Hollókői Várfutás 2019

Mr. Protein kitalálta menjünk Hollókőre, a Várfutásra mert az jó. Bár az előző ötletét ugye 3 hónapos rehab követte úgy voltam vele miért ne. Egy laza félmaraton, pont jó az OCC és a jövőheti Valamar Trail között. Második rendezés kis létszám, de hát Hollókő szép hely magában eladja gyerünk. Kiírás szerint 22 km 400 szint, az semmi. Mondjuk Egerből nem távban hanem időben van messze. Konkrétan Pestre hamarabb oda érnénk, de hát ismerős út és nem is tudom mikor jártam utoljára arra. Szóval minden adott egy jó kis futásra a Cserhátban. Olyan szép kis dombos buckás környék sokkal többet kéne arra menni, meg még rengeteg helyre itthon. A kedvezményes nevezési időszakról persze lecsúsztam de hát így jár aki külföldre jár "vagánykodni". Tracket vagy térképet ugyan nem találtam a honlapon, de úgy voltam vele 20 klikk az nem jelenthet gondot. Na ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.
De hát ezért kellenek ilyenek, a saját hibáinkból kell tanulnunk. Tételesen 3 hibát követtem el.
1. Nem néztem meg a szervezők posztját facebook-on, pedig kirakták a javított útvonal tervet.
2. Reggel úgy döntöttem nem viszek magammal futómellényt elég egy kulacs, így persze a sótabletták is otthon maradtak.
3. Elhittem magamról, hogy tudok futni.

A szervezők posztoltak az eseményhez térkép vázlatot. Ebből ha megnézem kiderült volna, hogy nem úgy lesz az útvonal ahogy én gondoltam. Sőt Lévai Peti még mondta is a rajt előtt, hogy a Várban lesz a cél. Csak én nem fogtam fel mit is jelent ez. Na szóval így nézett ki a hivatalos pályarajz a távokról:

11 után pár perccel rajtoltunk el. Az élboly (2 és 3 körösök vegyesen) úgy lőtt ki lefelé a macskaköveken mintha nem lenne holnap, vagy kergetnék őket a zombik / turisták. Persze lefelé könnyű, meg a rajtnál a buli hangulat, a felhajtás, hogy valami őskori várvédő puska lövésére rajtoltunk fellelkesíti az embert. Éreztem én hogy ez nem az én tempóm de itt még "nyomtam" 5 perces első ezer és eldobott 50 szint. Az Ófalu tényleg szép,  jó hely igazi kis gyöngyszem nem véletlenül világörökségi helyszín. Csak épp nem tart sokáig. A 2. km-nél már egy földúton caplattunk fölfelé a tűző napon. Az útvonal kijelölése, táblázása példa értékűen tökéletes. Mondjuk a számok már gyanúsak voltak, hogy több lesz ez. Hogy miért zavart ez meg? Hogy miért gond 20 km-ert futni egy 50-es alpesi verseny után? Hát mert nem tudok ennyit futni és kint nem is kell ott a szintezés számít. Otthon a Hajdúhegyen a 7-7,5 km-es körömet, nagyjából 100 szinttel 50 egy-két perc körül szoktam kocogni. Ami elvileg ehhez pont elég, egy 2:30-2:40 körüli időhöz (szintidő 3 óra).

Szóval a tűző napon felmentünk egy dombra a mentő quad mellett, majd kis árnyékos rész újra fel, aztán a tűző napon megint le a fordítóhoz (itt volt itató pont). Majd ugyanott vissza föl, még két kanyar föl, Ófaluba le és jöhet a köv kör. Mi van??? Hol az erdő? Ok, hogy a puszta is terep de miért? Hát itt ez a sok szép és legfőképp árnyékos domb, miért a semmibe futkározunk? A szint így nézett ki

Az első kör még 55 perc lett. Pedig ekkor még nem álltam meg inni, és hiába a kulacs izó (kb 4 deci ment le) rég nem izzadtam így, a vádlim már kezdte kóstolgatni a görcs. A második körön már sóért könyörögtem a pontőröktől (bután néztek rám, hogy az minek) só helyett valami ismeretlen izót kínálgattak amiből nem mertem inni. Marad a kóla és a lassulás. Valamint a szitkozódás, a pont után kb 100 eldobott műanyag pohár, pedig ott a kukás zsák az asztal mellett. Valaki mégis úgy érzi, hogy ha 10 métert magával viszi és ott egy bokor mellé dobja le a poharat akkor azzal nyert 2 másodpercet. Meg is jegyzem a frissítőpont személyzetének, hogy nálunk ezért kizárás jár, mármint a szemetelésért. Egyszer használatos eldobható poharat meg nem adunk. Na de fordító vissza a faluba.

A második körről 1:58-cal jöttem ki, viszlát 2:40-es idő. Illetve viszlát szintidő? Már a faluban se lehet nyomni. Egyedül vagyok, a bámészkodó turistákat kerülgetni kell. Mert nem tudják értelmezni, hogy ez a sok hülye akin rajtszám van miért fut. Összehasonlítás kép a három Ófalu főutca szegmens idők (ez egy 700 méteres szakasz): 3:31 - 4:06 - 5:02
Na nem mintha a terepen jobban menne, fölfelé a combhajlítóm nyilall be a szakadás helyén. Tömök magamba egy méz szerű olasz gélt ami iszonyat sűrű meg is kell inni rá minden vizemet de így se megy. Jó akkor fotózzunk, alattunk a völgyben egy csomó boci:

A ponton már locsolnom kell magam, 1 óra múlt sehol egy felhő. Majd jöhet a fordító. Az előző körben itt még csomó futóval találkoztam most sehol senki. A szakaszt elnevezem magamban pokol-völgyének. A második frissítőnél már pakolásznak, minden szemetet összeszedtek a srácok amit a futók szétszórtak. Fürdés, kóla és taktikai váltás. Már csak egyetlen férfi futó van rajtam kívül látótávolságban vele egyszerre frissítünk. Végig gyorsabb volt nálam, lefutni nem tudom. Hát máshogy kell megoldani. Az ultra ész játék, halkan megjegyzem már csak 20 percünk van. Mire Ő csak annyit tud kinyögni, hogy ohh az nem lesz elég. Nekem viszont ez elég. Akárhogy fáj menni kell. A pálya legmélyebb része a "Pokol-völgye" a  fordító / frissítő előtti szakasz így alakul, első kör: 19:36, második kör 21:57, harmadik kör 20:40. Végig a nyílt szakaszon fel a dombon, el a kecske nyáj mellett, majd irány a vár.

   

A vége 2:58:22 az utolsó szintidőn belüli beérkező. Másfél perc akárcsak a Bércen, a végére 4 ember maradt mögöttem.

BearPig

Úgy tűnik pár havonta nekem bele kell futnom egy ilyen pofonba. De tényleg, futás, trail, túra. Még mindig sokkal inkább túrázó vagyok mint futó, tempó alapján mindenképp. Sokat tudok menni, de ha tényleg futni kell, és egy ilyen rövid távon bizony futni kell akkor kijön az edzés hiány. Egyszer Csipi azt mondta 10 km-en 300 szint az ami (Neki) még kényelmesen futható egy órán belül. Nos nekem 8 km-en 200 is már a határ.

Ettől függetlenül mégis tetszett az egész. A Szervezők látszik, hogy beletették a melót. A helyszín szép, egyedi. Ha jövőre nem körökből lesz a félmaratoni táv akkor érdemes lehet visszamenni. A vár is szépen meg van csinálva jók a kiállítások, a finisher paprikás krumpli is finom volt. Szóval ezt a versenyt megjegyzem magamnak.

#azértfutunkhogyzabálhassunk

Fél nap a hegyen...UTMB - OCC 2019

2017 után újra szerencsém volt a sorsolással, így újra indulhattam az UTMB "babatávján". Az OCC a legrövidebb táv, a Svájci Orsiéres-ből a hegyeken át Chamonix-ba a Mont Blanc lábához. Pár éve mikor ez az útvonal, versenytáv megszületett volt egy kis hőbörgés, hogy ez nem is ultra. 100 km alatti távnak semmi keresni valója az UTMB-n! Nos az idei versenyen az 1200 szabad helyre (másik 300-at az elit és VIP futók tesznek hozzá a létszámhoz) közel 6000-en pályáztunk. Mivel 2018-ban nem volt szerencsém én dupla szorzóval neveztem (gyakorlatilag 2x került a nevem a kalapba) és mázlim volt. Burgertesó szokás szerint elintézte a szállást így a nyaraláshoz a jó társaság adott volt. Nekem már csak edzenem kellett. Valaki megjegyezte az Ultra Dolomites után, hogy visszatérő elem a beszámolóimban, hogy nem edzek. Nos ez a téli/tavaszi felkészítő szezonra igaz volt, Herr Hoffa és a szindrómája valamint a szanaszét szakadt szalagjaim kissé hátráltattak...leginkább fejben, hiszen nem a télen szakadtak szét. Csak épp addig nem tudtam róla. Úgyhogy a Bércre gyengén, az UTH-ra félszegen, az UltraDolomites-re elszántan érkeztem. Az OCC-ről tudtam, hogy meglesz. Így vagy úgy de végig megyek hiszen a szintidő roppant megengedő. Viszont szerettem volna "jót" menni, érzésre jót, és persze magamhoz képest is kicsit azért jobbat mint 2 éve. A verseny előtt július-augusztusban sikerült jó 10 ezer szintet összeszedni. Így szokás szerint csak a lejtőzésektől tartottam, hiába na béna vagyok. Chamonix-ban sikerült is elcsalnom, hogy csak fölfelé menjek, lefelé fogaskerekű vagy libbencs de nem gyilkoltam a térdem. Két nap, két gleccser, két hegycsúcs, 2000 szint ez volt a hét eleji "átmozgatás". 

