Lezajlott az utolsó harmadik forduló is, ezzel véget ért a II. Tárkányi Hegyifutó sorozat. Bár páran kritizálták az elnevezést , hogy egy ilyen egyszerű pálya miért is "hegyifutó". Én továbbra is úgy gondolom, hogy az Egri Spartacus SE tökéletes pályát jelölt ki, ahol akár a tíz év alatti gyerekek és a rutinos felnőttek is jót versenyezhetnek. És bár nem vagyok híve a körözős versenyeknek itt most mégis azt mondom jó ez így. A felkészülési időszakban pont az ilyen edző versenyek lehetnek az ideális jelzőtáblák. Persze a terep az terep, az időjárás mindig tud egy kis pluszt hozzáadni, plusz élvezetet vagy plusz kihívást. Hiszen mindenki máshogy reagál adott helyzetekre. December - január - február, futottunk havasesőben, szikrázó napsütésben, majd friss hóban és bokáig süppedő dagonyában. Nekem a napsütéses évkezdés volt a nehéz, mert túlöltöztem. Bizony "télen" is túl lehet öltözni. De erről is szól a téli alapozás, tanulni és fejlődni. Persze az utolsó forduló is tartogatott meglepetéseket.
Egész héten tavasz volt majd +10 fokokkal, majd péntek estétől megjött a felhőszakadás, ami csak szombat délután, este ment át havazásba. Fagyni viszont nem nagyon akart, így nagy kérdőjel volt, hogy "fent" Tárkányban mennyi hó esett és mennyire fogja a sarat elfedni. Persze igazából mindegy volt így is úgyis a leharcolt Fellraiser-ben akartam menni. Mivel sikerült időben érkezni, most végre nem lazsáltam el a bemelegítést sem, sikerült egy 20 percet kocogni kint, nem tudom mennyi haszna volt de ártani biztos nem ártott, lehet minden verseny előtt ez kéne. Na de lássuk mi is volt.
Eddig ugye mindig az volt a "taktika", hogy leghátulról indulok. Mert így biztos nem lódulok neki a tömeggel olyan tempóban amit úgyse bírnék meg nem is tartok fel senkit. Az aszfalt után meg úgyis tudok javítani a helyezésen az emelkedőkön. Ebbe "zavart" most bele Anita és a mi kis házi versenyünk. Ő eddig mindig kilőtt az elejével, hogy a második körre lassuljon és akkor utolérjem. Én eddig mindig tudtam gyorsulni a második körön így most is ezt terveztem. Csakhogy a rajtnál valahogy egymás mellé keveredtünk, így beszélgetve együtt rajtoltunk el. Az aszfaltról a dózerra fordulva úgy érzem, hogy ez most kicsit sok. De azért toljuk, majd a pihentető egyenesben előkerül a telefon is, fotózni kéne. Persze a trailfie-ken (is) mindig hülye fejet vágok így inkább egymást fotózzuk. Hát elég érdekesre sikerült ez is. Na de hát verseny van tolni kéne. A bánya előtti utolsó emelkedő ismét megtépi a mezőnyt, én elkezdek darálni de Anita lemarad. A fordítónál ránézek az órára, hát nem a legjobb ideje lenne megtolni. A dózer jó, nem túl havas nem túl saras lehet rajta csapatni kényelmesen. Persze miután kereszteztük a bringa utat jön a mocsár, az eddigi legnagyobb, de szerencsére a Fellraiser tökéletesen működik. Jöhet a második kör.
Na és itt vagyok gondban, az előző fordulókban, mindig volt egy-egy ismerős akire fel lehetett zárkózni, akivel tudtam húzatni magam. Most viszont nem látok senkit, csak az óra marad támpontnak. A dózeren látom, hogy páran lassulnak előttem így gyorsan egy-két skalpot levadászok, nem mintha bármit is számítana de hát kell egy kis motiváció. Abból pedig már csak egy maradt, hogy ne vágjon hátba Németh Csabi. Persze ez jó nagy hülyeség, mert hát Ő teljesen más dimenzióban fut. Én meg csak itt bohóckodok de hát akkor is jó lenne egyszer hamarabb beérni a két körről mint Ő háromról. Csabi 20 perc alatt fut egy kört, nekem 30-on belül kell lennie, hogy ne vágjon hátba. És bármekkora hülyeség is most valahogy ez hat, elkap a flow pörögnek a lábaim, nem érdekel pocsolya, sár, mocsár. Még egy utolsó hullámzás a Lemkowyna tesztpályán, már nem merek hátra nézni, a Pro Combat sappi itt adja fel a küzdelmet az izzadság ellen és engedi a szemembe, hogy csak úgy marja de nem érdekel már. Előttem a cél, végre nem vágtak hátba...
Na most jön az unalmas elemzése a versenyeknek. Hogy ne kelljen végig olvasnotok, röviden a férfi szenior 1 kategóriában a 13. utolsó helyen végeztem az összetettben. Ezt a remek "középszarnak is gyenge"eredményt a következőképpen sikerült elérnem:
I. forduló 2 körösök között 50 indulóból 39. hely hivatalos idő 64:52. A Mátra trail-es sérülés után, totál edzetlenül, keményen megszenvedtem. A végén kicsit szédelegve estem be a célba.
II. forduló 2 körösök között 67 indulóból 49. hely hivatalos idő 60:50. A Budai Trail után döntöttem el, hogy sokkal jobban fogok a pulzusra figyelni, de persze 2-3 hét alatt még nem volt változás. Itt inkább a flow vitt.
III. forduló 2 körösök között 69 indulóból 47. hely hivatalos idő 59:26. Időben minimális az eltérés, viszont itt már érzésre sokkal könnyebben ment, hiába volt a legtechnikásabb a pálya állapota. A januárt sikerült jól végig csinálni az alacsony pulzusos csoszogásnak hála az eddigi legtöbbet tudtam edzeni, sérülés és fáradtság nélkül. A súlycsökkenésem még minimális (kb 2-3 kiló) de ahhoz elég volt, hogy a legtöbb flow-val fussam végig ezt a nem egészen 10 kilométert. Jó érzéssel értem célba, majd gondolkodás nélkül mentem vissza a sárba bohóckodni, drukkolni a kint lévőknek és videózni a cuppogó sárba.
Az ilyen gyors "sík" pályák nagyon nem nekem valók. Az én kocogó tempóm kevés a 4-5 percesekkel hasító futókhoz. Mégis valahogy megszerettem ezt a versenyt, jó a hangulat sok az ismerős. Sokkal inkább egy közös edzés ez mint verseny. Szóval nagyjából ennyi volt a téli alapozás. Még két hétvége van hátra de azokat már pályabejárásokra szánom, a BükkiKi Fun Run-ra Aztán a Tátrában fogok hangolódni a versenyre. Utána pedig jöhetnek az ultra távok. Persze az alacsony pulzusos edzéseket folytatom. Hiszen még nagyon messze vagyok attól, hogy elmondhassam egy egy hosszú verseny után "...nem fáj, csak máshogy jó..."
UPDATE: hiányoltátok a verseny utáni frissítésem történetét. Na szóval a célba érkezés után betoccsantam a patakba lemosni a cipőm, majd okosan újra visszamentem a mocsárba bohóckodni, videózni, majd újra be a patakba. Ezután megittam bent egy forraltbort (bárki is csinálta remek munkát végzett a naracsos sangria ízesítéssel) Miután átöltöztem szerettem volna még egy pohárral inni de addigra elfogyott. A borral átitatott narancs karikákat az influenza járvány elleni védekezésképpen halásztam ki és ettem meg, nem azért mert alkoholista vagyok :D
Új év, új szezon, új fogadalmak? Hát idén nem. Mivel tavaly annyi mindent elterveztem és a fele nem valósult meg, a másik felét meg elrontottam. Úgyhogy kezdjük elölről (újra) tavalyi év törölve.
Hát nézzük mi is a gond. Hülye vagyok. Jóanyám ezerszer elmondta, hogy nem vagyok normális és igaza van. De ezen már változtatni nem lehet, nem is akarok. Kellenek az őrültségek ebben az őrült világban. Béna vagyok, nincs egyensúlyérzékem, a térdszalagjaim nem tartanak. Sokat kezdeni ezzel se lehet. És a fő gond, dagadt vagyok. Ez a hülyeséggel társítva pedig folyamatos sérüléseket eredményez. Szóval a lényeg, hogy most már végre tényleg ésszel kéne edzeni, nem ledobni 5 kilót, majd széthajtani magam, hogy 2 hónapig utána csak szenvedjek és visszahízzak 10-et. Ha tudni akarjátok, hogyan ne fogyózzatok csak kérdezzetek, 10 éve ingázok 90 és 100 között és mellé eredmény nulla. Szóval most elkezdtem alacsony pulzuson nagyon lassan futni. Pár hónap kell, hogy következtetést lehessen levonni, de az ünnepi kaja bűnözéseket kihoztam 0-sra szóval eddig biztató.
