Mátra 40 2016

Félidő!

Június vége a POLAR Kaptárkövek Trail-ről szólt. Július eleje pedig mindig a Mátráról. Parádi Laciék a Pásztói Szabadidő Sportegyesülettel az itthoni legnehezebb 60-as túrát rakták össze, egy gyönyörű útvonallal. Szóval egy tökéletes félévzárót lehet itt tartani, lemérheti az ember mit is fejlődött az előző hónapokban. Nekem is ez volt a tervem, hogy negyedszer is teljesítem a 60-as távot. Elkezdtem újra kijárni a szőlőbe edzeni, hogy szokjam a hőséget, az egyik este fél7kor még 34 fokot mért az óra. Szenvedés de csinálni kell, persze túl egyszerű lenne ha csak ennyi kellene a sikeres teljesítéshez. Egy bögöly csípésem ráment a könyökömre, az egész izület begyulladt az alkarom teljesen feldagadt úgy nézett ki mint Popeye-nek a mesében. Ehhez jött még hogy az év legmelegebb hétvégéjét jósolták. De mivel 2010 óta egyszer  sem maradt ki ez a túra, igaz akkor még csak a Muzsikál az erdő volt semmiképpen nem akartam kihagyni. Így némi hezitálás után úgy döntöttem a 60-as helyett elég lesz a 40-es táv is azon már úgyis régen 4 éve voltam utoljára. Hétközben elindultam magnéziumot venni és kiderült van számomra új ismeretlen cseresznyés gélje az Ethic-nek hát gyorsan vettem abból is egyet. Face-n feltettem a kérdést ki használta már, amire jött egy-két pozitív megerősítés no és persze szokás szerint tucatnyi troll hozzászólás, így jött az ötlet, hogy akkor csináljunk extrém gél tesztet. Hogy miért extrém? Nos mindig azt mondják ne versenyen, ne éles helyzetben próbálj ki ilyen dolgokat (ezt eddig se tartottam be). Én biztosra mentem és három gyártó három ismeretlen géljét készítettem be (+1 tartalék). 

Űrkaják

Bemelegítés

Péntek délután utaztam Pásztóra, így lesz idő néhány fröccs mellett bandázni a többi indulóval no meg akklimatizálódni a versenyre hiszen a kolesz a 70-es évek épülete így hőszigetelés nem létezik a szobákban bőven 30 fok felett volt. Az aulában lehetett volna meccset is nézni de Jónás Ricsivel inkább kiköltöztünk az utcára ott hűvösebb volt, az első pohár bornál tartottunk amikor becsatlakozott hozzánk az első két ember aztán sorban még páran, ismerősök ismeretlenek vegyesen. Szóval a meccsből semmit nem láttunk de a bor elfogyott úgyhogy 11 körül végül is felmentünk, hogy legalább 4-5 órát aludjunk. 

Rajt

Ez elég jól is sikerült 5 előtt picivel ébredtem, majd a következő óra gyorsan el is repült és hirtelen az tűnt fel, hogy a rajtolók első sorában találom magam és kilövök a 60-as futókkal. A lelkesedés vitt is vagy 200 métert, majd beláttam, ha 4 perces ezrekkel próbálom tartani velük a lépést nem hogy a Muzsláig de még a városból se jutok ki. Úgyhogy inkább bevártam Fülöp Zolit az eredeti terv is az volt úgyis , hogy Muzsláig együtt haladunk amíg nem válik szét a két táv. Az első 2 km sík majd elkezdjük az emelkedést Muzsla-nyeregig. A kilátás pazar, a Nyikom és a Muzsla között gerincről apróbb bércek nyúlnak le, Zoli mondja, hogy ez a szakasz a Hétvezér sírja. Hetedszer mászok itt föl és ezt mégse tudtam, már megérte eljönni és még csak most kezdődik. Az üdülőknél  utol ér Ricsi pedig jóval később rajtolt. Elköszönünk, hogy ma már nem találkozunk, de aztán Ő nem figyel a szalagra és az eredeti piros háromszög nyakig érő csalán tengerében találja magát, mi a szalagozást követjük de persze gyorsan újra befog és végleg elköszönünk. Más tempót tervez és be is jön neki 6:23-as idővel ér célba. Mi Zolival kényelmesebbre vesszük, dumálgatunk felfelé hiszen 3 km-en majd 400 szintet emelkedünk nem itt kell kapkodni. A V800 figyelmeztet is hogy 156 a pulzusom (sétálva), pedig 140 körülit terveztem limitnek a hőség miatt. Ekkor ér be JAAT a Jeti (Lefagysz túrák főszervezője). Na akkor még egy tradíció letudva vele minden évben itt a táv elején találkozunk és tudunk dumálni kicsit, ismét megállapítjuk, hogy a 60-as a legkeményebb túra itthon, nehezebb mint az M115 első fele. Hiszen az eleje és a vége sík ezért gyakorlatilag 50 km-en kap az ember 3200 szintet, nem egyszerű hegyekkel és még ezt tetézi a hőség és tényleg visszagondolva hetedszer vagyok itt ebből 6 túra esett hőség riasztásra egyszer meg olyan felhőszakadás volt, hogy a gerincen menekülni kellett a villámok elől. De hát ezért jöttünk a kihívásért, így érünk fel Muzsla nyeregig ahol szokás szerint Utassy  Gabi vár a pecséttel. 7,8 km 630 szinttel 1 óra 28 perc pont ahogy terveztük. A többiek mennek tovább a hosszún így elköszönünk.

Űrkaja teszt 1

Na de hát én gélt tesztelni is jöttem szóval teszteljünk. Az első gél az EthicSport Malto Shot Endurance gélje cseresznyés ízben. A csomagolása könnyen nyílik, állaga igazából nem is zselé szerű sokkal folyékonyabb, és valóban elég hozzá 1-2 korty víz, az íze is jó nem túl édes, könnyen lefolyik az ember torkán, egy 50 ml-es tasakban 440 kJ energia van. Alapvetően tetszik, ilyet még venni fogok, könnyebben csúszik mint a sűrű erdei gyümölcsös püréje az tényleg beszilárdult lekvárra emlékeztet.

Az Entek erdeje

Muzsla-nyereregtől a Nyikom-nyeregig az útvonal megegyezik a Bérc útvonalával csak éppen visszafelé, na és persze az ember sokkal pihentebb is itt a táv elején. Lefelé könnyebb is így van idő gyönyörködni az erdőben. Van is miben a Hétvezér sírját ősi fák őrzik sorban. Hatalmas száz éves bükkök végig az út mentén, érdekes az elmúlt években a bérc közben sose fogtam fel milyen csodálatos helyen is megyünk végig. Mindig csak a hegy ledózerolását tervezgettem és hogy ide soha többet. De ezt már leírtam a Bérc beszámolóban. Most nagyon tetszik hol kocogok, hol fényképezek, egyedül vagyok az erdőben egyetlen sporttárs tűnik fel néha, de ő is hasonlóan tördelt tempóval megy néha 100 méterrel néha 20-szal van előttem. Az előző esti esőtől a 32 fokban gőzölög az erdő, Nyikom-nyereg alatt a kis dagonya / tavacska hatalmasnak tűnik az áprilisi állapothoz képest. A piros sávról áttérek a piros keresztre, ez is egy olyan szakasz ahol 2-3 éve nem jártam már várom, mert szép kilátó pontokat érint. Csakhogy ez egy roppant ritkán járt ösvény, így bizonyos részeken a cserjés olyannyira benőtte a turista utat, hogy még vadcsapásnak is túlzás nevezni, illetve max vaddisznóknak ajánlott mert 1,5 méteres magasság fölött letép az emberről a ruhát zsákot. Szerencsére nem hosszú szakasz talán kétszer 50 méter ilyen nehezen járható. Ha itt sikerül átverekedni magunkat már jön az igazi single track ösvény az omladékos kőfolyásban lefelé és, hogy még jobban meglegyen a Gyűrűk Ura feeling ezt az ösvényt is egy Ent őrzi.

Innen már nincs messze Mátrakeresztes, a Vidrócki barlanghoz most nem kell lemenni, bár az útról a vízesés hangja csábító volt, hogy jólesne beállni a víz alá picit.

Mátrakeresztes először

Az első frissítőpont Mátrakeresztesen a volt Zöld sas kocsma kertjében van, bár  a kocsma már rég nem üzemel. Itt a pecsét mellé kapunk sajtot,  sós paradicsomot és 2 féle sütit is valamint lekváros és zsíros kenyerekkel is kínálnának de azt menet közben sose eszek. Iszok két pohár házi gyömbér szörpöt majd teszek egy kis kitérőt a sárga sávról a sárga keresztre. A házak között van egy kék kút, legalábbis egy ami biztos üzemel a háromból itt nagy pancsolás rendezek mert már most gyilkos meleg van és jön a következő emelkedés Ágasvárig. 

Űrkaja teszt 2

Itt iszom meg az első EthicSport Magnesio Liquido -t, na ez nettó csalódás eddig is az Ethic-es magnézium shot-okat vittem magammal a komolyabb szintezésekre de a régi fiolás kivitelt. Ez az új fajta csomagolás tipikus marketing bullshit a régit lecsavartam beöntöttem és kész 250 mg letudva jöhet a következő hegy. Ez az új fajta valami béna beépített szívószálas dolog, de rohadtul nem működik, túl pici nehezen bontható és idő igényes, ja és persze már nem 250 csak 225 mg benne a magnézium, pont mint a gyümölcs joghurtoknál...

Fallóskút - Ágasvár 

Visszakanyarodok a sárga sávra, hogy elkezdjem az emelkedést, ez is ismerős szakasz a M115-ről, csak akkor lefelé jövünk és éjjel a sötétben, hát most sokkal nehezebb. Szerencsére itt becsatlakozik Attila egy ritkán látott túratárs, Ő se először van itt 15 éve TT-zik, szóval seggemen a tojáshéj. Kényelmesen elbeszélgetünk felfelé, felszerelésekről rendezvényekről, hogy az elmúlt 2-3 évben milyen drasztikusan megváltozott a teljesítménytúrázás és a terepfutás világa, az emberek és a versenyek, versenyszervezők hozzáállása és hogy milyen jó, hogy Parádi Laciék foggal körömmel ragaszkodnak a minőséghez. Nem a darabszámra mennek hanem hogy amit szerveznek az tényleg első osztályú legyen. Fallóskúton a pecsét mellé kapunk 1-2 finom sárgabarackot, majd a kútnál újra lehűtöm magam kicsit. Még csak fél 10 de locsolni kell az embernek a fejét. Innen leereszkedünk a  Csörgő-patakhoz és most végre van időm megkeresni az átfaragott forrás jelző táblát, amit az M115-ön a sötétben nem tudtam lefotózni.

