UltraDolomites 2019

"...Ahhoz, hogy egy terep ultra versenyt képes legyél befejezni. A lelked mélyére kell nézned és megtalálnod a motiváló erőt, ami mindig tovább visz az úton. Fel kell fedezned az igaz kapcsolatot a hegyekkel, a ritkuló levegővel, a zúgó patakokkal, a jéghideg éjszakákkal és a csillagfényes égbolttal. Meg kell, hogy érezd a varázst amely a sötét sziklák és a mély szakadékok között rejtőzik..."

A tavalyi Cortina Trail után nem volt kérdés, hogy idén is indulni szeretnék a a versenyen. Viszont a névadó Lavaredo Ultra Trail 120 km-es távja túl hosszú lett volna. Szerencsére idén a szervezők egy új távot is indítottak. Így az UltraDolomites 87 km-es távjára jelentkeztem, mivel ez az első szervezés (illetve régen is ilyesmi táv volt a Lavaredo csak az közben kinőtte magát) ide még nem kellett sorsolással nevezni. Szombat 10-kor nyit a regisztráció, leülsz a bankkártyával a kezedben, kitöltöd, fizetsz és kész. Nincs majd utalok stb vacakolás, a 900 (VIP Elit futókkal együtt) meghirdetett hely egy nap alatt betelt. Ez lett az idei célversenyem.
Gyors egyeztetés az ismerősökkel (A 4 versenytávra közel 100 magyar jutott be a sorsolásokkal) kik jönnek. Halmi intézi a szállást, szervezi az utazást, jó társaság, jó buli lesz. Persze nekem soha semmi nem egyszerű, kiderültek a sérülések, felkészülés helyett nulla edzés. A Bérc és az UTH lett a főpróba. Így utólag örülök, hogy olyan borzalmasan szenvedős lett mind kettő. Sőt ezek kellettek ahhoz, hogy ezt a távot megtudjam csinálni. Mert a Dolomitok teljesen más mint itthon bármi. Csütörtökön felmentünk a Három nővér sziklákhoz 3000 méteres csúcsok, a menedék ahol megálltunk sütizni is 2344 méteren van, bizony a föl le séta is szuszogós volt, de jót tett ez a kis akklimatizáció. Szóval a hangolódás meg volt, csütörtök kirándulás, péntek drukkolás rajtszám felvétel, expo. Csak épp pihenni nem sikerült semmit. De legalább jól szórakoztam. A frissítéssel kapcsolatos tanácstalanságomra, a facen az összes troll ismerős ugrott. Hiszen magyarország nem csak a 10 millió fociedző hanem a 10 millió terepultrás hazája is. Minek ennyi? Minek support? Ha nem bírod végig vinni minek indulsz el? Minek eszel ilyeneket? Egyél a pontokon. Máskor az ilyen okoskodások felhúztak volna most mégis jót röhögtem. Add le a depó pontokon! Na azok nincsenek. Két pont között minek enni? Hm talán mert itt két pont között annyit mész mint otthon egy egész versenyen. Óránként a szükséges energiát 2-3 db űrkajával lehet bevinni, nekem összesen 15 gélem és 5 szeletem volt. 20 órás teljesítés esetén (23 óra volt a max idő) az ideális szükséglet harmada. A kérdést végül a hőség oldotta meg, a szervezők a téli felszerelést kihúzták, így befértek a cuccok a zsákba.

