Poroljuk le a piros Ferrarit...Mecsek Trail 2018

Sose voltam még a Zengőn. A Mecsekben is csak egyszer túráztam. Egyszerűen messze van Egertől. Szóval 5 évig mindig azt mondtam nem éri meg oda vissza jó 700 kilométert utazni. Végül idén csak rászántam magam. Gyors egyeztetés Kerékgyártó Petivel. Megy fotózni, ha kicsire összehúzom magam akkor beférek a teljes Runnabe kollekció mellé. Igazából nincs is olyan messze Pécs illetve Pécsvárad Egertől. Igazából még tetszett is, a teljesen elhagyott M6-oson (volt, hogy valami 30 percig sehol nem láttunk másik autót) utazni olyan, mint mikor a Walking dead nyitósorait nézed, esetleg híradást Igaz-korea kihalt autópályáiról. Szóval kényelmesen leértünk fél 9 körül, volt bőven idő pakolászni, bandázni. bár most nem sok ismerős volt. Ellenben néha úgy tűnt minden harmadik ember a Mecsek Maraton Teamből van, annyi mezt láttam. Hiába na ez az Ő hazai versenyük.
A verseny kiírásban a dátumig jutottam, egy héttel a Bérc után elég lesz az M-es gyerek táv (Az L a hosszú, az S viszont a sprintereknek való). Neveztem, utaltam, nincs sorsolás. Örülünk Vincent! Minek elveszni a részletekben ez kb ugyanaz mint az Eged-hegyi futóverseny. Na ennek lett a vége, hogy a rajt előtt rohantam Csanyához. Árulja már el, hogy is van a szintezés, mert az én fejemben a Zengő egy nagyobbacska domb. Erre most a térképen látom, hogy ez a bucka vagy 150 méterrel magasabb mint az Eged. Szóval teljes homály vagyok. Lehet az UTH előtt jó lenne még otthon átolvasni majd a kiírást. 

Az instrukciók egyszerűek voltak, meg se próbáljak az elején a mezőnnyel futni (haha én meg  a mezőny), mert rohadt meredek. A Zengő után már kényelmes.
Rajt 10:30-kor nehogy már fázzunk ugye, gyorsan bevizeztem a nyakam, fejem, csuklómon a kendőt és már kaptattunk is felfelé valami templom dombra az aszfalton. Az M és az S táv együtt rajtolt így itt még elég nagy tömegben haladtunk a tűző napon. Szinte még el se indultunk és már izzadok mint egy ló, a kendőt nem vettem fel mert csak melegít. Így meg a napszemüvegre folyik az izzadság, szerencsére kb 15 perc után beértünk az erdőbe.
Fölfelé nem szokott gond lenni kényelmesen előzgetem az embereket, nem azért mert futok, hanem mert gyorsabban sétálok mint ők. Persze a szürke Slab nacit már átizzadtam úgyhogy úgy nézek ki mint aki bepisált, de hát nem szépség versenyen indultam.

Nem tudom miért akarom a Zengőt az Egedhez hasonlítani, de valamiért ez volt a fejemben hát maradjunk ennél. Szóval a Zengő egy szép nagy erdővel borított hegy, kényelmes árnyékos dózer utakkal, Az Eged meg ugye a Bükkalja széle, igazából épp hogy csak hegy. De előtte ugye még át kell jutni a szőlő dűlők között, így kicsit hosszabban kapunk kb ugyanannyi szintet. Így az időm is hasonló lett. Kb 50 perc a csúcsig. Csanya még mondta is, hogy érdemes egy pillanatra megállni a várromnál, csak Gyurkó Petiékkel nem számolt, akik az időmérő ponton hangos zenével vártak minket, majd olyan szurkolást csaptak, hogy szó se lehetett megállni fotózgatni.
Szóval eddig jó, de aztán megláttam a lefelét. Hát mint a Sombokor kistesója, meredek, poros, kidőlt fák. Hál istennek rövidebb volt ez a nyaktörő szakasz. Utána már kényelmes széles dózeren értünk le az első frissítőpontra.
A szokásos Csanya féle bőség zavara az asztalon, ettem, ittam gyerünk tovább, így is elmegy 2-3 perc. Ahogy a szervezők javasolták a pont utáni forrásnál kicsit megmosakodtam. Kendő bevizez, legyen egy kis vénás hűtés és jöhet a Hárs-tető. A pálya ezen szakasza is nagyon szép és kényelmes széles dózereken halad, végig a hatalmas fák árnyékában. Szóval tetszik.

 Még a Somos-hegy után csatlakozik be az L táv. Itt találkozok a kontroll futókkal, Tündivel és Attilával. Együtt indulunk neki lefelé, illetve Ők kergetnek lefelé, de inkább elengedem Őket hiszen úgyis gyorsabbak, meg persze még dolguk is van. Bár egyelőre hasonló a tempónk, egészen addig amíg Zenyik Robi az L táv győztese el nem robog mellettünk. Na ezután Attila két fokozattal feljebb kapcsol így ketten maradunk Tündivel. Ami azért vicces mert az elmúlt 5 évben most futunk másodszor együtt. Annó egy novemberi Gercse túrán találkoztunk így össze és persze a nagy dumálásban jól el is tévedtünk, majd szépen állva hagyott Fenyő gyöngye után. Most úgy dönt menjünk együtt. Hát végem van nincs menekvés, innen garantált a magas pulzus. Élőben láthatom mi ez a híres Predator osonás. Konkrétan azt mondja fölösleges futni az utolsó emelkedőt, de a séta tempóját csak joggolva tudom tartani. Hihetetlen. Összeáll a kép miért Predator, tényleg a ragadozók osonnak így a prédát cserkészve, most persze bebukja mert egy medvedisznó fújtat mellette mint egy gőzmozdony :) A második frissítőn tényleg csak egy percre állunk meg és már robogunk is a cél felé.