Ez a kis vicces tábla is egy olyan pont ahol 7 éve mindig megállok, 2010 júliusában ugyanígy voltam itt először akkor is Laciék rendezése volt, az útvonal is ugyanaz szóval nosztalgia. Szerencse, hogy ennyi év alatt se vette a fáradtságot a fenntartó hogy javítsa a táblát. Féltávnál vagyunk és a szint fele is meg van. Innen pedig már nincs messze Ágasvár ami a következő nagy ütés lesz, hiszen a forrástól a csúcs nincs 2 km de kapunk 300 szintet. Ágasvár nekem nagy mumus mindig itt töröm össze magam, a júniusi  M115 teljesítésem is itt ment el mikor lefelé megcsúsztam a poros részen. Óvatosan megyünk fel a csúcsra ahol meglepetésre nem a megszokott pontőr van, ami elsőre meglepetés majd másodjára is hiszen Józsa Gábor helyettesíti aki nálunk is az Egeden volt pontőr, hát most is a legszebb kilátó pontot kapta. Gyors pecsét és már ereszkedünk is vissza a turistaházhoz, itt mindenki megelőz, de nem tudok mit csinálni, tudom, hogy van aki 5 perc alatt lerohan itt de nekem ez most is vagy 20 perc volt, egyszerűen nem merek neki indulni annyiszor sérültem már itt le az elmúlt években, nem kockáztatok. Egyébként így eső után kicsit nedvesen jobb mint csontszárazon.

Űrkaja teszt 3

Attila bemegy a turistaházba inni egy sört én a falikútnál eszem meg a második gélt. Egy epres-banános Sponser Liquid Energy-t. A gél "BCAA-t és taurint is tartalmaz a glukóz és fruktóz mellett. Az elágazóláncú-aminosavak (BCAA) leucin, valin és izoleucin az izmokban elsődleges “üzemanyagként” szolgálnak. A BCAA célzott bevitele megóvhatja a test saját BCAA raktárát és támogathatja az izomszintézist, ezáltal a felépülést is edzések után. Friss tanulmányok rámutatnak arra is, hogy a BCAA-k képesek csökkenteni a központi kimerülést és ennek következményeit. Nátriummal és káliummal dúsítva." Na ebből én semmit se értek :) De kezdjük az elején, a csomagolás fogkrémes tubus tipusú egy extra záró fóliával a kupakon. Ez azért jó mert ha az ember nem akarja az egészet egyszerre megenni visszazárható. A megadott epres-banános ízből én egyik összetevőt se ismertem fel, inkább a gyermek koromban rágcsált kóla szirupos rágókra emlékeztetett. sűrű gél sok víz kell hozzá bár alapból szomjas is voltam de itt legalább 4 deci vizet ittam meg egyszerre. Nem tudom már kitől kaptam ezt a gélt tavasszal de a mostani webshop ár 850 forint / tubus szóval nem az olcsó fajta. De az biztos hogy elég hatékony, a 70 grammos tubusban 735 kJ energia van.

Mátrakeresztes másodszor

Vígan ereszkedünk a Bérc útvonalán le a Csörgő patak völgyébe, most nem látjuk az útról, hogy  a mászó falakon gyakorolnának, de hát érhető a nyári szezonban a hegymászók inkább külföldön a komoly hegyek között sportolnak. Elérjük a második keresztesi pontot itt mentaszörpöt kapunk sajttal sós paradicsommal és persze a házi sportszelet sütivel. Majd a szalagozást követve átkelünk a patakon és rátérünk az erdészeti utakra. Ez egy becsapós szakasz mert könnyűnek tűnik de a hullámzással 300 szintet szedünk össze 4 km-en. Itt találkozunk össze Feuerstahler Évával Ő  a 30-as távon van, a párja a babával a 15-ösön köv héten cserélnek, még hogy nem lehet pici gyerekkel sportolni. Jójárt kútig együtt haladunk, a én lekapcsoltam a hangot az órán az Ő telefonja minden km-nél mondja hol járunk, ezért tűnik fel milyen jól haladunk. Beszélgetve fel se tűnne de a gép mindig közbe szól én meg nem hiszem el hogy ennyit mentünk már. Pedig a V800 is ezt mutatja, meg hogy a szint háromnegyede is meg van már.Az egyik tarvágásról rálátunk a hasznosi víztárózra, elgondolkozunk nem is lenne most rossz a vízparton. De hát mi a hegyek miatt jöttünk és még vár a Nyikom.

Űrkaja teszt 4 / Jójárt-kút

 A forrásnál lévő pont az utolsó vízvételi lehetőség és ezt ki is kell használni! Az egyik évben csak egy kulacsot töltöttem itt fel ami a csúcsig el is fogyott aztán a célig majd megpusztultam. Most kezdésnek megeszem a High5 IsoGel-emet amit  Fun run-on kaptam. Ez is profi cucc több év terméke címet is kapott már. A 60 ml-es tubus 385 kj energiát tartalmaz, víz nélkül is bevehető. Nekem erdei gyümölcsös ízű volt, ami nem túl édes, de mivel reggel óta a zsák hátsó zsebében utazott a napon már eléggé felmelegedett így nem volt tökéletes, bár ez nem a termék hibája. Plusz ugye eredetileg itt a forrásnál a sűrű Ethic-et terveztem megenni amihez sok víz kell de azt már ismertem hát maradt a zsákban. Ez a High5 állagban tényleg a legkönnyebben lenyelhető. Ajánlom mindenkinek akik nem szeretik a géleket azoknak is!

Nyikom - Cél

A forrásnál még tele töltöm az ivótartályt (pont kiürült reggel óta), a víz nagyon jó hideg de alig csordogál így sokáig tart Éva nem is várj aki megy tovább a saját tempójában így már csak a célban találkozunk. Viszont Attila újra utolér és együtt kezdünk neki az utolsó erőpróbának, 1,5 km-en 330 szintet kell emelkednünk a csúcsig. Nem véletlenül mondják, hogy a Nyikom a Muzsla eltitkolt gonosz ikertestvére. Az óra szerint 35 fok van Attila le is lassul, nekem annyi előnyöm van, hogy a friss max 15 fokos vízzel teli tartály kellemesen hűti végig a gerincemet. Felérek a csúcsra pecsét a kilátóban, de idén se érzek erőt magamban, hogy felmásszak talán majd jövőre. Megkezdem az ereszkedést már csak 7,5 km a cél. A zöld kereszt eleje egy alagútszerűen benőtt kőfolyás, az egyik évben tele volt mindenféle csípős bogárral de most szerencsére nincsenek, a kövek maradtak nagyon kell figyelni ne itt menjen ki az ember bokája. A kőfolyás végén egy kerékpár ez is itt pihen már kitudja mióta, az elmúlt 7 évben mindig itt volt. Valaki féltávig felhozta majd itt hagyta elporladni.

Majd kiérek a nyílt szakaszra, a pásztói túrák extra nehézsége, hogy a város bár a Mátra és a Cserhát találkozásánál fekszik a bevezető szakaszok a termőföldeken, szőlőkön keresztül érik el a várost így semmi árnyék nincs. Normál esetben kényelmesen lehetne kocogni, de a délutáni tűző napon ez a legnehezebb szakasz.

Elérek az erdő sáv szélére, tavaly itt egy tüske ment a cipőmbe, ahogy ki akartam venni Benny Hill filmbe illő esést sikerült produkálnom. Ugyanis ahogy felemeltem a lábam hogy kivegyem a másik vádlim begörcsölt és úgy dőltem el mint egy darab fa egyenesen be egy szúrós bokorba. most csak nézem a bokrot és röhögök magamon. Itt valamit változott  a táj és a szalagozás is a siklóernyős leszálló hely melletti bozótot elkerüljük szerencsére, és hamarabb a szőlők közé érünk. Futni kéne de nem esik jól (bár azért az óra szerint itt volt a leggyorsabb megtett km-em). Iszonyatosan meleg van, beérek 10-15 rövidtávos résztvevőt. Nézem az órát 38 fok. Örülök, hogy már csak 15 percet kell kint lennem és nem még 4-5 órát mint a hosszútávosoknak. Még a szőlők között vagyunk de már aszfaltra vált a dózer út, érzem ahogy alulról is fűt, megint átváltok az órán visszaszámolásról 39,5 fok, szerencse hogy már alig 2 km van hátra. Beérünk a városba, már nem állok meg a nyomós kútnál fürdeni, már csak 200 méter a cél de ott a fagyizó nagyon csábító, de majd inkább hazafelé. Beérek az aulába 8:18 a vége és itt végre hűvös van. Amíg az oklevélre várok Edit szól, hogy nem fél 4kor hanem 3kor indul a buszom, így rohanok is fel a zuhanyzóba. 10 percet állok a víz alatt igazi újjászületés, gyorsan átöltözök és megyek is vissza le. Ez alatt Parádi Laci felesége kerített nekem egy arany jelvényt a háromszoros teljesítésért (eredetileg ugye 60-ra neveztem így egy 60-as gyémánt jelvény volt nekem kikészítve) majd mikor mondom, hogy nincs időm leülni megenni a befutó gulyást, gyorsan összepakol nekem egy zacskóba 8-10 sütit mert hogy kaja nélkül nem mehetek el. Na az ilyen apró figyelmességek miatt ez az ország egyik legjobb túrája, itt mindenkire figyelnek, nem csak egy szám egy pénz forrás a résztvevő. Remélem még évekig visszatérhetek erre a remek rendezvényre.

Arany jelvény a háromszoros teljesítésért

Konklúzió:

Örülök, hogy a józan észre és pár ember tanácsára hallgatva csak a rövidebb távon indultam. Így mindenféle szenvedés nélkül zárhattam a félévet, teljesen feltöltődtem. 106 indulóból idő alapján a 17. lettem, ami nem is olyan rossz, persze ez vegyes mezőny, de a sok utolsó meg utolsó előtti hely után jó érzés, ha kicsit komolyan veszem, nem fotózgatok első 10-ben lehettem volna, de lehet nem élvezem ennyire. A szervezők ismét az év egyik legjobb rendezvényét hozták össze, tökéletes útvonal jelölés, gyönyörű pályavezetés és remek kihívás profi ellátás mellett. A csupa ismeretlen gél tesztelése is jól működött, bár a frissítő pontokon kapott szilárd kaja is kellett, nem is energetikailag hanem hogy ne korogjon a gyomrom, kell azért némi szilárd tápanyag is. Végül a 4ből 3 gélt ettem meg, a 2 magnéziumból pedig 1-et vettem be, valamint a 2 izó porból is csak 1-et kevertem be menet közben.  A nagy hőségben a V800-as óra segített a pulzust tartani és az erőt beosztani így a táv végén se voltam elcsigázott köszönet érte a POLAR Hungary-nak

 

Mátra 115 2016

Mikor elfogy a medve ereje

 és megroppannak a disznó lábai

 már csak az emberi makacsság marad.

