Ultra-Trail Hungary Szentlászló Trail...Viszlát Csanya átok!

Csanya átok!
Vannak az embernek mumus versenyei, nekem az Ultra-Trail Hungary ilyen. Lássuk mi is volt eddig, 2015-ben a hírhedt sár futam. Így utólag visszagondolva száraz pályán is csak minimális esélyem lett volna 8 óra alatt letolni az 50-est, de azt a kis esélyt az első 10 kilométer járhatatlan útjai is hamar felőrölték. A 2016-os módosított pályán szintén elbuktam. 2017-ben simán csak gyáva voltam elindulni, és elengedtem az egészet. Mikor elkezdtek szivárogni az infók, hogy idén lesz egy új táv mégis elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy nekem ez KELL! Mert a sárga rövid táv (Visegrád Trail 30 km) a sprintereknek való, ahhoz nekem semmi közöm. A zöldbe kétszer már belebuktam (Szentendre Trail  55 km) minek erőltetni. A piroshoz (UTH 112 km) meg még kicsi vagyok, na de az új táv. Az kék (Szentlászló Trail 85 km), és mint tudjuk a kék szín +10%-ot ad motivációra! Na szóval november 1-én a regisztráció megnyitásakor lazán rányomtam a fizetés gombra. Versenykiírás? Az kit érdekel? Hát kék rajtszámunk lesz ennyi infó bőven elég. Na és akkor innentől ütött be a Csanya átok. Ennek a lényege, hogy ha hülye vagy akkor megszívatod magadat. Mindig és mindenhol IS. Úgy másfél hónappal később esett le, hogy éjjel 2-kor van a rajt! Mi van? Ennyire szadista még Ő se lehet! Én 11-re emlékeztem (Az amúgy a Lavaredo de most már mindegy). Persze mikor fél évvel előre nevezel egy versenyre mindig minden könnyűnek tűnik. Aztán hipp-hopp elrepültek a hónapok, a Csanya átok pedig elkezdett egyre jobban hatni (magyarul megint hülyeségeket csináltam, rossz edzések stb). Az utolsó két hét már teljes katasztrófa volt, de legalább mindenre megvolt végre a válasz: Csanya átok! Bérc után nem pihentem eleget meghúztam a combom, Csanya átok. Az utolsó héten becsípődik a nyakam, Csanya átok. Emelték a benzin árát, Csanya átok. Újra kitört az ebola járvány Afrikában, hát persze hogy a Csanya átok. Budai Zével a hét minden napján 100x leírtuk. Ő azt mondta meg fog törni, Én azt hogy tuti nem fogom túlélni. Pénteken már nem vettem be se fájdalom csillapítót se az izomlazítót így szombat reggel 5-kor nem túl pihentem ébredtem. A délutáni bjútiszlípet a rendezők SMS-e zavarta meg "jó idő lesz száraz a pálya". Na 5 percen belül olyan felhőszakadás jött, hogy azt hittem elviszi a tetőt. Mindegy majd alszok a buszon úton Szentendrére. Hát persze, hogy egy percet se bírtam. Na de hát nem meglepő, működik a Csanya átok!

Végül este fél 10 körülre értem a versenyközpontba. Így volt bőven idő bandázni, vacsorázni, rajtszámot felvenni és drukkolni a hosszútávosok rajtjánál. És végre érdemben foglalkozni azzal mi is vár ránk: 84 kilométeren kell pár buckával 3100 szintet összegyűjteni, és erre lesz max 17 óránk. 

Dobogókőig az éjszakai szakasz jó része ismeretlen, a Prédikáló ütni fog, aztán jön megint pár ismeretlen szakasz. Végül azok a részek amik már kétszer felőröltek. Remek előjelek igaz? Jól választottam távot, a kaland garantált! Szerencsére a teremben egyre több lett az ismerős arc így én is elkezdtem oldódni. Idegeskedni már fölösleges. Szerencsémre ott volt Joe is, akit megkértem, hogy ha lehet próbálja már megszerelni a nyakam. Én nem tudom, hogy és mit csinált mert nem nagyon mertem kinyitni a szemem, de valahogy a fejemnél fogva megemelt. Két reccsenés pont mint a horrorfilmekben mikor kitörik valakinek a nyakát és kész. Jé majdnem teljesen tudom forgatni a fejem, mondjuk úgy jobbra 70%-ban balra meg 80%-ban, ez pont elég is lesz éjszakára. Nem fáj...csak máshogy jó. Na gyerünk rajtolni.