Aztán hipp hopp csütörtök hajnal lett. A busz 5:30-kor indult mégis már 4kor felkeltem, nem volt értelme tovább forgolódni. 56 km 3500 szint, a pályát "ismerem" mármint azt hittem, hogy ismerem bár ugye 2 éve az esőben a felét se láttam. Az útvonal adatokat mégse néztem át újra, se a korábbi időket Trient 14:30, a vízválasztó ez az egy ami megmaradt. Pedig hát ez se az itthoni könnyű terep hiába "babatáv":

A buszon bár próbáltam nem sikerült aludni, az útitársak túl hangosak voltak, viszont így láttam fentről a kivilágított Martigny-t. 7 előtt értünk a rajtba ahol elsőre kicsit elveszettnek éreztem magam
egyedül. De ez nem tartott sokáig, előbb egy Norbi nevű Toulon-i honfitárs szúrta ki a magyar rajtszámom, aztán én vettem észre, hogy 3 "rejtett ügynök" pakoltat ki a földre 2 lányt akik közül az egyiken kalocsai mintás magyar mez van. Kötelező felszerelés ellenőrzés, csak épp nem a szokásos láthatósági mellényes szervezők, hanem szürke Columbia egyenruhás ellenőrök. Szóval akkor ez se legenda. Nincs kedvem tolakodni a mezőnyben megállok a templom mellett. Tudom, hogy ez hiba mert borzasztóan sokan vagyunk, de jobb szeretek hátulról menni. Így nézegetem a többi futót, akad látni való. Az előttem álló lányt mértani tökéletességgel tervezték meg az istenek...körzővel se lehet kerekebb formákat rajzolni. Majd éles váltás, mintha Danny Trejo anyukája állna mögöttem (tudjátok a Machete című filmből) azték-mexikói-spanyol arcvonások és olyan szikár kemény tekintet, hogy ha azt mondja épp átért a PTL céljából a rajtba és gondolta itt is végig megy akkor elhiszem. Neki még lesz szerepe a történetben. Szóval színes kavalkád, de hát ez az UTMB 100 ország versenyzői állnak a rajthoz az egy hét alatt. Végül csak akad társaságom Lévai Jennet Gábor is itt hátul várja a rajtot. Megbeszéljük, hogy jó itt nekünk, nem sietünk a biztos teljesítés a cél.
8:15 Orsiéres rajtNem sietünk, de a tömeg igen. Még a hátsó sorok is meglódulnak (mikor 2-3 perc totyogás után valóban elérünk a start vonalig) Itt bizony tolni kell vagy eltaposnak. Szerencsére 2 kanyarral kiérünk az ódon belváros szűk utcácskáiról. széles dózer út következik, Mellette az egész város / falu a komplett bölcsi, óvoda, iskola kint szurkol, pacsizik mindenkivel. Még mindig itt a legjobb elrajtolni ilyet eddig máshol nem tapasztaltam. Aztán persze magunk maradunk, az 1600 indulóból 100-200-an a sor vége. A tempó lassabbnak tűnik mint 2 éve de nem esne jól jobban tolni, akkor Karcsi adta az iramot és próbáltam Őt követni amíg bírtam. Most meg ugyan néha ránézek az órára mit mutat de inkább érzésre megyek. Ahogy elfogy a széles dózer megint megáll a tömeg a szűk szerpentinen. És ahogy 2 éve most se értem mitől lesz itt dugó, mert azért 2 ember elfér egymás mellett. És ok a mezőny ezen része itt nem fut fel, de sétálni lehetne, miért állnak? Persze ehhez nincs türelmem, oldalt a köveken, gyökereken felmegyek mellettük, páran csúnyán néznek rám, de ez van. Lehet itt menni csak akarni kell! Az emelkedő után köves, gyökeres ösvény jön itt meg engem előznek vissza. Gábor is itt ér utol a pontig már együtt haladunk.

10:06 Champex-Lac 5 perccel jobb idő mint két éve mégis csak 1424. hely akkor 1376 volt, na szóval ennyivel többen vagyunk, vagy nem tom. Kulacs töltés irány tovább, a város után van egy jó hely ahol meg lehet állni. Nem tudom megmondani miért jobb egy fánál megállni mikor komplett zuhanyzó konténerek vannak itt és még tiszták is hiszen nem az első 2 órában koszolja össze a tömeg. De nekem a tavalyelőtti fa kell. Amiről nem tudom hol van, akkor köd volt, most süt a nap és mindenhol szurkolók meg túrázók vannak. Hosszú 3 km mire találok egy nyugis helyet. Aztán teperni kell, hogy újra utol érjem Gábort. Mondom neki, hogy itt hosszú emelkedő jön fel a tehenekhez. Aztán egy idő múlva lemarad. A bocikat dél körül érem el, épp a sziesztájukhoz készülnek és persze pont az ösvény közepére fekszenek le. Hát ez zseniális, mennyivel okosabbak itt elő is veszem a telefont ezt fel kell venni. Elmegy vele 4-5 perc de ennyi kell többet már nem fotózok.

12:30 La Giéte ez a pont egy istálló, szó szerint. A bejáratnál a gerendára idén párnát kötöztek emlékszem 2 éve valaki futásból lefejelte és minden csupa vér volt utána. Víz, csippantás, felszerelés ellenőrzés (ezt megúszom) 1326. vagyok 11 perc és 20 hely javítás. Persze ezt nem tudom, csak azt hogy kegyetlen lefelé jön, 2 éve itt estem és valszeg akkor szakadt az egyik szalag szóval para faktor 100%. Persze akkor csúszott az esőben, most csak poros. Egy gyökérbe azért így is sikerül belerúgni de menni kell Trient a vízválasztó és ott adnak enni is. Csak 5 km mégis egy órát visz el ez az ereszkedés és persze jó pár helyezést vesztek mint mindig, konkrétan 58-at.

13:26 Trient az első kaja pont. Az utolsó svájci város 1384. vagyok 21 perccel és 50 hellyel előbbre mint 2 éve. Eddig jó, eszek, iszok, kapok egy egész üveg vizet a tartályba + 6 deci kólát a kulacsba. Nincs üldögélés, nincs siránkozás. Most szóba se jön a feladás majdnem féltávnál vagyok gyerünk tovább. Mondjuk az furcsa, hogy ahogy megyek ki a pontról a pár száz méter aszfalton rajtszámos emberkék jönnek szembe. Mi van? Elfutottak idáig és a hegy visszafordította őket? Ok mondjuk ez vagy 800 szint egyben de hát ez emlékeim szerint nem volt nehéz.

Na ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. 2 éve itt esőben ködben mentünk felfelé, nem volt hova nézelődni úgyse láttam a ködben. Most viszont tűz a nap a szerpentinre 3 km 800 szint, 30 perces kilométerek jönnek, gél, sótabi víz, víz, víz. Utolér a kalapácsos és keményen lesújt. Igazából én rontom el, mire felérek az ellenőrző pontra elfogy a 1,5 liter víz és a kólának is több mint a fele, de csak 2 sótabit vettem be 1 géllel. A gyomromnak vége. Nem lötyög a víz bennem, ezen már nem segít a sótabletta, érzésre inkább egy kő van a gyomromban semmit nem bírok lenyelni.
14:42 Les Tseppes 113 embert előztem meg ezen a 3 km-en, de kicsináltam magam vele. 1271. vagyok 22 perccel és 80 helyezéssel előbbre, és most tűnik minden összeomlani. Kicsit még emelkedik amíg elérjük a határ vonalát svájc és franciaország között (bár semmilyen jelzést nem láttam, nincsenek határkövek) szerencsére hűsítő szél fúj hiszen 2000 méter fölött vagyunk. De tudom, hogy egy kemény ereszkedés következik. Szerencsére előtte van egy kis kényelmes sík szakasz egy fennsík szerűségen. Végre látom innen a hatalmas víztározót amiről Cser Zsófi mesélt anno. Most egy darab felhő nincs az égen lenyűgöző a panoráma. Na de le is kell jönni a hegyről, akármilyen kemény. Mármint nekem kemény. 2017-ben itt is estem, tisztán felismerem a kis single track-et ahol elcsúsztam. Most is óvatosan haladok, egy távol-keleti sporttársat előzök épp amikor kacagva sikítva levágja az egyik kanyart 3 spanyol lány. Velük is már sokadszor játszuk ezt el, fölfelé lemaradnak, lefelé elhúznak tőlem. Ami viccessé teszi az egészet az a másik sporttárs arckifejezése. Döbbenet és undor ül ki az arcára. Levágni egy kanyart? Az ilyen szabály szegés az Ő világában elképzelhetettlen.
Végre leérünk egy kis forráshoz, kevés benne a víz. Be kell mászni a kövek közé, de folyadékra van szüksége. Elhagyjuk a sífelvonókat jöhet a döngetős dózer, mikor is ismerőst látok meg Györgyi Gábor az épp videózós helyeket keres a holnapi CCC-re, két szót váltunk Ő megy föl én le  a városba.

