nélkül onnan haza nem jövök.
Vidámság
Reggel 4 előtt keltem és 4:45-kor vett fel Kerékgyártó Peti, hogy
eljussak a rajtba a Kisnánai várhoz. Így elsők között érkeztem. Gyorsan
felvettem a rajtcsomagot, a chip-et majd átsétáltam a Baritanyára, de a többiek még aludtak, vagy legalábbis nem jöttek még reggelizni. Így csak a pörköltnek való bambi jött üdvözölni, de őt meg elkergette Dezső a malac így visszamentem a várba ahol kezdett gyülekezni a tömeg. Reggel hat után rákezdtek a dobosok és a számomra ismeretlen nevű fúvós valamivel ébreszteni a sátrazókat. Közben befutottak a szervezői buszok és a vár udvara megtelt percek alatt. Hirtelen olyan sokan lettünk nem is jutott idő mindenkinek köszönni, csak egy-két gyors pacsira volt idő, aztán szerelék igazítások, pólókat még gyorsan bezacskózni és kitalálni melyik pontokra érdemes előre küldeni. Végül féltávhoz küldöm előre a powerbank-ot, éjszakára a lámpákat, egy hosszú ujjú pólót és a koffeines géleket, Fajzatpusztára pedig még egy váltás technikai pólót, gélt, izót. A kapkodásban sikerül megszívatnom magam és kikapcsolom a GPS-t az órában, vagy legalábbis valamit nagyon nem jól állítottam be, mert olyan energia takarékos üzemmódra váltott, hogy nem rögzített mindent. Még egy gyors pózolós rajtfotó és 7 órakor el is indulunk.
A Bérc után a hármasfogat újra összeáll A terv egyszerű 150-155 közötti pulzust tartani kell féltávig (utána már úgyse érdemes visszafordulni) és akkor nem lesz gond. SzíjZoli megy elől, középen Petra az ő dolga, hogy minden ponton vigyorgós szelfiket készítsen rólunk, én zárom a sort és nem engedem eltévedni őket. Ami azért vicces mert mindhármunkon van óra track-kel de az enyém a kikapcsolt GPS miatt nem irányít, a térképet és a túra GPS-t meg kiraktam, hogy holt súly minek cipelni. Szerencsére csak a szorospataki bermuda háromszög az ami gondot okozhat. Ott az elmúlt 5 évben mindig eltévedtem teljesen mindegy hogy nappal vagy éjjel megyünk ha a kezemben van a GPS a piros akkor is meg tud viccelni, de hát az még nagyon messze van. A nap már így korán reggel is nagyon haragos tűz, ami az erdőben olyan párát okoz, hogy az első ponton Oroszlán várnál már megkérdik mennyi vizet öntöttem magamra. Mondom hogy semmit egyszerűen ennyire izzadok.
Vidáman nem szétcsapva haladunk tovább a pontról, én megkóstolok egy-két csokis sütit azért biztos ami biztos. Aztán a hármashatári OKT pecsételő pontnál azzal borzolom a többiek idegeit, hogy előveszem a SkyRace-n kapott szlovák csokis gélt. A többiek persze már vizionálják milyen kínok között fogok meghalni az ismeretlen sose próbált géltől. De hát gyáva népnek nincs hazája és inkább most az elején kell az ilyet kipróbálni mikor még semmi gond az ember gyomrával. Igazából nem is gél inkább nagyon sűrű csokipuding, vagy mint a megolvadt lengyel feketecsokis karamell. Az első finom gél, de tényleg finom ilyet még szerezni kell. A Kékesre vezető utat végig storyzgatjuk így lazán és könnyedén érünk fel Kékesre.
Kékes az első csapda, 20-30 féle kaja van nem szabad elcsábulni, olivát eszek sajttal meg sós paradicsommal + aszalt gyümölcs és megyünk is tovább. A síház előtt összetalálkozunk Wehner Gézával és a fiaival. 2014-ben ők segítettek a végén, hogy végig tudjak menni, jó hogy itt vannak. Így gyorsan a terv szerint haladunk tovább, le Sombokornál majd a piroson Parádsasvár felé.
A sasvári ponton is túlságosan bőséges a kínálat, itt kis kólát is iszok meg párszelet szalámi és túrós süti a szokásos sajt-oliva-paradicsom szentháromságon túl. Majd neki indulunk a Lipótoknak és Galyatetőnek. Az erdőben fullasztó a pára, majd a nyílt részeken gyilkosan tűz a nap. Egy pillanatra meg is szédülök nézem a pulzust de csak 145-öt mutat, érthetetlen. Szerencsére 1-2 perc alatt rendbe jövök és gond nélkül megyek tovább felfelé. A második lipót mászásnál csipog az óra, azt mondja lemerült a pulzus szenzor. Na tessék mondták a POLAR-nál, hogy cseréljek elemet, de úgy voltam vele hogy nem használtam annyit az elmúlt egy évben, hogy cserélni kéne hát tévedtem. Szerencsére onnan már nincs messze Galyatető a Turistacentrum a pont, leolvassák a chipet, kis folyadék és aszalt gyümi a lemerült pánt a zsákba és irány Mátraalmás.