Itt már működött a nyakam.

Éjjel kettőkor rajtolni, na ezt nem tudtam elképzelni milyen lesz. Éjféli rajtokat már többször megnéztem az is elég morbidnak tűnt, de kettőkor? Olyankor már mindenkinek zombinak kéne lennie, nem? Hát a többség nem volt az, egy jó bulival kezdődött az egész.
Az éjszaka:Lassan akartam kezdeni. A cél az volt, hogy Dobogókőig oda érjek pontzárásig. A városban mégis vitt magával a tömeg. A pulzus kicsit magasabb lett mint terveztem de jól esett. Az első emelkedőig kicsit dumáltunk Edittel, meg Marcsival majd ők picit lemaradtak és már ott is voltam az első ponton. Ez után volt egy mászás majd valami kellemetlen kőfolyás aztán meg valami vadcsapás szerűn kellett menni. Fogalmam nem volt hol járok csak beálltam egy kellően csinos lány mögé és lépkedtem utána. Rövid hullámzás után kiértünk egy rétre. A hajnali pára gomolygása szinte mindenkit megállított egy pillanatra. Kár, hogy nem sikerült jól lefotózni. De azért az egy percért ott, már megérte ez a hajnali indulás. Még egy-két kanyar és a napfelkelte már Dobogókőn ért. 

 Gyors frissítés, pacsi a pontőrökkel. Kerék Peti épp babafotókat mutogat, de noszogat menjél már. Nézem az órát, 24 órája vagyok talpon még se érzem fáradtnak magam, ez furcsa. Van 50 perc előnyöm a deadline-ig. Ez a szakasz pont annyi lett mint mikor otthon a tripla Egedet futottuk Pepivel. Ez megnyugtat. 50 perc, ha nem szúrom el akár még be is érhetek a végén. 

 A többiek tempósan kezdenek el döngetni lefelé, nekem viszont beüt a Csanya átok! Szúró fájdalom a gyomromban, lehet nem kellett volna lehúzni azt a kólát? Na mindegy majd lesz valami, irány  a Lukács árok. Itt ér utol Gyurkó Peti, majd Belus Tomi. Épphogy csak sétálgatok de beszólok neki, - Mit vacakolsz itt? 3 perccel van előtted toljad! Közben olyan tempóval húz mellettem el, hogy nem értem a válaszát, de azt hiszem nem volt tökéletes a drukkolásom.
Bekapok még 2 sótabit hátha használ a gyomorgörcsre és baktatok tovább. Majd megállok cipőt igazítani, ekkor valaki rám kiált. Áronék vagy 100 méterrel alattam fotóznának. Ugyan tegyek már úgy mintha futóversenyen lennék. Na akkor kocogjunk. Már nem lehet messze a pont.

Prédikáló-szék = FLOW
Szentfa-kápolnánál Szimandl Anitáék frissítenek, csak 1-2 szó, kis víz egy Sponser activátor és a 200 ml koffein már meg is indít felfelé. Elvileg ez a pálya legnehezebb szakasza, 2,5 km 500 szint. Nekem mégis az egyik legjobb terepfutós emlékem a Vertival 500 verseny miatt. Csanya akkor az 1-es rajtszámot adtam nekem mint várható leglassabb indulónak és életem egyik legjobb bulijával ajándékozott meg. Hirtelen bevillannak az emlékek, emlékszek a kövekre, gyökerekre. Nincs ebben semmi nehéz. Egyszerűen csak nem szabad megállni, tolni kell és hipp hopp felér az ember. Most mégis meg kell állnom. Két muflon keresztezi az ösvényt, az egyik 10 méterre tőlem megáll. Hátra néz és a pofámba röhög. Hát mit szerencsétlenkedsz itt Te hülye? Ja semmi különös, csak megtöröm a Csanya átkot!

 A Vadálló-köveknél Szasza vár minket, rutinosan a technikás rész fölé állt be. Nincs mese ezt is meg kell futni, innen már csak 500 méter a csúcs.

