Mátra BÉRC Trail 2019

Az egész azzal kezdődött, hogy februárban Biga meghívott a Bércre. Ami egy tök jó dolog, hiszen általában az élmezőny az Elit a VIP. Nekem meg azért drukkolnak a haverok, hogy egyáltalán célba érjek. Ne adj isten esetleg még szintidőn belül. Na de hát én nem futó csak szervező vagyok, és mint tudjuk "...a versenyszervező az élet császára...". Na ennek örömére és mert a Tajga tök jó hangulatú volt gondoltam kéne még egy laza gyors edző verseny. Mr. Proteinfutár meggyőzött menjünk a Téli Margita félmaratonra mert az jó. Nos az eleje az tényleg jó volt, Cser Zsófival húzattam magam az első órában. Aztán egy kis technikai szünet után próbáltam utolérni. Persze sikerült is elvágódni  onnantól lyukas térddel bicegés. Na de hát volt már ilyen sokszor. Aztán másnapra a rosszabb térdem kezdett a szokásosnál is sz@rabb lenni. A normális embereknek van jobb és bal lába, a sportolóknak jó és rossz. Nekem meg van rossz és rosszabb, ez így van 21 éve szóval volt időm megszokni, hogy fáj. Néha jobban néha kevésbé, hogy épp mikor miért azt nem igazán lehet követni. De ez most más volt, a rosszabb térd izület alatt szemmel látható és kézzel tapintható csomó, tömlő most igazán pokollá tett mindent, pár hét után ezt meguntam. Szóval 5 év után újra befeküdtem az MR alá. Eredmény a ciszták felszívódtak ez jó, na de a többi...hosszanti szakadás, horizontális szakadás, folyadékgyülem, részleges szakadás, csontsziget elváltozás. Majd a kegyelem döfés Hoffa szindróma. Tiszta szerencse, hogy a másik lábam (amin a lyuk lett térd alatt) meg se néztük, épp elég ez is. Február 9-én estem, az eredményeket talán március 8-án kaptam meg a VTM előtt. Azt, hogy mikor mi szakadt szét persze nem sikerült rekonstruálni, 14 augusztusában volt az utolsó MR akkor még nem voltak szakadások csak gyulladás és ciszták. Azután meg ahány verseny annyi esés. Elbukott Szentendre Trail-ek, Mátra 115, Lemkowyna, UTMB-OCC ,  megannyi tankönyvi példa a sorozat sérülésekre. Megoldás? A Hoffát (ez gyakorlatilag egy zsír szövet tele ideg végződésekkel a térdben és a mozgó alkatrészeket védené) kilehetne vágni, az mondjuk 3-6 hónap rehab, aztán még 1 év amíg lehet már rendesen edzeni...DE 2 év alatt úgyis visszanő. Jó hát akkor a hentes kések maradhatnak a fiókban, ha lesznek végre rendes biomech végtagok akkor majd jöhet a fűrész addig várok inkább. Amúgy is van még 1,5 hónap a Bércig! Március végén még nyomtam egy Egedfutást, ami csapnivaló volt, de legalább a hőség is beütött. Csak, hogy szokjuk. Utána volt finom sós karamell fagyi szóval megérte kimenni.

Szóval az eddigi legedzettlenebb állapotban érkeztem meg Kőkútpusztára. A reggeli 1 fokban, szerencsére a Szoboszlói Muslincák tudták mivel lehet a rajtban motiválni. Mert hát kit érdekel, hogy 30 fok lesz, most hideg van és amúgy is a hajnali éhgyomorra pálinka jót tesz az emésztésnek, főleg egy 10 órás futás előtt (ne kérdezzétek ezt ki találta ki, mi se tudjuk).
Oroszlánvárig sima az út. 30 percenként csippan az óra sótabletta-izó, gél, sótabletta. A csúcson megállok enni egy szeletett mert korog a gyomor, rendes szilárd kaját követel. De akkor már lőjünk egy trailfiet is, válaszoljunk a kommentekre. Ja hogy ez elvileg futóverseny? Nem számít nem sietek, a fölfelékhez gyenge vagyok, lefelé meg gyáva. Na ezt a kis 5 perces produkciót sikerült előadni a rejtett térfigyelő kamera előtt. 

 Innen kezdődne a hullámvasút, de már most gyilkol a hőség. Hiába iszok, hiába a sótabletták, és a világ legrosszabb ízű taurinos gélje. Feszül a gyomrom és nem múlik a szomjúság. Sötétlápa-nyeregnél Csipike vár a piros bohóc / trashhorror frizurájával, idén nem ásóval mint tavaly Hanem egy kulacsnyi fröccsel! Hát áldassék a neve, az egészet meginni nem mertem mert tuti kiütött volna, de az a 2-3 korty pont elég volt, hogy a gyomrom helyre tegye. Kékesre ugyan rész szintidőből kicsúszva érek de legalább kicsit helyre jöttem, tudtam enni inni. Sombokornál az eddigi legjobb időmmel óvatoskodtam le. Aztán Csórhegynél jön a nagy pofon, szinte a műúttól tarra vágták az erdőt így a legnagyobb tűző napon kell felmenni Galyára (közben az élmezőny épp átszakította a célszalagot)de legalább már majdnem féltávnál vagyok és a szintidő hátrányt is ledolgoztam. Galyán pusztulat van, életmentő fóliával letakart versenyző, mentő, az emberek sorban adják le a chipet. De miért? Még be lehet érni, csak menni kell, nem szabad megállni!

Én iszok, eszek, töltök, iszok és megyek tovább. Kristóf tavalyi mantrája zeng a fülemben "negatív split lesz, negatív split lesz". Ágasvárig elvagyok, de Szamárkőnél fel megint nagyon meleg van. És most Csörgőpatak szurdoka se hozza meg a várt felfrissülést. Keresztesnél én rontom el a frissítést, fejben már nem vagyok teljesen egyben. A fenyvesben meg kell támaszkodnom egy fánál mert megszédülök. A következő szakaszon is kevesebb lett az erdő esélytelen, hogy itt hozzam vissza a pálya első felén elszórt perceket. Muzslánál utolérem Balikó Sanyiékat, hopp itt a fa ahol mindig meg szoktam állni, most is meg kéne. Állj meg, belefér. De nem, menni kell. Bár "sima ügy" leérünk egy óra alatt. Aztán csak nem jön a kőfolyás. Ilyen nincs, a végét meg kell tolni a pataktól. Mellettem egy kiment bokájú srác kérdi. Beérünk? Igen! Meglesz gyerünk. A pincesor után jönnek szembe Krisztáék Tomival. Nyomjad 2 perc!!! Aztán befordulunk a sportpálya kapuján látom az órát 9:58. Rohadjon meg én nem futok! James Bond se fut a kaszinóba...9:58:33. Másfél perccel a limiten belül. Jó hogy nem álltam meg annál a fánál.

