Lengyel - Tátra: Öt-tó völgye

Az augusztusi hőség elől 2010 óta mindig a Tátrába menekülök 2013 óta pedig mindig az Egri Kárpát Egyesülettel. Az egyesület képzett túravezetői és hegymászói mindig nagyon jó programot raknak össze az 5 napos táborra. Kiutazáskor kis felvidéki kulturális ismertető program, majd a hegyen különböző nehézségű útvonalak, így mindenki szabadon választhat kedvének, felkészültségének megfelelő időtöltést. A tábor központja mindig a Zora szálló Tátra Lomnicon, ahol kényelmes szobákkal és finom kajákkal várnak minket télen-nyáron. És persze az egyéni "őrültségeimre" is van mindig lehetőség. Így csináltam most is a meghirdetett "A" túrából "A+-ost".

Reggeli után busszal a nagy csoporttal mentem át Lengyelországba. Az augusztus ott is fő szezon, és a lengyelek imádnak kirándulni, kedvelt célpontjuk a Morskie Oko-nál lévő halastavi menedékház. Így mire a határra értünk a felső parkoló már tele is volt, csak a határon tudtuk letenni a buszt. Itt gyorsan el is köszöntem a csapattól, hiszen ők kényelmesen 3 - 3,5 óra alatt tervezik elérni az Öt-tó völgyét, én erre 2 órát számoltam magamnak. A határtól a nemzeti park bejárata nem egészen 2 km, de már itt az aszfalton megakaszt a tömeg. A nemzeti park kapujában a téli egy helyett most 6 jegyszedő bódé működik (a belépő jelképes 5 zloty, cserébe kulturáltan kiépített turista utakat kapunk és nem kell a szemétben gázolni mint itthon) de így is sorba kell állnom jó 5 percig, hiába péntek még így is rengeteg ember van, mi lehet vajon szombaton?
Az első 2-3 kilométer aszfalt, kerülgetem a babakocsikat, majd a lovaskocsikat amik a Morskie Oko-hoz viszik fel a rengeteg embert. Majd végre elérem az erdőt és a pirosról a zöld jelzésre váltok át. Az első 10 perc nettó bambulás, a januári téli tábor emlékeiből próbálom összerakni a tájat. Akkor a -10 fok és a jó 1,5 méteres hó nehezítette a haladást, most a 30 fok és a rengeteg ember. Sok százan tartanak a vízesés felé, néha nehéz az előzés. Kategorizálni kezdem az embereket, vannak a mászók nagy bakancsban, sisakkal, kötéllel a zsákjukon. Aztán a túrázók, ők azok akik köszönésre automatikusan elengednek kérés nélkül. Kiránduló családok, gyerek csoportok. Majd jönnek a divat turisták slick utcai cipőben selfiebotokkal, pár futó speedcrossban. És persze az elmaradhatatlan lengyel kamikázék, akik strand papucsban törnek a sör felé a vizes sziklákon. Hihetetlen figurák na.

Siklawa vízesésnél a tömeg feltorlódik, és szó mi szó érdemes megállni kattintani pár képet. 70 méteren át zudul le a sziklákon a tó vize mellettünk. Mesés látvány, és ez télen kimaradt. Hiszen a lavina veszély miatt akkor lezárják ezt az utat, a menedékházat a tófalon szinte függőlegesen felmenő fekete ösvényen lehet csak elérni. Innen szerencsére már csak pár száz méter és felérünk a völgybe a single track is két fősre szélesedik. Ezzel a látvánnyal nem lehet betelni, a tavak, a fölénk tornyosuló csúcsok mesevilága ez. Kiülhetsz a víz mellé egy sörrel, sütivel chilezni, vagy indulhatsz a Sasok útjára, vagy tovább a jó pár turista úton. A ház előtt épp menyasszony fotózás van, futócipő le, magassarkú fel. Na ez nem működik, hát akkor fel az ember hátára és be a tóba kapják az utasítást :)

Háromnegyed 12, ahogy saccoltam felértem 2 órán belül még a sorban állással és fotózással is, meg van az első 10 km és 700 szint. Térerő alig, így csak egy sms-t küldök a többieknek, hogy én indulok is tovább át a másik völgybe. Azért még megállok a háznál, hitetlenkedve bámulok a jelzőtáblára, úristen mekkora hó volt itt januárban.

Elindulok felfelé a kék jelzésen a Morskie Oko irányába, elérem a téli út fekete jelzésének becsatlakozását. Páran most is itt jönnek fel, gondolom, hogy kikerüljék a vízesés melletti tömött sorokat. Itt leszólít egy lengyel futó lány, felismeri a Lemkowyna-s pólót, kattintunk egymásról egy -egy képet, aztán jöhet a következő kaptató.

Buzigatya, hülye vigyor, giccses háttér :)

Itt megy át a Magas-tátrai átkelés teljesítmény túra útvonala is, nekem pedig a kedvenc panoráma utam amin eddig valaha voltam. Pedig már jópár tátrai útvonalat bejártam oda vissza, de ez a kedvenc szakasz fölfelé (lefelé már nem annyira). A háztól kb 20 perc a fölfelé szakasz és mielőtt átbukna az ösvény a gerincen 1850 méteren jobbra van egy kis kilátó pont. Itt egyszerre csak 2-3 ember fér el, így ezt a helyet választom az ebédre hozott High5 iso gél elfogyasztására. A gyomrom már amúgy is korgott, a 7 órai reggeli már messze van és én még csak egy kis csokit ettem meg még a vízesésnél. A nap erősen tűz, már most kezdek leégni, de az, hogy az 50-es napkrém is a zsákban van csak este derült ki. A magammal hozott 3 liter folyadék több mint fele elfogyott, szóval valamit majd venni kell a halastavi menedékháznál. De egyelőre ez nem izgat csak gyönyörködöm a panorámában.

Nagyjából 400 szintet dobok innen el alig 2 kilométeren a Morskie Oko-ig, ráadásul tömött sorokban jönnek az emberek szembe. Néhol még nem ugrós de már nem is lépős a sziklákon lefelé vezető single track. 5 ember fel, 5 ember le, szinte lehetetlen előzni. Néha rámosolyognak a Lemkowynás pólóra és elengednek. Felszerelés alapján már előre látom kitől várhatok előzékenységet és kitől nem. Jobbra áfonya mező és gyönyörű panoráma hívogat így megint letérek az ösvényről pár métert. Szemben a Rysy Lengyelország legmagasabb pontja és zarándok helye alatta pedig a két tó, felül a tengerszem alatta a Morskie Oko gyönyörű zöld vize. 

 Az ösvényen lefelé keresem a medvére figyelmeztető táblát amit Edittel láttunk még a 2014-es Átkelésen, de nincs már meg. Majd kiérek a házhoz vezető aszfalt útra. Páran a kordon mellett állnak és fotóznak, talán az itt lakó szarvasokat amik itt laknak és egyáltalán nem félnek az embertől, de én nem látom őket. A menedékház előtt a tóparton óriási a tömeg. Tényleg több ezer ember van itt, ami érthető hiszen aszfalton sétálva vagy lovaskocsival nagyon könnyen megközelíthető a parkolóból, inkább kirándulóknak van fent tartva mint túrázóknak. Főleg ilyenkor nyáron. A tavat balról kerülve indulok el a felső tóhoz a  Tengerszemhez. Egy kis hídon átkelve újabb menyasszonnyal találkozok, 2014-ben is belefutottam a felső tónál egy fotózásba. Úgy tűnik itt ez a népszokás. Rengeteg az ember, fa lépcsősor segíti a feljutást a vízesés mellett. A gyomrom hangosan megkordul, jelezve, hogy végre valami szilárd ételt is fogyasztanom kéne. Na akkor számoljunk, ennyi emberen átverekedni magam minimum 15 perc két óra körül lennék a Tengerszemnél. A Rysy-re nem megyek fel hiszen nem úgy terveztem, se elég vizem se kajám nincs hozzá. Viszont nem emlékszem, hogy Gyula 4 órát vagy 6 órát mondott a busz indulásra. Próbálom hívni, de nincs térerő szavát se értem. Bobek ki se csöng, ahogy a versenykuruzslóm se érem el. Na akkor vissza a házhoz, eszek egy jó gomba levest az máskor finom volt aztán a maradék 8 km aszfalton bőven belefér 4ig. Persze egy két képet még kattintok a tó jobb partjáról visszafelé.

A Rysy tömbje és a felvezető láncos szakasz, jó 600 szintet kell láncos úton megtenni a hasadék mellett. Valahol ott integet MariannRun is :D

A menedékháznál a sor kint áll a lépcső tövében, úgyhogy levesezés törölve indulok lefelé. 10 perc után elérem a következő házat, idáig hozzák a lovaskocsik a tömeget. Ennek megfelelően 5 perc sorban állás után még a fagyiról is lemondok. Úgyis kövér vagyok nem kell zabálni had égjen a zsír. Lefelé találkozok pár futóval, intenek mikor látják a Lemkos pólót, megy az oda-vissza drukkolás. Csapatom tovább lefelé az aszfalton, közben a vizem is elfogyott így mikor egy forráshoz érek újratöltöm a kulacsot. Jéghideg és kristály tiszta víz jön a fából kifaragott kifolyón hihetetlen jól esik. Elérem újra a piros és a zöld jelzés találkozását. Telefon megint, hol vannak a többiek, még csak a vízesésnél járnak. Na akkor nekem fölösleges sietnem sőt jobb ha eléjük megyek. Így újra elindulok a zöldön felfelé  mint reggel. Egy 20-25 perc múlva jön is szembe az egyik útitárs, a  versenykuruzslóm éppen málnát és áfonyát szed az ösvény két oldaláról így becsatlakozok én is. Eszünk, beszélgetünk, majd futunk a következő bokrokhoz kerülgetve a hegyről lejövő ember áradatot. Tökéletes zárása a napnak.

A csoport végére még egy jó órát várunk a beléptető kapuknál. Sajnos a télen megismert grillezett sajtot áruló mamika már nincs itt, így marad a pizza és egy kis dinnyés gumicumi ami a vésztartalék szilárd kajám lett volna, szerencsére nem kellett.