A címben említettem a piros Ferrarit. Nos az én piros Ferrarim egy Slab Wings 8-as, amin alapból mindenki ledöbben miért nem kék cipő van rajtam (pedig nem csak kék cipőim vannak). Az átlag cipőkhöz képest ez tényleg Ferrari. Nincs ennél könnyebb cipőm, szellőzésileg veri a Hoka Clayton-t pedig az se egy nehéz zárt cipő. Persze ezekért a dolgokért fizetni kell, konkrétan min kétszer, vagy háromszor drágábbak ezek a cipők az átlagnál, és garantáltan nem tartósak. Nekem mázlim volt, Ferrarit még harmadáron  se tudnék venni, ezt sikerült. Így van egy hihetetlen jó, könnyű, gyors versenycipőm. Persze a gyorsaság nem csak a cipőn múlik. Ha lenne Ferrarim se tudnék 300-zal csapatni, ahogy ebben se tudok 4 perces ezreket futni. Az utolsó 3,5 kilométeren azért sikerül 5 perc közelikre gyorsulni, lefelé. És itt jön ki a másik tulajdonsága a cipőnek. A cipő könnyű, én nem. Ahhoz hogy én ebben tartósan tudjak ilyen tempóban menni nem 5 hanem még 20 kilót kéne fogyni. Az elmúlt fél évben vagy a Sense Pro-ban mentem vagy a Hokákban. Azok extra csillapításúak, ez nem. És bizony az aszfalton éreztem is, hogy üti a térdem mert ezt nem 90+ kilóra tervezték.
Na de ez csak rövid szakasz volt a cél előtt itt belefért, 20-nál hosszabbra meg majd megyek a kék csodákban. A Pro Max sokkal masszívabb így kicsit melegnek tűnt a Bércen, a Wingsben ilyen érzésem nem volt. Lefelé tényleg "szárnyalni" tudtam benne, most nem engem előztek folyamatosan hanem én értem be pár embert. Szóval akadt flow bőven.

81 teljesítőből a 44. lettem, ez már nem a sor vége, nem a szintidőért kellett küszködni. Az L távon valószínű nem tudtam volna ilyen egyenletesen haladni és a végére elfogyok. De mivel ez rövid volt így belefért, hogy kiengedjem a fékeket. Jól éreztem magam, kellemesen elfáradtam, kellett egy ilyen az UTH előtt. Ott biztos, hogy küzdenem kell majd.
Köszi a Crew-nak mindent, hoztátok a megszokott minőséget és hangulatot. Még sok ilyet ! Találkozunk szűk három hét múlva.

A Bérc ötödször avagy Mátrabérc Trail 2018

Hát el jött ez is, újra az alvó sárkány gerincén. Újra a Mátrában "hazai pályán". Soha sehol nem jártam annyit mint a Mátra ösvényein. A hegy amitől nem kell félni, csak tisztelni. Egy hely amit ismerek és szeretek. A pályától nem, a versenytől egy kicsit azért mégis tartottam. Vagy inkább önmagamtól? Mert mi volt eddig? Össze-vissza hol edzettem, hol nem. Ha igen akkor is keveset és rosszul. Verseny-sérülés-lazsálás-kapkodás. Nagyjából ez volt az elmúlt 2 év menetrendje. Ezért decembertől, nagyon lassan, nagyon alacsony pulzuson kezdtem újra az egészet. A cél a stabilitás volt. Ez sikerült is, hétről hétre egyre többet tudtam sérülés nélkül edzeni, a bulizást teljesen kihúztam a listáról így lassan a kilók is elkezdtek lemenni (az OCC után sikerült újra közel 100 kilóig visszahízni). Március végére a heti adag kényelmesen tartható 70-80 km lett.  Ez alapján úgy gondoltam, hogy a végig szenvedett 2016-os Bérc után idén egy kényelmesebb 9 órán belüli teljesítés nem lehetetlen dolog. Bizony a Bérc amit az elsők évek óta 5 - 5 és fél óra alatt futnak, nekem még mindig olyan kihívás ahol egy 8-assal kezdődő idő az álom. Régen nem edzettem megfelelően így nem tudtam mire számítsak, most sokat edzettem (persze önmagamhoz képest) épp ezért kezdenek körvonalazódni a saját határaim (amiket még mindig túlfeszítek néha).

Indulás:

Csacsáék Hajdúszoboszlóról indulva beugrottak értem Egerbe, így kényelmesen és remek hangulatban értünk 7 óra körül Kőkútpusztára. Az autó ekkor még csak 5 fokot mutatott külső hőmérsékletnek. Így a rajtszám felvételkor kicsit még csípős volt az idő, de legalább gyorsan letudtuk még a tömeg megérkezte előtt és maradt időnk kicsit bandázni meg bohóckodni. Gyors egyeztetés Bigával, mert ok, hogy kaptam egy csomó gélt, meg fiolát mágikus űrkajákkal az EthicSport Hungary -tól és a Prana -tól, de csak az egyik fele volt ismerős termék. Végül abban maradtunk a rajtcsomagban kapott EthicS port keverjem be és azzal indítsak. Aztán jöhetnek az ismert izók, gélek, szeletek, majd a végén kellenek a lórúgás fiolák. Közben sikerült még összefutni Belus Tomiékkal, aki bár csak a másnapi Muzslán indult, mégis itt volt már és végig pörögte, szurkolta velünk a Bércet is. Ez után Fülöp Zolival gyors taktikai egyeztetés, Ő az előző 9:15-ös idejét akarta megjavítani. Így eldöntöttem, hogy megyek utána, ha tudom tartani az Ő tempóját akkor meglehet a 9-en belüli idő. Ez után még egy gyors találka Tündivel aki a héten valahogy seftelt nekem egy S-lab mellényt. Ami tök jó, bár a Bércre nekem kevés, Mivel ivótartály nélküli, és én ki nem megyek 10 km-nél hosszabb távra tartály nélkül. Ugyanis 25 fok fölött úgy eresztem a vizet magamból, mint szegény Tom miután Jerry szitává lőtte a sörétessel. Ezért maradt a jól bevált Ultraspire Omega zsák 1,5 liter vízzel és fél liter izóval. Ezenkívül összesen 10 gél, energiaszelet és fiola került a zsákba. A frissítőpontok ellátásával együtt ennek elégnek kell lennie az alábbi "buckákon" való átkeléshez.

A rajtot sikerült Krisztával átdumálni, mert bár a speaker kb 5x elmondta, hogy puskalövésre kell indulni. Mi mégis úgy gondoltuk lesz előtte egy kis visszaszámlálás. Szóval kicsit értetlenül állva indultunk meg a tömeggel. Az első pár száz méter után aztán sikerült beállni Zoli mögé és egy stabil tempóval haladni. Nagyjából 10 perc után már szakad rólam a víz, de ez mindig így van egyelőre nem törődök vele. Bár az hogy a kendőt kb 2 kilómeterenként ki kell csavarni kicsit gyanús is lehetne. Szederjes tetőig eseménytelen az út, tartom a tervezett 140-es max pulzust, jól haladok. Ez az első alattomos poros lejtő. Persze, hogy kicsit megcsúszok. Enyhe rándulás a térdben, és bár nincs semmi baj kicsit mégis kizökkent. Már csúszik a terv, az első gél már lement mégse frankó valami. Iszok és lépkedek fölfelé. Nagy Zúgó-hegy majd a Jagus, a nap kegyetlenül tűz ránk, de csak nyomjuk hiszen már itt is van az első itató pont.

