Cortina Trail 2017

Az elmúlt években szerencsére sikerült pár kvalifikációs pontot adó terepversenyt  és túrát teljesítenem, így adott volt, hogy végre kipróbáljam magam egy igazi magashegyi versenyen. A fő álom az UTMB rövidtávja az OCC. De mivel oda majd háromszoros túljelentkezés volt kellett egy B terv, ez lett a Cortina. A Lavaredo Ultra Trail középtávja olaszországban a Dolomitokban. A verseny nem egészen 50 km hosszan vezet végig a Cortina körüli hágókon, három komolyabb mászással 2600 métert kell leküzdeni amire 12 óra szintidő van.  Persze ide se könnyű kijutni  2400 versenyző jelentkezett az 1500 férőhelyre. De a sorsoláson mázlim volt így felkerültem a rajtlistára. A sorsolás után gyorsan befizettem a részvételi díjat, majd szerencsére sikerült ismerősökkel közös fuvart és szállást is találni.

 A felkészülés hónapjai nagyon gyorsan elteltek, volt közte jobb is, rosszabb is. A főpróbának szánt Bércre sajnos családi okok miatt nem tudtam elmenni de a hétvégi szintgyűjtéseket szinte maradéktalanul végig csináltam. Így már csak a hőségtől tartottam, mert 25 fok fölött már nagyon tudok szenvedni. Erre azt találtuk ki, hogy az Eged oldalába a legnagyobb melegekben délelőtt 11 és délután 2 között jártam ki, hogy szokjam milyen az amikor fölülről a nap, alulról pedig a sziklák ontják a hőséget. Hogy ennek mennyi értelme és haszna volt azt nem tudom, de mindig kiütött. A verseny előtt két héttel még sikerült egy arcüreg gyulladást összeszedni így az utolsó hét már csak pihenés és rehab volt.

A kiutazó csapat szerda este 11-kor indult Budapestről. Ezért én már 8kor eljöttem otthonról, hogy Egerből időben oda érjek, természetesen az utolsó busz késve indult de szerencsére a többiek bevártak. Így néhány extra kanyarral reggel 9 után meg is érkeztünk Cortinába.

Csütörtök reggel. Géza felvetése alapján előre regisztráltunk a 9:30-kor rajtoló Compressport közösségi futásra, hogy átmozgassuk az utazástól elgémberedett lábainkat. Ez egy nagyon jó hangulatú kis buli futás volt a cég szponzoráltjaival, végig Cortina belvárosában majd el egy kilátó pontra. A hangulat annyira adta magát, hogy miközben videózni próbáltam menet közben a főutcán, egyszer csak arra eszméltem, hogy a két előttem futó jobbra és balra kitér, hogy én belerohanhassak a már felállított fém kordonba. Az ütközést sikerült lágyékkal tompítani és beszerezni egy jó kis lila foltot a belső combomra, de legalább egy jót röhögtünk. Majd bevettük magunkat az expo-ra ahol több tucat cég és verseny kiállítói vártak minket különböző finomságokkal és akciós ajánlatokkal. Alap esetben még szilveszterkor se iszok pezsgőt, de itt olyan kedvesen kínálták, hogy teljes természetességgel fogadtam el délelőtt fél 11kor és még ízlett is, bár nálam a dobogót a spenótos tojás felfújt szerűség vitte el. Ez után visszaültünk az autóba és elindultunk a szállást megkeresni a következő faluba.

A szállásunk San Vito di Cadore -ban volt, egy ódon 100 éve üzemelő pékség és cukrászda fölött aminek a teraszáról elég impozáns kilátásban volt részünk:

Itt elfoglaltuk a szobákat és visszamentünk Cortinába átvenni a rajtszámot és megnézni Géza rajtját aki a délutáni Skyrace-en is indult. A felesége Kati pedig visszament a versenyközpontba önkénteskedni. Mi Marcsival és Joeval kis városnézés után busszal akartunk visszamenni a szállásra, de két perccel lekéstük. Így kipróbálhattuk, hogyan tudunk stoppolni. Nos hát nem túl sikeresen, az egészben a legjobb az volt mikor egy apáca nevetve intet, hogy Ő ugyan fel nem vesz minket. Végül is 50 perc után felvett minket egy kedves bácsika, aki kérdezte indulunk e a versenyen. És biztosított minket, hogy nagyon szép lesz Ő minden hétvégén túrázik a hegyekben. Közben a többiek már haza értek és egy finom tésztával vártak minket.

Péntekre a telefonom teljesen elhalálozott így adott volt a délelőtti program is. Cortina főutca mobil bolt keresés. Szerencsére Kati olasz tudása sok segítség volt, ezért előtúrtak nekem a raktár legmélyéről egy 29 eurós duplakártyás békebeli elpusztíthatatlan Nokia-t, tökéletes lesz versenyekre ahol kötelező magaddal vinni. Ezután bementünk a North Face boltba, ha már 20% kedvezményt adnak a rajtszámra és az sem elhanyagolandó, hogy a kínálat finoman fogalmazva bőségesebb mint bármelyik itthoni boltban. Közben a bolt előtt zajlott a gyerek futam, hihetetlen aranyos lurkókkal akik magukban, vagy szüleik kezét fogva esetleg a nyakukban ülve teljesítették a nekik kijelölt pályát.

Délután vissza San Vito-ba ebédre pizza majd pihenés, hiszen a hosszútávosoknak este 11-kor már rajt volt. Én is pihenést terveztem de valami bélcsavaró kórság kiütött így az éjszaka nagyobb részét a mosdóban töltöttem, a maradék időt pedig a vihar tanulmányozása vitte el, talán ha 2-3 órát tudtam pihenni.

Szombat reggel átrobogtunk Cortinaba ahol Marcsival hosszan vártuk a rajtot, az éjszaka küzdelmei miatt én nem túl jó kedvvel és állapotban egy kövön üldögéltem a tömeg szélén, nagyon nem volt kedvem beverekedni magam a rajtzónába. Ez egy jó fél óráig tartott aztán mikor felcsendült Ennio Morricone-tól az  Ecstasy of gold, már én is furakodtam előre, hogy kivételesen ne teljesen leghátulról rajtoljunk.
Kikocogtunk a városból, majd az erdőben jött az első komolyabb emelkedő. Itt szinte állóra fékeződött a tömeg a két nyomni ösvényen elkezdődött a torlódás. Egy - két előzés után elértünk egy kis tó partjára ahol magyar szavak ütik meg a fülemet. Markó Katáék, ekkor még csak köszönünk majd mindenki megy tovább a saját tempójában. Tetszik ez a mezőny japán, hongkongi, lengyel, ukrán, francia, amerikai versenyzők a rengeteg olaszon felül. Mindenki más stílus mind mozgásban mind felszerelésben. Az első emelkedők jól mennek, nincs még hőség és a fák is árnyékot adnak. de tudom ez nem lesz sokáig így. Ahogy emelkedünk a növényzet eltűnik és csak a világos sziklákról visszavert gyilkos sugárzás marad. Ha forráshoz érek, iszok, vizezem a fejem a csuklóm, sehol egy felhő az égen, a panoráma viszont pazar ahogy kanyargunk felfelé. Az első 10 km jól telik élvezem a tájat viszonylag jól is vagyok még egy csokit is sikerül magamba tömni.
Majd jön a Travanses-völgy pokla, a mesékben az ilyen gyönyörű helyeken élnek a hegyi tündérek, de most inkább csak a gonosz manók földje amik teljesen a mélybe rántanak, esetleg néhány világháborús lidárc átka súlytja a vidéket. Az biztos, hogy hiába az alacsony vízállás képtelen vagyok haladni még a patakmederben is csak vánszorgok az agyam meg olyan dolgokon kattog amiknek nincs helye a versenyen. Gépies a mozgásom fejben messze járok, A versenykuruzslóm jól seggbe rúgna ha tudná min agyalok, de most tuti nem érném el telefonon. Nem tudom mennyi idő alatt jutok itt át, fél óra, egy óra nem tudom teljesen kiesett az egész. Egyszer Marcsi rám szólt, hogy egyek majd az első pontnál segített tartályt tölteni, hogy legyen nálam víz fölfelé de ez a rész egy rém álom volt.
Végre elkezdünk emelkedni a gondolataim kitisztulnak visszatér az erőm újra utolérem Katáékat, Ő már volt tavaly is, ellát pár jó tanáccsal, a csúcsra jókedvűen érünk fel, Ők itt picit lemaradnak fotózni én meg húzok lefelé.