Minden orvosi intelem ellenére indultam el. Tudván, hogy elég egyetlen rossz lépés és a térdemnek vége lesz, és vele együtt az egész szezonnak. De meg kellett kockáztatnom, tudnom kellett, hogy mit bír ki. Nos a térdem kibírta különösebb gond nélkül. Nem a fájdalommal, hanem a hőséggel és a kalapácsos emberrel kellett megküzdenem. A 10 órából 8-at mentem egyedül, szótlanul a sor legvégén. Volt időm átgondolni a dolgokat, ok a térdem kuka. Sose lesz alkalmas futni, főleg terepen futni. De még így is végig tudok menni, és szeretek kint lenni az erdőben, ez az egyetlen menekvés a napi 8 órányi irodai agyhaláltól. Imádom a versenyek hangulatát a sok ezerféle bolond embert. Az út maga a cél! Néha nehéz, néha fájdalmas. A versenyek a megállók, egy egy pont, ami összeköti az utat. De ezek a megállók teszik színessé az egészet, a maguk kavalkádjával.  Remélem még sok ilyen megálló lesz.

Tajga Trail 2019

2018 Dec 21 az utónevezés megnyitása előtt:

- Szia Peti! Indulsz a Tajga Trail-en? Voltál már? Érdemes menni?
- Helló! Nem voltam még, de nagyon dicsérik ki kéne próbálni...

Egy héttel később a karácsonyi Tarkő túrán:

Dani: - Én most látom, hogy ez éjszakai.
Én: - Mivan???
Dani: - Addigra kölcsön kell kérnem egy normális fejlámpát...

Na így indult számunkra a Tajga. Dani a 10-esre Én a 17-es távra nevezetem, és pont úgy ahogy azok az emberek akik miatt minden verseny szervezéskor lábon kihordok 3-4 agyvérzést, infarktust és idegösszeomlást én se olvastam el egyetlen sort se a kiírásból. Konkrétan a nevezési honlap nyitó képét se (itt fönt látjátok), Andrew jó versenyeket csinál, mindig van egy rakás süti. Ennyi infóm volt és ez elégnek tűnt, katt a nevezés gombra, aztán a fizetésre és kész. Jó kezdés igaz?
Locusta Krisztiékkel az utazás gyorsan telt, így szinte elsők között vettük át a rajtszámot, így maradt némi idő dumálgatni, sőt Zitától még sütit is kaptam ha nem érnék be időben és addig minden elfogyna (haha kb 30 tál házi süti volt felhalmozva az asztalokon mint egy mini lagziban). Csipi is megerősítette a szervezők figyelmeztetését, hogy szerinte is  lánc nélkül járhatatlan a pálya. Közben a terem hirtelen megtelt, elfogyott a levegő, fejfájás, nincs is kedvem az egészhez. Kriszta mondta inkább várjunk kint  a rajtra.
Kint sikerült az órát most jól beállítani, ne az legyen mint a  Téli Börzsönyön rohadt égő lenne a Budaiban eltévedni. Közben látom, hogy mindenki veszi föl már előre a láncot, na jó akkor én is. Három lépés után rájövök, ez rohadt kényelmetlen a térkövön, mondjuk azon a Fellraiser alapból is az. Oda totyogok Andrew-hoz (közben a mezőn elrajtol) - Mennyi az aszfalt? - 300 méter de menjél már!!! Szóval szokás szerint sikerült jól elrajtolni a sor végén.

Most van rajtam másodszor a hómacska, de inkább szokatlan mint kényelmetlen így az aszfalton. Na de 300 métert ki lehet bírni. Ennek akkor látom az értelmét, ahogy a falu szélén sorban állnak ki előlem az emberek felvenni a láncokat. Páran persze nem hitték el, hogy kell a csúszásgátló (vagy csak nincs nekik, nem tudtak kölcsönkérni) Ők aszfaltos cipőben táncolnak a jégen én meg simán "suhanok". Az első kanyarnál fotóz Áron mire oda érek már nem is emlékszem, hogy fájt a fejem.

Csipi valahol 5 klikk környékén irányítja a két táv szétválását. Idáig sima ügy, viszont Kriszta azt mondta Budaörsig oda kell érni világosban, úgyhogy nem lehet megállni nyomni kell. Persze nem értem oda mert kellett egy két perces szünet az összerázódott vesémnek. Viszont sokkal jobban állok idővel mint gondoltam. A táv több mint fele megvan már félidő előtt. Budaörsön egy szelet túrós süti és gyerünk tovább.
Na és akkor itt megint kezdődnek a gondok. Miközben újra venném fel a láncot villan a lámpám. Mi??? Nem merülhet, a 3 csíkból 2-esen állt mikor otthon beraktam a zsákba. Mondjuk fogalmam sincs mikor tölthettem, és mit jelent a 2 csík? 66%? 50%? vagy csak 34%? Közben elérjük a Sorrento-t, itt egyszer jöttem le esőben és az nem volt vidám. Hát most se az, itt nincs semmi jég csak egy sárcsúszda. Ami belassít és... és semmi, a lánc és a Fellraiser óriás fogaival ha lassan is de gond nélkül lejövök. Míg a mögöttem jövő lány a sikolyok alapján 3x huppan le a sárba. Mondjuk két sikoly között vígan kacagnak úgyhogy nagy bajuk nem lehet. Szóval gyerünk tovább, itt van egy kis sáros single track, de az is gond nélkül elfogy. Na és akkor vissza a kezdeti játékhoz, amivel Csacsi rét óta foglalom le magam. Hol vagyok? Na nem úgy, hogy hol a fenébe vagyok mint előző héten. Itt most nagyjából tudom merre járok, több helyet is felismertem, most a kérdés mikor és merről jártam már itt. Értelem nincs sok benne. Mégis jól elszórakoztatom magam, hogy kb 5 éve milyen rendezvényen és merről jártam itt. Makkosmária előtt még egy hupli és innen már sima ügy. Mire újra Áronék fotóspontjára érek a lámpa feladja a küzdelmet, de innen már úgyse kell. Ahogy beérünk a faluba megállok lekapom a láncot. Még egy utolsó előzés, a kolléga viccesen megjegyzi a kezemben lóbált láncokra "- Hirtelen azt hittem mezítláb futsz."