A kilátóhoz felfelé összetalálkozunk Tücsivel ő már túl van a 7 kilométeres betét körön, hihetetlen időt megy, így csak egy pacsira tartjuk fel, majd elkezdünk ereszkedni. Az erdő egy részét tarravágták így a déli nap gyilkosan tűz ránk, de a jókedv töretlen a kilátás is meseszép és amúgy is a mátraalmási a kedvenc pontunk, ahol tavaly hűtött dinnyét kaptunk. megbeszéljük, hogy ez a kis betétkör igazából csak a dinnye miatt van. Úgyhogy nagy lelkesen belehúzunk és irány a falu. Sajnos dinnye pont nincs, de minden más földi jó igen, diós sütit eszek meg ami mellette van és banánt aszalt sárgabarackkal a szokás sós cuccok mellé, kis pancsi a kútban és mehetünk is fel Galyavárra. Túl vagyunk 2000 méteren a szint harmadán és a táv negyedén. Eddig minden tökéletes. A galyavári romoknál "meglepetés" EP vár minket, a fekete felsője alól ismerős kék szín köszön vissza. Mondom neki, van a célban egy fröccsöm rá, hogy a Bükki Éjszakai Kihívás pólója van rajta. Persze az van rajta, ahogy tavaly az akkori fehér volt rajta. Megegyezünk, hogy jövőre piros lesz és elköszönünk. Irály Galya másodszor és a megérdemelt minestrone leves. Eszünk pakolászunk általános a jókedv, Petra kitalálja, hogy a parkolóban haza telefonál. Mondom neki, hogy ez tavaly se volt jó ötlet, de nem hallgat rám...
Kezdődnek a gondok
Elhagyjuk Galyacsurgót, Zoli erősebb tempóra kapcsol lefelé, de Petra nem gyorsít elkezdünk leszakadni. Kitalálja, hogy Ő most egy darabig fülessel jön kell neki a zene. Érzem, hogy gond van tavaly ugyanitt az ereszkedés közben volt a holtpontja, de nem tudok mit tenni és tavaly sikerült feltámadnia. Megelőzöm de az elágazásoknál mindig lassítok lássa hol vagyok, ösztönözze, hogy felzárkózzon. De nem jön, amúgy se szeretem ezt a szakaszt az erdészház után a a víztározó kerítése mellett de így egyedül még unalmasabb gyorsan túl kéne esni rajta. Kiérek az aszfaltos szakaszra, megvárom, de újra lemarad. Hatökör ura előtt megállok egy percre egy farakásnál ott végre vissza előz. Az EP után jön a Mátraháza előtti emelkedő ami a fagyis ponthoz vezet, reggel megállapodtunk, hogy mindhárman fagyival frissítünk majd ott. Az arcára van írva, hogy valami nincs rendben és hogy tudja haladni kéne nagyon belassultunk. Majd kimondja azt ami az elmúlt egy órában végig ott lebegett a fejünk fölött Ő kiszáll nem bírja a térde, nem akar lesérülni. Elköszönünk és ütemet váltok valahogy be kell érnem Zolit. A Mátraházai ponton a lépcsőn ül, már lassan 15 perce vár kérdi mi történt. Elmondom mi van, eszek beszélek pár szót Kiss Attilával még 10 perc. Ezen a szakaszon rengeteg időt veszítettünk. Közben felér Petra Zolitól is elköszön. Elindulunk Lajosházára Heincz Sanyi is csatlakozik hozzánk, valamint a Wehner klán. Persze ők sokkal gyorsabbak lefelé mint én.
Próbálok gyorsítani, ledolgozni az időveszteséget, de a kőfolyás nem a legalkalmasabb terep erre. Egy rossz lépésnél megbillenek és a bal térdem túlterhelem, megbicsaklik. Próbálok nem tudomást venni és rongyolok a házhoz a többiek után. A ponton utolérem Zoliékat. Itt van dinnye meg még rengeteg cucc, megbeszéljük Szentimréig féltávig nyomni kell. Mert az Ő cuccai lámpa stb Szorospatakra lett előre küldve (én Szentimrére kértem a lámpát mert még sose értem le világosban Szorospatakra). Fölfelé semmi gond, de a sík szakaszon képtelen vagyok tempózni, minden lépésnél jelez a térdem. Nem bírom beérni őket, megeszek egy áfonyás energia szeletet, ez kicsit segít, de nem vagyok teljesen ok. Minden kanyarnál azt hiszem már ott lesz a kulcsos ház, onnan már csak kb 1 km a falu, oda kell érni 8 előtt. Elérem a frissítő állomást, Zoli sehol, Sanyi mondja nem rég indult el, le akar érni világosban a lámpáért, nekem viszont itt az esti cuccom, most kell átszerelkezni. Átcserélem a pólót, eszek egy levest, töltök az órán és együtt indulunk tovább. A faluk között hullámzik az útvonal, majd ereszkedni kezd, közben ránk esteledik, itt is alattomos görgeteg kövek lapulnak az avar alatt, kell a lámpa. 2014-ben 21:33-kor 2015-ben 21:32-kor idén 21:45-kor értem el Szorospatakot 10 percet adunk magunknak és indulunk is Ágasvárnak. Most sikerül elkavarás nélkül eljutni a turistaházhoz.