Hogyan veszítsünk el egy versenyt:

 Izó, víz majd fel Oroszlánvárra, az energia szeletet most kell megenni, hiszen lefelé csak félre nyelném. A bozótos emelkedőn megkapjuk az afrikai hőséget. Lentről biztatnak minket, mi egy kis csapattal nevetve kiálltunk vissza. Egy hő csapda ez a rekettyés, nem túl erős a tempó mégis megszédülök. Pihegve érek fel, iszok egy nagy korty izó és indulok is lefelé, de valami nem frankó a pulzus ugrál, a tempó nulla. Tök mindegy, hogy 140 vagy 120 a vánszorgás ugyanaz. Hármas-határnál tartok egy fél perces fáradt olaj cserét majd visszaelőzöm Zolit. Ő még nálam is jobban izzad és láthatólag Ő sincs jó bőrben. Markazi kaput már Lázár Kornéllal érem el. Innentől Kékesig együtt vonatozva megyünk. Nem merek az órára nézni, nem kell az órára néznem. Tudom, hogy nagyon rosszul állunk az idővel. Sötét lápa nyereg után, az utolsó emelkedőn, az óriások szikla háza előtt kereplőt hallok. Szeretem ezt a helyet, itt mindig megállok nézem a hihetetlen kőhalmokat most fel se fogom hol vagyok. A kereplőhöz tartozik egy Csipi. Sajnos nem fotóz, pedig valszeg elkészíthette volna a szokásos bús micimackó képet rólam mint minden versenyen. De talán jobb is, hogy nem látom hogy nézhettem ki. Mert az egy dolog ha szarul érzed magad, de ha Csipi azt mondja, hogy NAGYON szarul nézel ki az annyit jelent, hogy hívd az ügyvédet végrendeletet módosítani és tartós tejet már semmiképp ne vegyél. Már ásót akart keríteni, hogy eltakarítson az ösvényről. De aztán két szó és egy gyors pacsi után bevonszolom magam a Kékesi pontig.
Gyors öndiagnózis, szédülök, émelygek és ráz a hideg. Eddig elfogyott majd 3 liter folyadék, víz és izó vegyesen, szóval kiszáradás nem lehet, akár hogy is ereszt a búrám. Marad az eléhezés, sóhiány, napszúrás, de az utóbbi se valószínű azért annyi napot még nem kaptunk. Megoldás? Enni kell mindent IS. Kezdésnek letolok 2 sótablettát egy sóba mártott banánnal, majd kóla, sajt, apró perec, aszalt szilva és végül csemege ubi. Majd sajt víz uborka. Tartály újra tölt (még valahol Disznókő előtt fogyott ki) vízzel, a kulacs izóval indulhatunk.
Mondom Kornélnak menjen, a Sombokor nekem mindig nagy kihívás ne várjon, mert még elsodrom mikor legurulok. Vannak "ösvények" aminek a technikáját sose fogom megtanulni, az egyik ilyen Sombokor. Pedig az elmúlt 7 évben jópárszor meg volt már oda-vissza. De lefelé képtelen vagyok még lesétálni is. Két csiga a pofámba röhögött és hamarabb ért fel mint én le. A dózerút és a nyereg közti szakasz most is 17 perc, összesen több mint fél óra. Viszlát szintidő, megint egy elbukott verseny.
Mátra - nyeregnél utolérem Németh Kristófot, épp egy követ ráz ki a cipőjéből. Ha nincs a kavics sose érem utol olyan tempóval jött le mellettem. Így viszont együtt indulunk tovább a műút mellett. A lassú vánszorgástól és a gyomrom helyén lévő kőgolyótól a pulzusom beesett 100 alá, most kezd kicsit normalizálódni. Az Ő órája viszont folyamatosan csipog pont mint egy kezdő Al-kaidás testbombája. Ebből egy jó kis beszélgetés alakul ki pulzuszónákról stb. Így érünk fel Csór-hegyre. Jöhet a hullámvasút Galyáig a leggyilkosabb déli tűző napsütésben. Sótabletta, víz, izó majd egy Energirapida a menü. Többet kéne kajálni, de még nincs étvágyam. Azért már sokkal jobb a közérzetem. Ez hogy csak fölfelé kell menni sokkal jobb. Az erdő irtásos szakaszok persze megfognak. Ha nyomom neki csak a pulzus nő a tempó nem. Kristóf biztat, megcsináljuk negatív split lesz. De igazából nem hiszek benne, hát már a szintidőből is kicsúszunk, hogy lehetne negatív split? A végén a Muzslával amiről sírva szoktam lejönni.
Galyán utolérjük Kornélt, most Ő néz ki úgy mit én Kékesen. De szerencsére nem törik meg. Kicsit ésszerűbb "gyors" frissítéssel indulunk is tovább. Itt végre nincs az a hőség, Árnyékban vagyunk. Azért a Csillagvizsgálónál megállok 2 sótabi kis izó frissítésre. Kornél rám szól "síkon nem sétálunk" majd szép lassan tovább robog, ha lassan is de utána kocogok. Egy-két sporttárst elmellőzve érek Szamárkőig, itt megint egy félperces famegjelölő szünet majd jöhet a mászás. Kornél látótávon kívülre kerül, majd az Ágasvári ereszkedésnél Kristóf is állva hagy. De ez nem meglepő, várható volt. Itt is mindig lassan tudok leereszkedni  a lényeg, hogy egy darabban gond nélkül leértem. Sőt igazából semmi bajom, nekem aki mindig csetlik-botlik. A turistaháznál meglepetésemre Mayer Csabi fürdik a csapnál, nagyon meglepődök azt hittem ilyenkorra már rég a célban lesz, hiszen már a rajtnál se láttam. Sajnos a sarkát véresre dörzsölte így csak bicegni tud, de megyünk tovább, biztatom már közel a falu.
Csörgő patak völgye eddig is kedvenc helyeim egyike volt, de ezután még jobban az lesz. A szűk szurdokba a hatalmas fákkal nem tűz be a nap, a patak hűsítően csörgedezik mellettünk. Percek alatt újjászületek. És végre kényelmesen jólesően kocogunk le a Keresztesi pontra.