A célba érést sikerült tökéletesen időzíteni, ugyanis Zita éppen egy tálca sütit hoz. A versenyközpontban fent pedig további tálak várják a célba érkezőket. Dani már túl van az eredmény hirdetésen, halálos nyugalommal közli "csak meglett a dobogó". Mi??? Ja, hogy Ő nem csak lazázni jött mint én. Persze ezt eddig nem említette, hogy ilyen tervei vannak. Talán nem is tudja, de ez, hogy egy tök ismeretlen pályán sötétben elsőre simán dobogót fut a sok helyi sprinter között azért nem semmi.
Azt mondják, nem érdemes többet utazni mint amennyi a verseny, nos mi kétszer 150 km-ert utaztunk. Fél 7-kor értem célba és fél 11-kor haza. De maximálisan megérte. Nagyon kellett már egy ilyen verseny. Mert edzetlenség, lustaság, betegség ide-oda ezt most mégis maximálisan tudtam élvezni. Donrazzino és csapata tökéletes versenyt rakott össze. Jó a hangulat, az ellátás bőséges és ilyen jól jelzett pályát még az életben nem láttam. Szóval tuti nem ez volt az utolsó "Süti trail-em".

   

Téli Börzsöny Trail 2019 by@Ökofutás

Nem ismerem a Börzsönyt...de az lassan biztossá válik, hogy a Börzsöny nem szeretem engem. Na de ne rohanjunk előre. Még november végén kaptam a meghívást Zsuzsitól a versenyre, és mivel még sose jártam Zebegényben nem volt kérdés, hogy menni "kell". Hiszen mindig szeretek ismeretlen helyekre eljutni. Gyors egyeztetés az egri Spartanos cimbikkel, van kedvük jönni? Naná, hogy van. Zoli supportál, a párja Gabi a rövidet, Bunny és Én a "hosszút" futjuk. A táv nincs 30 km így nem kéne hosszúnak nevezni.  De mivel a júniusi Cortina óta nem mentem egyben ennyit bizony hosszú lesz ez, egy jó kis edzőverseny.
A december vége a kényszer szabival nagyon jól sikerült, végre kipihentem magam és a két ünnep között háromszor is tudtam a Bükkben edzeni. Szóval jó volt. Aztán az évkezdést a hülyeségem rögtön hazavágta, arcüreg gyulladás = három hét szenvedés. Biztos ami biztos a Fun Run pályabejáráson sikerült elszakítani a hómacskám gumipántját. Ez ugyanarra a napra esett amikor a szervezők kötelezővé tették a versenyre. Jó előjelek...
Reggel fél 6-os indulás, mert mi van "ha", szerencsére nincs semmi "ha" se hó, se jég, se köd sima az utunk még egy kávézás is belefér. A rajtot előre hozták 8:45-re de így is kényelmesen van idő kicsit bandázni, tenni venni. Rajtszám felvételnél közlik nem vagyok a fizetett listán. hát azon tuti nem, mert meghívott vagyok. Na itt picit furcsán néznek rám, a VIP-ek nem 95+ kilósok szoktak lenni. Esetleg szumógálán a junior kategóriában de semmiképpen nem futóversenyen. Aztán előkerül Zsuzsi és 1 perc alatt varázsol nekem külön rajtszámot. Mondjuk picit kapkod letéti díjat nem kér a dugókáért és nem ellenőrzi meg van e a kötelező felszerelés. Mondjuk az egyértelmű, hogy anélkül úgyis kitörném a nyakam...
Tartályba víz, kulacsba izó, a zsebekbe a SiS gélek amiket a Sportital.com -tól kaptam szülinapi meglepiként, "...a versenyszervező az életcsászára..." eddig minden jó. Eddig, kezdésképpen az órán a track-et nem jó üzemmódban indítom el, mert az óra szerint nem a célkapu mögött hanem valahol hátrébb indulna. Újra kéne indítani a legközelebbi ponttól, de ehhez hülye vagyok. Loholok Virág és Edit után, mert ők úgyis bejárták a pályát, meg amúgy sincs kedvem egyedül elveszni. Csak éppen ők rendesen edzenek, én meg 3 hete csak vergődök. Naná, hogy nem bírom tartani velük a lépést. Azért nagyon nem szakadok le. De az első pár kilométer így telik. Közben találok egy elveszett dugókat, majd kb 2 klikk után a gazdája is előkerül. Szerencsére az első komolyabb emelkedőnél a lányok megállnak a láncot felvenni, nekem itt még elég a Fellraiser így, de most végre kényelmesen haladunk hárman együtt. A torkom persze máris bedagadt a lihegéstől, de legalább így nem kell majd annyit inni.Illetve kéne csak nem fogok tudni nyelni. Törökmező, hullámzás, első frissítőpont eddig sima ügy volt. Pacsi Zolival,mondja, hogy Gabi még nem ért ide, eszem pár szem gumicukrot, inni is kéne. Csakhogy a Cola az Coca és soha semmilyen esetben se Pepsi. Ok ez egyéni vallási stb probléma, meg amúgy a tartályban lévő langyos víz még mindig jobb a torkomnak megvagyok a kóla nélkül is, úgyhogy tovább. A lányok Nagymarosra lefelé kiengedik a féket és persze, hogy eltűnnek előlem. Ami azért roppant kellemetlen, mert eddig végig utánuk mentem. Az egész településen egy darab szalagot találok, úgyhogy marad a kérdezősködés a járókelőktől, láttak itt elfutni 2 lányt?
A falu végén újra a lánc felvételnél érem utol őket, itt már én is felpattintom, illetve leülök és rám adják. Mert innentől tényleg kell. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de ez nagyon nem a normál terepfutó pálya. nekem legalábbis nem az, olyan rézsűs single track-eken megyünk amik jó időben is csak 1-2 embernek valók, nem egy több száz fős mezőnynek és nem tükörjéggel. A sárga kereszt jelzést gyakorlatilag megsemmisítette a mezőny már előttünk, egy 100 méteres szakaszon 16 kicsúszást számolunk össze. A menetrend a következő 2-3 perc rettegés, hogy összetöröm e magam, aztán meg ÓÓÓ nézzétek de szép, majd ugyanez újra és újra. Kb így jutunk el a Remete barlangokig, illetve előtte van valami beton hangár szerűség a szurdokban. De Virág nem tudja mi az és láthatólag nem érdekli. Én csak azt bánom, hogy nem sikerült értékelhetően lefotózni amúgy egy 2. vh-s tüzérségi bunker volt, valszeg a Dunai komp átkelőt lőhették innen. A barlangoknál kimegyek fotózni, hiszen sose jártam még itt, nem fogok elmenni mellette úgy, hogy meg se nézem. Nos a lányokat ez se hatja meg "mi már láttuk". És innentől jön az összeomlás.
Bambulás a barlangoknál, pár szó néhány eltévedt sporttárssal majd a mászás a Dobozi-oromra, aztán a nagy kérdés hol is vagyok, hol vannak a szalagok? 29 perces klikk, hát ezt most nagyon elszúrtam. Akkor fel se tűnt, de ilyet nem lehet. 6 óra van a 30 klikkre (na jó csak 29+) ebbe nem fér bele, hogy fél óra alatt tegyek meg 1-et belőle. Persze ezt akkor még nem tudom. Csak azt, hogy egyedül maradtam és fogalmam sincs mi merre. Úgyhogy mikor végre elvergődök a pontra, és meglátom Andrew-t fotózni kissé nyersen szegezem neki a kérdést  "Hol a f@szba vagyok? Még mennyi? Merre?" Szegény elsőre szóhoz se jut. Két lány ment ki akik a háttérben halkan megjegyzik "...ezt a kérdés ma már mi is sokszor feltettük..." Andrew megnyugtat, hogy kb 5 km a köv pont és nagyjából vannak jelzések. Induljak ketyeg az óra.