Zoli már megjárta a csúcsot, mondom neki, hogy sehol ne várjon rám, végem van nem fogok végig menni. Azért ledobom a cuccot a házban, az órát töltőre rakom és indulok fel a többiek után. A portól csúszik végig minden rémálom. A csúcs alatti szikláknál érem utol őket ez jó nincs gond, a házban bevárjuk egymást. A pontot szokás szerint Utassy Gabi és a felesége viszi, mondom neki utoljára találkozunk itt, én még egyszer nem jövök fel ide éjjel, mert előbb utóbb tuti itt fogok meghalni. Majd indulok is vissza a többiek után, ez az a szakasz ami sose esik jól, bármikor vagyok itt mindig történik valami baj, 2013-ban a bércen ezt nem bírta a térdem, 2014-ben dettó, majd 14-ben a 115-ön ugyanígy éjjel az esőben megcsúsztam és a sziklákhoz csaptam a gerincem. 15-ben is alig vergődtem le. Egyszerűen béna vagyok és egy mumus nekem ez az 500 méteres szakasz. Elhagyom a köves részt jön az utolsó poros jégpálya és persze, hogy megcsúszok, a bal térdem megroppan. Ilyen nincs, miért nem tudok simán elesni? Csak seggre ülni ami után leporolod magad és mész tovább, nem nekem mindig sikerül a rossz térdemet olyan szögben megterhelni amit nem bírhat ki. Beesek a házba, sehol senki mindenki tovább ment. Nézem az órát ez az 1 km-es szakasz fél óráig tartott. Kajálásról szó se lehet, menni kell utánuk akárhogy is fáj.
Mikor elfogy az erő
Fallóskútig senkivel nem találkozok. Ez elvileg nem nehéz szakasz de most sokat ki vesz belőlem, a gyomrom kezd kikészülni, feszül fáj, a combom kezd kidörzsölődni hiszen egész nap vizes rövidnadrágban voltam, semmi se jó. Elvergődök az EP-ig, itt érnek utol Erdős Imiék, velük indulok tovább, de Keresztes után feladom, nem bírom a tempóját tartani. Tavaly 1,5 órával jobbat mentem nála a Patai Mátrán, most meg az aszfalton való ereszkedést se bírom. A falu után irány Hidegkút régen itt vált szét a 88 és a 115 útvonala. 2014-ben 01:58-kor 2015-ben 01:53-kor idén 02:00-kor értem el a pontot. Viszont most nagyon kész vagyok Fülöp Zoli fogad próbál mindenben segíteni. De csak vacakolok, a combom áttörlöm, próbálok feléledni. Kérdem mennyi a 107 szintideje azt mondja 26 óra. Ezt nem hiszem el, tavaly a 98 km-ere volt 26 óra! Azt mondja a 115-ösé biztos, hogy maradt 30 óra nem hiszi hogy a másik változott. Hát akkor itt se pihen hetünk tovább. Irány Nagyparlag csak a kulacsot és az ivózsákot töltetem meg. Megeszek egy koffeines gélt és elindulok. Nagyparlagig jópáran megelőznek, de legalább nem vagyok egyedül. Elérjük a pontot, jópáran gondolkodás nélkül indulnak a cél felé, hogy ők már nem próbálkoznak a Muzslával. Itt találkozok össze egy látásból ismert túratárssal aki 2014-ben Fajzaton túl a 108. km-nél a következő mondattal biztatott: "Ha fele olyan rosszul vagy mint ahogy kinézel, akkor nagy a baj." Aztán valahogy mégis beértem. Nos a sors úgy hozta hogy ismét ugyanott a Muzsla előtt találkozunk. Matekozunk mit lehet még kihozni ebből, a 115-ön biztos, hogy nem tudok végig menni és a Muzsla se túl hívogató. De a pontőr megerősíti, hogy a 92-es távért nem jár festett kő. Márpedig én kő nélkül haza nem megyek az biztos!
Tovább indulunk, átvergődünk a Sóbánya patak völgyén tizenkétszer vagy tizennégyszer kelünk át a patakon bugdácsolva a kövek között, már nem emlékszem. Jöhet a Muzsla, betolok még egy koffein gélt, már csak ezekben az űrhajós kajákban bízhatok.
Csivitelnek a madarak, pont ránk virrad mikor a lámpám feladja és lemerül. Csippantunak ponton, a fáról eszek egy banánt. Nézem az órát és látjuk, hogy már a matematikai esélyünk is csak elvi. Kirázom a köveket a cipőmből emlékezve a Bércen milyen krátert vájt a talpamba egy bent hagyott apró kavics. 2014-ben 03:13-kor voltam a csúcson most 04:30-kor, 04:40-kor elsőként indulok el lefelé.
Mikor a térdem feladja
Szép sorban mindenki megelőz lefelé. A Koncsúroknál olyan emberek futnak el mellettem akiket egész nap nem is láttam. Minden lépés maga a pokol a térdem egyszerűen nem hajlik, Még ki se érek az erdő sávból mikor hangokat hallok. Megfordulok Koppány és István a seprűk azok. Kicsit beszélgetek Istvánnal, mondja ad gyógyszert, de nem kell. Elvből nem veszek be fájdalom csillapítót, csak mégjobban rásérülnék ha nem érezném a fájdalmat és tovább terhelném. Mondom neki menjenek én csak a 107-est csinálom valahogy bekúszok majd a célig. Ahogy a patakból mászok fel az útra Bubu jön velem szembe, pontőrködik és csodálkozik, hogy ki lettem seperve. 06:13-kor csippantok, a Muzsla és a Dióspataki pont között nagyjából 5 km van és több mint 1,5 óráig tartott az ereszkedés. Mondák üljek le, de tudom ha most leülök, megállok akkor nem fogok tudni tovább indulni, ezért nem kérek semmit elindulok Jánosvára irányába.