A jövőheti OCC előtti talán legjobb edzés napom volt ez. Elsőre furcsán hangzik, hogy kellett hozzá a tömeg de ott is 1500-an fogunk elrajtolni és garantált, hogy az első 5-10 kilométeren egyben lesz még a mezőny vége, közepe. Így még ezt is pozitívumnak veszem. A szintezés még a "hőségben" is jól ment, a frissítést szokás szerint nem tartottam be rendesen. De mivel nem volt gyilkos a tempó ezért pont elég volt, a versenyen a frissítőpontokon lesz úgyis szilárd kaja ott meg úgyis elcsábulok mindig. Harmadszor voltam az Öt-tó völgyében, és remélem még jó párszor eljutok oda. A hely télen-nyáron gyönyörű a menedékházak is jók, és hát akad még pár ismeretlen ösvény és hegycsúcs. Szóval megunhatatlan. Nyáron a tömeggel számolni kell, de megéri átküzdeni magunkat az ember áradaton mert felejthetetlen élményt nyújt a környezet a hegyek szerelmeseinek.

Az össz táv busztól-buszig vissza majd 30 km volt, 1300 szinttel, az eleje és a vége ugyan aszfalt, de korai érkezéssel (vagy télen :D) ez megúszható. Az Öt-tó völgyéből elérhető a Zerge és a Kápolna csúcs vagy a Sasok útja is (bár nekem az már túl extrém)
A Morskie Oko pedig magában is megér egy napot esetleg egy Rysy mászással. De azt csak rutinosabbaknak ajánlom a sok láncos szakasz miatt!

A Bükk 900-as csúcsai

Magyarország száz legmagasabb hegycsúcsa közül 59 a Bükk területén található. A Bükk 900-as csúcsai túramozgalom és teljesítmény túra teljesítéséhez ezek közül 20-at kell felkeresni és az oszlopokon található pecsét lenyomatot / "kódot" rögzíteni. Az útvonal igazi kihívása az, hogy a legtöbb csúcsra nem vezet turista út, némelyikre még vadcsapás se. Valamint, hogy a teljesítménytúrát hagyományosan augusztus első hetében szervezik meg, amikor is legtöbbször ahogy idén is hőségriasztás van (bár volt már egész napos szakadó eső is). Ezt tovább nehezíti még az is, hogy a rendezvény teljesen önellátó. Frissítés nincs, valamint a Bükk-fennsík ezen részén nincsenek működő források. Nekem a hőség az egyik legnagyobb ellenségem, de mivel az OCC-n a várható hőmérsék -5 és +35 fok között lehet ezért kellett egy ilyen extrém "edzés" is, hogy szokjam a hőséget.
Mivel a korábbi években már háromszor megcsináltam, ezért a tervezést nem bonyolítottam túl. A haldokló Garmin túra GPS-emen a pontok megvoltak, csak épp a térképet és utakat nem hajlandó megjeleníteni ezért a V800-ra rátöltöttem a 2014-es útvonalunkat, tudván, hogy menet közben úgyis improvizálnunk kell majd a növényzet állapotától függően. Röviden az óra navigál hogy merre mentünk előzőleg a GPS pedig mutatja az irányt mikor le kell térnünk, kerülnünk kell a korábbi útvonalról. Péntek este kicsit megkésve  fél 11 körül értünk Bánkútra, ahol meglepve konstatáltuk, hogy a "turista ház" a nyári szezon közepén péntek este 8-kor bezár. Kis tanakodás után úgy gondoltuk, hogy akkor a ház mellett táborozunk, amúgy is kint akartunk aludni a szabadban ahol egy picit hűvösebb van mint a házban és jóval elviselhetőbb mint otthon lett volna a 30 fokos szobában. Már pont kényelembe helyeztük volna magunkat amikor kirontott egy manusz, hogy mit képzelünk mi, hogy ilyenkor érkezünk. Közölte, hogy a házhoz közel nem lehet táborozni menjünk arrébb a "lekaszált" sátorverő részre. Ez egy remekül karbantartott rész a sípálya mellett, egy hatalmas tüske át is szúrta a sátram és a dupla vastag hővédős polifoam-ot is! Ezen kicsit bosszankodtunk, de hát nincs mit tenni ilyen az ha egy "turista háznak" csak üzemeltetője és nem gazdája van, vendéglátósnak meg semmiképpen se nevezzük... Az éjszaka roppant "pihentető" volt, először is a remélt kellemes időnek nyoma se volt, ugyanaz a döglesztő 30 fok körüli hőmérséklet. Aztán először két halálmadár vijjogott felettünk, hogy egymással vitáztak vagy a mi felkoncolásunkat tervezték nem derült ki, mert jött pár szarvas akik Bunny feje fölött ugrottak át, majd egy róka próbált haverkodni vele. Szóval sikerült 3 részletben kb 2 órát aludnunk. De legalább vicces volt. Reggel felmentünk a parkolóba becuccolni az autóba, majd reggelizni kezdtünk. Erre megjelent a helyi csövi macska, aki szemtelen nyávogással elkunyerálta az összes paprikás kolbászt a szendvicsemből. Bunny szerint a hegy szellem küldte és jó karma, hogy adtunk neki kaját. Pacsi pár ismerőssel a parkolóban aztán gyors regisztráció után elrajtoltunk.

A pecsét gyűjtő kartonon a 20 csúcs rublikája nem a leglogikusabb, ideálisabb útvonalat mutatja és mivel térképet nem adnak, nem árt előre gondolkozni. Ezért mi rögtön a sípályán felfelé az utolsó 20-as számú Felső-Borovnyákra (#1. csúcs) mentünk a NATO fagyi/radar lábához. Innen a parkolót érintve mentünk a Bálványra (#2. csúcs) itt a kód a Petőfi kilátó korlátján is rajta van nagyban valamint a régi pecsételő oszlop is meg van. Innen a régi szánkó pályán keresztül lementünk a sárga/kék turista útra, majd a csurgói erdészház után elkezdtük az emelkedést a Pipis-hegyre (#3. csúcs).  Sajna fotózni nem sikerült de nagy valószínűség szerint egy nyuszttal találkoztunk, bár ezt csak arra alapozom, hogy a nyest éjszakai állat ez meg nappal ténykedett előttünk, egy kidőlt fán mászkált dörgölte magát hozzá, talán a területét jelölte ki. Innen kisebb bozóttúrás árán értünk át a Fodor-hegyre (#4. csúcs). Eddig 5 kilométert mentünk, Bunny machete után vágyakozik, én pedig azon gondolkozok miért is jöttem rövidnadrágban a legkisebb boka zoknimmal, mondjuk a hosszú kompressziós zoknit már letépte volna rólam a bozót, a túra kamáslihoz meg meleg van. És így legalább rögtön meglátom a lábamon a 3 piros hátú kullancsot. Átvágunk egy kis "réten" már amennyiben rétnek nevezhető egy mellig érő bozótos, Bunny kiszúrja, hogy málna is van a sok gaz között és megáll legelni. Így utólag visszagondolva máskor is itt vágtunk át és akkor is voltak hatalmas térdig / derékig érő hangyabolyok itt. De most először keltettük fel a kíváncsiságukat, nem támadtak csíptek, de 2 perc után 4-5 nagy 2 centis hangya futkározott a mellkasomon, így a gyümölcs szüretet félbeszakítottuk. Mindenesetre jó tudni ha valami történik veled a természet gyorsan eltünteti a nyomaidat. Vagy csak a hülye filmekben rágnak le a hangyák egy embert percek alatt? A következő pont a Nagy István erőse (#5. csúcs). Ide meredek de szép tiszta erdőn keresztül értünk fel. Majd lefelé kicsit kerülnünk kellett  a nyakig érő csalános miatt. Elhaladtunk a Hármaskúti ház előtt, régen ezt ki lehetett bérelni, most nem tudom ki adja e az erdészet, de aki teheti próbálja ki egyszer roppant hangulatos szállás az erdő szívében. Innen valahogy a régi már nemlétező kisvasút nyomvonalán lenne célszerű megközelíteni a Huta-bércet (#6. csúcs). Sajnos a régi szép fenyvest az elmúlt évek viharai nagyon megtépázták így ide mindig küzdelmes feljutni, vagy csak rossz irányból próbálkozunk ismét. Ez a hupli mindig nehezen adja magát. Szerencsére a következő két csúcs a legkönnyebbek közé tartozik, a Kis / Mély-sár - bérc (#7. csúcs) és a Fekete-sár - bérc (#8. csúcs) csak pár száz méterre van egymástól. Innen némi szintet spórolva nem a Körös-bércre megyünk, hanem egy jobb kanyarral a Vörös-sár - hegyre (#9. csúcs).  Majd onnan a Kukocsó - hegyre (#10. csúcs).  Kicsit több mint két óra alatt sikerült az első tíz csúcsot elérnünk, de még csak 10 kilométert tettünk meg. Az idő egyre melegebb az első üveg vizem már majdnem teljesen kifogyott. Reggel 7 decivel indítottam, az útra pedig 3 liter vízzel és 1,5 liter izóval készültem, bízva abban hogy elég lesz. Bunny keményebb Ő csak 2,5 liter vízzel akar végig menni.
Na tehát a fele meg van, innentől már nagyobb ugrások lesznek a csúcsok között, de kevesebb bozóttúrás kell, lesznek ösvények. A következő pont az Ispán-hegy (#11. csúcs), 2010-ben mikor először csináltam a túrát itt találtunk egy picuri kölyök kutyát. Nem tudjuk, hogy kerülhetett oda szegényke járni se tudott annyira le volt gyengülve. Lehet elszökött valaki után és úgy tévedt a csúcsra, nem tudjuk. Mikor felértünk csak nyüszített, de járni nem tudott. Racionális esetben az ember ilyenkor fog egy követ, hogy ne szenvedjen szegény állat. Mi mégis inkább megetettük, adtunk neki egy kis vizet, mire pár perc után megpróbált felállni és jönni akart velünk. De tudtuk, hogy nem tudna végig jönni velünk, vinni pedig nem tudjuk magunkkal. A blöki szerencséjére pont utol ért minket egy másik kutyás túrázó csapat, ők gyors döntés hoztak a legnagyobb zsákból szétpakolták a cuccaikat egymás között. Így a kutyus a zsákban utazott tovább velük. Mint utólag kiderült, kis állatorvosi segítséggel megmenekült és Bükki Ispán-hegyi Ispán néven profi túra kutya lett belőle.
Innen Istállós-kőre mentünk (#12. csúcs) ahol úja összetalálkoztunk két régi túrás ismerőssel akikkel reggel majdnem egyszerre indultunk, csak épp más sorrendben haladva. Itt kordult meg először a gyomrom, de úgy gondoltuk Tarkőig kihúzzuk majd eszünk ott. Az egyik túratárs azt javasolja menjünk tovább a gerincen és kis downhill után térjünk vissza a turista útra, de mi inkább a már ismert hosszabb útvonalat választjuk. Végül is egyszerre érünk a Nagy-Kopaszra (#13. csúcs). Ez a legtávolabbi kitérő Bánkúttól féltávnál vagyunk, innen elvileg már visszafelé tartunk a célhoz, bár lesz még pár kanyar azért. Innen először a Virágos-sár - hegyre megyünk (#14 csúcs), Majd elválunk alkalmi társainktól és a Kőrös-bérc (#15. csúcs) felé vesszük az irányt. Előzőleg azért hagytuk ki mert a déli oldalról könnyebb a szintezés, Erre Fülöp Zoli hívta fel a figyelmemet 2014-ben, addig mindig a másik oldalát koptattuk a hegynek. Valamint így elhaladunk a Kőrös-barlang mellett. A Kőrös-barlang Magyarország legmagasabban található barlangja, egy kiszáradt forrás barlang. Sok egyéb mellett a különlegessége, hogy az ásatások folyamán cápa és barlangi medve fogat is találtak benne. Az egykori pannon tenger üledékei a hegykiemelkedés majd a karsztosodás után váltak látható felszíni alakzattá. Innen megint jól járható erdészeti úton indulunk tovább, egy szív szorító tarvágás mellett. Legalábbis szerintem a a szálaló fakitermelés nem ilyen nyomot hagy maga után:

Nemzeti park???

A Büszkés-hegyre (#16. csúcs) vezető ösvényt megint benézem, pedig elvileg van valahol, így ide megint kis küzdelemmel érünk fel, a csúcs északi oldala amúgy is a Muzslára emlékeztet, mikor azt hiszed, hogy felértél mindig van még mindig feljebb. Valamikor egy óra körül érünk ki Tar-kőre (#17. csúcs) itt kis pózolás, gyors ebéd, majd a vízkészletem beosztása következik, 18 kilométert jöttünk és már csak egy liter folyadékom van, okosan kell beosztani a célig.

A következő kilátó pont a Három-kő (#18. csúcs), Bunny szerint 3 kavics, a csúcsra vezető ösvény előtt itt is megállunk málnát legelni, valint a turista úton megtaláljuk minden idők leglaposabb borzát, bizarr de tanulságos szemléltetése ként hogy is hasznosít mindent újra a természet.

Borz csont és szőr, más nem maradt belőle

Innen már tényleg a cél felé haladunk, csak kell még előtte két csúcsot érinteni. Közben újra összetalálkoztunk a két ismerős túratárssal ők, azt javasolják előbb Nagy-kő - hátra (#19. csúcs) menjünk. Ez is trükkös csúcs emlékeim szerint bozótos és kerítés mászós, nos a kerítést megtaláltuk, majd kerestünk rajta egy könnyen mászható részt, hogy aztán lefelé 10-15 méterrel megtaláljuk sz új erdészeti feltáró utat, ahol 5 méter széles kényelmes traktor nyom vezet lefelé és persze kerítés sincs. Az utolsó pecsétet Kis-kő - háton (#20. csúcs) ütjük be az igazoló füzetbe. Itt az ismerősök egy számomra ismeretlen útvonalat javasolnak ami átvezet a kék sávra. Majd elválunk mert nekik még hiányzik egy pecsét. Az óra persze 5 percenként berezeg, hogy letértem a megadott track-ről de így a leglogikusabb visszatérni Bánkútra és mivel már csak fél liter vizem maradt nem mindegy mikor érünk vissza. Bunny a telefonos applikációval navigál át minket a jelöletlen ösvényekről Faktor rétig majd innen már ismerős így hamar Bánkúton vagyunk.

2010-ben ez a túra volt a "célversenyem" és nem véletlenül. Mai napig a kedvenc bükki útvonalam, rendezvényem. Nincs semmi felhajtás, semmi cukor máz. Csak az érintetlen természet ami hétről hétre változik így mindig újat mutat. A teljesítéshez kell némi helyismeret, vagy nagyon jó tájékozódási, térkép olvasási készség és persze némi logika. Mikor először csináltuk valami 34 km-ert mentünk, majd 30-at, 28-at, most 26 és felet. A rekordot a tájfutók tartják 25 körül, szóval van még mit faragni. Lehet legközelebb akkor indulok majd ha eső lesz mint 2011-ben mikor reggel héttől délután 5-ig áztunk , vagy egyszerűen csak több vizet cipelek magammal. De az biztos, hogy ide még visszatérek mert ez a kalandozás megunhatatlan!

Börzsöny Trail 2017

Sose indultam még "Csanya trail-en". Az első Dupla / Szimpla élményen önkénteskedtem, aztán voltam egyszemélyes szurkolói menet, szerencsére indulhattam az első Vertikal 500-on, kétszer az UTH-n, VTM-en. Voltam, pontőr, pályabontó stb a Bükk, Mátra, Buda trail-eken. Ideje volt már egyszer rajthoz is állni. Főleg, hogy a Börzsönyt alig ismerem. Az M-es táv pedig ideális edzőversenynek tűnt, 24 klikk 1000 szinttel amire 4 óra szintidőt adnak. A sorsolást is megúsztuk így már csak futni kell.

Szerencsére Pepi is úgy döntött, hogy van kedve eljönni. Mert bár Ő nem mondja, de szerintem már Ő is unja a heti Egedre föl le köröket. A párja Endre bevállalta a sofőrködést és csatlakozott hozzánk még Denyó is, hogy Endre ne unatkozzon amíg mi futunk. Az utazás gyorsan eltelt, Diósjenőn látva a tömeget az első utunk a kocsmába vezetett. A tipp bejött, a kávé jó, a mosdó kulturált és tiszta és nincs sorban állás ami nem elhanyagolandó tényező. Irány a versenyközpont A rajtszem felvétel, csomag leadás pillanatok alatt meg van. Profin, rutinszerűen végzi a munkát a crew. Idővel jól állunk jöhet a bandázás, ami a versenyek egyik legjobb része, hiszen futkározni otthon is lehet egyedül, de ilyenkor lehet találkozni a sok hasonló futóbolonddal. Előkerül Ancsúr is, döbbenten közli, hogy látta Endrét. Mondom neki, hogy együtt jöttünk sőt még Denyót is elhoztunk, rendezhetünk egy mini sulis találkozót. Ennek örömére lövünk is gyorsan egy trailfiet.  Kimegyünk szurkolni a L távosoknak, aztán lassan 10:30 mi is indulunk.

A rajt előtt ugyan bevizeztem a sapkám mikor a kulacsot töltöttem, de nem eléggé. Ráadásul a beígért kellemes borongós 24 fok helyett sehol egy felhő és dög meleg van. Már a rajt előtt mikor felvettem a pántot is 91-es "nyugalmi" pulzust mért. Persze ezen nem lepődök meg, a hőség mindig megdobja 10-15-tel alapból. Ancsúr azzal bíztatott a rajtnál, hogy "tempó hányásig" de azt egyikünk se gondolta, hogy ez csak egy klikket jelent és valszeg nem 5:50-es tempóra gondolt, kész a gyomrom eddig bírta. Fentről a nap tűz, alulról fűt az aszfalt és még a levegő is párás, én meg csak émelygek. Egy darabig még tartom a lépést Pepivel, de érzem, hogy ez így nem lesz jó, az izzadság már itt kiüti az állítólag profi Arcteryx futó sappit. A napszemüveg lencséjén folyik le a sós lé, marja a szemem nem látok rendesen. A tömeg lendülete itt még sodor magával minket de tudom, hogy én ezt nem fogom így bírni vagy legalább is nem sokáig. Úgyhogy csak oda szólok neki, hogy menjél majd utolérlek. Ez most verseny, nem edzés és pillanatnyilag csak hátráltatom őt. Nekilendül és egy perc múlva már vagy 30-40 ember van köztünk. Az első emelkedőn megtorpan a mezőny, előzök, előznek szép lassan sétába váltunk. Mondjuk vicces, hogy itt még sétálva gyorsabb vagyok pár embernél akik fog összeszorítva kocognak még mindig fölfelé. Pepi kék hátizsákja egyre közelebb kerül, bár még mindig van 10-15 ember köztünk. Utol kéne érnem, a mellényemben nincs hely a szemüvegnek, az Ő zsákjába viszont beférne és akkor kevesebb izzadság folyna a szemembe. Na akkor toljuk meg kicsit, a 140-es pulzus már rég sehol. Az erősebb séta is a 160-at súrolja mégse csökken a távolság kettőnk között. Kerékgyártó Peti persze a legmeredekebb legszűkebb ösvénynél áll lesben a fényképezőgéppel, hogy igazi szenvedős képeket lőhessen a mezőnyről.