Col Dei Bos hágó

Le a völgybe széles jól futható dózer vezet, kocogni kezdek. Illetve kezdenék, a gyomrom helyén egy kő pattog a görcsölő beleimen, nagyon nehéz belőni azt a tempót amivel úgy tudok haladni, hogy ne fájjon. Pedig a völgyben látom lent a parkolót, bár a többiek figyelmeztettek, hogy becsapós mert lesz előtte még egy emelkedő, mégis nagyon közelinek tűnik. Az út persze tényleg becsapósan kanyarog, a várt alagút nem a völgybe hanem a következő kaptatóra vezet rá.

Az út jobbra fordul, az eddig hűvös szellő helyét átveszi a megrekedt hőség, ami úgy fejbe ver mintha beton falnak rohantam volna. Szédülök kóválygok, meg kell állnom képtelen vagyok tovább menni. Szerencsére Katáék utolérnek kapok tőlük sótablettákat, iszok rá némi testmeleg izót, majd az erődnél megállok fotózni.

Hihetetlen hely, egy régi erőd, fölötte a falon kötel technikát gyakorolnak, kicsit arrébb viaferrata csoport kurjongat, alattunk a völgy szembe a következő hegy. Talán öt percet töltök itt el, de ennyi kellett is, hogy összekaparjam magam és letudjak ereszkedni a frissítő pontra.
A pont előtt az aszfalton utolér Marcsi is, több mint egy órája nem láttam nagyon megörülök neki, Ő sokkal jobb állapotban van mint én, közli, hogy szó se lehet kiszállásról, eszembe se jusson megyünk együtt tovább, van két óránk a Giau-hágói pontzárásig. A ponton iszok egy kólát majd egy kis levest ez javít a helyzetemen. Szilárd kaját nem merek lenyelni, de gondolom egy darab sajttól nem lehet nagy gond. Nos persze megint tévedek a 3 féle kirakott sajtból sikerül kiválasztanom egy érlelt fajtát, ami nagyon jól esne este a teraszon egy palack bor társaságában, itt viszont megint görcsbe rántja a gyomrom. Marcsi számomra hihetetlen tempóval lő ki a pontról, alig bírom követni. De a lendülete csak az első komolyabb szintezésig tart. Beérem, majd szép lassan elmarad mögöttem. Kezd összeállni a képlet. Fölfelé máshogy terhelem a törzsem ezért nem görcsöl olyankor a gyomrom, ergó nincs mit tenni az emelkedőkön kell behoznom minden a lejtőkön elvesztett percet. Mindezt úgy, hogy féltávnál egy óra csúszásban vagyok a saját tervemhez képest és a pálya utolsó 10 km-ere ereszkedni fog végig, ja és nem tudok szinte semmit lenyelni.
De előbb még fel kell mászni a pálya legmagasabb pontjára 4 km-en 500 szintet kapunk amíg elérjük a 2400 méteren lévő Averau házat, Egyenletes tempóban haladok sehol nem állok meg szuszogni, a hegyek gyógyító ereje működik. A hegyek gyógyító ereje működik, már a tűző nap se érdekel. Pedig az óra hőmérője 36,6 foknál a magasság méréssel együtt kiakad, többet nem számolja az összszintet. A Cinque Torri sziklatornyait már jókedvűen érem el, még pózolok is a fotósnak.

 Majd megyek tovább, már csak pár méterre lehet a csúcs felkiálltással. Utolérem a reggel óta kerülgetett five-fingerses hongkongi lányt, mikor megáll fotózni végül én is előveszem a kamerát.

A menedékháznál a hegyimentők várnak minket, hűsítő teával. Most látom magamon, hogy mennyire leégtem a napon. Bő óra alatt értem fel a völgyből, így megengedek magamnak egy kis szusszanás magamba erőltetek egy banános Hihg5 szeletet lövök egy trailfie-t a fölém magasodó csúccsal és magabiztosan indulok le a hágóba.

Úgy számolom 40 percem van a következő 2 kilométeres ereszkedésre az meg sima ügy nem kell kapkodni. Nos a rajtszámon lévő szintmetszett kissé becsapós, ez inkább 3,5-4 km 100+ szinttel. Mikor erre rájövök előbb elátkozok minden digót, majd az útszélén üldögélőket próbálom noszogatni bírják ki a pontig ne itt csússzanak ki az időből. Persze ezt nehéz elmagyarázni egy spanyolnak aki nálam is rosszabbul beszél angolul, végül egy német sráccal kezdünk el tempózni fölfelé. Az ösvény vége egy olyan szikla csapás amit elsőre fel se ismerek. Túrázók szólnak rám, hogy a futók másik oldalról kerültek egy busz méretű leszakadt sziklát. Itt sikerül is oda csapni a bokacsontom egy nagy kőhöz. Keményen kell tempóznom, hogy elérjek a hágóhoz. Egy perccel a pontzárás előtt esek át az időmérő szőnyegen. Majd befekszek a csap alá. Eltántorgok a kajapulthoz és gondolkozok mit is kéne enni, egy fél banánt sikerül lenyelni, majd meglátom a félbe vágott koktélparadicsomokat a só mellett. Én nem tudom milyen só volt ez, de itthon az útszóró só is előreköszön neki az biztos. Kettőt haraptam rajta és lenyeltem, majd 5 másodpercen belül majd összeestem olyan görcsbe rántotta a gyomromat. Neki támaszkodok a kajapultnak, de ekkor látom, hogy hátul egy ember már hordágyon fekszik, egy csak vegetál a harmadiknak pedig épp infúziót kötnek be. Na ne ezt semmiképp, gyorsan kitántorgok a pontról mielőtt lekapcsolna a személyzet.
 A hágó után pár száz méterrel megint zerge csapás következik amit a hegyimentők biztosítanak. Előtte meg a fűben leülve rejtőzik egy fotós, későn veszem észre így hiába próbálok úgy tenni mint aki jól van.

Hívna a természet de szűk az ösvény nincs hova félre állni így sétálok tovább, majd egy 10-15 perc múlva végre félre tudok állni egy kő mellé. Hát a vesém biztos nem fogja megköszöni ezt a napot, normál esetben egy itthoni Egedes edző körön ami max 1,5 óra is 2x állok ki egy egy fa mellé, most meg lassan 8 órája vagyok úton és ez a második alkalom. Viszont amilyen borzalmas volt a só olyan hatékony is végre megkordul a gyomrom. Ezért benyomok egy  high5 isogélt, majd innék rá. Hopp üres a tartály nem töltöttem fel a hágóban. Ok akkor jöhet a koffeines izó, na az első kortytól olyan hányingert kapok mint még soha. Hát ilyen nincs...