16:09 Vallorcine a pont előtt gyűlnek az illegális frissítők (OCC-nincs se support, se depo) egy lány úgy fut el mellettem mintha most akarna 500 helyet javítani. De aztán látom hogy csak a párjához rohant, aki száraz pólóval stb várta. 1317. helyre estem vissza (1389 volt 2017-ben) nagyjából 20 perc időnyereség. Tele töltöm a tartályt majd megállok a frissítő asztal előtt és csak nézek, képtelennek tűnik, hogy bármit is megegyek. De Machete megment, mármint a tetoválója vagy a sittes zárkatársa. Mert hogy amíg az asztalnál bambulok mellém lép egy mehikó. Tetőtől talpig börtön tetkókkal, bármikor bármelyik hollywoodi B film instant rossz fiúja. Elvesz az asztalról egy szelet dinnyét jól megsózza és már megy is. Mekkora ötlet! Mert ugye mi kell? Folyadék, cukor, só. Az íze nem olyan bizarr mint elsőre tűnik, le tudom nyelni és más most nem is kell. 16:15-kor jövök ki a pontról 6 perc állás idő nem is rossz.
Irány Argentiére az útvonal legkönnyebb szakasza 8 km és csak 300 szint most lehet megtolni. Lehetne, de legyünk őszinték sós dinnyével nem jut messzire az ember, előveszek 3 gélt, sós karamell, mentolos csoki meg még valami. Majd bontatlanul visszarakom mindet, az evés gondolatára is szúr a gyomrom. Marad a vánszorgás. Danny Trejo anyukája sincs jobb bőrben, oda vissza előzgetjük egymást, ha van egy kis emelkedő Ő sétára vált én lehagyom, majd a lejtőn azonnal visszaelőz 4x - 5x egymás után. Egy szakaszon egymás mellett haladunk szótlanul amikor is mormogni kezd. Spanyolul és egy számomra érthetetlen nyelven. Talán az isteneihez fohászkodik? Vagy szidja őket? A fene se tudja, de mögöttünk enyhén megmorajlik az ég. Na frankó ha kántálni kezd ropogósra sütnek a villámok... De nem Allaga Tomi írta hogy 4 után lehet kis zápor. Mondjuk tényleg csak pár csepp esik kb 10 percig igazából még a port sem veri el. Minden esetre az ima után az öreg néni fokozatot váltott és többet nem láttam, nem értem utol.
Helikopter hangja zúg. Mi ez mentő? Nem építkezés oda-vissza repked egy-egy csomaggal. Ohh akkor már itt a város gyerünk. Itt vannak a totemek, erre emlékszem. A Húsvét szigeteki kőfejekhez hasonló szobrok.

Csak meg kellett volna nézni az útvonalat jobban. Mert valóban bemegyünk a városba, csak épp nem a ponthoz. Valamiért teszünk egy kanyart és még egy buckát megmászatnak velünk, hát a f... a mocskos csiga evőkbe!
17:38 Argentiére a lassú szenvedéssel 101 embert előztem le 1216. vagyok. Két éve negyed 7-re értem ide az 1333. helyen. Hm lehet jó lett volna ezeket menet közben is tudni? De a ponton nincs idő ilyeneken gondolkozni. Egy önkéntes kérdi shower? Én tartanám a kezem, hogy megmossam az arcom de az egész lavór vizet a nyakamra zúdítja. Kissé meglepett vele de igazából jól esett. Bár lehet csak a helyi kész átverés show-ba forgattak, mert mellettem épp interjúztattak egy franci a lányt. Ami itt a mezőny végén nem szokás... Ezután jól esik, nem esik jól enni kell. Sajt, sós keksz, meg valami gyümölcs, kulacs töltés gyerünk tovább. Jön az utolsó mászás a Flégére-re, 5 klikk 600 szint, szép ösvény 1-2 lánc. Erre direkt félre tettem 2 gélt, egy koffeinest és egy GU Roctane-t. Csak épp nem kívántam, elfelejtettem és egyiket se vettem be. (Én hülye) A Flégére-rel nem szabad óvatoskodni. Itt (nekem) fullba kell nyomni a kretént. Fáj, görcsöl nem számít tolni kell, mert lefelé elvérzek úgyis és nincs több javítási lehetőség. Legalábbis két éve így volt. Betoltam a Pulse gélt 200 mg koffein + 1000 mg taurin úgy hogy előtte nem ittam kávét se hetekig. Fel is vitt mint a hiperaktív mókust az energia ital át a lézer nyalábok között. Na ez volt a terv most is. Csak épp ez 3 korty kólával nem megy. A sípályáig jó volt, majd ott kipukkadtam. Ahogy magamban számolgattam egy jó mászással 11:30-on belüli teljesítés is meg lehetett volna, csak ahhoz ésszel kéne frissíteni is.
18:56 La Flégére a felvonó épület átépítse miatt pár méterrel arrébb költözött a pont bár igazából ez nem számított, nem sikerült úgy felérnem, ahogy "kellett" volna. Ami persze hülyeség nem itt kellett volna tolni hanem az előző szakaszon. 1138. helyen érkeztem ami nem rossz az előző 1289-hez képest és a 37 perc javítás se rossz. Csak épp lehetett volna jobb ha okosabb vagyok. A ponton csak egy kis vizet kérek és indulok tovább. Itt a tájékoztató tábla megint bevisz egy gyomrost, szerintük 8 km van lefelé. Az én fejemben 5 volt (nem tom miért, hiszen nem először voltam fent). Kizárt hogy leérjek egy órán belül.
Sípálya, szerpentin, single track 800 szint downhill. Ez tavaly is ilyen hosszú volt? La Flória tábla, oh jee itt a ház. Még 2 kanyar, a 6. kanyarnál már szentségelek mikor végre tényleg ott a ház. Na jó itt már ötödször jövök le most már tényleg tudom mi jön.

Dózer út, vízmű, szurkolók. Bal kanyar, jobb kanyar itt a tákolmány híd az út felett. Az expo mellett még több szurkoló, valaki magyarul biztat (máig nem tudom ki volt az). Kereszteződés, át a folyón, fő utca millió ember, éttermek, de rohadt hosszú ez az utolsó km. A posta téren még több ember, a kanyarban valaki megpróbál megelőzni. Na azt már nem, az utolsó 300 méteren már nem engedem. Teljes a kavalkád, zene, speaker-ek több száz ember 8 óra múlt, bent vagyok.

20:04 Chamonix Cél

Nagyjából 1600-an indultunk el reggel. 1474-en értek célba én a 1119. lettem. 11 óra 50 perc, egy fél nap. 47 perc javítás az előző időhöz, és a pályában hagyott 20-30 perc mondjuk az állás időm volt alapból 1 óra 20 perc. Bár nem ezen múlt. Na de ezek csak a számok. Amik nem annyira fontosak a mezőny végén. Persze az is számít, pl hogy az utolsó downhill-en PR lett 1:08-cal. Bár azt nem tudom, hogyez  jó e, hiszen a végén azért maradhatott lendület, mert az elején nem hajtottam. Na de hát ez nem új dolog.
Ami számít az más. Az a más amit csak az UTMB ad meg (nem még a Lavaredo se). Mert ez nem csak egy verseny. Ez tényleg egy fesztivál. Egy hét futóknak szánt fesztivál, expo-val kiállítással koncertekkel, valódi drukkerekkel verseny hangulattal. Mert nyaralás, a világ egyik leggyönyörűbb helyén. A Mont Blanc lábánál olyan hegyek között ahol egy percig se kétséges milyen jelentéktelen vagyunk. Nehéz ezt így megfogalmazni, leírni. Ezt csak átélni, megélni lehet, a hegyeket, a várost, a versenyt. ÉS nem feltétlenül kell ehhez indulni. Simán szurkolni, supportálni, nyaralni is jó hely. Szóval gyertek jövőre UTMB-re, én így vagy úgy de ott leszek!