Mégse volt elfecsérelt idő az a rengeteg körözgetés a télen:

 A körülöttem állókhoz képest még én vagyok a "legfrissebb" ember a ponton, kóla, sajt, izó a menü. Tartály, kulacs teli tölt jöhet egy koffeines Extra shot és már indulunk is tovább. Nem érdekel a szintidő, nem érdekel, hogy megint bebuktam egy versenyt, csak menjünk. Jöjjön az a Muzsla, lássuk olyan undok e még mint régen, mikor az első Bércemen arról ábrándoztam, hogy ha lottó ötösöm lesz eldózeroltatom, vagy legalábbis eladom Szegednek...
Csabi a fájós lábával lemarad, így újra Kristóffal haladunk fölfelé, kielemezzük a kutyával futást és kutya támadások elhárítását. Egy kis hullámzás, egy eddig nem látott erdőirtás és észrevétlenül már Nyikom nyeregnél is vagyunk. Itt Kristóf kénytelen egy kis szünetet tartani, elsőre a hangok alapján azt hittem betámadta egy felajzott szarvasbika. De utánam kiállt hogy "jól van". Jöhet a végjátékra tartogatott új kólás koffeines gél, és az utolsó mászások Ólomtetőre és a Muzslára (a Koncsúrokat mindig "elfelejtem" vagy kisebbre emlékszek, esetleg évente tovább nőnek). Sorban előzök meg pár kimerült versenyzőt.

   

Muzsla-nyeregnél meglepi itató pont, de nem állok meg. Már így is kifutottam az időből, meg van még elég folyadék nálam. Hogy ez mekkora tévedés volt azt kb 3 perc múlva konstatálom amikor a csúcson hiába szívom nem jön egy csepp víz se a tartályból. Izóm van még kb 3 deci abból kortyolok és lopva nézem az órát. Nem tudom, hogy de visszahoztam minden elveszett percet. Ha most megtolom és nem 1,5 - 2 óra alatt bicegek le a célba mint legutóbb akkor meglehet. Na akkor nézzük, nem rosszabb ez mint az Eged DH pálya csak hosszabb. Induljon a csapatás.

A Koncsúrokig minden jó, majd előbb egy lány, aztán Kristóf előz le. Úgy látszik tényleg jól van és komolyan gondolta a negatív splitet, fél perc alatt eltűnik. Én kicsit lassabban de stabilan haladok lefelé. Nincs sántikálás, se siránkozva botladozás. Annyiszor rágott meg és köpött már ki a Muzsla. De most nem! Békében válunk el egymástól. Dióspataknál az utolsó 5 méter fölfelé, az előbbi lány maga elé enged hagy élvezzem ki az utolsó mászást. Lenyelem az utolsó korty izót és együtt indulunk neki a dózeren. Csippan az óra "Battery low" már csak egy órát bír, de ez már nincs egy óra. Egy klikk a dűlők között, meg egy fél a pincesoron és a faluban. Még egy kanyar az aszfalton és ott a suli. A kapu előtt Budai Zé drukkol, már csak pár méter, bent vagyok.

Vasárnap délelőtt egy túrázó ismerős megkérdezte mit érzek a verseny után? Akkor azt mondtam csalódott vagyok. Mert tényleg úgy éreztem, úgy terveztem, hogy gond nélkül be tudok érni 9 órán belül. Később délután egy másik ismerős azt mondta örüljek, hogy egyáltalán beértem. Ami végül is igaz. Az indulók nagyjából 20%-a időn túl, vagy egyáltalán nem ért be.
Az, hogy a tervem nem sikerült nem a hőség hibája. Nekem kellett volna okosabban kezelni. Lehet ha az elején óvatosabban megyek akkor nem borulok meg. Amit az első órában nyertem, sokszorosan veszítettem el a következő hét órában. A szponzoroktól bőséges és minőségi frissítést kaptam. A saját hülyeségem, hogy nem megfelelően illetve egyáltalán nem használtam fel. Ezekből a hibákból kell még mindig tanulni és türelmesnek lenni. A csalódottság mostanra már kezd kicsit elillanni. Mert sokkal több jó volt ebben a majd 10 órás kalandban, mint rossz. A gyönyörű táj amit imádok. A keleti gerinc amit oda-vissza bejártam már annyiszor, mégse lehet megunni. Vagy Csörgő-patak völgye.  A rajt, a cél, a  sporttársak, a pontok személyzete, az egész hangulata.
Na és persze a Muzsla! A hegy ami már annyiszor megtört. Hirtelen a legjobb baráttá vált. A Mátrakeresztes - Szurdokpüspöki szakaszon 18 percet javítottam az eddigi legjobb időmön. Ez a szűk két óra volt a jutalom az elmúlt négy hónap munkájáért. Kristóf végig ezt mondta, ezzel biztatott, hogy negatív split lesz. De nem hittem el. Nem hittem önmagamban. A szívem és a lábam, viszont nem törődött az agyam önsajnálatával. Tette a dolgát, rutinból végig vitt az ösvényeken egészen a célig. Semmi fáradtság, semmi küszködés, a vége egy frankó flow-val átitatott öröm futás lett. És nem számít mi volt előtte, mert erre fogok emlékezni. Ez fog erőt adni a következő versenyeken. Köszönet Kornélnak és Kristófnak! Jó volt veletek együtt menni! Kellet  a társaság, kellett, hogy néha valaki húzzon a mélypontoknál. Remélem kicsit én is tudtam segíteni a sikeres teljesítéshez.

Ez volt az ötödik Bércem, az eleje már nem rossz, a vége jó. Már csak a közepét kell összerakni.