Egyetlen gondom van a PK-val, fegyelmezetlen vagyok. Legtöbbször még elvisz a lábam, folyamatosan néznem kell az órát, hogy tartsam. Nem kérdés, hogy hasznos és ki kell bírni, csak most így az elején még teljesen megöli a flow-t. Szerencsére versenyen nem kell ezzel foglalkozni. Hiszen ez csak egy rövid távú edzés. Ami elsődlegesen fejben tölt fel. Arra viszont a legjobb.
Szóval újra Tárkányi Hegyifutó. Kicsit korábban érkezünk, hogy a ProteinFutár kiszórhasson pár doboz ajándékot. Én meg szokás szerint a bandázást választom, hiszen tele a faluház ismerősökkel. A jó idő és a jó szervezés rengeteg embert csalt ki. Tavaly 80-100-an voltunk, most 170-en. A végén még tömeg rendezvény lesz itt is?
Elnézve a tömeget szokás szerint leghátulra állok, hiszen itt még a középmezőny is túl erős nekem. Inkább küzdöm fel magam hátulról ameddig tudom, de ne hátráltassak a rajtnál senkit. Bade előbbre megy, eddig mindig az én lassú tempómhoz kellett alkalmazkodnia, most végre pöröghet.
Rajt után a sprinterek szokás szerint kilőnek. Én lassan indulok neki, előzgetek az aszfalton, de csak óvatosan. Jó lenne az előre eltervezett 150 körüli pulzust végig tartani. Persze ez is lassú, de legalább egyenletesen tarthatóan lassú. Az első kör igazából eseménytelen. Illetve egyszer a pihi szakaszon, csak előveszem a telefont. A kép sajna nem adja vissza, de tök jól nézett ki a párás várhegy fölött áttörő napfény. A menetrend a szokásos, fölfelé előzök, lefelé visszaelőznek. Illetve az első furcsaság, hogy a kör végén az időmérő doboznál még látom Gabit, így elkezdek felzárkózni. Az aszfaltos rész utolsó méterein érem utol. Már pont visszavennék kis szusszanás és beszélgetés jó lenne. Mert bár 20 éve ismerjük egymást, az elmúlt 15 év kimaradt, most meg 2 hónap alatt a 3. versenyen találkozunk. De akkor hirtelen kiszúrom Anitát. Az előző fordulóban a második ereszkedésnél értem utól. Akkor azt mondta, hogy ilyen többet nem lesz. Gyors lesz mint a szél, kivéve ha szembe szél fúj. Ezen jót mosolyogtam akkor, szóval a motiváció meg van, érjük utol. A kanyarból kiérve pont hátra néz. Kedvesen int egyet, majd rögtön tempót vált. Na hát ez a bosszú, amiért hétközben tévesen bele navigáltam a hírhedt Felsősárkányi mocsárba a piroskereszten. Pár éve az a dzsuva letépte a cipőt a lábamról és mezítláb kellett vissza ugrálnom érte a 10 centis trutyiba. Magamban ezen röhögök ahogy szép lassan zárkózok fel, a pulzus persze közben 160-ra kúszik. De hát tudjuk mit mondott Torrente...
A pálya változatlan emelkedik és emelkedik. Viszont az utolsó kaptató előtt igazi meglepetés vár minket. Három kis iskolás srác a torkuk szakadtából drukkolnak. Na ilyen eddig nem volt, talán ez az ami a legjobban hiányzik az itthoni versenyek hangulatából. Itthon nem szokás a drukkolás. Közben felérek a fordítóhoz. Németh Csabi itt szokott hátba verni, de most sehol. Hát ez furcsa. Vagy nem vettem észre mikor lekörözött vagy még nem ért volna utol? Fene tudja, jobb lesz tempózni lefelé is, elég volt a lazsálásból. Túl sokat gondolkozok ez a baj. Amíg ezen méláztam egy spartacus-os sporttárs eldönget mellettem. Na mindegy 2-2 Ő lefelé gyors én fölfelé vagyok picit erősebb, csak hát már nincs több igazi emelkedő. Csapatás lefelé, kis sarazás majd az utolsó két kis huplinál a mocsár után valaki nagyon "hátbaver". Németh Csabi az. Ezzel helyére került az utolsó csavar is. Jöhet a csippantás, vége. Illetve jöhet a következő forduló...
A flow-tól csöpögő évzáró buli futás. Mert még mindig tud meglepetést okozni egy-egy verseny. Kezdve azzal, hogy egyáltalán beneveztem. Én ide crew-skodni szoktam jönni, hiszen az mindig buli. Kezdve azzal mikor pár éve Csanya a kezembe nyomott két 20 literes kannát, hogy vigyem ki a pontra...csak épp a pont még nem volt sehol :D Tavaly egy mókázós szurkolói menetet nyomtunk, így eredetileg most is ezt terveztem. Aztán Petrával az UTH nevezésen pörögve, kicsit elbeszéltünk egymás mellett úgyhogy én ide is beneveztem, Ő meg nem. A Mátra Trail -es sérülés után novemberben végre tudtam már minimálisan edzeni. Már amennyiben edzésnek minősíthető, hogy sikerült összekaparni 200 km-ert. Bár már az is több mint a szeptember és október együtt. Szóval nem tűnt lehetetlen küldetésnek. Hajnali buszozás után a Spartanos haverok kaptak fel a stadionoknál. Ők Pesten aludtak, szülinapoztak szóval nem én voltam a legfáradtabb arc az autóban. Végül is 9 körül már Telkiben voltunk. Öltözés, bandázás, bemelegítés megint elkummantva, sose javulok meg...Ancsúr még viccesen megkérdi "Befogsz érni szintidőben?" Remélem igen, és már számolnak is. Rajt
Nem az a baj, hogy rögtön egy sunyi emelkedővel kezd a pálya. Az a baj, hogy hülye vagyok. Minek indulok meg a tömeggel, ha nem melegítettem, így nem csoda, hogy rögtön 160-ra ugrik a pulzus. Ami jóval több mint amit én bírok. Szóval az aszfalt után jöhet az alibi kocogás a földúton, az ároktól meg a séta. A talaj most még jó fagyos, néhol van egy-két jégfolt. De frankó a pálya. A vadász ház után egyre több a jég folt, azt pedig a Fellraiser nem szereti. Szóval néhol inkább csak tipegek, mint kocogok. Előbb Oli, majd Csipi jön szembe, hiába na ez egy ilyen verseny a nagyágyúk is kijönnek buliból drukkolni a tömegnek. Nagykovácsi előtt hosszú jégpálya. Majd a falu előtt, ott is az első pont.
Nagykovácsi I. 39:59:
Alig 5 kmert jöttünk, így igazából nem vagyok még éhes. Csanya egyszer azt mondta ilyenkorszemmel egyek. Amit a szemem megkíván az lesz a nyerő, húú gumicukor. Ami reggel óta kőkeményre fagyott, pont ez nem kellett volna a fogfájásomra. Szembe jön Marcsi és Joe, szurkolnak, hogy húzzak bele, mert bontják a pályát. Persze csak viccelnek most nem teljesen leghátul kullogok. A falu után megint hosszú jégpálya jön. itt már jelez a rosszabbik térdem, hogy ő ezt nem szereti. Persze mindig minden csúszós szakaszon ez van. Mióta 20 éve szétverték a térdem nem bírja az oldalra terhelést. De azért nem olyan rossz a helyzet. Elkezdünk emelkedni újra és a jeges pályát átveszi a vakító fehérség. Gyönyörű időnk van, a szél kicsit fúj, de nem kell a kabát. Egy darabon együtt haladok Zsuval akivel még az első UTH találkoztunk először. Csodáljuk a tájat a tetőn muszáj megállni. Azt mondja még sose látta havasan a Nagyszénást. Én meg azon gondolkozok láttam e már innen a kilátást egyáltalán. Ködben, esőben voltam már fent. Meg a Piros85-ökön mindig már sötétben. Szóval meg kell állni fotózni. Látni körbe az összes hegyet, a Kevélyeket, Jánoshegyet Erzsikével, még talán a Dunát is.