A csúcson Edit vár az időmérő dobozzal, fent sátrazott az éjjel. Ő is zavarna tovább de ezt a pontot nem szabad elsietni. A fölfelé jól ment, ez a legjobb szakaszom a versenyen itt a 47. lettem. 5 órája vagyunk úton és megvan a táv harmada. Belefér egy fotó a csúcskőről, ezt ki kell élvezni.

A Tigris

Innen egy lengyel lánnyal indulok tovább. Már Dobogókőtől kerülgettük egymást, most beszédbe elegyedünk. Ő varsói, én próbálom elmagyarázni hol is van Eger. Így kellemesen elbeszélgetve sikerül is eltévednünk. Pedig már Dobogókőn  mondta, hogy Ő mindig eltéved én hülye mégis magam elé engedtem kb háromszáz méterre, naná, hogy be is néztük az első leágazást. Csanya átok!
Erre csak akkor döbbenek rá mikor kiérünk egy műútra és sehol egy jelzés. Egy autóból valaki integet csak épp nem értem mit, 1-2 percet tanakodunk és ekkor jön a megmentőnk Szimandl Anita. Menjünk 2 kilométert le az aszfalton és akkor visszatalálunk a jelzésre. Hát ez a plusz nagyon nem hiányzott, de tolni kell! Irány a lepencei pont, ott vár a depós zsákom a váltás pólóval.

A ponton talán kicsit sokat vacakolunk, átöltözés, töltöm az órát mert max érzékenységen hagytam és úgy csak 10-11 órát bír. Eszünk, iszunk a gyomrom végre javult kicsit. De most megint ismeretlen részek jönnek és kezd beütni a hőség. A tigris végül le is marad az erdős részen, a pára őt jobban öli mint engem. Így a Spartacus ösvényhez már egyedül érek.
Erre a részre már régóta nagyon kíváncsi voltam. Sokat hallottam róla, és tényleg fantasztikus, hihetetlen gyönyörű ahogy a szakadék szélén végig fut a single track. Útközben drónoznak minket, remélem majd felrakják valahova, már csak azért is mert ez volt az utolsó szakasz ahol még érdemben futni próbáltam.
 A Piliszentlászlói pontra régen az erdőből értünk be, most viszont egy nyílt mezőn kell átvágni, és bizony így 10 óra magasságában már keményen tűz a nap. A falu határában egy sporttárssal óriási fürdést rendezünk az első közkútnál. Amit a helyi fecskék lelkesen támogatnak és a kifolyt víz mellől csipegetik a sarat a fészkeikhez. Na ez mutatja mennyire nem vagyok én versenyző, normális ember nem áll meg sarazó madarakat nézegetni az év versenyén, én igen. De hát ez van változni nem fogok.
A pontra 1-2 perccel Németh Csabi előtt érek be így a kedvenc paradicsom levesemet kanalazva nézhetem, ahogy a Szentendre trail élmezőnye átrobog a ponton. Én nem sietek, kb féltávnál vagyok belefér a nagy generál, a hőség bizony meggyötört. De majd az Apátkúti völgyben jó lesz, ott biztos hűvösebb lesz. Közben befut a Tigris is, telefonál így nem várom meg tovább indulok.
A Szentendre Trail-esek mezőnye is most ér ide, próbálok mindenkit a leggyorsabban elengedni, az Ő lábaik még frissek minek tartsam fel őket. Közben hátra hátra nézek hátha jön Ancsúr vagy Pepi, lassan utol kell érniük. De még nem jönnek. Az Apátkúti-völgy gyönyörű ezt a részt is szeretem. Élvezem ahogy a patak a hatalmas fák alatt visszahűti a levegőt. Egyszerűen jó itt lenni.