UltraDolomites 2019

"...Ahhoz, hogy egy terep ultra versenyt képes legyél befejezni. A lelked mélyére kell nézned és megtalálnod a motiváló erőt, ami mindig tovább visz az úton. Fel kell fedezned az igaz kapcsolatot a hegyekkel, a ritkuló levegővel, a zúgó patakokkal, a jéghideg éjszakákkal és a csillagfényes égbolttal. Meg kell, hogy érezd a varázst amely a sötét sziklák és a mély szakadékok között rejtőzik..."

A tavalyi Cortina Trail után nem volt kérdés, hogy idén is indulni szeretnék a a versenyen. Viszont a névadó Lavaredo Ultra Trail 120 km-es távja túl hosszú lett volna. Szerencsére idén a szervezők egy új távot is indítottak. Így az UltraDolomites 87 km-es távjára jelentkeztem, mivel ez az első szervezés (illetve régen is ilyesmi táv volt a Lavaredo csak az közben kinőtte magát) ide még nem kellett sorsolással nevezni. Szombat 10-kor nyit a regisztráció, leülsz a bankkártyával a kezedben, kitöltöd, fizetsz és kész. Nincs majd utalok stb vacakolás, a 900 (VIP Elit futókkal együtt) meghirdetett hely egy nap alatt betelt. Ez lett az idei célversenyem.
Gyors egyeztetés az ismerősökkel (A 4 versenytávra közel 100 magyar jutott be a sorsolásokkal) kik jönnek. Halmi intézi a szállást, szervezi az utazást, jó társaság, jó buli lesz. Persze nekem soha semmi nem egyszerű, kiderültek a sérülések, felkészülés helyett nulla edzés. A Bérc és az UTH lett a főpróba. Így utólag örülök, hogy olyan borzalmasan szenvedős lett mind kettő. Sőt ezek kellettek ahhoz, hogy ezt a távot megtudjam csinálni. Mert a Dolomitok teljesen más mint itthon bármi. Csütörtökön felmentünk a Három nővér sziklákhoz 3000 méteres csúcsok, a menedék ahol megálltunk sütizni is 2344 méteren van, bizony a föl le séta is szuszogós volt, de jót tett ez a kis akklimatizáció. Szóval a hangolódás meg volt, csütörtök kirándulás, péntek drukkolás rajtszám felvétel, expo. Csak épp pihenni nem sikerült semmit. De legalább jól szórakoztam. A frissítéssel kapcsolatos tanácstalanságomra, a facen az összes troll ismerős ugrott. Hiszen magyarország nem csak a 10 millió fociedző hanem a 10 millió terepultrás hazája is. Minek ennyi? Minek support? Ha nem bírod végig vinni minek indulsz el? Minek eszel ilyeneket? Egyél a pontokon. Máskor az ilyen okoskodások felhúztak volna most mégis jót röhögtem. Add le a depó pontokon! Na azok nincsenek. Két pont között minek enni? Hm talán mert itt két pont között annyit mész mint otthon egy egész versenyen. Óránként a szükséges energiát 2-3 db űrkajával lehet bevinni, nekem összesen 15 gélem és 5 szeletem volt. 20 órás teljesítés esetén (23 óra volt a max idő) az ideális szükséglet harmada. A kérdést végül a hőség oldotta meg, a szervezők a téli felszerelést kihúzták, így befértek a cuccok a zsákba.

Szombat reggel Cortinából reggel 4-kor vittek át minket a szervezői transzport buszok Auronzo-ba. Kemény 2,5 órát sikerült aludni indulás előtt, de hát az UTH előtt se aludtam így ez nem tűnt akkor a gondnak bár nem is ideális. A tóparton még lazítottam kicsit félálomban egy székben majd 6 kor neki indultunk.
Marci és Áron az első sorból az Elit mezőnyből startolt, végül Allaga Tomival kiegészülve 6-9-10. helyen értek célba, nagy Grat itt is nekik. Belus és Baranyai Tomi meg a többi magyar középről. Kriszta velem hátulról a seprűk elől. Mondjuk Kriszta kb 15 méter után unta ezt meg és elhúzott hogy másnapig nem is láttam többet. De ezt máshogy nem is lehet, mindenkinek a saját tempójában kell utazni.
Az első 7 km a folyóparton megy kellemes hűvösben, persze azért szépen emel, hiszen a tóparton nagyjából 800 méterről indultunk és az első fordítóig 2400 méterre kell fölkapaszkodni.
Szóval a köves dózert végig kocogtam, poroszkáltam kb a sor végén, de amikor egy aszfaltos emelkedő jött sétára váltottam. Egyszerűen semmi kedvem nem volt felfelé futni, pedig itt még tudtam volna. Az első órában a gyomrom eléggé feszült volt, lehet hogy a Máyer Csabitól kapott "szárított kroki húst" nem az új (borzalmas ízű) Cola energia itallal és citromos vérnaranccsal kellett volna leküldeni a rajtban.
Az első ponton még nem álltam meg, csak egy marék török mogyorót markoltam fel. Sajna nem sózott volt, így mehetett rá a sótabi. Az összes űrkaja közül ez volt az egyetlen amire azt mondom ne vegyétek meg!
80 gramm sóért 6290 pénzt kérnek el, és bár hatékony és működik (gyomrom teljesen helyre jött kb 4 szem után) viszont büdös és van valami kellemetlen adalék mellék íze, főleg mikor néha kénytelen voltam szétrágni őket. A pont után elhaladtunk egy folyó fölött valami transzformátor ház mellett, itt éreztem valami szúrás szerűséget a sarkamban, de gondoltam csak egy kavics nem foglalkoztam vele.
Majd elfogyott az út és elkezdődhetett a szintgyűjtés. Valami hihetetlen gyönyörű szurdok völgyben mentünk fölfelé, elég kemény kaptatókon (több mint 1000 szintet kell itt összeszedni), néha oda-vissza átkeltünk egy kis patakon. A sarkamban a szúrás többször előjött, megálltam cipő le, kiráz, megyek tovább újra szúr. Az emberi hülyeség valóban határtalan csak mentem tovább és tovább. Aztán egyszer csak elfogyott az erdő, majd a szerpentin is és kint voltunk egy kis mini fennsíkon.

A baloldali nagy hegy mellett jöttünk fel és a jobb oldalit kerültük körbe, sajna nincs az a kép ami visszaadná ezt a látványt. Itt volt még egy pici emelkedés az út mellett hófoltokkal. 10 óra múlt és már bőven 30 fök fölött lehetett, tömtem is be a havat a sapka alá. Az időmérő pontot már nem utolsónak értem el,  815/802 helyezés (elvileg 926 ember indult volna). Itt vártak a verseny hivatásos fotósai, meg kb pár száz túrázó, drukkoló.

Majd jöhetett az első downhill, patakok, vízesések mellett egy borzalmas "lépcső soron", egyszerűen béna vagyok az ilyeneken, konkrétan egy 70 körüli túrázó mamika is leelőzött simán itt. aztán ahogy síkra váltottunk már javult a helyzet. Elhaladtunk egy hihetetlen szintű tó mellett pár embert is befogtam. A vizem ugyan kifogyott (1,5 liter vízzel és 6 deci izóval indultam el) és a sarkam is szúrt néha de szerencsére egy forrásnál újra tudtam tölteni és a cipőből is kiráztam 1-2 kavicsot. A 34 km-es pontra végül 9 perccel a rész szintidőn belül érkeztem 785.-nek. Kértem egy levest, am ugyan se nem volt sós se nem leves inkább csak forróvízbe áztatott tészta, de az önkéntes bácsika "egészségedre, menjetek tovább!" szavai jól estek, délután fél kettő volt reggel óta senkivel nem beszéltem egy szót se. A szintidőt nem néztem, ők nem szóltak de az gyanús volt, hogy nincs a ponton az asztalok el voltak már rabolva, kóla nem volt izó helyett pedig csak narancslét kaptam. Sajtot és mogyorót vettem még el, mert az édes sütikre, nutellára ránézni se bírtam.
Ahogy a pontról megpróbáltam kikocogni újabb szúrás a sarkamban, hát ilyen nincs! Leültem egy padra cipő le és ránéztem a talpára:

22 km-en keresztül volt a sarkamban, szerencsére a HOKA talpa elég vastag így nem szúrta át teljesen. Nézzük a károkat a talpbetéten átjött, a kompressziós zokni kuka de vér nincs. Akkor gyerünk tovább. Újabb mászás, morzsalékos fehér kavicsos dózer, árnyék nulla fentről a nap lentről a mészkő ontja a meleget, minden forrásnál meg kell állni. De azért haladok, látok egy-két sárga rajtszámos embert akik már kifeküdtek "I'm ok, just a little break..." a zombik sztenderd hörgése a világ minden akcentusával. Én közben a Halleluját dúdolgatom magamban "...hányok az édestől és izzadok a sóstól..." Körülöttem egyre több elcsigázott hosszútávos, bár a táv itt már mindegy, mindannyian a rész szintidőért küzdünk.
43. km-er a bocis pont, mert hogy egy heverésző tehéncsordán át kellett bemenni a frissítőre. Na ide épp hogy beértem, nem figyeltem, hogy a nappali szakaszra szigorú a rész szintidő 3 percet hagytam benne 763. hely, lecsippantok majd visszaszökök kajáért (a pontokról kijövet volt az időmérés) a leves osztó önkéntes szigorúan mutogatja az óráját és ad egy még az előzőnél is ízetlenebb tányér valamit, itt végre lenne kóla kapok is 3 decit a 6-os kulacsba, majd látom hogy az önkéntes srác magának tölti ki a maradékot. Magamban röhögök, biztos tudja mennyit szidom a "mocskos digókat" a kamu focijuk miatt a családi Juve meccs nézéseken. Na de most nyugi van, lehet szusszanni 6 órám van a következő 21 km-erre. Átvágok a halottak sorain, pont mint egy vert sereg 20-30 ember fekszik a ponton kívül a fák alatt, az Ő versenyük már véget ért. Találok egy félig összedőlt romos házat, ott ledobom a zsákot és lemegyek a patakba fürdeni, időm mint a tenger. A táv vele meg van az én versenyem most kezdődik...önmagammal.
Igazából itt túlságosan is kiengedtem, pakolászás gélek betárazása stb sok idő elment nem is pörgettem, valami 3 km-ert haladtam majd 1,5 óra alatt, jó kis futóverseny...
Viszont a táj gyönyörű és kezd végre hűlni az idő, ez itt egy nagyon jó szakasz, és várom, hogy becsatlakozzunk a már ismerős részekre. De nagyon lassan érkezik el, háromszor is azt hiszem, hogy ott az ismerős kis viskó de nem. Viszont hihetetlen beszakadt dolinák fölött megyünk át lent dübörög a víz aztán végre elérjük a val-di-travenanzes völgyét innentől már minden ismerős az előző 2 évből. Szeretem ezt a szakaszt, a folyót a sziklafalakt, a háborús romokat. Sose lehet megunni. A két vízesés között egy előttem haladó német srác hirtelen rosszul lesz. Látom hogy a gyomrához kap majd a görcstől egy 180 fokos fordulattal magzatpózba esik össze. A kezét még az arca elé kapja így nem minket hány le sugárban, hanem a saját arcára csapódik vissza a tenyeréről...szép sport ez az ultra futás.

Jöhetnek a patak átkelések, néha bokáig néha combig. Páran leveszik a  cipőjüket de igazából fölösleges időpocsékolás egyszer kell a végén a sok kis törmeléket kiönteni.

Néha már rá kell nézni az órára hogy is haladok, de nincs gond az idővel jól állok. Már nincs hőség tudok haladni. Az első világháborús erődöknél kiegyezek a fotós lánnyal hogy a kép kedvéért "futok"

Hulla gyűjtő iramfutóvá válok, a megtört embereket biztatom, gyertek rögtön itt a pont. Csak átfutunk az alagúton aztán jobbra fel majd balra le nincs 5 km, ami igazából inkább 3,5 volt a tunnel szó pedig két percig nem jutott eszembe, de még mindig jobban vagyok mint a körülöttem lévők. Na és persze jó végre beszélni valakivel így 14 órányi út után. A Col dei Bos erőd előtt még két fotós vár aztán jöhet a frissítő pont.

Col Gallina a nagy frissítő, 45 perc előny 688. hely. Igazából itt nyugodtam meg. Végre miden van ami kell kóla és kaja, persze csippantás után megint kint állok meg. Telefon bekapcs üzenek Halmiéknak hajnalban valaki engedjen majd be az apartmanba, meg írok haza élek minden jó már "csak" két hegy, sapka le kendő fel fejlámpa elő, nyomás amíg világos van. Este 10ig nem is kapcsolom fel, az Averau menedékházhoz viszont már sötétben érek 660.-ként este negyed 11kor, kapok két pohár meleg teát és irány a Giu hágó. Tavaly itt futottunk lefelé Virággal, most csak csodálom az előttem haladó 100 fejlámpát, és a hágó előtti kőlabirintus nagyon nem akar véget érni de aztán csak ott vagyok a sátornál.
23:15 45 perc előny a szintidőhöz képest 650. hely. most már biztos hogy beérek, nem is töltök csak vizet és kólát jöhet az utolsó mászás. Itt kellett volna fotózni, a rengeteg fejlámpa fényfűzére vezet fel a hágóig. A hófoltok kellemesen hűtenek, viszont egy szegény lány 2x is esik előttem az aszfaltos cipőjében, a másodiknál a tarkóját egy sziklába veri, "I'm ok, I'm ok" és megy tovább, de látom, hogy folyton a fejéhez nyúl, mondom állj meg egy pillanatra. Nézem a lámpával csupa vér a tarkója. Hát figy mögöttünk 1 km-erre van 2 hegyimentő, meg előttünk a hágóban is mindig hegyimentők vannak mi legyen? Jön tovább, nem tudom mennyire verhette oda a fejét de úgy tudom végig ment.
Innen jöhet az ereszkedés a tóparti utolsó nagy pontra, fél kettő 600. hely és már csak kb 10 km van hátra.
De az sajnos végig lefelé és ez a downhill nappal se az én pályám. Itt jön ki az edzetlenségem, csak le kéne menni, de nem tudok. A térdem minden lépés ellen tiltakozik, a combjaim pedig elégtek már rég. Próbálok a botra támaszkodni na attól meg a csuklóm adja fel. Ránézek az órámra 39 perc / km-es sebességet ír ki. Szóval kb helyben járás. Pedig Bérci Zsófi reggel még tippelt nekem egy 20 órás teljesítést de hát az esélytelen, a 21 óra is. Szóval a legvége minden csak nem vidám. Utolér két (utólag megnéztem Macedón) futó, ahogy a botra támaszkodva állok lehajol a rajtszámomhoz mikor meglátja hogy zöld gyorsan kocogásra váltanak. Kösz jól vagyok... "belétek is testvér"!
Köztes pont 631. hely
Aztán beérünk a faluba még valaki lefut, aztán jön még egy srác:
- Green or Yellow? (zöld 87 km sárga 120)
- Yellow.
- Long day.
- Too long...
A célig már egyikünk se szólal meg.

reggel  03 óra 22, cél 673 / 632. hely.

Az elmúlt fél évben rengeteg pozitív biztatást, és negatív demoralizáló kritikát is kaptam. Amit csinálok semmit se ér, ez nem edzés, többedzés, többedzés...de amikor hetek át minden hajnalban a fájdalomra ébredsz akkor nem megy az edzés. Persze akkor minek megyek Versenyekre? Bérc, UTH mindkettő épphogy meglett. Nos azért mert tudtam, hogy ezek kellenek ehhez. Az UTH iszonyatosan nehéz volt, a hőség nagyon megborított, de megtanított jobban figyelni magamra. Most a hőséget végig tudtam kontrollálni. Nem vártam meg amíg rosszul lennék, két lépéssel mindig a kalapácsos előtt jártam. A tartályt minden ponton teli töltettem, a kulacsot minden forrásnál ez legalább 15 liter folyadék. Persze cipelni kell, persze idő veszteség, de nem készültem ki mint olyan sokan mások. Az indulók 72%-a ért célba, szóval minden 3. ember elhullott és ennyi sérültet nem láttam, bár voltak bőven olyanok is akit hordágyon láttam.
Belus Tomiéktól kaptam a legtöbb biztatást és persze jó tanácsokat is. De még mindig van mit tanulni. Az hogy leghátulról indulok, indultam jó döntés volt. Az első 1500 szinten biztonsági játék nem itt kell keménynek lenni, mármint ha végig akarsz menni. Ha eredményre hajtasz persze nyomni kell mint ahogy Marciék nyomják de Ők másik liga. Az hogy az első 50-55 km-en tök "egyedül" voltam jó is volt meg nem is. Ha van valaki mellettem és húz magával talán nem bambulok lustulok be féltáv után. A teljes menet időm 21 óra 20 perc volt, de ebben van 4 óra "állás" idő is ami nagyon sok, túl sok. Aztán a végén persze igazuk lett azoknak akik azt mondták többet kell edzeni. A 2016-os Mátra 100  óta nem szinteztem ennyit és bizony a végére elfogytam. A sor végén haladás átka, hogy a frissítőpontokon nincs meg az az ellátás ami az elsőknek és ami néha kellene (itt a sós dolgok hiányoztak és a kóla/izó, a x-1 féle édes sütire ránézni se bírtam). A 65. km utáni ponton volt egyedül jó az ellátás, Igazából ott ettem utoljára a maradék 23 km-en már csak egy koffein gél és egy banán fogyott, ami persze kevés, ha a saját géljeimhez van még inger akkor is kevés lett volna. Persze ehhez fegyelem is kéne azért voltak estére a koffein löketek, ha csippan az óra be kell venni, tök mindegy milyen íze van, nos én nem vettem be holott arra a 23 km-erre még jut majd 1500 szint is és valami 6 órán át tartott...
Hogy végül is mi a konklúzió?
Ez volt az idei év két fő versenye közül a nehezebb. És messze jobban sikerült mint vártam. Nem eredményben hanem élményben, bár lehet eredményben is ezt majd meglátjuk ha kijönnek az ITRA pontok. De az biztos, hogy hosszú távon ennyi tartalékkal még sose értem be, eddig mindig maradt 10-20 esetleg 30 perc, most 1,5 óra. Ok a végén buktam 30 helyezést, de legyünk őszinték nem tök mindegy? Az első ment 8:50 én 21:20-at gyakorlatilag másik rendezvény. De ez már nem érdekel, gyors sose leszek, ha végig tudok úgy menni gond nélkül hogy közben élvezem akkor megérte. És ez most nagyon megérte. Jöhet a köv állomás az év másik nagy dobása valami UTMB nevű terep fesztivál, OCC újra. Könnyű az se lesz, de ennél rövidebb. Akár még jól is sikerülhet.