Szasza lő pár képet a csúcson, majd csippantás és még egy fotó irány lefelé. Nagyszénás 1:38
Innen már csak pár perc a falu. Előtte van még pár méter technikásabb singletrack. Erre kicsit rá is csodálkozok, itt lefelé még mindig csak sötétben jöttem, akkor fejlámpával fel se tűnt mennyi kő és gyökér van a lépcsők előtt. Majd jöhet az aszfalt, a lányok itt úgy elhúznak csak pislogok. Hiába na a Fellraiser ide teljesen alkalmatlan teljesen szétverné a térdem ha utánuk erednék. De nem is kell, mindgyárt itt a pont. Előtte még megállapítom, hogy az öregek tudtak valamit. A szeles utcában most is végig süvít a szél, elhúzok a temető mellett, majd át a főúton a bolt mellett pont mint a P85-ön. A híd előtt vár Zita a dobozzal, csippantás Nagykovácsi II. 1:54:29
Itt van Speró is, termoszból kínál sajna nem forraltborral. Közli, hogy a Zitáét iszom, kérdem pálinak nincs? Az nincs, meg amúgy is ez tiltott frissítés, meg húzzak már ez futóverseny nem teadélután. Na de hát a táv nehezebbik fele meg van 2 órán belül. Szóval innentől kezdve nyugodtan sétálgathatok, meg amúgy is olyan ritkán találkozunk. De ez nem győzi meg őket, felkap pár kavicsot a földről, fussál már! Én persze csak a frissítő asztalig menekülök, nem igaz, hogy ebben a hidegben nincs pálinka. Hiszen lassan itt a karácsony vége a száraz novembernek! De nincs, ide sportolók járnak csak én vagyok ilyen tróger. Így egy fél fagyott banánnal kelek útra.
Jöhet a piros sáv, itt is ugyanaz a furcsa érzés világosban látni a házakat, meg azt az istentelen meredek utcát. Nézem a táblákat, az Erdő utca visz be az erdőbe keresztezve a séta utcát. Itt villan be, hogy tök jó dolog így elbandázni a pontokon, csak épp fél banánnal nem jutok messzire, így ha már úgyis sétálok betolok egy gélt. Majd jöhet a köv kaptató. Kezd újra szép fehérbe váltani a pálya, kicsit leszakadtam a többiektől de még látótávon belül vannak. Jön szembe pár kiránduló. hogy mi a különbség a kiránduló és a turista között? A kirándulók csak elvétve köszönnek vissza, ezt már rég leszűrtem főleg itt a budai hegyekben jellemző. Igazából lényegtelen egyszerűen csak ezzel is telik az idő. Már majdnem felérnék a kilátóhoz, mikor két sárga kabátos crew állja az utamat. Csippantás és közlik hogy az "L" távnak nem is kell felmenni e a kilátóhoz, na ezt nem tudtam. Akkor gyerünk lefelé, KPeti reggel azt mondta ugyanott fog fotózni mint ahol tavaly voltunk.
Tarnai - pihenő 2:45
Neki tuti nincs pálinkája nem is kérdezem, viszont kapok egy szaloncukrot. Ez megint tiltott frissítés de talán nem ezért fognak kizárni. Beszélünk pár szót majd indulok tovább. Innen már végig ismerős a pálya. Lefelé a széles dózeren, turistákat kerülgetve, majd egy kis hullám és már ott is vagyok az utolsó frissítő ponton. Telki-bánya 3:04
Megint csupa ismerős a ponton, rögtön falhoz is állítanak a kérdéssel van e pálinkám? (tuti, hogy kommunikálnak a pontok egymással, vagy csak túl jól ismernek) Töredelmesen bevallom, hogy a célban akad egy kis 2013-as diófőzet, persze csak a karácsonyi hangulat miatt. Na de miért nincs nálam? Hát mondom az OCC óta páran azt terjesztik rólam, hogy alkoholista vagyok ezért a pályára nem hozok ki védőitalt még télen se. Persze erre is rákontráznak, hogy Ők kocsival tuti hamarabb beérnek a célba mit én. Szóval nincs mit tenni futni kell tovább.
A széles erdei dózert még sikerül flow-ból megfutni. de aztán jön a pálya számomra legkellemetlenebb, lelketlen szakasza az a köves erdészeti út. Végtelen hosszúnak tűnik és dögunalmas. Annyi pozitívum van benne hogy 4-5 embert meg tudok még előzni. Az Anna vadászlaknál után érem be Zsut. Nagykovácsi ponton megviccelt, mert Ő nem állt meg frissíteni, így azóta nem láttam. A köves részen még előttem van, de ahogy az árokba érünk sikerül befogni, majd onnantól már én húzom Őt. Ez a szakasz most nagyon jó, akad bőven flow benne. Pedig tavaly hogy utáltam, csak sétáltam, majd inkább megálltam drukkolni a versenyzőknek, mert nem ízlett. Más versenye más érzések, most jólesik. Várható volt, hogy a reggeli enyhén saras szakasz délutánra kiolvad, de ez a dagonya tuti nem jött volna létre, ha Csanya nem locsoltatja fel sunyiban a pályát a rajtok után. Az előttem járó majd 500 ember meg szépen feltúrta, mint a szorgos malackák az erdőt. Na ezért érte meg a Fellraiser-ben jönni, most végre ezen az röpke kilométeren végre nekem van előnyöm, sikerül még pár embert lehagyni. Ők az út szélén is csak csúszkálnak, botorkálnak a sárban. Én meg be középre, a híg trutyiban tökéletesen fog a cipő. Vicces, hogy itt futom a verseny leggyorsabb kilométerét. Aztán persze az aszfalton megtörik a lendület, de már nem számít, még egy gyors fotóra is megállok a cipőről.
Cél 3:47
Két órát vert rám az első, szóval azt nem mondhatom, hogy jót futottam. Idén ez volt az egyetlen alkalom, hogy a budai hegységben jártam. De az tuti, hogy rég éreztem ilyen jól magam. A crew megint kitett magáért. minden ponton tökéletesek voltak. Jelölés, ellátás, kiszolgálás. Az útvonal, a versenyközpont itt tényleg minden csillagos ötös. Bár ezt megfogadtam, hogy nem írom le, mert akkor jövőre is ilyen őrület lesz a túljelentkezéssel a nevezés. Ami persze nem baj, max jövök crew-nak vagy a pálya szélén pálinkát kínálni, de ilyen bulit nem hagyok ki. Találkozunk 2018-ban!
Az Egri Spartacus Sportegyesület idén is megrendezi a három fordulós Tárkányi hegyifutó bajnokságot. Eltelt egy év. Ideje ismét elkezdeni a téli alapozást, újrakezdést, vagy legalább is folytatnom a rehabot ha már ilyen hülye vagyok. Tavaly ugyanekkor ugyanezt mondtam. De visszatekintve az évre, mindent elrontottam. Főleg az alapozást. Tavaly a verseny előtti héten még PB-t futottam 10k-n, most pénteken elkezdett ismét kattogni a térdem. Szombaton pedig kemény két km után már csak sétálgatni tudtam. Szóval az előjelek jók voltak az idei első fordulóra. Na de hát kihagyni nem lehet, ha már neveztem menni kell. Most legalább nem lesz hideg, ezzel biztattam magam.
Nos hideg tényleg nem volt, de csak mert reggel 9 óra körül elkezdett hatalmas pelyhekben hullani a hó. Az Echo Force-os / Spartan-os cimbik 10 körül vesznek fel. Fél 11 előtt már sorban állunk a dugókáért. A faluház szinte tele van, jó sokan eljöttek, még rég látott debreceni ismerősök is itt vannak. Kis bandázás után kimegyünk "akklimatizálódni" kicsit melegíteni, a térdem próbálgatom. Hát volt már jobb is.