 Mátra 115 Közösségi Teljesítménytúra, kicsit talán fura a név, hiszen talán sose volt 115 km egyik táv se. A teljesítménytúra is nagyon szerény megfogalmazás, hiszen ha minden rendezvény ilyen lenne egy szebb és boldogabb világban élnénk ahol a jegesmedvék hógolyózni vinnék a bébifókákat és nem simán csak megennék őket. A közösségi jelző ami találó, hiszen az a rengeteg  (150-200) ember akik a rendezvény két napján és az előtte lévő hónapokban dolgoznak rajta teszik az ország legjobb, legminőségibb eseményévé. Számomra pedig 2011-ben  az akkori 55-ös (58 km) babatávval kezdődött az egész őrület, az volt az első tényleg komoly túrám. Előtte a legtöbb amit egyben mentem 36-37 km volt. Medveczky Gyuri még győzködött is, hogy talán valami könnyebbel kéne kezdenem, de hát kellett a pecsét a Mátra Kupához. Aztán persze mikor felzúgtak a dobok a rajtban az egész hangulata beszippantott és azóta se enged. Itt sikerült az első és eddigi egyetlen 100+ kilométeres menetelésem 2014-ben, akkor még csak 124 kilométert és 6300 szintet kellett megtenni a 115-ös útvonalon. Akkor mindenki azt kérdezgette tőlem miért az M115? Hiszen annyi 100-as van miért a legszintesebbel kezdek? A válasz egyszerű volt én nem a legszintesebbel hanem a legjobbal akarok kezdeni, ahol tudom, hogy minden rendben lesz és ezt meg is kaptam. Egyszerűen tökéletes volt minden a szervezésben. 2015-ben a hőség felőrölt és csak a 88-as táv 97 kilométerét sikerült megtennem. Így egyetlen percig se volt kérdés, hogy az idei évben is az M115 lesz számomra az év fő versenye, jobb semmi más nem lehet. Idén változtak a távok, már csak a versenyre kell jelentkezni és menteközben döntheted el mennyi is bírsz, két "menekülési" útvonalat is biztosítanak a szervezők. A három választható táv 92, 107 és 128 km hosszúak, viszont cél követ csak a két száz fölötti távért  a "Muzsla meghódításáért" lehet kapni. Fischer Kriszti a verseny előtti hetekben a gyönyörű festett kövekkel olyan fanatizálást hajtott végre, hogy nem volt kérdés én kő nélkül onnan haza nem jövök.

Az útvonal szintmetszete 128 km 6500 méter szinttel

Vidámság

Reggel 4 előtt keltem és 4:45-kor vett fel Kerékgyártó Peti, hogy eljussak a rajtba a Kisnánai várhoz. Így elsők között érkeztem. Gyorsan felvettem a rajtcsomagot, a chip-et majd átsétáltam a Baritanyára, de a többiek még aludtak, vagy legalábbis nem jöttek még reggelizni. Így csak a pörköltnek való bambi jött  üdvözölni, de őt meg elkergette Dezső a malac így visszamentem a várba ahol kezdett gyülekezni a tömeg. Reggel hat után rákezdtek a dobosok és a számomra ismeretlen nevű fúvós valamivel ébreszteni a sátrazókat. Közben befutottak a szervezői buszok és a vár udvara megtelt percek alatt. Hirtelen olyan sokan lettünk nem is jutott idő mindenkinek köszönni, csak egy-két gyors pacsira volt idő, aztán szerelék igazítások, pólókat még gyorsan bezacskózni és kitalálni melyik pontokra érdemes előre küldeni. Végül féltávhoz küldöm előre a powerbank-ot, éjszakára a lámpákat, egy hosszú ujjú pólót és a koffeines géleket, Fajzatpusztára pedig még egy váltás technikai pólót, gélt, izót. A kapkodásban sikerül megszívatnom magam és kikapcsolom a GPS-t az órában, vagy legalábbis valamit nagyon nem jól állítottam be, mert olyan energia takarékos üzemmódra váltott, hogy nem rögzített mindent. Még egy gyors pózolós rajtfotó és 7 órakor el is indulunk.

A Bérc után a hármasfogat újra összeáll A terv egyszerű 150-155 közötti pulzust tartani kell féltávig (utána már úgyse érdemes visszafordulni) és akkor nem lesz gond. SzíjZoli megy elől, középen Petra az ő dolga, hogy minden ponton vigyorgós szelfiket készítsen rólunk, én zárom a sort és nem engedem eltévedni őket. Ami azért vicces mert mindhármunkon van óra track-kel de az enyém a kikapcsolt GPS miatt nem irányít, a térképet és a túra GPS-t meg kiraktam, hogy holt súly minek cipelni. Szerencsére csak a szorospataki bermuda háromszög az ami gondot okozhat. Ott az elmúlt 5 évben mindig eltévedtem teljesen mindegy hogy nappal vagy éjjel megyünk ha a kezemben van a GPS a piros akkor is meg tud viccelni, de hát az még nagyon messze van. A nap már így korán reggel is nagyon haragos tűz, ami az erdőben olyan párát okoz, hogy az első ponton Oroszlán várnál már megkérdik mennyi vizet öntöttem magamra. Mondom hogy semmit egyszerűen ennyire izzadok.

Előttünk a Kékes a párában

Vidáman nem szétcsapva haladunk tovább a pontról, én megkóstolok egy-két csokis sütit azért biztos ami biztos. Aztán a hármashatári OKT pecsételő pontnál azzal borzolom a többiek idegeit, hogy előveszem a SkyRace-n kapott szlovák csokis gélt. A többiek persze már vizionálják milyen kínok között fogok meghalni az ismeretlen sose próbált géltől. De hát gyáva népnek nincs hazája és inkább most az elején kell az ilyet kipróbálni mikor még semmi gond az ember gyomrával. Igazából nem is gél inkább nagyon sűrű csokipuding, vagy mint a megolvadt lengyel feketecsokis karamell. Az első finom gél, de tényleg finom ilyet még szerezni kell. A Kékesre vezető utat végig storyzgatjuk így lazán és könnyedén érünk fel Kékesre.
Kékes az első csapda, 20-30 féle kaja van nem szabad elcsábulni, olivát eszek sajttal meg sós paradicsommal + aszalt gyümölcs és megyünk is tovább. A síház előtt összetalálkozunk  Wehner Gézával és a fiaival. 2014-ben ők segítettek a végén, hogy végig tudjak menni, jó hogy itt vannak. Így gyorsan a terv szerint haladunk tovább, le Sombokornál majd a piroson Parádsasvár felé.
A sasvári ponton is túlságosan bőséges a kínálat, itt kis kólát is iszok meg párszelet szalámi és túrós süti a szokásos sajt-oliva-paradicsom szentháromságon túl. Majd neki indulunk a Lipótoknak és Galyatetőnek. Az erdőben fullasztó a pára, majd a nyílt részeken gyilkosan tűz a nap. Egy pillanatra meg is szédülök nézem a pulzust de csak 145-öt mutat, érthetetlen. Szerencsére 1-2 perc alatt rendbe jövök és gond nélkül megyek tovább felfelé. A második lipót mászásnál csipog az óra, azt mondja lemerült a pulzus szenzor. Na tessék mondták a POLAR-nál, hogy cseréljek elemet, de úgy voltam vele hogy nem használtam annyit az elmúlt egy évben, hogy cserélni kéne hát tévedtem. Szerencsére onnan már nincs messze Galyatető a Turistacentrum a pont, leolvassák a chipet, kis folyadék és aszalt gyümi a lemerült pánt a zsákba és irány Mátraalmás.

nincs dinnye :(

A kilátóhoz felfelé összetalálkozunk Tücsivel ő már túl van a 7 kilométeres betét körön, hihetetlen időt megy, így csak egy pacsira tartjuk fel, majd elkezdünk ereszkedni. Az erdő egy részét tarravágták így a déli nap gyilkosan tűz ránk, de a jókedv töretlen a kilátás is meseszép és amúgy is a mátraalmási a kedvenc pontunk, ahol tavaly hűtött dinnyét kaptunk. megbeszéljük, hogy ez a kis betétkör  igazából csak a dinnye miatt van. Úgyhogy nagy lelkesen belehúzunk és irány a falu. Sajnos dinnye pont nincs, de minden más földi jó igen, diós sütit eszek meg ami mellette van és banánt aszalt sárgabarackkal a szokás sós cuccok mellé, kis pancsi a kútban és mehetünk is fel Galyavárra. Túl vagyunk 2000 méteren a szint harmadán és a táv negyedén. Eddig minden tökéletes. A galyavári romoknál "meglepetés" EP vár minket, a fekete felsője alól ismerős kék szín köszön vissza. Mondom neki, van a célban egy fröccsöm rá, hogy a Bükki Éjszakai Kihívás pólója van rajta. Persze az van rajta, ahogy tavaly az akkori  fehér volt rajta. Megegyezünk, hogy jövőre piros lesz és elköszönünk. Irály Galya másodszor és a megérdemelt minestrone leves. Eszünk pakolászunk általános a jókedv, Petra kitalálja, hogy a parkolóban haza telefonál. Mondom neki, hogy ez tavaly se volt jó ötlet, de nem hallgat rám...

Kezdődnek a gondok

Elhagyjuk Galyacsurgót, Zoli erősebb tempóra kapcsol lefelé, de Petra nem gyorsít elkezdünk leszakadni. Kitalálja, hogy Ő most egy darabig fülessel jön kell neki a zene. Érzem, hogy gond van tavaly ugyanitt az ereszkedés közben volt a holtpontja, de nem tudok mit tenni és tavaly sikerült feltámadnia. Megelőzöm de az elágazásoknál mindig lassítok lássa hol vagyok, ösztönözze, hogy felzárkózzon. De nem jön, amúgy se szeretem ezt a szakaszt az erdészház után a a víztározó kerítése mellett de így egyedül még unalmasabb gyorsan túl kéne esni rajta. Kiérek az aszfaltos szakaszra, megvárom, de újra lemarad. Hatökör ura előtt megállok egy percre egy farakásnál ott végre vissza előz. Az EP után jön a Mátraháza előtti emelkedő ami a fagyis ponthoz vezet, reggel megállapodtunk, hogy mindhárman fagyival frissítünk majd ott. Az arcára van írva, hogy valami nincs rendben és hogy tudja haladni kéne nagyon belassultunk. Majd kimondja azt ami az elmúlt egy órában végig ott lebegett a fejünk fölött Ő kiszáll nem bírja a térde, nem akar lesérülni. Elköszönünk és ütemet váltok valahogy be kell érnem Zolit. A Mátraházai ponton a lépcsőn ül, már lassan 15 perce vár kérdi mi történt. Elmondom mi van, eszek beszélek pár szót Kiss Attilával még 10 perc. Ezen a szakaszon rengeteg időt veszítettünk. Közben felér Petra Zolitól is elköszön. Elindulunk Lajosházára Heincz Sanyi is csatlakozik hozzánk, valamint a Wehner klán. Persze ők sokkal gyorsabbak lefelé mint én.