Mikor már csak a makacsság marad
Talán ha 100 métert haladok, mikor Fischer Kriszti utánam szalad. Hogy szarul nézek ki látja, hogy szédelgek elfogok ájulni, beborulok az árokba, vagy csak simán legurulok majd Jánosváráról. Mikor ettem utóljára? Hát normálisan Szentimrén. De nem kell semmi, van vizem, izóm, gélem, csokim (bár nem tudom hol töltötték talán Hidegkúton) nincs étvágyam nem bírnám úgyse lenyelni. Kezembe nyom 2 sótablettát, hogy ezt akkor is be kell vennem. Beveszem és elköszönünk zárják a pontot én voltam az utolsó kint lévő ember. A sótabik meglehetősen gyorsan hatnak, pár perc múlva beveszem az utolsó poromat 500 mg magnézium és 400 mg kálium van benne és megeszek egy csokit, hozzá kis víz. Ahogy haladok egy zacskó van az úton, nézem cseresznye van benne, de nem elejtették. Szépen le van rakva középre, a szája kinyitva, hogy kényelmesen lehessen venni belőle. Bárki is rakta oda örök hála érte! Újra utolérnek a seprűk, beszélgetünk a távokról, díjazásról. Kiderül a tavalyi kövemet Koppány festette. Megnyugtatnak, hogy aki ő előttük ér be annak elfogadják a teljesítését. Aztán tovább haladnak nekik még egy 20-assal többet kell menniük. Utoljára Jánosváránál hangom a hangjukat a 100. km-rnél és túl az 5000. szinten. Innen már csak egy ugrás a Puskaporos forrás. Ahol Parai "Aszu" Istvánék várnak, ők is zárnák már a pontot. 07:52 ezt a szakaszt se tettem meg túl gyorsan. A maradék izót felöntöm egy kis friss kénesforrási vízzel. Még 5 km az iskola ez tavaly nyáron nagyjából 35 percig tartott, végig a patak mellett, majd a Tehéntánc legelőnél, a pincéknél át a kishídon és ott is vagyok, még félálomban csukott szemmel is. A legelőnél beérek egy fiatal srácot, előző reggel még Oroszlán vár előtt előzött meg, most meg egy fa árnyéka alá ül le éppen. Mondom gyere már csak 2 km, de ő inkább egy zacskó chipset vesz elő. nofene lehet nem leszek utolsó. Persze kell még egy utolsó pofon, a pincéknél nem a hídhoz vezetnek a szalagok, hanem fel a várhegy irányába. Ilyen nincs! Az elmúlt 8 óra minden fájdalma kiszakad belőlem, átkozom az összes szervezőt. Szerencsére nem kell teljesen felmenni csak kis szakaszon, majd át a templom mellett és már az iskolában is vagyok.
A vége 25:58 csak sikerült 26 órán belül, ha már úgy rám ijesztett Fülöp Zoli Hidegkúton. Megkapom az oklevelet. Jöhet az ásványbörze, az jár az eszembe jó lenne egy baglyos kő. Bár azok ilyenkorra már elszoktak fogyni. Hirtelen meglátom a tökéletes díjazást, a követ ami mindennél jobban leírja ezt a hosszú napot. Menő manó van rajta ahogy a tavalyin is, és vidáman fütyörészik ahogy mi is a táv elején, vagy éppen kisípolják a szentségelésést, jelképezve a táv második felét. ennél jobban semmi nem emlékeztethet majd erre az egészre. Valahogy feljutok az emeleti zuhanyzóba és legalább 10 percet állok a víz alatt, aztán persze már állni is fáj. A bal térdem 3x akkorára dagadt mint a jobb. Átöltözök felhúzok egy kompressziós zoknit, bár sejtem ez itt most nem fog segíteni. Így át kell küzdenem magam az egész iskola udvaron a masszőrhöz. Ránéz a térdemre és rögtön előre vesz a sorban. A könnyem kicsordul amíg próbálja a szalagokat ellazítani, ez akár vicces is lehetne hiszen pont a túl gyenge laza szalagjaim nem tartják meg rendesen a patellát. Nem tudom hogy 20 vagy 30 percig tartott de a végén látta a srác, hogy tényleg nem bírom tovább a fájdalmat, így kaptam még rá hűsítő kenőcsöt, elmondja hogy mivel folyamatosan a jobb térdemre terhelek át ettől rossz túlfeszített a csípő tartásom, ettől ugrik ki mikor hirtelen vissza terhelek a bal térdre. Amúgy mehetek vissza bandázni várni a hosszútáv befutóit.