Beszélgetős, óvatos tempóval indulunk Tündével. Azt mondja rég nem volt sehol, meg Ő csak egy kört megy. Nem akarja pörgetni. Ok hát pörgetni tuti nem fogom én se. Kényelmes 7 perces ezrekkel lekocogjuk. Ahogy véget ér az aszfalt és jön a dózer hátra pillantok és konstatálom, hogy egyetlen lány van csak mögöttünk. Na ez így nem jó, nem pörgetjük ok, de tök utolsó se akarok lenni. Mert az egy dolog, hogy a tömeg rajtnál nem tudni ki hány körre nevezett, de ha nincs mögöttem senki az elég biztosan jelzi, hogy szarul állok. Az arcomba vág a hó, pont csak annyira zavaró, hogy ne tudjon az agyam kikapcsolni. Az elhagyott bányáig végig emelkedik az út, 2,5 kilométer 140 szinttel. Pár embert sikerül a fordítóig utolérni, de lényegében nem változik a pozícióm. 145-ös átlag pulzussal érek fel a tetőre, hogy ez most jó vagy nem jó a fene se tudja. Tényleg be kéne méretni. Lefelé talán 2 embert érek utol, de mivel nem tudni ki hány körön megy ez igazából lényegtelen. Átvágunk a bringa úton kis hullámzás és már vége is az első körnek, gyors csippantás. Tavaly az SI szerint 33:25, óra szerint 33:21 volt. Most a rajtnál kicsit vacakoltam a V800-zal így SI szerint 34:01, az óra szerint 33:08. Vagyis érdemben nincs változás, még ha akkor száraz is volt a pálya. Jöhet a második kör. Az aszfalton sikerül egy lányt befognom, majd meglátom a Kaptárkő Trail-en megismert Anitát de Ő még jó 50 méterrel van előttem. Buborékban vagyok, a hó már csak szállingózik, szép az erdő. Jó most itt kint lenni. Az első havas futás a télen mindig jó buli. Örülök, hogy itt lehetek. Na de ébresztő versenyen vagyok, még jó hogy fotózgatni nem állok meg. A térdem, OK, a combom is tűrhető, akkor nyomjuk. A dózer második vagy harmadik kanyarja után előzök meg egy másik futót. Ő az akit az Eged futáson fölfelé mindig beérek, hogy aztán a downhill szakaszon úgy húzzon el mellettem mint a gyorsvonat. Ez alapján teljesen fölösleges nyomni neki, de most valahogy jólesik. Jön a bánya előtti utolsó "komoly" kaptató. Lépteket hallok magam mögött. Meg se lepődök mikor Németh Csabi hátba ver, tavaly ugyanez volt. Pontosan ugyan itt körözött le akkor is. Hiába na tényleg semmit nem fejlődtem. Jöhet az ereszkedő, Feri még mindig mögöttem. Úgy döntök elég volt a térd kímélő üzemmódból ezt az ereszkedést most "megpörgetem". Anitát utol érve csak két szó, Két kör? Igen kettő. Majd elmarad mögöttem Ő és még egy lány, majd még egy. A bringa út utáni single track rész hullámain feltűnik egy kék hátizsák, próbálom nyomatni, Ezen a pár száz méteren már nem számít a pulzus, de már nem tudom befogni a srácot, pár másodperccel előttem csippant. Bent vagyok.
SI szerint 31:41 az óra szerint 31:45 ugyanez tavaly 33:12 volt. Az a 1,5 perc különbség pont semmi. Vagy semmi se lenne, de most mégis úgy érzem jobban ment. Vagy egyszerűen csak jobban éreztem magam ezen a kis buli edzésen. ÉS most ez volt a lényeg. Hóesés, forraltbor, érem helyett befutó mikulás és persze a sok ismerős. Szóval jó móka volt, januárban folyt köv...
Szeretem a Mátrát, itt túráztam a legtöbbet. Idén mégse voltam. Kimaradt a Bérc, a Mátra 115, a sok sok szeretett útvonal. A Mátra Trail -en a saját hülyeségem ütött vissza. Már temettem ezt a szezont, de aztán pár hét nyűglődés után a november úgy tűnik mégse veszett oda. Végre tudtam hétközben is edzeni és hétvégente is akadt egy kis könnyű terepezés. Így mikor szóba jött Imre Kőről kőre túrája nem kellett sokat győzködni. Azért, mert ő mindig tud valami újat beletenni az útvonalba. Az elmúlt 7 évben kb 15-20 túrán jártam Mátrakeresztesen és környékén. mégis biztos voltam benne lesz valami meglepetés. Így mikor kiderült, hogy Patrikék is jönnek már biztos volt, hogy megyek. Kicsit vaciláltunk az eső miatt, de megnyugtattam őket. Nem lesz sok eső és sár így is úgyis van, szóval neki vágtunk jó idő lesz tuti.
Csóka-kő:
Mátrakeresztesen kb a falu közepéről indulunk, az Óvár étterem melletti parkolóból. Az eső is elállt, max kis köd szitálás, biztos nemsokára kitisztul és akkor tök jó kilátás lesz Ágasvárról. Ezzel bíztatjuk magunkat a rajtnál. Közben volt kis változás az útvonalban az Óvár kimarad, helyette Csóka-kőn lesz az első kihelyezett kód. Na itt már agyalok Óvárra se visz fel turista út, a csapást is nehéz megtalálni a várkódért. Csóka-kő neve meg valamiért olyan ismerős. Aztán meglátom a szalagozást ami letérít minket a pirosról. És itt bevillan hova is megyünk Csóka-kő az egyik leghíresebb mászóiskola a hazai sziklamászók között. És természetesen nem egy egyszerű kis domboldal. Az eső közben újra elkezd szakadni, benne vagyunk a felhőben a látótávolság 10-15 méterre csökken, nesze neked szép kilátás. Persze úgyse lehet bámészkodni, minden lépésnél a lábunk elé kell nézni. Itt van Ricsi is akivel olyan sok túrán voltunk együtt régen, Bükk - Mátra kupák nem kispályás túrázó. Felfelé kétszer kiszakad belőlünk a mikor érünk már fel, de aztán csak elérjük a "pontot", egy fán laminált papír 1234 kóddal (erre lett volna egy fogadásom), fotó és irány lefelé. Na itt jön ki az, hogy mennyivel rutinosabb Ricsi mint én, próbálom tartani vele a lépést a nem létező ösvényen. De második esés után inkább úgy döntök jobb a békesség úgyhogy maradok Patrikékkal. Csatlakozik még hozzánk Sanyi Szomszéd és Zolika ők is régi Mátrai ismerősök, így együtt állunk be a sorba az Ágasvár felé araszolók után. Az Óvár előtti zöld kör jelzésen már sokszor jöttem lefelé nyáron, frankó kis single track, most mondjuk nem túl kényelmes de tudom, hogy csak 1-2 km az egész és utána az Ágasvári turistaházhoz már könnyebb lesz feljutni. Ágasvár:
A turistaháznál a kéktúra pecséttel vacakolunk kicsit, majd jöhet a "csúcsmászás". Esetemben az araszolás a sárban, ez az emelkedő az én örök mumusom. Minden évben felmegyek itt és minden évben összetöröm magam lefelé. Na most szerencsére nem itt kell majd lejönni. Zolika fölfelé nagyon állva hagy minket, Sanyival ketten zihálunk felfelé. Próbálom megörökíteni a híres panorámát a víztározóra, csak épp szakad az eső és benne vagyunk a felhőben, de amúgy tényleg ott a tó a hátam mögött a képen. Felírjuk az Árpád kori várkódot, majd a bronzkorit is biztos ami biztos. Közben egy apuka mesél a 8-10 éves kisfiának. Láthatólag nem zavarja őket az eső, na az ilyenek miatt szeretem az ilyen túrákat! A Mátrabérc útvonalán haladunk visszafelé, így majd a Szamárkőnél kell lemennünk, kicsit tartottam ettől, de a lépcsőzetes sziklákon még esőben sárban is könnyebb haladni mint az Ágasvári emelkedőn. Mielőtt leérünk az OKT útvonalára lenne még egy kilátó pont, persze ez is felhőben.
Mátraszentistvánig egyedül maradok, Patrikék előttem, Sanyi mögöttem leállt valakivel beszélgetni. Jól esik kicsit saját tempóban menni, szinte végig egyedül. 2-3 futó előz csak le a pecsételő pontig. Szentistvánon se voltam jó 1,5 éve sok az új ház. Átvágunk a sípályán, az új libbencs ülőkék még a földön vannak, de jó látni a fejlesztést. Majd irány a Csörgő-patak völgye. Ez az egyik kedvenc helyem a Mátrában. a rengeteg fadőlés miatt vízállástól függően 10-15x kell átkelni a patakon, ezért is neveztük el anno Csörgő-Pataki kalandparknak. A hutahelynél lévő átkelést inkább kihagyjuk és a régi malom rom irányából kerülünk egyet. De aztán csak vissza kell ereszkednünk és jöhet a vizeskedés, végül is egy patakba csúszással megúszom a 12 átkelést. Nem is rossz arány. Anita és Jucus a Csörgő-lyuk előtt előz meg minket és robognak tovább. Vissztérünk a patak mellé, a piroson a Bérc útvonalán megyünk vissza Keresztesre. A útról a mászófalakra most jól rálátni, egy-két bent hagyott biztosítási pont is kivehető. Még két kanyar és újra Mátrakeresztesen vagyunk. Ajándék kör:
Ez már csak egy rövid bónusz (Patrik szerint büntető) kör. A parkolóból újra a Bérc útvonalán indulunk tovább. Szerencsére nem kell a Muzsláig elmenni csak 2 km a fölfelé a Mocsár-bükki elágazásig, na ezt se tudtam, hogy van neve, nekem csak simán piros sáv piros kereszt elágazóként volt ez elmentve az agyamban, ez is tucatszor járt föl-le útvonal. Kezdésképpen az Erdész réten kattintunk egy képet, az eső után pipáló hegyekről.