Próbálok gyorsítani, ledolgozni az időveszteséget, de a kőfolyás nem a legalkalmasabb terep erre. Egy rossz lépésnél megbillenek és a bal térdem túlterhelem, megbicsaklik. Próbálok nem tudomást venni és rongyolok a házhoz a többiek után. A ponton utolérem Zoliékat. Itt van dinnye meg még rengeteg cucc, megbeszéljük Szentimréig féltávig nyomni kell. Mert az Ő cuccai lámpa stb Szorospatakra lett előre küldve (én Szentimrére kértem a lámpát mert még sose értem le világosban Szorospatakra). Fölfelé semmi gond, de a sík szakaszon képtelen vagyok tempózni, minden lépésnél jelez a térdem. Nem bírom beérni őket, megeszek egy áfonyás energia szeletet, ez kicsit segít, de nem vagyok teljesen ok. Minden kanyarnál azt hiszem már ott lesz a kulcsos ház, onnan már csak kb 1 km a falu, oda kell érni 8 előtt. Elérem a frissítő állomást, Zoli sehol, Sanyi mondja nem rég indult el, le akar érni világosban a lámpáért, nekem viszont itt az esti cuccom, most kell átszerelkezni. Átcserélem a pólót, eszek egy levest, töltök az órán és együtt indulunk tovább. A faluk között hullámzik az útvonal, majd ereszkedni kezd, közben ránk esteledik, itt is alattomos görgeteg kövek lapulnak az avar alatt, kell a lámpa. 2014-ben 21:33-kor 2015-ben 21:32-kor idén 21:45-kor értem el Szorospatakot 10 percet adunk magunknak és indulunk is Ágasvárnak. Most sikerül elkavarás nélkül eljutni a turistaházhoz.
Zoli már megjárta a csúcsot, mondom neki, hogy sehol ne várjon rám, végem van nem fogok végig menni. Azért ledobom a cuccot a házban, az órát töltőre rakom és indulok fel a többiek után. A portól csúszik végig minden rémálom. A csúcs alatti szikláknál érem utol őket ez jó nincs gond, a házban bevárjuk egymást. A pontot szokás szerint Utassy Gabi és a felesége viszi, mondom neki utoljára találkozunk itt, én még egyszer nem jövök fel ide éjjel, mert előbb utóbb tuti itt fogok meghalni. Majd indulok is vissza a többiek után, ez az a szakasz ami sose esik jól, bármikor vagyok itt mindig történik valami baj, 2013-ban a bércen ezt nem bírta a térdem, 2014-ben dettó, majd 14-ben a 115-ön ugyanígy éjjel az esőben megcsúsztam és a sziklákhoz csaptam a gerincem. 15-ben is alig vergődtem le. Egyszerűen béna vagyok és egy mumus nekem ez  az 500 méteres szakasz. Elhagyom a köves részt jön az utolsó poros jégpálya és persze, hogy megcsúszok,  a bal térdem megroppan. Ilyen nincs, miért nem tudok simán elesni? Csak seggre ülni ami után leporolod magad és mész tovább, nem nekem mindig sikerül a rossz térdemet olyan szögben megterhelni amit nem bírhat ki. Beesek a házba, sehol senki mindenki tovább ment. Nézem az órát ez az 1 km-es szakasz fél óráig tartott. Kajálásról szó se lehet, menni kell utánuk akárhogy is fáj.

Mikor elfogy az erő 

Fallóskútig senkivel nem találkozok. Ez elvileg nem nehéz szakasz de most sokat ki vesz belőlem, a gyomrom kezd kikészülni, feszül fáj,  a combom kezd kidörzsölődni hiszen egész nap vizes rövidnadrágban voltam, semmi se jó. Elvergődök az EP-ig, itt érnek utol Erdős Imiék, velük indulok tovább, de Keresztes után feladom, nem bírom a tempóját tartani. Tavaly 1,5 órával jobbat mentem nála a Patai Mátrán, most meg az aszfalton való ereszkedést se bírom. A falu után irány Hidegkút régen itt vált szét a 88 és a 115 útvonala. 2014-ben 01:58-kor 2015-ben 01:53-kor idén 02:00-kor értem el a pontot. Viszont most nagyon kész vagyok Fülöp Zoli fogad próbál mindenben segíteni. De csak vacakolok, a combom áttörlöm,  próbálok feléledni. Kérdem mennyi a 107 szintideje azt mondja  26 óra. Ezt nem hiszem el, tavaly a 98 km-ere volt 26 óra! Azt mondja a 115-ösé biztos, hogy maradt 30 óra nem hiszi hogy a másik változott. Hát akkor itt se pihen hetünk tovább. Irány Nagyparlag csak a kulacsot és az ivózsákot töltetem meg. Megeszek egy koffeines gélt és elindulok. Nagyparlagig jópáran megelőznek, de legalább nem vagyok egyedül. Elérjük a pontot, jópáran gondolkodás nélkül indulnak a cél felé, hogy ők már nem próbálkoznak a Muzslával. Itt találkozok össze egy látásból ismert túratárssal aki 2014-ben Fajzaton túl a 108. km-nél a következő mondattal biztatott: "Ha fele olyan rosszul vagy mint ahogy kinézel, akkor nagy a baj." Aztán valahogy mégis beértem. Nos a sors úgy hozta hogy ismét ugyanott a Muzsla előtt találkozunk. Matekozunk mit lehet még kihozni ebből, a 115-ön biztos, hogy nem tudok végig menni és a Muzsla se túl hívogató. De a pontőr megerősíti, hogy a 92-es távért nem jár festett kő. Márpedig én kő nélkül haza nem megyek az biztos!
Tovább indulunk, átvergődünk a Sóbánya patak völgyén tizenkétszer vagy tizennégyszer kelünk át a patakon bugdácsolva a kövek között, már nem emlékszem. Jöhet a Muzsla, betolok még egy koffein gélt, már csak ezekben az űrhajós kajákban bízhatok.

A híres muzslai banánfa

Csivitelnek a madarak, pont ránk virrad mikor a lámpám feladja és lemerül. Csippantunak ponton, a fáról  eszek egy banánt. Nézem az órát és látjuk, hogy már a matematikai esélyünk is csak elvi. Kirázom a köveket a cipőmből emlékezve a Bércen milyen krátert vájt a talpamba egy bent hagyott apró kavics. 2014-ben 03:13-kor voltam a csúcson most 04:30-kor, 04:40-kor elsőként indulok el lefelé.

Mikor a térdem feladja

Szép sorban mindenki megelőz lefelé. A Koncsúroknál olyan emberek futnak el mellettem akiket egész nap nem is láttam. Minden lépés maga a pokol a térdem egyszerűen nem hajlik, Még ki se érek az erdő sávból mikor hangokat hallok. Megfordulok Koppány és István a seprűk azok. Kicsit beszélgetek Istvánnal, mondja ad gyógyszert, de nem kell. Elvből nem veszek be fájdalom csillapítót, csak mégjobban rásérülnék ha nem érezném a fájdalmat és tovább terhelném. Mondom neki menjenek én csak a 107-est csinálom valahogy bekúszok majd a célig.  Ahogy a patakból mászok fel az útra Bubu jön velem szembe, pontőrködik és csodálkozik, hogy ki lettem seperve.  06:13-kor csippantok, a Muzsla és a Dióspataki pont között nagyjából 5 km van és több mint 1,5 óráig tartott az ereszkedés. Mondák üljek le, de tudom ha most leülök, megállok akkor nem fogok tudni tovább indulni, ezért nem kérek semmit elindulok Jánosvára irányába.

Mikor már csak a makacsság marad

Talán ha 100 métert haladok, mikor Fischer Kriszti utánam szalad. Hogy szarul nézek ki látja, hogy szédelgek elfogok ájulni, beborulok az árokba, vagy csak simán legurulok majd Jánosváráról. Mikor ettem utóljára? Hát normálisan Szentimrén. De nem kell semmi,  van vizem, izóm, gélem, csokim (bár nem tudom hol töltötték talán Hidegkúton) nincs étvágyam nem bírnám úgyse lenyelni. Kezembe nyom 2 sótablettát, hogy ezt akkor is be kell vennem. Beveszem és elköszönünk zárják a pontot én voltam az utolsó kint lévő ember. A sótabik meglehetősen gyorsan hatnak, pár perc múlva beveszem az utolsó poromat 500 mg magnézium és 400 mg kálium van benne és megeszek egy csokit, hozzá kis víz. Ahogy haladok egy zacskó van az úton, nézem cseresznye van benne, de nem elejtették. Szépen le van rakva középre, a szája kinyitva, hogy kényelmesen lehessen venni belőle. Bárki is rakta oda örök hála érte! Újra utolérnek a seprűk, beszélgetünk a távokról, díjazásról. Kiderül a tavalyi kövemet Koppány festette. Megnyugtatnak, hogy aki ő előttük ér be annak elfogadják a teljesítését. Aztán tovább haladnak nekik még egy 20-assal többet kell menniük. Utoljára  Jánosváránál hangom a hangjukat a 100. km-rnél és túl az 5000. szinten. Innen már csak egy ugrás a Puskaporos forrás. Ahol Parai "Aszu" Istvánék várnak, ők is zárnák már a pontot.  07:52 ezt a szakaszt se tettem meg túl gyorsan. A maradék izót felöntöm egy kis friss kénesforrási vízzel. Még 5 km az iskola ez tavaly nyáron nagyjából 35 percig tartott, végig a patak mellett, majd a Tehéntánc legelőnél, a pincéknél át a kishídon és ott is vagyok, még félálomban csukott szemmel is. A legelőnél beérek egy fiatal srácot, előző reggel még Oroszlán vár előtt előzött meg, most meg egy fa árnyéka alá ül le éppen. Mondom gyere már csak 2 km, de ő inkább egy zacskó chipset vesz elő. nofene lehet nem leszek utolsó. Persze kell még egy utolsó pofon, a pincéknél nem a hídhoz vezetnek a szalagok, hanem fel a várhegy irányába. Ilyen nincs! Az elmúlt 8 óra minden fájdalma kiszakad belőlem, átkozom az összes szervezőt. Szerencsére nem kell teljesen felmenni csak kis szakaszon, majd át a templom mellett és már az iskolában is vagyok.

Volt már jobb célfotóm is.