Závoz - nyereg

Az elágazóban Marcsi és Joe irányítja a mezőnyt, S táv balra, M táv jobbra, egy pillanatra megállok pacsizni. A Cortina óta nem találkoztunk, Joe rám néz és vigyorogva javasolja, hogy váltsak át S-re, na azért a látszat csal ennyire még nem vagyok szarul. Itt ráadásul egy enyhén lejtő széles dózer kezdődik lehet végre haladni. Csak éppen Pepi itt is sokkal gyorsabb mint én. Kiérünk egy kis mezőre. Tűz a nap, a gaz néhol mellig ér. Próbálok inni de még a víztől is hányni kell úgyhogy inkább csak a fejemre locsolok a kulacsból. Itt még látom Pepit, de ahogy visszakanyarodunk a kanyargós erdei single trackre látótávon kívülre kerül. Közben egy sérült futó jön szembe, azt mondja semmi gond, lemegy az irányító crew-hoz ők majd leviszik. Szegény a második helyről kénytelen kiállni.
Kezdődik a gerinc hullámzása, szerencsére akad némi árnyék, így a pulzusom is visszamegy 140 körülire. Persze akad egy-két sunyi emelkedő vállig érő csalános dzsindzsával de azért nem rossz. Egyetlen dolgot sajnálok, hogy a növényzet szinte teljesen kitakarja a panorámát. Lelketlen részeken futunk itt, hiányzik a szép látvány, nagyon kell figyelnem a lábam elé mert akad pár görgeteg kő amin könnyen pofára eshetek. Az izzadság kimarta a szemüveg orrnyergét rögzítő ragasztást, így a guminyereg leesik mikor a homlokomra tolom. Na ez így nem lesz jó. A másik ESS-t tavaly januárban így kukáztam a Chopok - Gyömbér gerinctúrán, akkor a hideg miatt engedett el a ragasztás és be is fagyott a szemem, mondjuk ezt most nem fenyeget, csak épp így zavaró. Mondjuk lehet jobb lenne sportszemüveget használni, de hát a militáns énem ragaszkodik a ballisztikus védőszemüveghez még ha itt most használhatatlan is. A lencse mindkét oldalán folyik le az izzadság, ráadásul a fák között az árnyékos ösvényen akad pár kő és husáng. Egyetlen dologban reménykedek, ha sikerül az egyikben pofára esni azt legalább majd felveszi valaki.
Végre könnyen futható rész jön, pár emberrel előzgetjük oda-vissza egymást, de igazából nem számít. Tetszik az erdő. Előjön megint a militáns énem, milyen frankót lehetne itt játszani. Tiszta átlátható és átlőhető erdő, pont annyi domborzattal amennyi kell. Ezen elnosztalgiázok vagy 10 percet tuti, lehet vissza kéne menni milsimezni? Az egész heti irodai stressz után jó lenne egy-két ember lepuffantani, vagy csak simán menekülni az életemért. Na de most csak simán futni kell, mondjuk az idővel nem állok túl jól. Jön egy lefelé itt kicsit neki engedem, de a combhajlítóm jelez, hogy ő ezt a tempót nem támogatja. Széles dózer jön, lehet végre kényelmesen haladni. Jó, hogy ilyen sokan vagyunk, vonatozunk előzgetjük egymást. Máskor ilyenkor már egyedül kullogok a sor végén, most a boly húzza egymást. De a combom nem 100%-os. Lehet így 1,5 óra után inni kéne végre? Kibontom az izót, nagyon nem ízlik de azért 1-2 decit sikerül lenyelnem. Ez után kényelmes hullámzás jön, ez egy jó szakasz bár fogalmam sincs hol vagyok. Elhagyunk egy mezítlábas crew drukkert majd jön a a pálya legkellemetlenebb része, a piros sáv meredek lejtője le a frissítő pontra. Eddig annyira nem hiányoztak a botok, bár két emelkedőn jól jött volna. De ez a poros downhill most kiüt, valószínűleg Csanyának van valahol elrejtve egy könyve Az ország legszemetebb lejtői címmel. Ez tuti benne van, mindegy milyen évszak, sár vagy por itt szívni fogsz. Azért sikerül esés nélkül lejönni, bár ehhez az kell hogy egy fába kapaszkodva engedjek el mindenkit aki mögöttem volt. Aztán szerencsére kiérünk az útra és a frissítőponthoz Királyházánál.

Két órája jövök, a táv több mint fele megvan. Viszont eddig csak kb fél liter folyadékot sikerült magamba erőltetni szóval valami csoda kell, hogy végig bírjak menni. És ez itt is van, úgy hívják, hogy Crew! Kezdésnek kapok savanyú uborkát ami gyorsan helyre hozza a gyomrom, kis sajt, sós keksz, kóla, majd hogy valami energia is legyen aszalt áfonya, szilva, datolya. Kulacsból meleg víz ki, hideg a helyére és indulhatunk is tovább. Profi a személyzet, tökéletes összhangban dolgoznak. Tudják hogy mit csinálnak és hogy mit is kell csinálniuk, hogy segítsék a mezőnyt.
Jön a következő nagy mászás, mégis valahogy frissebbnek érzem magam mint az elsőnél, ha nem is gyorsan de gond nélkül felérek a Három-barát - nyeregbe, még egy kis flow is jut ahogy megelőzök egy-két embert . Itt is van egy időmérő pont. Gyors csippantás, 2:56 és lehet kocogni lefelé, a pontőrök azt mondták, hogy már csak lefelé van. De hát ezt már ismerjük, meg bár annyi pénzünk lenne ahányszor ezt hallottuk. Szóval tuti lesz még emelkedő. Egyelőre viszont dobáljuk el az összegyűjtött szintet és ilyenkor jön aminek már rég jönni kellett volna. Végre összerázódik a vesém, illetve végre van ami összerázódjon benne, úgyhogy a 19. klikknél végre kiállok egy fához félperces technikai szünetre. Hárman ugyan elmennek mellettem ez alatt, de nem baj, a veséim így se köszönik meg ezt a napot. Jön az utolsó sunyi emelkedő, szerencsére nem túl hosszú de azért nem esik jól. Vízmosás görgeteg köves lejtő jön, az igazi nem szeretem fajta, és persze Kerékgyártó Peti ismét fényképez. Megállok, pacsi, jöhet a szokásos Vöröskő forrás erre van című örökzöld. Azt mondja az kicsit odébb van úgyhogy a célt javasolja, az már csak 3 klikk. Ok, hát akkor irány a célvonal.

A tervezett 3:30-as célidőm ugyan nincs meg 3:38 lett, de nem baj.  Jó volt ez így. Hiszen edzőversenynek szántam, ami nem túl hosszú nem túl nehéz, de mégis verseny. Így kicsit kizökkent a sima edzések unalmából. Az elején a hőség kiütött rögtön, így ha nem is nehéz de melós volt az eleje, de aztán féltávtól már jól voltam magamhoz képest jól is ment, akadt némi flow is. Élveztem, hogy új helyeken járok.
Pepitől 20 percet kaptam, úgyhogy Ő már túl volt a zuhanyon amire én beértem. Hihetetlen sokat fejlődött az elmúlt fél évben. Jó hogy eljött. Denyó aki saját elmondása szerint soha semmilyen sport rendezvényre nem jár teljesen odáig van, hogy ez milyen tök jó, mennyi ember, mekkora buli, stb. És tényleg az.
 A versenyzés a sport ünnepe. A szervezők tényleg ünneppé varázsolták ezt a vasárnapot. Mert bár a Börzsöny egy aljas bucka, ami a versenyen inkább csak a vad és szúrós oldalát mutatta meg azért nem rossz hely. Nincs meg benne az igazi hegyek nyugodt méltósága, az elveszett az ősvulkánnal. Nincs már meg a régi égbetörő 1500 méteres csúcs, helyette maradtak a vadregényes völgyek és a tüdőt próbáló kaptatók és panoráma ösvények. Ahhoz hogy ezt így kényelmesen láthassuk viszont kellenek a szervezők, a crew akik éltetik ezt a rendezvényt. Ők most tényleg tökéletes munkát végeztek, ilyen jó pályajelölést én még soha nem láttam, egyetlen centijét se ismertem az útvonalnak mégis végig 100%-ig egyértelmű volt minden. Az ellátás tökéletes, a versenyközpontban minden ami kell meg van. És igazából ezért nagyon jók és kellenek ezek a versenyek, mert ezek azok az élmények amik tovább viszik az embert. Ezekhez a pozitív élményekhez lehet majd visszanyúlni a köv mélyponton. Erősen gondolkozok azon, hogy mivel a kőszegi hegységet se ismerem lehet a Kőszegi Trail lesz a következő "Csanya Trail" -em. Mert sok ilyen kell még!

Cortina Trail 2017

Az elmúlt években szerencsére sikerült pár kvalifikációs pontot adó terepversenyt  és túrát teljesítenem, így adott volt, hogy végre kipróbáljam magam egy igazi magashegyi versenyen. A fő álom az UTMB rövidtávja az OCC. De mivel oda majd háromszoros túljelentkezés volt kellett egy B terv, ez lett a Cortina. A Lavaredo Ultra Trail középtávja olaszországban a Dolomitokban. A verseny nem egészen 50 km hosszan vezet végig a Cortina körüli hágókon, három komolyabb mászással 2600 métert kell leküzdeni amire 12 óra szintidő van.  Persze ide se könnyű kijutni  2400 versenyző jelentkezett az 1500 férőhelyre. De a sorsoláson mázlim volt így felkerültem a rajtlistára. A sorsolás után gyorsan befizettem a részvételi díjat, majd szerencsére sikerült ismerősökkel közös fuvart és szállást is találni.

 A felkészülés hónapjai nagyon gyorsan elteltek, volt közte jobb is, rosszabb is. A főpróbának szánt Bércre sajnos családi okok miatt nem tudtam elmenni de a hétvégi szintgyűjtéseket szinte maradéktalanul végig csináltam. Így már csak a hőségtől tartottam, mert 25 fok fölött már nagyon tudok szenvedni. Erre azt találtuk ki, hogy az Eged oldalába a legnagyobb melegekben délelőtt 11 és délután 2 között jártam ki, hogy szokjam milyen az amikor fölülről a nap, alulról pedig a sziklák ontják a hőséget. Hogy ennek mennyi értelme és haszna volt azt nem tudom, de mindig kiütött. A verseny előtt két héttel még sikerült egy arcüreg gyulladást összeszedni így az utolsó hét már csak pihenés és rehab volt.

A kiutazó csapat szerda este 11-kor indult Budapestről. Ezért én már 8kor eljöttem otthonról, hogy Egerből időben oda érjek, természetesen az utolsó busz késve indult de szerencsére a többiek bevártak. Így néhány extra kanyarral reggel 9 után meg is érkeztünk Cortinába.