XXV. Eged-hegyi futóverseny...elveszett másodpercek

A Fun Run mellett a másik fix évkezdő versenyem, tavaly jól ment, élveztem. Idén pedig a Nagy Sport Egyesület és az Egri Atlétikáért Alapítvány 25. alkalommal rendezte meg Eged-hegyi futóversenyét. Így nem volt kérdés, hogy harmadszor is indulok. A szervezés családias hangulatú, talán kicsit oldschool de egriként kihagyhatatlan. Hiszen szinte minden helyi futó felfut az Egedre, van aki csak egyszer-egyszer valaki rendszeresen. Közelsége és a városképet uraló mérete hívogatja az embert. Kőfolyásai pedig a környék legjobb szintgyűjtő edzéseihez biztosítanak technikás ösvényeket. Sajna idén ez eddig kimaradt nekem és ez bizony most megbosszulta magát. Na de ne rohanjunk ennyire előre. Mivel az időpont fixen március vége így egybe esik az óra átállítással. ami mindig összezavar. A rajt 11-kor van ami igazából 10 óra szóval én már 9-kor a körcsarnoknál voltam. Gyors rajtszám felvétel, kis bandázás. Mivel idő van bőven kimentem 2 kört melegíteni az Érsekkertbe, majd biztos ami biztos alapon benyomtam egy High5 gélt kis izóval előre, így nem kellett "cipelni" magammal semmit. Rajt előtt még gyorsan megkérdeztem Szepiéket milyen időt terveznek, azt válaszolta 1:20 körülit. Mivel én is hasonlóban gondolkoztam úgy döntöttem rátapadok és majd húzatom magam vele.
A rajt előtt visszaszámlálás nem volt, vagy hátulra nem jutott el hozzám. Így a startpisztoly lövésre kicsit értetlenkedtem (lehet valami játék patronos durrancs volt csak?) a lényeg, hogy majd el sodort a tömeg amíg átfutottunk az időmérő szőnyegen. Az első kanyar után beálltam Szepi mögé, ez már csak a szélárnyék miatt is jó. Viszont mivel kb 2 fejjel magasabb nálam ezért még ha sétál is kettőt kell lépnem míg ő egyet, futásnál meg hármat. De itt ez még jó is volt, húzott magával át a "tömegen" (84 induló volt az Eged futáson). A szervezők kitettek magukért, minden kereszteződést lezártak / biztosítottak nekünk így a forgalom nem jelentett akadályt. Szóval vonatozunk ki a városból. A pulzusom beállt 150-re jönnek a szegmens PR-ek, a táv első harmada jól megy, egészen a Bajusz-hegy aljáig. Itt a rövid letörésen két-három fürgébb sporttárs is leelőz, Szepi pedig eltűnik a szemem elől.

 Ahogy kerüljük a Kis-Egedet utol ér Gabi. Jöhet a régi tanösvény, innen kezdődik a mászás a csúcsig 1300 méteren kapunk 270 szintet gyakorlatilag végig kőfolyásokban, single track-en. Szepi talán 50 méterrel van előttem de akad köztünk pár ember, és szemmel láthatólag jobban bírja mint én. Gabi picit lemarad, de igazából én se haladok úgy ahogy szeretnék.

Az előttem sétáló sporttárs kissé elvan a saját világában a külvilágot pedig kizárja a fülesével, hiába zihálok 160-as pulzussal mint egy gőzmozdony csak nem akar észre venni. Valahogy csak sikerül kielőznöm, a következő futó egy lány. Ő sokkal előzékenyebb simán elenged. Bár igazából alig vagyok gyorsabb, egyszerűen csak én egyenletesebben bírom, vagy jobban ismerem ezt a szakaszt. A csúcsig még 2 embert érek be. Majd a kilátó lábánál utol érem, Quicky-t. Ezen meg is lepődök, hiszen mindig gyorsabb szokott lenni nálam (ahogy az összes egri spartan-os) de gyorsan lereagálja és hipp hopp eltűnik, az első kanyar után már csak a célban látom. Persze próbálok én is csapatni lefelé, de a dózeres downhill sose ment, újra visszaelőznek páran és már nincs esélyem befogni őket. Maga a downhill szakasz ugyan jobb lett mint tavaly, de az a 25 másodperc ide kevés. Se a technikám, se a bátorságom nincs meg ahhoz, hogy itt kiengedjem a fékeket. Mindenki olyan könnyedén lezúgat itt. Bennem meg csak az motoszkál mindig, hogy itt zúztam szét a sarok csontomat, 6-7 éve már nem emlékszem mikor. A siklóernyősök transzport jeep-je zökkent ki, viszi fel a köv ugrókat le kell húzódnom, hogy elférjen a kerítés mellett.
Ahogy kiérünk a  borkombinát régi romos épületnél van egy kis sár mint szinte mindig, szerencsére csak talán 50 méter.  Most kéne megnyomni, de nincs előttem látótávban senki, nincs kire tapadni. Illetve szembe jön egy idióta cross motoros, végig megy a szőlők között majd elindul a tanösvényen felfelé, nesze neked Natura 2000-es védett terület...
Az utolsó emelkedőkön még sikerül 2 embert befogni, de valahogy nem megy, elkezdek lassulni, pont most mikor már a könnyű részek jönnek. A víztorony után ereszkedésnél, még sikerül valamibe bele is rúgnom. Érzem, ahogy a patellám oldalra mozdulna, a laza szalag rándul egyet, de szerencsére kitart. A Diófakúti ereszkedést már nem erőltetem, a tavalyi idő elment. Hát ennyi. Ez most nem jött össze.

A vége pont olyan szar lett, mint amilyen szarul nézek ki a befutó képen. Kategória 13. hely összetettben valami 50 körül. másfél perccel rosszabb mint tavaly. Mondhatnám, hogy a sár miatt. Meg mindenki rosszabbat ment mint tavaly, de a számok mást mutatnak. A végén kellett volna pörögni de nem ment. Talán az a két ezer méternyi szint hiányzott amivel idén kevesebbet edzettem  terepen mint tavaly, nincs mese többet kell Egedezni.
 A szezon elkezdődött és a Bérc ennél sokkal keményebb lesz, ideje komolyan venni...