Amúgy meg menjetek a hegyekbe futni, Alpok, Tátra, Kárpátok teljesen mindegy csak igazi hegy legyen. Teljesen más világ. Mikor az erdősáv fölé érsz, a csupasz sziklák között érted meg mennyire kicsik és mennyire szerencsések is vagyunk, hogy ilyen helyekre juthatunk el.

SALOMON Szentlászló Trail UTH 85 2019

Az idei UTH nekem októberben a Mátrában kezdődött, hol máshol hisz Csanyát is ott ismertem meg az első Dupla élményen. Na nem azért mert olyan "jót futottam"a Mátra Trail-en. Ugyanis tök utolsó lettem, annyira utolsó, hogy kis technikai malőr miatt érem se jutott nekem. Csanya persze profi módon kezelte ezt is, választhattam UTH nevezés vagy teljes Nyúlcipőbolt trails sorozat 2019-re. Persze az nem volt kérdés, hogy a teljes UTH-n tuti nem érnék célba. Nagyon messze vagyok attól, hogy 20 óra alatt 100 fölötti távot menjek. A nyuszis érem se vonzott annyira, hm hát akkor legyen Szentlászló Trail újra, az tavaly tényleg jó volt.  Szóval így lettem egy a több mint 90 főnyi "VIP" közül, de hát tudjátok "...a versenyszervező az élet császára...". Mikor két nappal a verseny után eljutottam oda, hogy megköszönjem Csanyának a lehetőséget csak ennyit írt:
- "Hey, örömmel kínoztalak meg."
Pedig nem is kínzott meg. De még a pálya se, az szinte tökéletes volt... na jó inkább fogalmazzunk úgy, hogy a talaj futható volt.
Ezen kívül köszönettel tartozom Belus Tominak és anyukájának Erikának (erre még kitérek). Tomi sokszor biztatott miután kiderültek a sérüléseim, hogy nem lesz gond. És nála jobban senki nem tudja miket szenvedtem a korábbi Szentendre Trail -eken. Majd pár nappal a verseny előtt küldte ezt a képet:

Menet közben ez párszor az eszembe jutott, illetve jó párszor hiszen hajnaltól kora estig úton voltam  (mikor épp magamnál voltam) volt idő átgondolni sok mindent. 85 km 3000 szint max 17 óra, egy hosszú nap.

Na de kezdjük az elején. Szerencsére csak sikerült meggyőznöm Vercsit, hogy jöjjön el. Legalább a pólót vegye át. A teóriám az volt, hogy a kötelező felszerelés nélkül nem adják ki a rajtcsomagját, de ha már ott van minden cuccal a rajtban akkor meg úgyis elrajtol. Aztán ha tényleg nem megy neki ".figy Én nem edzettem semmit, volt olyan hónapom amikor összesen 20 km-ert kocogtam" akkor max kiszáll Visegrádon.
Hm ez így most leírva úgy, hogy közben látom a szintvonalat elég beteg. Nem edzettél semmit? Jó, akkor csak 53-at fuss. Tényleg nem vagyunk normálisak. Amúgy Visegrád a fejben gyenge jó futók vesztőhelye. De mivel Vercsi nem csak jófej, hanem elég elszánt is, nem szállt ki mint sokan mások. Lazán végig ment  és valami 25 percet kaptam tőle a végére.
Szóval rajt előtt vacsi, egy jó 12 éves kolumbiai rum, majd alvás helyett forgolódás. A hév késik de még épp látjuk a hosszútávosok rajtját. Rajtszám felvétel pikk-pakk de hát megszoktuk már hogy full profi a crew. Van még másfél óra a rajtig, van másfél órám stresszelni magam. Virágtól kapok előre egy üveg nutellát és egy üveg pálinkát. Most ez mi? Előre megkapom a befutó csomagot? Úgy gondolod nem bírok végig menni? "Deee" mondja nevetve, bár nem túl meggyőző, hát kösz... Feltúratom vele a Runnabee standot, mert persze már bezárt mire kiértünk és ígértek nekem kólás Squeezy szeletett a gélek mellé, ezzel elmegy vagy 10 perc. Depo leadás, csomagmegőrző, jaj mi lesz itt mindmeghalunk.  Aztán már kissé feszülten lent is állunk a rajtzóna karámjában, pont mint a gladiátorok az aréna előtt. Vagy a marhák a vágóhídon. Bár Csanya elvileg áttért és vega lett, illetve megtört UTH versenyzők könnyein él. #hajnalkettő ezt a rajtidőpontot még 2 év után se bírom felfogni, egyszerűen halál.
  

A Kőhegyi menedékházig sima az út, bár Lajosforráshoz már tavalyhoz képest 7 perc késéssel érünk. De mivel nem néztem meg a tavalyi időket ezt nem tudom. Csak azt érzem, hogy erős(nek tűnik) a tempó. 30 percenként csippan az óra izó-sótabi-gél-sótabi. Iszonyat fullasztó párás meleg van az erdőben pedig éjszaka van mégis a hátamon folyik a víz. Ahogy világosodik életre kel az erdő. Mindenfelől madár daltól harsog, érdekes otthon reggelente is mindig a madarak énekére kelek. De most nem zavar, persze most nem is fordulhatnék a másik oldalamra, hogy tovább aludjak.
Jelzi a gyomrom, hogy ideje valami szilárdat enni. Mindig mondják, hogy ne versenyen próbáljunk ki új dolgokat, de ezt a szabályt rég nem tartom be, sőt szeretek új dolgokat kipróbálni. Hát most ezzel a kólás szelettel nagyon mellé fogtam. Egyszerűen borzalmas, mintha romlott cerbona lenne leöntve a 80-as évekből megmaradt kóla sziruppal. Ráadásul más szilárd kaja nincs nálam, a bevált dolgokat előre küldtem a depóval Lepencére. Na mindegy az egészet meg KELL enni, majd a víz elveszi az ízét. Hopp nincs víz. Mi van? Úristen kilyukadt a tartály ezért vizes a hátam! Még legalább 5 km Dobogókő és csak 3 korty izóm maradt. Basszus vége, végem van. Így nem fogok tudni végig menni.
Az ember sok hibát követhet el egy ekkora táv alatt, szerencsére én mindet elkövettem az első 15 klikken. Bár itt még nem tudtam. A tartály nem lyukadt ki, egyszerűen csak kiittam és persze rögtön ki is izzadtam, 15 km-en elfogyott 1,5 liter víz és fél liter izó. Sótablettát viszont csak 3-at vettem be az óránkánt kettő helyett mert hát éjjel nem kell. Na ezzel kb ki is mostam az ásványok jó részét magamból már az elején, így Dobogókőre már megrogyva érkeztem majd 20 perc csúszással, még ha magamon nem is éreztem még ekkor.