Csütörtök reggel. Géza felvetése alapján előre regisztráltunk a 9:30-kor rajtoló Compressport közösségi futásra, hogy átmozgassuk az utazástól elgémberedett lábainkat. Ez egy nagyon jó hangulatú kis buli futás volt a cég szponzoráltjaival, végig Cortina belvárosában majd el egy kilátó pontra. A hangulat annyira adta magát, hogy miközben videózni próbáltam menet közben a főutcán, egyszer csak arra eszméltem, hogy a két előttem futó jobbra és balra kitér, hogy én belerohanhassak a már felállított fém kordonba. Az ütközést sikerült lágyékkal tompítani és beszerezni egy jó kis lila foltot a belső combomra, de legalább egy jót röhögtünk. Majd bevettük magunkat az expo-ra ahol több tucat cég és verseny kiállítói vártak minket különböző finomságokkal és akciós ajánlatokkal. Alap esetben még szilveszterkor se iszok pezsgőt, de itt olyan kedvesen kínálták, hogy teljes természetességgel fogadtam el délelőtt fél 11kor és még ízlett is, bár nálam a dobogót a spenótos tojás felfújt szerűség vitte el. Ez után visszaültünk az autóba és elindultunk a szállást megkeresni a következő faluba.

A szállásunk San Vito di Cadore -ban volt, egy ódon 100 éve üzemelő pékség és cukrászda fölött aminek a teraszáról elég impozáns kilátásban volt részünk:

Itt elfoglaltuk a szobákat és visszamentünk Cortinába átvenni a rajtszámot és megnézni Géza rajtját aki a délutáni Skyrace-en is indult. A felesége Kati pedig visszament a versenyközpontba önkénteskedni. Mi Marcsival és Joeval kis városnézés után busszal akartunk visszamenni a szállásra, de két perccel lekéstük. Így kipróbálhattuk, hogyan tudunk stoppolni. Nos hát nem túl sikeresen, az egészben a legjobb az volt mikor egy apáca nevetve intet, hogy Ő ugyan fel nem vesz minket. Végül is 50 perc után felvett minket egy kedves bácsika, aki kérdezte indulunk e a versenyen. És biztosított minket, hogy nagyon szép lesz Ő minden hétvégén túrázik a hegyekben. Közben a többiek már haza értek és egy finom tésztával vártak minket.

Péntekre a telefonom teljesen elhalálozott így adott volt a délelőtti program is. Cortina főutca mobil bolt keresés. Szerencsére Kati olasz tudása sok segítség volt, ezért előtúrtak nekem a raktár legmélyéről egy 29 eurós duplakártyás békebeli elpusztíthatatlan Nokia-t, tökéletes lesz versenyekre ahol kötelező magaddal vinni. Ezután bementünk a North Face boltba, ha már 20% kedvezményt adnak a rajtszámra és az sem elhanyagolandó, hogy a kínálat finoman fogalmazva bőségesebb mint bármelyik itthoni boltban. Közben a bolt előtt zajlott a gyerek futam, hihetetlen aranyos lurkókkal akik magukban, vagy szüleik kezét fogva esetleg a nyakukban ülve teljesítették a nekik kijelölt pályát.

Délután vissza San Vito-ba ebédre pizza majd pihenés, hiszen a hosszútávosoknak este 11-kor már rajt volt. Én is pihenést terveztem de valami bélcsavaró kórság kiütött így az éjszaka nagyobb részét a mosdóban töltöttem, a maradék időt pedig a vihar tanulmányozása vitte el, talán ha 2-3 órát tudtam pihenni.

Szombat reggel átrobogtunk Cortinaba ahol Marcsival hosszan vártuk a rajtot, az éjszaka küzdelmei miatt én nem túl jó kedvvel és állapotban egy kövön üldögéltem a tömeg szélén, nagyon nem volt kedvem beverekedni magam a rajtzónába. Ez egy jó fél óráig tartott aztán mikor felcsendült Ennio Morricone-tól az  Ecstasy of gold, már én is furakodtam előre, hogy kivételesen ne teljesen leghátulról rajtoljunk.
Kikocogtunk a városból, majd az erdőben jött az első komolyabb emelkedő. Itt szinte állóra fékeződött a tömeg a két nyomni ösvényen elkezdődött a torlódás. Egy - két előzés után elértünk egy kis tó partjára ahol magyar szavak ütik meg a fülemet. Markó Katáék, ekkor még csak köszönünk majd mindenki megy tovább a saját tempójában. Tetszik ez a mezőny japán, hongkongi, lengyel, ukrán, francia, amerikai versenyzők a rengeteg olaszon felül. Mindenki más stílus mind mozgásban mind felszerelésben. Az első emelkedők jól mennek, nincs még hőség és a fák is árnyékot adnak. de tudom ez nem lesz sokáig így. Ahogy emelkedünk a növényzet eltűnik és csak a világos sziklákról visszavert gyilkos sugárzás marad. Ha forráshoz érek, iszok, vizezem a fejem a csuklóm, sehol egy felhő az égen, a panoráma viszont pazar ahogy kanyargunk felfelé. Az első 10 km jól telik élvezem a tájat viszonylag jól is vagyok még egy csokit is sikerül magamba tömni.
Majd jön a Travanses-völgy pokla, a mesékben az ilyen gyönyörű helyeken élnek a hegyi tündérek, de most inkább csak a gonosz manók földje amik teljesen a mélybe rántanak, esetleg néhány világháborús lidárc átka súlytja a vidéket. Az biztos, hogy hiába az alacsony vízállás képtelen vagyok haladni még a patakmederben is csak vánszorgok az agyam meg olyan dolgokon kattog amiknek nincs helye a versenyen. Gépies a mozgásom fejben messze járok, A versenykuruzslóm jól seggbe rúgna ha tudná min agyalok, de most tuti nem érném el telefonon. Nem tudom mennyi idő alatt jutok itt át, fél óra, egy óra nem tudom teljesen kiesett az egész. Egyszer Marcsi rám szólt, hogy egyek majd az első pontnál segített tartályt tölteni, hogy legyen nálam víz fölfelé de ez a rész egy rém álom volt.
Végre elkezdünk emelkedni a gondolataim kitisztulnak visszatér az erőm újra utolérem Katáékat, Ő már volt tavaly is, ellát pár jó tanáccsal, a csúcsra jókedvűen érünk fel, Ők itt picit lemaradnak fotózni én meg húzok lefelé.

Col Dei Bos hágó

Le a völgybe széles jól futható dózer vezet, kocogni kezdek. Illetve kezdenék, a gyomrom helyén egy kő pattog a görcsölő beleimen, nagyon nehéz belőni azt a tempót amivel úgy tudok haladni, hogy ne fájjon. Pedig a völgyben látom lent a parkolót, bár a többiek figyelmeztettek, hogy becsapós mert lesz előtte még egy emelkedő, mégis nagyon közelinek tűnik. Az út persze tényleg becsapósan kanyarog, a várt alagút nem a völgybe hanem a következő kaptatóra vezet rá.

Az út jobbra fordul, az eddig hűvös szellő helyét átveszi a megrekedt hőség, ami úgy fejbe ver mintha beton falnak rohantam volna. Szédülök kóválygok, meg kell állnom képtelen vagyok tovább menni. Szerencsére Katáék utolérnek kapok tőlük sótablettákat, iszok rá némi testmeleg izót, majd az erődnél megállok fotózni.

Hihetetlen hely, egy régi erőd, fölötte a falon kötel technikát gyakorolnak, kicsit arrébb viaferrata csoport kurjongat, alattunk a völgy szembe a következő hegy. Talán öt percet töltök itt el, de ennyi kellett is, hogy összekaparjam magam és letudjak ereszkedni a frissítő pontra.
A pont előtt az aszfalton utolér Marcsi is, több mint egy órája nem láttam nagyon megörülök neki, Ő sokkal jobb állapotban van mint én, közli, hogy szó se lehet kiszállásról, eszembe se jusson megyünk együtt tovább, van két óránk a Giau-hágói pontzárásig. A ponton iszok egy kólát majd egy kis levest ez javít a helyzetemen. Szilárd kaját nem merek lenyelni, de gondolom egy darab sajttól nem lehet nagy gond. Nos persze megint tévedek a 3 féle kirakott sajtból sikerül kiválasztanom egy érlelt fajtát, ami nagyon jól esne este a teraszon egy palack bor társaságában, itt viszont megint görcsbe rántja a gyomrom. Marcsi számomra hihetetlen tempóval lő ki a pontról, alig bírom követni. De a lendülete csak az első komolyabb szintezésig tart. Beérem, majd szép lassan elmarad mögöttem. Kezd összeállni a képlet. Fölfelé máshogy terhelem a törzsem ezért nem görcsöl olyankor a gyomrom, ergó nincs mit tenni az emelkedőkön kell behoznom minden a lejtőkön elvesztett percet. Mindezt úgy, hogy féltávnál egy óra csúszásban vagyok a saját tervemhez képest és a pálya utolsó 10 km-ere ereszkedni fog végig, ja és nem tudok szinte semmit lenyelni.
De előbb még fel kell mászni a pálya legmagasabb pontjára 4 km-en 500 szintet kapunk amíg elérjük a 2400 méteren lévő Averau házat, Egyenletes tempóban haladok sehol nem állok meg szuszogni, a hegyek gyógyító ereje működik. A hegyek gyógyító ereje működik, már a tűző nap se érdekel. Pedig az óra hőmérője 36,6 foknál a magasság méréssel együtt kiakad, többet nem számolja az összszintet. A Cinque Torri sziklatornyait már jókedvűen érem el, még pózolok is a fotósnak.

 Majd megyek tovább, már csak pár méterre lehet a csúcs felkiálltással. Utolérem a reggel óta kerülgetett five-fingerses hongkongi lányt, mikor megáll fotózni végül én is előveszem a kamerát.

A menedékháznál a hegyimentők várnak minket, hűsítő teával. Most látom magamon, hogy mennyire leégtem a napon. Bő óra alatt értem fel a völgyből, így megengedek magamnak egy kis szusszanás magamba erőltetek egy banános Hihg5 szeletet lövök egy trailfie-t a fölém magasodó csúccsal és magabiztosan indulok le a hágóba.