Medveczky Gyuri pálinkával kínál, kapásból vágom rá az elmúlt 5 hónap szövegét "bocs de én nem ihatok alkoholt ebben az országban a Mátra 115-ig". Várjunk csak hiszen itt vagyok a célban, ez volt a második 100-as túrám. Erre tényleg jöhet egy áldomás! Persze csak óvatosan enni még mindig nem bírok dél körül sikerül egy miniszendvicset letuszkolni magamba. Várjuk a még kint lévőket SzíjZoli és a többiek még kint küzdenek az utolsó 2 heggyel. Egy felhőszakadás bezavar a tornaterembe. Örülök, hogy nem kell kint lennem Világoshegyen, vagy alatta a szőlőkben. Páran a medencében lazítanak, de én már mennék haza. Próbálok fuvart keríteni magamnak Gyöngyösig, hogy a fél 2-es busszal haza tudjak menni. Panyor Krisztiékhez pont beférek így elvisznek, csak éppen vasárnap nem jár a fél 2-es busz, hát ezt jól megnéztem a menetrendben. Mindegy fél órát kell csak várni. Persze az a fél óra is sok hiszen már 34 órája ébren vagyok. Végre megjön a busz, felszállok, még hallom, hogy a sofőr valamin vitázik egy utassal majd elájulok. A következő kép hogy Kerecsenden vagyunk, de fel se fogom újra elalszok, hogy arra ébredjek megérkeztünk Egerbe. Elég jó teleport pálinkája van Gyurinak :) Innen már csak 1 km és 30 szint, 20 perc alatt sikerül is megtenni. Fél órát fekszek a kádban félálomban, aztán leküzdöm magam az étkezőbe ahol egy csülök vár pékné módra, kezdődhet az izületek regenerációja.
Konklúzió
Ahogy a verseny honlapján hasonlítom össze a részidőket, értem meg mennyivel könnyebb is volt 2014-ben a borongós hűvös idővel, jó az a kis esős sáros szakasz és az esés ott is lassított de nem annyit, hogy gond legyen. Tavaly hülyék voltunk és a hőségben az elején kicsináltuk magunkat. Idén a taktika az óvatos kezdéssel szerencsére bevált. Féltávhoz hasonló idővel mégis sokkal pihentebben érkeztünk. Persze egy-két sérülés mindig közbeszólhat. Ezért nem tudom elégszer megköszönni az ellenőrző pontok személyzetének a segítséget, hogy végig segítettek még így is befejezni. Itt tényleg minden azért van hogy segítsék az indulókat, nevezéskor nincsenek távok, de a szervezők 2 egérutat is biztosítanak (már amennyiben a Muzslát egérútnak tekinthetjük), hogy az emberek sikeresen boldogan érjenek be. Nem véletlenül ez az ország egyik legjobb terep rendezvénye.
Vasárnap este nincs mit tenni a térdemmel fater ad rá valami hűsítő zsibbasztó kenőcsöt, majd másnap meglátjuk. Hétfőre úgyis szabit kértem. Elmegyek tesómhoz hogy ő is megvizsgáljon (milyen jó hogy egy egy verseny után rögtön baleseti és ortopéd sebész is meg tud nézni, valamint édesanyám aki belgyógyász rémisztgethet a túlterhelés miatti hirtelen keringés összeomlással) átmozgatja végül is minden irányba működik csak kb duplája a másiknak. Nem szakadt semmi, csak izületi folyadékkal van tele és fáj, de mivel az elmúlt 18 évben többször fáj mint nem így ezt már megszoktam. Szóval nincs nagy gond, kell egy-két hét pihi. Júliusban majd a most kimaradó Havas - Káva - Tóthegyes - Világoshegy csúcsokat pedig be tudom pótolni a Mátra 60-on.
 |
| Az útvonal szintmetszete 128 km 6500 méter szinttel |
 | ||
 |
| Előttünk a Kékes a párában |
Kékes az első csapda, 20-30 féle kaja van nem szabad elcsábulni, olivát eszek sajttal meg sós paradicsommal + aszalt gyümölcs és megyünk is tovább. A síház előtt összetalálkozunk Wehner Gézával és a fiaival. 2014-ben ők segítettek a végén, hogy végig tudjak menni, jó hogy itt vannak. Így gyorsan a terv szerint haladunk tovább, le Sombokornál majd a piroson Parádsasvár felé.
A sasvári ponton is túlságosan bőséges a kínálat, itt kis kólát is iszok meg párszelet szalámi és túrós süti a szokásos sajt-oliva-paradicsom szentháromságon túl. Majd neki indulunk a Lipótoknak és Galyatetőnek. Az erdőben fullasztó a pára, majd a nyílt részeken gyilkosan tűz a nap. Egy pillanatra meg is szédülök nézem a pulzust de csak 145-öt mutat, érthetetlen. Szerencsére 1-2 perc alatt rendbe jövök és gond nélkül megyek tovább felfelé. A második lipót mászásnál csipog az óra, azt mondja lemerült a pulzus szenzor. Na tessék mondták a POLAR-nál, hogy cseréljek elemet, de úgy voltam vele hogy nem használtam annyit az elmúlt egy évben, hogy cserélni kéne hát tévedtem. Szerencsére onnan már nincs messze Galyatető a Turistacentrum a pont, leolvassák a chipet, kis folyadék és aszalt gyümi a lemerült pánt a zsákba és irány Mátraalmás.