Még egy 200 méteres hágóba mászás vár rám és nem a könnyebb fajtákból és nem tudok folyadékot se bevinni. Tényleg egy pancser kezdő amatőr vagyok. De legalább már a nap nem tűz és hál istennek hogy a high5 pakkot kaptam a szponzortól, mert ezt víz nélkül is magamban tudom tartani. Így mire a kaptatóhoz érek újra jól vagyok és tudok ismét előzgetni. Az Averau-nál 1297. voltam, a hágónál már csak az 1355. Itt most újra visszaszerzek pár pozíciót. Nem mintha bármit is számítana, a sor legvégén vagyok ez egyértelmű. És fogalmam sincs mi van a lányokkal féltáv óta nem láttam őket és biztos, hogy nem értek be a 15:30-as pontzárásig, lehet nem engedték tovább őket? Épp ezen agyalok amikor egy kövön ülve meglátok egy ausztrál sporttársat (milyen jó, hogy minden rajtszámon rajta van ki honnan jött) tiszta vér a térde és a lábszára. Kérdem tudok e segíteni van nálam medic pakk (mert hogy azt is végig cipeltem sose lehet tudni alapon) majd csak legyint, hogy ugyan pihen 5 percet nincs semmi baja. Így megyek tovább. Végre felérek a hágóba ahol két hegyimentő sátrazik, kérdem tőlük hol találok forrást mert tiszta vízre van szükségem, azt mondják 500 méter az ösvény bal oldalán.

Ez az olasz távolság mérés olyan lehet mint a dél dalmát időszámítás, vagy mint, hogy egy Csanya versenyen mindig minden ponton 4. vagy max a célban máshogy számolják. A lényeg, hogy még vagy 20 percet gyalogoltam mire elértem az első patakot. Jó hideg vize van, az az igazi torok rekesztő de most jól esik, eszek hozzá egy banános gélt is mert kelleni fog még az erő. Elvileg már csak egy mászás van hátra.

Itt ér utol Kata, végre van kivel beszélgetni, azt mondja 10 percet késett a hágónál de tovább engedték Marcsit nem tudja, egy feltételes ponton együtt csippantunk. 35 km-ernél tartunk 8:56-alatt eddig 2400 szintet mentünk és 1332. vagyok. Fölfelé még mindig tudok javítani na, de már csak egy pici emelkedő jön amit látunk is a távolban. De előbb még meg kell állni egy réten, ami tele van hegyigyopárral.

 Mögöttünk vihar gyülekezik, a távolban halljuk is a morajlást de talán megússzuk. Előttünk egy lankás emelkedő hát neki indulunk. Két őrült olasz félmeztelenül ül egy sziklán és torkuk szakadtából ordítva drukkolnak mindenkinek aki elmegy ott. Innentől már végig futható pálya jönne, ha a gyomrom engedné. De sajnos nem, mire elérjük az utolsó pontot a D'ajal tó partján iszonyatosan görcsölök. Úgyhogy Kata megy tovább én meg bezárkózok a menedékház mosdójába egy jó negyedórára.
Itt volt egy kiírás, hogy már csak 10 km a cél, van rá 2 órám szóval sima ügy, de Katát már nem érem utól. Engem viszont elég sokan, főleg piros rajtszámos hosszútávosok, de akad pár kék is ezek szerint nem vették 100%-osan komolyan a Giau hágós pontzárást. el fut mellettem több japán, a hongkongi mezítlábas lány, a német futó is rám köszön akit még a hágó előtt biztattam, hogy jöjjön. A lefelé sose volt az erősségem, pedig itt most én is haladok gyorsabban mint a verseny folyamán eddig bárhol. Cortina szélét elérve egy család mini pontot üzemeltet a háza előtt. A gyerekek kolompolnak a kerti slag zuhannyá alakítva, almát és bort kínálnak. Még bő egy km a cél van rá 45 percem, hát persze hogy elfogadom az a deci bor már rontani semmit nem tud az állapotomon, nem is rossz jól esik. Így a célba már vigyorogva kocogok be.

Kicsit nehéz elhinni, hogy sikerült. Sose mennek könnyen a versenyek, mindig sokat hibázok, vagy csak túlvállalom magam. De ilyen mélyről még soha nem jöttem vissza. Rengeteg tanultam ismét. Magamról, a hegyről, a testem jelzéseiről, a tartalékaimról. Arról, hogy mennyire más tud lenni hegy és hegy, hogy milyen gyorsan össze lehet omlani, de vissza is lehet jönni, csak meg kell tanulni kezelni. Persze ehhez nagy rutin kell ami még nincs meg. Mérlegelni kell a kockázatot, de merni kell kockáztatni. Fejlődni csak úgy lehet ha feszegetjük a határainkat. A rengeteg Egedre szaladgálás bármennyire is untam néha sokat segített, de még többet kell. Lefelé még mindig csapni valóan megy, béna és gyáva vagyok. Nincs meg a technikám a murvás, omladékos lejtökön való tempós lejövetelhez még mindig, viszont esés nélkül végig vittem a versenyt, pedig én 10-ből 9x zakózok az ultrákon. Nem volt semmi izomlázam, a térdem picit szúrt és nehezen hajlott a végén, de kis nyújtással és pihenéssel másnapra elmúlt. Szerencsésnek mondhatom magam még a bekapott kórsággal is, ugyanis a verseny utáni éjszaka volt a legrosszabb. Haza jönni is csak a Csernus Brigitől kapott széntablettákkal tudtam, 4 nap alatt 6 kilót fogytam a végére. Mondjuk van miből szóval nem baj.
Fantasztikus élményben részesülhettem egy gyönyörű helyen. A verseny útvonala, a szervezés, a kiszolgálás a helyiek  hozzáállása is csodálatos. Ha valaki bejut a sorsolással ne szalassza el a lehetőséget mert ez tényleg életre szóló élmény.

Köszönet Katinak, Gézának, Karcsinak az utazás, szállás, supportálás megszervezéséért nélkületek sokkal nehezebb lett volna. Marcsinak és Katának a verseny közben tanácsokért. A csapat többi tagjának a jó társaságért és hangulatért. Valamint a szponzoraimnak akik támogattak a felkészülésben és a versenyen a  POLAR Hungary -nak és a ProteinFutárnak.

Útvonalajánló : Vöröskő - időszakosforrás

Egyik kedvenc edzőútvonalunk a Vöröskő - időszakos forráshoz vezet, idén is már tucatszor voltunk

2017 április 29

arra. De sajnos a száraz csapadék mentes tél és tavasz miatt eddig száraz volt. A bükki időszakos források működése ugyanis a lehullott csapadéktól függ. 

A Vöröskőről ezt írja a Bükki Nemzeti Park: "A mészkőből álló területeken a csapadék kb. 20-36%-a szivárog be a mészkő résrendszerébe és vesz részt a felszín alatti karszt kialakításában. A beszivárgó víz rövidebb-hosszabb felszín alatti tartózkodás után különféle karsztforrásokban lép ismét felszínre, melyek zöme a hegységperemen található. közülök különösen ismertek a dél-bükki időszakos karsztforrások (Imó-kői, Fekete-leni, Vöröskő-alsó és Vöröskő-felső forrás), melyek aktivitása a karsztvízszint emelkedésével, csökkenésével áll összefüggésben, így általában a hóolvadást követően, kora tavasszal aktívak. Csapadékos években előfordul, hogy nyáron is ontják magukból a vizet, bár az utóbbi évekre inkább az volt a jellemző, hogy be sem indultak. A Vöröskői-alsó-forrás látványos vízsugarát annak köszönheti, hogy a korábbi természetes forrástóban buzgárszerűen feltörő víz környezetét az 1970-es években olyan módon építették ki, hogy a víz csak egy felfelé mutató szűk nyíláson át távozhasson."

Az április végén lehullott jelentős mennyiségű hó után egyértelmű volt, hogy a forrás be fog indulni, a kérdés csak az volt el lehet e jutni hozzá. Hiszen a környéken jelentős kár szenvedett az erdő. Erről magunk is meggyőződtünk egy hete.