Bükki Kilátások: Téli móka

Túl vagyunk az Oscar gálán (ezt reggel hallottam a rádióban...) és már mindenki könnyesre röhögte magát Chevy Hard kalandjain, lassan megérdemelne már egy szobor átadásnyi 1,5 percet Ő is (reklámblokkal együtt a 1,5 persze) a pódiumon. Láttuk mit küzdöttek a hosszútávon a mazohisták. Nekem meg lelkiismeret furdalással kéne küzdenem, mert megint ellazsáltam egy versenyt. Persze ha jobban belegondolok ez a Fun Run már októberben lazsálással kezdődött...
CoachOli régi őszi bulija a Dédes-Kékes, tavaly ebből lett a Dédes-Béla, aminek a nem létező Felsárkány-Béla útvonalán futás helyett szedtünk Pepivel 2 szatyor őzlábgombát. A fun akkor is fontosabb volt mint a run. De  Pepi kitalálta Ő tavasszal Fun Run-t akar futni, ok persze ez jó ötlet. Hiszen tök jó az útvonal, csomó látnivaló, gyönyörű panorámák. Pont ezek miatt megyünk terepre a büdös mocskos városi pályák helyett. Még a január végi pályabejárásban is volt némi fun, bár Tamáskút után a zöldön már csak szótlanul kullogtunk és mivel lámpánk nem volt Barátrétre kértünk egy medevac-ot. Intő előjel lehetett volna, de nem foglalkoztam vele. Hiszen a versenyen nem bokáig érő olvadt hólében kell majd kilométereket futni, sütni fog a nap, hóvirág szőnyeg, madárfütty...
Legalábbis az elmúlt 3-4 évben így volt. Arra meg már ki emlékszik, hogy mikor először indultam a Classic-on térdig érő hóban gázoltunk a Síház felé, pedig nem volt az olyan rég. Na de hát nem lehet mindig tavasz. Rajt után mondtam Pepinek menjen, általában mindig egy jó órával ér előttem célba szóval úgyis csak hátráltatnám. Anitával meg abban maradtunk, hogy Tamáskútig biztos eljön. Nála nagy kérdés volt a verseny mert az eddigi leghosszabb megtett távja egy félmaraton meg egy Kékes csúcsfutás volt. Szóval dupla szint majdnem dupla táv és a nagy hó jó kis kalandra vállalkozott. Egy hiba volt, hogy a kamáslit nem vette föl reggel. Így mire Őrkőházhoz értünk az átázott zoknija már kezdett is megfagyni. A házhoz már eleve csúszással értünk fel, hogy mikor azt nem tudom, mert a cetlimen 361 perc szerepel 2-es pontnak, szóval itt valami zavar történt az erőben. Amíg Anita öltözött én pacsiztam pár HARD-ossal, aztán ittunk gyorsan egy pálinkát a fagyott gumicumi és a jégkocka sajt mellé. Majd megkérdezte, hogy most mi lesz mennyi az idő? Mondtam neki, hogy az időt el kell engedni már teljesen lényegtelen. A kérdés az, hogy végig akar e menni. Azt mondta igen. Jó hát akkor menjünk, és innentől tényleg FUN volt. Csúszkáltunk, estünk keltünk. Tamáskúton pálinka, fagyott gumicuki, jégkásás kóla teával (Köszi Timi isteni volt!) még friss sült szalonnát is kaptunk. Tamáskút után a zöld úgy látszik örök mumus marad, mert azon a lelketlen szakaszon megint csak nehezebben haladtunk. De Barát-rét után már megint sokat röhögtünk, először azon, hogy melyikünk gyomra korog hangosabban (ja hogy pálinkával és 2 maréknyi jeges izével nem lehet 7 órát gyalogolni). Aztán, hogy kísérteteket lát, tuti hallucinál a kimerültségtől. Pedig nem, a két kísértet ott volt előttünk, kb egy fél tókörnyivel 2 perccel előttünk értek be. Szóval így futás nélkül ugyan de FUN volt. Na de mi is kellett ehhez?

Pénteken két hósöprés között négyszer gondoltam át milyen cuccban is kéne menni. Abban biztos voltam, hogy simán tempóval nem fogom tudni kifűteni magam, mert nem lesz tempó. 

Szóval nézzük alulról fölfelé.:
- 0 km-es Fellraiser, dobozból kivéve. Valaki szerint hülyeség új cipővel versenyezni, nekem tökéletesen bevált, nem törte sehol a lábam, nem nyomta a lábujjam, és a nagy méretű fogak elég jó tapadást adtak. A hómacskát nem vettem fel végig a zsákban maradt.  

- Coolmax liner +  merino téli zokni. A hártyavékony liner szárazon tartotta a talpam a merino meg vizesen is melegít, mert bizony a hosszú túra kamásli alá is bement a hó, de útközben ez egyáltalán nem volt zavaró, nem fázott a lábam.
- Alulra kompressziós heatgear gatyó + merinó alsó + futó alsó + egy rövidnadrág (ennek anyni haszna volt, hogy sok zsebe van.

- felül egy vékony thermo hosszúújjú arra egy polartec-es közepes felső magasított nyakkal + csősál (csősálból kellett volna még egy de valamiért hülye voltam kivenni a zsákból pedig ott volt). Igazából akkor kezdett el fájni a torkom, mikor Hereg-rétnél Tündi beelőzött minket a hosszú távról és megláttam, hogy sál nélkül fut. Már a gondolattól rosszul lettem, és éreztem, hogy kezd bedagadni a mandulám.
- Az ivótartályra ráraktam a thermo huzatot, aztán a csőre is. Az eredmény, hogy a csatlakozó szelepnél fagyott be. Annyira nem vicces a sárga kereszten felfelé Török-útra 5 percig fújkálni a levegőt a zsákba, mert mikor végre megindul (a kellemes szoba meleg ásványvíz) rögtön félre nyeltem és ott fuldokolhattunk. Én a víztől Anita a röhögéstől.

Szóval FUN volt tényleg. Sokszor leírtuk már, hogy a segítők, önkéntesek nélkül nem működne egyetlen verseny vagy rendezvény se. De ez itt most így télen tényleg hatványozottan igaz. Szóval köszi mindent. Jövőre találkozunk, csak előtte még tartunk pár nyári pályabejárást, ha netalán megint tél lenne a versenyen.

A Magas-Tátra sherpái

Európában már csak a Magas-Tátrában aktívak a teherhordó sherpák. Míg a többi országban helikopterrel, teherlifttel töltik fel a terepjáróval elérhetetlen menedékházakat, addig a Tátrában még mindig a hátukon viszik fel az óriási terheket. Egy-egy teherhordó alkalmanként több mint 100 kilónyi, étellel, itallal, tüzelővel és minden egyébbel kell útra. Mikor egy fagyos téli túrán megpihentek egy menedékházban, gondoljatok rá milyen munka is van akár csak egy leves mögött is. 

A Rajner kunyhó itt dolgozik Peter Petras

A Rajner kunyhótól töltik fel a Téry és a Hosszútavi menedékházakat, valamint a Zamkowsky menedékházat. Az alábbi képeket 2016 telén készítettem úton a Hosszú-tavi, vagy Rabló menedékházhoz, a téli út kimászása még teher nélkül is komoly kihívás nem még ekkora "puttonnyal".

Pavol Barabas róluk készített egy kisfilmet. :

Trailer from Pavol Barabas on Vimeo.

Ha pedig szeretnéd kipróbálni milyen is lehet a teherhordó kerettel felküzdeni magad egy-egy házhoz könnyedén megteheted, pl a Poprádi tónál lévő elágazásban is van kirakva mindig pár apróság, 2 kiló hagyma felcipelésért pl kapsz egy pohár teát, mint az alábbi "sherpalány" akivel a Rysy ház alatt találkoztunk 2200 méteren. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy magyarul köszönt vissza.

De nem feltétlenül kell a Tátráig utaznod, itthon is kipróbálhatod minden ősszel Egerben az Eged-hegyi Sherpa Rallyn.