A vége 25:58 csak sikerült 26 órán belül, ha már úgy rám ijesztett  Fülöp Zoli Hidegkúton. Megkapom az oklevelet. Jöhet az ásványbörze, az jár az eszembe jó lenne egy baglyos kő. Bár azok ilyenkorra már elszoktak fogyni. Hirtelen meglátom a tökéletes díjazást, a követ ami mindennél jobban leírja ezt a hosszú napot. Menő manó van rajta ahogy a tavalyin is, és vidáman fütyörészik ahogy mi is a táv elején, vagy éppen kisípolják a szentségelésést, jelképezve a táv második felét. ennél jobban semmi nem emlékeztethet majd erre az egészre. Valahogy feljutok az emeleti zuhanyzóba és legalább 10 percet állok a víz alatt, aztán persze már állni is fáj. A bal térdem 3x akkorára dagadt mint a jobb. Átöltözök felhúzok egy kompressziós zoknit, bár sejtem ez itt most nem fog segíteni. Így át kell küzdenem magam az egész iskola udvaron a masszőrhöz. Ránéz  a térdemre és rögtön előre vesz a sorban. A könnyem kicsordul amíg próbálja a szalagokat ellazítani, ez akár vicces is lehetne hiszen pont  a túl gyenge laza szalagjaim nem tartják meg rendesen a patellát. Nem tudom hogy 20 vagy 30 percig tartott de a végén látta a srác, hogy tényleg nem bírom tovább a fájdalmat, így kaptam még rá hűsítő kenőcsöt, elmondja hogy mivel folyamatosan a jobb térdemre terhelek át ettől rossz túlfeszített a csípő tartásom, ettől ugrik ki mikor hirtelen vissza terhelek a bal térdre.  Amúgy mehetek vissza bandázni várni a hosszútáv befutóit.
Medveczky Gyuri pálinkával kínál, kapásból vágom rá az elmúlt 5 hónap szövegét "bocs de én nem ihatok alkoholt ebben az országban a Mátra 115-ig". Várjunk csak hiszen itt vagyok a célban, ez volt a második 100-as túrám. Erre tényleg jöhet egy áldomás! Persze csak óvatosan enni még mindig nem bírok dél körül sikerül egy miniszendvicset letuszkolni magamba. Várjuk a még kint lévőket SzíjZoli és a többiek még kint küzdenek az utolsó 2 heggyel. Egy felhőszakadás bezavar a tornaterembe. Örülök, hogy nem kell kint lennem Világoshegyen, vagy alatta a szőlőkben. Páran a medencében lazítanak, de én már mennék haza. Próbálok fuvart keríteni magamnak Gyöngyösig, hogy a fél 2-es busszal haza tudjak menni. Panyor Krisztiékhez pont beférek így elvisznek, csak éppen vasárnap nem jár a fél 2-es busz, hát ezt jól megnéztem a menetrendben. Mindegy fél órát kell csak várni. Persze az a fél óra is sok hiszen már 34 órája ébren vagyok. Végre megjön a busz, felszállok, még hallom, hogy a sofőr valamin vitázik egy utassal majd elájulok. A következő kép hogy Kerecsenden vagyunk, de fel se fogom újra elalszok, hogy arra ébredjek megérkeztünk Egerbe. Elég jó teleport pálinkája van Gyurinak :) Innen már csak 1 km és 30 szint, 20 perc alatt sikerül is megtenni. Fél órát fekszek a kádban félálomban, aztán leküzdöm magam az étkezőbe ahol egy csülök vár pékné módra, kezdődhet az izületek regenerációja.

A legjobb finisher kő :)

Konklúzió

Ahogy a verseny honlapján hasonlítom össze a részidőket, értem meg mennyivel könnyebb is volt 2014-ben a borongós hűvös idővel, jó az a kis esős sáros szakasz és az esés ott is lassított de nem annyit, hogy gond legyen. Tavaly hülyék voltunk és a hőségben az elején kicsináltuk magunkat. Idén a taktika az óvatos kezdéssel szerencsére bevált. Féltávhoz hasonló idővel mégis sokkal pihentebben érkeztünk. Persze egy-két sérülés mindig közbeszólhat. Ezért  nem tudom elégszer megköszönni az ellenőrző pontok személyzetének a segítséget, hogy végig segítettek még így is befejezni. Itt tényleg minden azért van hogy segítsék az indulókat, nevezéskor nincsenek távok, de a szervezők 2 egérutat is biztosítanak (már amennyiben a Muzslát egérútnak tekinthetjük), hogy az emberek sikeresen boldogan érjenek be. Nem véletlenül ez az ország egyik legjobb terep rendezvénye.
Vasárnap este nincs mit tenni a térdemmel fater ad rá valami hűsítő zsibbasztó kenőcsöt, majd másnap meglátjuk. Hétfőre úgyis szabit kértem. Elmegyek tesómhoz hogy ő is megvizsgáljon (milyen jó hogy egy egy verseny után rögtön baleseti és ortopéd sebész is meg tud nézni, valamint édesanyám aki belgyógyász rémisztgethet a túlterhelés miatti hirtelen keringés összeomlással) átmozgatja végül is minden irányba működik csak kb duplája a másiknak. Nem szakadt semmi, csak izületi folyadékkal van tele és fáj, de mivel az elmúlt 18 évben többször fáj mint nem így ezt már megszoktam. Szóval nincs nagy gond, kell egy-két hét pihi. Júliusban majd a most kimaradó Havas - Káva - Tóthegyes - Világoshegy csúcsokat pedig  be tudom pótolni a Mátra 60-on.

"...a fájdalom, csak fáj..."

Scott Jurek

VitalCity SkyRace 2016 SK

Picit fáj, de most nagyon jó!

Az UTH-s csalódás után lassan kezdtem helyre rázódni, Pálos Zsófi ugyan noszogatott kedden, szerdán, hogy menjek ki futni, mozgassam át magam. De fájt a combom, lépcsőn lefelé nem hajlott a térdem és legfőképpen kedvem nem volt. Persze az egész heti munkahelyi stressz csütörtökre már teljesen felőrölte ismét az idegeimet. Így elhatároztam pénteken, véglegesen és halál pontosan egyszerre 3 készülékkel felmérem a POLAR Kaptárkövek Trail új 15 és 30-as távját a hétvégén. Péntek délutánra még beütemeztünk egy szervezői megbeszélést ami után vagy kitudok még szaladni a rövidtávot letudni vagy marad szombatra. Épp az ötletelés fázisánál tartottunk amikor csörög a telefon, Szabi hív, hogy ugyan menjek már ki vele szombat reggel szlovákiába valami SkyRace-re. Mivel Zsófit berángatták dolgozni és így bukja a nevezést meg egyedül ő se akar utazni. Merthogy csak egy fél bérc meg családias hangulat stb. Elsőre nemet mondok, nem vagyok én olyan állapotban, hogy külföldön fussak. Folytatjuk a megbeszélést, persze az agyamban ott motoszkál a dolog, a vége az hogy Józsi a kezembe nyom egy V800-ast menjek teszteljem. Haza felé felhívom Szabit megbeszéljük, hogy reggel 6kor indulunk, majd ráírok Bigára küldjön már valami infót mert fogalmam sincs az egészről. Szerencsére küld egy linket egy térkép vázlatról amiből kiderül, hogy nem nagyon fogunk turista utakat látni mert hogy nincsenek is, viszont van GPX track. Azt sikerül is rátölteni az órára némi telefonos segítséggel meg a főbb dolgokat (magasság, testsúly, kor, nem) beállítgatni. Józsi még a lelkemre köti, hogy reggel csináljak meg az órával egy ébredési alap pulzus mérést, mert az fontos lenne a beállításokhoz. Egy éve mértem én már teljes éjszakát meg ébredésit is, sőt akkor még ténylegesen aludtam is nem csak forgolódtam mint most. a lényeg, hogy ébredésinek 54-es pulzust hoz ki, VO2max számnak meg 53-at, ami elvileg annyira nem rossz, de igazából ebbe jobban bele kéne ásnom magamat, meg kéne egy terheléses vizsgálat pontosan bemérni a zónáim.

Reggel fél 9 körül érünk Szomolnokra, a Gömör-Szepesi érchegység szívébe Rozsnyótól nagyjából 20 kmerre. A versenyközpont egy panzió. Itt  sikerül átvenni Zsófi nevezését így a rajtcsomagban kapok egy női S méretű pólót és egy Zsófi nevére szóló rajtszámot. Végül kapok egy név nélküli rajtszámot és megegyezünk a szervezőkkel, hogy a verseny végén ha marad akkor vehetek magamnak egy pólót. Majd átsétálunk a közeli kiskocsmába meginni egy kávét. A falakon a vitrinekben több tucat futó relikvia, érmek, kupák, rajtszámok szimpatikus hely. Eközben megérkezik egy rozsnyói pár a srác múlthéten szintén Szentendrén volt a Visegrád Trail-t futotta a lány az egyik frissítő ponton lesz. A verseny első rendezés igazából nem tudni mire számíthatunk velük nézegetjük a térképet segítenek pár dolgot azonosítani. Majd végig nézzük a rajtcsomagot mit is adnak külföldön a nevetséges 10 eurós nevdíjárt. Van benne egy La Sportiva tech póló Sky Race logóval, 1 alkohol mentes sör, 1 kóla, 1 csoki, 1 gél, 1 mini tusfürdő, hűtőmágnes és egy toll ez utóbbi a Kassa maraton promó csomagjával együtt van. Hát akad bőven szponzor az biztos. Közben befutnak Bigáék és már csak fél óra a rajtig, persze megy a poénkodás, kérdezik mi lesz? Hát mondom ez csak egy fél Bérc annyit csak kibírok, Biga rám néz és csak annyit mond ez nagyon nem a Bérc. Kösz ezzel megnyugtattál. A külföldieknek külön eligazítást tartanak egy teremben kivetítővel amit az emberek fele nem lát, elmondják, hogy nincsenek utak, kövesük a szalagokat és a piros nyilakat, hogy lesz 1-2 km aszfalt amiről egy hirtelen balos kanyarnál kell majd letérni meg hogy a rajtszámon van egy telefonszám Thomas-é, aki nem beszél angolul, de ez nem baj mert a pálya jó részén úgysincs térerő.

Fel az érchegység legmagasabb csúcsára.