Aztán csütörtök este jött az infó, hogy már működik a forrás, és az Egererdő is járhatóvá tette az utat a forrásig, így nem volt kérdés, hogy megyünk. Szombat reggel kimentünk Felsőtárkányba A Varróháztól, a muflonoktól indultunk, de most nem foglalkoztak velünk. még az almát se kérték. hát otthagytuk őket és a kisvasút sínein elrobogtunk Stimecz házig. Innentől volt kérdéses az útvonal, de az erdészet tényleg minden kidőlt fát, eltakarított, átfűrészelt, hogy az út kényelmesen járható legyen. Így jó pár másik futóval és kirándulóval is találkozunk. a múltheti hóból semmi nem maradt, a patakban hömpölyög a víz. a feltörő vízoszlop mellig ér jó másfél méteres. A forrás vize még mindig a legjobb, friss hólé amit egy egész hegy szűrt át. Egy bő éve erre vártam. itt az igazi tavasz és az élet vizéből ihatok (még ha a hó pusztítása is kellett ahhoz, hogy feltörhessen). Bár a vize csak pár fokos mégis hihetetlen jól esik, előbb a fejem dugom bele, majd a kulacsot töltöm meg.

 Eddig kicsit több mit 6 klikket mentünk, most felturbózva gondolkozunk azon milyen útvonalon menjünk vissza Egerbe. Gyorsan jön az ötlet, a tanösvényen visszamegyünk Stimecz házig aztán a dózeren megkeressük az átkötést a Fun Run útvonalára. ami elsőre nem megy olyan könnyen, mivel kb 6 éve jártam utoljára a  piros keresztnek ezen az ágán. Azért választottuk ezt mert így nem kell aszfaltozni Felsősárkányban.

De végül megtaláljuk, a jelek szerint más se nagyon jár erre, van pár kidőlt fa, friss és régebbi is, de végül minimális mászással felérünk a gerincre. Innen már ismerős az útvonal. Leereszkedünk a Bujdosó szikla mellett a Barátrétre. Itt a kiáradt patak némi akadályt képez de szerencsére találunk kidőlt fát amin át lehet kelni. jöhet a sárga kereszt fel a Törökútra. Most se adja könnyen magát, de hát ezt tudtuk és innentől kezdve már kényelmesen hullámzik az út Vasbánya nyeregig. Innentől a POLAR Kaptárkövek Trail útvonalát követjük. Az utolsó komolyabb emelkedő visz fel  a Kövesdi kilátóhoz. Onnan leereszkedünk a Várkúti-turistaházhoz. Majd jöhet a Bikk-bérc és a Nagy-Eged. Meg persze a közte lévő hullámzó gerinc út. Mivel csak egy energia szeletet és két fél csokit ettem és már több mint 20 klikket jöttünk, magam is meglepődök, hogy az utolsó szakasz korgó gyomorral is PR lett strava szerint. Az Eged panorámáját nem lehet megunni. Velünk szembe a Kékes tetején felhő ül ugyan, de így is impozáns a látvány. Alattunk Eger már karnyújtásnyira van. Persze még le kell ereszkedni  a downhill pályán, de mivel ezt minden héten eljátszuk már egész jól megy. Persze a végén a városban az aszfalt már nem esik jól, éhes és fáradt vagyok, de mégis megérte, jó kis nap volt. 

 Pár napig még biztos működik a forrás, a hosszú hétvégén jár a kisvasút így családdal, gyerekkel is kényelmesen (stimeczházi végállomástól kb 4 km oda vissza az út) meg lehet látogatni a természet ezen csodáját. a gyerekek még  a muflonokat is megetethetik útközben:

XXIV. Eged-hegyi Futóverseny

Idén 24. alkalommal rendezte meg a Nagy Sport Egyesület az Eged-hegyi futóversenyt. Mivel az Eged az egyik fő edző hely minden egri futónak, valamint a tavalyi verseny hangulata is tetszett nem volt kérdés, hogy idén is indulok. A verseny 12,5 km kb 500 szinttel ami azért nem rossz arány. A felemásan sikerült Fun Run után végre sikerült okosabban és rendszeresebben edzeni, a fő hangsúlyt a szintgyűjtésre fektetve. Valamint ismerve az útvonal kihívását tudatosan a verseny pályáján is mentem 3 gyakorló kört. Így sikerült márciusban 6000 szintet összeszedni ami még mindig nem túl sok, de az előző hónapokhoz képest jelentős javulás.
Mivel a verseny a vasárnapi óraátállítással megbolondítva 11-kor indul, úgy döntöttünk csütörtökön még tartunk egy pályabejárást Pepivel, és Ő az után dönti el indul e. Én meg végre kipróbálom az új csoda S-LAB Wings-et. Természetesen úgy hogy Ő szinte semmit nem edz simán állva hagyott a felfelé szakaszokon, én meg a hirtelen hőségtől megütve, sétálva is alig bírtam 160 alá vinni a pulzust. Nem jó elő jel, de azzal nyugtattam magam, hogy vasárnap úgyis lehűlést esőt mond, akkor jobban fogom bírni.

A verseny az Érsekkertből, a körcsarnoktól indul, ahol is 30 perccel a rajt előtt gyanúsan hosszú a sor, szerencsére előnevezőként nem kell sorba állni, de meg lep ez a sok ember (tavalyhoz képest duplázódott a létszám). Szép napsütéses idő van csak éppen a szél süvít úgy, hogy 2 perc után vacogok kint, kabátot meg persze otthon hagytam. Marad bent a bandázás. Ez azért jó mert egyértelművé teszi, hogy ismét a leghátsó sorból kell indulni, Németh Csabi, Tóth Norbi, Marczis Dávid úgyis úgy kilő az elején, hogy 100 métert se bírnék velük haladni. Rajtuk kívül itt van szinte a teljes egri Spartan Race Group és a Triatlon klub tagja is szép számmal.  Sok az ismerős. Végül csak kimegyek egy minimális melegítésre Dáviddal, legalább tudunk pár szót beszélni.
A rajt végül csúszik pár percet a sok helyszíni nevező miatt, aztán az élboly ahogy várható volt kilő.

Visz magával a tömeg, a bringa úton pár embert megelőzünk, de csak óvatosan, félszemmel nézem az órát 150 alatt legyen a pulzus. Mert tudom hogy az első km után rögtön jön egy tüdőt szaggató emelkedő, viszont belesétálni nem akarok itt rögtön fel is ugrik 160-ra, de aztán gyorsan normalizálódik. Elhagyjuk a lőteret, a két házőrző véreb akik csütörtökön majd kidöntötték a kerítést helyét a földkupac tetején átvette két kecske (tavaly ugyanők az úton voltak szabadon engedve) és mekegve bíztatják a mezőnyt. A víztornyot elérve látni mennyire széthúzott már a mezőny. Majd a hobbikerteknél jót derülünk a sok kis színes pacán akik már másznak felfelé a downhill pálya kőmosásaiban. A downhill pályán a fölfelé szokás szerint oda ver, akárhányszor megyek itt fel vagy le mindig más, túl gyorsan változnak a kőmosásos szakaszok, ha nem az eső akkor a bringások ténykedése miatt. Még a szakasz elején mondtam Pepinek menjen, ez verseny. Sehol ne várjon rám, de vagy ő lassult, vagy én gyorsultam mert végig látótávon belül van. Csak 6, majd 4 végül 2 ember van köztünk. Nézegetem az órám PR gyanús a fölmenetel, csak éppen le is kell jönni. 

A rég lezárt kilátó toronyt elérve előzöm meg az utolsó párost akik megállnak egy pillanatra frissíteni. Bár látva ki az már tudom ez teljesen céltalan. Tavaly ugyanígy a toronynál értem utol ezt a sporttársat, hogy aztán ahogy elkezdődik az ereszkedés fél perc múlva látó távon kívül érjen. Pepit viszont még a Török-út becsatlakozása előtt utolérem. Együtt kezdünk ereszkedni mondom neki, hogy kb 35 perc alatt kéne leérni, hogy az én álom időm meglegyen. Neki fáj a térde, én meg egyszerűen csak lassú és kövér vagyok. Utol is ér a 2 lehagyott sporttárs és hihetetlen sebességgel robog el mellettünk. Mi inkább csak kocogunk, az utolsó single track szakaszon még egy gyorsvonat húz el mellettem. Majd jöhet az oda-vissza szakasz a strandig. A víztorony környékén megint süvít a szél mint mindig de már az se érdekel. Próbálok egy ütem váltással az aszfalton tempózni, Pepi leszakad tőlem. Sikerül is némileg gyorsulni 5:37, 5:14, 4:51-es klikkek jönnek, a pulzus pánt elkezd lecsúszni rólam és a bénázásommal megtörik a lendület, így a befutó előtt visszalassulok.