 |
| nincs dinnye :( |
Kezdődnek a gondok
Elhagyjuk Galyacsurgót, Zoli erősebb tempóra kapcsol lefelé, de Petra nem gyorsít elkezdünk leszakadni. Kitalálja, hogy Ő most egy darabig fülessel jön kell neki a zene. Érzem, hogy gond van tavaly ugyanitt az ereszkedés közben volt a holtpontja, de nem tudok mit tenni és tavaly sikerült feltámadnia. Megelőzöm de az elágazásoknál mindig lassítok lássa hol vagyok, ösztönözze, hogy felzárkózzon. De nem jön, amúgy se szeretem ezt a szakaszt az erdészház után a a víztározó kerítése mellett de így egyedül még unalmasabb gyorsan túl kéne esni rajta. Kiérek az aszfaltos szakaszra, megvárom, de újra lemarad. Hatökör ura előtt megállok egy percre egy farakásnál ott végre vissza előz. Az EP után jön a Mátraháza előtti emelkedő ami a fagyis ponthoz vezet, reggel megállapodtunk, hogy mindhárman fagyival frissítünk majd ott. Az arcára van írva, hogy valami nincs rendben és hogy tudja haladni kéne nagyon belassultunk. Majd kimondja azt ami az elmúlt egy órában végig ott lebegett a fejünk fölött Ő kiszáll nem bírja a térde, nem akar lesérülni. Elköszönünk és ütemet váltok valahogy be kell érnem Zolit. A Mátraházai ponton a lépcsőn ül, már lassan 15 perce vár kérdi mi történt. Elmondom mi van, eszek beszélek pár szót Kiss Attilával még 10 perc. Ezen a szakaszon rengeteg időt veszítettünk. Közben felér Petra Zolitól is elköszön. Elindulunk Lajosházára Heincz Sanyi is csatlakozik hozzánk, valamint a Wehner klán. Persze ők sokkal gyorsabbak lefelé mint én.
Zoli már megjárta a csúcsot, mondom neki, hogy sehol ne várjon rám, végem van nem fogok végig menni. Azért ledobom a cuccot a házban, az órát töltőre rakom és indulok fel a többiek után. A portól csúszik végig minden rémálom. A csúcs alatti szikláknál érem utol őket ez jó nincs gond, a házban bevárjuk egymást. A pontot szokás szerint Utassy Gabi és a felesége viszi, mondom neki utoljára találkozunk itt, én még egyszer nem jövök fel ide éjjel, mert előbb utóbb tuti itt fogok meghalni. Majd indulok is vissza a többiek után, ez az a szakasz ami sose esik jól, bármikor vagyok itt mindig történik valami baj, 2013-ban a bércen ezt nem bírta a térdem, 2014-ben dettó, majd 14-ben a 115-ön ugyanígy éjjel az esőben megcsúsztam és a sziklákhoz csaptam a gerincem. 15-ben is alig vergődtem le. Egyszerűen béna vagyok és egy mumus nekem ez az 500 méteres szakasz. Elhagyom a köves részt jön az utolsó poros jégpálya és persze, hogy megcsúszok, a bal térdem megroppan. Ilyen nincs, miért nem tudok simán elesni? Csak seggre ülni ami után leporolod magad és mész tovább, nem nekem mindig sikerül a rossz térdemet olyan szögben megterhelni amit nem bírhat ki. Beesek a házba, sehol senki mindenki tovább ment. Nézem az órát ez az 1 km-es szakasz fél óráig tartott. Kajálásról szó se lehet, menni kell utánuk akárhogy is fáj.
Mikor elfogy az erő
Fallóskútig senkivel nem találkozok. Ez elvileg nem nehéz szakasz de most sokat ki vesz belőlem, a gyomrom kezd kikészülni, feszül fáj, a combom kezd kidörzsölődni hiszen egész nap vizes rövidnadrágban voltam, semmi se jó. Elvergődök az EP-ig, itt érnek utol Erdős Imiék, velük indulok tovább, de Keresztes után feladom, nem bírom a tempóját tartani. Tavaly 1,5 órával jobbat mentem nála a Patai Mátrán, most meg az aszfalton való ereszkedést se bírom. A falu után irány Hidegkút régen itt vált szét a 88 és a 115 útvonala. 2014-ben 01:58-kor 2015-ben 01:53-kor idén 02:00-kor értem el a pontot. Viszont most nagyon kész vagyok Fülöp Zoli fogad próbál mindenben segíteni. De csak vacakolok, a combom áttörlöm, próbálok feléledni. Kérdem mennyi a 107 szintideje azt mondja 26 óra. Ezt nem hiszem el, tavaly a 98 km-ere volt 26 óra! Azt mondja a 115-ösé biztos, hogy maradt 30 óra nem hiszi hogy a másik változott. Hát akkor itt se pihen hetünk tovább. Irány Nagyparlag csak a kulacsot és az ivózsákot töltetem meg. Megeszek egy koffeines gélt és elindulok. Nagyparlagig jópáran megelőznek, de legalább nem vagyok egyedül. Elérjük a pontot, jópáran gondolkodás nélkül indulnak a cél felé, hogy ők már nem próbálkoznak a Muzslával. Itt találkozok össze egy látásból ismert túratárssal aki 2014-ben Fajzaton túl a 108. km-nél a következő mondattal biztatott: "Ha fele olyan rosszul vagy mint ahogy kinézel, akkor nagy a baj." Aztán valahogy mégis beértem. Nos a sors úgy hozta hogy ismét ugyanott a Muzsla előtt találkozunk. Matekozunk mit lehet még kihozni ebből, a 115-ön biztos, hogy nem tudok végig menni és a Muzsla se túl hívogató. De a pontőr megerősíti, hogy a 92-es távért nem jár festett kő. Márpedig én kő nélkül haza nem megyek az biztos!