Majd két technikás single track ereszkedés után jön tényleg az ajándék, Lyukas kő mellett eddig mindig elmentem pedig csak egy 100 méteres kitérő. Lyukas-kő:
Az apró csobogóig egy omladékos kis ösvény visz be, de tényleg megéri ez a kitérő. A vulkanikus sziklában lévő lyuk tényleg érdekes geológiai jelenség. De valahogy olyan rejtett, hogy az elmúlt években nekem ez kimaradt. Ez után meggyőzöm Patrikot menjünk be a Vidróczki barlanghoz. Ezen filózunk is kicsit, hogy most barlang e vagy nem. Ő a nemzeti parkos neki kéne tudnia, megfelel e az EU és a Magyar szabványnak? Bivakolni jó de tényleg barlang e, tudja fene. Minden esetre jó móka ezen agyalni amíg próbálunk leereszkedni a "vízeséshez". Kicsit olyan ez mint a magyar narancs a Tanuból. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb de a miénk. Én ennyi vizet még nem láttam benne, mert mindig csak júliusban jártam erre.
Még kb 500 méter a parkolóig és célban is vagyunk. Piszok jó túra volt ez! Nehezen indult de kell az ilyen is, volt benne kis flow és a végére sok vidámság. Főleg mikor a sárosnál sárosabb ruhákat húztuk le magunkról a parkolóban. Az elején a két vámpír fog mókás volt. De Imre ismét tökéletes útvonalat talált ki, remélem még lesz sok ilyen. Tetszett!
Alapszabály, hogy sérülten nem versenyzünk!
Ha viszont mégis olyan hülye vagy mint én akkor készülj fel rá. Szorítsd össze a fogad és sokat fogsz önmagadról tanulni.
Hiányzott a Mátra, a patakokkal, a kőfolyásokkal és a sok ismerőssel együtt. Úgy voltam vele, hogy az edzetlenséget és a sérüléseket majd a helyismeret és a rutin kompenzálja. Hogy jó lesz kimozdulni és újratalálkozni a sok ismerőssel a versenyközpontban. Persze késve érkeztünk így a bandázás kimaradt. Így maradt a hegy, az alvó sárkány. A régi jó ismerős, akinek a hátán már olyan sok ösvényt bejártam oda-vissza, amihez olyan sok élmény köt. Tudtam, hogy nem fogok tudni végig futni de azt is, hogy végig tudok menni. Egy kis húzódás egy kis fájdalom nem állíthat meg.
Rajt Szokás szerint leghátulról indulok, minek tartsam fel a többieket. Most viszont még ez is sok. A sulitól a kisvasút állomásig jutok amikor valami mintha pattanna a combfeszítőmben. Ennyi volt? Ez nincs egy klikk se. Próbálom újra felvenni a többiek ritmusát de nem megy. Mintha kést forgatnának a combomban ( ez azóta se múlt el, még ülni is fáj azóta is), Joe az egyik crew tag utánam jön, hogy mi van. Mondom neki, hogy kész a lábam. Azt mondja, hogy majd a célban helyre teszi gyerünk tovább. Igen tovább, nem lehet kiszállni. Nem adhatom fel. Még nem, küzdeni kell végig.
Az út két oldalán egy-egy kutyás fogat áll, két tucat csaholó "vérebbel". A hajtók döbbenten nézik a futókat, mi pedig őket. Kutyaszánnal már találkoztam többször Galyán télen, de ilyen óriás kerekű kocsival tele turistákkal még nem. Hiába na, utazni mindig tanulság, mindig van valami új még a 100x bejárt útvonalakon is. Benevár romjaiig még valamennyire tudom követni a többieket, de szép lassan leszakadok. Tavaly itt fotózott Szasza, most csak pár turista van. Sík szakasz jön, megelőzök egy túrázó párt, de az izzó fájdalom azonnal jelez. Nem gond, a barlang előtti emelkedőn úgyis megfogom az előttem lévőket. Legalábbis ezzel álltatom magam. Hülye voltam, hogy csak egy botot hoztam, most bizony kéne mindkettő. Tavaly itt még sütött a nap, most kicsit borongós az idő de az erdő ezernyi színe így is szép, úgy tűnik ma megússzuk az esőt, sár sincs. Jó újra itt lenni. Ezen elgondolkozok mikor is voltam itt először. Talán 2010-ben jöttünk itt lefelé? Vagy felfelé? Aba Sámuel emléktúrán. Ugyanígy október 23-ás hosszú hétvége volt, és piszok hideg. Reggel -10 fokot mutatott az autó hőmérője az egyik völgyben. De nem, felfelé inkább egy Mátrai Csillagok túrán jöttem itt először, tök sötétben fejlámpával. Akkor is sántítottam, akkor is hülye voltam, kórház helyett éjszakai túrára jöttem. Aztán kiderült, hogy gyulladt izületi folyadékkal és cisztákal van tele a térdem...Hopp itt a barlang, és itt vannak a lányok, na és persze az unikornist keresünk plakát. Megyek tovább a Nyak felé, tavaly ott fotózott Kerék Peti a kerítésnél. De idén nincs ott senki. Közben utolérnek a rövid táv első versenyzői. Az elágazóban 4 fős szurkoló, irányító stáb vár minket. A kék keresztről a pirosra váltunk és irány Mátraháza. A lejtőzés nagyon nem esik jól, a lányok rögtön vissza is előznek, aztán a rövidtávos srácok újra. Hm hol a francba kavarhattak el, hiszen olyan egyértelmű itt a jelzés és a szalagozás. Tényleg a szalagok, tavaly itt bontottam a pályát, a nyirkos ködös időben, egy csomó mini meztelencsiga mászott a szalagokra, alig lehetett lepöckölni a nyálkás dögöket. Panyor Krisztiék is beérnek, egy gyors hajrá és már suhannak is tovább. Ők a dobogóért küzdenek én meg már csak sétálgatok. Mátraházán Ziták várnak a ponton, dumálunk kicsit mivel tök utolsó vagyok teljesen fölösleges kapkodni. Innen egy könnyű szakasz jön Pisztrángos tóig. A sík szakaszon próbálnék kocogni, de kb 100 méter után megbicsaklik a bokám. Na most már legalább ezt is értem, a fájós combom miatt oldalra terhelek, otthon a városban ez annyi, hogy megfájdul a bokám a rossz technika miatt, itt viszont simán kimenne ha kőre, vagy husángra lépnék. Ok, akkor egy probléma kihúzva a listáról. Lássuk a térdem, nos a térdemnek éppen semmi baja. Az majd a lefelén fog jelezni, de az még odébb van fölösleges most ezen gondolkozni. A tó mellett a szokásos saras mocsaras rész vár. De most gond nélkül száraz lábbal meg tudom kerülni. Jöhet az emelkedő, nosztalgiázzunk. Az tuti, hogy 2010-ben voltam itt először és, hogy tükörjég volt felfelé. De hányszor mehettem már itt föl? Talán 15x? Többnyire télen, kicsit furcsa is, hogy nincs hó meg jég. Az biztos, hogy a legemlékezetesebb az első Dupla élményen volt. Akkor még novemberben volt a verseny, este fél 7 körül ment el az utolsó páros a tótól. Utána indultam fölfelé Kékesre. Jó kis szélvihar volt, törtek az ágak dőltek a fák. Hopp már itt is vagyok Sötétlápa nyeregnél. Ezen a szakaszon olyan jól elgondolkoztam azon hányszor is szívtam már ezen a szakaszon, hogy a strava szerint sikerült pár PR-t begyűjteni a pálya talán legmeredekebb szakaszán, hogy hogyan azt még most se értem. Egy pillanatra még látom az egyik lányt aki Mátraháza előtt előzött vissza. De az utolsó sík szakaszon persze megint tovább robog előlem.
Kékestetőn a síház előtt Anita biztat, tapsol adja a ritmust. Majd Jucusnál csippantok a csúcskőnél, mondja, hogy a sípályán lefelé. "Tudom tavaly én bontottam a pályát itt..." fúú milyen Csanyás idő volt akkor, a ködben 10 méterre se láttunk, havas eső esett és pólóban vacogva vártam, hogy az utolsó felérjen. Most viszont tök jó idő van, kicsit párás a Tátra nem látszik de azért jó. Na amíg ezen gondolkozok olyan jó tempóban indulok el lefelé a kék kereszten mint tavaly. Csak most éppen nem arra visz az útvonal nincs 2 perce, hogy mondta Jucus. Hülye vagyok na. Úgyhogy vissza a sípályára, tele van turistákkal kerülgetni kell őket és a térdem se szereti szerencse hogy csak 2 klikk ez is PR lett. Tényleg nem értem hogyan.