A láncot már lusta vagyok visszavenni, így a maradék 1,5 órában a kezemben lóbálva viszem miközben nyomolvasót játszok. Sok lábnyom, egy speedcross-t és egy yaktrax-os csúszásgátló nyomait követem. Persze ők is hibáznak, ezt onnan tudom, hogy a völgy végén a nyomokat követve simán benézem én is a letérést, hogy némi bozóttúrással térjek vissza a pályára a szerpentin elején. Felfelé vonatozunk amiből megnyerem a mozdony szerepét, majd amint síkra, lejtőre vált a lányok meglépnek. De már nem lehet messze az ellenőrző pont. A széles erdészeti úton egy sífutó előz le ekkor tűnik fel, hogy nem a turista úton megyek, mert az hol együtt halad az erdészeti úttal, hol mellette, hol átvágja a kanyarokat. Végre meglátok 3 embert a mezőn, valszeg ők a pont csak épp már nincs sátor se. Nagy nehezen lekocogok hozzájuk mire közlik:
- Ez tesiből 1-es.
- Nem érdekel a tesi, de földrajzból is. Hol vagyok? Hogyan tovább?
- Piros kereszt végig, szalagot ne is keressél.
- Mennyi?
- Még 3.
- Nincs szalag?
- Nincs.
- Ok.
Na és innen "gond" nélkül simán bementem. Na jó volt két kanyar ahol a lábnyomok alapján a mezőny teljesen máshol ment mint a turista út.

Köszönet a meghívásért az Ökofutásnak egy nagyon szép, néhol keményen technikás pályát raktak össze. Jövőre jobban felkészülve mindenképpen vissza kell ide még menni.

Mumus verseny? Mátra Trail 2018

A szombati Garmin Skyrun jó buli volt, ahogy a levezető túra is. Bár kicsit fárasztóbb mint tervezve volt. Illetve így utólag sokkal fárasztóbb. Pedig Belus Tomi mondta, ha a Mátra a fő cél akkor szombaton csak lazán menjek. Még magamhoz képest is. Nos ehhez képest, illetve magamhoz képest a Skyrun jól ment, nem volt tervezve mégis órán belül lett. Csak épp kellett volna 1,5 nap kipihenni (ennyit számolt a V800 a heti terhelés és a pulzus alapján), hogy ne túlfeszített zónában legyek. Aztán persze Csanya csak eljárta a szokásos eső táncot. Mert olyan nincs, hogy egész évben nincs sárfutama (mondjuk sár így se lett). Hajnal 4-kor arra ébredtem, hogy iszonyatosan szakad az eső és veri a tetőt a fejem fölött. Ennyit a pihenésről...
Na de nem baj szeretem a Mátrát, ennek az útvonalát ismerem a legjobban. És a tavalyi verseny után most biztos jó lesz.
És miért ne lenne jó? A pálya jó, a szervezés kiváló. Csomó ismerős, barátok jó buli lesz. És tényleg jó bemenni a füredi suliba, segíteni pakolni a crew-nak, felállítani a Runnabe standot. Mondjuk az fura, hogy ahogy ki be rohangálunk sokkal jobban fázik a lábam mint normális lenne. Mert ok, hogy fúj a szél, de nem a lábam szokott fázni. Megjön a szoboszlói különítmény, gyorsan egy kör pálinka (jó főzés lett Csacsa!) majd most már tényleg készülődni kéne.
Már kint állunk, vacogunk a rajtvonalnál mikor ránézek az órára, a pulzus 170 és 230 között ugrál, hát ilyen nincs ne most bolonduljon meg a szenzor. Még egy perc a rajtig, vissza rohanok Tímár Petihez, hogy ez most mi? A műszer vagy én fogok meghalni? Ááá csak merül az elem a hidegben azért mér hülyeséget, menjél nyugodtan.
Közben a mezőny elrajtolt, gyerünk utánuk. Ahogy elfogy az aszfalt belém hasít mi is volt tavaly. Akkor is ugyan ez volt, loholtam a mezőny után amíg bele nem sérültem. Hát kösz most inkább nem. Benevárnál fotóz Szasza. Bíztat de már elengedtem. Nincs kedvem pörgetni ez már csak túrázás lesz. Mátraháza előtt ugyanabban a kanyarban ér utol az M táv női élbolya mint tavaly, a fiúk oda pakoltak rendesen, mert az elsők még a Nyak előtti mászókás irtásnál befogtak. A frissítő pont után ketten maradunk a sor végén egy lánnyal, illetve egyszer feltűnik egy srác mögöttünk. Kiderül fél órával lekéste a rajtot, majd benéz egy kanyart de még pont meghallja ahogy kiabálunk neki.  Így kétszer előz le. Kényelmesen haladunk a sárgán, ha nagyon fázunk belekocogunk amúgy az új túratárs minden fűszálat lefotóz...háromszor. Igazából mindegy idő van bőven belefér. Pisztrángos-tó, Gabi halála sima séta. Sötét-lápa nyeregnél viszont szokás szerint süvít a szél és rákezd az eső. Itt fotóz KerékPeti, mondja épp jókor jöttünk nem akar szétázni. 