Tovább indulunk, átvergődünk a Sóbánya patak völgyén tizenkétszer vagy tizennégyszer kelünk át a patakon bugdácsolva a kövek között, már nem emlékszem. Jöhet a Muzsla, betolok még egy koffein gélt, már csak ezekben az űrhajós kajákban bízhatok.
 |
| A híres muzslai banánfa |
Mikor a térdem feladja
Szép sorban mindenki megelőz lefelé. A Koncsúroknál olyan emberek futnak el mellettem akiket egész nap nem is láttam. Minden lépés maga a pokol a térdem egyszerűen nem hajlik, Még ki se érek az erdő sávból mikor hangokat hallok. Megfordulok Koppány és István a seprűk azok. Kicsit beszélgetek Istvánnal, mondja ad gyógyszert, de nem kell. Elvből nem veszek be fájdalom csillapítót, csak mégjobban rásérülnék ha nem érezném a fájdalmat és tovább terhelném. Mondom neki menjenek én csak a 107-est csinálom valahogy bekúszok majd a célig. Ahogy a patakból mászok fel az útra Bubu jön velem szembe, pontőrködik és csodálkozik, hogy ki lettem seperve. 06:13-kor csippantok, a Muzsla és a Dióspataki pont között nagyjából 5 km van és több mint 1,5 óráig tartott az ereszkedés. Mondák üljek le, de tudom ha most leülök, megállok akkor nem fogok tudni tovább indulni, ezért nem kérek semmit elindulok Jánosvára irányába.
Mikor már csak a makacsság marad
Talán ha 100 métert haladok, mikor Fischer Kriszti utánam szalad. Hogy szarul nézek ki látja, hogy szédelgek elfogok ájulni, beborulok az árokba, vagy csak simán legurulok majd Jánosváráról. Mikor ettem utóljára? Hát normálisan Szentimrén. De nem kell semmi, van vizem, izóm, gélem, csokim (bár nem tudom hol töltötték talán Hidegkúton) nincs étvágyam nem bírnám úgyse lenyelni. Kezembe nyom 2 sótablettát, hogy ezt akkor is be kell vennem. Beveszem és elköszönünk zárják a pontot én voltam az utolsó kint lévő ember. A sótabik meglehetősen gyorsan hatnak, pár perc múlva beveszem az utolsó poromat 500 mg magnézium és 400 mg kálium van benne és megeszek egy csokit, hozzá kis víz. Ahogy haladok egy zacskó van az úton, nézem cseresznye van benne, de nem elejtették. Szépen le van rakva középre, a szája kinyitva, hogy kényelmesen lehessen venni belőle. Bárki is rakta oda örök hála érte! Újra utolérnek a seprűk, beszélgetünk a távokról, díjazásról. Kiderül a tavalyi kövemet Koppány festette. Megnyugtatnak, hogy aki ő előttük ér be annak elfogadják a teljesítését. Aztán tovább haladnak nekik még egy 20-assal többet kell menniük. Utoljára Jánosváránál hangom a hangjukat a 100. km-rnél és túl az 5000. szinten. Innen már csak egy ugrás a Puskaporos forrás. Ahol Parai "Aszu" Istvánék várnak, ők is zárnák már a pontot. 07:52 ezt a szakaszt se tettem meg túl gyorsan. A maradék izót felöntöm egy kis friss kénesforrási vízzel. Még 5 km az iskola ez tavaly nyáron nagyjából 35 percig tartott, végig a patak mellett, majd a Tehéntánc legelőnél, a pincéknél át a kishídon és ott is vagyok, még félálomban csukott szemmel is. A legelőnél beérek egy fiatal srácot, előző reggel még Oroszlán vár előtt előzött meg, most meg egy fa árnyéka alá ül le éppen. Mondom gyere már csak 2 km, de ő inkább egy zacskó chipset vesz elő. nofene lehet nem leszek utolsó. Persze kell még egy utolsó pofon, a pincéknél nem a hídhoz vezetnek a szalagok, hanem fel a várhegy irányába. Ilyen nincs! Az elmúlt 8 óra minden fájdalma kiszakad belőlem, átkozom az összes szervezőt. Szerencsére nem kell teljesen felmenni csak kis szakaszon, majd át a templom mellett és már az iskolában is vagyok.