Úgy számolom 40 percem van a következő 2 kilométeres ereszkedésre az meg sima ügy nem kell kapkodni. Nos a rajtszámon lévő szintmetszett kissé becsapós, ez inkább 3,5-4 km 100+ szinttel. Mikor erre rájövök előbb elátkozok minden digót, majd az útszélén üldögélőket próbálom noszogatni bírják ki a pontig ne itt csússzanak ki az időből. Persze ezt nehéz elmagyarázni egy spanyolnak aki nálam is rosszabbul beszél angolul, végül egy német sráccal kezdünk el tempózni fölfelé. Az ösvény vége egy olyan szikla csapás amit elsőre fel se ismerek. Túrázók szólnak rám, hogy a futók másik oldalról kerültek egy busz méretű leszakadt sziklát. Itt sikerül is oda csapni a bokacsontom egy nagy kőhöz. Keményen kell tempóznom, hogy elérjek a hágóhoz. Egy perccel a pontzárás előtt esek át az időmérő szőnyegen. Majd befekszek a csap alá. Eltántorgok a kajapulthoz és gondolkozok mit is kéne enni, egy fél banánt sikerül lenyelni, majd meglátom a félbe vágott koktélparadicsomokat a só mellett. Én nem tudom milyen só volt ez, de itthon az útszóró só is előreköszön neki az biztos. Kettőt haraptam rajta és lenyeltem, majd 5 másodpercen belül majd összeestem olyan görcsbe rántotta a gyomromat. Neki támaszkodok a kajapultnak, de ekkor látom, hogy hátul egy ember már hordágyon fekszik, egy csak vegetál a harmadiknak pedig épp infúziót kötnek be. Na ne ezt semmiképp, gyorsan kitántorgok a pontról mielőtt lekapcsolna a személyzet.
 A hágó után pár száz méterrel megint zerge csapás következik amit a hegyimentők biztosítanak. Előtte meg a fűben leülve rejtőzik egy fotós, későn veszem észre így hiába próbálok úgy tenni mint aki jól van.

Hívna a természet de szűk az ösvény nincs hova félre állni így sétálok tovább, majd egy 10-15 perc múlva végre félre tudok állni egy kő mellé. Hát a vesém biztos nem fogja megköszöni ezt a napot, normál esetben egy itthoni Egedes edző körön ami max 1,5 óra is 2x állok ki egy egy fa mellé, most meg lassan 8 órája vagyok úton és ez a második alkalom. Viszont amilyen borzalmas volt a só olyan hatékony is végre megkordul a gyomrom. Ezért benyomok egy  high5 isogélt, majd innék rá. Hopp üres a tartály nem töltöttem fel a hágóban. Ok akkor jöhet a koffeines izó, na az első kortytól olyan hányingert kapok mint még soha. Hát ilyen nincs...

Még egy 200 méteres hágóba mászás vár rám és nem a könnyebb fajtákból és nem tudok folyadékot se bevinni. Tényleg egy pancser kezdő amatőr vagyok. De legalább már a nap nem tűz és hál istennek hogy a high5 pakkot kaptam a szponzortól, mert ezt víz nélkül is magamban tudom tartani. Így mire a kaptatóhoz érek újra jól vagyok és tudok ismét előzgetni. Az Averau-nál 1297. voltam, a hágónál már csak az 1355. Itt most újra visszaszerzek pár pozíciót. Nem mintha bármit is számítana, a sor legvégén vagyok ez egyértelmű. És fogalmam sincs mi van a lányokkal féltáv óta nem láttam őket és biztos, hogy nem értek be a 15:30-as pontzárásig, lehet nem engedték tovább őket? Épp ezen agyalok amikor egy kövön ülve meglátok egy ausztrál sporttársat (milyen jó, hogy minden rajtszámon rajta van ki honnan jött) tiszta vér a térde és a lábszára. Kérdem tudok e segíteni van nálam medic pakk (mert hogy azt is végig cipeltem sose lehet tudni alapon) majd csak legyint, hogy ugyan pihen 5 percet nincs semmi baja. Így megyek tovább. Végre felérek a hágóba ahol két hegyimentő sátrazik, kérdem tőlük hol találok forrást mert tiszta vízre van szükségem, azt mondják 500 méter az ösvény bal oldalán.

Ez az olasz távolság mérés olyan lehet mint a dél dalmát időszámítás, vagy mint, hogy egy Csanya versenyen mindig minden ponton 4. vagy max a célban máshogy számolják. A lényeg, hogy még vagy 20 percet gyalogoltam mire elértem az első patakot. Jó hideg vize van, az az igazi torok rekesztő de most jól esik, eszek hozzá egy banános gélt is mert kelleni fog még az erő. Elvileg már csak egy mászás van hátra.

Itt ér utol Kata, végre van kivel beszélgetni, azt mondja 10 percet késett a hágónál de tovább engedték Marcsit nem tudja, egy feltételes ponton együtt csippantunk. 35 km-ernél tartunk 8:56-alatt eddig 2400 szintet mentünk és 1332. vagyok. Fölfelé még mindig tudok javítani na, de már csak egy pici emelkedő jön amit látunk is a távolban. De előbb még meg kell állni egy réten, ami tele van hegyigyopárral.

 Mögöttünk vihar gyülekezik, a távolban halljuk is a morajlást de talán megússzuk. Előttünk egy lankás emelkedő hát neki indulunk. Két őrült olasz félmeztelenül ül egy sziklán és torkuk szakadtából ordítva drukkolnak mindenkinek aki elmegy ott. Innentől már végig futható pálya jönne, ha a gyomrom engedné. De sajnos nem, mire elérjük az utolsó pontot a D'ajal tó partján iszonyatosan görcsölök. Úgyhogy Kata megy tovább én meg bezárkózok a menedékház mosdójába egy jó negyedórára.
Itt volt egy kiírás, hogy már csak 10 km a cél, van rá 2 órám szóval sima ügy, de Katát már nem érem utól. Engem viszont elég sokan, főleg piros rajtszámos hosszútávosok, de akad pár kék is ezek szerint nem vették 100%-osan komolyan a Giau hágós pontzárást. el fut mellettem több japán, a hongkongi mezítlábas lány, a német futó is rám köszön akit még a hágó előtt biztattam, hogy jöjjön. A lefelé sose volt az erősségem, pedig itt most én is haladok gyorsabban mint a verseny folyamán eddig bárhol. Cortina szélét elérve egy család mini pontot üzemeltet a háza előtt. A gyerekek kolompolnak a kerti slag zuhannyá alakítva, almát és bort kínálnak. Még bő egy km a cél van rá 45 percem, hát persze hogy elfogadom az a deci bor már rontani semmit nem tud az állapotomon, nem is rossz jól esik. Így a célba már vigyorogva kocogok be.

Kicsit nehéz elhinni, hogy sikerült. Sose mennek könnyen a versenyek, mindig sokat hibázok, vagy csak túlvállalom magam. De ilyen mélyről még soha nem jöttem vissza. Rengeteg tanultam ismét. Magamról, a hegyről, a testem jelzéseiről, a tartalékaimról. Arról, hogy mennyire más tud lenni hegy és hegy, hogy milyen gyorsan össze lehet omlani, de vissza is lehet jönni, csak meg kell tanulni kezelni. Persze ehhez nagy rutin kell ami még nincs meg. Mérlegelni kell a kockázatot, de merni kell kockáztatni. Fejlődni csak úgy lehet ha feszegetjük a határainkat. A rengeteg Egedre szaladgálás bármennyire is untam néha sokat segített, de még többet kell. Lefelé még mindig csapni valóan megy, béna és gyáva vagyok. Nincs meg a technikám a murvás, omladékos lejtökön való tempós lejövetelhez még mindig, viszont esés nélkül végig vittem a versenyt, pedig én 10-ből 9x zakózok az ultrákon. Nem volt semmi izomlázam, a térdem picit szúrt és nehezen hajlott a végén, de kis nyújtással és pihenéssel másnapra elmúlt. Szerencsésnek mondhatom magam még a bekapott kórsággal is, ugyanis a verseny utáni éjszaka volt a legrosszabb. Haza jönni is csak a Csernus Brigitől kapott széntablettákkal tudtam, 4 nap alatt 6 kilót fogytam a végére. Mondjuk van miből szóval nem baj.
Fantasztikus élményben részesülhettem egy gyönyörű helyen. A verseny útvonala, a szervezés, a kiszolgálás a helyiek  hozzáállása is csodálatos. Ha valaki bejut a sorsolással ne szalassza el a lehetőséget mert ez tényleg életre szóló élmény.

Köszönet Katinak, Gézának, Karcsinak az utazás, szállás, supportálás megszervezéséért nélkületek sokkal nehezebb lett volna. Marcsinak és Katának a verseny közben tanácsokért. A csapat többi tagjának a jó társaságért és hangulatért. Valamint a szponzoraimnak akik támogattak a felkészülésben és a versenyen a  POLAR Hungary -nak és a ProteinFutárnak.

Útvonalajánló : Vöröskő - időszakosforrás

Egyik kedvenc edzőútvonalunk a Vöröskő - időszakos forráshoz vezet, idén is már tucatszor voltunk

2017 április 29

arra. De sajnos a száraz csapadék mentes tél és tavasz miatt eddig száraz volt. A bükki időszakos források működése ugyanis a lehullott csapadéktól függ. 

A Vöröskőről ezt írja a Bükki Nemzeti Park: "A mészkőből álló területeken a csapadék kb. 20-36%-a szivárog be a mészkő résrendszerébe és vesz részt a felszín alatti karszt kialakításában. A beszivárgó víz rövidebb-hosszabb felszín alatti tartózkodás után különféle karsztforrásokban lép ismét felszínre, melyek zöme a hegységperemen található. közülök különösen ismertek a dél-bükki időszakos karsztforrások (Imó-kői, Fekete-leni, Vöröskő-alsó és Vöröskő-felső forrás), melyek aktivitása a karsztvízszint emelkedésével, csökkenésével áll összefüggésben, így általában a hóolvadást követően, kora tavasszal aktívak. Csapadékos években előfordul, hogy nyáron is ontják magukból a vizet, bár az utóbbi évekre inkább az volt a jellemző, hogy be sem indultak. A Vöröskői-alsó-forrás látványos vízsugarát annak köszönheti, hogy a korábbi természetes forrástóban buzgárszerűen feltörő víz környezetét az 1970-es években olyan módon építették ki, hogy a víz csak egy felfelé mutató szűk nyíláson át távozhasson."

Az április végén lehullott jelentős mennyiségű hó után egyértelmű volt, hogy a forrás be fog indulni, a kérdés csak az volt el lehet e jutni hozzá. Hiszen a környéken jelentős kár szenvedett az erdő. Erről magunk is meggyőződtünk egy hete.