Szombat reggel Cortinából reggel 4-kor vittek át minket a szervezői transzport buszok Auronzo-ba. Kemény 2,5 órát sikerült aludni indulás előtt, de hát az UTH előtt se aludtam így ez nem tűnt akkor a gondnak bár nem is ideális. A tóparton még lazítottam kicsit félálomban egy székben majd 6 kor neki indultunk.
Marci és Áron az első sorból az Elit mezőnyből startolt, végül Allaga Tomival kiegészülve 6-9-10. helyen értek célba, nagy Grat itt is nekik. Belus és Baranyai Tomi meg a többi magyar középről. Kriszta velem hátulról a seprűk elől. Mondjuk Kriszta kb 15 méter után unta ezt meg és elhúzott hogy másnapig nem is láttam többet. De ezt máshogy nem is lehet, mindenkinek a saját tempójában kell utazni.
Az első 7 km a folyóparton megy kellemes hűvösben, persze azért szépen emel, hiszen a tóparton nagyjából 800 méterről indultunk és az első fordítóig 2400 méterre kell fölkapaszkodni.
Szóval a köves dózert végig kocogtam, poroszkáltam kb a sor végén, de amikor egy aszfaltos emelkedő jött sétára váltottam. Egyszerűen semmi kedvem nem volt felfelé futni, pedig itt még tudtam volna. Az első órában a gyomrom eléggé feszült volt, lehet hogy a Máyer Csabitól kapott "szárított kroki húst" nem az új (borzalmas ízű) Cola energia itallal és citromos vérnaranccsal kellett volna leküldeni a rajtban.
Az első ponton még nem álltam meg, csak egy marék török mogyorót markoltam fel. Sajna nem sózott volt, így mehetett rá a sótabi. Az összes űrkaja közül ez volt az egyetlen amire azt mondom ne vegyétek meg!
80 gramm sóért 6290 pénzt kérnek el, és bár hatékony és működik (gyomrom teljesen helyre jött kb 4 szem után) viszont büdös és van valami kellemetlen adalék mellék íze, főleg mikor néha kénytelen voltam szétrágni őket. A pont után elhaladtunk egy folyó fölött valami transzformátor ház mellett, itt éreztem valami szúrás szerűséget a sarkamban, de gondoltam csak egy kavics nem foglalkoztam vele.
Majd elfogyott az út és elkezdődhetett a szintgyűjtés. Valami hihetetlen gyönyörű szurdok völgyben mentünk fölfelé, elég kemény kaptatókon (több mint 1000 szintet kell itt összeszedni), néha oda-vissza átkeltünk egy kis patakon. A sarkamban a szúrás többször előjött, megálltam cipő le, kiráz, megyek tovább újra szúr. Az emberi hülyeség valóban határtalan csak mentem tovább és tovább. Aztán egyszer csak elfogyott az erdő, majd a szerpentin is és kint voltunk egy kis mini fennsíkon.

A baloldali nagy hegy mellett jöttünk fel és a jobb oldalit kerültük körbe, sajna nincs az a kép ami visszaadná ezt a látványt. Itt volt még egy pici emelkedés az út mellett hófoltokkal. 10 óra múlt és már bőven 30 fök fölött lehetett, tömtem is be a havat a sapka alá. Az időmérő pontot már nem utolsónak értem el,  815/802 helyezés (elvileg 926 ember indult volna). Itt vártak a verseny hivatásos fotósai, meg kb pár száz túrázó, drukkoló.

Majd jöhetett az első downhill, patakok, vízesések mellett egy borzalmas "lépcső soron", egyszerűen béna vagyok az ilyeneken, konkrétan egy 70 körüli túrázó mamika is leelőzött simán itt. aztán ahogy síkra váltottunk már javult a helyzet. Elhaladtunk egy hihetetlen szintű tó mellett pár embert is befogtam. A vizem ugyan kifogyott (1,5 liter vízzel és 6 deci izóval indultam el) és a sarkam is szúrt néha de szerencsére egy forrásnál újra tudtam tölteni és a cipőből is kiráztam 1-2 kavicsot. A 34 km-es pontra végül 9 perccel a rész szintidőn belül érkeztem 785.-nek. Kértem egy levest, am ugyan se nem volt sós se nem leves inkább csak forróvízbe áztatott tészta, de az önkéntes bácsika "egészségedre, menjetek tovább!" szavai jól estek, délután fél kettő volt reggel óta senkivel nem beszéltem egy szót se. A szintidőt nem néztem, ők nem szóltak de az gyanús volt, hogy nincs a ponton az asztalok el voltak már rabolva, kóla nem volt izó helyett pedig csak narancslét kaptam. Sajtot és mogyorót vettem még el, mert az édes sütikre, nutellára ránézni se bírtam.
Ahogy a pontról megpróbáltam kikocogni újabb szúrás a sarkamban, hát ilyen nincs! Leültem egy padra cipő le és ránéztem a talpára:

22 km-en keresztül volt a sarkamban, szerencsére a HOKA talpa elég vastag így nem szúrta át teljesen. Nézzük a károkat a talpbetéten átjött, a kompressziós zokni kuka de vér nincs. Akkor gyerünk tovább. Újabb mászás, morzsalékos fehér kavicsos dózer, árnyék nulla fentről a nap lentről a mészkő ontja a meleget, minden forrásnál meg kell állni. De azért haladok, látok egy-két sárga rajtszámos embert akik már kifeküdtek "I'm ok, just a little break..." a zombik sztenderd hörgése a világ minden akcentusával. Én közben a Halleluját dúdolgatom magamban "...hányok az édestől és izzadok a sóstól..." Körülöttem egyre több elcsigázott hosszútávos, bár a táv itt már mindegy, mindannyian a rész szintidőért küzdünk.
43. km-er a bocis pont, mert hogy egy heverésző tehéncsordán át kellett bemenni a frissítőre. Na ide épp hogy beértem, nem figyeltem, hogy a nappali szakaszra szigorú a rész szintidő 3 percet hagytam benne 763. hely, lecsippantok majd visszaszökök kajáért (a pontokról kijövet volt az időmérés) a leves osztó önkéntes szigorúan mutogatja az óráját és ad egy még az előzőnél is ízetlenebb tányér valamit, itt végre lenne kóla kapok is 3 decit a 6-os kulacsba, majd látom hogy az önkéntes srác magának tölti ki a maradékot. Magamban röhögök, biztos tudja mennyit szidom a "mocskos digókat" a kamu focijuk miatt a családi Juve meccs nézéseken. Na de most nyugi van, lehet szusszanni 6 órám van a következő 21 km-erre. Átvágok a halottak sorain, pont mint egy vert sereg 20-30 ember fekszik a ponton kívül a fák alatt, az Ő versenyük már véget ért. Találok egy félig összedőlt romos házat, ott ledobom a zsákot és lemegyek a patakba fürdeni, időm mint a tenger. A táv vele meg van az én versenyem most kezdődik...önmagammal.
Igazából itt túlságosan is kiengedtem, pakolászás gélek betárazása stb sok idő elment nem is pörgettem, valami 3 km-ert haladtam majd 1,5 óra alatt, jó kis futóverseny...
Viszont a táj gyönyörű és kezd végre hűlni az idő, ez itt egy nagyon jó szakasz, és várom, hogy becsatlakozzunk a már ismerős részekre. De nagyon lassan érkezik el, háromszor is azt hiszem, hogy ott az ismerős kis viskó de nem. Viszont hihetetlen beszakadt dolinák fölött megyünk át lent dübörög a víz aztán végre elérjük a val-di-travenanzes völgyét innentől már minden ismerős az előző 2 évből. Szeretem ezt a szakaszt, a folyót a sziklafalakt, a háborús romokat. Sose lehet megunni. A két vízesés között egy előttem haladó német srác hirtelen rosszul lesz. Látom hogy a gyomrához kap majd a görcstől egy 180 fokos fordulattal magzatpózba esik össze. A kezét még az arca elé kapja így nem minket hány le sugárban, hanem a saját arcára csapódik vissza a tenyeréről...szép sport ez az ultra futás.

Jöhetnek a patak átkelések, néha bokáig néha combig. Páran leveszik a  cipőjüket de igazából fölösleges időpocsékolás egyszer kell a végén a sok kis törmeléket kiönteni.