Mátraházán újra csippantás, dumálás, kis kaja, Szasza kérdezi kérek e fotót. Hát azt most inkább hagyjuk, van már épp elég szenvedős kép rólam. Egy pálinka jól esne, de Zita azt mondja csak lent van a verseny központban, és amúgy se álldogáljak. Mondom nem gond én vagyok az utolsó zárhatják a pontot. De nekik bontaniuk kell a pályát, leszedik előlem a szalagokat. Induljak már. Hm ez csábító, nem kéne egyedül visszakullognom a célba. Viszont megvárni amíg lebontják a frissítőpontot az vacogós lenne így elindulok. Leereszkedek Hatökör-urához, közben feltűnik mögöttem 2 sporttárs akik még Benevár környékén előztek meg. Valahol eltévedtek. A zöldkereszt alagútjához egyszerre érünk oda, a bokrok közben megnőttek de még mindig össze vannak fonódva. A nagy márciusi "üljön át a szomszédja autójába" havazáskor voltam itt először akkor a hó úgy lenyomta az ágakat, hogy négykézláb kellett itt átkúszni alatta. Ezen mosolygok magamban mikor megelőzöm őket. A patakban alig van víz, most simán száraz lábbal átmegyek mindenhol, pedig volt itt már térdig érő vízben, hólében való cuppogás is. Majd jön a zöld háromszög a "Rakott út" ez a szakasz eddig kimaradt nekem. Már ezért megérte, tetszik ez az ösvény! Nem is értem hogy maradt eddig ki. Jöhet az utolsó emelkedő, rengeteg a turista kerülgetni kell őket, de nem gond, jól megy. Máskor itt szenvedni szoktam, most frankó. Sástóig már csak egy ugrás, a síkon elrobog mellettem két futó. Biztos a két eltévedt sporttárs. Innen már csak pár klikk lefelé és Mátrafüreden vagyok újra.
Cél A Börzsöny trail-ből kiindulva egy 4 + órás teljesítés volt tervben, így túrázgatva ez 5 + óra lett, egy kényelmes utolsó hely. Amiről kiderült, hogy utolsó előtti, mert sástónál nem az eltévedt versenyzőpáros előzött meg. Azt hiszem most tényleg a crew-nak kell mindent megköszönnöm. Nélkülük sokkal nehezebb lett volna. A rajttól a célig 2-3 köszönésen kívül senkivel nem beszéltem, csak a pontok személyzetével, jópár óráig rajtuk kívül nem is találkoztam senkivel. Szóval köszi minden szervezőnek, segítőnek, sársámánnak. Jó verseny volt nagyon!
Most kicsit olyan vagyok mint mikor az öreg székelyt megtalálják az erdőben megszaggatva:
- Édesapám! Mi történt?
- Hát fiam, megtépett a medve.
- És nagyon fáj?
- Csak ha nevetek!
Hogy volt e értelme? Igen. Mert lehet most pár hét rehab jön, és hogy ez volt az év utolsó versenye. De ez is beépül, lesz ennek is haszna. Mert lehet néha fáj az egész élet, de akkor is küzdeni kell. Nem szabad feladni.
Reggel fél 4-kor unom meg a forgolódást. Úgyse tudok pihenni. Előszedem a versenykiírást és újra átfutom mi is ez az OCC, Orsiéres - Champex - Chamonix. Svájcból a hegyeken át Franciaországba, a táv 56 km és 3500 méternyi szintkülönbség, erre lesz 14 és fél órám. Leírva nem tűnik nehéznek. Mentem én már ennél sokkal többet is. Öltözködés, szedelőzködés valamit enni is kéne, de ilyen korán képtelen vagyok, egy kő van a gyomrom helyén. Timi a konyhában kávét főz meg valami, turmixot rázogat. Nekem elég egy pohár gyümölcslé csak induljunk már, nem bírom a várakozást. A szervezőktől előző este szűk szavú SMS-t kaptunk "OCC start 8:15am normal route. Attention heavy rain in the afternoon." Esett már előző este is most is szemetel. Végül Zita és Halmi is felkel és kikísér minket a buszokhoz. Timinek az 5:00-asra Nekem az 5:15-ösre van foglalásom. Még szerencse, hogy a futónacira felvettem egy túranadrágot, 5 fok körül van a hőmérséklet, fázom. Szerencsére a buszoknál nem néznek semmit így simán felülünk a 4:45-ösre. Koromsötét van, nincs mit nézelődni így félálomban gyorsan elmegy a 1,5 órás út. Megérkezünk, először nem akarnak beengedni rajtszám nélkül, mutatom, hogy még civilben vagyok végül beengednek. Az emeleten leszórom a cuccaim és megyek ki a toitoi-okhoz áll a sor, mikor feltűnik ezek nem az itthoni műanyag dobozok, hanem vizesblokkos konténerek két oldalról a fülkék. Míg a parkoló felőli oldalon sor áll a túloldalon van 8 szabad fülke. Vissza az emeletre, gyümölcs kenyér, kávé, tea a választék. Kávézni nem szoktam reggel, így megiszom életem legrosszabb teáját. De legalább a kaja jó. A szervezők 1200-ról 1500-ra emelték a létszámot (VIP-ekkel együtt 1565-en rajtoltunk el) így a sportcsarnok nagyon gyorsan szűkös lesz. Átöltözök, a civil cuccot beszórom a depózsákba amit visszaküldhetek a célba majd. 10-15 perc után besokallok nem bírom én ezt a tömeget inkább kimegyek az utcára. Szerencsére pont megjön Karcsi így nem vagyok egyedül van kivel beszélgetni. Majd csatlakozik hozzánk Németh Csabi is. Nem tudom, hogy mennyire volt tudatos tőle, vagy csak a több évtizednyi rutin miatt. De olyan témákat hoz fel amik elterelik a figyelmem a versenyről, úgy hogy közben a versenyről beszélgetünk. Csak épp nem arról mi vár ránk, hanem hogy milyen volt 10 éve. Melyik verseny mit változott az évek alatt stb. Szóval szakmázunk illetve én csak hallgatok. De most ez nagyon kell, lenyugtatja az agyamat. Csabi az esőt azzal rendezi le, hogy legalább nem lesz hőség, az nagyobb ellenfél lenne. És persze meg is jön az eső háromnegyed 8kor kezd esni, így mire 8:15-kor elrajtolunk már nem lehetünk vizesebbek, egy gonddal kevesebb. Közben Timi előre megy a rajtzónába, jó döntés volt. Más kategóriában fut, bő 3 órát vert rám végül.
Rajt
A rutinosak azt mondták most ne leghátulról rajtoljak mint általában itthon, mert itt akkora lesz a tömeg, hogy már az elején behozhatatlan hátrányt lehet szerezni. Csabi rutinosan lavíroz a tömegben előre. Mi Karcsival maradunk a mezőny utolsó harmadában. Majd felcsendül Vangelis klasszikusa és a tömeg nekilódul a szűk utcácskán.
Hihetetlen a hangulat, senkit nem érdekel az eső, a komplett óvoda, iskola az egész falu kint áll az út szélén. A kis srácok pólóban drukkolnak nekünk nem érdekli őket hogy bőrig áznak. Itt tényleg minden induló egy rocksztár.
Karcsival próbálunk együtt maradni, de hamar elsodródunk, előzünk, előznek hömpölyög a tömeg. Az első kisebb emelkedőkön páran rögtön sétára váltanak, de itt még kifutom őket. Aztán pár kilométer után kezd szakadozni a tömeg, persze nincs még buborék, de már nem lépek és nem lépnek az ember sarkára. Ez a szakasz még széles dózer van bőven hely. Karcsi szólal meg mögöttem "-Ezt akartad? - Igen ezt." és röhögve tocsogunk a pocsolyákban lefelé egy kis faluba, Som la Proz-t egy óra alatt értük el. Karcsival nézünk, kis egyszerű falucska és minden második ház előtt egy itthon sose látott 4x4-es Suzuki Swift áll. Hiába na más világ.