Lesétálunk a falun átszaladó patak partjára, mert onnan van a rajt, még nincs 10 óra de már éget a nap, naptejünk nincs így egyértelmű hogy itt ma le fogunk égni ez nem lehet kérdés. Majd 10 órakor elrajtolunk fel az ismeretlenbe, szokás szerint leghátulról indulok és az első egy km aszfalton ott is maradunk Szabival, majd mikor dózerre vált és az emberek elkezdenek sétálni a botokkal haladva már tudok apránként előzgetni. Egy darabig cikázunk az út jobb  és bal oldala között, épp hol van árnyék de rájövünk ez csak erőpocsékolás. És kezdem megérteni miért is hívják ezt Sky Race-nek 150-es pulzust terveztem magamnak a felfeléken, erre sima gyaloglással is alig bírom 160 alatt tartani. az első etap a Vtáčí vrch 1045 méteres csúcsáig csupán 2,8 km de már itt kapunk rögtön 478 méter szintet 17%-os az emelkedő és ez még csak a pálya bemelegítő része! Annyi előnyöm van, hogy bottal megyek, előbb egy cseh triót előzök le majd még egy embert. előttem 20-30 méterrel van egy nagydarab srác egy zsebkutyával meg egy lány szép lassan elkezdek felzárkózni rájuk. Hirtelen jobboldalról hihetetlen dübörgéssel tőlem egy max 5 méterre 2 szarvas tör ki a bozótból, az út felett átrepülnek és robognak tovább. A zsebkutya ettől fellelkesül és utánuk szaladna, ami azért vicces mert a szarvasok feje nagyobb mint az egész kutya. Azért sikerül meggyőzni, hogy inkább a gazdáját kövesse. Az utolsó kanyarnál végül a lányt és a fiút is leelőzöm a kutyus is kezd lassulni így előttük érek az első etap végét jelző tábláig. Tavaly a Salomon Vertikal 500-on 36:56-ot mentem fölfelé itt most ez sikerült 35:19 alatt picit hosszabb, picit több szint, picit kevesebb idő. 3 km volt fel most jön 3 le. Előbb Szabi, majd egy szlovák sporttárs húz el mellettem az összegyűjtött szint felét eldobjuk 760 méterre ereszkedünk le, hogy leérjünk a műúthoz ahol az első frissítő pont van. Egy pohár víz a fejemre meg egy amit megiszok és már indulok is tovább. Így visszaelőzve az előbbi srácot aki megállt a ponton.
A pontról kifelé látom Szabit max 100 méterrel van előttem, próbálok felzárkózni de már megint emelkedünk, kell egy kis pihi séta az aszfalton, addig elkezdek játszani az órával, 7 vagy 8 funkció ablak van ablakonként 4 kategóriával és én ebből csak 1-et állítottam be magamnak, azon a pulzus, megtett táv, sebesség és a pillanatnyi magasság van, találok egy gyári beállítású fület az jelzi a pillanatnyi magasságot, az eltelt időt és az eddigi össz szintet, a következő pulzust és időket ír ki. Hopp itt egy éles bal kanyar, biztos erről beszéltek az eligazításon így letérek az aszfaltról és futni kezdek. Szerencsére nem sokat csak 100-200 métert megrezeg az óra, megállok gondolkozok miért. elkezdek a menüben ugrálni. Ott ahol a tracknek kéne lennie egy hatalmas nyíl mutatja forduljak vissza. Kell legalább egy perc míg leesik, hogy azt jelzi letértem az előre megadott útvonalról.  körülnézek sehol egy szalag, na akkor vissza az aszfaltra, ott meg is találom a szalagot a szél felcsavarta egy ágra. Ez a kis elbambulás és nem koncentráció legalább 5 percet elvett, de hát ez van a lényegre kéne figyelni. Megyek tovább felfelé soknak tűnik az aszfalt de legalább lehet haladni. Újra csörtetés most balról fentről érkezik a szarvas, Az aszfalt út két oldalán vízelvezető árok van a baloldalit átugorja. Az út közepére érkezne de a patája megcsúszik az aszfalton és fenékre ül, én egy ilyen esés után tuti percekig úgy maradnék, ő tizedmásodperc alatt felpattan és megy is tovább, egy olyan meredek részen ahol nekem percekig tartana ereszkedni ő másodpercek alatt eltűnik. Az ilyen pillanatok adják meg a sport szépségeit, mikor csak nézel és rácsodálkozol a természetre. A következő kanyar az úton már tényleg az éles bal ahol le kell térni, hatalmas piros felfújt nyilak is jelzik. A jelölések amúgy első rangúak, végig profin van jelezve minden ösvény váltás, tényleg nagyon bambán lehet csak eltévedni. Itt újabb sirató fal kezdődik a következő hegycsúcs az 1271 méter magas Kobyliar. 

Kobyliar

Meglátom a srácot akit az itató ponton előztem, hát ennyit buktam a letérésemmel, de sokkal lassabb nálam felfelé, majd megáll mert az előtte haladó rózsaszín pólós lány lerogy a földre. Oda érek én is, kérdezzük segíthetünk e, de mondja nincs semmi baja egyszerűen csak nem bírja. Mivel úgy tűnik tényleg csak pihennie kell tovább indulunk és a köv kanyarnál látjuk hogy ha lassan is de jön utánunk. A csúcs előtt meglátom Szabit, pár száz méterrel lehet előttem, ő előtte meg 100 méteren belül legalább 3 embert látok mozogni.

Iszonyatosan tűz  a nap, meg kell állnom egy pillanatra inni, enni egy csokit. A panoráma valami csodálatos, felmászok egy kivágott fenyő rönkjére és onnan bámulok körbe. Szemben az első hegy ahonnan jöttünk takarja a falut körbe pedig legalább 10-15 db ezer méter fölötti csúcs. A hegyek méltósága egy perc alatt elfújja az elmúlt hónapok minden gondját, február óta nem voltam a Tátrában, nem voltam igazi hegyek között most bepótolok mindent. 

Vtáčí vrch

A Következő frissítő pontig megkegyelmeznek a szervezők így 1,5 km-en csak 200 szintet veszítünk el. Banán, narancs, tuc keksz meg még egy két apróság vár a pontont, én kólát kekszet és banánt választok, majd jöhet a következő durvulás. 

Maklári Gábor fényképe

 A versenyen három  az Inov8 által szponzorált szegmens van az első az első csúcsig tartott, most jön a második ez csak 600 méter viszont 170 méter a szint emelkedés benne 27%-os az emelkedő, a leggyorsabb férfi 8:37 alatt tette ezt meg, a leggyorsabb nő pedig 13:02 alatt, nekem 14:03 lett itt az időm, ki is döglöttem tőle rendesen. Ahogy elindultam a pontról még láttam magam előtt embereket, de mire felküzdöm magam a sík futható szakaszra már látótávon kívül vannak. Szerencsére a szervezők megkegyelmeztek nekünk így az Aranyasztalra (Zlaty Stol) az érchegység legmagasabb  1322 méter magas csúcsára nem kell felmennünk. Persze ez csak azért van, hogy véletlenül se menjünk túl sokat, erdészeti gépek által felsebzett dózer utakon, az túl könnyű, gyorsan kerestek nekünk egy vadcsapást ami toronyiránt ereszkedik le a patak völgybe. Közben átkelünk egy áfonya mezőn, és ezt vegyétek szó szerint egy kis tisztás amin százméteres látótávon belül csak áfonya volt, egy-két hónap múlva ideális helyszín lehet medve fotózáshoz.

Innen nagyjából 1250 méterről visszaereszkedünk ismét 900 alá ahol a következő pont van. Közben szembe jön egy szervező, persze egy szavát sem értem. Angolul kérdezi, hogy vagyok mondom, hogy tök jól élvezem a dolgot, kérdezi, hogy honnan jöttem mondom neki hogy magyar vagyok. Ok akkor tuti nem engem keres és fut fölfelé ott ahol alig bírtam lejönni. Innen csak pár száz méter a következő itató pont, ahol a reggel megismert rozsnyói lány kínál izóval, vízzel. Elmondja hogy a szervezők egy futót keresnek aki segítséget kért, mert görcsöl. ezen mondjuk nem csodálkozok iszonyatos a hőség én az eltelt 3 és fél órában már több mint 3 litert ittam meg. De láttam embereket akik 1 darab 0,5-ös kulaccsal indultak el. Majd a pontról azzal indulok el, hogy a lány azt mondja itt csak egy kicsit kell felfelé menni. Nos ez a kicsit is majd 200 méter szintet jelentett, tanulság a helyieknek mások a mértékek. Innen újra a patak völgyig kellett leereszkedni, majd a patakon átkelés után jött egy kényelmes 100-150 méternyi szintemelkedés egy vízfolyásban amiben természetesen folyt szembe végig a víz. Milyen szerencse, hogy előző héten az UTH-n ehhez már hozzászoktam. Még az előző gerinc útról láttam a többieket, Szabit és még 2-3 embert, ahogy egy dózer úton gyalogolnak felfelé. Így mikor végre felértem én is a dózerra nagyon megörültem. Eddig 2 csokit ettem meg, gondoltam a dózeren megeszem a karamelles energia szeletem ami az UTH-ról megmaradt. Csakhogy a dózerről nagyjából 20-30 méter után újabb toronyiránti vadcsapáson kell tovább mászni. A csúcsról indul a következő Inov8 szegmens, de most lefelé 1,1 km 267 méter ereszkedés -23%-os meredély, itt akár csak az előző versenyeken az IT-m bejelez, hogy ez nem tetszik neki, egy technikai szünetre is meg kell állnom így gyalázatos 14:32-vel érek le, ugyanez a szakasz az elsőnek 4:45 volt. Azt mondják a terep versenyeket az emelkedőkön nyerik meg és a  lefeléken veszítik el az emberek. Na de végre itt az utolsó frissítő pont. A menü ugyanaz minek változtassak a beválton, tuc keksz és sós banán, vizem van, izós kulacsom újratöltik indulok tovább.

Maklári Gábor fényképe

A pont 820 méteren van a csúcs pedig 1089 méter magas mindezt pedig 1,5 kmes szakaszon küzdjük le. Hatalmas segítség a V800-as óra, rengeteget segít beosztani az erőmet. Van ahol vadcsapáson van ahol fakitermelés nyomvonalán haladunk. Gyakorlatilag a szervezők megkeresték a legmeredekebb ösvényeket és oda jelölték ki a pályát. A ponttól alig pár száz méter után dózerút rajta szervezői pickup, két idősebb emberrel, hátul egy lesérült lány, kérdezik kérek e vizet de mondom hogy rendben vagyok. Mivel ők nem beszélnek angolul én pedig a szlovákból a voda szón kívül semmit nem értettem meg így elköszönünk egymástól. A következő kanyarnál meglátok egy rég eltűnt versenyzőt, elégég rossz állapotban lehet. Mivel a képen látható emelkedőn ő háttal próbál felfelé lépkedni. Beérem megállok, mondja hogy a combja durván görcsöl, de kapott már rá magnéziumot, láthatólag tényleg komolyan fáj neki, de végig akar menni. A Malá Hekerová -t  az utolsó komoly csúcsot a 22. km-nél 4:40-es összidővel érem el. A fák között lefelé kanyargó úton meglátok egy fehér foltot. Ez csak versenyző lehet és itt van előttem 50 méteren belül. hirtelen feltámad a vadász ösztön utol kéne érni. A srác legalább 15 kilóval könnyebb nálam, de a mozgása ritmusa alapján már nagyon nem 100%-os szóval nem reménytelen a dolog. Elkezdek felzárkózni. Úgy emlékszem lesz még egy emelkedő ott meg lehet fogni. Folyamatosan közelítek már jön a hupli, de sokkal kisebb mint amire számítottam. Lehet nem pontos a track, vagy az óra téved? Még csak 1900 szintet mentünk és 2000-et adtak meg a szervezők.  Mindegy nyomni kell! De hibázok, megcsúszik a bot és nagyot koppan egy kövön erre megfordul a srác és ahogy meglát rögtön kocogni kezd. hát ez nem igaz legalább 10 perce követem egyszer se nézett hátra erre most lebuktattam magam. Ahogy az útvonal ereszkedni kezd egy kanyar után szem elől tévesztem. Ez megint komoly szakasz 2 km-en majd 300 szintet ereszkedünk. amikor a harmadik pont előtt látott szervező / seprő srác olyan könnyedén ugrál el mellettem mint aki minden reggel zerge tejet iszik. Lent egy vízmosásnál bevár,  megkérdi újra hogy vagyok, mondom hogy jól, mondja már nincs sok hátra közben csörög a telefonja. Így elköszönünk. 