Nem tudom hányszor jöttem már fel itt Kékesre. Talán hússzor vagy harmincszor? De itt még soha nem fáztam, most meg lefagy a lábam. Ezt egyszerűen nem értem, 15 km alatt már csak be kellett volna melegednie. De most egyszerűen nem akar működni. Na nem baj az ellenőrző ponton ott lesz Eged Zoli és ha minden igaz pálinkával vár, az most jól fog esni.
Csippantás egy korty a flaskából, gyerünk lefelé. Sose szerettem ezt a sípályás downhillt, most se megy jól, egyszerűen nem bírja a térdem ezt a hosszú ereszkedést. Mátraháza újra, Zoli közben elénk jött kocsival, még két korty pálinka. Ez jó! Ráadásul csupa ismerős arc a ponton, és a sátorban még egy gázgomba fűtőjük is van! Ez mekkora királyság, Csanyánál még a crew is első osztályon utazik jövőre tuti crew leszek én is!
Azért persze finoman kirugdosnak, mert hogy valami fél órája már csak ránk kettőre vártak, pakolnának, nekünk meg amúgy futnunk, vagy versenyeznünk kéne. Mert ez elvileg futóverseny...
Hatökör ura felé két szép foltos szalamandrával is találkozunk az ösvény közepén. Mi lefelé tartunk, ők felfelé. Ez mondjuk furcsa hiszen a patak lent van, fönt meg csak megfagyni lehet, de hát az ő dolguk, pár fotó és megyünk tovább. Szeretem ezt a szakaszt a zöld négyzet - zöld háromszög szép ösvény. Főleg, hogy most nem térdig ér a víz a patakban.
Még egy mászás van Sástó előtt, de gyorsan letudjuk. Aztán a túratárs még tesz egy kitérőt trailfizni a kacsákkal, addig én korgó gyomorral nézem a bazár sor gumicukor árusait. Jah, hogy a frissítőponton valami rendeset kellett volna enni? Mert a két korty pálinka öt szem gumicukorral nem teljesen a helyes frissítési mód. De ez már az én bajom. Hiába na vannak hibák amikből sose tanulok...
Éhesen, átfagyva és rettenetesen elfáradva értem be a célba, tényleg ilyen fáradtnak már rég nem éreztem magamat.
Miért mumus verseny a Mátra trail?
 2016-ban crew voltam, Kékesről kellett bontanom lefelé a pályát. Füredről lazán feltúráztam a csúcshoz, pólóban kabát nélkül, majd 20 percet vártam a havasesőben, amíg elkezdhettem a bontást.
2017-ről már írtam, rögtön az első kilométeren lesérültem majd hülye fejjel tovább mentem.
Idén pedig egyszerűen csak gyenge voltam, legfőképpen fejben. Ettől függetlenül mégis jól éreztem magam. Szóval nem ez volt az utolsó Mátra Trail-em.

Köszönet a szervezésért a Terepfutás.hu -nak, a Leki teszt botokat a Tandtsport -nak. A crew-nak a munkájukat. Eged Zolinak a spec egyéni frissítést!

Négy évszak, négy hegység, négy verseny. A következő a Budai.

Az év troll futása...Garmin Skyrun Kilátó

Két nappal a nevezés zárása után invitált a Proteinfutár team a versenyre. Mondván, hogy lehet majd a helyszínen nevezni. Elsőre nemet mondtam, hiszen nekem vasárnap Mátra Trail, az fontosabb. Aztán aludtam rá egyet, majd még egyet. Végül is csak 8 klikk, annyi belefér, majd nem pörgetem. No meg persze, azért erősen furdalt is a kíváncsiság, hogy a "konkurencia" hogyan is csinálja. Kellett már, hogy végre kimozduljak. Augusztusban a Bükk Kapu trail olyan gyalázatosan sikerült, hogy inkább nem is írtam róla. Utána UTMB / #konyhásnéni support nyaralás volt. Egy Compressport közösségi futással, de a hangsúly a nyaraláson volt persze. Aztán az egész szeptember elment a Bükk Trails szervezésével, majd a lábon kihordott tucatnyi agyvérzés kiheverésével. Szóval irány a Budai, hiszen nem is emlékszem mikor voltam arra utoljára. A  honlapon kétszer átnéztem a GPSies-os útvonalat. Majd beláttam, hogy nem ismerem eléggé a János-hegy ösvényeit ahhoz, hogy átlássam, hogy is lesz ez és mitől Skyrun.  Mindegy track az órán. Ha meg  elveszek a budaiban akkor meg is érdemlem.
 Szombat reggel szép napsütésben neki indultunk Dáviddal és MrProteinFutárral Egerből.
Dávid VIP nevezéséhez VIP parkoló is járt, így a Szépjuhásznénál szokásos tömeget sikerült megúszni, majd jöhetett a nevezés. A két sprinter az L táv 7 km-ét választotta, nekem egyértelmű volt, hogy a trail kemény 8 km-es távján kell indulnom (nem vagyunk normálisak, hogy ezért oda-vissza 250 km-ert autóztunk).  Mivel időben érkeztünk így az én nevezésem is gyorsan ment, választhattunk, hogy előre kérjük a bort vagy a célban, hát inkább előre a fene se fogja lecipelni a hegyről. Ja és választhatok piros vagy fehér pólót kérek, igaz két másik verseny promo pólója amiken nem voltam de mindegy. A teljes Garmin csapat is kint volt, gyors pacsi Holczer Petivel meg Nedy Balival majd elmentünk kicsit melegíteni. Itt sikerült is kimaxolni a trollkodást. Mert bár tényleg tök jól néznek ki a Garmin egyen mezek, a szervezők mégis inkább rólunk lőttek egy gyors képet instára. Hashtag #garminarmy és ott feszítek a POLAR team-es szárban. Hát ezért a poénért már megérte utazni.
Az L / M táv elhúzott az aszfalton, majd mi trail-esek a másik irányba. Én szokás szerint hátulról rajtolva, minek is tartanám fel az igazi futókat. Na és akkor innentől kezdődött a hol is vagyok játék. Volt egy kis emelkedő, Kis-kőfej hegyig, aztán ereszkedés, hullám, ereszkedés, hullám, ereszkedés. Mi ez? Skyrun-on nem csak felfelé kell menni? Mondtam Holczer Petinek a rajtnál, hogy nem akarom pörgetni, de itt futni kell lefelé mert elsodor a tömeg, csak éppen a térdeim verem szét. Ráadásul ismerem én ezeket a turista utakat, jártam itt már párszor, Sárga 70-en meg pár egyéb budai túrán, legutóbb mondjuk pont Piros85-ön már korom sötétben. Szóval elvileg tudom, hol vagyok csak épp gyakorlatilag nem áll össze a pálya a fejemben. Ez máskor is nagyon tud bosszantani, ha nem áll össze a fejemben a térkép, és hogy most nagyon nem ezen kéne agyalni. Makkosmária előtt még egy pici emelkedő, itt érem utol Petit és a kisfiát Dávidot, aki nem esett messze a fától, és bizony nagyot nőtt mióta először találkoztunk a Kaptárkő Trail-en. Úgyhogy természetesen a lejtőzésnél két lépéssel állva is hagynak. De csak a frissítő pontig, innen én hamarabb megyek ki (nem mintha szükség lett volna arra falat banánra ekkora távon de a szemem megkívánta). Van aki biztosra megy, ha gélt osztogatnak a ponton ő abból tankol fel többet is, jó lesz máskor ugye.
Na innen kezdődik a "Skyrun" a célig már szinte végig emel. De csak épp annyira, hogy még nekem is futható legyen. Ennyit arról, hogy nem pörgetjük, a pulzus szépen kúszik fölfelé 150-re majd 160 fölé (145 maxot terveztem). A Libbencs állomás előtt előz vissza Peti. Majd biztos ami biztos az utolsó 200 méteren ahol a legdurvább az emelkedés, kezd el live-ozni instára, csak hogy biztos kiköpjem a tüdőmet. Kösz Peti jó móka volt!