II. Tárkányi Hegyifutó versenysorozat - 3. forduló

Lezajlott az utolsó harmadik forduló is, ezzel véget ért a II. Tárkányi Hegyifutó sorozat. Bár páran kritizálták az elnevezést , hogy egy ilyen egyszerű pálya miért is "hegyifutó". Én továbbra is úgy gondolom, hogy az Egri Spartacus SE tökéletes pályát jelölt ki, ahol akár a tíz év alatti gyerekek és a rutinos felnőttek is jót versenyezhetnek. És bár nem vagyok híve a körözős versenyeknek itt most mégis azt mondom jó ez így. A felkészülési időszakban pont az ilyen edző versenyek lehetnek az ideális jelzőtáblák. Persze a terep az terep, az időjárás mindig tud egy kis pluszt hozzáadni, plusz élvezetet vagy plusz kihívást. Hiszen mindenki máshogy reagál adott helyzetekre. December - január - február, futottunk havasesőben, szikrázó napsütésben, majd friss hóban és bokáig süppedő dagonyában. Nekem a napsütéses évkezdés volt a nehéz, mert túlöltöztem. Bizony "télen" is túl lehet öltözni. De erről is szól a téli alapozás, tanulni és fejlődni. Persze az utolsó forduló is tartogatott meglepetéseket.

Egész héten tavasz volt majd +10 fokokkal, majd péntek estétől megjött a felhőszakadás, ami csak szombat délután, este ment át havazásba. Fagyni viszont nem nagyon akart, így nagy kérdőjel volt, hogy "fent" Tárkányban mennyi hó esett és mennyire fogja a sarat elfedni. Persze igazából mindegy volt így is úgyis a leharcolt Fellraiser-ben akartam menni. Mivel sikerült időben érkezni, most végre nem lazsáltam el a bemelegítést sem, sikerült egy 20 percet kocogni kint, nem tudom mennyi haszna volt de ártani biztos nem ártott, lehet minden verseny előtt ez kéne. Na de lássuk mi is volt.

Eddig ugye mindig az volt a "taktika", hogy leghátulról indulok. Mert így biztos nem lódulok neki a tömeggel olyan tempóban amit úgyse bírnék meg nem is tartok fel senkit. Az aszfalt után meg úgyis tudok javítani a helyezésen az emelkedőkön. Ebbe "zavart" most bele Anita és a mi kis házi versenyünk. Ő eddig mindig kilőtt az elejével, hogy a második körre lassuljon és akkor utolérjem. Én eddig mindig tudtam gyorsulni a második körön így most is ezt terveztem. Csakhogy a rajtnál valahogy egymás mellé keveredtünk, így beszélgetve együtt rajtoltunk el. Az aszfaltról a dózerra fordulva úgy érzem, hogy ez most kicsit sok. De azért toljuk, majd a pihentető egyenesben előkerül a telefon is, fotózni kéne. Persze a trailfie-ken (is) mindig hülye fejet vágok így inkább egymást fotózzuk. Hát elég érdekesre sikerült ez is. Na de hát verseny van tolni kéne. A bánya előtti utolsó emelkedő ismét megtépi a mezőnyt, én elkezdek darálni de Anita lemarad. A fordítónál ránézek az órára, hát nem a legjobb ideje lenne megtolni. A dózer jó, nem túl havas nem túl saras lehet rajta csapatni kényelmesen. Persze miután kereszteztük a bringa utat jön a mocsár, az eddigi legnagyobb, de szerencsére a Fellraiser tökéletesen működik. Jöhet a második kör.

Na és itt vagyok gondban, az előző fordulókban, mindig volt egy-egy ismerős akire fel lehetett zárkózni, akivel tudtam húzatni magam. Most viszont nem látok senkit, csak az óra marad támpontnak. A dózeren látom, hogy páran lassulnak előttem így gyorsan egy-két skalpot levadászok, nem mintha bármit is számítana de hát kell egy kis motiváció. Abból pedig már csak egy maradt, hogy ne vágjon hátba Németh Csabi. Persze ez jó nagy hülyeség, mert hát Ő teljesen más dimenzióban fut. Én meg csak itt bohóckodok de hát akkor is jó lenne egyszer hamarabb beérni a két körről mint Ő háromról. Csabi 20 perc alatt fut egy kört, nekem 30-on belül kell lennie, hogy ne vágjon hátba. És bármekkora hülyeség is most valahogy ez hat, elkap a flow pörögnek a lábaim, nem érdekel pocsolya, sár, mocsár. Még egy utolsó hullámzás a Lemkowyna tesztpályán, már nem merek hátra nézni, a Pro Combat sappi itt adja fel a küzdelmet az izzadság ellen és engedi a szemembe, hogy csak úgy marja de nem érdekel már. Előttem a cél, végre nem vágtak hátba...

Na most jön az unalmas elemzése a versenyeknek. Hogy ne kelljen végig olvasnotok, röviden a  férfi szenior 1 kategóriában a 13. utolsó helyen végeztem az összetettben. Ezt a remek "középszarnak is gyenge"eredményt a következőképpen sikerült elérnem:

I. forduló 2 körösök között  50 indulóból 39. hely hivatalos idő 64:52. A Mátra trail-es sérülés után, totál edzetlenül, keményen megszenvedtem. A végén kicsit szédelegve estem be a célba.

II. forduló 2 körösök között 67 indulóból 49. hely hivatalos idő 60:50. A Budai Trail után döntöttem el, hogy sokkal jobban fogok a pulzusra figyelni, de persze 2-3 hét alatt még nem volt változás. Itt inkább a flow vitt.

III. forduló 2 körösök között 69 indulóból 47. hely hivatalos idő 59:26. Időben minimális az eltérés, viszont itt már érzésre sokkal könnyebben ment, hiába volt a legtechnikásabb a pálya állapota. A januárt sikerült jól végig csinálni az alacsony pulzusos csoszogásnak hála az eddigi legtöbbet tudtam edzeni, sérülés és fáradtság nélkül. A súlycsökkenésem még minimális (kb 2-3 kiló) de ahhoz elég volt, hogy a legtöbb flow-val fussam végig ezt a nem egészen 10 kilométert. Jó érzéssel értem célba, majd gondolkodás nélkül mentem vissza a sárba bohóckodni, drukkolni a kint lévőknek és videózni a cuppogó sárba. 

Az ilyen gyors "sík" pályák nagyon nem nekem valók. Az én kocogó tempóm kevés a 4-5 percesekkel hasító futókhoz. Mégis valahogy megszerettem ezt a versenyt, jó a hangulat sok az ismerős. Sokkal inkább egy közös edzés ez mint verseny. Szóval nagyjából ennyi volt a téli alapozás. Még két hétvége van hátra de azokat már pályabejárásokra szánom, a BükkiKi Fun Run-ra Aztán a Tátrában fogok hangolódni a versenyre. Utána pedig jöhetnek az ultra távok. Persze az alacsony pulzusos edzéseket folytatom. Hiszen még nagyon messze vagyok attól, hogy elmondhassam egy egy hosszú verseny után "...nem fáj, csak máshogy jó..."