Néha már rá kell nézni az órára hogy is haladok, de nincs gond az idővel jól állok. Már nincs hőség tudok haladni. Az első világháborús erődöknél kiegyezek a fotós lánnyal hogy a kép kedvéért "futok"

Hulla gyűjtő iramfutóvá válok, a megtört embereket biztatom, gyertek rögtön itt a pont. Csak átfutunk az alagúton aztán jobbra fel majd balra le nincs 5 km, ami igazából inkább 3,5 volt a tunnel szó pedig két percig nem jutott eszembe, de még mindig jobban vagyok mint a körülöttem lévők. Na és persze jó végre beszélni valakivel így 14 órányi út után. A Col dei Bos erőd előtt még két fotós vár aztán jöhet a frissítő pont.

Col Gallina a nagy frissítő, 45 perc előny 688. hely. Igazából itt nyugodtam meg. Végre miden van ami kell kóla és kaja, persze csippantás után megint kint állok meg. Telefon bekapcs üzenek Halmiéknak hajnalban valaki engedjen majd be az apartmanba, meg írok haza élek minden jó már "csak" két hegy, sapka le kendő fel fejlámpa elő, nyomás amíg világos van. Este 10ig nem is kapcsolom fel, az Averau menedékházhoz viszont már sötétben érek 660.-ként este negyed 11kor, kapok két pohár meleg teát és irány a Giu hágó. Tavaly itt futottunk lefelé Virággal, most csak csodálom az előttem haladó 100 fejlámpát, és a hágó előtti kőlabirintus nagyon nem akar véget érni de aztán csak ott vagyok a sátornál.
23:15 45 perc előny a szintidőhöz képest 650. hely. most már biztos hogy beérek, nem is töltök csak vizet és kólát jöhet az utolsó mászás. Itt kellett volna fotózni, a rengeteg fejlámpa fényfűzére vezet fel a hágóig. A hófoltok kellemesen hűtenek, viszont egy szegény lány 2x is esik előttem az aszfaltos cipőjében, a másodiknál a tarkóját egy sziklába veri, "I'm ok, I'm ok" és megy tovább, de látom, hogy folyton a fejéhez nyúl, mondom állj meg egy pillanatra. Nézem a lámpával csupa vér a tarkója. Hát figy mögöttünk 1 km-erre van 2 hegyimentő, meg előttünk a hágóban is mindig hegyimentők vannak mi legyen? Jön tovább, nem tudom mennyire verhette oda a fejét de úgy tudom végig ment.
Innen jöhet az ereszkedés a tóparti utolsó nagy pontra, fél kettő 600. hely és már csak kb 10 km van hátra.
De az sajnos végig lefelé és ez a downhill nappal se az én pályám. Itt jön ki az edzetlenségem, csak le kéne menni, de nem tudok. A térdem minden lépés ellen tiltakozik, a combjaim pedig elégtek már rég. Próbálok a botra támaszkodni na attól meg a csuklóm adja fel. Ránézek az órámra 39 perc / km-es sebességet ír ki. Szóval kb helyben járás. Pedig Bérci Zsófi reggel még tippelt nekem egy 20 órás teljesítést de hát az esélytelen, a 21 óra is. Szóval a legvége minden csak nem vidám. Utolér két (utólag megnéztem Macedón) futó, ahogy a botra támaszkodva állok lehajol a rajtszámomhoz mikor meglátja hogy zöld gyorsan kocogásra váltanak. Kösz jól vagyok... "belétek is testvér"!
Köztes pont 631. hely
Aztán beérünk a faluba még valaki lefut, aztán jön még egy srác:
- Green or Yellow? (zöld 87 km sárga 120)
- Yellow.
- Long day.
- Too long...
A célig már egyikünk se szólal meg.

reggel  03 óra 22, cél 673 / 632. hely.