Konklúzió:
Tavaly 1:42:25-ös idővel utolsó előtti lettem a férfiak között, idén 1:28:33-mal 57. a 70 célba érkező közül. Sikerült az eddigi leggyorsabb saját rekordot  két mérföldön, valamint a  fölfelé és a lefelé szakaszokon is megjavítanom. Ez így nem is rossz. Főleg ha nem nézzük azt, hogy Németh Csabi 0:54-gyet futott és a saját elmondása szerint még nem érzi fölfelé a track ritmusát, na de majd jövőre! Mert jövőre 25. jubileumi szervezés és még le kell dolgoznom kicsit az 1:26-os álomidőmhöz. 

Azt mondták 100-szor kell fölmenni az Egedre, hogy jó legyen, hát már csak 96 van hátra :)

Bükki Kilátások Fun Run 2017

FUN RUN 2017
"Mindegy, hogy mennyit és mit futsz, a lényeg hogy érezd jól magad!"

A Bükki Ki Fun Run az év első igazi versenye, tavaly nagyon jó volt ezért nem volt kérdés, hogy idén is indulok. Az év eleji nagy fogadalmakat sikerült lenullázni egy elhúzódó betegséggel, majd a betegség után nagy lelkesedéssel a bokámat is túlerőltettem. Ideje lenne már megtanulni ésszel edzeni, de ugye az túl könnyű lenne. Aztán megígértem Imaro-nak, hogy felmérem a Sprint távot, így érdekesebb mint simán csak edzeni. Persze sikerült olyan ködben neki indulni, hogy 1,5 km után eltévedtem, így adott volt a köv hétvégi edzés is :) Verseny előtti hétvégén  megcéloztuk a Vöröskő "gejzír"-hez vezető tájfutó útvonalat, de a forrás még nem indult be, így maradt a Felsősárkányi bambik megetetése. Másnap elvileg pihi lett volna, de szokás szerint gyalázatos volt a hétfő reggeli káosz az irodában, így meló után rögtön futócipőt húztam. Gondoltam egy lazázós átmozgatás nem árt meg és kipucolja az agyam. Na ebből sikerült 10k-n PB-t futni ami mellé járt egy bónusz torokgyulladás majd csütörtök-péntekre frankón átcsapott takonykórba. Normális ember nem indul el betegen versenyen, de mivel sose akartam normális lenni ezt különösebben nem zavart, Attól, hogy nem kapok levegőt én még jól fogom érezni magam és kész, hiszen FUN Run! Eligazítás előtt még gyorsan átadtam a Proteinfutar tippjáték győztesének az ajándék csomagot, szerelék igazítás, egy gyors trailfie Ancsúrral és már rajtolunk is.

4-es suli '88-as évfolyam :)

Rajtnál próbálok az ismerősök mellett maradni, csak most éppen mindenki sokkal gyorsabb nálam egy km után elkezdek leszakadni tőlük, vagy inkább ők hagynak állva. Bárhogy fújom az orrom mégis folyamatosan törölgetni kell és csak a számon tudok levegőt venni, amiből most az átlagnál több kellene amíg felvonszolom magam az Őrkőig. Első csippantási pontnál 25:28 (tavaly 24:35 volt) Tamáskáék poénkodnak, hogy nyomni kéne de nagyon nem megy.  Megkezdődik a zöld jelzés hullámzása, igazából folyamatosan sunyin emel, ha sétálok lemegy a pulzus 130-ra, ha 150 fölé viszem akkor meg csak kapkodom a levegőt és zihálok. A zöld rét előtti szerpentin teljesen agyon vág, marad a séta. De itt legalább utolérek pár embert akikkel aztán majdnem végig húzatni tudom magam.

Őrkőház  1:44:33 (tavaly 1:44:37 volt) Norbiék várnak a háznál és a szokásos "szarul nézel ki" szöveggel fogadnak. Mit kérek? Pálinkát! Komolyan? Hozzad már... Amíg berohan a házba tolok egy sósbanánt egy pohár kólával. Pálinka le, indulás tovább. Takács Zsolti érkezik szemből a Hard távon, Ő nincs szét esve jókedvűen dob egy MedveDisznós poént én meg baktatok tovább, pár száz méter után úgyis utolér, pont az ördög szántásos résznél. A pálinka ha nem is tüntette el a torkomból a gombócot de valahogy könnyebben tudok levegőt venni így picit kocogok utána, persze nem sokat hiszen ő más dimenzióban fut. Elmegyünk a Peskői Bear Grylls pecó mellett, 2011-ben a többiek azt mondták ne menjek be mert rám dől, nos még mindig áll a tákolmány. Viszont ez a pálesz most tényleg gyógyszer volt (vagy egyszerűen már nincs annyi szint) úgyhogy próbálok a pulzust 145-ön tartva kocogni a Cserepes kői barlangig, hiszen ott is mindig van pálinka!
Cserepes-kő 2:11:42 (tavaly 2:08:07 volt) ez egy jó pont, itt is mindig fix társaság van és kérdés nélkül öntik a kupica pálinkát. Gyors köszönés a túrázóknak és már indulok is lefelé, ez itt az utolsó sziklás, ördög szántásos szakasz innentől kezdve már könnyű a pálya. A hosszú egyenesben utolérem Bogyó kutyát aki a gazdájával már több száz túrát teljesített, gyors köszönés és robogok tovább. Tavaly az őserdő előtt ettem meg a koffeines gélemet és jó volt, így most is az emelkedő előtti síkon bontom ki. Itt jön velem szembe Györgyi aki azt mondja visszafordul mert rossz a gyomra. Engem a gél ha nem is felturbóz, de gond nélkül felvisz az Őserdei pontra, a lyukasztónál ér utol egy Hard-os versenyző kérdi van e nálam pálinka :) Hát most pont nincs saját ellátmány, de ígérem az évzáró futásra idén is viszek. A tarkői elágazásnál annyi tábla van mint egy sztráda lehajtónál innen most könnyű szakasz jön. Úgy tűnik sikerül befogni egy párost akiket a Zöld-rét óta követek. Pont jókor érem utol őket így nem mennek le a kék+ jelzésen Stimecz házhoz, így a következő frissítő pontig együtt haladunk.

Tamáskút 3:23:41 (3:18:54 volt tavaly) A ponton ismét Tamáskáék mérik az időt, ők most a mozgópontőrök. De van egy kis gond azt mondja nincs pálinka. Mire én "Tamáska Tamáskúton vagyunk, mögötted a spec mentők, mellettük Gyula bá terepjárója, olyan nincs, hogy itt ne legyen pálinka" erre elrohan. Eszek egy kis sonkát dinós gumicumival meg kólával, a kulacsom teli töltik izóval, mire ezzel meg vagyok, jön is egy bontatlan üveg pálinka (örök hála érte Gyula!). Beszélek még két szót Bobek-kel a tátrai hegyivezetőnkkel akitől rengeteget tanultam az elmúlt években és már indulok is tovább. Kellett most ez a kis szusszanás, tavaly itt eléggé ki voltam készülve, most minden jó. Egyben vagyok semmi nem fáj tényleg Fun Run.
Jöhet a Lök-bérc végtelen gerinc útja, előtte még lesz egy patak átkelés a Imó-kőhöz vezető tanösvény elágazásnál illetve lenne, nyoma sincs a tavalyi kiáradt pataknak, sehol egy csepp víz csak millió hóvirág.