UPDATE: hiányoltátok a verseny utáni frissítésem történetét.
Na szóval a célba érkezés után betoccsantam a patakba lemosni a cipőm, majd okosan újra visszamentem a mocsárba bohóckodni, videózni, majd újra be a patakba. Ezután megittam bent egy forraltbort (bárki is csinálta remek munkát végzett a naracsos sangria ízesítéssel) Miután átöltöztem szerettem volna még egy pohárral inni de addigra elfogyott. A borral átitatott narancs karikákat az influenza járvány elleni védekezésképpen halásztam ki és ettem meg, nem azért mert alkoholista vagyok :D

II. Tárkányi Hegyifutó versenysorozat - 2. forduló

Új év, új szezon, új fogadalmak? Hát idén nem. Mivel tavaly annyi mindent elterveztem és a fele nem valósult meg, a másik felét meg elrontottam. Úgyhogy kezdjük elölről (újra) tavalyi év törölve.  

Hát nézzük mi is a gond. Hülye vagyok. Jóanyám ezerszer elmondta, hogy nem vagyok normális és igaza van. De ezen már változtatni nem lehet, nem is akarok. Kellenek az őrültségek ebben az őrült világban. Béna vagyok, nincs egyensúlyérzékem, a térdszalagjaim nem tartanak. Sokat kezdeni ezzel se lehet. És a fő gond, dagadt vagyok. Ez a hülyeséggel társítva pedig folyamatos sérüléseket eredményez. Szóval a lényeg, hogy most már végre tényleg ésszel kéne edzeni, nem ledobni 5 kilót, majd széthajtani magam, hogy 2 hónapig utána csak szenvedjek és visszahízzak 10-et. Ha tudni akarjátok, hogyan ne fogyózzatok csak kérdezzetek, 10 éve ingázok 90 és 100 között és mellé eredmény nulla. Szóval most elkezdtem alacsony pulzuson nagyon lassan futni. Pár hónap kell, hogy következtetést lehessen levonni, de az ünnepi kaja bűnözéseket kihoztam 0-sra szóval eddig biztató. 

Egyetlen gondom van a PK-val, fegyelmezetlen vagyok. Legtöbbször még elvisz a lábam, folyamatosan néznem kell az órát, hogy tartsam. Nem kérdés, hogy hasznos és ki kell bírni, csak most így az elején még teljesen megöli a flow-t. Szerencsére versenyen nem kell ezzel foglalkozni. Hiszen ez csak egy rövid távú edzés. Ami elsődlegesen fejben tölt fel. Arra viszont a legjobb. 

Szóval újra Tárkányi Hegyifutó. Kicsit korábban érkezünk, hogy a ProteinFutár kiszórhasson pár doboz ajándékot. Én meg szokás szerint a bandázást választom, hiszen tele a faluház ismerősökkel.  A jó idő és a jó szervezés rengeteg embert csalt ki. Tavaly 80-100-an voltunk, most 170-en. A végén még tömeg rendezvény lesz itt is?
Elnézve a tömeget szokás szerint leghátulra állok, hiszen itt még a középmezőny is túl erős nekem. Inkább küzdöm fel magam hátulról ameddig tudom, de ne hátráltassak a rajtnál senkit. Bade előbbre megy, eddig mindig az én lassú tempómhoz kellett alkalmazkodnia, most végre pöröghet.

Rajt után a sprinterek szokás szerint kilőnek. Én lassan indulok neki, előzgetek az aszfalton, de csak óvatosan. Jó lenne az előre eltervezett 150 körüli pulzust végig tartani. Persze ez is lassú, de legalább egyenletesen tarthatóan lassú. Az első kör igazából eseménytelen. Illetve egyszer a pihi szakaszon, csak előveszem a telefont. A kép sajna nem adja vissza, de tök jól nézett ki a párás várhegy fölött áttörő napfény. A menetrend a szokásos, fölfelé előzök, lefelé visszaelőznek. Illetve az első furcsaság, hogy a kör végén az időmérő doboznál még látom Gabit, így elkezdek felzárkózni. Az aszfaltos rész utolsó méterein érem utol. Már pont visszavennék kis szusszanás és beszélgetés jó lenne. Mert bár 20 éve ismerjük egymást, az elmúlt 15 év kimaradt, most meg 2 hónap alatt a 3. versenyen találkozunk. De akkor hirtelen kiszúrom Anitát. Az előző fordulóban a második ereszkedésnél értem utól. Akkor azt mondta, hogy ilyen többet nem lesz. Gyors lesz mint a szél, kivéve ha szembe szél fúj. Ezen jót mosolyogtam akkor, szóval a motiváció meg van, érjük utol. A kanyarból kiérve pont hátra néz. Kedvesen int egyet, majd rögtön tempót vált. Na hát ez a bosszú, amiért hétközben tévesen bele navigáltam a hírhedt Felsősárkányi mocsárba a piroskereszten. Pár éve az a  dzsuva letépte a cipőt a lábamról és mezítláb kellett vissza ugrálnom érte a 10 centis trutyiba. Magamban ezen röhögök ahogy szép lassan zárkózok fel, a pulzus persze közben 160-ra kúszik. De hát tudjuk mit mondott Torrente...
A pálya változatlan emelkedik és emelkedik. Viszont az utolsó kaptató előtt igazi meglepetés vár minket. Három kis iskolás srác a torkuk szakadtából drukkolnak. Na ilyen eddig nem volt, talán ez az ami a legjobban hiányzik az itthoni versenyek hangulatából. Itthon nem szokás a drukkolás. Közben felérek a fordítóhoz. Németh Csabi itt szokott hátba verni, de most sehol. Hát ez furcsa. Vagy nem vettem észre mikor lekörözött vagy még nem ért volna utol? Fene tudja, jobb lesz tempózni lefelé is, elég volt a lazsálásból. Túl sokat gondolkozok ez a baj. Amíg ezen méláztam egy spartacus-os sporttárs eldönget mellettem. Na mindegy 2-2 Ő lefelé gyors én fölfelé vagyok picit erősebb, csak hát már nincs több igazi emelkedő. Csapatás lefelé, kis sarazás majd az utolsó két kis huplinál a mocsár után valaki nagyon "hátbaver". Németh Csabi az. Ezzel helyére került az utolsó csavar is. Jöhet a csippantás, vége. Illetve jöhet a következő forduló...