Az elmúlt fél évben rengeteg pozitív biztatást, és negatív demoralizáló kritikát is kaptam. Amit csinálok semmit se ér, ez nem edzés, többedzés, többedzés...de amikor hetek át minden hajnalban a fájdalomra ébredsz akkor nem megy az edzés. Persze akkor minek megyek Versenyekre? Bérc, UTH mindkettő épphogy meglett. Nos azért mert tudtam, hogy ezek kellenek ehhez. Az UTH iszonyatosan nehéz volt, a hőség nagyon megborított, de megtanított jobban figyelni magamra. Most a hőséget végig tudtam kontrollálni. Nem vártam meg amíg rosszul lennék, két lépéssel mindig a kalapácsos előtt jártam. A tartályt minden ponton teli töltettem, a kulacsot minden forrásnál ez legalább 15 liter folyadék. Persze cipelni kell, persze idő veszteség, de nem készültem ki mint olyan sokan mások. Az indulók 72%-a ért célba, szóval minden 3. ember elhullott és ennyi sérültet nem láttam, bár voltak bőven olyanok is akit hordágyon láttam.
Belus Tomiéktól kaptam a legtöbb biztatást és persze jó tanácsokat is. De még mindig van mit tanulni. Az hogy leghátulról indulok, indultam jó döntés volt. Az első 1500 szinten biztonsági játék nem itt kell keménynek lenni, mármint ha végig akarsz menni. Ha eredményre hajtasz persze nyomni kell mint ahogy Marciék nyomják de Ők másik liga. Az hogy az első 50-55 km-en tök "egyedül" voltam jó is volt meg nem is. Ha van valaki mellettem és húz magával talán nem bambulok lustulok be féltáv után. A teljes menet időm 21 óra 20 perc volt, de ebben van 4 óra "állás" idő is ami nagyon sok, túl sok. Aztán a végén persze igazuk lett azoknak akik azt mondták többet kell edzeni. A 2016-os Mátra 100  óta nem szinteztem ennyit és bizony a végére elfogytam. A sor végén haladás átka, hogy a frissítőpontokon nincs meg az az ellátás ami az elsőknek és ami néha kellene (itt a sós dolgok hiányoztak és a kóla/izó, a x-1 féle édes sütire ránézni se bírtam). A 65. km utáni ponton volt egyedül jó az ellátás, Igazából ott ettem utoljára a maradék 23 km-en már csak egy koffein gél és egy banán fogyott, ami persze kevés, ha a saját géljeimhez van még inger akkor is kevés lett volna. Persze ehhez fegyelem is kéne azért voltak estére a koffein löketek, ha csippan az óra be kell venni, tök mindegy milyen íze van, nos én nem vettem be holott arra a 23 km-erre még jut majd 1500 szint is és valami 6 órán át tartott...
Hogy végül is mi a konklúzió?
Ez volt az idei év két fő versenye közül a nehezebb. És messze jobban sikerült mint vártam. Nem eredményben hanem élményben, bár lehet eredményben is ezt majd meglátjuk ha kijönnek az ITRA pontok. De az biztos, hogy hosszú távon ennyi tartalékkal még sose értem be, eddig mindig maradt 10-20 esetleg 30 perc, most 1,5 óra. Ok a végén buktam 30 helyezést, de legyünk őszinték nem tök mindegy? Az első ment 8:50 én 21:20-at gyakorlatilag másik rendezvény. De ez már nem érdekel, gyors sose leszek, ha végig tudok úgy menni gond nélkül hogy közben élvezem akkor megérte. És ez most nagyon megérte. Jöhet a köv állomás az év másik nagy dobása valami UTMB nevű terep fesztivál, OCC újra. Könnyű az se lesz, de ennél rövidebb. Akár még jól is sikerülhet.

Amúgy meg menjetek a hegyekbe futni, Alpok, Tátra, Kárpátok teljesen mindegy csak igazi hegy legyen. Teljesen más világ. Mikor az erdősáv fölé érsz, a csupasz sziklák között érted meg mennyire kicsik és mennyire szerencsések is vagyunk, hogy ilyen helyekre juthatunk el.