Mielőtt áttérnék a zöld jelzésre van még egy sirató fal a kopjafa előtt, de most ez is könnyen megy. Az utolsó pálinka teljesen helyre tett, eltűnt a gombóc a torkomból. Az izót is gond nélkül veszi be a gyomrom, nincs a tavalyi tiltakozás. A gerinc út nem tartozik a kedvenceim közé, mert bár gyönyörű a kilátás mégis egyhangúan hosszúnak tűnik. Szerencsére a többiek látótávon belül vannak és ez ösztönöz, hogy csak utol kéne érni őket. A hullámzó szakaszon az emelkedőknél mindig közelebb érek, hogy aztán a lefeléken újra elhúzzanak, de azért folyamatosan csökken a távolság. A gyomrom finoman jelzi, hogy valamit enni is kéne, mert a 2 szem gumicumi pálinkával, nem tesz ki egy ebédet. Betolok egy energia szeletet a maradék izóval, és már jön is az ereszkedés a Bujdosó-kő mellett. A mű út előtt nézem a szalagokat, hogy tavaly nem így voltak, aztán leesik, tavaly itt is áradt a patak, most meg a csontszáraz mederben kell haladni. Átmegyek a műúton és már ott is az utolsó frissítő pont.

Barát rét 4:40:18 (4:40:38 volt tavaly) a ponton beérem a többieket. Ropi, oliva, sajt jöhet minden ami sós innen jön a pálya legszívatósabb része. Szokás szerint előadom a hisztit miért nem volt jó a régi Mediál táv vége (egyszeri rész táv volt talán 2013-ban), amikor is a réten keresztül szépen besétálhattunk a célba. Persze erre mindig az a válasz, hogy mert a tájfutók tudnak egy rövidebb utat az erdőn át, csak ugye közben van még egy hegy. Persze ez csak megszokás, de a többieket kicsit elkedvetleníti ahogy felvázolom a ránk váró borzalmas "alagutat", elnézést érte. Valószínű ezért lehet, hogy a számomra legkellemetlenebb szakaszon sikerül mind a 4 szem előtt lévő embert megelőznöm a gerincig. Hozzáteszem nem adták olcsón magukat, néhol a szememen kapkodtam a levegőt.

Török-út 5:10:01 (5:09:52 volt tavaly) Na innen már csak egy km a Vasbánya-nyereg és onnan már csak le kell csorogni a célba. A Török-út mindig sáros még a júliusi-augusztusi kánikulában is, ehhez képest most szinte csont száraz. Az elágazásnál beérek egy Classic távos indulót , akivel aztán oda-vissza előzzük egymást lefelé, de ő valahogy a bakancsaiban bátrabb így állva hagy. Az üdülő kerítésénél újabb Classis távos lány fut el mellettem, mondja, hogy csapassuk már nincs sok. Nehéz lenne elmondani neki, hogy hanyadszor jövök le ezen a szakaszon. Így csak legyintek, menjen csak én már csak kocogok.

Már csak egy tó kör van hátra

Cél 5:39:56 (5:42:28 volt tavaly) a kapunál várnak a többiek Ancsúr és a Le Garage de Runnabe, beszélni ugyan nem nagyon tudok a rekedtségtől de mégis azt mondom hogy megérte, tényleg Fun Run volt. Ancsúr a terezett 5 órás idő helyett futott egy 4:24-et ami a nők között 4. helyet ért. Én gyakorlatilag ugyanazt tudtam amit tavaly, hogy mennyivel lett volna jobb egészségesen, talán 10 perccel, de mindegy is. A lényeg hogy jó buli volt. A szervezés, a pálya jelölés, az ellátás tökéletes köszönet érte az Egri Spartacus SE -nek! A verseny utáni hangulat is nagyon jó. Még bandázunk 1-2 órát a tóparton, megvárjuk a Hard táv eredmény hirdetését és csak utána indulunk haza. Nem mondom, hogy ezentúl végig iszom a versenyeket, de be kell látni a pálinka tényleg orvosság. A köv versenyre pedig megpróbálok beszerezni pár ilyen pocket shot-ot vésztartaléknak.

Zacskós karibi frissítő, garantált Fun RuM

A pályabejárásokra és a versenyre az alkohol mentes frissítőket a Protein Futár biztosította, köszönet a támogatásért.

Versenyajánló: Bükki Kilátások Sprint

A Bükki Kilátások teljesítménytúrát 2002 óta rendezi az Egri Spartacus Tájékozódási Futó SE, 2012 pedig nem a világvégét hozta el hanem a Bükk és az ország egyik legjobb terep versenyét. Ezt nem azért mondom, hogy a hazai pályát dicsérjem, hanem mert valóban ez a legjobb évindító rendezvény itthon. A Hard táv a maga 65 kilométerével és 2500 méternyi szintemelkedésével valóban, csak a felkészülést komolyan vevő embereknek teljesíthető a 11 órás szintidőn belül. A classic táv 44 kilométere is komoly kihívást jelenthet, ha az ember belefut a félméteres hóba a fennsíkon. Valamint a Fun Run is meg tudja tréfálni az embert, ha túl lazán veszi. Idén a Light távot váltja a Sprint, így már ez is körverseny, ami nagyban megkönnyíti a logisztikát a versenyzőknek. Lássuk hát a Sprint pályát, mire is számíthatunk.

A tó lassan kiolvad a jég alól

Rajt után a felsőtárkányi tavat futjuk körbe kis bemelegítésként. Majd kezdődhet is a szintgyűjtés. A tanösvényen megkerüljük a Bambara Hotel-t. Rövid aszfaltos lejtőzés után, irány az erdő. A régi kisvasút nyomvonalán haladó dózer úton indulunk el. Egy nagy hajtűkanyarnál letérünk a dózerről és egy rövid átkötéssel már a kék sávon folytatjuk az utunkat. A kék és a zöld sáv találkozásánál egy pad mellett elhaladva a  Keringő - úton a zöld jelzésre váltunk és célba vesszük a Vár-hegyet. 

Elhaladunk a régi kőbánya mellett, ahonnan tiszta időben láthatjuk a bükki kövek vonulatát és integethetünk a többi táv indulóinak. Itt kezdődik az első komolyabb szintgyűjtés  a csúcsra ugyan nem megyünk fel, hanem egy kis kanyarral Várkútra érkezünk. 4,5 kilométernél tartunk és a szint fele már meg van. Másodpercnyi szusszanás után végre jöhet egy kis lefelé.

A patak még jég alatt

 Innen a zöld négyzet jelzésen egy kezdetben meredek majd megszelídülő ereszkedés következik Síkfőkútra. Talán az útvonal egyik legszebb szakasza ez, források és egy patakocska mellett haladunk lefelé. Előbb az Attila-kút kisebb tavacskáját érjük el de itt még nem állunk meg. A Síkfőkúti tónál lesz az EP.  Ahol túl vagyunk a féltávon, gyors frissítés után roboghatunk is tovább. Egy rövid átkötéssel a sárga sáv jelzésre váltunk. Rövid aszfaltos szakaszon az üdülőtelepen keresztül érünk vissza az erdőbe. Jöhet a maradék szint begyűjtése, Cseres-tetőt megkerülve érjük el a Novaji kunyhó négyes elágazását, ahonnan a piros kereszt jelzésen balra indulunk tovább a Vasbánya - nyeregig. Persze azért még akad egy kis mászás de már jóval szelídebb mint az eddigiek. Vasbánya - nyeregnél keresztezzük a Török-utat a 11. kilométernél. Innen már nincs több szint hátra. Utunkat továbbra is a piros + jelzésen folytatjuk. Itt csatlakozunk vissza a másik három táv útvonalához és már kevesebb mint 3 kilométert kell csak ereszkedünk  a célhoz Felsőtárkányba.

 A pályát még egy levezető tókörrel zárjuk a szurkolók és a fotósok nagy örömére.