A szurdok végén az aszfaltos szakasz sose esik jól, most se. Beér a Tigris folytatjuk a diskurzust. Kiderül Ő is járt már a keleti-besszádokban, meg persze a Lemko-n is. Jókat nevetünk, hogy mind a ketten télen voltunk a Smerek csúcson.
A Visegrád előtti bucka után ér utol Ancsúr. Próbálom húzatni magam vele. De a bozótos singletrack-en úgy zúgat lefelé mint egy vaddisznó. Nekem ez már sok, szóval elköszönök. Ő versenyzőként fut, én csak túrázgatok.
Megtörni a Csanya átkot!
 Két éve a rész szintidőből kicsúszva, elcsigázva értem Visegrádra. Akkor Belus Tomi noszogatására indultam tovább. Most van bőven idő. Még arra is, hogy megszereljem a félig leszakadt rajtszámom. Ekkor fut be Budai Zé, így innen együtt indulunk tovább. Egyikünk sincs már a toppon (Ő a hosszún indult), de felváltva húzzuk egymást, van miről dumálni. Biztat megtörjük a Csanya átkot! A Kálváriát kényelmesen letudjuk, fent a várnál fürdés a kútnál. Cipőből a sok törmelék kiszór (ezt már sokkal régebben is meg kellett volna tenni) és irány tovább. Pap-rétig hol kocogunk, hol az esélyeket elemezzük. Mert, hogy eddig túl könnyű túl "jól" megy. Szerinte szúnyoginváziót kapunk majd, szerintem jégesőt küld az öreg sámán. Az biztos, hogy nem fogja könnyen adni, még nem múlt el az átok. Zoli a kéktúra szakaszon meg is csúszik, de szerencsére nem komoly esés. Azt mondja semmi baj mozog az ujja, mondom attól még simán eltörhetett, hogy mozog. De nincs idő kielemezni mert már ott is vagyunk Pap-rétnél. Pepivel az oda-vissza szakaszon találkozunk, ránézésre jól van, vidám, mosolyog. Az eddigi leghosszabbja egy Bükki Fun-run volt. 35-ről 55-re ugrani nem kis dolog, de láthatóan élvezi és ez a lényeg. A ponton full profi a személyzet, a zsákomat elveszik amíg töltik ehetek mindent IS. Konkrétan azzal sokkolom az egyik lányt, hogy egyszerre nyomom a gumicukrot és a sajtot és kóstolom a dinnyés izót. Mert a narancsos nem jött be a gyomromnak 10 órával ezelőtt :D  A pont után Zoli tart egy kis technikai szünetet én megyek tovább, úgyis utol fog érni. Vöröskő lábánál még látom a hátát. De aztán úgy felpörög, hogy már csak a célban találkozunk. Jöhet az első vámpírfog (Belus Tomi nevezte így 2 éve a pálya végét). Ezzel a mászással eddig se volt gondom, ahogy mindig most is simán előzgetem az embereket. Nem gyorsan csak egyenletesen haladok, nem kell megállnom, leülnöm lihegni mint pár embernek körülöttem. Zsuzsi telefonja csörög, de nem fogom fel, hogy Ő az. Csak rászólok nehogy már itt felvedd. Aztán már fent is vagyunk.   

Itt mindig csak egy pillanatra állok meg, nincs pihenő, nincs fotózkodás. Olyan távolinak tűnik még  a cél a Duna parton. És még ott a második vámpírfog. A Nyerges amit őszintén tudok gyűlölni. Aljas sunyi egy bucka, rémes fölfelé és lefelé is. Kiszívja minden erőmet az összeomlás garantált. Most így utólag persze már nem csodálkozok. Pap-réttől a célig nem ettem semmit (vagy nem emlékszem rá), hogy miért az nem tudom, kb 10 zselé és energia szelet volt a zsákban mégse vettem elő. Na de csak átjutottam rajta, hogy aztán a lefelé menő széles dózeren a többieket követve benézzük a letérést a jó irányba. Na akkor vissza. A többiek furcsán néznek rám ahogy magamban röhögök Csanya átok! Az ereszkedések sose mennek, így volt ez most is. Ha megelőzök fölfelé 10 embert lefelé 15-en hagynak le. Talán a Szasza fotója elég jól demonstrálja milyen állapotban értem a Skanzenhez:

A ponton kiiszom a maradék dinnyés izót, majd kérek helyette friss vizet. Lépni se bírok a talppárnáim izzanak, leveszem a cipőt maréknyi törmeléket szórok ki belőle. És nagyon nem akaródzik elindulni, pedig már csak 6-7 kilométer. De az aszfalt. Mondtam már mennyire gyűlölöm az aszfaltot? Természet ellenes, megöli a futást, megöli a szabadságot. De máshogy nem jutok le a korzóra. Menni kell. Kanyargok az utcák között. Két kis srác gerilla frissítőpontot üzemeltet az egyik ház előtt, az egyik futótárs megáll, és 2 csokit varázsol elő nekik a zsákjából. Még egy átkozott lejtő és végre a patak parton vagyok. Ez éjjel is ilyen rohadt hosszú volt? Jön szembe Spero. Frissen, tiszta ruhában, jah persze ő már vagy 8 órája célba ért. Mondja már nincs sok hátra, nyomjam. Na jó csak illene legalább a belvárost megfutni, legalább a célegyenest. 