Aztán csütörtök este jött az infó, hogy már működik a forrás, és az Egererdő is járhatóvá tette az utat a forrásig, így nem volt kérdés, hogy megyünk. Szombat reggel kimentünk Felsőtárkányba A Varróháztól, a muflonoktól indultunk, de most nem foglalkoztak velünk. még az almát se kérték. hát otthagytuk őket és a kisvasút sínein elrobogtunk Stimecz házig. Innentől volt kérdéses az útvonal, de az erdészet tényleg minden kidőlt fát, eltakarított, átfűrészelt, hogy az út kényelmesen járható legyen. Így jó pár másik futóval és kirándulóval is találkozunk. a múltheti hóból semmi nem maradt, a patakban hömpölyög a víz. a feltörő vízoszlop mellig ér jó másfél méteres. A forrás vize még mindig a legjobb, friss hólé amit egy egész hegy szűrt át. Egy bő éve erre vártam. itt az igazi tavasz és az élet vizéből ihatok (még ha a hó pusztítása is kellett ahhoz, hogy feltörhessen). Bár a vize csak pár fokos mégis hihetetlen jól esik, előbb a fejem dugom bele, majd a kulacsot töltöm meg.

 Eddig kicsit több mit 6 klikket mentünk, most felturbózva gondolkozunk azon milyen útvonalon menjünk vissza Egerbe. Gyorsan jön az ötlet, a tanösvényen visszamegyünk Stimecz házig aztán a dózeren megkeressük az átkötést a Fun Run útvonalára. ami elsőre nem megy olyan könnyen, mivel kb 6 éve jártam utoljára a  piros keresztnek ezen az ágán. Azért választottuk ezt mert így nem kell aszfaltozni Felsősárkányban.

De végül megtaláljuk, a jelek szerint más se nagyon jár erre, van pár kidőlt fa, friss és régebbi is, de végül minimális mászással felérünk a gerincre. Innen már ismerős az útvonal. Leereszkedünk a Bujdosó szikla mellett a Barátrétre. Itt a kiáradt patak némi akadályt képez de szerencsére találunk kidőlt fát amin át lehet kelni. jöhet a sárga kereszt fel a Törökútra. Most se adja könnyen magát, de hát ezt tudtuk és innentől kezdve már kényelmesen hullámzik az út Vasbánya nyeregig. Innentől a POLAR Kaptárkövek Trail útvonalát követjük. Az utolsó komolyabb emelkedő visz fel  a Kövesdi kilátóhoz. Onnan leereszkedünk a Várkúti-turistaházhoz. Majd jöhet a Bikk-bérc és a Nagy-Eged. Meg persze a közte lévő hullámzó gerinc út. Mivel csak egy energia szeletet és két fél csokit ettem és már több mint 20 klikket jöttünk, magam is meglepődök, hogy az utolsó szakasz korgó gyomorral is PR lett strava szerint. Az Eged panorámáját nem lehet megunni. Velünk szembe a Kékes tetején felhő ül ugyan, de így is impozáns a látvány. Alattunk Eger már karnyújtásnyira van. Persze még le kell ereszkedni  a downhill pályán, de mivel ezt minden héten eljátszuk már egész jól megy. Persze a végén a városban az aszfalt már nem esik jól, éhes és fáradt vagyok, de mégis megérte, jó kis nap volt. 

 Pár napig még biztos működik a forrás, a hosszú hétvégén jár a kisvasút így családdal, gyerekkel is kényelmesen (stimeczházi végállomástól kb 4 km oda vissza az út) meg lehet látogatni a természet ezen csodáját. a gyerekek még  a muflonokat is megetethetik útközben:

XXIV. Eged-hegyi Futóverseny

Idén 24. alkalommal rendezte meg a Nagy Sport Egyesület az Eged-hegyi futóversenyt. Mivel az Eged az egyik fő edző hely minden egri futónak, valamint a tavalyi verseny hangulata is tetszett nem volt kérdés, hogy idén is indulok. A verseny 12,5 km kb 500 szinttel ami azért nem rossz arány. A felemásan sikerült Fun Run után végre sikerült okosabban és rendszeresebben edzeni, a fő hangsúlyt a szintgyűjtésre fektetve. Valamint ismerve az útvonal kihívását tudatosan a verseny pályáján is mentem 3 gyakorló kört. Így sikerült márciusban 6000 szintet összeszedni ami még mindig nem túl sok, de az előző hónapokhoz képest jelentős javulás.
Mivel a verseny a vasárnapi óraátállítással megbolondítva 11-kor indul, úgy döntöttünk csütörtökön még tartunk egy pályabejárást Pepivel, és Ő az után dönti el indul e. Én meg végre kipróbálom az új csoda S-LAB Wings-et. Természetesen úgy hogy Ő szinte semmit nem edz simán állva hagyott a felfelé szakaszokon, én meg a hirtelen hőségtől megütve, sétálva is alig bírtam 160 alá vinni a pulzust. Nem jó elő jel, de azzal nyugtattam magam, hogy vasárnap úgyis lehűlést esőt mond, akkor jobban fogom bírni.

A verseny az Érsekkertből, a körcsarnoktól indul, ahol is 30 perccel a rajt előtt gyanúsan hosszú a sor, szerencsére előnevezőként nem kell sorba állni, de meg lep ez a sok ember (tavalyhoz képest duplázódott a létszám). Szép napsütéses idő van csak éppen a szél süvít úgy, hogy 2 perc után vacogok kint, kabátot meg persze otthon hagytam. Marad bent a bandázás. Ez azért jó mert egyértelművé teszi, hogy ismét a leghátsó sorból kell indulni, Németh Csabi, Tóth Norbi, Marczis Dávid úgyis úgy kilő az elején, hogy 100 métert se bírnék velük haladni. Rajtuk kívül itt van szinte a teljes egri Spartan Race Group és a Triatlon klub tagja is szép számmal.  Sok az ismerős. Végül csak kimegyek egy minimális melegítésre Dáviddal, legalább tudunk pár szót beszélni.
A rajt végül csúszik pár percet a sok helyszíni nevező miatt, aztán az élboly ahogy várható volt kilő.

Visz magával a tömeg, a bringa úton pár embert megelőzünk, de csak óvatosan, félszemmel nézem az órát 150 alatt legyen a pulzus. Mert tudom hogy az első km után rögtön jön egy tüdőt szaggató emelkedő, viszont belesétálni nem akarok itt rögtön fel is ugrik 160-ra, de aztán gyorsan normalizálódik. Elhagyjuk a lőteret, a két házőrző véreb akik csütörtökön majd kidöntötték a kerítést helyét a földkupac tetején átvette két kecske (tavaly ugyanők az úton voltak szabadon engedve) és mekegve bíztatják a mezőnyt. A víztornyot elérve látni mennyire széthúzott már a mezőny. Majd a hobbikerteknél jót derülünk a sok kis színes pacán akik már másznak felfelé a downhill pálya kőmosásaiban. A downhill pályán a fölfelé szokás szerint oda ver, akárhányszor megyek itt fel vagy le mindig más, túl gyorsan változnak a kőmosásos szakaszok, ha nem az eső akkor a bringások ténykedése miatt. Még a szakasz elején mondtam Pepinek menjen, ez verseny. Sehol ne várjon rám, de vagy ő lassult, vagy én gyorsultam mert végig látótávon belül van. Csak 6, majd 4 végül 2 ember van köztünk. Nézegetem az órám PR gyanús a fölmenetel, csak éppen le is kell jönni. 

A rég lezárt kilátó toronyt elérve előzöm meg az utolsó párost akik megállnak egy pillanatra frissíteni. Bár látva ki az már tudom ez teljesen céltalan. Tavaly ugyanígy a toronynál értem utol ezt a sporttársat, hogy aztán ahogy elkezdődik az ereszkedés fél perc múlva látó távon kívül érjen. Pepit viszont még a Török-út becsatlakozása előtt utolérem. Együtt kezdünk ereszkedni mondom neki, hogy kb 35 perc alatt kéne leérni, hogy az én álom időm meglegyen. Neki fáj a térde, én meg egyszerűen csak lassú és kövér vagyok. Utol is ér a 2 lehagyott sporttárs és hihetetlen sebességgel robog el mellettünk. Mi inkább csak kocogunk, az utolsó single track szakaszon még egy gyorsvonat húz el mellettem. Majd jöhet az oda-vissza szakasz a strandig. A víztorony környékén megint süvít a szél mint mindig de már az se érdekel. Próbálok egy ütem váltással az aszfalton tempózni, Pepi leszakad tőlem. Sikerül is némileg gyorsulni 5:37, 5:14, 4:51-es klikkek jönnek, a pulzus pánt elkezd lecsúszni rólam és a bénázásommal megtörik a lendület, így a befutó előtt visszalassulok.

Konklúzió:
Tavaly 1:42:25-ös idővel utolsó előtti lettem a férfiak között, idén 1:28:33-mal 57. a 70 célba érkező közül. Sikerült az eddigi leggyorsabb saját rekordot  két mérföldön, valamint a  fölfelé és a lefelé szakaszokon is megjavítanom. Ez így nem is rossz. Főleg ha nem nézzük azt, hogy Németh Csabi 0:54-gyet futott és a saját elmondása szerint még nem érzi fölfelé a track ritmusát, na de majd jövőre! Mert jövőre 25. jubileumi szervezés és még le kell dolgoznom kicsit az 1:26-os álomidőmhöz. 

Azt mondták 100-szor kell fölmenni az Egedre, hogy jó legyen, hát már csak 96 van hátra :)

Bükki Kilátások Fun Run 2017

FUN RUN 2017
"Mindegy, hogy mennyit és mit futsz, a lényeg hogy érezd jól magad!"