A szervezők nem garantálják a sár mentes cipőben való célbaérést

A Bükki Kilátások Sprint távja, méltó bevezetés a hosszabb távokhoz. Gyönyörű és látványos az útvonal, ami persze nem adja könnyen magát. De bátran ajánlom mindenkinek. Nem tudni előre, hogy tél vagy tavasz, de mindenképpen felejthetetlen látványra számíthatunk. A táv nincs 14 km, ehhez társul nem egészen 650 méter szintemelkedés, a 3 órás szintidő bőséges elég még a fotózás is bele fér.

A versenyt az Egri Spartacus Tájékozódási Futó SE rendezi. A verseny hagyományosan március első hétvégéjén, szombaton (4-én) lesz Nevezni itt tudtok február 24-ig.
A győztesek idén is Golden Ticket-et nyernek az V. POLAR Kaptárkövek Trail-re

Tátrai Zerge - kör

Útvonal ajánló 1.0 - Magas-Tátra, Zerge-kör

Összefoglaló

• Táv: kb 19 km
• Szintemelkedés: 1900 méter
• GPS track
• Terep jellege: sziklás, törmelékes, rövid láncos részekkel, a végén opcionálisan 4 km aszfaltúttal
• Mikor futható: július 1 - október 31 között
• Vízvételi lehetőségek:
• Sziléziai ház - Sliezsky Dom (kb 5 km)
• Hosszú-tavat követő csurgó (kb 7 km)
• Rabló ház - Zbojnicka chata (kb 11 km)
• Szükséges felszerelés: merev talpú futócipő, hátizsák, időjárásnak megfelelő ruházat, izofólia
• Amit ne felejts el indulás előtt: megfelelő sportbiztosítás, időjárásjelentés, futótárs, a kijelölt turistaútról tilos letérni!

Szintmetszet

Itthon nincsenek magashegyek. Ha komolyabb terepre akarunk készülni, vagy egyszerűen csak magukért a hegyekért akarunk futni, akkor az egyik legideálisabb célpont a Magas-Tátra. Jól megközelíthető futóterep (mindössze 4-5 órányi autóútra Budapesttől), ahol szerte ágazó és jól kiépített útvonalak várnak minket.

A Zerge-kört minimális lépésbiztonsággal bíró kezdők is gond nélkül teljesíthetik. Egy kellően merev talpú futócipő és egy hátizsák elegendő hozzá. Az időjárást viszont nem szabad félvállról venni, 1600 méter fölött már nincsen más, csak a sziklák, amik esőben nagyon csúsznak, valamint a hágóknál a láncok erősen vonzzák a villámokat - ezért ha vihar közeleg, az egyetlen észszerű döntés az azonnali visszafordulás valamelyik menedékházhoz, szerencsére az útvonal mindkét ágán akad egy-egy. Fontos, hogy a magashegyi körülmények nagyon gyorsan tudnak változni, ezt komolyan kell venni,   és semmilyen körülmények között se induljunk útnak egyedül a Tátrában!  

Indulás - Tátraszéplak

A kör, ami igazából nem is kör, Tátraszéplakról idul (Tatranská Polianka). A cél Ótátrafüred (Stary Smokovec), a Tátra egyik legrégebbi üdülőtelepülése. Az autót érdemes Ótátrafüreden a fő parkolóban hagyni, ahonnan mindössze 20 méter az elektricska állomás, ami egy euróért elvisz minket Tátraszéplakra. Illetve Ótátrafüredről is visz közvetlen turistaút (sárga sáv) a Sziléziai házhoz, de Tátraszéplakról indulva szebb az útvonal, így én inkább ezt ajánlom. 
Tátraszéplakon az állomástól a zöld jelzésen vágunk neki az útnak, nagyjából egy kilométernyi aszfaltos bemelegítés után meredeken elindulunk felfelé a Felkai-völgyön. Tátraszéplak nagyjából 1000 méteren van, így azonnal comb és tüdőgyilkos kaptatókkal kezdünk a Nagyszalóki-csúcs déli lejtője mellett. Szerencsére hamar beérünk a hűs erdőbe egy kis patakocska mellé.

Útjelzők a Virágoskert fölött

Tátrai romantika - menedékház, vízesés, zergék, mormoták

Az első 5 kilométeren majd 700 méter szintet kapunk, amikor is elérjük a Sziléziai "menedékházat", ami mára lassan luxus szállóvá vált (itt után tudjuk tölteni kulacsainkat ha szükséges). Innentől már a törpefenyves is elfogy, az elkövetkező pár órára az árnyékot el kell felejteni, 2000 méter fölött pedig már csak a kősivatag marad. Rövid szusszanás után utunkat a Felkai-tó jobb partja mentén folytatjuk, tovább a Lengyel-nyereghez (Poľský hrebeň) vezető úton. Rövid szerpentin után az Örökös-eső nevű vízesés alá érünk, majd alatta/mellette átbújva (szemfülesek láthatják a sziklafalból kilógó biztosításokat, amiket télen a jégmászók használnak), kis mászással elérjük a Virágoskertet. Ez a kis alpesi rét egy botanikai csoda. Rendszerint itt pillantjuk meg az első zergéket, ezért kapta az útvonal is a Zerge-kör nevet.  A Virágoskertet elhagyva egy éles kanyarral elérjük a Hosszú-tó katlanját (1953 méter tengerszint fölötti magasságban). Továbbra is a tó jobb partján haladunk tovább, itt a tó után nem sokkal van még egy vízvételi lehetőség - a Kerek-domb sziklafalán lecsöpögő csurgóból többször is töltöttem már kulacsot, így nyugodtan kijelenthetem, hogy iható a vize, maximum zerge pisi kerülhet bele. Ugyanis ez az a pont, ahol az elmúlt 6 évben mindig voltak zergék, valamint ahol a kellően éles szeműek akár még mormotát is kiszúrhatnak, de jellegzetes füttyögésüket szinte biztosan hallhatjuk.

Háttérben a Lengyel-nyereg

Durvulás - láncok, mászás és a csúcspanoráma

Innen még meredekebb szerpentin vár ránk  felfelé, az első láncos szakaszig, de a lényeg a nyugalom - a valóban mászós rész csupán 10-15 méter. Innen már csak pár lépés, és el is értük utunk elágazását, a Lengyel-nyerget, tengerszint felett 2200 méteren.. A táv nagyjából felénél tartunk ekkor, eddig 8 – 8,5 km  bő 1200 szinttel, érdemes egy pillanatra megállni, frissíteni, jól jöhet pár korty izó és egy gél, főleg, ha a csúcsra is fel akarunk menni. A Lengyel-nyeregben mindig nagy a forgalom, a tömeg, ettől függetlenül én már többször is gond nélkül otthagytam a cuccaimat és anélkül mentem fel a csúcsra. A Kis-Viszóka (2428,6 méter)  a nyeregtől még bő 250 szint néhány lánccal, némi négykézlábazással a törmelékhalmokon, nagyjából 15-20 perces kitérő. De nyugodt szívvel mondhatom, megéri, a Tátra egyik legkülönlegesebb csúcsa. Bent vagyunk a hegység szívében, csodálatos körpanorámában gyönyörködhetünk, rálátunk a Poprádi katlanra, a Nagyszalóki csúcsra, mellettünk magasodik a Gerlach lenyűgöző tömbje, háttérben a Tátra csúcs, a Rysy és a Lomnic, valamint átlátunk a Rablóházra, ahol majd leereszkedünk. Ugyanazon az útvonalon, ahol felmásztunk a csúcsra, visszatérünk a Lengyel-nyeregbe és célba vesszük a Rovátka-hágót. Meredek „lépcső” soron ereszkedünk a Fagyott-tó felé, itt az északi oldalon mindig van még egy kis hó augusztus végén is. Ezután egy szerpentin vezet át minket a törmelékes lejtőn egészen a Rovátka-hágó láncos részéhez. Talán ez a legnehezebb része az útvonalnak, láncokon és acél fogásokon kell felkapaszkodni, bő 50 méter szintet. Majd innen egy valóban omladékos törmelék lejtőn át érünk a Nagy-Tarpataki völgybe.