Hát megtört a Csanya átok. El se hiszem, bent vagyok. A célban Kerék Peti fotóz. Megkapom az érmet és még egy ráadás Salomon pólót mint "korrupciós ajándék". Peti mondja ülj már le, de nincs semmi bajom. Nem fáj, csak máshogy jó. És most tényleg jó. A verseny előtt az egyik posztnál Csipi megjegyezte nem érti miért erőltetem én ezt az ultrázást. Hát ezért. Én nem vagyok futó, a táv felét se tudom lefutni. Viszont szeretek sokat menni. Szeretem a 10 óránál hosszabb etapokat. A feltámadásokat a holtpontok után. És ez a 85 kilométeres táv erre pont ideális volt, nem kellett végig rohanni. Nem volt egy olyan megfeszített küszködés mint a Bércen, ahol sietni kellett. Hogy változott e valami? Hogy én változtam e? Igenis meg nemis. Nem változott semmi. Nagyjából ugyanazokat a hibákat követem el újra és újra. Kikészítem a gyomrom, eléhezek, és persze elfogy az erő a végére. Nézem az időket, 50 perc tartalékom volt Dobogókőnél és a célban is. Aztán nézem a stravát, 2,5 óra állás idő. Az élmenők 20 percet se álltak, a középmezőny max 1 órát. Itt jön az örök kérdés ez a 2,5 óra "pihenés" hátrány vagy előny? Fizikálisan lehet nem lett volna szükségem ennyire, fejben viszont igen. Mert szeretek megállni, nézni a tájat. Bandázni a pontokon az ismerősökkel. A versenyek hangulatát szeretem és nem a versenyzést. Ez nem is fog változni és nem is leszek jó versenyző, de nem is akarok. Nekem ez most többet adott így. De mégis változott valami, a felkészülésbe belerakott munka. Fizikálisan sokkal jobban bírtam mint eddig bármit. Pont annyi tartalékom volt az idővel, hogy kényelmes legyen. Most nem kellett kapkodni, hogy jaj szorít a szintidő. És bár a második felében sokkal több állásidő volt, az átlag mégse romlott, ergó nem lassultam olyan sokat a végén, pedig a frissítések hosszabbak voltak.  Máskor egy ilyenben benne lett volna 2-3 esés, most 2 botlásom volt a Nyerges után de semmi más. Nyergesig végig kényelmesen mentem, a kisebb hibákra tudtam a választ, a megoldást ami tovább lendít, és utána se lett volna gond ha jobban figyelek magamra. Ezért kellenek nekem a hosszú távok, hogy újra és újra átélhessem ezt, Így. De ezt egy pörgős feszített rövid táv nem tudja megadni.

Köszönet Joe-nak a rajt előtti "életmentő" műtétért, ha Ő nem rakja helyre a nyakam nem valószínű, hogy végig tudok menni. Aztán Zé-nek, a legjobbkor ért utol és húzott magával. Na és persze mindenkinek aki a pontokon dolgozott.

Hogy nektek miért ajánlom az UTH-t? Mert Csanya mert nagyot álmodni és azt valóra váltani. Azért, hogy nekünk jó legyen. Szentendre gyönyörű. Fantasztikus célhelyszín a Duna part, ahogy a Pilis is az (kivéve mikor túlságosan fellocsoltatja az elPresidente a pályát). A verseny háttere, a logisztika, a központ, a crew mind tökéletes!
Hacsak nem lesz egy full éjszakai táv akkor jövőre is a kéket választom. A hosszútávot nem tudnám így megcsinálni. Lehet be tudnék érni, de biztos nagyon feszes lenne. Ez a 85 viszont tökéletes, a hajnallal, a technikás részek szépsége pedig mindent megér. Jövőre 5. rendezés, tuti készül valami meglepetéssel az öreg sámán. Gyertek Ti is!