Tarbaj Petiék töltik a zsákot, eszek iszok, egy-két poén gyerünk tovább. Bár egyszerre értünk a pontra Vercsiékkel mégis leszakadok tőle, és a letépett szalagoknál történő vacakolás miatt többet nem is látom már a célig. Irány le Dömösre.
Belus Tominak se híre se hamva. Pedig tavaly itt körözött le ahol a hosszútávosok visszacsatlakoznak (persze nem tudom, hogy magamhoz képest már 30 perc hátrányban vagyok)  Oszaczki Géza érkezik, kb ugyanott ahol tavaly. Aztán Budai Zoli, na ez fáj. Zolival mentem tavaly Visegrádtól Vöröskőig, illetve felváltva húzattuk egymást. Erre most itt van. Visegrád meg innen kb a Hold túloldalán. Ő nagyon jól megy, azt hogy én nagyon sz@rul meg még mindig nem tudom.
Leérek Dömösre Cser Zsófi jön pátyolgatni, a párja a hosszúról már tovább robogott. Kérdezi mit kérek? Ez durva lesz. Óóó mondom semmit. Én ezt a szakaszt szeretem, készültem, 1 fiola energia rapida 1 fiola magnézium. Jöhet a Vertikalis fesztivál.
Mondtam már, hogy semmi közöm a futáshoz? Vagy a terepfutáshoz? Egyszerűen csak szeretek menni, még ha papírom is van róla hogy nyomorék vagyok (E-s mint egészségügyileg alkalmatlan)  pedig csak a térdem kuka. Na szóval az én kedvenc itthoni mászókám ez. A kápolnától Prédikáló szikláig át a Vadálló köveken. Lehetne Istállóskő is a Bükkben, de nem. Egy Istállóskőn nincs panoráma, csak mész mész mész és nem látsz sehol semmit. Itt viszont az út felénél olyan kilátás van, hogy elhiszed hogy hegyek között vagy még ha nem is igaziak (az én kategóriámban az számít igazi hegynek amin nincs növényzet, minden más csak bucka). Valamint azon szerencsés 50 ember közé tartozok akik részt vehettek az első Vertikal 500 versenyen. Ott tanultam meg mi a különbség egy trail rendezvény és egy sima túra között. Nem egy Zegema, de a mai napig a legjobb hangulatú hazai versenyem, kár hogy nincs többé.
Szóval a kedvenc szakasz: 

Persze most is van egy lesifotós a szikláknál. Mondhatnám, hogy anyukámtól örököltem azt, hogy minden képen csukva van a szemem, de itt valószínűleg nem csak erről volt szó. Viszont itt még a flow elnyomta azt mennyire ki is vagyok purcanva. A csúcson NedyBaliék szurkolnak, bíztatnak, de azért kell egy kis szusszanás (pedig már 35 perc csúszásban vagyok). Nem is kicsi 5 percet biztos elvacakolok, pedig még csak nem is fotóztam. Az EthicSport Super Dextrin almás géljéből próbálok energiát nyerni. Jó cucc csak az almát kellett volna inkább a cefrébe meghagyni, nem ízlik. Viszont működik úgyhogy irány Lepence.
Tavaly itt a döngetős dózer után tévedtünk el a Tigrissel. Idén nem vétem el a jelzést hol kell balra letérni a...szaunás pokolba. Az aszfaltra átvezető bozótosban a megrekedt forró levegő pofán ver mint egy beton fal, majd hátulról súlyt le az eddig a nyomomban lihegő kalapácsos. A műútra már szédelegve érek ki. De csak megyek nem veszek róla tudomást még mindig. Pedig vannak jelek, a hosszúról beér Bernáth Geri (Punks not Dead Trail Team) rám köszön, de fel se fogom. Nem ismertem fel. Pedig nem először találkozunk, nyáron együtt rumoztunk kereszttesóm tejfakasztóján. Szerencsére a ponton ott van Belus Tomi anyukája! Ahogy beérek a pontra rám néz és összecsapja a kezét. "Atyaég mi van veled?" Na ez észhez térít, látott már Ő megzuhanva futót ha így reagál akkor tényleg nagyon rosszul nézhetek ki. "-Szédülök" mondom. Már hozza is a depo cuccom. Full szervíz kell itt, a szentgrál és minden más is. Meg kell kapaszkodnom egy asztalba amíg nyakon zúdít, de használ, póló csere, sapka, tartalék gélek, só, sós paradicsom, minden ami sós kell most azonnal egyem meg. Közben a pontőrök is besegítenek tartály töltés, kulacs. Csanya versenyen első osztályon utazik a versenyző még ha a végét járja akkor is. A crew közben noszogat, induljak 11-kor zár Pilisszentlászló ott lesz paradicsom leves. Ohh az jó, én igazából csak a paradicsom leves miatt jöttem...
Jöhet a sunyi tüske, sunyi mert a rajtszámon, a szintrajzon nincs rajta pedig majd 100 méteres szintezés van "elrejtve" a pályában mielőtt elkezdenénk emelkedni Spartacus ösvényre, itt ér utol Belus Fruzsi, Ő sincs túl jó bőrben de azért pár szó után már tovább robog esélytelen, hogy tartsam vele a lépést. Irány a Spartacus, a pálya másik legszebb része. Itt fotóz Áron. Már előző nap szólt, hogy Lepencén kaparjam majd össze magam, hogy jó képek legyenek. Hát azt hiszem nem erre gondolt.

  

Kérdezi mi a baj? Hát mondom szédelgek, nem kéne pont itt lezúgatni az ösvényről. Kérdi mikor ettem, hát a ponton, meg ittam kólát, de nem esik jól semmi. Pulzus mennyi? Nézem az órát 110-108-107 ahogy megálltam esik le 95-ig. "Leesett a vércukrod most azonnal tolj be 3 gélt! (Közben Csurja "Csodaszarvas" Gabi elrobog mellettünk, de még Ő is megáll, hogy mi van velem). Nagyon nem jó helyen vagyok, eltorlaszolom az ösvényt. Itt nem szabad álldogálni indulok tovább majd a ponton összeraknak. Végül is bár rohadt nehezen csak magamba erőltettem egy banános Squeezy-t egy Ethic-es nagyi lekvárjával. Ez adott annyi löketet, hogy a Spari utolsó részét tudjam élvezni, hiszen tényleg egy nagyon szép szakasz. Viszont a falu előtt a pusztaság maga a pusztulat, a kék kút pedig maga a megváltás, egy hosszútávos versenyzővel egymás fejére nyomatjuk a vizet belőle. A kút után vagy téridő alagútba tévedtem, vagy tényleg végtelen hosszú az az utca ami a sulihoz visz, de mire a pontra értem megszáradtam.
Pilisszentlászlón idén is isteni a paradicsom leves, közben kérés nélkül a fejemre, nyakamra dobnak egy vizes törölközőt, nem tom melyik crew tag volt de kösz! Leves, keksz, sajt, szalámis szilva a menü. A kulacsba kapok izót, de a hánytatós fajta inkább gyorsan kiöntöm és kólát kérek, majd még egy levest. Közben rám köszön valami hippicsaj. Ööö szia...azt azért még se mondhatom, hogy hát Te meg ki vagy? És amúgy is piros rajtszámmal nem szokás vigyorogni. Persze ezt nem mondom ki inkább bedöntök még egy levest és irány tovább. A pálya utolsó jó szakasza jön az Apátkúti élmény park.
Mikor lett ez a falu ilyen hosszú? Hol van már a patak ott végre biztos jó hűvös lesz. De csak nem jön a szurdok, helyette megint itt a hippi lány. De még mindig nem tudom ki az (a verseny után 1 héttel kiderült, hogy Pánczél Viki volt az). Tényleg bocs, ennyire nem vagyok bunkó. Egyszerűen csak az agyi kapacitásom lement egy zuzmó szintjére, és túl jó volt az álcád (sappi, napszemcsi, copfok). 
Egyre több a zöld rendszámos futó, tavaly az élmezőny előtt értem a pontra, most meg a völgybe a full középmezőnnyel 300 ember. Valaki szó nélkül kikerül, valaki kicsit morog. A külföldiek kérdezik mi bajom, vagy legalábbis azt hiszem ezt kérdezték borzalmas akcentusuk volt. I'm ok...really.
Hátulról szól valaki, mire lassított felvételként megállok, megfordulok már előttem van Tündi. "-Gyere nyomjuk" és mielőtt válaszolni tudnék már robog is tovább. Aztán Zsani ér utol a Mecsek Team-ből, Ő már kicsit konkrétabb, " - Ne kockáztass, az UTMB a lényeg!" Jójó "jól vagyok" végigmegyek.
A vár hűvös völgy helyett csak pára van, és 5 méterenként félre kell állnom, hogy elengedjem a mezőnyt. Persze igazuk van, Ők még versenyben vannak, frissek. Én meg pillanatnyilag csak egy mozgó akadály a pályán. Ez egy kicsit megöli a pillanatot, ez egy tök jó, szép szakasz lenne a pályán mégse tudom élvezni. Utolér Edit is. Nem kérdi meg hogy vagyok, hiszen a látvány magáért beszél, minden széle regeneráló varázs szereket tömne belém, de tudom, hogy most nem szabad. Bármi is az tuti kijönne belőlem. Megyek saját zsíron van bőven mit égetni.
Megváltás kiérni az aszfaltra a tűző napra, és ez most nem vicc, jobb mint a párás fülledt levegő. Utol ér Kiszely "Sally" Éva, jó egy kicsit beszélgetni. Közli, hogy Visegrádon kiszáll. Végül is valahol igaza van, onnantól már tényleg csak szívás a pálya. Főleg a végén a "két vámpírfog" (Belus Tomi adta ezt a nevet a két tüskének). Tartok egy fél perces megállót a megszokott fánál úgyhogy Sally el is húz (egy laza 7 perccet adott azon a 1,5 - 2 km-en).