Ekkor a kanyarból kilépve meglátom a várt utolsó emelkedőn előttem 30 méterrel vánszorgó srácot. Nem egészen 150 szint van előttünk egy 800 méteres szakaszon. Mégse tévedett az óra! Az utolsó pár méteren előzöm meg a srácot, légzése figyelve véletlenül se hallja meg hogy mennyire zihálok én is, felérek és rögtön kocogásra váltok, persze csak annyira hogy ezt lássa. Hogy lelkileg megtörje amiért "könnyedén" megelőztem és eszébe se jusson üldözőbe venni. Mert innentől én vagyok a vad és ő a vadász. Három kilométeres ereszkedés van hátra a célig ez alatt kell eldobnunk 460  méter szintet. Ez bizony kemény lesz próbálok tempózni, a kanyarokban belső íven menni, a széles dózernek is a szélén futni  farkasfogban ahogy a MILSIM-eken tanultuk, véletlenül se lásson a srác nem tudhatja mennyi köztünk a távolság. De ahogy közelítünk a faluhoz és elérnék az aszfaltot meglátom magam mögött. a 27. km-en 150 szintet ereszkedek 7 perc alatt, a 28.-on még 100-at 5:30 alatt. Ebből óriási pofára esés lesz. De nem engedem, hogy beérjen tolom neki. Ma nem fogok összeomlani a cél előtt.  A célkapu a verseny központban van fent, hol máshol. Még 300 méter és 30 szint, ráfordulok a kis hídra, az utat egy szlovák család állja el a 2 pici gyerek csodálkozva néz rám, a szülök kapcsolnak és hopp-hopp kiáltással buzdítanak tovább. A reggeli sport kocsmánál vagyok innen végig emelkedik de tolni kell. A pulzusom  már 180-ra megy fel.  Az emberek félreugrálnak ahogy futok fel, át a parkolón és be a célkapun. A vége 05:32:29,7 ez 28.6 másodperccel jobb mint a srác eredménye, nekem ez a fél percnyi előny  most mégis határtalan boldogság. Küzdöttem és győztem, a legnagyobb ellenfél önmagam ellen. Nyakamba akasztják a Skyrace medált én meg betámolygok az étterembe ahol a többiek várnak. 

Elvonszolom magam a zuhanyzóba, miután végzek  is hallok még beérkezőknek szóló üdvrivalgást. Majd találkozok az utolsó etapon elhagyott görcsölő sráccal ő is végig ment.Az étteremben próbálom angolul megbeszélem egy pultossal, hogy vega menüt kérek, majd a végén megállapítjuk, hogy egyszerűbb lenne magyarul beszélgetni. Kaptunk még egy sör / kóla kupont is, sört elvből nem iszok így marad a Kofola, most először még ez is ízlik, talán azért mert csapolt, jobb az íze?   Közben  előkerül a pályán megismert szervező srác és kerít nekem is egy ajándék pólót a méretemben.

A Bükki Műhely futói remekeltek a versenyen. Tamara győzött a nők között, ami a júniusi hegyifutó VB előtt nagyon jó jel,  Eördögh Ákos 4. lett a férfiak között.   

Tinta Tamara a dobogó csúcsán

 Örök hála Zsófinak és Szabinak, hogy meggyőztek elinduljak, életem egyik legjobb versenyén vehettem így részt. Az elmúlt hónapok munkája most végre értelmet nyert, hogy nem csak szenvedés lehet egy ilyen. Hanem igazi öröm futás is. Rég nem éreztem ilyen jól magam. 5:32-es idővel értem be és 2070 métert mértem össz szintnek, mindezt 25 km alatt szedtük össze, az össz táv kicsivel több mint 28 km lett. Nem véletlenül mondta Biga, hogy ez nagyon nem a Bérc ez egy hihetetlen kemény pálya. Köszönet neki is a tanácsokért. Valamint külön köszönet a POLAR Hungary -nak a tesztelésre bocsátott V800-as óráért, hatalmas segítség volt, hogy nem vakon kellett egy teljesen ismeretlen terepen versenyeznem. A feltöltött track alapján gond nélkül végig navigált. Az órából nyert szintadatokat utólag összevetettem egy szlovák domborzati térképpel, az eltérések maximum 1-2 métert tettek ki, a patak völgyekben. Számomra most ez volt a leghasznosabb funkció hiszen az útvonal nem sok sík szakaszt tartalmazott.

A szintek és elosztásuk.

 “Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.” (Wass Albert)

Salomon Ultra -Trail Hungary 55km 2016

Amikor a cukormázat elmossa a sár.

A 2015-ös sikertelen UTH hatalmas élmény és kudarc is volt egyben. Így nem volt kérdés, hogy újra indulnom kell. Novemberben a nevezés megnyitásakor rögtön be is neveztem. Majd januártól mindent ennek rendeltem alá, idén nem indulok egyetlen TT-s kupában se. A hétvégi hosszú túrákat átvette a hétközbeni edzések sora. Három hónap alatt sikerült is 10-12 kilót fogyni, az itthoni edzőkörök is egyre jobban mentek. A Bérc Trail-en tavalyhoz képest javítottam 52 percet, úgy éreztem nem lehetetlen megcsinálni hisz az UTH elvileg jóval könnyebb útvonal.
Szombaton utaztunk Szentendrére így a szállás elfoglalás után kényelmesen elmentünk enni, majd

rajtszám átvétel. A rajtzóna és a versenyközpont között ingáztunk, próbáltuk elviccelni a fellocsolt pályát és a bérelt hódokkal felduzzasztott patakokat. Lementem megnézni a  a City - Run-, majd vissza a központba. Vártam a tavalyi fergeteges hangulatot a hosszútávosok készülődését. De helyette csak csendben üldögélő embereket találtam. Azok akik tavaly is csinálták már tudták, hogy az idei még keményebb és nehezebb lesz. Ez a kissé komor hangulat ráült az egész teremre. Aztán fél 12 körül ahogy elkezdtek az emberek levonulni a rajtzónába az adrenalin elfújta a kétségeket, mindenki lelkesen robbant ki az éjszakába. Kerékgyártó Peti még elvitt a szállásomra, hogy ne kelljen éjjel bolyonganom Szentendre ismeretlen sikátoraiban majd ment tovább fotózni. 

Végül valamivel 1 óra előtt aludtam el, és bár az ébresztést csak 7-re állítottam be, szokás szerint fél6 és 6 között felébredtem, hiába a megszokás nagy úr. Sikerült addig vacakolnom amíg esőben indulhattam a versenyközpontba, így volt szerencsém kipróbálni hogy mennyire is csúszik a Fellraiser a vizes macskaköveken. Aztán a következő félóra elrepült a rengeteg ismerős között, és a feszült idegességet elfújták a viccek. Jó lesz ez megcsináljuk! Marcsiékkal beálltunk a tömeg legvégére, hogy addig se essen ránk az eső nem mintha számított volna már, majd elsütöttünk egy poént, hogy alapból legalább 1 perc hátránnyal indulunk. Ez akkor viccesnek tűnt. Délután mikor volt aki 10 másodperc miatt nem kapta meg a teljesítői pólót és lett sikertelen a versenye már nagyon nem tűnt annak. Az ilyen időmérő rendszernek ez óriási hátránya!
A Duna partról felfutunk a főtérre, majd le a 11-es főúthoz, mivel a Bükkös patak még mindig árad rendőri biztosítással átkelünk a főúton, ez kell is mert hátul már ráfeküdnek a dudára egy roppant toleráns sportrajongó. Végig haladunk a patak parti sétányon majd kiérünk a városból, elhagyjuk a dózer utat és megkapjuk a sarat. De elsőre még nem tűnik vészesnek, Azért a botot jobb most elővenni, illetve jobb lenne. A bérc óta nem használtam, és akkor nem én csuktam össze, A középső rész majdnem teljesen be lett tolva és még rá is lett szorítva, de úgy hogy a kiálló 2-3 centis részre képtelen vagyok ráfogni a vizes, izzadt tenyeremmel. hosszú percek mennek el vele 4-5 ember megelőz mire belátom, hogy ezt én itt most nem fogom tudni megszerelni. Szerencsére egy bottal is tudok haladni fölfelé úgy hogy egy fiút és egy lányt visszaelőzzek a menedékházig. Amúgy a terep nem rossz talán még picit jobb is mint tavaly. Egyenletes tempóval haladunk tovább átmegyünk a kis patakon gond nélkül majd jön a kék+ szekérútja. Tavaly ez volt az igazi rémálom egy száz méteres szakaszon akkor 14x tépte le a sár a cipőt a lábamról. Idén tök jó, középen folyik a víz, picit cuppog de csak egyszer ragadok bele akkor se vészesen. Jó egy órája úton vagyunk hát előkeresem a Petrától örökölt zöldalmás gélt. Ő azt mondja tavaly a Mátra115-ön adtam neki de az tuti hogy én ilyet soha nem vettem, a bércen nem ettem meg. Viszont most ízlik, ilyet még szerezni kell valahol. Lajosforráshoz a tavalyi időmnél 10 perccel hamarabb érek. Mivel tavaly a forrásig volt a legnehezebb a pálya így még egy fotó is belefér hiszen innen már sokkal könnyebb lesz.