A Bükki Ki Fun Run az év első igazi versenye, tavaly nagyon jó volt ezért nem volt kérdés, hogy idén is indulok. Az év eleji nagy fogadalmakat sikerült lenullázni egy elhúzódó betegséggel, majd a betegség után nagy lelkesedéssel a bokámat is túlerőltettem. Ideje lenne már megtanulni ésszel edzeni, de ugye az túl könnyű lenne. Aztán megígértem Imaro-nak, hogy felmérem a Sprint távot, így érdekesebb mint simán csak edzeni. Persze sikerült olyan ködben neki indulni, hogy 1,5 km után eltévedtem, így adott volt a köv hétvégi edzés is :) Verseny előtti hétvégén  megcéloztuk a Vöröskő "gejzír"-hez vezető tájfutó útvonalat, de a forrás még nem indult be, így maradt a Felsősárkányi bambik megetetése. Másnap elvileg pihi lett volna, de szokás szerint gyalázatos volt a hétfő reggeli káosz az irodában, így meló után rögtön futócipőt húztam. Gondoltam egy lazázós átmozgatás nem árt meg és kipucolja az agyam. Na ebből sikerült 10k-n PB-t futni ami mellé járt egy bónusz torokgyulladás majd csütörtök-péntekre frankón átcsapott takonykórba. Normális ember nem indul el betegen versenyen, de mivel sose akartam normális lenni ezt különösebben nem zavart, Attól, hogy nem kapok levegőt én még jól fogom érezni magam és kész, hiszen FUN Run! Eligazítás előtt még gyorsan átadtam a Proteinfutar tippjáték győztesének az ajándék csomagot, szerelék igazítás, egy gyors trailfie Ancsúrral és már rajtolunk is.

4-es suli '88-as évfolyam :)

Rajtnál próbálok az ismerősök mellett maradni, csak most éppen mindenki sokkal gyorsabb nálam egy km után elkezdek leszakadni tőlük, vagy inkább ők hagynak állva. Bárhogy fújom az orrom mégis folyamatosan törölgetni kell és csak a számon tudok levegőt venni, amiből most az átlagnál több kellene amíg felvonszolom magam az Őrkőig. Első csippantási pontnál 25:28 (tavaly 24:35 volt) Tamáskáék poénkodnak, hogy nyomni kéne de nagyon nem megy.  Megkezdődik a zöld jelzés hullámzása, igazából folyamatosan sunyin emel, ha sétálok lemegy a pulzus 130-ra, ha 150 fölé viszem akkor meg csak kapkodom a levegőt és zihálok. A zöld rét előtti szerpentin teljesen agyon vág, marad a séta. De itt legalább utolérek pár embert akikkel aztán majdnem végig húzatni tudom magam.

Őrkőház  1:44:33 (tavaly 1:44:37 volt) Norbiék várnak a háznál és a szokásos "szarul nézel ki" szöveggel fogadnak. Mit kérek? Pálinkát! Komolyan? Hozzad már... Amíg berohan a házba tolok egy sósbanánt egy pohár kólával. Pálinka le, indulás tovább. Takács Zsolti érkezik szemből a Hard távon, Ő nincs szét esve jókedvűen dob egy MedveDisznós poént én meg baktatok tovább, pár száz méter után úgyis utolér, pont az ördög szántásos résznél. A pálinka ha nem is tüntette el a torkomból a gombócot de valahogy könnyebben tudok levegőt venni így picit kocogok utána, persze nem sokat hiszen ő más dimenzióban fut. Elmegyünk a Peskői Bear Grylls pecó mellett, 2011-ben a többiek azt mondták ne menjek be mert rám dől, nos még mindig áll a tákolmány. Viszont ez a pálesz most tényleg gyógyszer volt (vagy egyszerűen már nincs annyi szint) úgyhogy próbálok a pulzust 145-ön tartva kocogni a Cserepes kői barlangig, hiszen ott is mindig van pálinka!
Cserepes-kő 2:11:42 (tavaly 2:08:07 volt) ez egy jó pont, itt is mindig fix társaság van és kérdés nélkül öntik a kupica pálinkát. Gyors köszönés a túrázóknak és már indulok is lefelé, ez itt az utolsó sziklás, ördög szántásos szakasz innentől kezdve már könnyű a pálya. A hosszú egyenesben utolérem Bogyó kutyát aki a gazdájával már több száz túrát teljesített, gyors köszönés és robogok tovább. Tavaly az őserdő előtt ettem meg a koffeines gélemet és jó volt, így most is az emelkedő előtti síkon bontom ki. Itt jön velem szembe Györgyi aki azt mondja visszafordul mert rossz a gyomra. Engem a gél ha nem is felturbóz, de gond nélkül felvisz az Őserdei pontra, a lyukasztónál ér utol egy Hard-os versenyző kérdi van e nálam pálinka :) Hát most pont nincs saját ellátmány, de ígérem az évzáró futásra idén is viszek. A tarkői elágazásnál annyi tábla van mint egy sztráda lehajtónál innen most könnyű szakasz jön. Úgy tűnik sikerül befogni egy párost akiket a Zöld-rét óta követek. Pont jókor érem utol őket így nem mennek le a kék+ jelzésen Stimecz házhoz, így a következő frissítő pontig együtt haladunk.

Tamáskút 3:23:41 (3:18:54 volt tavaly) A ponton ismét Tamáskáék mérik az időt, ők most a mozgópontőrök. De van egy kis gond azt mondja nincs pálinka. Mire én "Tamáska Tamáskúton vagyunk, mögötted a spec mentők, mellettük Gyula bá terepjárója, olyan nincs, hogy itt ne legyen pálinka" erre elrohan. Eszek egy kis sonkát dinós gumicumival meg kólával, a kulacsom teli töltik izóval, mire ezzel meg vagyok, jön is egy bontatlan üveg pálinka (örök hála érte Gyula!). Beszélek még két szót Bobek-kel a tátrai hegyivezetőnkkel akitől rengeteget tanultam az elmúlt években és már indulok is tovább. Kellett most ez a kis szusszanás, tavaly itt eléggé ki voltam készülve, most minden jó. Egyben vagyok semmi nem fáj tényleg Fun Run.
Jöhet a Lök-bérc végtelen gerinc útja, előtte még lesz egy patak átkelés a Imó-kőhöz vezető tanösvény elágazásnál illetve lenne, nyoma sincs a tavalyi kiáradt pataknak, sehol egy csepp víz csak millió hóvirág.

Mielőtt áttérnék a zöld jelzésre van még egy sirató fal a kopjafa előtt, de most ez is könnyen megy. Az utolsó pálinka teljesen helyre tett, eltűnt a gombóc a torkomból. Az izót is gond nélkül veszi be a gyomrom, nincs a tavalyi tiltakozás. A gerinc út nem tartozik a kedvenceim közé, mert bár gyönyörű a kilátás mégis egyhangúan hosszúnak tűnik. Szerencsére a többiek látótávon belül vannak és ez ösztönöz, hogy csak utol kéne érni őket. A hullámzó szakaszon az emelkedőknél mindig közelebb érek, hogy aztán a lefeléken újra elhúzzanak, de azért folyamatosan csökken a távolság. A gyomrom finoman jelzi, hogy valamit enni is kéne, mert a 2 szem gumicumi pálinkával, nem tesz ki egy ebédet. Betolok egy energia szeletet a maradék izóval, és már jön is az ereszkedés a Bujdosó-kő mellett. A mű út előtt nézem a szalagokat, hogy tavaly nem így voltak, aztán leesik, tavaly itt is áradt a patak, most meg a csontszáraz mederben kell haladni. Átmegyek a műúton és már ott is az utolsó frissítő pont.

Barát rét 4:40:18 (4:40:38 volt tavaly) a ponton beérem a többieket. Ropi, oliva, sajt jöhet minden ami sós innen jön a pálya legszívatósabb része. Szokás szerint előadom a hisztit miért nem volt jó a régi Mediál táv vége (egyszeri rész táv volt talán 2013-ban), amikor is a réten keresztül szépen besétálhattunk a célba. Persze erre mindig az a válasz, hogy mert a tájfutók tudnak egy rövidebb utat az erdőn át, csak ugye közben van még egy hegy. Persze ez csak megszokás, de a többieket kicsit elkedvetleníti ahogy felvázolom a ránk váró borzalmas "alagutat", elnézést érte. Valószínű ezért lehet, hogy a számomra legkellemetlenebb szakaszon sikerül mind a 4 szem előtt lévő embert megelőznöm a gerincig. Hozzáteszem nem adták olcsón magukat, néhol a szememen kapkodtam a levegőt.

Török-út 5:10:01 (5:09:52 volt tavaly) Na innen már csak egy km a Vasbánya-nyereg és onnan már csak le kell csorogni a célba. A Török-út mindig sáros még a júliusi-augusztusi kánikulában is, ehhez képest most szinte csont száraz. Az elágazásnál beérek egy Classic távos indulót , akivel aztán oda-vissza előzzük egymást lefelé, de ő valahogy a bakancsaiban bátrabb így állva hagy. Az üdülő kerítésénél újabb Classis távos lány fut el mellettem, mondja, hogy csapassuk már nincs sok. Nehéz lenne elmondani neki, hogy hanyadszor jövök le ezen a szakaszon. Így csak legyintek, menjen csak én már csak kocogok.

Már csak egy tó kör van hátra

Cél 5:39:56 (5:42:28 volt tavaly) a kapunál várnak a többiek Ancsúr és a Le Garage de Runnabe, beszélni ugyan nem nagyon tudok a rekedtségtől de mégis azt mondom hogy megérte, tényleg Fun Run volt. Ancsúr a terezett 5 órás idő helyett futott egy 4:24-et ami a nők között 4. helyet ért. Én gyakorlatilag ugyanazt tudtam amit tavaly, hogy mennyivel lett volna jobb egészségesen, talán 10 perccel, de mindegy is. A lényeg hogy jó buli volt. A szervezés, a pálya jelölés, az ellátás tökéletes köszönet érte az Egri Spartacus SE -nek! A verseny utáni hangulat is nagyon jó. Még bandázunk 1-2 órát a tóparton, megvárjuk a Hard táv eredmény hirdetését és csak utána indulunk haza. Nem mondom, hogy ezentúl végig iszom a versenyeket, de be kell látni a pálinka tényleg orvosság. A köv versenyre pedig megpróbálok beszerezni pár ilyen pocket shot-ot vésztartaléknak.

Zacskós karibi frissítő, garantált Fun RuM

A pályabejárásokra és a versenyre az alkohol mentes frissítőket a Protein Futár biztosította, köszönet a támogatásért.