Visegrádon újra pancsolás, és végre van jég! Jeges kóla valami isteni, látom magam előtt a táncoló Coca-Cola jegesmacikat! Keresem a saját izó tabikat, de nem találom sehol, biztos elhagytam (a zsák alján volt). Jó akkor akkor keverek egy Ancsúr koktélt. Két tubus  narancsos High5 Aqau gél a kulacsba, rá 3 jégkocka, meg 3 deci víz, a zsákba is kérek jeget, majd rá a víz, meg még egy kis jég a csuklópánt alá. Jöhet a Kálvária a Fellegvárba. A parkolóban a kútnál millió turista, csak egy pillanatra férek oda arcot mosni. Aztán egy crew pólós lány közel menjek le a lépcsőn. Mi??? Lépcsőzzek 55 km után? Ez valami vicc? Nem ez az új pálya a rendőrség utasítására a közúton nem mehetünk. Ez egy jó változás, sokkal több így az árnyék és nem az a +10 méter szint dönti el a dolgot.
A fenti parkolónál Tündi várja a Medevac-ot:
- Gyere innen bevisznek.

- Mi? Engem nem visznek sehova! Végig megyek. Amúgy is mit csinálsz itt? Gyere velem, szépen besétálunk.
Kb 35 fok van a napon de remeg, libabőrös, kabátot vesz fel. Aztán telefonál, már jön érte a mentés...nem jön. Végül is igaza volt, nem cél verseny. A semmiért minek gyilkolja szét magát két héttel a Lavaredo előtt. De, hogy meg se kérdi mi van velem. Csak közli, hogy adjam föl én is. Na az eléggé felhúzott.
Borjúfőig tingli-tangli komótosan poroszkálok, néha leelőz egy-egy hosszútávos. néha én előzök meg egy-egy megfáradt zöld rajtszámot. Érdekes látni az arcokon a reakciókat mikor látják, hogy nekem kék van. A legtöbben simán hülyének néznek.

    Na szóval Borjúfőn Szasza fotóz, kéri próbáljak úgy tenni mintha futóversenyen lennék. De nem is ez a lényeg. Negyedszer vagyok itt, de még soha nem tűnt fel, hogy ilyen szép a kilátás. Se az, hogy a háttérben ott van valami patak, állítólag a Duna...
Innen megint nem szeretem szakasz Pap-rétig, ami azért kellemetlen mert utána még rosszabb lesz. Nesze neked VIP jegy, hát itt fogok megpusztulni. Az ancsúr koktél persze rég elfogyott, a jég elolvadt, jöhet egy paradicsomos gél   ez elvisz a pontig.
Pap-réten óriási a nyüzsgés, rengeteg az ember, jó a hangulat. Csak épp a jégszállítmányra kell várni kicsit. Illetve több az ember mint a jég, megy az alkudozás 2 vagy 3 darab jut egy embernek. Kiegyezünk 2-vel a kulacsba + kóla (tavaly itt isteni dinnyés izó volt) most csak a másik a hánytatós.
Hanga győzköd igyak uborka lét, a sótabletta már rég nem segít nem szívódik fel a gyomorból. De nem visz rá a lélek, hogy megigyam. Úgyhogy kiegyezünk 2 sóba mártogatott uborkával. Ami bármilyen bizarr is de működött. Szóval puszi meg minden, ismét megmentett a crew. Sőt még egy marék jégkását is sikerül zsákmányolnom, amit betömök a sapkába. Azt, hogy miért nem engedtem ki a sapkából a légiós tarkóvédőt még itt se ne kérdezzétek, nincs rá válasz. Illetve hát mert hülye vagyok. Na de mindegy. A lényeg, hogy összeraktak ismét.
De még, hogy összeraktak! A Pap-rét --> Hétvályús forrás az egyetlen szakasz ahol jobb időt megyek mint tavaly. Aztán persze a Vöröskő pofán ver mint mindig. Itt már számolgatni kell a perceket, erősen matekozok, hol fogok kiesni a szintidőből. Tölteni kellett volna a forrásnál...de hát oda sose megyek le túl "nagy" kitérő. Persze ez csak Nyerges előtt tudatosul bennem. Idén is ez vesz ki többet belőlem és nem a Vöröskő, pedig állítólag az a nehezebb. Konkrétan felfelé már (megint, ahogy tavaly is) szitkozódok. Minek rakták ezt bele? Miért nem volt elég az eredeti pálya? A különbség, hogy tavaly még érkeztek válaszok a körülöttem csoszogó zombiktól, most senki nem szól semmit. Csak vonszoljuk magunkat fel tiszta walking dead. Matekozzunk, legjobb esetben 10 perces átlaggal tudok haladni, a Skanzentől 7 km (és 6-kor bezár a pont). Oda kell érnem háromnegyed 6-ig mert az aszfalton, napon csak lassulni fogok ez biztos.
Nem értem oda 2 perc mínusz, és vizet, vizet, meghalok. A tartály már nem érdekel, elég a kulacs jég kóla, megyek. Talán még beérek. A nyílt részen csak botorkálok, majd beérve a városba alulról fűt a beton. Eszembe jut Belus Tomi "nincs Csanya átok". Na itt fogadom meg, hogy nem érdekel mit nyert, de ha a célban megtalálom feldugom neki a dobogós díját.
A főút mellett az egyik háznál sufnituning pára kapu van kihúzva, örök hála érte! Jön a nagy lejtő a patak part előtt, Csacsa és a többi ember aki utolért, akikkel egy bolyban mentünk simán lerohan. Én a lépcsőn botladozok majd le kell ülnöm a kerítésre. Orsi megáll kérdi mi a baj, Ó mondom semmi csak az előző 80 km, kiszóróm a kavicsokat és megyek. De csak az egyik cipőben vannak kavicsok, a másikban semmi, viszont ég izzik a talpam.
Szentendre polgármestere a patakparton köröz le. Jó látni, hogy mennyire azonosult a versennyel, ezzel mind a négy távot teljesítette már. A belvárosban jönnek szembe a már sikeres teljesítők, Budai Zoliék, a haverok kint ülnek az éttermek teraszain. Nekem tapsol, drukkol a tömeg. 

- Hajrá!

- Fussál!
- Szép volt, meglesz!

Nincs mese itt tényleg futni kell, a végén még befutó pacsi helyett megvernek. És amúgy is jó érzés itt a kis utcák között befutni. Leszámítva, hogy a macskaköves utcán a célegyenes előtti kanyarban durran el a vízhólyag a talpamon. Csak, hogy tuti vidám befutó képek készülhessenek:

Igazából nem tudom van e Csanya átok. Azt tudom, hogy 35 perccel mentem rosszabbat mint az előző évben. És ezt a 35 percet már a pálya elején  Prédikálószékig összeszedtem. Onnantól kezdve a kiesés, feladás, szintidőben bent maradás volt a kérdés. De mázlim volt, mert minden ponton volt segítség. Mindig összeraktak annyira ami ahhoz kellett, hogy a következő szakaszt kibírjam. Ez az ami magasan kiemeli az UTH-t a hazai terepversenyek közül, a crew áldozatos és maximálisan profi munkája. Na és még valami, az akkor ezerszer elátkozott macskakő. Szentendre a legjobb hazai célhelyszín. Hiába vannak, jobb, szebb, nehezebb, hosszabb stb útvonalak, versenyek itthon. Ilyen cél nincs még egy. Itt van hangulat, teljesen mindegy hogy 2 vagy 20 órát futsz beérni egy élő városba, célba óriási plusz löketet ad. Ez az amit sajna a többi hazai verseny nem ad meg. A saját versenyem se, hiába a hangulatos tóparti versenyközpont, ha az ott lévő emberek passzívak. Ha a verseny nem része az életüknek. Szentendrén, a helyiek, a turisták na és persze az 1000 másik futó és azok családja élővé teszi a központot. Így nem marad más mint jövőre is indulni. Hogy újra átélhessem ezt.
A dátum fix 2020. május 31. A nevezés november elején indul. Írjátok fel, gyertek el Ti is!