A melós rész:
Champex előtt az első emelkedő megfogja a mezőnyt. Nem derült ki, hogy mért de mint a karácsonyi tescos sorban állás. 3 percet állsz lépsz egyet. Na ehhez nincs türelmem, elkezdek az ösvény mellett a köveken előzni. Az első ellenőrző pont Champex 9,5 km 800 szint 2 órán belül 1376. vagyok. Egy pohár kóla, egy gél. Innen még együtt indulunk tovább Karcsival, Ő mondja, hogy egy tó mellett futunk, mivel felhőben vagyunk nekem ez 2 méterre a parttól nem tűnt fel. Majd a lefelén Ő tempót vált, Én nem akarom, tudom szétcsapni magam így leszakadok. Az eső közben egyre jobban szakad.
Jön a következő nagy mászás, 800 szint szinte egyben a La Giéte 2000-es csúcsáig, itt még vissza tudom előzni Karcsit, Ő lefelé sokkal gyorsabb én felfelé tolom erőből. Kiérünk egy mezőre, kínai versenyzők állnak egy tehén előtt a lány nem meri megsimogatni a társa kezében kamerával biztatja, végül csak sikerül a kép. Mindenki mosolyog talán még a boci és boldog. Kicsit fázom a felerősödő széltől, de nincs az az isten hogy megálljak felöltözni, végül is csak 2 nadrágot és egy thermo felsőt és a vihar kabátot cipelem, de én le nem veszem a zsákot hogy kiszedjem az tuti (mivel rövidnadrágban indultam kötelező volt hosszú + eső cuccot is vinni magunkkal). Inkább kis tempó növelés a fák között már nem lesz szél. Egy istállóban van berendezve az időmérő pont, csipantás után megállás nélkül haladok tovább. La Giéte 20,8 km 1600 szint 4 óra 26 perc 1346. vagyok, 30 helyet jöttem előre.
Beüt a krach:
A lefelé vezető dózeren a földön fekszik egy sporttárs, a thermo fóliával letakarva 2 társa telefonálgat. Hogy esett vagy csak túltolta az elejét nem tudni, de jó emlékeztető, hogy nem az itthoni játszótéren vagyunk. Karcsi utolér, pár szót váltunk, hogy ez itt most rohadtul nem frankó a sárfolyásokban lefelé, és az életünkkel játszunk, majd 2 ütemváltással eltűnik előlem. Persze Ő Speedcross-ban fut én meg a Challenger-rel küzdök a sárban. Meg mondjuk vagy 20 kilóval könnyebb mint én és technikája is van a lejtőzéshez ami nekem sose volt. Az első esést még kihozom döntetlenre azzal, hogy saját magamat tarkón vágom a bottal, majd 500 méteren sikerül még 4-et összehozni, ebből 2x roppan meg a térdem. Kész végem, megállok, majd totyogva indulok tovább, minden lépés fájdalom, mert bár nem a rossz bal térdem ugrott ki, de nem tudok a jobbra terhelni. És ha a következőnél a bal lábamat terhelem túl biztos, hogy csak a mentők hoznak le. Szóval teljes összeomlás, az emberek sorban húznak el mellettem. Nincs tovább, Trientig elvonszolom magam és kiszállok ennek így nincs értelme. Ahogy közeledünk a városhoz ismét megjelennek a hivatalos pálya fotósok, és persze, hogy sikerül még egy esést összehoznom, úgy hogy az övtáskám benne a telefonnal, powerbankkal, fejlámpával leszakad.
Itt döntöm el, hogy kiszállok épp elég volt ezt eljátszani tavaly a Lemkowyna-n . Trientbe már bukott versenyzőként kullogok be.
A kép ami minden versenyen elkészül rólam, a párját a Cortina beszámolóban találjátok.
Trient 25,7 km 1600 szint 5 óra 33 perc 1436. vagyok. szűk 45 perccel a pontzárás előtt, de 90 helyezést bukva érek az etető pontra. A tömeg eltűnt, egyértelműen már megint az utolsók között vagyok. Nézzük mi maradt a cuccaimból az esések után, a telefonon az üvegfólia sarka letört, a hidegtől és/vagy kapcsolat kereséstől 100%-ról 53%-ra merült pedig nem vettem elő reggel óta. Na és persze világít egy SMS, a versenykuruzslómtól. Nem tudom, hogy érzi meg mikor van a legnagyobb szükségem rá de nem is számít, mint mindig most is betalál. Leves, kóla, kis kolbász, kis sajt irány tovább. Azt írta bármi történik büszke rám, ennél több nem kell, hogy végig menjek. Ha kell négykézláb de nem állok meg a célkapuig. A telefont átrakom repülő üzemmódba, hogy ne merüljön tovább és hogy véletlenül se csipogjon. Kizárom a külvilágot, azt a pluszt amire szükségem volt megkaptam. Innentől kezdve egyedül kell megoldanom a dolgot.
Csak élvezd!
Nem vagyok jó futó, sőt igazából nem vagyok futó, kocogni is alig bírok. Így a terv egyszerű volt, célba akarok érni, aztán jó lenne célba érni szintidőn belül. És ami a legfontosabb nem akarok küszködni, élvezni akarom a tájat, a hegyeket, hogy ott lehetek egy világkupa versenyen. Élvezni akarom a versenyt. Lefelé nem tudok futni, viszont itt van előttem a verseny legmagasabb hegye és fölfelé még mindig erősebb vagyok mint a körülöttem haladók nagy része. 3 km-en 700 szint, na ez fincsi lesz. Az ilyet szeretem, nem kell technika, nem terhelem a térdeim. Simán csak végre egy szép hegy, jöhet egy energia gél és had szóljon.
Les Tseppes 28,8 km 2350 szint 6 óra 49 perc 1352. vagyok. Az elbukott 90 helyezésből 84-et hoztam vissza ezen a szakaszon. Kisüt a nap, és megkezdjük az ereszkedést, egy pillanatra mintha Karcsit látnám pár száz méterrel magam előtt. De egy hiperaktív román sporttárs elvonja a figyelmemet. Most megyünk át a határon? Kérik majd az útlevelet? (hát persze a szakadó esőben a semmi közepén majd pont lesz bárki aki minket várna) Ő Budapesten futotta az első maratonját. 200%-on pörög a srác. Felváltva beszél hozzám, ingame videót forgat illetve egy Peach nevű kalifornia lányt nyúz, aki végig azon röhög hogy ilyen nincs, hogy felhőből felhőbe futunk és nem látunk semmit és hol vagyunk egyáltalán. Aztán sikerül seggre ülnöm, ami azért jó mert így kisebb ütést kap a térdem. A srác közli a térdemmel nem tud mit kezdeni, de tud adni egy csokit ami majdnem olyan jó. Aztán szerencsére neki iramodik és megszabadulok tőle, kezdett már kicsit fárasztó lenni. A lejtőzés nem megy de azért nem olyan rossz a helyzet. Egy spanyol futó a dózeren kiáll előlem és elkezdi jégspray-el lefújni a térdeit. Vannak gondok másnál is. Karcsit még egyszer látom de behozhatatlannak tűnik, nem érem utol a pontig. Vallorcine 36,3 km 2500 szint 8 óra 20 perc 1389. vagyok. A fránya lejtők, megint visszaestem 37 helyezést.