A kép közepén hátul a Rovátka ahol átereszkedtünk

A megváltás - innen már csak lefelé

Innentől már végig könnyű, tátrai viszonylatban jól futható utak következnek. Szóval lehetne csapatni, csak hát tele a völgy mormotával és zergével, ezért néha muszáj megállni fotózni. Az ösvény mellett békésen legelésző zergéket egyáltalán nem zavarják az emberek, augusztusban 10 percig álltunk és fotóztuk ahogy a kis zerge gida egy kő alól eszeget. A 11. kilométernél érjük el 1960 méteren a Rabló menedékházat. A panoráma, vagy a híres káposztaleves  miatt itt is érdemes lehet megállni egy pillanatra, illetve a kulacsokat is újra tölthetjük. Vagy dönthetünk úgy is, hogy a maradék 6 (vagy 10) kilométert egyben letoljuk, itt érdemes figyelni, arra, hogy a völgyben a nyári és a téli út nem ugyanaz, én bizony jól meglepődtem nyáron, mikor a semmiből tavak tűntek fel az út mellett, aztán leesett, hogy ott voltak azok télen is, csak éppen bő 2 méteres hó alatt. Augusztus végén az ösvény két oldalán végig friss áfonyát is szedhetünk. Ahogy ereszkedünk a Nagy-Tarpataki völgybe, úgy lesz egyre nagyobb a tömeg. A Tátra egyik legsűrűbben látogatott részére érünk le, a Tarajkán található sikló állomásnál dönthetünk, hogy kihasználjuk a lanovkát, vagy mellette a bicikli/gyalog úton ereszkedünk még 4 km-t Ótátrafüredig.

Hát ez lenne a „Zerge-kör”, az én kedvenc tátrai útvonalam. Nehéz, de nem túl technikás, rengeteg látnivalóval és a kezdők számára könnyítést jelentő menedékházakkal, a tökéletes edző pálya alpesi versenyek előtt.

A MedveDisznóEmber

Le Garage de Runnabe

I. Felsőtárkányi hegyifutó bajnokság #3. forduló:

Ezzel győzködtem magam miért is kell elmenni a harmadik utolsó fordulóra. Az #1. forduló az ismerkedés volt. A #2. fordulót pedig feladtam, a tüdőpestisem miatt, ami aztán 3 hétre teljesen ki is ütött. Aztán szerencsére a Tátra meggyógyított. Egy hónap kihagyás után teljesen edzetlenül nincs értelme versenyezni. Viszont ennél kellemetlenebb terepviszonyokat csak a Lemkowyna esetleg Csanya egy kiadós kántálás után tud produkálni, ezért már megéri elmenni. Hiszen nem az a kérdés, hogy mennyire lesz borzalmas a 10 centis latyak, hólé és jég között futni, hanem, hogy mennyire tudok alkalmazkodni hozzá. Aztán péntek reggel a Runnabe-sek megleptek egy szponzor csomaggal, így eldőlt, hogy a "Garázs" színeiben indulok. Most úgyis ez a divat, mindenki műhelyben, sufniban készül. Akkor én a garázsból indulok.
Az első kérdés az volt, melyik cipőben induljak. GTX-es XA Pro + hómacska, vagy a veterán Fellraiser. A GTX-et gyorsan elvetettem, hiszen itt úgyis boka fölött fogok ázni és bíztam benne, hogy az olvadás és az éjszakai eső a jég nagy részét is elmosta, mert azt viszont a Fellraiser nem szereti. Rajt előtt kimentünk terepszemlére és kicsit melegíteni is (eddig ezt mindig ellazsáltam és inkább bandáztam). Szerencsére a saras latyak volt a több így a nagy fogú sárfutó modell tökéletes választás volt. Így a három futamon három különböző talajon három cipőben futottam XA Pro, Wings Pro2 és Fellraiser mert, hogy "a futás a legolcsóbb sport csak egy cipő kell és más semmi".

Rajtnál beálltam szokás szerint leghátulra, ne tartsam fel a valódi futókat. Az élboly szokás szerint kilő. Középen, hátul viszont nagy a kavarodás, eddig mindig leghátul voltam végig az aszfaltos bevezetőn most viszont 10 méter után már előznöm kell, torlódunk. Sok az ismeretlen és persze nem tudni ki hány körön indul. A pár száz méter aszfalt gyorsan elfogy és kezdődik a küzdelem, bokáig, boka fölé érő latyak és olvadt hó lé alatta pedig jég. Mindenki megtorpan, próbáljuk a jeget kikerülni, előttem egy kis srác 5 méteren kétszer térdel le, mellette az édesanyja próbálja meggyőzni inkább a vízben menjen, ne a jégen. Egész jó kis vonat alakul ki, oda-vissza előzzük és húzzuk egymást föl egészen a dolomit bányáig. Majd onnan kezdődik az ereszkedés, ezen a szakaszon a legnagyobb a jeges víz. De a széle sok helyen jeges, akkor már inkább a víz mint a csúszkálás. Sikerül 4-5 embert megelőznöm az időmérő pont előtt.

Jöhet a második kör. Sajna a megelőzött emberek közül hárman csak egy körösek voltak. Az aszfalton még tartom a helyem, de ahogy megint jön a jég és a fölfelé fogy az erő. Próbálom tartani a pozícióm, de egy srác szép lassan bedarál. Az első körben még én voltam erősebb fölfelé, de Ő okosabban osztotta be az erejét. A dolomit bánya előtti utolsó kaptatón még látom a hátát, de már nem tudom újra befogni. Két kis srác viszont nincs messze, őket beérem. Ahogy elérjük a fordítót vág hátba Németh Csabi. Hát igen, Ő más dimenzió mozog. Az első fordulóban is lekörözött az négy körösök győztese Marczis Dávid de ő akkor sokkal később ért utol. Vonatozok a kis srácokkal. Egy toccsanásnál a jeges víztől beleüt a hideg a lábujjamba. Épp szitkozódni kezdenék. De előttem a kölykök úgy döntöttek ők bulifutáson vannak, csúszkálnak és egymást fröcskölik a vízzel, közben hangosan kacagnak. Ettől nekem is rögtön jobb kedvem lesz. Lehet ezt így is csinálni, érezzük jól magunkat ha már fizettünk érte. Ránézek a V800-ra még bő két kilométer van hátra. Oda szólok nekik, hogy toljuk meg a végét már nincs sok hátra. Na ettől persze vérszemet kapnak és a bringaút keresztezésnél szépen állva hagynak. Nem mintha számítana, hiszen három korcsoporttal fölöttük vagyok, hogy a franc essen az öregségbe. Viszont hirtelen fújtatást hallok magam mögött. Megfordulok és egy még az első körben rég elhagyott futót látok. Az arcán látszik, hogy bizony Ő a helyezésért hajt. Hát ennyit a kényelmes célba érkezésről. Itt most nyomni kell. A pulzus 160-ról 175-re megy fel, még egy bucka és jön a befutó, mély latyak után tükörjég. Visszaveszek, mert jó lenne nem arcon becsúszni a célba. A különbség 4 másodperc, és még azt mondják az emberek a dobogóért küzdenek.

Az első fordulóban 66:40-et mentem, a másodikban egy kör (35:36) után kiszálltam. A harmadik forduló 69:30 lett. Ez volt a legnehezebb a három közül, mégis ezt élveztem a legjobban. A teljes leállás után kellett már egy ilyen motiváló nap. Köszönet az Egri Spartacus SE -nek a tökéletes szervezésért, egy nagyon jó pályát raktak össze és remek hangulatban ment le mind három forduló. Valamint köszönet szponzoraimnak a támogatásért a POLAR Hungary-nak, a Protein Futár Webáruház-nak és a Runnabe-nek. Megyünk tovább jöhet a Bükki Kilátások FUN Run