Az előzetes terv egy nem meghalós, pulzusra vigyázós végig menés volt. Átmozgató edzés csak kényelmesen. Na ebből nem lett semmi. A max helyett az átlag pulzus lett 145, cserébe viszont talán az eddig legjobb eredményem, 10 perccel jobb mint a tervezett. 8 klikk 350 szinttel 58:12 összetettben 54. hely.
Dávid az L távon 5. lett, MrProteinFutár meg a 11-dik keményen megtolták az aszfaltot. Ebédre forró tea és rillettes kenyér a menü, ami igencsak jólesik. Felmegyünk még az Erzsébet kilátó csúcsáig, ahonnan szemmel látható tényleg milyen rossz a levegő lent a városban. Nem véletlen a szmog riasztás. Majd átsétálunk Normafához rétesért, persze akkora a sor, hogy kihagyjuk. Majd irány a Tündér szikla, mert a többiek még nem látták.

 Itt kis láblógatás majd irány haza, vasárnap Mátra trail illene pihenni előtte egy kicsit.
Tetszett a szervezés, jó volt a pálya, a jelölés. Valószínűleg jövőre is megyek valamelyik Skyrun-ra

Börzsöny Trail 2018

Reggel 5:22-kor ébredek. Az első gondolatom az, hogy rohadtul nincs kedvem dolgozni menni és átfordulok a másik oldalamra. Aztán fordulnak párat a fogaskerekek és leesik, hogy nem dolgozni kell menni. Hanem a Börzsönybe, Csanya Trail-re. El kéne olvasni, hogy  tavaly mi volt, de lusta vagyok bekapcsolni a gépet. Pár percet gyorsan hengerezek, lekenem a combomon az előző napi "futás" miatti kidörzsölődést aztán öltözés. A Cortina óta nem edzettem, illetve volt három pályabejárás, meg voltam az Egeden. De igazából tudom, hogy ez közelebb van a semmihez mint a kevéshez. Mindegy lesz ami lesz a Mecsek tök jó volt, ez is az lesz!  Csippan a teló KerékPeti ír, 6-6:15 között érkezik, ok. Akkor még magamba tudok tömni egy túrórudit. Zsák összekészítve, bot? Tavaly egy helyen kellett, de nem viszek, hátha jut majd egy Leki teszt bot. Cipő? SpeedGoat vagy Pro Max, Pro Max vagy SpeedGoat? A Cortina óta nem volt rajtam a Pro, viszont  a SpeedGoat-ról nem mostam le a sarat az utolsó esős pályabejárás óta. Akkor Pro Max, épp berakom és meg is érkezik Peti, a köv megálló már Diósjenő.
Szinte elsőként érkezünk, segítünk ezt-azt kipakolni, nemsokára itt a többi versenyző is. A crew profin, összehangoltan dolgozik, látszik, hogy rutinból megy a versenyközpont felállítása. Még van 2 óra a rajtig, úgyhogy jöhet a versenyek kedvenc része a bandázás. Csurja Gábor meséli, hogy Ő itthon van ebből a suliból ballagott annó,  Belus Tomival cserélek egy Hammer csokis gélt, Ő meg kipróbálhatja a málnás koffeines High5-ot. Közben Virág meglep egy üveg pálinkával, először nézek, hogy ez most mi. Közli, hogy névnapi ajándék. Jaaa, hétközben írta kétszer, hogy névnapozunk majd. Csak az nem volt tiszta számomra, hogy az én névnapomra gondolt hiszen az még júniusban volt. Azt mondja annyit panaszkodtam, hogy Csanya versenyein nincs pálinka gondolta meglep. Hát ez tök jó, de végül is nem kezdünk rögtön bele. Majd jobban átgondolva a 30 fokban verseny közben sem biztos, hogy pálinkával kéne frissíteni. Szóval az üveg marad a célban, be kell futni érte. Majd remek üzleti érzékkel rám sóz egy akciós CompresSport Runnabe mezt. Mert hogy rajtam 3D-s lesz a (begombázott) szarvas. És igaza van tök jó az a mez. Pakolom össze a mellényt, azt mondja a két fél literes kulacsnak ki kell fogynia a frissítőig. Ok ez igaz, sehol egy felhő ütni fog a hőség. Elrajtolnak a hosszútávosok, én még kimegyek 10 percet melegíteni, majd bevizezem a kendőm és mi is indulunk.
Lehetne kényelmes is ez a 10:30-as rajt, ha nem július közepe lenne. 1,5 km után már csorog az izzadság a szemüveg lencséjére. Szerencsére hamar jön az erdő ahol árnyék van. Meg egy szép kis emelkedő, hát ez futhatatlan sétálni kell. Rövid single track rész és már el is érjük a Závozi nyerget. KPeti fotóz, Csipiék irányítanak. Végre egy kis szusszanás.