Poroljuk le a piros Ferrarit...Mecsek Trail 2018

Sose voltam még a Zengőn. A Mecsekben is csak egyszer túráztam. Egyszerűen messze van Egertől. Szóval 5 évig mindig azt mondtam nem éri meg oda vissza jó 700 kilométert utazni. Végül idén csak rászántam magam. Gyors egyeztetés Kerékgyártó Petivel. Megy fotózni, ha kicsire összehúzom magam akkor beférek a teljes Runnabe kollekció mellé. Igazából nincs is olyan messze Pécs illetve Pécsvárad Egertől. Igazából még tetszett is, a teljesen elhagyott M6-oson (volt, hogy valami 30 percig sehol nem láttunk másik autót) utazni olyan, mint mikor a Walking dead nyitósorait nézed, esetleg híradást Igaz-korea kihalt autópályáiról. Szóval kényelmesen leértünk fél 9 körül, volt bőven idő pakolászni, bandázni. bár most nem sok ismerős volt. Ellenben néha úgy tűnt minden harmadik ember a Mecsek Maraton Teamből van, annyi mezt láttam. Hiába na ez az Ő hazai versenyük.
A verseny kiírásban a dátumig jutottam, egy héttel a Bérc után elég lesz az M-es gyerek táv (Az L a hosszú, az S viszont a sprintereknek való). Neveztem, utaltam, nincs sorsolás. Örülünk Vincent! Minek elveszni a részletekben ez kb ugyanaz mint az Eged-hegyi futóverseny. Na ennek lett a vége, hogy a rajt előtt rohantam Csanyához. Árulja már el, hogy is van a szintezés, mert az én fejemben a Zengő egy nagyobbacska domb. Erre most a térképen látom, hogy ez a bucka vagy 150 méterrel magasabb mint az Eged. Szóval teljes homály vagyok. Lehet az UTH előtt jó lenne még otthon átolvasni majd a kiírást. 

Az instrukciók egyszerűek voltak, meg se próbáljak az elején a mezőnnyel futni (haha én meg  a mezőny), mert rohadt meredek. A Zengő után már kényelmes.
Rajt 10:30-kor nehogy már fázzunk ugye, gyorsan bevizeztem a nyakam, fejem, csuklómon a kendőt és már kaptattunk is felfelé valami templom dombra az aszfalton. Az M és az S táv együtt rajtolt így itt még elég nagy tömegben haladtunk a tűző napon. Szinte még el se indultunk és már izzadok mint egy ló, a kendőt nem vettem fel mert csak melegít. Így meg a napszemüvegre folyik az izzadság, szerencsére kb 15 perc után beértünk az erdőbe.
Fölfelé nem szokott gond lenni kényelmesen előzgetem az embereket, nem azért mert futok, hanem mert gyorsabban sétálok mint ők. Persze a szürke Slab nacit már átizzadtam úgyhogy úgy nézek ki mint aki bepisált, de hát nem szépség versenyen indultam.

Nem tudom miért akarom a Zengőt az Egedhez hasonlítani, de valamiért ez volt a fejemben hát maradjunk ennél. Szóval a Zengő egy szép nagy erdővel borított hegy, kényelmes árnyékos dózer utakkal, Az Eged meg ugye a Bükkalja széle, igazából épp hogy csak hegy. De előtte ugye még át kell jutni a szőlő dűlők között, így kicsit hosszabban kapunk kb ugyanannyi szintet. Így az időm is hasonló lett. Kb 50 perc a csúcsig. Csanya még mondta is, hogy érdemes egy pillanatra megállni a várromnál, csak Gyurkó Petiékkel nem számolt, akik az időmérő ponton hangos zenével vártak minket, majd olyan szurkolást csaptak, hogy szó se lehetett megállni fotózgatni.
Szóval eddig jó, de aztán megláttam a lefelét. Hát mint a Sombokor kistesója, meredek, poros, kidőlt fák. Hál istennek rövidebb volt ez a nyaktörő szakasz. Utána már kényelmes széles dózeren értünk le az első frissítőpontra.
A szokásos Csanya féle bőség zavara az asztalon, ettem, ittam gyerünk tovább, így is elmegy 2-3 perc. Ahogy a szervezők javasolták a pont utáni forrásnál kicsit megmosakodtam. Kendő bevizez, legyen egy kis vénás hűtés és jöhet a Hárs-tető. A pálya ezen szakasza is nagyon szép és kényelmes széles dózereken halad, végig a hatalmas fák árnyékában. Szóval tetszik.