 |
| Volt már jobb célfotóm is. |
A vége 25:58 csak sikerült 26 órán belül, ha már úgy rám ijesztett Fülöp Zoli Hidegkúton. Megkapom az oklevelet. Jöhet az ásványbörze, az jár az eszembe jó lenne egy baglyos kő. Bár azok ilyenkorra már elszoktak fogyni. Hirtelen meglátom a tökéletes díjazást, a követ ami mindennél jobban leírja ezt a hosszú napot. Menő manó van rajta ahogy a tavalyin is, és vidáman fütyörészik ahogy mi is a táv elején, vagy éppen kisípolják a szentségelésést, jelképezve a táv második felét. ennél jobban semmi nem emlékeztethet majd erre az egészre. Valahogy feljutok az emeleti zuhanyzóba és legalább 10 percet állok a víz alatt, aztán persze már állni is fáj. A bal térdem 3x akkorára dagadt mint a jobb. Átöltözök felhúzok egy kompressziós zoknit, bár sejtem ez itt most nem fog segíteni. Így át kell küzdenem magam az egész iskola udvaron a masszőrhöz. Ránéz a térdemre és rögtön előre vesz a sorban. A könnyem kicsordul amíg próbálja a szalagokat ellazítani, ez akár vicces is lehetne hiszen pont a túl gyenge laza szalagjaim nem tartják meg rendesen a patellát. Nem tudom hogy 20 vagy 30 percig tartott de a végén látta a srác, hogy tényleg nem bírom tovább a fájdalmat, így kaptam még rá hűsítő kenőcsöt, elmondja hogy mivel folyamatosan a jobb térdemre terhelek át ettől rossz túlfeszített a csípő tartásom, ettől ugrik ki mikor hirtelen vissza terhelek a bal térdre. Amúgy mehetek vissza bandázni várni a hosszútáv befutóit.
Medveczky Gyuri pálinkával kínál, kapásból vágom rá az elmúlt 5 hónap szövegét "bocs de én nem ihatok alkoholt ebben az országban a Mátra 115-ig". Várjunk csak hiszen itt vagyok a célban, ez volt a második 100-as túrám. Erre tényleg jöhet egy áldomás! Persze csak óvatosan enni még mindig nem bírok dél körül sikerül egy miniszendvicset letuszkolni magamba. Várjuk a még kint lévőket SzíjZoli és a többiek még kint küzdenek az utolsó 2 heggyel. Egy felhőszakadás bezavar a tornaterembe. Örülök, hogy nem kell kint lennem Világoshegyen, vagy alatta a szőlőkben. Páran a medencében lazítanak, de én már mennék haza. Próbálok fuvart keríteni magamnak Gyöngyösig, hogy a fél 2-es busszal haza tudjak menni. Panyor Krisztiékhez pont beférek így elvisznek, csak éppen vasárnap nem jár a fél 2-es busz, hát ezt jól megnéztem a menetrendben. Mindegy fél órát kell csak várni. Persze az a fél óra is sok hiszen már 34 órája ébren vagyok. Végre megjön a busz, felszállok, még hallom, hogy a sofőr valamin vitázik egy utassal majd elájulok. A következő kép hogy Kerecsenden vagyunk, de fel se fogom újra elalszok, hogy arra ébredjek megérkeztünk Egerbe. Elég jó teleport pálinkája van Gyurinak :) Innen már csak 1 km és 30 szint, 20 perc alatt sikerül is megtenni. Fél órát fekszek a kádban félálomban, aztán leküzdöm magam az étkezőbe ahol egy csülök vár pékné módra, kezdődhet az izületek regenerációja.
 |
| A legjobb finisher kő :) |
Konklúzió
Ahogy a verseny honlapján hasonlítom össze a részidőket, értem meg mennyivel könnyebb is volt 2014-ben a borongós hűvös idővel, jó az a kis esős sáros szakasz és az esés ott is lassított de nem annyit, hogy gond legyen. Tavaly hülyék voltunk és a hőségben az elején kicsináltuk magunkat. Idén a taktika az óvatos kezdéssel szerencsére bevált. Féltávhoz hasonló idővel mégis sokkal pihentebben érkeztünk. Persze egy-két sérülés mindig közbeszólhat. Ezért nem tudom elégszer megköszönni az ellenőrző pontok személyzetének a segítséget, hogy végig segítettek még így is befejezni. Itt tényleg minden azért van hogy segítsék az indulókat, nevezéskor nincsenek távok, de a szervezők 2 egérutat is biztosítanak (már amennyiben a Muzslát egérútnak tekinthetjük), hogy az emberek sikeresen boldogan érjenek be. Nem véletlenül ez az ország egyik legjobb terep rendezvénye.
Vasárnap este nincs mit tenni a térdemmel fater ad rá valami hűsítő zsibbasztó kenőcsöt, majd másnap meglátjuk. Hétfőre úgyis szabit kértem. Elmegyek tesómhoz hogy ő is megvizsgáljon (milyen jó hogy egy egy verseny után rögtön baleseti és ortopéd sebész is meg tud nézni, valamint édesanyám aki belgyógyász rémisztgethet a túlterhelés miatti hirtelen keringés összeomlással) átmozgatja végül is minden irányba működik csak kb duplája a másiknak. Nem szakadt semmi, csak izületi folyadékkal van tele és fáj, de mivel az elmúlt 18 évben többször fáj mint nem így ezt már megszoktam. Szóval nincs nagy gond, kell egy-két hét pihi. Júliusban majd a most kimaradó Havas - Káva - Tóthegyes - Világoshegy csúcsokat pedig be tudom pótolni a Mátra 60-on.
"...a fájdalom, csak fáj..."
Scott Jurek