  Itt válik el az M és az S táv. Majd egy kis árnyékos hullámzás az erdészeti úton, most kell frissíteni. Mert jön az a nagy rét ami tavaly megcsapott. Sótabi és víz a menü, rá egy kis High5 lötyi. A rét után éles bal kanyar és már megyünk is fel a Kámorra (ha jól emlékszem). Tavaly itt már nagyon szenvedtem, most kisebb a bozót és sokkal jobban haladok, bár a pulzus inkább 150 körül van mint 140. Hát ez jó a Bércen az volt a kihívás, hogy 130-ra felmenjen.
Jók ezek a Leki botok, a lejtőknél segít, és most olyan gyorsnak tűnik az egész. Próbálok figyelni a frissítésre több mint 1 órája megyek, lassan ki kéne próbálni azt a csokis gélt. Hm ez finom, tök jó az ize, csak inni kell rá. Még többet kell inni rá, hopp elfogyott a vizem. Mi??? A High5-ra 2 kortyot szoktam inni erre 5 is kevés volt. Ajaj, átkattintom az órát, 33,7 fok. Na most fog beütni a kalapácsos, rohadt messze van még a frissítő pont. Közben Zsuzsi lazán leelőz csak pár szót váltunk. Még mindig rohadt szomjas vagyok, szívom az izós kulacsot de az is csak szörcsög. Na akkor újratervezés 10 km-erre volt elég a két fél literes kulacs. Innentől okosba kell menni. Szerencsére jön egy felhő, és pici szél is van, így ki lehet bírni. Majd nem sokára feltűnik Áron, amíg kattint egy képet megsúgja, hogy már csak kb 2 klikk a pont.

A poros lejtő amin tavaly lejöttünk a sárágról eltűnt, helyette egy brutális erdészeti sebhely tátong az erdőben. Valaha út lehetett, de az erdészeti gépek szétnyomták, majd az eső kimosta. Köves, nyomvályús nem szeretem szakasz, ráadásul olyan mintha ütné a sarkam a cipő. (Persze, hogy üti. Én hülye 3 hétig csak HOKA volt rajtam, abban máshogy jöttem volna itt le.) Na de mindegy, itt a pont.
Királyházán teltház van, Tarbaj Peti mondja 10 perc és zárnak. Mi??? 2 órája jövök mennyi a szintidő? Erre közlik, hogy 4 óra. Jah remek, na ezért kéne elolvasni a verseny kiírásokat. Akkor is ha már voltál és kívülről tudod a szabályokat. De hát így jár aki hülye és megszokásból nevez úgyis tudom alapon. Amíg a 2 kulacsom megtöltik lemegy 2 pohár kóla, sajt, aszalt szilva, uborka gyerünk tovább.
Fel a nem tom milyen hegyre, hosszan de nem túl nehezen, idén mintha több lenne a kilátás. És úgy az egész verseny mintha könnyebben menne mint tavaly. Viszonylag gyorsan elérem a következő csippantó pontot, innen már csak lefelé. Megint piszok meleg van, elfogy az izó, a maradék víz felével leküldöm az uccsó sótabit.
KPeti újra feltűnik, ismét fotóz. " -Csókolom, Vöröskő forráshoz mennék, messze van? - Hát fiam az még messze." 

Ok kötelező hülyeség letudva innen már nincs messze. Kiiszom a maradék vizet gyerünk. Ahogy kiérek az erdőből az aszfalt kiüt, ez az igazi kalapácsos. Minden tiszteletem az összes sík / aszfaltos / stb mazohistának. Én itt 150 méterig bírtam és megszédültem. Valahogy betántorogtam a célba és megeskettem Belus Tomit, hogy soha, soha többet nem enged nyári versenyre nevezni...
Fej a víz alá, kis szusszanás jöhet a vega tortilla. Hol az a pálinka? Ancsúr rám szól nem kéne még, na jó várjunk még 10 percet vagy inkább fél órát. Tényleg kell egy kis idő amíg a rendszer visszahűl. Kell kis idő amíg elmúlik a szomjúság, Tomi azt mondja Ő egy kulaccsal ment. Jah persze, mert Ő 1,5 órával hamarabb beért. Így "könnyű" olyan gyorsan fut nincs ideje megszomjazni. Lenne mit tanulni tőle...

  

Hát ilyen volt a Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail, szinte percre ugyan annyit mentem mint tavaly (100. lettem a férfiak között.). Most mégis könnyebbnek tűnt és sokkal jobban tetszett mint tavaly. Mire mindenki beért és lebontottuk a díszletet a pálinka is elfogyott. Jó kis nap volt. Az utazó cirkusz megy tovább a következő megálló a Mátra, ott találkozunk!

Cortina Trail 2018

2016 december 31 a szilveszteri közösségi évzáró futás után szóba jött a Cortina. Milyen jó, hogy szerencsém volt a sorsolással és mehetek. De akkor ideje lenne komolyan venni a felkészülést. Meg esetleg végre ésszel csinálni a dolgokat. Gyors telefon Bigának, adjon valami tippet. Az első kérdése az volt, mi a cél? Hát igazából "semmi" egyszerűen csak végig akarok menni, úgy hogy közben jól érzem magam. Nincs szenvedés stb. Na tavaly ez nem jött össze. A célba érkezésért is keményen kellett küzdeni, nem volt egy vidám menet. Így utólag azt mondom ez 70%-ban a saját hülyeségem volt, szóval volt min javítani. Aztán az idei Bérc, majd az UTH Szentlászló Trail után jobban letisztult minden.
Némi módosítással pénteken érkeztünk meg Cortinába Verával, Tamással és Mocsival. Bár előtte nem ismertük egymást, de gyorsan vidám kis csapattá váltunk, így gyorsan elment az utazás. Felvettük a rajtszámot, kis séta és már kezdődött is a bandázás és össznépi csapatfotózás a többi magyar indulóval. A versenyközpont előtt már kígyóztak a hosszútávosok sorai a depós zsákokkal, így a fotózkodáshoz inkább gyorsan loptunk egy zászlót.

Vacsira egy jó kis pizza, egy pohár bor aztán irány a szállás, ideje volt már megtalálni azt is, hiszen csak kéne egy picit pihenni a verseny előtt.
Reggel a rajtban újra bandázás itt Virággal kimatekoztunk, hogy hasonló pulzuson / tempóban kellene kezdenünk. Neki ez az első hivatalos ultrája, nekem meg elég volt a tavalyi pofon, most megfontoltan kellene neki indulni. Így szinte leghátulról indultunk, ami egy 1500 fős mezőnyben azért nem a legjobb, konkrétan a tér sarkától a rajtvonalig majd 3 perc alatt jutottunk el. De inkább ez, mint hogy eltaposson a tömeg. Még csak 10 óra de már keményen tűzött a nap. A reggeli 4 fokot gyorsan elfelejtettük, ahogy az aszfalton emelkedve elhagytuk a várost. A pulzusra tényleg figyeltünk nem szégyen 2 km után belesétálni ha a célba érkezés a fő cél. Aztán persze az utolsó háztól ahogy beérnénk az erdőbe feltorlódott a tömeg így ott álldogáltunk pár percet. Igazából nem bántuk, 1-2 gyors fotó, selfie a pulzus is visszaesik lehet menni szépen tovább. Az első 7 kilométeren rögtön kapunk majdnem 600 szintet tényleg jobb ésszel menni. Ha ugrik a pulzus rögtön visszaveszünk, fotózás csacsogás. Tavaly már itt szenvedtem, most minden szép és jó. Gyönyörű tiszta az idő, hűvös szél fúj, nem az a gyilkos hőség. A Travenanzes cirkuszvölgye egy álom, tavaly itt volt az első nagyon komoly mélypontom, most képtelen vagyok betelni vele. A hatalmas szikla falak, a számtalan patak átkelés és persze a világháborús romok. Fantasztikus hely.