A frissítőn nézem, hogy a köv pont csak 8 km minimális szinttel. Így kólát iszok, eszek kicsit megtöltöm a kulacsot és a zsák megtöltése nélkül indulok tovább, hiszen ez bőven elég lesz. Azt, hogy a frissítőpont asztalán hagytam, vagy cipőtisztításkor hagytam el a kulacsot nem tudom, de 1,5 km után miután megettem egy gélt és inni akartam rá tűnik fel, hogy nincs meg a szívószálas itató. 1,5 klikk az oda vissza 3 nincs az az isten, hogy én visszamenjek érte, akkor ezt a szakaszt lenyomom szárazon inkább. Előttem egy japán lány szamurájosat játszik. Bár a szamurájok egy oldalon hordták a kardjukat, Ő meg mindkét botját jobbra, balra eltartja magától mint egy pillangó szárny a lényeg, hogy előzni nem lehet. Nem fogja fel, hogy szólok hozzá, jó hát akkor kardozzunk. Miután harmadszor ütök a botommal az övére megérti, és elenged, dobok neki egy merci-t és elhúzok. Országút mellett haladunk el, ismerős a környék, itt is szurkolók. Az autókból dudálva biztatnak az elhaladók. Mosolyogva intek vissza nekik. Most tényleg élvezem a versenyt. Az eső is csitult kissé, és mivel lent vagyunk a völgyben így a felhőből is kijöttünk. Könnyű a pálya. A versenytársak pedig szemmel láthatóan jobban fáradnak mint én, így sorban hagyom el őket. Majd hamarosan házak közé érek és már ott is vagyok. Argentiére 44,2 km 2770 szint 9 óra 58 perc 1333. vagyok. 56 helyezést léptem előre. Tudom már meg van, innen már nem bukhatom el. Így bele fér egy hosszabb szünet, először is az órát teszem töltőre, maximális pontosságra állítottam így eléggé szívja az aksit. A kiürült tartályt is újra töltetem, majd jöhet a leves. Ízre borzalmas felhígított porleves, de jól esik a kis melegség a gyomromnak, kóla, sajt, kolbász, tuc keksz. Ez 5 perc, de az eső újra kezd cseperegni így maradok még 10-et, remélve, hogy ennyi töltés elég lesz az órának a célig (végül 10% maradt az akkuban). Talán 50 métert haladok a faluban, mikor meglátom Panyor Krisztiéket. Kiabálok nekik, megfordulnak. Ekkor esik le, hogy Ők itt laknak. Tehát már célba értek, átvették a finsiher cuccot, hazajöttek lezuhanyoztak, átöltöztek és mennek vissza Chamonix-ba (Kriszti 8:35-ös idővel 35. lett a nők között). Bakker én meg itt bénázok. Kérdem tőle mire számítsak, azt mondják kemény mászás jön. Még minimum 3 - 3,5 óra. Itt újra bevillan Cser Zsófi Világjáró klubos beszámolója, hogy mennyire gyűlölték a Flégére-t. Na akkor elő a szponzortól kapott vésztartalék Pulse Gel-t. Ez az amit csak a legnagyobb megborulás esetére tartogattam. És bár nem vagyok szétesve itt az ideje bevenni. Olipapa azt mondta rá, lehet jobb lenne nem egyszerre megenni, mert olyan mint a lórúgás. Hetek óta nem ittam kávét, a pár pohár kólában amit ittam, meg nincs igazából sok koffein, ezzel szemben ebben a gélben van 220 mg és hogy még jobban üssön ezt megbolondították még 1000 mg taurinnal is. Láttátok a Túl a sövényen rajzfilmet a hiperaktív mókussal? Na kb az az érzés mint mikor Hami megkapta az energia italt, vagy mint Neo a mátrixban a golyózáporban, úgy előzgetem a sziklákon felfelé a sporttársakat mintha egy helyben állnának, még az se zökkent ki, hogy pár méterrel előttünk leszakad egy korhadt faág. Félúton utolérem Karcsit, órák óta nem láttam most meg itt van előttem. Pár szót váltunk de elmarad mögöttem. Most piszkosul élvezem az emelkedőt, darálom be a szintet és az embereket. Mikor kiérünk az erdősávból egy pillanatra megakaszt a köd, kiértünk a sípályákhoz ahol hétfőn voltam a pályabejáráson, csak épp a látótávolság 20 méter sincs. Azért valahogy csak megtalálom a frissítő pontot. Flégére 49,2 km 3400 szint 11 óra 19 perc 1289. vagyok. 44 helyezést javítottam ezen az etapon. Karcsi 15 perccel hamarabb jött ki az előző pontról. De én 5 perccel hamarabb értem fel, kellett ez az űrkaja, hogy ezt a hátrányt le tudjam dolgozni. Persze azért sokat ki is vett belőlem, kóla, kis kaja és indulok tovább. Az ereszkedést a sípálya széles köves talaján kezdjük majd egy bal kanyarral a single track-re térünk. Nem értem, hogy de tudok lefelé kocogni. Egészen addig amíg a vesém be nem jelez, hogy akkor kérne fél perc szünetet. De még kell két kanyar, hogy nyugisan félre tudjak állni. Közben pár fejlámpás sporttárs leelőz. Karcsi szól rám hátulról "ilyenekre nincs idő" röhögünk és megállapítjuk, most már együtt kell befutni. Majd a következő őrült gondolat, megtudjuk csinálni lámpa nélkül? Próbálom felidézni az útvonalat, 7 km és 800 szint lefelé, fele single track, fele dózer-aszfalt. Még felhőben vagyunk, de ha kiérünk belőle talán még kitart a fény a dózerig. Csak a virágos házig kell eljutni. Neki iramodunk, hopp itt egy patak/vízesés átkelés, ja tényleg ebből van kettő, illetve mint kiderül három. A felhőből kiérünk ugyan, de sűrű fenyvesben vezet az út korom sötét van, csak az előttünk imbolygó fejlámpák fényét látjuk, ami bizony zavaró. Karcsi azt mondja toljuk le őket! Ok toljuk, nem állunk meg senki kedvéért. A japán versenyzők riadtan ugranak szét előlünk. Egy pillanatra felvillan rémült tekintetük, kik ezek az őrült kamikázék itt? Tényleg őrültek vagyunk, mindenki óvatosan lépked a sziklák, gyökerek között az esőben, kabátban, lámpával. Erre mi megmutatjuk mi is az a magyar virtus, se kabát, se lámpa, a versenyünk legjobb tempóját futjuk itt. A ház után, az ösvény dózerre vált. Karcsi növeli a tempót, még 10 embert hagyunk el. De ez már érezhetően sok nekem, kicsit lemaradok, mikor ezt észreveszi Karcsi bevár. Újabb versenyzők, megint toljuk neki, páran próbálnak meccselni. De belátják itt és most mi legyőzhetetlenek vagyunk. Elérjük az első házakat, az aszfaltot. Itt már nem esik olyan jól a tempó de nem állunk meg. Nem tudjuk pontosan mennyi még. Be tudunk érni 9-ig? Talán. Akkor toljuk neki. Két szervező lány leállítja a forgalmat a szakadó esőben a kedvünkért. Bravo! Bravo ordítják az autókból, lehet azt hiszik meccselünk? A patak mellett futunk, háromszor akkora mint előz nap volt, persze nem csoda hisz majdnem végig szakadt az eső. Kiérünk a főutcára, Kupszi vagy Halmi ugrik elém, hirtelen fel se ismerem. Itt vannak mind kint. A lányok kiabálnak Hajrá! Hajrá! Robogunk tovább, megkerüljük a szobrot. Két idősebb francia versenyző épp megáll előttünk, én is megtorpanok. Hiszen az utolsó szakaszon már nem illik előzni. De ha Ők állnak akkor mi megyünk tovább, még 200 méter. Életem sprintje jön, pacsi a szurkolókkal. A célfotóst majdnem elsodrom, de bent vagyok. Kéz a magasban. Chamonix 56,35 km 3500 szint 12 óra 36 perc 1262. hely.
Katarzis
Nézem az órám 20:51, beértünk 9 előtt. Halmi kirángat a célzónából, mert nem vagyok teljesen magamnál, kapkodom a levegőt. Itt van mindenki, Yoyo, Zita, Timi, Zsuzsi, Kupszi, kijöttek elénk a célba. Mennyivel másabb így célba érni mint a Cortinán volt, ahol egyedül az utolsók között kullogtam be a célba. Végre két évnyi elbukott, vagy épp hogy csak teljesített verseny után most sikerült. Persze tudom ez még mindig nagyon gyenge. Az 1565 indulóból 1468-an értek célba, az én 1262. helyezésem még mindig a mezőny utolsó harmada. De végre nem utolsó, van fejlődés. Egy nagy lelki teher hullott le rólam.
Köszönet érte a kuruzslómnak, aki mindig megérzi mikor vagyok mélyponton és egy-két szóval rögtön talpra állít. Bigának a felkészüléshez adott tanácsaiért. Olinak a versenytanácsokért. Németh Csabinak szintén a tippekért, Karcsinak aki a végén húzott magával, hogy mindezt átélhessem. Egyedül biztos csak sétálgattam volna lefelé. Halminak az utazás / szállás profi leszervezéséért, és persze a lakótársaknak a bulikért. Mert ez a verseny így tényleg egy egyhetes fesztiválos nyaralás lett velük. A Proteinfutárnak a versenyhez és a felkészüléshez biztosított űrkajákért, a POLAR Hungary-nak. Az utazás előtt 2 nappal kapott vadi új V800-as tökéletesen működött és végig nagy segítség volt.
Folytatás?
A dátum fix. 2018 augusztus 27 - szeptember 2. OCC? CCC? még nem tudom, decemberig megálmodom, mit is szeretnék. Ha nem jutok be a sorsolással akkor is ott leszek. Dobolok a kordonon és biztatom a versenyzőket, mert ez a hét nem csak a versenyzésről szól. Ez a fesztivál az egész sport legnagyobb ünnepe. Amin még remélem sokszor részt vehetek a pálya mindkét oldalán.
"Nézd, Uram, ez az, amit szeretek
Nem kérdeztem soha, hogy visszaút van-e? Az volt a jövőnk, mit tegnap megszerettünk."