Hát nagyobbat nem tévedhettem volna. A forrás utáni elágazásnál két szervező vár, hogy a patak annyira megáradt nem lehet átkelni, menjünk a zöld háromszögön végig amíg nem találunk egy másik szervezőt. Elmondják azt is, hogy legalább 3 km kitérő lesz. A zöld háromszög se sokkal jobb, ez nem turista út maximum vadcsapás és ömlik a víz rajta, gyakorlatilag egy kisebb patakban gázolunk lefelé. Majd átvált felfelé, mi van??? De hát azt mondták menjünk rajta végig hát megyünk. Mivel életemben nem jártam erre, a track-et meg nem töltöttem rá a telefonra és térképet se kaptunk fogalmam sincs hol vagyunk. Felmászunk a Kőrösi Csoma kilátóhoz, majd még tovább mire átbukunk a gerincen. Itt az aszfalt út kezdeténél újabb szervező vár és mondja, hogy menjünk végig az aszfalton a következő szervezőig. Az út persze végig emelkedik de legalább lehet haladni rajta. Majd a következő ember ráterel a már szalagozott útvonalra, van egy patak átkelés, egy kis sárban csúszkálás de már közel a pont. A frissítő pont idén nem lent van az udvarban hanem fent a parkolóban így megspórolhatjuk a lépcsőzést. A gyomrom kicsit vacakol ideje helyre tenni, kóla, keksz, sós banán a menü, közben a pontőrök hosszú küzdelem után használhatóvá teszik a botomat, örök hála nekik. Közben a hosszútávról elő kerül Belus Tomi is de már rohan is tovább. 10 perccel kicsúsztam ugyan a szintidőből, de megnyugtatnak hogy nem gond hiszen a pálya útvonala is változott. Most már mindkét botom használható, a kulacsomat megtöltjük elveszek még 2 szem aszalt gyümölcsöt és indulok tovább. Számomra a verseny legjobb pontja a Kisrigó volt, profi és segítőkész személyzet.
A főút kereszteződésénél Oli irányít, elsőre nagyon szigorúan néz rám, majd inkább döbbenten, valószínűleg nem kápráztatta el futó mozgásom szépsége.

Az Apátkúti - völgy szakasza tavaly is nagyon tetszett, végig a patak meder mellett kanyargós ösvények, az idei verseny legszebb szakasza. Mondjuk tavaly száraz lábbal mentem végig, idén az első átkelésnél már sikerült a sarat lemosni a cipőről, a másodiknál egy uszadék fán akartam átmenni ami természetesen eltört alattam, a következő 10 átkelésnél már csak arra figyeltem ne boruljak bele a vízbe. Ezen a szakaszon végre látok verseny társakat előttem és utánam is vannak, persze nem tudom hogy ki melyik távon fut. Az utolsó patak átkelés után persze sikerül újra a híg sárba toccsanni, pedig már olyan szép tiszta volt a cipőm. Mielőtt kiérnék a völgyből találkozok Mariannnal és KPetivel, közvetítenek és fotóznak, mondják húzzak bele mert a visegrádi pont 13:00-kor zár ne essek ki a szintidőből addig még van 30 perc nem lehet gond. 

A kényelmes erdei ösvény átvált aszfaltra, elhagyom a kis tavakat, majd Petiék autóját és egy éles bal fordulóval jön egy kis mászás. Persze ez is sáros, Csanyát tényleg el kell tiltani az esőtáncoktól. Mielőtt elkezdenék Visegrádra ereszkedni megeszek egy erdei gyümölcsös gélt, amire Reni azt mondta nem jó, de engem  nagymamám régi besűrűsödött lekvárjára emlékeztet amit csak kiskanállal lehetett enni, mert kenni képtelenség volt. Végre elérem a házakat, majd jön egy roppant kellemetlen beton lapokból kirakott meredek lejtő ami most nagyon nem esik jól, persze ez tavaly is ugyanilyen rossz volt.
A visegrádi pont nem ugyanott van mint tavaly, csak pár száz métert költöztek, de mégis roppant bosszantó, mikor nagyon várod már és a pont helyett üres padokat látsz meg. A következő kanyarnál már ott a pont, ahol csippantás után azonnal közlik, hogy csúsztam 4 percet, vége nem fogják elfogadni az eredményem. Erre mit lehet mondani? Hát először inkább csak egy pohár vizet kérnék ha lehet. Vagy a 4 perc csúszás miatt már az se jár innentől? Szerencsére a ponton ott van még Belus Tomi és valószínűleg látja rajtam, hogy kezd eldurranni az agyam és egy életre kifognak tiltani minden terepfutás.hu rendezvényről, úgyhogy rám szól hogy induljunk. Bedöntök még 500 mg magnéziumot 400 mg káliummal rá kis víz mehetünk is. A kálvária a fellegvárhoz végig sáros, milyen is lehetne. Pedig itt tavaly nyeltük a port ahogy tűzött a nap. Tomi kicsit leszakad, a botozást még gyakorolnia kell. Megelőzök egy lányt aki éppen telefonos segítséget kér mert ki fog szállni, majd a parkolóban utólérem Gerit a hosszútávról, épp vizet locsol a fejére. Az aszfaltos emelkedőn Tomi felzárkózik így 3-an indulunk lefelé az erdőben. Ez hatalmas segítség 4 órán keresztül egyedül mentem, most jól esik egy kis társaság. A sétálós részeken kis telefonos segítség megkérem Halmit derítse már ki mi van a szintidővel, változott a terelés miatt vagy nem, a válasz az hogy nem lett hosszabb nem változik a szintidő. Közben beérjük Diát, görcsöl a combja de még nem adta fel jön velünk. Aztán ahogy kezdődik a hullámvasút szakasz lassan elmarad, előbb Dia, majd aztán Geri is, persze Gerinek ez nem gond hiszen a hosszútávon jól halad van ideje bőven csak én vagyok bajban. Felváltva húzatjuk egymást Tomival közben matekolunk, 3-ig oda kell érni Paprétre és nincs semmi gond (úgy tudtam a rövidtávnak 15:00-kor zár a papréti pont) Az útvonal természetesen itt is sokkal rosszabb mint egy éve, sár, vízfolyás, láp, sár váltja egymást véletlenül sincs benne egybefüggően 100 méter normális talaj. Elérjük az oda vissza szakaszt és hirtelen rengeteg ember lesz körülöttünk, nézzük a rajtszámok színét rengeteg az 55-ös így kicsit megnyugszom, rögtön itt a pont minden rendben. A frissítő pont 36,5 km-nél van, pontosan 3 km-errel több az eredetinél, ahogy a visegrádi is 26 volt 23 helyett, 14:55 van megcsináltuk frankók vagyunk. Csippantás, kiestél a pont már bezárt ott a busz visszavisz a célba. Közlöm, hogy ha megdögöltem berakhatnak a buszba. Én még soha nem adtam fel versenyt és most is végig fogok menni nem érdekel mit beszél. Tomi bíztat, hogy még így is van 3 óránk megcsináljuk úgyhogy elkezdünk csapatni.

A Vöröskő lábáig bedarálunk több hosszútávost is, Tomi helyezésért én a beérkezéséért futok, és fölfelé simán tudok még előzni, és lefelé se nagyon szakadok el tőle. Pörget az adrenalin jól haladunk. A lefelé kígyózó út tele van alattomos görgeteg kövekkel és tuskókkal, így itt picit leszakadok, Vöröskő lábánál 50 méter a lemaradásom, ebből a csúcsig kb 30-at letudok dolgozni. De nem véletlenül hívta tomi a pálya végét vámpírfogaknak. Felérek ugyan vöröskőre de teljesen kiszívott, nem tudok rögtön a síkon futásra váltani. Tomi végleg elhúz. A két hosszútávos srác pedig utolér, így velük kezdem meg az ereszkedés. Az elmúlt 7 óra sarazás megtette a hatását a jobb IT szalagom, nagyjából betonvas rugalmasságúra vált, és minden lefelé lépés maga a pokol. Szerencsére hamar elkezd újra emelkedni a pálya jön a második vámpírfog, fölfelé pedig nincs gondom, a botokkal jól haladok a két hosszútávos srác lemarad. Bejött a tippünk tomival, hogy az emelkedőt nem bírják majd.

Persze még nekem is fel kell küzdenem magam a Nyergesnek hívott buckára,mármint normál esetben ez csak egy bucka lenne. De ez itt az UTH és itt bizony nekünk ez az útvonal legmagasabb és egyben a legaljasabb hegye is. Állítólag volt róla kilátás az új M0-ás hídra de én ebből semmit nem fogtam fel valószínűleg azzal voltam elfoglalva, hogy a szememen is a levegőt kapkodjam. Így számomra a Nyerges csak a szokásos szervezői megalománia tipikus tünete, legyen még hosszabb, még szintesebb az útvonal, még ha nem is ad annyi pluszt a résztvevőknek. Utólag látva a többiek fényképeit tényleg szép a csúcsról a panoráma, nekem ott a 47-ik kilométernél ebből semmi nem jött le. Na de innen már a elvileg nincs sok hátra, ráadásul kiszúrtam magam előtt pár ismerős 55-ös indulót, hát újra rákapcsoltam, hogy utólérjem őket. Elhagytuk a hobbi telkes részeket, jön az azsfalt ami a Skanzenhez visz, vagy még egy utolsó átvágás az autó út U kanyarjánál, a turista út egy szűk vályúban vezet, aminek az alján most majd 10 centis sár áll. Próbálom magam a botokkal stabilizálva tempósan áthaladni rajta, amikor érzem, hogy valami pattan a bokámban. Kiérek az aszfaltra de egy-két perc után meg kell állnom. A jobb bokám úgy bedagadt, hogy nem fér a cipőben, ki kell kötni. A skanznei ponton azt mondják még 9 km, 4-en nézünk egymásra. Telefon elő Strava  szerint már 51,5  megtett km-nél vagyok, rákérdezünk akkor 60 lesz a vége? Azt mondják igen. Hát akkor már tényleg vége van. A többiek tovább kocognak én a kikötött cipőben csak sántikálok. Jópár rég elhagyott versenyző visszaelőz, a Bükkös partján utólér Geri is feltámadt még tud kocogni, én ugyanúgy csak vonszolom magam mint tavaly, ez az utolsó szakasz a maga szint nélküli 7 km-erével 1 óra 15 percig tart. A végén nagyon nem akaródzik eljátszani a befutást, mert egyszerűen fáj minden lépés lefelé a macskaköveken, az hogy előtte még a nevem is bemondják se segít sokat. Aztán meglátom, hogy Petra csápol a célkapunál így egy pacisért nagy nehezen azt a 10 métert lekocogom, de túl sok boldogság nem jut erre a befutóra. 58,4 km 1938 szinttel 9 óra 52 perc.

Konklúzió:
Percre ugyanannyit mentem mint a Bércen, holott még a terelés miatti extra szint miatt sincs az UTH-ban 2000 méter, ennek egy könnyű gyors pályának kellene lennie. Lehet Tücsinek van igaza és tényleg esélyem se volt, mert se könnyű se gyors nem vagyok. Egyszer meg kéne nézni ezt az útvonalat normális körülmények között milyen lehet olyannak aminek kitalálták. Az eleje jól ment nagyon figyeltem a pulzusra, Kisrigói ponton rendbe hozták a gyomrom. Az után sehol nem volt gondom, enni és inni is tudtam végig, jobban tudtam figyelni hogy folyamatosan töltsek vissza és ne éhezzek el úgy mint pl a Bércen. De a sár mégis felőrölt. A szervezőktől ugyan kaptam a célban egy kisorsolt "vigaszdíj" Petzl lámpát így sok más kiesővel szemben én nem üres kézzel távoztam. De ez a lényegen nem változtat.

UTH vs. Medvedisznóember 2 - 0.