 A csúcs neve amit megkerülünk Col Dei Bos, az I. világháborúban komoly harcok voltak itt (ahogy Cortina körül több ponton is). Egy-két elhagyott bunker bejáratát is sikerül kiszúrni, úgyhogy most már tuti, hogy ide még versenyen kívül is vissza fogok menni. A háború után a régi vasalt utakat átvették a hegymászók, via ferratázók.

Rövid ereszkedés és már el is értük az első frissítőpontot, túl vagyunk féltávon. Leves, kóla, sajt, szalámi sárgabarack a menü aztán indulunk is tovább. Jöhet a következő mászás a pálya legmagasabb pontjáig az Averau menedékházhoz. Itt is egy gyors selfie és már megyünk is "le" a Giau hágóhoz. Idézőjelben a le, hiszen azért hullámzik a hegyoldal itt is.

Lopva az órára nézek. Tavaly itt épp, hogy beértem a rész szintidőn belül, most a pontról való távozáskor is több mint egy órás előnyünk van. És már csak egy komoly mászás van hátra.

Persze ez az utolsó mászás se gyenge, szép nyugisan egyenletesen megyünk fel az utolsó komoly hágóba, innen már "csak" lefelé. Persze 1-2 hullám azért akad még amíg elérjük a Lago di Fedéra-t és a tóparti menedékháznál a frissítő pontot. A ház előtt egy sziklán hatalmas lepedőre festett biztató szöveg volt "már csak 10 km". Na valahol ez után kezdett el motoszkálni a fejemben, hogy ez meglehet 10 órán belül. Nem mintha bármit számítana, de tavaly ez volt a terv. Idén ezzel nem foglalkoztam, együtt haladtunk végig Virággal. Ő azt mondta reggel, csak be szeretne érni, nincs konkrét terv. Én meg csak élvezni akartam a pályát. A pályát amiről tudtam, hogy az utolsó 10 km-en 1000 szintet dob el, és ugye a lejtőzés soha nem ment, megy. Na szóval bementünk a frissítőre, hogy csak egy perc, itt állítólag mindig finom süteményeket adnak. Azt nem tom Virág evett e sütit, de nekem letiltott az agyam mikor megláttam a főtt tojásokat. Így süti helyett egy fél kemény tojással és egy marék mogyoróval távoztam.
Majd elkezdődött a matekozás, "lesz egy nehéz de rövid lejtő, utána futható végig". A "rövid" kis lejtő végül is csak 4 km volt és mínusz 600 szint. Atya isten mennyire nem lehettem magamnál tavaly, ha erre úgy emlékeztem, hogy rövid. Utolsó frissítő pont, csak 1 korty víz, mert abból már rég kifogytam (jah ha olyan hülye vagy hogy nem töltesz után a frissítőn) és innentől halálvágta. Az én órám elkezdett lemerülni ezért csak a low battery feliratot volt hajlandó villogtatni, Virág pedig nem nullázta a sajátját a bemelegítés után, így nem tudtuk pontosan mennyi is van hátra. Csak azt, hogy tolni "kell". Virág megkérdezte, hogy miért? Igazából erre nem volt semmi értelmes válaszom. Egész nap lazába nyomtuk, de most valahogy belém hasított, hogy ha nem is az idő a lényeg. Az nem baj ha nem lesz meg, de ha meg se próbálom az zavarna nagyon. Szóval elkezdtünk futni 9 és fél óra "sétálgatás" után.  Az első aszfaltos klikk után Virágból kiszakadt egy "Ezt nem hiszem el..." sóhaj. Majd egy fordító után megláttam a tavaly megismert kis srácokat, akik a családi bort kínálgatják. Itt még rákérdeztem kérünk e, de Virág tekintete villámokat szórt, és félő, volt hogy a botokkal szúr le ha én most megállok borozgatni, szóval toltuk tovább. Át a hídon, fel a kereszteződésnél és ott a korzó. Csak még egy kicsit, nem számít ha fáj, ez már csak 400 méter.

Megcsináltuk! Hivatalos idő  09:59:35. Ha azt a 2,5 percet levonták volna amit a rajtnál buktunk még a borozás is belefért volna! Na de ne legyünk telhetetlenek, ahhoz képest, hogy a nap nagy részében nem törődtünk az idővel 1166. helyezés az 1391 finisher-ből. Tavaly 11:27-tel 1356. voltam az 1365 finisherből. A tavalyi életem egyik leggyötrelmesebb, legfájdalmasabb teljesítése volt, most egy percig nem volt kérdéses, hogy meg lesz és az se, hogy közben jól érzem magam. Szinte végig egyenletesen haladtunk, figyelve arra sehol ne pörgessük túl. A flow fontosabb volt mint a helyezés, és abból most akadt bőven. Azt mondják a páros versenyek igazi nehézsége, hogy tökéletesen ismerni kell a másikat, és tudni kell alkalmazkodni egymáshoz. Nos mi nem ismertük egymást, a verseny előtt talán 3x találkoztunk összesen. Lehet csak ezért indultunk együtt neki, utána meg már minden mindegy alapon kitartottunk. Minden esetere köszönet Virágnak, hogy elviselt és, hogy nem szúrt le a végén a borozzunk sprintelésközben ötletem miatt.  Egyedül sokkal unalmasabb és valószínűleg nehezebb is  lett volna a verseny.

Eredetileg 2016-ban azt hittem fél év alatt fel lehet erre készülni, hiszen már olyan sok hosszút mentem. Hát tévedtem inkább 1,5 év kellett, mert nem fizikálisan hanem fejben kellett megérni ehhez, hogy tudjam mit és hogyan akarok csinálni. Ha szerencsém lesz a sorsolással biztos, hogy indulok még a Cortina Trail-en. De legközelebb hosszabb időre szeretnék kimenni, kell a verseny előtti 2-3 nap. Mert rengeteg nézni való van még Cortina körül.