 Még a Somos-hegy után csatlakozik be az L táv. Itt találkozok a kontroll futókkal, Tündivel és Attilával. Együtt indulunk neki lefelé, illetve Ők kergetnek lefelé, de inkább elengedem Őket hiszen úgyis gyorsabbak, meg persze még dolguk is van. Bár egyelőre hasonló a tempónk, egészen addig amíg Zenyik Robi az L táv győztese el nem robog mellettünk. Na ezután Attila két fokozattal feljebb kapcsol így ketten maradunk Tündivel. Ami azért vicces mert az elmúlt 5 évben most futunk másodszor együtt. Annó egy novemberi Gercse túrán találkoztunk így össze és persze a nagy dumálásban jól el is tévedtünk, majd szépen állva hagyott Fenyő gyöngye után. Most úgy dönt menjünk együtt. Hát végem van nincs menekvés, innen garantált a magas pulzus. Élőben láthatom mi ez a híres Predator osonás. Konkrétan azt mondja fölösleges futni az utolsó emelkedőt, de a séta tempóját csak joggolva tudom tartani. Hihetetlen. Összeáll a kép miért Predator, tényleg a ragadozók osonnak így a prédát cserkészve, most persze bebukja mert egy medvedisznó fújtat mellette mint egy gőzmozdony :) A második frissítőn tényleg csak egy percre állunk meg és már robogunk is a cél felé.

A címben említettem a piros Ferrarit. Nos az én piros Ferrarim egy Slab Wings 8-as, amin alapból mindenki ledöbben miért nem kék cipő van rajtam (pedig nem csak kék cipőim vannak). Az átlag cipőkhöz képest ez tényleg Ferrari. Nincs ennél könnyebb cipőm, szellőzésileg veri a Hoka Clayton-t pedig az se egy nehéz zárt cipő. Persze ezekért a dolgokért fizetni kell, konkrétan min kétszer, vagy háromszor drágábbak ezek a cipők az átlagnál, és garantáltan nem tartósak. Nekem mázlim volt, Ferrarit még harmadáron  se tudnék venni, ezt sikerült. Így van egy hihetetlen jó, könnyű, gyors versenycipőm. Persze a gyorsaság nem csak a cipőn múlik. Ha lenne Ferrarim se tudnék 300-zal csapatni, ahogy ebben se tudok 4 perces ezreket futni. Az utolsó 3,5 kilométeren azért sikerül 5 perc közelikre gyorsulni, lefelé. És itt jön ki a másik tulajdonsága a cipőnek. A cipő könnyű, én nem. Ahhoz hogy én ebben tartósan tudjak ilyen tempóban menni nem 5 hanem még 20 kilót kéne fogyni. Az elmúlt fél évben vagy a Sense Pro-ban mentem vagy a Hokákban. Azok extra csillapításúak, ez nem. És bizony az aszfalton éreztem is, hogy üti a térdem mert ezt nem 90+ kilóra tervezték.
Na de ez csak rövid szakasz volt a cél előtt itt belefért, 20-nál hosszabbra meg majd megyek a kék csodákban. A Pro Max sokkal masszívabb így kicsit melegnek tűnt a Bércen, a Wingsben ilyen érzésem nem volt. Lefelé tényleg "szárnyalni" tudtam benne, most nem engem előztek folyamatosan hanem én értem be pár embert. Szóval akadt flow bőven.

81 teljesítőből a 44. lettem, ez már nem a sor vége, nem a szintidőért kellett küszködni. Az L távon valószínű nem tudtam volna ilyen egyenletesen haladni és a végére elfogyok. De mivel ez rövid volt így belefért, hogy kiengedjem a fékeket. Jól éreztem magam, kellemesen elfáradtam, kellett egy ilyen az UTH előtt. Ott biztos, hogy küzdenem kell majd.
Köszi a Crew-nak mindent, hoztátok a megszokott minőséget és hangulatot. Még sok ilyet ! Találkozunk szűk három hét múlva.